A vízilányok

„Mindennapi álcánk”

Nagymama hajnalhasadás előtt felébresztette Pannát. Azon a dünnyögős hangján mondogatta neki, hogy ha igazán meg akarja látni a Csernában élő vízitündéreket, sőt, ha közéjük akar tartozni, gyorsan keljen fel, mert most jött el az ideje a dolognak.
Panna kikászálódott a tollpárnák közül, és először arra gondolt, bárcsak anyáékkal ment volna a tengerre, akkor nem kellene ilyen korán kelnie, majd eszébe jutott, hogy végül is ő akarta mindezt, ő döntött úgy, hogy a hetedik osztály befejezésére szervezett osztálykirándulásról is lemond, csakhogy mihamarabb újra a falusi birtokon lehessen. Kidörzsölte a szeméből az álmot, és alig egy perc elteltével izgatottan öltözködni kezdett. Tudta, egyszer eljön ez a nap, hiszen a nagyanyja megígérte neki, de most, hogy ilyen kézzelfogható közelségbe került az egész, már-már megijedt.
Vajon igazán léteznek? – töprengett Panna, és gyanakodva pislogott a nagyanyjára. – Ha Dunnyus most becsap, soha többé nem látogatom meg a nyári vakációban! – fogadkozott magában félig-meddig duzzogva.
A nagymamát mindenki Dunnyusnak hívta. Senki sem emlékezett rá, honnan, miből eredt ez a furcsa becenév, egyszerűen csak megszokták. Panna szülei és testvérei is így hívták ők, de még a falubeliek is. Dunnyus nem bánta, sőt, azzal hencegett, hogy a nevének varázslatos jelentése van.
Kissé hóbortos idős hölgy benyomását keltette, és Panna éppen ezért szerette olyan nagyon. A nagymama ugyanis különc életmódjával, zabolátlan természetével, és csípős nyelvével vagy felbosszantotta, vagy megnevettette, esetleg valamilyen módon kisegítette a közelében élőket. Hófehér haját mindig koszorúba fonva hordta, és nyáron mezei virágokat tűzdelt bele. Pirospozsgás arcán egyetlen ránc sem látszott, csak két komisz gödröcske a szája szélében, amikor mosolygott. Vidám színű ruhákat hordott – meg is szólták érte a faluban lakó házsártos öregasszonyok, ám ő ezzel egy fikarcnyit sem törődött. A puttonyaival meg a kosaraival naphosszat az erdőt meg a mezőt járta. Gyűjtögette a gombákat, növényeket, megleste a madarakat és az állatokat, majd hazatérve a növényekből kenőcsöket, orvosságokat készített. Mindenre akadt receptje, és az eladott befőttekből, lekvárokból, teákból egész szép jövedelemre tett szert.
Panna figyelte, amint megkeni a nagy karéj kenyeret zsírral és uborkaszeleteket pakol rá, amint kitölti a hűs málnaszörpöt a talpas pohárba, majd odalibben a kredenchez, elpiszmog egy kicsit a fióknál, és egyszer csak előhúz egy doboz házi csokoládét. Az éjjel csinálhatta, ez egészen biztos, mert a tegnap este Panna még kikutatta a fiókok tartalmát mindenféle kincsek után nyomozva, de az édességnek akkor még nyoma sem volt.
A csokoládét Dunnyus ízléses kis darabokra vágta, mindegyiket más alakúra. Az idős hölgy nem bírta elviselni a túlságosan is szabályos formákat, ezért aztán az asztalok és a székek élét is lekerekíttette az asztalossal. Panna arra gondolt, a testvérei bánhatják, amiért kihagyták ezt a nyári élményt. Elmajszolt egy darab édességet, miközben a nagyanyja megtömte a pipáját, és rágyújtott.
– Ide hallgass – mondta hirtelen nagyon komolyan, miután kifújta az első füstöt –, odalent a Csernánál nagyon kell majd vigyáznod, mert ha nem vagy elég ügyes, ezek lehúznak a mélybe!
– Azt hittem, a sekély részre megyünk – döbbent meg Panna.
– Igen, de ha elragadnak, nagyon gyorsan a mélyebb folyóágba sodornak! Ébernek kell lenned. Ejnye, ne edd meg az összes csokit! Nem a tiéd az egész.
– Hát kié?
– A vízilányoké. Ők is szeretik ám! Tegyél két szeletet a zsebkendődbe, ha megpróbálnak elhurcolni, bedobod a csokit a vízbe, s azzal megbékíted őket.
Panna megvonta a vállát. Hitte is meg nem is, amit Dunnyus mondott.
Reggeli után elindultak. Az idős hölgy egy puttonyt vitt magával, az üres kosarat pedig Panna kezébe nyomta. A lány sejtette, hogy gombát is fognak szedni. Még alig virradt, a hegyek ormán még alig derengett a megszokott napfénycsík látványa, de Panna már megcsodálhatta a dombhátról felszálló hajnali párákat. A falu még csak most ébredezett; a kakasok kukorékoltak az udvarok végében, és néhány kutya felmordult Dunnyus és Panna halk lépteire.
A nagymama olyan könnyedén járt, mintha a föld fölött lebegne. Panna sokszor megpróbálta utánozni ezt a kecses, puha járást, de mindig roppant esetlennek érezte magát. Eszébe jutott, hogy az iskolában egyre többször csúfolták Duci-Macinak, és hirtelen ugyanazt a száraz gombócot érezte a torkában, mint a padjában kuporogva, ha a legcsinosabb lányok elhaladtak előtte. Legutóbb a testvérei is megjegyzéseket tettek a súlyára, az édesanyja pedig csakis azért engedte el Dunnyushoz, mert azt remélte, a jó falusi levegőn, a sok zöldség és gyümölcs mellett az őszi tanévkezdésre megfelelő formába kerül. Ami azt illeti, valóban lefogyott valamennyit, mert a ház körül valahogy mindig túl sok munka akadt, az erdőben pedig túl sok felfedeznivaló. Érezte, hogy az egésznapi lótás-futás jót tesz neki.
– Nem kellett volna megennem azt a csokit – motyogta bűntudatosan, és a nagyanyjára sandított.
Dunnyus csodálkozva lepillantott rá.
– Miért? – kérdezte, és a pipaszárat rágcsálta.
– Mert hizlal.
– Frászkarikát! – legyintett a nagymama, és nagyot kacagott. – Annyi még nem árt. És különben is – mérte végig a lányt – jól vagy így, ahogy vagy.
Panna hallgatott, pedig magában azt gondolta, dehogyis van jól, mert lám, a haja is szörnyen néz ki, egy göndör boglya a feje tetején, amit sehogy sem lehet megzabolázni, most meg is nőtt a vakáció alatt, a szemöldöke túl sűrű, egyik szeme kék a másik zöld – persze, ezért is csúfolták a többiek, pedig erről aztán igazán nem tehet. Nagy a feneke, a lábai pedig valahogy olyan tömzsik és otrombák, hogy sosem tud manöken módjára lépkedni, pedig annyit próbálta a szobájában, magas sarkúban is, de mindig elesett.
– Miért hiszed azt, hogy elragadhatnak a tündérek? – kérdezte hirtelen Dunnyustól. – Régebben azt mesélted, csak a férfiakat viszik le a mélybe.
A falu végén jártak, az artézi kút zubogása egyre közelebbről hallatszott. Most senki sem járt ott, hogy megtöltse a demizsonját a kénes ízű vízzel, csak néhány vadréce fürdött a környező pocsolyákban. A távolból vonatfüttyöt hozott a szél, és Panna tudta, ez valószínűleg az az éjszakai gyors lesz, amelyik Hunyad felé tart.
– A férfiakat, igen – mondta hosszas töprengés után Dunnyus, és mélyet szívott a pipából. – De ha megtetszel nekik, téged is elvihetnek. Nagyon furfangos teremtmények, és irigyek is. Ha azt látják, elég szép vagy, hogy közéjük tartozhass, befogadnak, de csak úgy, mint a parton élő társukat. Ha viszont gyönyörű vagy, gyönyörűségesebb, mint ők, megharagszanak, és elpusztítanak.
– Tőlem nem kell félniük – kuncogott Panna. – Se szép nem vagyok, gyönyörű aztán végképp nem.
– Ostoba kölyök – jelentette ki Dunnyus, és összevonta a szemöldökét. – Na, de majd kinövöd!
Panna elkámpicsorodott. Az jutott az eszébe, hogy az osztályban három olyan lány is akad, akik sokkal népszerűbbek nála. Bezzeg Pannán egyetlen fiú szeme sem akadt meg, és ő sem mert rájuk nézni. Az, aki neki tetszett, azt sem tudta, hogy a világon van.
Szárdi Petinek hívták, nyolcadikba járt, éppen a Pannáék osztályával szemközt, és ugyanebből a faluból származott. Minden szünetben körüldongták a lányok. Pannának, ha őszinte akart lenni magával, el kellett ismernie, hogy részben azért is ragaszkodott annyira a falusi nyárhoz, hogy a fiú közelében lehessen. Azzal is megelégedett, hogy néha láthatta, amint Peti elhalad az ablakuk alatt az utcán. A fiú kollégiumban lakott a városban, de minden vakációban lejött a szüleihez segíteni. Szárdiéknak malmuk volt a Cserna felső folyásánál, valamint nagy gazdaságuk is, és ilyenkor nyáron az egész család az állatok mellett dolgozott. Panna irigykedve figyelte, hogy Peti a saját lován nyargal a mezőn, és az apja azt is megengedte neki, hogy a kaszáló mögötti elhagyatott földúton kocsit vagy motorbiciklit vezessen.
Panna már azon is meglepődött, hogy a fiú tudja a nevét. Két nappal korábban az öreg Szárdi eljött a nagyanyjához, hogy málnalekvárt vásároljon, és Peti elkísérte. Ott álldogált az előszobájukban, és Panna azt sem tudta, hogy szólítsa meg. Végül Dunnyus segítette ki a zavarából, és egyszerűen bemutatta neki.
– Ismerjük egymást – bólintott a fiú, és a kezét nyújtotta –, egy iskolába járunk.
Ennyit mondott, semmi többet. Panna motyogott még egy sziát, majd zavartan lesütötte a szemét és csak akkor lélegzett fel, amikor becsukódott utánuk a kiskapu.
Panna arra eszmélt föl a töprengéséből, hogy elérték az erdő szélét, és rátértek az ösvényre. Máris nagyon melegre fordult az idő, és le kellett törölnie az izzadtságot a homlokáról. A közelben megzizzentek a bokrok, és a fák lombjai susogni kezdtek.
– Piridusok és már szellemek – magyarázta jókedvűen Dunnyus. – Nem kell félned. Erős bűbáj véd minket.
– Mondd csak – vonta össze a szemöldökét Panna, és igyekezett bátornak mutatkozni –, honnan tudsz varázslatokat? Te is közéjük tartozol?
– Kik közé?
Panna utálta, ha a nagyanyja úgy tett, mintha nem értené.
– Hát a vízitündérek közé.
– Igen – sóhajtott fel az asszony. – De az nagyon régen volt. És én nem a vízben éltem, hanem a part menti társukká fogadtak.
– Miféle varázslatokat tanultál tőlük?
– Ó, mindenfélét! Mire vagy kíváncsi?
– Hát, például ilyen szerelmi izékre… Bűbájokra…
– Ühüm, nos, az a legelső. Ha maguk közé fogadnak, azt tanítják meg legelőször. Onnantól kezdve képes leszel bármilyen férfit az ujjad köré csavarni.
– Nagyapát is így hódítottad meg? – Panna hitetlenkedve rázta a fejét.
– Hát persze! – somolygott Dunnyus. – Emlékszel még, hogyan ismerkedtünk meg?
– Sokszor elmesélted, igen. Nagyapa belesett a folyóba, te meg kihúztad.
– Bizony. Nagyon szeretett volna halászni, de sosem fogott egyetlen halat sem. – Nevetgélve kapaszkodott felfelé az ösvényen. – Azon a napon is addig szerencsétlenkedett, míg a csalis dobozát beleejtette a Marosba. Utána hajolt, és belesett. Jöttek is már a szép vízilányok! Tudd meg, ha prédát szimatolnak, olyan gyorsak, hogy szabad szemmel alig lehet követni a mozgásukat. Tyű, micsoda örvényeket kavartak, micsoda habokat vertek! Ha akkor nem vagyok éppen ott a parton, szegény Józsimat örökre elveszejtik! De hát engem ismertek. Kértem őket: nővéreim, adjátok nekem azt a legényt! Szerencse, hogy akadt nálam frissen szedett gomba, mert azt nagyon szeretik. Adtam nekik belőle, erre megenyhültek. Kieresztették a markukból az áldozatukat.
– Nagyapa is látta őket?
– Francokat! – füttyentett Dunnyus, majd egy utolsót pöfékelt a pipájából. – Nem emlékezett semmire. Amikor meglátott, egyből belém szeretett. Jegyezd meg: férfinak sosem szabad bevallanod, hogy vízilány vagy, hogy a tündérektől van a hatalmad. Ha megtudják, abban a percben lefoszlik róluk a bűbáj.
Panna felsóhajtott.
– No, mi van? – hunyorított rá a nagyanyja.
– Semmi… csak… Ez csalás! Én azt akarnám, hogy a magamért szeressen, nem pedig mágikus kényszerből.
Dunnyus akkorát nevetett, hogy elnémult bele az éppen csak ébredező erdő.
– Egy kis csalafintaság, egy kis bűbáj sosem árt – bökte oldalba Pannát a nagyanyja, és az egyik tisztásra mutatott: – Itt most megállunk egy kicsit, hogy szedjünk egy kis gombát.
– A vízilányoknak? – ámult el Panna.
– Nem, magunknak. Az lesz az ebéd. A tündérek majd kapnak csokit…
– Azt hittem, jobban szeretik a gombát.
– Az régen volt, még az én időmben. Ezek a mai tündérek sokkal édesszájúbbak, és nem hinném, hogy fogyókúráznak.
Panna elkeseredetten kinyögte:
– Hát szóval, az a kis csoki már nincs meg.
– Befaltad az egészet?
– Be.
– Torkosabb vagy, mint a malacaim – csóválta meg a fejét Dunnyus.
– Te tehetsz róla – vonta meg a vállát Panna. – Túl finomra csináltad. És a te hibád lesz, ha visszahízom.
Panna ekkor már egy kidőlt fatörzsön egyensúlyozott, ám most megtorpant. A tündéreken járt az esze. Lehuppant a földre, és odaállt a nagyanyja elé:
– Mondd meg, de őszintén: igazán léteznek? Nem csak tréfálsz velem?
Dunnyus egy pillanatig meghökkenve rámeredt, aztán nagyon komolyan azt mondta:
– Becsaptalak én téged valaha?
– Nem.
– Nézd, Pannikám, ha ennyire bizonytalan vagy, jobb, ha visszafordulunk. Ez nem játék. Tiszta szívvel, teljes hittel kell a tündérek elé járulnod, különben semmit sem ér az egész. Sosem láthatod meg őket, sosem kapsz a hatalmukból. A bűbáj felelősséggel jár. Döntsd el, hogy akarod-e folytatni! Én nem állhatok oda a vízi nővéreim elé egy ilyen nyámnyila macskabékával!
– Persze, hogy akarom – felelte Panna megszeppenve. – Ne haragudj, nagymama. Menjünk tovább!
Dunnyus bólintott, Panna szívét pedig most először összeszorította valami különös félelem. Amint kiléptek a fák közül a sebes kis folyó partjára, elállt a lélegzete a látványtól. A víz fölött hajnali párák gomolyogtak az enyhe, meleg szellőben, a fűszálakon gyöngyszínű harmat csillogott. Az első napsugarak aranyló fényt vetettek a zöldeskék habokra, imitt-amott csobbanások hallatszottak a part mentén. Odébb a Szárdi-malom teteje látszott, a vízkereket már beindították a hajnali őrléshez.
Dunnyus lepakolta a batyut, és hozzálátott, hogy sóskát szedjen a parton. Azt mondta Pannának, álljon a folyó közepébe, és figyelje a körülötte elsuhanó tündéreket.
– Próbáld megérinteni őket – tanácsolta. – Finoman csináld, nehogy megsértődjenek, ugyanakkor legyél gyors is. Ügyelj, mert nagyon fürgék!
Panna lerúgta a cipőjét, és belegázolt a sekély vízbe. A folyó hideg volt, de jól esett neki a hűvösség. A szoknyáját feltűrte és megkötötte a hasa alatt. Már térdig állt a folyóban. Előrehajolt, mindkét kezét alámerítette, kitapogatta a nagy, kerek köveket a lába körül. Amint a szeme hozzászokott a sodráshoz, meglátta, mi minden lapul a meder alján. A teljesen áttetsző vízben különféle alakú kövek feküdtek, apró halak iramodtak ki alóluk. Panna a nagyanyjára sandított. Dunnyus abbahagyta a munkát. Most a parton állt, gombát dobott a habokba, és valamit csöndesen mormogott hozzá. Aztán intett Pannának, hogy figyelje tovább a vizet.
A lány visszafordult, és a medret kémlelte. Eleinte semmi sem történt. Csak állt ott konok elszántsággal és igyekezett észrevenni a legapróbb mozgást is a fürgén illanó hullámokban. A nyelvét is kidugta a nagy koncentrálásban. A napfény elömlött a parton, egyre közeledett a folyóvíz felé, majd hirtelen aranyló ragyogásba vonta a habokat, Panna térdét, kezét, arcát és kiomló, göndör haját. Hirtelen egy fényes csík cikázott el a jobb bokája mellett.
Pikkelyek? Kígyóbőr?
Panna előretekintett. Egy másik suhanás következett, még gyorsabb, mint az előző.
– Elszalasztottad az első kettőt – nevetett fel Dunnyus, miközben megint rágyújtott a pipájára.
Valamivel messzebb került tőle, ezúttal a part mentén feljebb gyűjtötte a sóskát.
Panna bosszúsan felmordult. Ha valamiért izgatott lett, teljesen kihevült az arca. Még jobban koncentrált. A napsugarak ezernyi tűzvörös pettyet szórtak a vízfelszínre, és a fény huncut játékában miriádnyi apró élőlény mozgott, neszezett, illant a zsombékok között és a gömbölyű sziklák alól a mederben.
Csak egy villanásnak tűnt. Panna hosszúkás halnak nézte, csillogó, vöröses színű pikkelyekkel. Utánakapott, de bármi is volt az, kicsusszant a keze közül. A szeme sarkából érzékelte az újabb csillanó valamit, amint sebesen elvillan mellette. Mire megfordult, nem volt sehol.
Egyszer csak megpillantotta a vízben a tükörképét, és hátrahőkölt. Szépnek látta magát. Ilyen még sosem fordult elő vele. Rádöbbent, a térdei nem is olyan ormótlanok, ahogy korábban hitte. Még a gubancos fürtjeit is szépnek tartotta így, hogy harmatcseppek ragyogtak rajta. Elmosolyodott. Ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy virágot tűzzön a hajába.
Összerezzent, mert mozgást érzékelt a közelében.
Most megvagytok! – gondolta.
Felkapta a fejét, és legnagyobb meglepetésére Szárdi Petivel találta magát szemközt.
A fiú a parton állt, és őt bámulta. A kezében üres vödröket tartott. A távolban lónyerítés hallatszott. Panna életében most először nem sütötte le a szemét. Fogva tartotta a fiú tekintetét, és magában megdöbbent azon, hogy egyáltalán nem fél. Valahogy azt sem bánta, hogy a felkötött szoknyája alól kilátszik a térde. Bizsergő érzés járta át, élvezte, ahogy Peti idegesen a vödrök fogantyújával babrál. Panna maga sem értette, miféle ösztönből, de rámosolygott.
Peti nagyot nyelt. Eltelt néhány szívdobbanásnyi idő, mire megszólalt.
– Te meg mit csinálsz itt?
– A vízitündéreket akarom meglesni – felelte a lány.
– Hát, azt lehet. Sok van belőlük.
– Te már láttad őket?
– Persze. Most is ott van egy – vigyorodott el Peti, és végre megmerítette a vödröt a vízben.
– Hol? – csodálkozott Panna.
– Ott áll a folyó közepében – mondta a fiú, és a lányra pillantott.
Panna elvörösödött, és felkacagott. A tekintetét a fiúra szegezte, aki kíváncsian visszabámult rá.
– Egész nyáron itt leszel? – kérdezte Peti.
– Aha.
Néhány pillanatig hallgattak, aztán a fiú újra megszólalt:
– Figyelj csak, a hétvégén a húgomékkal elmegyünk Dévára megnézni a várat. Van kedved velünk jönni?
Panna elbizonytalanodott. Alig akarta elhinni, hogy ez valóság lehet. Szárdi Peti éppen őt, Duci-Maci Pannát akarja elhívni?
– Nem tudom – bökte ki végül. – Ha a nagymamám elenged. Bocs, de most rohannom kell.
Tűzben égett az arca. Hirtelen forrónak érezte a talpa alatt a folyó köveit. Sebesen kigázolt a túlsó partra. Gyorsan körülnézett. Dunnyus egy kőhajításnyiról figyelte őket.
– Akkor később elmegyek hozzátok és elkéredztetlek – szólt utána a fiú.
– Jó! – kiáltott vissza Panna, és eliramodott a nagyanyja irányába.
Arra eszmélt, hogy ugyanolyan kecsesen mozog, mint Dunnyus. Szinte repült a magasra nőtt fűben, és amikor elérte az idős asszonyt, a karjaiba vetette magát.
– Dunnyuskám! – lihegte izgalomtól kipirultan. – Nem fogod elhinni, mi történt velem!
– Tudom én! – kacsintott rá az öregasszony, és megsimogatta a fejét. – Hát nem megmondtam, hogy mától te is a vízilányok közé fogsz tartozni?

4.2
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.2 (5 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

v, 2018-05-06 16:37 Gitáros

Gitáros képe
5

Közönségdíjra jelölöm ezt a novellát, mert hangulatos a történet, gördülékeny stílusban van megírva, a leírások gyönyörűek, és az egésznek van egy könnyed, kedves bája, ami elejétől a végéig belengi az írást.

Néhány jelentéktelen kis hibát felfedeztem benne, de "ez semmit nem von le a novella élvezeti értékéből" - ahogy mondani szokták...:)))

"lekerekítette az asztalossal" - lekerekíttette

"A faluban még csak most ébredezett" - ez így nem jó, mert hiányzik a mondatból az alany. Szerintem egyszerűen elnézted.
Két megoldás lehetséges:
1. A faluban még csak most ébredeztek.
vagy:
2. A falu még csak most ébredezett.

"Összerezzent, mert a mozgást érzékelt a közelében" - nem kell az "a"

"elkéredztetlek" - érdekes szó, talán nem is hiba, én ugyan még nem hallottam, de biztosan létezik...

Nagyon tetszett, kicsit úgy éreztem magam, mintha egy szép mesét olvasnék, visszavitt a gyerekkoromba, megfogott a hangulata.
Dana azt kérte, hogy legalább öt mondatot írjunk értékelésként, ezzel baj lesz, ugyanis ez a kis novella úgy tökéletes, ahogy van, nem nagyon lehet mit hozzátenni.
Megy az öt csillag.
(Ez eddig három mondat, bár, ha a hozzászólásom elejét is ideszámítom, akkor nagyjából megvagyunk...:DDD)
Üdv!

Miki

v, 2018-05-06 20:17 Borika

Borika képe

Köszönöm szépen, nagyon kedves vagy, és örülök, ha tetszett. Ejnye, nem is tudom, hogy maradhattak benne azok az apróságok, remélem, tudom majd javítani őket.
Kösz az észrevételekért. :)

"Járt utat a járatlanért el ne hagyj!"

h, 2018-05-07 08:27 Cs. Pál Orsi

Cs. Pál Orsi képe

Gratulálok a győzelemhez! Nagyon kedves, szépen megírt novella, jó érzés volt olvasni. Közben végig az járt az eszemben, hogy mennyire szeretem Gazdag Erzsi Mesebolt c. versét, abban olvastam a vízilányok kifejezést, de még sosem gondoltam bele, milyenek is lehetnek. Ezzel az írással pótoltad a lustaságom miatti hiányosságomat is, köszönöm. :)

"Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot."

h, 2018-05-07 16:23 Borika

Borika képe

Nagyon köszönöm, nagyon kedves vagy! Ó, és tényleg, a Meseboltban is előfordul a kifejezés. Most mindjárt le is veszem a polcról, és elolvasom a Meseboltot.
:)

"Járt utat a járatlanért el ne hagyj!"

h, 2018-05-07 17:31 Roah

Roah képe

https://www.youtube.com/watch?v=HLVermNTLEE

Az egyik legjobb barátnőm mondta, hogy olvassam el ezt a novellát. :)))

Nem vagyok formában, de azt mindenképpen jelezni szerettem volna neked Borika, hogy olvastam és tetszett. (Egy-két apróságot láttam csupán, ilyesmi, hogy elütés, számomra stílidegen szó, szóval csak semmiségek.)

Nagyon bírom a vízi-világot; mostanság valahogy csak úgy jönnek a vízi-tündérek meséi, legendái - a közelmúltban is olvastam egy frankót.
(Felénk úgy tartják, hogy a sellők, vízi-tündérek haja azért göndör, mert a vége örökké a vízbe ér. Nem lehúznak a sötét mélybe, hanem bárkit felvisznek a felszínre, a napfény irányába, aki akarja és engedi. Elringatják felfelé úszva a vízben, aztán a part közelében egy hullámra engedik - sziklák mögül figyelik, amint egy csapással kisodródnak :))))

Tetszett! :)))

"Aki csak él itt, vígan zenél, míg
elrejt a tenger, nem lát az ember,
élhetünk szépen, itt lenn a mélyben,
ringat a víz!"

(Sebastian)

https://www.youtube.com/watch?v=1zgHRg0cSGc

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

h, 2018-05-07 18:22 Sednol

Sednol képe

Szívet melengető történet. Nem először kápráztatsz el.

Miközben olvastam végig a Szaffi járt a fejemben. Simán el tudnám képzelni Szaffival és Cafrinkával. Egyszerűen úgy érzem, hogy tökéletesen illene hozzá. Még a hanghordozásuk is. A képi világ már csak grátisz lenne.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

k, 2018-05-08 10:07 Hugo Saulus

Ne haragudjatok, ez egy mese, köze nincs a horrorhoz. Egyetlen műfaji jegyet sem fedeztem fel benne.
Másrészt az első helyezettet miért jelölitek közönségdíjra? :) Hiszen egyszer már nyert az író.

k, 2018-05-08 15:37 Gitáros

Gitáros képe

Lehet, hogy a kérdésedre válaszolni fog egy szerkesztő - mint aki a legilletékesebb a témában - én csak annyit tennék hozzá, hogy a közönségdíj egyáltalán nem ismeretlen a különböző versenyeken, díjkiosztó ünnepségeken.
Ugyanis van a hivatalos díjazás, ahol a zsűri osztja ki a díjakat - Prima Primissima díj, Miss Hungary szépségverseny, a legkülönbözőbb filmfesztiválok, stb. - és majdnem minden ilyen versenyen, megmérettetésen van közönségdíj is.
Ami néha megegyezik a hivatalos zsűri véleményével, de időnként eltérhet tőle.

Szerintem a szerkesztők kérdése pont ezért lehet érdekes, hogy megkérdezik a Karcos olvasókat, biztosan kíváncsiak arra, hogy nekünk mi a véleményünk a pályázat novelláiról, függetlenül attól, hogy melyik novellát díjazták ők, és melyiket nem.

Ha egy díjnyertes novella elnyeri a közönségdíjat is, annak csak örülni lehet...:)

Üdv!

Miki

k, 2018-05-08 15:45 Roah

Roah képe

Miért kellene, hogy köze legyen a horrorhoz?

Nézd csak:

"A téma mottójául szolgáljon a horror nagymesterének, Stephen Kingnek egy mondása, miszerint "ahhoz, hogy író legyél, nem kell más, mint emlékezni minden sérülésre".

(Idézet a pályázati felhívás szövegéből. Innen: http://karcolat.hu/cikkek/palyazatok/karcolat_palyazati_felhivas)

Valamit félreértettél. :)))

Miért jelölhetik közönségdíjra a nyertes novellát?
Mert mi vagyunk a közönség, a felhasználók, olvasók, szerintem kíváncsiak rá, a véleményekre, csak támogatni tudom az ötletet, hogy nem zártak ki egyetlen novellát sem.
Sportszerűnek tartom. :)))

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

k, 2018-05-08 19:49 Ekibacsi

Ekibacsi képe
5

Borika!

Közönségdíjra jelölöm ezt a novellát, mert varázslatosan aranyos. Igaz, hogy ezzel rontom a saját esélyemet, de ami jó, azt elismerem. Plusz pont, hogy a nagyszülő-unoka kapcsolatokról, kalandokról, emlékekről szóló írásokat egyszerűen imádom - talán nálam ez most azért is aktuális, mert nem rég elvesztettem a második nagyapámat is, és ezáltal valahogy még fontosabbakká váltak számomra a nagymamák. Sok-sok emlék tört fel.

Dinamikusak a mondataid, valóban olvastatja magát a szöveg, egy-két elütésnél akadtam csak meg ("belesett" - ez szándékosan a nagymama nyelvjárására utal, vagy hiba?), de ezek eltörpülnek a nagy egészet tekintve. Tetszettek a leírások, a varázslatos falu, amit gyerekként egy egészen új, izgalmas univerzumként élünk meg, ahol bármi megtörténhet. Akkor még nem is sejtjük, hogy ezek lesznek gyermekkorunk meghatározó, folyton a tudatunkban zizegő emlékei. Persze az idő mindent megszépít, de ettől függetlenül a nagyszüleinkkel megélt kalandok nyomába sosem érhet semmi sem.

A befejezés sejthető volt ugyan, de hihetetlenül aranyosan (mégis giccsmentesen) sikerült megírnod, úgyhogy gratulálok a győzelemhez, mert úgy érzem megérdemelted - habár még nem sikerült elolvasnom az összes pályaművet. Sok sikert neked is a továbbiakban! :)

sze, 2018-05-09 02:44 Alfredo Sagittarius

Alfredo Sagittarius képe
5

Szeretnék itt is gratulálni az első helyhez. Nem jelölöm, csak adok rá egy ötöst, remélem, megelégszel ezzel :)
Az írásaidban mindig találkozom olyan kifejezésekkel, amik a gyerekkoromat juttatják eszembe, itt ilyen volt az elkámpicsorodni. Hihetetlen. Ismerem, régen mesékben olvastam, tehát nem kellene ekkora jelentőséget tulajdonítanom ennek, de mégis... soha nem jutott volna az eszembe, ha most nem találkozom vele.
Számomra a történet a felnőtté válásról szól. A novella főszereplője álcát hord; fél, tart az élettől, a nővé éréstől, a fiúktól, különösen attól az egytől, a szerelemtől. Hogy ne kelljen ezekkel a dolgokkal szembe néznie, felveszi a csúnya, kövér lány szerepét. Pontosabban a kapott gúnyokat álcaként használja. Az út, amin elindul a nagyanyjával, a felnőtté válás útja, mely során lassan leveti ezt, megismeri önmagát. Tudjuk jól, hogy a gyerekek kegyetlenek tudnak lenni. Aki kicsit kilóg a sorból, az már fura, nem tud beilleszkedni, ezért kiközösítik, ha valaki picit ducibb, mint az átlag, az már kövér. Miközben egyáltalán nem biztos, hogy olyan komoly a dolog, mint amilyennek beállítják és amilyennek ő is elfogadja magát. Amikor meglátja a tükörképét, már tisztában van önmagával, azzal, hogy mi van a lába között és mit érhet el vele. Nővé válik, az álca lehull. Legalábbis én így értelmeztem. Tetszett, hogy az olvasóra bíztad a kérdést, miszerint valóban történt-e varázslat, bár inkább arra tippelnék, hogy egy hétköznapi történetet olvastam, mert ha bűbáj volt, akkor kicsit csorbulna, más irányba menne a mondanivaló. Így a szerelem kölcsönös, nagy valószínűséggel az elejétől fogva tetszik ő is a fiúnak.

"Szerintem minden emberben lakik egy másik ember, egy idegen, aki rosszat forral"

sze, 2018-05-09 08:32 Borika

Borika képe

Kedves Roah, nagyon köszönöm, hogy olvastad, és köszönöm a véleményedet is! Valóban, a vízivilág engem is mindig elbűvöl, már régóta foglalkoztatott, és akartam írni egy történetet erre a témára.
Sednol: eszembe se jutott Szaffi, de most hogy így mondod, tényleg közel állhat hozzá! Köszönöm az észrevételt, nagyon kedves vagy.
Hugo: nem, ez valóban nem horror, és még csak nem is mese. :) Azért köszönöm, hogy elolvastad.
Ákos, nagyon hálás vagyok a szavaidért, annál is inkább, mert mondhatni, fején találtad a szöget, én is elveszítettem a nagymamámat, ezt a történetet az ő emlékére írtam. Köszönöm a jelölést, ölellek.
Alfredo: remek az elemzésed, igen, kifejezetten fejlődéstörténetet szerettem volna írni, és nagyon örülök, hogy sikerült, hiszen látom, mások is észreveszik a rejtett utalásokat, a mélyebb mondanivalót. Hálás vagyok az olvasásért, a kedves szavakért.

"Járt utat a járatlanért el ne hagyj!"

k, 2018-05-15 17:29 mandarin

mandarin képe

Ez nagyon aranyos volt! Egyébként is jobban kedvelem a hazai környezetben játszódó történeteket, a kis falu külön jó volt. Én úgy gondolom, kicsit varázslat is volt és kicsit nem is. Szóval, hogy a tündérek nélkül is lett volna esélye a fiúnál, csak saját magát kellett elfogadnia. Örülök, hogy olvashattam! :)

"És veled mi van?"