Az Árny keringője

Az Árny keringője

I.
Múltból „fénylő” poros akták

Nagyra becsült XX. századunk „építő” munkájának köszönhetően, a földi környezet pusztulása fenyegette a már 10 milliárdot is meghaladó populációt. Többen megjósolták, előre jelezték, próbáltak tenni a glóbusz végkimerülése ellen, de a jó öreg mondás, amely szerint: „véges térben végtelenre törő gazdasági fejlődést produkálni nem lehetséges” megpecsételte a nagyravágyó emberiség ködbe foszló jövőképét. 2013-ra nyomatékosan tudatosult minden professzionális elme számára, hogy a termelést csökkenteni kell vagy a mechanizmusok többségét modernizálva „zölddé” varázsolni. Meglepően hatalmas igény kínálkozott, az újonnan érkező lehetséges perspektívák számára, és az ipar többszörösen felülmúló fejlődési görbéket vázolt a tudósok lapjaira, mint az első és a második ipari forradalom egybevéve. USA, Kína, Japán, az újra nagyhatalommá váló Orosz föderáció és a fénycsóvaként megvillanó India is, mind-mind aláírta a történelem számára holnapot jelentő Delhi-i egyezményt 2016-ban. Ennek következtében megszűnt a gépjárművek által kibocsájtott szén-dioxid eróziója, a közlekedés alapelemévé a napenergia nőtte ki magát, és tökéletessé csiszolt technikai megoldásoknak köszönhetően nem volt tapasztalható teljesítménycsökkenés.
2019-re az újítások halmazának eredményeképpen, helyreállni látszott a planéta belső békéje. A válság idején megszűntek a háborúk és teljes összefogásban kattogtak az IQ-s könyvek hasábjai, hogy kimásszon az emberiség saját pöcegödréből. A Times 2020.január 1.-jei számának nívós kezdőlapján az alábbi főcím díszelgett: „Kezdődhet újra a pusztítás”. Az újság lehozta az elmúlt jó pár évben elért sikereket, és mindent egybevéve arra a valós megállapításra jutott, hogy elérte a civilizáció, amit szeretett volna, a túlélés sikerült. Ismerve a homo sapiens gondolkodásmódját, azonban nem állt messze, sőt pontos képet festett az elkövetkezendő századok cselekményszálai elé.
2025.-ben a NASA tudósai elérhető távolságon belül felfedeztek, egy a földi klímára adottságai alapján roppantul hasonlító bolygót. Elsődleges célként tűzték ki, hogy minél előbb fel kell fedezni a „távoli” planétát, még a nagy vetélytársakat megelőzve - A válság elmúlása után és persze közben is folyt, az ipari versengés –. Az első felderítő szondák beigazolták, hogy valóban van élet, méghozzá fejlett élet található a Cometnek keresztelt bolygón. A későbbi kapcsolatteremtés már nem hozott örömöt az Egyesült Államok számára, mert az ismerkedésre szánt űrhajót, vele együtt az asztronautákat, likvidálta a randevúra nemmel felelő idegen populáció.
Ekkor került elő az a szempont, mely szerint profit kell kiküldeni, aki informál, kapcsolatot teremt, ha kell vérengzésig menő tangót kezdeményez. Hosszas keresgélés után került elő az a poros akta, mely Eric Shade nevével volt eljegyezve. Roppant mennyiségű kitüntetés, érdem, büntetés és lefokozások egymás után következő sziluettjét rejtette az Árnyként becézett elitharcos kartonja. A mesterlövész 1974.április 1.-jén látta meg a napvilágot. Születési dátuma jellemezte természetét, és nemegyszer okozta lefokozását, kalandos, hullámvasutat szerkesztő katonai múltja, szégyenszemre a századosi rangnál ért véget. Szolgált Szarajevóban, Afganisztánba, Irakban és a későbbiekben kialakuló Kína és India között kirobbanó, hírhedt nevén „Az Ércháborúban” is. Minden egyes bevetésén hullákat hagyott maga után és egyszer sem vétett célt. Mestere a lőfegyvereknek, a testi harcászatnak, a robbanószerkezeteknek és kiemelkedő eredménnyel végezte el a különleges kémkedési gyakorlatokat, valamint pszichikai hadviselése egyedülálló. Olyas valaki, akinek kezelése közben számos tábornok belecsúszott a májkrémbe, de a feladatot és a küldetéseket ellentmondást nem tűrően teljesítette, mindig és mindenkor, bármely helyzetben. Személye tökéletesnek tűnt, hiszen ha odavész „egy veterán hős, sajnálatos módon halálos autóbalesetben elhalálozott” mondattal elintézettnek tekintik majd. Az egyetlen probléma már csak abban rejlett, hogy először is meg kellett találni Shadet, másrészről még rá is kell venni, hogy tegye, amit kell, ami a kötelessége. Jó pár éve leszerelt és kiléte felől egy utolsó cím gondoskodott, mely lehet, hogy már régen nem aktuális, de nem volt más választása a Titkos Csapatnak (ST), mint felkeresni azt.

II.
„In medias res”,
avagy Felcsendül a Nyitány

Az utolsó datált lejegyzés egy hegyi házhoz vezetett, ami igen elhagyatottan árválkodott a hegységben elveszve. Az ajtó zárva volt és körbejárva, nem látszott más kijárat.
- Eric Shade!! – kiáltott Fulton ezredes, aki az Árny begyűjtésért felelt – A Titkos Csapat ezredeseként keresem önt egy titkos és életveszélyes küldetés miatt. Azonnal mutassa magát százados!! - Felelet nem hangzott, csupán a tucat kommandós közül kettő terült el a földön. Nyíl hasította át alkarjukat. Mire feleszméltek újabb páros kezdte szemlélni az avarban hemzsegő hangyarajt.

- Ne ordibálj már barátom, csak még egy kicsit várj, még egy kicsit..

Addig folyt a macska-egér játszma, míg Fulton ezredes nyakához hideg penge ért. A „szuper csapat” tagjai, a cserepadostól a vizes fiúig, átlőtt karral hemperegtek a szemerkélő eső mosdotta sárkupacban.

- Ez a seggfej, azt hiszi, hogy idetolja a fényesre csiszolt kopasz fejét, pár bájgúnár kíséretében és vigyázzba vágom magam? Hehh..

- Azért küldtek, hogy vigyem be, mert szigorúan titkos küldetésre szeretné az Elnök küldeni.. - halkult el Fulton hangja, ahogy a nyomás erősödött a nyakán.
- Ki nem szarja le az elnököt?! – vágta rá nyersen az ötvenes éveiben járó Árny – Foglalkoztam vele, amíg nem hagyta cserben a szőrős seggem Irakban. A sivatag közepén, a nagy semmiben. De megbánta..hehh
- Igen, értesültem az incidensről – szakította félbe az ezredes a kuncogó veteránt – Még most sem tudom, hogy volt képes kijátszani egy egész hadiszállás védelmét megtoldva az elnöki testőrökkel, és hogy volt képe az Amerikai Egyesült..
- ..Államok Elnökét alvás közben fejbe hugyozni! - folytatta vidáman Shade – Elhiheti, hogy amin keresztül mentem a hosszú évek során a jenki lobogóért, igazán nem esett nehezemre, sőt!! Az a pár liter Budweiser, pláne segített benne! – vigyorgott tovább Árny, majd abbahagyta – Miről lenne szó?
- Szigorúan bizalmas pecsét fedi az információkat, nem adhatom tovább csak így, ennyi ember előtt! – felelte Fulton, miközben peckesen kihúzta magát a kés távolodása után.
- Rendben – bökte ki rögtön Shade, majd a kezében lévő íj húrját megfeszítve célba vette az egyik kommandóst.
- Mi a lószart csinál?
- Redukálom a létszámot, így elmondhatja nekem..
- Jó-jó-jó..rendben – ordított közbe Fulton - felfedeztek egy új bolygót és földi körülmények uralkodnak rajta..tudomásunk szerint élet is burjánzik a felszínén, sőt a 20 fős legénységű Skyhawk felfedező cirkálót megsemmisítették, ezért olyasvalakit szeretnének bedobni a mélyvízbe, mint maga!
- Hízelgő ajánlat, de öreg vagyok én már a hősködéshez – felelte Árny és kiengedve íját, hátat fordítva indult el a ház felé.
- Amíg fegyverhez hasonló, akármi is van a kezében, kissé félve mondok ellent önnek százados – reagált mosolyogva Fulton ezredes – bár tudomásom szerint nem rég múlt ötven, a mai produkciója magáért beszél, és csak tovább erősíti Árny legendáját..már látom, hogy nem hiába a sok rege Eric Shaderől..arról a mesterlövészről aki Szarajevóban egy nap alatt 74 embernek adott segítőkészen vashiányra kezelést, egyenesen az agyi erekbe..arról a szarházi Eric Shaderől, aki a Fő tengernagy feleségét és a lányát egyszerre hágta meg..
- Lányait – javította ki mosolyra húzódó arccal Árny- és feleségét..
- Árny volt, aki az iraki terrorelhárító osztag élén több száz embert mentett meg a bombák megtalálásával, és ez mellett a komplett terroristaképzőt cakkon pakk felszámolta..
- Hát tényleg nem voltunk ott sokan.. – toldotta meg Eric „feljebbvalója” szavait.
- A kor nem fog egy legendán, és a hősök ötvenen felül is azok, akiknek rendeltetve lettek, ezt láttuk ma is, igaz fiúk? – hangos nyögések, és káromkodások a fekvő katonák felől csupán azt jelezték, hogy még élnek, és hallották az ezredes kérdését.
- Én nem is láttam semmit bassza meg a moha..hogy honnan a pokolból lőtt és hogyan tudott ilyen gyorsan mozogni meg nem mondom ezredes!?! – felelte az egyik kommandós.
- Rohadjak meg, ha én észrevettem bármit is.. – hangzott a másik fa alatt szenvedőtől.
- Eddig nem hittem az ilyen hülye Árny regékbe, de most, hogy egy baszott nagy nyílra akaszthatom az öltönyömet a kezemen, gyónni is megyek vasárnap.. – vágta rá egy újabb „kínzott”.

- Nem kamuznak ezek nagyot, nem gondoltam volna, hogy még mindig ilyen kurva jó vagyok!

- Mit szól százados? Örömmel vennénk, ha az ön kezében lenne az új bolygó kulcsa! – zárta beszédét Fulton.
- Ebben biztos vagyok, hehh..
- Hát nem is tudom.. – nézett Fultonra Árny, de szemében zsivány fény csillant.

- Komplett kis nap! Rég volt ilyen jó! Már csak egy jó numera kéne, vagy inkább kettő..hmm azok lányok..apuci sok nyalókát vehetett..hiába egy tengernagy megedzi a kis családját!

III.
Árnyba borul az üstökös

A roppant ötletesen kitalált SkyHawk II. fedélzetén csupán három személy tartózkodott, miközben az űrhajó elérte a kívánt kibocsájtási zónát a Comet közelében. Két hét telt el a hegyi incidens óta és Árny már a cirkáló fedélzetén készítette össze a bevetéshez szükséges arzenál kellékeit. Shade tökéletes mérnöki munka eredményeképpen könnyű, mégis a földi technológiákkal készíthető, legkiválóbb fémüveg ötvözettel bevont páncélt viselt. Speciális keménységre hevülő vadászpengével, és egy vállon hordozható gépkarabéllyal egybe olvasztott sniperrel felszerelve lőtték ki, az amerikai hadsereg élő legendáját.
Landolva a Cometen, nem tapasztalt a földi klímától semmi eltérőt. Egy erdőbe sikerült a landolás, aminek Árny örült, hiszen a rejtőzködéssel sosem voltak gondjai. A hőmérséklet pár fokkal alacsonyabb volt, mint hőn szeretett glóbuszán ebben az évszakban, de optikailag és klimatológiailag nem fedezett fel lényeges eltérést. Az erdő szélére érve, azonban egy katonai objektumnak tűnő létesítménycsoportot vett észre. A parancsa úgy szólt, hogy tegyen belátása szerint. Különleges fegyverrel caplató hibrid lények zord külseje nem a barátságos fogadtatás és az átteázott délutánok hangulatát idézte Árny eszébe. Ellenőrizte, hogy minden műszere harcképes e. A lények két méter magasságúak voltak, testük meggörnyedt, félig robotnak tűntek, legalábbis elektronikus mechanizmusok mindenképpen részt vettek mozgásukban és valószínűleg létezésükben is.

- Rég szórakoztam olyan jól, mint a faháznál azzal a kis bagázzsal. Lássuk ezek a robotmuksók, mennyire szeretik az Árnyjátékot!?! Rock and roll baby..
A bázis külső peremén két portyázó őr teljesített szolgálatot, egészen Eric Shade táncának kezdetéig. Szinte teljesen hangtalanul eresztette el a két golyót, melyek azonnali ambuláns vizsgálatokban részesítették Árny táncpartnereit. A falhoz osont, majd megmászva a pár méter magas emelvényt, betekintést nyert a gyanútlanul gyakorlatozó ellenségre.

- Hát ez beszarás, ezek meg melyik csatornára edzenek? Mégis csak a tengernagy vérvonalával kellene foglalkoznom, vagy..azóta már „belefolytam” a hierarchiába?! hehh..Nem tudom, hogyan szedték le a Skyhawk cirkálót, de egyre gyanúsabb, hogy valami party miatt, szörnyen bebombázott állapotban meteorit vadászatra mentek a fedélzeti operátorok..

Shade a bázis belsejében, óriási energiák mozgósítását fedezte fel. Két vagy háromszáz hibrid „szépfiú” ropta az 57-es Jailhouse Rock klipjére, imitálva Elvis lehengerlő lábmunkáját. A feketében tobzódó Király és táncosai láthatóan roppant mód lenyűgözték a cometi haderőt, ami még a hatvanas évek piros alapon, fehér pöttyös szoknyájában tvisztet lejtő kislányoknál elértnél is nagyobb siker lett volna az öreg Aranytorkú számára. Pláne, látva ezt a mennyei koreográfiát, az biztos, hogy Flatley barátunk szégyenében könnyes arccal bujdosott volna e falak mögött.

- Sajnálom azt a két fajankót, aki már csak a szagával hódít odakint! De most azért ez már kicsit sok volt nekem is..elrángatnak az otthonomból..az életemet kockáztatom pár Elvis imitátort vizsgálgatva..jól van elnök úr..jól van..

Árny visszaérkezése után, megkapta a neki járó kitüntetést, amit persze rajta és pár főgórén kívül az égvilágon senki nem fog tudni, aztán a jól megérdemelt anyagi támogatással, újból nyugodtabb vizekre tért..
Ezen szavakat írták legalábbis a szigorúan titkos akták kellős közepébe, amit amúgy sem fog soha többé senki sem elővenni, de azért beleírták a fontosságokat. Tehát, elméletileg itt fejezte be Eric Shade ténykedésének ismert szakaszát, azonban a kiszivárgott információk nem ezt sugallják. Árny visszaérkezése után két héttel, újabb bomba robbant az éppen a titkok titkának tartott 51-es körzetben szemléző USA Elnök jelenlétében. Mr. President valóban jelen volt, amikor a dolog történt, viszont helyesebb, ha biológiai fegyvernek nevezzük, amit bevetettek vele szemben..A világ legjobban őrzött katonai komplexumában éjszakázó elnököt megtámadták. Kisebb csodával hatályos módon túlélte a merényletet, viszont újra fejbe hugyozták..

Az utolsó használhatónak mondható datált információs csokor listája a következő:

„Az alapszakaszban remeklő Boston Celtics idegenben vívott a Delhi Shadows csapatával. Imádom a keltákat, ezért nem hagytam ki ezt a 48 percnyi izgalmat aznap éjszaka sem. A mérkőzés végeztével, az álmok mezeje felé közeledtem, felfelé a lépcsőn, amikor is kéjes nyögéseket hallottam. Amint a hálószobába léptem, egy azonosítatlan, idősödő férfit láttam kisurranni saját hálómból. A feleségem elképedve, lélegzet visszafojtva nézett rám, teljesen meg volt szeppenve és azt állította, hogy megerőszakolták. A rohadékot nem tudtam elkapni, ezért nyugovóra tértem. Egyedüli pozitívum abban a fertelmes éjszakában, hogy egyetemista lányaim (Lisa 23, Xara 24) éppen otthon töltötték az éjszakát, és ahogy hallottam igen jól mulattak. Még az a szerencse, hogy sikerült elijesztenem a szemétládát és legalább őket megóvtam.”

James.D.Rockwood
A speciális erők Főtengernagya

3
Te szavazatod: Nincs Átlag: 3 (2 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2008-05-17 10:11 Styra

Styra képe

14.
Lassan behozzátok az előző pályázatra nevezettek számát. :)
__________________________________________________
Csillagból születtünk, s csillag leszünk újra
Ha életünk lángját egy széllökés elfújja.

szo, 2008-05-17 13:04 Yockey

Üdvözlet mindenkinek, aki a novellámhoz tévedt és annak is aki nem!:)

Csak annyit szeretnék hozzá fűzni, hogy amit külön sorokba ütöttem és párbeszédszerű, azt Árny gondolja=>nem tudtam dőltbe szedni itt, vagy akárhogy másféleképpen megoldani az elkülönítést!

Jó szórakozást hozzá és kellemes hétvégét!

szo, 2008-05-17 13:13 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

Öööö, idézőjel, csillag-karakterek közé ékelés, perjelek?
(Drága főszerkesztők, lehet tudni, mért nem sikerült az írónak dőlt betűt alkalmaznia?)
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

szo, 2008-05-17 13:20 Styra

Styra képe

A dőlt betűs html parancs a < i > és < / i >, a hozzászólás ablaka alatt láthatod.
A szerkesztés fülön módosíthatod
__________________________________________________
Csillagból születtünk, s csillag leszünk újra
Ha életünk lángját egy széllökés elfújja.

szo, 2008-05-17 16:38 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

Na akkor értékelés:
*
Pro: a főszereplőt egész megkedveltem a végére, hiába no, lehet szeretni azért az ilyen mindenkit-utálok-csak-én-vagyok-állat figurákat. :)
Volt egy-két jó poén. A fejbehugyozásnál lehet sokan húzzák a szájukat, de nekem tetszett. :D A végén főleg. :D
*
Kontra: hááát... a történet nem fogott meg, a bevezető kicsit hosszú, és sok a helyesírási hiba. Főleg a hármaspontok zavartak, akik rendes körülmények között három pontból állnak.
"A feleségem elképedve, lélegzet visszafojtva nézett rám, teljesen meg volt szeppenve és azt állította, hogy megerőszakolták. A rohadékot nem tudtam elkapni, ezért nyugovóra tértem." - ilyen körülmények között én nem térnék nyugovóra, hanem addig rugdosnám a rendőrséget / katonaságot, mindenkit, akit elérek, amíg el nem kapom a rohadékot. :P
*
Bevallom, azt hittem, azzal kapcsolatban lesz a végén poén, hogy miért ilyen szupermindentudó akcióhős (kiderül, hogy robot, vagy ilyesmi), mert ez így annyira abszurd, mint a filmekben az, hogy 10 perc alatt egy szemüveges hipercsávó feltöri a Pentagont.
*
Ööö, most kicsit Gonosz Kritikusnak érzem magam... úgyhogy egy kis bíztatás a végére: Fel a fejjel! (Amíg van. :P)
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

h, 2008-05-19 16:45 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Sok a helyesírási és stilisztikai hiba, ezért ha legközelebb novellát küldesz valahová, szerintem nézesd át valakivel, mert ezek a zavaró dolgok sokat rontanak még a legjobb történeten is. Noha ez egy kicsit zavaros, és én speciel nem is igazán értettem... mintha kihagytál volna valamit belőle.
"- Eric Shade!! – kiáltott Fulton ezredes, aki az Árny begyűjtésért felelt – A Titkos Csapat ezredeseként keresem önt egy titkos és életveszélyes küldetés miatt." - Én ezen nevettem jót. Nagyon komoly poén! :) Ez a legjobb benne. A főszereplő kicsit rejtős légiófigura, akiket "hatszor léptettek elő és ugyanennyiszer fokoztak le szabályszegésért".
(És lehet, hogy én vagyok finnyás, de egy novella nem lesz attól életszerű, hogy végigkáromkodják és szelngszótárt kell hozzá venni. Ez persze nem elsősorban Neked szólt, hanem mindenkinek.)
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

k, 2008-05-20 08:43 szegeri

Réges-régen olvastam egy II. világháborús regényt, A halálra ítélt szakaszt. A könyv főszereplője, a lengyel Mazurszki kísértetiesen emlékeztet aktuális hősünkre. Ő volt ilyen f..sza gyerek. 8)
Nekem semmi bajom a káromkodással, még kedvenc írom, William Gibson (Nebula-díj, Hugo-díj, stb.) is "megbotlott" egyszer kétszer az írásaiban, amikor éppen egy hasonló kaliberű szereplő szövegelt.

k, 2008-05-20 12:42 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Nos, nekem sincs sok bajom a káromkodással, de a legutóbb olvasott összes műben azzal jellemezték a helyzetet/főszereplőt, hogy végig káromkodtak. Kicsit meguntam. :)
Ja, szeretném megjegyezni: a szén-dioxid nem erodál. Sok baj van vele, mert üvegházhatású gáz, de erózió...
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.