A párbaj

Persze elhagyták már az ugrópontot, mikor rátaláltak a nőre.
A Bob elbúcsúzott a fajtársaitól – a térugrás koordinátoraitól –, akikkel egyébként oly keveset érintkezett. Saját hűtőjéhez indult, hogy végre bekapjon egy falatot. Közel járt már, mire mesterséges fülei átálltak az emberi hang feldolgozására, ezért csak ekkor hallotta meg a fojtott ordibálást:
– ...lanak engem? Segítség! Segítsen valaki! Hahó! Könyörgök... - a hang elhalkult, és a kiáltozásokat csendes zokogás váltotta fel – Ennek nem így kellene történnie... Ez sosem történt meg egyik hősnővel sem...
A Bob odalépett a falon lévő kommunikátorhoz, és beütötte a pilótafülke kódját.
– Kapitány, azt hiszem, ide kellene jönnöd. Raktár, hűtő. Potyautas, ha jól sejtem.
– Basszus – morogta a mikrofon Bertram Gleisch, a kapitány hangján– jövök.
Amíg a kapitány odaért, a Bob próbált nem odafigyelni a sírdogáló női hangra. Mikor Gleisch megérkezett, rábökött az ajtóra, és kapitánya intésére tágra nyitotta. Bent egy fekete hajú nő ült, akinek zilált ruháján a jómód, kerekded alakján a jóltápláltság látszott meg. Láthatóan zavarba jött amiatt, hogy egy ilyen megalázó pillanatban nyitnak rá. De hamar magához tért, letörölte a könnyeket az arcáról, és úgy, vörös szemekkel ripakodott rá a kapitányra:
– Hogy képzeli ezt, uram, tudja, hogy mit kellett kiállnom, legalább öt órája ülök itt, és senki nem hallott meg, nem nyitható az ajtó belülről, nincs itt semmi ennivaló, iszonyú büdös van, fürödni akarok, és különben is – végső érvét láthatóan a legsúlyosabbnak tartotta mind közül – összepiszkolódott a ruhám. Nos?
– Bob, ki ez a nő?
– Nem tudom, kapitány. Biztosan bezárta magát. A kajám általában nem akar kijönni.
– Mi az, hogy ki vagyok... - kezdte volna, a nő, de Gleisch leintette.
– Kuss. Bob, vidd a hölgyet az üres szobába, én elöl leszek. Egy órán belül várlak a helyzetjelentéssel az ugrás következményeiről. Kényes a mostani rakományunk.

A potyautast Völgyesi Teodóraként, jelenlegi munkaadójuk lányként azonosították. Az is világossá vált, hogy a szállítmánnyal jelentős pénz-, idő- és presztízsveszteség nélkül vissza már nem fordulhatnak. Ezt latolgatva a kapitány és Anton Melier, a korosodó kommunikációs tiszt a hajó közös helysége felé tartottak.
– Mi legyen, Anton? - kérdezte Bertram nyúzottan – hogy tálaljuk majd az apjának a dolgot?
– Nézd, kapitány, ha elvégezzük a feladatot, nem lehet oka panaszra.
– Igazad van, a fene essen beléd, de ez a nő az agyamra megy. A fejébe vette, hogy csempészek és kalózok vagyunk.
Amikor odaértek az ajtóhoz, megálltak. Odabentről Joss, a hajógépész hangja szűrődött ki. A hangerőből és a hangsúlyokból ítélve épp Teodórát igyekezett lenyűgözni egy fordulatos történettel.
– Az a fajankó pedig nem segít a helyzeten. Hallgasd! - fűzte hozzá a kapitány, és résnyire nyitotta az ajtót.
– …no persze Ned kidobatta a többi vendéget, mikor megtudta, hogy Mandu embere a kapitányt keresi. Ő meg csak ott ült, és szájharmonikázott. A verőlegény odalépett hozzá, és előrántotta a pisztolyát. A kapitány kocsmába sose visz fegyvert, úgyhogy csak az ütött-kopott hangszer volt nála, és csak fújta, fújta, mintha minden a legnagyobb rendben volna. A tag persze elbízta magát, és elkezdte ócsárolni a kapitányt. Ha ki akarta hozni a sodrából, hát nem sikerült neki, mert a kapitány, mintha meg se hallotta volna, csak fújta azt a vackot. A faszi erre méregbe gurult, hadonászni kezdett a pisztolyával, és elkezdett üvöltözni. Na, itt követte el a hibát, mert amikor közel hajolt a kapitányhoz, - hogy közelről ráordíthasson, vagy leköpje, mit tudom én - ő fogta a harmonikát, és egy mozdulattal a fickó bal szemébe állította. Simán kinyírta egy hangszerrel, mintha valami rozsdás bökő lett volna. Aztán egy szó nélkül fizetett, és lelépett, a hullát meg – harmonikástul – otthagyta az asztalon heverni. Ha nem lettem volna ott, el sem hiszem.
– Nem voltál ott – mondta Gleisch belépve – a történetedből egy szó sem igaz. Egyetlen előnye, hogy jól hangzik. Most pedig nyomás dolgozni, mert ha felrobban a motor, amíg itt vagy, iszonyúan megverlek.
Miután Joss elsietett, a kapitány leült a közös helyiség étkezőasztalához, és maga elé húzott egy tál fehérjét. A nő álmodozva szólalt meg:
– Nem tudtam, kapitány, hogy ilyen kalandjaitok vannak.
– Nincsenek. Joss egy színtiszta, hamisítatlan hazudozó. Ha van egy perc szabadideje, kitalál mindenféle történetet. Az egyetlen mentsége, hogy nem ebből él.
– De kapitány – a nő nem hagyta annyiban a témát – biztosan van igazság a történetekben. Néha biztosan megszegitek a törvényt.
– Nem, nem tesszük. Miért tennénk? Szerinted körözött bűnözőnek lenni álomélet? Hát nem.
– Akkor legalább áruld el, mi a valódi rakományotok.
Gleisch kényszerítette magát, hogy egyen még néhány falatot, mielőtt kiakad.
– Hányszor kell még elmondanom? Nincs semmiféle „valódi rakomány”, mi ugyanis – jól figyelj, mert tényleg kezdek kijönni a sodromból – nem vagyunk csempészek!
– Akkor miért az űrben laktok? Biztosan... biztosan menekültök valami elől!
– Nem.
– Az államnak tettetek keresztbe?
– Nem, nem, nem.
– Hatalmas adósságod van egy intergalaktikus gengszterfőnök felé, aki ezért domborművet csinálna belőled?
– Elég! Nem és nem. Feladom. Egyáltalán, honnan szeded ezeket?
A nő elvörösödve belemotyogott valamit a tányérjába.
– Hogy micsoda?
– Sokat olvasok. - suttogta alig hangosabban a nő.
A kapitány harsányan felkacagott.
– Baromság. Az igazság az életben van, nem könyvekben.
A nő egy pillanatra elrévedt.
– De a kígyóktól – mondta lassan, elgondolkodva – azoktól csak félsz, nem?
A kapitány rövid, feszült csönd után válaszolt csak.
– Nem. És – intette le a nőt – nincs hűséges jóbarátom, ki mindenhová elkísér. Nincs ősellenségem, sőt, még egy istenverte kalapom sincsen, és ha ezt nem fogod fel, kihajítalak az űrhajóból! Világos voltam?
A Bob szólt be a folyosóról, félbeszakítva a parázs vitát.
– Kapitány, perceken belül leszállunk. Be kellene csekkolnod.
– Remek – Gleisch a nőhöz fordult – most tűnés. Dolgom van. A gép nem száll le magától.
Miután a nő duzzogva elviharzott, a kapitány odaintette a Bobot.
– Figyelj, Bob. Mi az a kígyó?
A Bob először furán nézett rá, de miután látta, hogy Bertram komolyan beszél, beadta a derekát.
– Te nem a Földön születtél, ugye, kapitány?
– Nem bizony.
– Így már értem. Az egy állat, kapitány. Nincsenek lábai. Személy szerint aranyosnak találom őket. Pláne, hogy egeret esznek, azt meg kifejezetten utálom.
– Jószagú Úristen. Miért kéne egy ilyentől félnem?
– Kellene?
– Tattyána -
– Teodóra, kapitány.
– Szerinte hősies, ha félek egy állattól, aminek nincs lába. Baromság. - röviden elgondolkodott – Meg kellene látogatnom a Földet. Mégiscsak természetellenes, hogy egy idegen – bocsi, Bob – jobban ismeri a jó öreg Földanyát, mint egy ember, nem?
A váratlanul megszólaló hangra mindketten összerezzentek.
– Kizökkent az idő, óh, kárhozat! – mondta Melier, aki, míg senki sem figyelt rá, kényelmesen elhelyezkedett a sarokban, és egy szénhidrátrudat rágcsált – De azt hiszem, nem mi születtünk helyrehozni azt.
– Micsoda? - kérdezte a kapitány – Különben is, ne ólálkodj így. Ha még egyszer megijesztesz, csúnya világ lesz.
Kapitány, – mondta mosolyogva az öreg – nézz ki az ablakon. Csúnya világ van.

A leszállás rendben lezajlott. A kapitány a személyi, Joss a műszaki adatokról tájékoztatta az irányítótornyot. Egyszemélyes fogadóbizottságuk a bolygót vezető család feje volt.
– Gleisch kapitány, üdvözlöm a bolygón. A nevem Klaus von Nebensache. Én vezetem a kolóniát.
– Üdvözlöm. Ez itt a legénységem: Bob, Anton Melier és Joseph Carson. Az ifjú hölgy pedig Völgyesi Teodóra, a szállítmányt felügyeli. - hazudta Gleisch.
– Uram – hajtotta meg magát sorra a legénység. Dóra aprót pukedlizett.
– Kérem – folytatta Nebensache – fáradjanak velem szerény hajlékomba, ahol fiam is csatlakozik hozzánk.
– Elnézést kérek, de nem tarthatunk önnel. A kirakodást kell felügyelnünk.
– De kapitány, ragaszkodom hozzá.
– Nos, uram - sóhajtott nagyot a kapitány, tudva, hogy a protokoll megszegése súlyos következményekkel járhat –, ez esetben nem háríthatom el meghívását. Ha megbocsát. – aprót biccentett, és hátrament a legénységéhez. – Bob, Joss, ti itt maradtok, vigyáztok arra, hogy minden rendben menjen. Mi hárman megiszunk a fickóval egy pohár pezsgőt, és jövünk.
– Igenis – mondta a Bob.
Ezután a báró elvezette őket a siklójához. Hosszú, bíborszín, arannyal gazdagon díszített jármű volt, oldalán a család nemesi címerével.
– Szépnek szép – mondta Bertram – lássuk, gyors-e!
– Ugyan – intette le von Nebensache. – Aki fontos, azt megvárják.

A fogadás már korántsem zajlott olyan zökkenőmentesen, mint a leszállás. A kapitánynak már a szalon méreteivel elvi ellentétei voltak – nem szeretett olyan termekben üldögélni, ahol az egész hajója elfért volna.
A Nebensache család tagjai, mint a frissen terraformált bolygókat igazgató arisztokraták nagy többsége, úgy érezték, ismét itt az ideje, hogy a nemesi címüket hatalmas palotákkal fitogtassák. „A bolygón van elég hely,” hangzott az indoklás, melyhez rendszerint hozzáfűzték: „és különben is.” Hector von Nebensache, a családfő egyetlen gyermeke sem volt ínyére a kapitánynak. A szolgák az ifjú nemes minden óhaját lesték – ő persze semmivel nem volt megelégedve. Nyilvánvalóan az egész társaságot rangján alulinak érezte, talán az egy Völgyesi kisasszony kivételével. Akkor éleződött ki a helyzet, mikor a rakományra terelődött a szó.
– Mondja csak, kapitány – kérdezte Hector –, mit is hoztak a mi frissen formált bolygónkra?
– A Szent Margit Biológiai Kutatóintézet megbízásából hoztunk egy szállítmányt - felelte a kapitány –, a fauna igen fontos eleme lesz majd, ha befejezték a betelepítést.
– Szent Margit intézet... mivel is foglalkoznak?
– Szaporodást és öröklődést vizsgálnak – segítette ki Melier.
– Persze... Tehát, ha jól értem, maguk hoztak egy rakomány nyulat. - mondta mosolyogva a ficsúr.
A kapitány kezében megremegett a pohár. Magára erőltetett egy kényszeredett mosolyt.
– Így van. – felelte.
– Ne haragudjon, kapitány, de ez elég vicces. – gúnyos vigyorra húzta a száját – Egy hajónyi nyúl. Tetszetős. Mókás. Nevetséges, ha úgy tetszik.
– Úgy van – kacagott fel kötelességtudóan Teodóra – nagyon mókás.
– Kuss, Tattyána - intette le megszokásból a nőt Gleisch – neked itt nem osztottunk lapot.
A két nemesenszületett egyszerre hördült fel ennek hallatán.
– Kapitány – szólt remegő hangon az idősebb – megkérem, azonnal kérjen bocsánatot a hölgytől, ahogy illik.
– Miért tenném? Tattyána jelenleg a legénységem tagja, ahhoz pedig semmi köze, hogy mit és hogyan csinálok a legénységemmel. Maga elkényezteti a fiát, én keményen bánok a nővel. Egyikünk se szól bele a másik dolgába. Így fair, nem? - ezzel felállt a helyéről, és intett a többieknek. – Adieu, uraim, mi most megyünk.
– Hector, ha hagyod így elmenni, sosem köthetsz többé kardot! - rivallt rá az öreg a fiára.
– Uram, ha hagyom így elmenni, sosem köthetek többé kardot! - közölte von Nebensache a kapitánnyal.
– Tudod, mit, fiacskám? Akkor nem hagysz így elmenni. - mosolyogva odalépett Hectorhoz, a jobbjával kezet nyújtott, a baljával pedig leütötte a nemesifjút. - Na, azt hiszem, most már tényleg megyünk.
– Szó se róla! - kiáltott az öreg – A sérelem megesett, és fiam nevében kihívom önt! Ön, uram, Wilhelm Clair nevére mondom, párbajozni fog a fiammal.

– Vegyük át még egyszer – mondta Melier a számukra kiutalt szobában fel-alá sétálgató kapitánynak – idejössz üzletelni ezzel az emberrel, és csak úgy, távoztodban, leütöd a fiát. Hatásos, ezt elismerem, de egy tört orrú házigazda sehol sem jó ajánlólevél.
– Na és ha párbajozunk, akkor mi van? Megverem még egyszer, és kész.
– De kapitány – jegyezte meg halkan a nyelvész – ezt a párbajt karddal kell megvívnod. És lássuk be, kardforgatásban nem jeleskedsz túlzottan.
– Ne finomkodj, Anton. Sose volt még a kezemben kard. Mondhatni.
– Erre próbáltam rámutatni, kapitány. De mivel a párbaj csak első vérig tart, nyugodtan hagyhatod győzni az ifjú Hectort.
– Micsoda? Én sosem veszítettem még el egy küzdelmet sem!
– Dehogynem.
A kapitány leroskadt egy székbe, hosszan kifújva a levegőt. Üldögélt ott néhány másodpercig.
– Kérem a táskám.
– Szájharmonika?
– Szájharmonika. Bármelyik jó lesz. Csak bluest akarok fújni. Mondd, a párbajt nem nyerhetem meg azzal, hogy jobban zenélek?
– Attól tartok, nem. – Melier szélesen elvigyorodott – De beleállíthatod a ficsúr szemébe a hangszert, ha gondolod.
– Hogyne - kacagott Gleisch – csak tudnám, Joss honnan veszi ezeket a baromságokat...
– Jó éjt, kapitány. – mondta Melier már az ajtóban állva – Aztán nekem nehogy meglépj, mert akkor a segédednek kell vívnia helyetted. És egyáltalán semmi kedvem hozzá.
– Ki tudja? Talán nyerhetek is.

Gleisch a párbajt követő második nap tért magához. Melier olvasott a szobájában, mikor felébredt.
– Kapitány – köszöntötte mosolyogva – örülök, hogy jobban vagy!
– Az a nyomorult kurvapecér. - állapította meg a kapitány – Arról nem volt szó, hogy belém állítja a kardját! Első vérig, így szólt a kihívás!
– Szigorúan véve úgy is volt. Azt hiszem, elszaladt vele kicsit a ló.
– Mióta vagyok itt?
– Nem olyan régóta. Teodóra apja nemrég érkezett meg. Veled szeretne beszélni, a báró társaságában.
– Meg tudom akadályozni? - kérdezte elgyötörten Bertram
Melier csak nemet intett, és már be is hívta a két öreget. Azok egymás szavába vágva számoltak be neki mindarról, amiről lemaradt.
– Hadd jelentsem be, kapitány, hogy a tervünk sikerrel járt!
– Miután Hector legyőzte önt párbajban-
– A lányom teljesen belészeretett -
– Hector pedig nem szalaszt el egy ilyen alkalmat-
– Még sosem vívtak meg a becsületéért-
– Úgyhogy meg is kérte a lány kezét-
– Így hát csak gratulálni tudunk. – fejezte be Völgyesi.
– Igen – mondta von Nebensache ragyogva – az ön teljesítménye igazán rendkívüli volt.
– Meg kell, hogy mondjam, nem számítottam arra, hogy ilyen könnyen fog menni – fűzte hozzá Völgyesi, mire a kapitány hangosan felnyögött – bocsánat, igazán nem akartam...
– Könnyen ment? Könnyen? – a kapitány fokozatosan emelte a hangerőt – Tudja maga, hogy amikor a lánya felszökött a hajómra, a lehető legostobább helyre rejtőzött? Hogy ha nem kérem meg Bobot, ne menjen egy darabig enni, még a térugrás előtt rálelünk? És akkor nem tudtuk volna miért nem visszavinni? – Gleisch már tajtékzott – A Bob, aki átlag két óránként eszik, olyan éhes volt, hogy majdnem elvétette az ugrást! És – meredt vádlólag a báróra – külön köszönöm, hogy a fiacskája az „első vér” helyett „első létfontosságú szervig” vívta a párbajt!
– Igen, uram, de értse meg, ez volt az egyetlen mód, a fiam nem akart házasodni, és Völgyesi úr pénzével...
– Igen, a lányomnak pedig kellett egy ilyen regényes-romantikus helyzet a szerelemhez, és von Nebensache nemesi címével...
– Frászt! Nem ez volt az egyetlen mód! Nem ez lett volna az első kényszerházasság az Univerzum történelmében! Csak két ekkora ökör, mint maguk, képes ilyet rendezni az elkényeztetett kölykeiknek! Megfizettek, hát kivettem a részem belőle, de ne várják, hogy helyeseljek! Mondják meg őszintén, mire volt jó ez az egész?
– Hogyhogy mire? – kérdezte sértődötten von Nebensache – Mi végig remekül szórakoztunk.
– Viszontlátásra, kapitány. – ezzel mindketten felhúzott orral távoztak.
Gleisch visszahanyatlott a párnájára. Két dolog vigasztalta: hogy sokkal gazdagabb volt, mint egy héttel azelőtt, és hogy azok nem hallják, mit gondol.
Utált volna újból párbajozni.

3
Te szavazatod: Nincs Átlag: 3 (2 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2008-05-20 19:13 Blade

Blade képe

Éééés a 23.!

De ez prím, csak nem hagyjátok ennyiben ;)

---- ----
So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.
----
"Mert zseni csak egy volt, mégpedig Neumann János. Mi, többiek tehetségesek voltunk, de nem voltunk zsenik..." - Wigner Jenő, Nobel díjas fizikus
---- ----

k, 2008-05-20 19:38 Aures

Aures képe

Láttátok a "23" című filmet? Jó mert én nem. Csak azt tudom, hogy a huszonhárom nagyon tuti szám. Haver, lehet, hogy te fogsz nyerni! (Habár... 2/3: 0,666 ;> )
_______________
Behunyom a szemem, hogy lássak.

k, 2008-05-20 19:48 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

Háááát... Az eleje kicsit lapos, a közepétől kezdtem csak élvezni. Sajnos hemzseg a helyesírái hibáktól, főleg a gondolatjelek küröli mondatvége pont a ludas. Pl:
"– Sokat olvasok. - suttogta alig hangosabban a nő." Ide nem kell pont a gondolatjel előtt, mert folytatod a mondatot egy kommentel.
"– Viszontlátásra, kapitány. – ezzel mindketten felhúzott orral távoztak." Az "ezzel" itt nagybetű, mert új mondat.
Azonkívül a végepoénnál is húztam a számat. A szerelem az egyik legkevésbé előre jósolható és manipulálható dolog az Univerzumban.
Plusz: miért Völgyesi Teodóra? Mindenkinek idegen neve van, csak neki magyaros, és bevallom, ez engem nagyon zavart, mert semmi nem indokolta.
Azért fel a fejjel, volt egy-két jó poén. ;)

___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

h, 2008-05-26 15:40 Rén

Rén képe

A helyesírási hibák valóban ott vannak. Mea culpa, egy utolsó (utáni utáni) átolvasás valóban ráfért volna. Nincs mentségem.
A végepoént illetőleg nem értünk egyet (milyen meglepő :) ) A szerelem valóban nehezen kiszámítható, de szerintem ezzel azért nincs probléma (jó, nyilván azon kívül, hogy én írtam a novellát), mert:
1. Ha nem sikerült volna a terv, – Gleisch kapitány is megmondta – akkor jöhet a kényszerházasság.
2. Az öregekről a legvégén kiderül, hogy a legalapvetőbb oka az egész balhénak nem a gyerekek összehozása (lásd előző ok), hanem az ő szórakoztatásuk volt.
Sőt, a szerelmet azért az enyémnél nagyobb (sokkal, sokkal nagyobb) művekben is manipulálják, Shakespeare elég sok komédiájában pont az és abba lesz szerelmes, akitől és ahogyan azt elvárják. Természetesen én nem török Shakespeare mester babérjaira, de neki nem szokták felróni ezt hibaként.
A lánynak pedig azért van magyaros neve, mert magyar. Ezt csak az indokolja, hogy remélem, néhány száz éven belül azért még nem tűnik el kicsiny nemzetünk a Föld (vagy bármely más bolygó) színéről.
_____________________________________
Szólj rám, ha trandoshan énekelek...

sze, 2008-05-21 13:22 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Igazából a "Tattyánát" nem értem, de egyáltalán nem. Meglehet, hogy ezzel akartál utalni a kapitány kiejtésére, de akkor mi a frász az az "adieu"? Ehelyett akkor "agyő" kéne, hogy legyen. Vagy-vagy. vagy pontos helyesírással, vagy kiejtés szerint. De a félmegoldások sosem jók.
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

sze, 2008-05-21 14:01 szegeri

"Ha még egyszer megijesztesz, csúnya világ lesz.
Kapitány, – mondta mosolyogva az öreg – nézz ki az ablakon. Csúnya világ van." Ez egy tipikusan olyan szöveg, amitől a falnak megyek, hogy nem nekem jutott az eszembe. :)

sze, 2008-05-21 14:31 SzabadMedve

SzabadMedve képe

Tattyánával kapcsolatban úgy tűnik, az intertextuális utalgatás minősített esetéven állunk szemben. Nem rémlik senkinek? Anyegin, Puskin, miegymás. A lány csak könyvekből ismeri a világot.
Engem egyáltalán nem zavar a magyar név :)

szo, 2008-05-31 19:52 Bloody Dora

Bloody Dora képe

De, de attól még miért Tattyána? Én annyira megszoktam Tatjanának.
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

v, 2008-06-01 20:07 Rén

Rén képe

Sajna csak az adieu-t tudom megmagyarázni, ott a kapitány direkt "belefinomkodik" az arisztokraták arcába, Tattyánaügyileg teljesen igazad van. Valamiért egy kis manó a fejemben azt hitte, jól lesz ez így leírva, és én hallgattam rá. Pedig olvastam és szeretem az Anyegint, különben nem is utalnék rá ilyen módon. Ez egy olyan hiba, ami miatt tehetetlenül püfölöm a falat mérgemben. Ha mjd lehet, át is javítom, és köszönöm az éleslátásod.
_____________________________________
Szólj rám, ha trandoshan énekelek...

v, 2008-06-01 20:15 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Nekem igazából nem a Tattyánával volt bajom, hanem az adieu-val, ami - ha már következetesek vagyunk - akkor "agyő". Így sokkal szebb lesz minden. :)
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

cs, 2008-05-29 11:19 ColemanV

ColemanV képe

Valamiért olyan érzésem volt a történet világával kapcsolatban, mintha a FireFly egyik epizódját látnám viszont, mikor Malcolm Reynolds kapitány párbajba keveredik egy piperkőccel, aki történetesen mesterien bánik a karddal.
A másik "utóérzést" "A Bob" adta. Olyan mintha rokona lenne egy másik idegennek az "Unreal2:The Awakening" c. programból :)
.
Nos, akár ezek szolgáltak inspirációként, akár nem, az összhatás kellemes lett.
Nem volt olyan érzésem mintha valamelyik karakter kilógna az képből.
A pályázati kiírásnak megfelel, bár itt a lazának tűnő dolgok inkább előre megfontoltak a későbbi magyarázat miatt, de éppen a magyarázat teszi a történetbe a csavart.
.
Kellemes olvasmány volt, gratula! :)
.
Tisztelettel:
Virgil Coleman
.
---------------------------------
Minden hozzászólásod segítség,
Minden értékelésed öröm,
Minden örömöd megtiszteltetés. ;)
---------------------------------

cs, 2008-05-29 11:39 Blade

Blade képe

Nekem is a firefly jutott eszembe. A szerző nyilván láttta a sorozatot ;)
---- ----
So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.
----
"Mert zseni csak egy volt, mégpedig Neumann János. Mi, többiek tehetségesek voltunk, de nem voltunk zsenik..." - Wigner Jenő, Nobel díjas fizikus
---- ----

v, 2008-06-01 19:58 Rén

Rén képe

És - ha már így felfedték - elárulhatja, teljesen tudatosan kölcsönözte (mit szépítsük,emelte el) az alaphelyzetet. Látta az epizódot és nagyon szereti a sorozatot. (Nagy volt a kísérétés, hogy Gleisch kapitány is valami "Mighty fine shindig"-szerű beszólássa minősítse a helyzetet, de azt már soknak éreztem.)
.
A Bob nem az Unrealből származik, csak hallottam a játékról, még csak nem is láttam. Van azonban neki is előképe (ha már itt tartunk, úgy írtam a novellát, hogy szinte mindennek legyen), de a teljes leleplezéssel megvárom az eredményhirdetést.
.
Köszönöm a kritikát, örülök, ha tetszett!
_____________________________________
Szólj rám, ha trandoshan énekelek...

p, 2008-05-30 09:31 SzabadMedve

SzabadMedve képe

Érdekes volna látni egy elemzést arról, hogy a pályázatra küldött novellák szerzői milyen filmes alapokhoz nyúltak írás közben.