Időtlen

2. Mindennapi álcánk, avagy hányan laknak benned?

Már nem számolom, hány nap telt el, hiszen mind egyhangú. Megszokásból nem húzom be a hálószoba sötétítő függönyét. Nem izgatnak a messze sorakozó, rozsdás leveleket hullatott, kopaszodó fák égbe nyúló ágai. Nem hallom többé a baglyok huhogását barátságosnak, a telek végi folyóból érkező zamatos víz nem csillapítja szomjamat, a hideg őszi szél nem fújja el elkeseredésemet.

Egyedül élni az erdőben izgalmas, egy ideig. Aztán kedvet szeg a magány, depresszióval fenyeget a tehetetlenség. Mi sem lenne egyszerűbb, mint feladni az egészet, százegynéhány kilométert gyalogolni a legközelebbi városig, és újra kezdeni. De ide béklyóz a kötelesség, meg kell tartanom a kormány titkát, egy véletlen baleset következményét. Ide száműztek.

A fürdő legnagyobb részét a kád foglalja el. Amint megnyitom csapot, a bojler hangosan kattan, a gázrózsa sistereg. Pár másodperc múlva gőzölögve csobog a forró víz, pára telepszik a tükörre. Eltakarja a bájos arcképet, a sötétbarna tincseket, a kerek zöld szemet, a pirospozsgás orcát. Nincsenek rajtam ráncok, a bársonyos tapintás szintén a húszas éveiben járó testemre utal.

Ahogy a vékony védőruha cipzárját lehúzom a hátamon, kiráz a hideg. A karom következik, a csupasz bőröm lúdbőrözik, a statikus töltéstől a szőröm felfelé meredezik. Évekkel ezelőtt még viccesnek tűnt. Most már az egyetlen felszabadító érzés, amint a lábujjaimat belesüppesztem a szálas szőnyegbe.

A kintről érkező halk morgásra fel sem figyelek, csak amikor elvakít a beszökő reflektor fénye. Követem tekintetemmel a falon rohanó sugarat, mígnem belém hasít a felismerés, Loran autója parkol a ház elé. Ez az első alkalom, hogy sötétedés után jön. Gyorsan magamra kanyarítom a vörös selyemköntöst, eddig sosem volt szükségem rá. Kellemesen simogat, míg átrobogok az emeleti folyosón, lágyan leng rajtam, ahogy megállok a lépcső tetején.

– Mit keresel itt? – dobolok a korláton. Nem akarok gorombán viselkedni, de izgatottá tesz a halovány lámpafényben ácsorgó férfi edzett teste, az elöl felkócolt barna haja, a bizalmas sötét szempár.
– Összevesztem Lenával. – Tömör válasza és markáns pókerarca mögött felismerem a bánatát.

Lassan lépkedek testőröm, fogva tartóm, barátom, a külvilághoz kötő egyetlen kapcsolatom elé.

– Nem lenne gond, ha éjszakára itt maradnék? – Mozdulatlanul kísér figyelemmel.

Kicsiket bólintok, szívem vadul dobol. Nem merek megszólalni, az orrom megtelik az ő jellegzetes fahéjas illatával.

Olyan sokat tett értem, mióta megtörtént a baleset, végre viszonozhatom a segítségét. Szeretném elvenni a gondjait, helyette cipelni. Megérintem az arcát, a borostája szurkálja a tenyeremet. Tekintetünk összeakad. Ahogy váratlanul ellép mellettem és magával húz némi szeszszagot, a varázs megtörik.

Mintha a világ kifordulna önmagából, mintha álmodnék. Loran eddig kötelességből jött el, önszántából sosem, ezúttal viszont itt tölti az egész éjszakát. Az én konyhámat használja. Odabent szekrényajtók csapódnak, üvegek csörömpölnek, dugó pattan, szék csikorog, mégsem bírom felfogni az elmúlt percek eseményeit. Bizonytalanul dőlök neki a tömör félfának, újra megszemlélem a harmincnyolc éves külsőt.

Szemhéja kissé megereszkedett, a szemöldökök közötti barázdája elmélyült, szája szélén a nevetőráncok lefelé konyulnak. Gondolataim elkalandoznak. Vajon én is így néznék ki most, ha akkor nem követem Cedricet a kísérletre?

– Kérsz te is? – emeli felém a teletöltött borospoharat.
– Igen, légy szíves.

A második világháború tizenöt éve véget ért, de folytatódtak a kutatások a katonák erőnlétének drasztikus növelésére. Felismerték az agyi hullámok jelentőségét, sőt valamilyen úton-módon rájöttek, hogyan befolyásolhatják általa a testet.

Loran újonc őrként szolgált a csapatban, ám így is volt ráhatása, hogy bejuttasson minket.

Az asztal szélére teszi a poharat, majd nagyot kortyol a már szinte üres üvegből. Igazából amióta ismerem, sose láttam még egy kortyot se legurítani.

Nagy léptekkel sétálok mellé, meztelen lábamon átnyilall a járólap hidege, mégis állva öntöm magamba a bort. Nem árthat, hiszem a sejtjeim képtelenek felszívni az alkoholt. Egész este tiszta tudattal kell néznem, hogyan részegedik le Loran. Egyik felem örül, hogy végre láthatja őt ittasan, hétköznapinak, nem pedig egy titkos hivatal ügynökének. Másik felem viszont retteg tőle.

– Azt hiszem, kelleni fog még egy üveg – állapítja meg, míg én magam alá húzom a széket. – Minek van neked egyáltalán borod?
– Hogy azt higgyem, teljes értékű életem van. Tudod, mintha normális, egyedülálló lány lennék.

Loran sosem beszélt többet a kelleténél. A lenéző pillantása, mielőtt hátat fordít és felkapaszkodik a szekrény tetején porosodó üvegért, sokkal többet mond.

– Komolyan? Tequlia? – olvassa az átlátszó szeszes ital címkéjét, szája sarkában apró, lehetetlen mosoly jelenik meg.
– Miért? Finom és frissítő. – Megvonom a vállam és próbálom figyelmen kívül hagyni, hogy a pultnak támaszkodva megint méterekre távolodik.
– Mégis honnan van neked ilyesmid? Én biztosan nem vettem, arra emlékeznék. – Újra a szekrényben kutat megfelelő poharak után. Jókora kezével nehezen talál, kihalászva őket feldönt még párat, azok egymásnak koccannak. Kivételesen nem törődik az igazgatásukkal, inkább gyorsan megtölti a kis poharakat. Néhány csepp az ujjaira is csöppen. Lenyalja őket, majd elém teszi azt, amelyikben kevesebb van. Hiába szuggerálom, nem néz rám. – Szóval?
– Lena búcsúajándéka a nehéz napokra.
– Aha. – Gyorsan lehúzza a sajátját, elhúzza a szája szélét. – Kedves tőle.
– Végtére is, ő a legjobb barátnőm. Nem is léphet a helyébe más.
– Inkább hagyjuk Lenát.

Szenvtelen hangjára kiszorul belőlem a levegő, lassan kortyolok a selymes italból. Összefut a nyál a számban, de félek fellélegezni.

– Te hogy vagy? – kérdezi.
– Én? Hiszen minden nap itt vagy. – A pohár tömör oldalát simogatom, a fejem egyre melegebbnek tűnik.
– Nem beszélünk sokat az állapotodról.

A hirtelen témaváltástól szinte érzem, ahogy felforr az agyvizem és gőz lövell ki a fülemből.

– Nyugi, felhagytam az öngyilkos kísérletekkel. Meg aztán olyan jól ismersz, előbb rájönnél, minthogy eszembe jutna. – Haragom ellenére feltűnik, hogy egy körrel máris lehagyott.
– Sajnálom, ami veled történt. Még jobban bánt, hogy miattam. – Tekintete réveteg, úgy tűnik, eleget ivott. Vagyis hosszú éjszakára számíthatok.
– Nem a te hibád. – Kézfejemmel gyorsan letörlöm az államra csurgó alkoholt. – A mi döntésünk volt, hogy részt veszünk benne.

Ki gondolta volna, hogy rajtunk ütnek a zsaruk. Éppen én voltam a soros, amikor apa berontott. Azonnali parancsára megszakították a kísérletet. A szabálytalan művelet miatt nagy adag elektromos impulzust kapott az agyam, bezavart a hormonoknál, az anyagcserénél, sejtszinten kisütött, lényegében hibernált.

Én nem állítottam meg apádat. Őrként az én feladatom lett volna…

Loran kiáltására összerezzenek. Igyekszem nyugodt hangot megütni, mikor félbeszakítom.

– Apa lojális rendőr volt, semmiképp nem tudtad volna őt…
– Valamit akkor is tennem kellett volna. – A tequilás üveg alja nagyot koppan a pulton, ahogy Loran nekivágja. Ő is meglepődhetett az erején, két tenyere mögé rejti arcát. – Tudtam, mennyire kockázatos a kísérlet, hogy stimulálják az agyadat. Bármi zavaró tényező kárt okozhat.
– De élek! Ne mond, hogy nem ez számít! – Belekapaszkodom az asztal szélébe, az ujjaim elfehérednek. Szükségem van apám biztató szavainak felidézésére, amivel túljutottam a kezdeti depressziómon.

Miután kicsi koromban elvitte anyámat a rák, én maradtam apa egyetlen öröme. Aztán megjelent Cedric, akit naiv szerelmesként bárhová követtem. Végül megkaptam a sebezhetetlen tesztalany elnevezést. Abban a pillanatban megszűnt a szabad élet összes reménye. Idővel a barátaim többsége, sőt maga Cedric is elhagyott.

– De ez nem élet. – Loran leejtve kezeit szomorúan néz rám.

Majd megszakad a szívem érte. Eddig bele se gondoltam, ő miken mehetett keresztül, míg rám vigyázott. Nézte, ahogy koplalok, hallgatta a terveimet az akasztásomról, vízbe fúlásomról. A sikeres szökésemkor utánam rohant és visszarántott egy száguldó autó elől. Az ő vállát áztatták a könnyeim, az ő biztos ölelése adott értelmet halhatatlan életemnek.

– Mi történt Lenával? – faggatom, hiába.

Loran már nem használja a poharát.

Üres kézzel lép át a nappaliba. Követem a szoba közepéig, a derekamat szorítja a selyemkötő. Az állólámpához érve a szőnyeg kókuszfonata böki a talpamat.

– Milyen érzés? – Szavai összeakadnak, újra próbálkozik. – Örökké fiatal testbe zárva élni.
– Kényelmes. – A hangulatos fényben szembe fordulok vele. – Nincs betegség, nincs fizikai fájdalom. De a védőruhát utálom, azon keresztül nem érzek semmit.
– Viszont szükséges. – Loran jobb kezemet kettőnk közé emeli, tenyeremet felfelé fordítja, ujjbegyével óvatosan megérinti a baleset utáni első vágásomat. – Nem sértheted meg magad, különben sose gyógyul be.

Voltak árulkodó jelek. A fodrásznak keveset kellett vágni a hajamból, az influenza egyedül engem került el. De akkor vált valóssá az egész, amikor Lorannal összevesztem.

Mivel a kormány által finanszírozott titkos kísérletben vettünk részt, a letartóztatást közmunkára könnyítették. Segélyközpontba osztottak minket, ahol már az első napon Cedric és Loran összeverekedett. A kapcsolat a két barát között megszakadt. Cedriccel lehetetlen volt a veresége után értelmesen beszélni. Loran a távolból figyelt minket. Mivel tudtam, hogy egyedül ő adhat választ a kérdéseimre, felkerestem. Épp a konyhában mosogatott kevés habbal, lassan csorgó vízzel, az öblített edények rendezetten sorakoztak. Én törölgettem és először meséltem összefüggően a hajamról, az influenzáról.

Persze már tudom, miért nem válaszolhatott őszintén, de akkor a régóta marcangoló rettegés kitört. A falnak hajítottam egy tányért. Hangos csattanással törött össze, darabjai szétrepültek. Idegesen szedtem össze őket. Az egyik éles töredék megvágott. Felszisszentem, néztem a sebet. Vártam, hogy a vér kiserkenjen belőle. De nem éreztem az illatát és hiába szorítottam a számhoz, elmaradt a fémes íz. A bőrömön egy érzéketlen, apró, rózsaszín csík keletkezett.

Nem emlékszem ezután másra, csak a pánikra és Loran aggódó arcára, meg egy rongyra, amit a tenyeremre szorított. Kivezetett az épületből, beültetett egy autóba és elvitt egy tágas épületbe, ahol fehér köpenyes alakok vettek körbe.

Ahogy most megérinti a vágást, finoman simogatja, bizsergés indul ki a mellkasomból. Lefut a lábamig és felszalad a fejem búbjáig. A testéből áradó hőtől és fahéjas illatától megrészegülök, egy lépést mégis hátrálok.

Loran feleségül vette Lenát, a legjobb barátnőmet, az egyetlen személyt, aki elfogadta az állapotomat és kitartott mellettem. Van egy tíz éves fiúk, Chris, akivel sohasem találkoztam. Születése előtt kiköltöztettek az erdő közepére egy nyomorult titoktartási szerződés miatt, miután a tudósok évekkel később ugyanolyan tehetetlenül álltak a helyzetem előtt, mint az első napokban.

– Nagyon hiányzol Lenának. – Loran a kanapét szemeli ki, felé dől, ám egyhelyben marad. – Nem viseli jól, hogy én minden nap láthatlak, ő viszont egy szót sem szólhat hozzád.
– Ez nem rá vall. Megírtam neki az egyik levelemben, hogy legyen erős.
Hirtelen felém fordul, arcáról tisztán leolvashatom a bűntudatot. Végre megnyílik, mégis félek.
– Azt mondtad, nem kérdez felőlem.
– Hazudtam. Lena sose kapta meg a leveleidet. Te se az övéit.

Lefagyok, de ennek semmi köze a hűvös lakáshoz, vagy ahhoz, hogy a selyemköntösön kívül nincs más rajtam.

– Miért? – Utálom, hogy a hangom elcsuklik, a szemem sarka viszket.
– Az első időszakban megfigyelés alatt tartottak, hogy eleget teszel-e a titoktartási kötelezettségednek. A levelek ebbe nem fértek bele. – Mély levegőt vesz, mintha elszívná előlem. – El kellett égetnem őket.
– Mit tettél? – Gyorsan levakarom az arcomat csiklandó sós cseppeket.
– A te érdekedben. – Összeszorítja szemeit, koncentrálnia kell, hogy érthetően beszéljen. – Csak így lehettél biztonságban. Nem szállhattak rád a nagyok és hallgattathattak el. Nem zártak be valahová, vagy temettek a föld alá.

Testőröm, fogva tartóm, barátom, a külvilághoz kötő egyetlen kapcsolatom, akiben bízok és szeretek, hazudott nekem.

– Nem hiszem el… – Sírok, amikor szétvet a düh. – Talán még az is jobb lett volna, mint ez.
– Jobb? – Felemeli ő is a hangját, kipattan a szeme, megszűnteti a kettőnk közti távolságot. – Szabad levegőt szívsz, látod az eget, borok sorakoznak a polcodon…
– Egyedül, elzárva a világtól, Lenától, tőled…
– Én itt vagyok. – Váratlanul megragadja a karomat, erősen szorítja. – Látod, itt vagyok. Mindig veled vagyok!

Ahogy ő halkul, én annál inkább esek kétségbe.

– Ez nem igaz. Hazudsz. – Próbálok kiszabadulni a fogásából, eltaszítani magamtól, de ő mozdíthatatlan. – Sose voltál velem, mindig elutasítottad a közelségemet. Folyton titkolsz előttem valamit.

Teljes erőből rá vágok, az öklöm belesajdul, elvesztem az egyensúlyomat. Loran nem számít rá, hátra esik, magával ránt engem is. A kiszakadó lehelete édes a tequilától, jellegzetes fahéj illatával keveredve kikészít, a köpeny vékony anyagán át kemény testének érzése tehetetlenné tesz. Zokogva fúrom a fejem a mellkasába, hagyom, hogy átöleljen és végig simítson a gerincem mentén fel-le. A selyem mintha köztünk se lenne, minden egyes porcikám érzékeli őt.

– Sajnálom! Annyira sajnálom – suttogja rekedten.

Percek telnek el, míg összeszedem magam, feje fölé emelkedek és a sötét szemébe nézek.

– Nem veszíthetlek el! – vallom be neki őszintén, és bár tudom, hogy mennyire ittas, azzal is tisztában vagyok, hogy erre emlékezni fog. – Apa meghalt, Cedric elhagyott, Lenát elválasztották tőlem, de kibírom. Ha te eltűnnél, nem maradna semmim. Maradj velem, maradj közel hozzám!

Loran az én könnyáztatta arcomat törli meg, nem veszi észre, hogy az övére is esett két csepp. Gyengén lecsókolom róla, mellkasa megemelkedik, rég elfelejtett vágyat kelt bennem. Gyötör ez és a bűntudat, amit akkor éreznénk mindketten, ha engednénk a vonzalomnak. Kissé megemelkedek, de magához szorít, megint nem enged.

– Többé nem lesz ilyen alkalom. – Hangja másképp rekedt, halk nyögést vált ki belőlem. Megemeli a fejét, már csak pár centiméter választja el az ajkainkat, lehelete bizserget.

De többet nem engedhetek.

– Ez sem az. Sose lesz olyan alkalom. – Ismét megpróbálok felállni.

Ezúttal keze lassan lecsúszik a vörös selymen.

– Tudod, hol az ágynemű, a kanapén kényelmesen elalhatsz. Jó éjszakát, Loran!
– Jó éjszakát, Marine!

A hátamon érzem a tekintetét, a lépcső előtt még visszapillantok rá. Ugyanúgy háton fekszik a durva szőnyegen, ahogy hagytam, a plafont beragyogó fénykört bámulja. Aztán a fejét beleveri a földbe.

– Rohadt élet! – káromkodja el magát, miközben ököllel is beleüt a fapadlóba.

Ami azt illeti, egyet értek vele.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

v, 2018-05-06 12:34 Dana

Dana képe

Valahogy céltalannak éreztem a történetedet. Olyan sok mindent próbáltál belevinni – titkozatosság, sci-fi, romantika –, hogy a végén leginkább semmi nem lett belőle. Mivel az elején lehetett tudni, hogy szexre megy ki a játék – ami vagy összejön, vagy nem –, a többi már nem is érdekelt, igaz, a végkifejlet sem különösebben. Mi volt az írással a célod? És miért nem arra az egy valamire hegyezted ki az egész írást?
Hangulatot sem igazán sikerült teremtened , legalábbis nekem nem jött át. Nem sajnáltam meg a lányt, nem éreztem együtt a karakterekkel, érzelmileg nem hatottál meg. A hangulatteremtő leírásaid kissé esetlenek, mint például a „lágyan lengő” fürdőköpeny és hasonlók.
Nem jött át a karakter sokfélesége, aki egyébként egy világtól elzárt helyen él, nincs interakciója, csak egy emberrel, és tulajdonképpen a „mutációjáról” (?) sem tudunk meg semmit, hogy attól még miért ne mehetne emberek közé. Gondolom, valamiféle vámpírban gondolkodtál, aki mondjuk nem vérrel táplálkozik, de örökifjú.
Egyébként miért nem kettyintettek a végén? Erre sem jöttem rá.
Lehet, hogy Te pontosan tudod, hogy ez történet honnan jött és merre tart, de számomra olvasóként ez nem derült ki. A nézőpontod megválasztása is hibás, mert néha olyan dolgokat leírtál, amiket E/1-es mesélésnél nem kellene.
Sok helyesírási hibába, nyelvhelyességi hibába belefutottam – ilyen szempontból nem volt igényes.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

h, 2018-05-14 21:00 Kentaur

Kentaur képe

Külön és egybeírási problémák, vesszőgondok szép számmal. Érdekes is lehetne, de ez nem az a hossz. Egy regényt zsúfoltál bele egy novellába, és rohanunk, hogy minden kiderüljön: a múlt, a szereplők viszonya, mindeközben pedig nem marad időnk élvezni a történetet, átérezni a fájadalmat, elszigeteltséget, közel kerülni a karakterekhez. Suták a jelzők, leírások, főleg az önleírás az elején. A pasi egy undorító alak, felesége meg gyereke van, aztán itt cicázik a felesége legjobb barátnőjével... ennek ellenére még utálni sem tudjuk. A csaj érthető valahol, hiszen évszám nemlát más férfit, de legalább benne van tartás - illetve sejtjük, hogy az, mert nem mondja el az érzéseit. A fahéjillat kezdett sok lenni. A háttér túl sok, a tényleges történés meg túl kevés, hogy elvigyen egy novellát a hátán. A kiíráshoz nemigazán értem, hogyan kapcsolódik. Leginkább sehogy.

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."

k, 2018-05-15 17:51 Roah

Roah képe

Ez nagyon nem lett jó, hé!

Számomra érthetetlen az egész; logikátlan, ellentmondásos, és hát tipikus esete annak, amire az olvasók azt mondják szerintem: amit nem ismer a szerző, arról ne írjon, mert annak egy kabaré lehet a vége.

Ne haragudj, őszintén sajnálom, de fogtam a homlokom, Úristenemeztem, felnevettem, és hát na, gondoltam, szólni kell, szerintem, hogy tudj róla. (Mielőtt tovább olvasnád, hadd áruljam el, hogy mindenki elkezdte valahol, magam is írtam olyanokat, hogy állati jókat derülök rajtuk, magam is írtam érdekességeket, noha nem ebben a műfajban, mert a sci-fi talált meg, és hát na, az a lényeg, hogy nehogy zokon vedd, amit mondani fogok vagy ilyesmi. Hm? :)))

Készen állsz? ;)

Nem értem ezt a védőruhás ízét, a hideg padló érzetét, azt sem, hogy vérzékeny egy örök fiatal, hemofiliás, annak is melyik kategóriája, mi van a fodrásszal és úgy egyébként is, mi van itten? Titkos ügynök, aki őr és ráhatásos? Jaj ne. Annyira sajnálom, de ez...hát ez mi ez? Kerek zöld szem...ismersz négyzet alakút is? (Kezem-lábam töröm, hogy meg ne bántsalak, esküszöm.) Kormány és titkos hivatal? Agyi hullámokkal? Ne így. Inkább csak a kísérlet szót használd, ne ragozd, mert abból lehet móka és kacagás. Ne nevezd nevén. Utalj, sugallj. (Mondok egy példát. ;) Ha nem ismered a gyógyszereket és hatásaikat, akkor csak vakcinaként használd. Szinonimákkal dolgozz. Érted? :)))
Felesleges párbeszédek, ami számomra annak látszatát kelti, hogy csak azért van, hogy legyen mit írni, ilyesminek találom a:

"– Te hogy vagy? – kérdezi.
– Én? Hiszen minden nap itt vagy."

"Mivel a kormány által finanszírozott titkos kísérletben vettünk részt, a letartóztatást közmunkára könnyítették."

Közmunkára? Hol is játszódik a történet?
Aranyos, csak ez...hát izé.

"A kapcsolat a két barát között megszakadt. Cedriccel lehetetlen volt a veresége után értelmesen beszélni. Loran a távolból figyelt minket. Mivel tudtam, hogy egyedül ő adhat választ a kérdéseimre, felkerestem. Épp a konyhában mosogatott kevés habbal, lassan csorgó vízzel, az öblített edények rendezetten sorakoztak. Én törölgettem és először meséltem összefüggően a hajamról, az influenzáról."

Izé kettő.

Szóismétlések, elhibázott vesszők, szerkezete...hát nem is tudom, talán csak eleje van, de nem tart sehova, és amíg halad, addig sem túl jó. (Nagyon sajnálom!)

Itt abbahagyom. Csak akkor folytatom, ha szeretnéd.
Rendben?

Ez az egész láv-sztori szeretne lenni, ezt érzem a gerincének, origónak - annak talán jó is lenne. Kár ez a keret. A lány stockholm szindrómásnak tűnik inkább, egyébként, és hát a magam részéről azon ritka benyomásom van, hogy elfuseráltnak látom szegényt, úgy ahogy van. Az írója elfuserálta. (De nem szeretek ilyen hozzászólást írni!) Sokkal nagyobb jelentőséget kapott szerintem a selyemköntöse, mint a lénye, pedig arról is lehetne mit mondani, és lennének sebhelyek, tyhű, azok lennének csak igazán.
Tudod még, mi hiányzott nekem? Az idő. Hol van az idő?

A romantika, a vonzalom jól áll az írásnak, szerintem. Ehhez is érzék kell ám, az érzelmi ábrázolásokhoz, az ívhez, az emóciók (jó!) kivitelezése a tévhittel ellentétben nem egy könnyű feladat.

Végezetül egy jó tanács: olvass sokat! :)))

Isten hozott a Karcolaton!

Eternity and a day...

https://www.youtube.com/watch?v=qfE2SnNfA3E

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

sze, 2018-05-16 23:26 E.A.Szandra

Hű, jó hosszú kritikát írtál, köszönöm! :)

Mivel nem te vagy az első, aki nem véli teljes értékű novellának a történetet, ideje bevallanom, hogy igazad, igazatok van. Sok ötletem, vázlatom, félkész történetem van a fiókban. Közös bennük, hogy mindegyik hosszú.
Azért, hogy élvezhető írások legyenek, elvégeztem egy gyorstalpalót, ott pedig kiemelték az érzések, érzékelések fontosságát. (A csoporttagoknak kifejezetten tetszett. Más társaság.)

Azzal búcsúztak tőlünk, hogy gyakoroljunk, próbálgassuk a szárnyainkat, ne szerénykedjünk pályázatokra jelentkezni. És én így is teszek a fejlődés érdekében. Tudom jól, mennyire béna vagyok, főleg információadagolás terén, úgyhogy örülök az őszinte véleményeteknek.

Őszintén szólva még sosem írtam novellát, ezért is kerülhetett bele annyi felesleges párbeszéd, leírás.
Tehát az Időtlen inkább regényrészlet, ezért bocsánatot kérek. Sok kérdés felmerült a történetben, amire választ akartam adni, de ezek szerint a kevesebb jobb lett volna.

Egyedül a vesszőhibák előtt állok értetlenül. Már nem azért, mert olyan profinak gondolom magam, épp ellenkezőleg. A vesszőkkel mindig hadilábon álltam, ezért kértem meg megbízható lektort, nézze át nekem, és ő kijavította. Vagyis elvileg kijavította.

Mindenesetre nem vettem zokon egyetlen megjegyzést sem, sőt! Iszom szavaidat! Ha van még hozzáfűznivalód, folytasd kérlek! :)

cs, 2018-05-17 04:46 Dana

Dana képe

A novella nem egyenlő azzal, hogy van egy regényötletünk, majd azt tömörítjük egy A4-es oldalba. A novella... leírhattad volna, hogyan vívódik a karaktered, leírhattad volna a vonzalmát a férfi iránt, kirészletezve a bőrét, illatát, akármit, a végén pedig, amikor jön a katarzis, a szex, akkor egyszerűen felzabáltatod vele. A legügyesebben talán úgy oldhattad volna meg, hogy maga a nő se tudja, hogy nem arra készül, hogy szeretkezzenek, hanem arra, hogy szétmarcangolja a pasast. A végére, mint valami pavlovi effektus, betehettél volna egy eseményt, hangot stb., ami kiváltja a nőben az emlékezést - labor -, majd a marcangolás élményét, majd amikor magához tér, ugyanazt megcsinálta a pasassal, mint amit laboratóriumi körülmények között. A legjobban még úgy csattinthattad volna el a végét, ha megáll a tükör előtt, elgondolkodva, véres száját törölgetve, a túloldalán pedig egy technikus épp jegyzeteket készít. Ez novella.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

cs, 2018-05-17 08:12 E.A.Szandra

Wáow, brutális.

Amit én akartam kihozni a történetből, a titkok. Mindegy, hogy (körülményektől függetlenül) magányosan élünk, vagy van egy látszólag normális életünk, a titkok hozzánk tartoznak. Ha magunkba fojtjuk, mélyre ássuk, azok attól még alakítanak, formálják a dolgokhoz való hozzáállásunkat. Viszont ha felszínre kerülnek, megbojgathatják a megszokott kis életünket. A kérdés csak az, el tudjuk-e fogadni őket, vagy elbújunk előlük.

Dehogy akarok emberevő szörnyet, szerintem azzal épp elsiklanánk a lényeg felett.

De teljesen egyetértek, az én módszerem sem megoldás.

cs, 2018-05-17 04:47 Dana

Dana képe

Lektor? Inkább tanuld meg magad. :-)

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

cs, 2018-05-17 08:13 E.A.Szandra

Rajta vagyok, igyekszem, de nem megy egyik napról a másikra. A határidőt meg nem csúsztatják el emiatt. :P :)

cs, 2018-05-17 09:03 Kentaur

Kentaur képe

1. nem béna vagy, hanem kezdő. A béna az is marad, a kezdő pedig még lehet profi. Ha már bebizonyosodott, hogy tényleg béna vagy, hagyd abba, és főzzél inkább lekvárt, az legalább finom. :-)

2. Én sokat lektorkodom, és itt is sok írópalántával találkozom. Nem akarom lehúzni az ilyen-olyan gyorstalapalókat, de tény, hogy megalapítja egy szűk kör az írótanfolyamot, gyorstalpalót, és még el is hiszi, hogy segít. De mindenkinek van valami bogara az írással, ami ha túl zárt a közösség (az ilyen helyeken meg mindig van 1db. nagykutya, akinek az ízlését, bogarát követi mindenki), uralkodóvá válik, és hovatovább már semmi köze a jól íráshoz. Egyik ilyen helyről frissen kikerült emberkém pl. nem tudta értelmezni a narrátort, mert bemesélték neki, hogy az szemszögváltás. De úgy bemesélték, hogy Kosztolányit beidézve sem hitte el, hogy ez rendben van. ( A többiek már unják ezt a sztorit, de én sajnos még mindig nem bírtam magam túltenni rajta. Valószínűleg a halálos ágyomon is azt fogom hörögni: "nem bírta értelmezni a narrátort!" :-D )
A széleskörű, profi vélemény persze nagyon ritka, de hamarabb megtalálod irodalomszeretetből, ingyen működő műhelyekben (nem "írjunk együtt, vak vezet világtalant" helyeken!). Ha kezdőként mindenki azt írja neked, hogy tetszik, akkor menekülj! Ott nem fogsz fejlődni. Az írás amúgy sem tanulható szűk időintervallumban, arra évek kellenek. A nagycsoportos írástanulás 1-2 vezetővel pár hétig körülbelül annyit ér, mint a nagycsoportos nyelvtanulás. Kaphatsz egy-két általános trükköt, amik persze csak általánosságban működnek.
Kezdőnek is lehet lektora, de akkor olyan, aki magyaráz is, a hibát nem csak kijavítja, hanem benned, mint íróból kiírtja. De a legjobb, ha kezdőnek még nem lektora van, hanem kritikusai. A lektor arra való, hogy kijavítsa a figyemetlenségből adódó hibát, igazából profiknak való, kiadás előtt átnézni. (Én is vállaltam már be magánlekorkodást, mert az illető nagyon introvertált volt, és csak így, "magántanárral" ment neki a fejlődés, de ez egyedi eset.)
De lektor nélkül is menni fog, ha kérdezel!
Hol volt az a hibám? Miért csináltam? Hogy kerüljem el legközelebb? Pl.: vesszőhibák.
Kérdezz, kérdezz, és megint csak kérdezz!
Ha nem tudja megmondani, elmagyarázni, kérdezz mást!
Ha ezt nem teszed, soha nem fogsz fejlődni, kaphatsz hozzá akár ezer jó tippet is.

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."

p, 2018-05-18 08:44 E.A.Szandra

1. Rendben, a béna jelző rossz választás volt. Akkor legyek bicebóca, vagy botladozó, mint amikor a gyerek megtanul járni. És ha nem gond, lekvárt is szívesen főznek, a monoton munka közben pörögnek igazán az ötletek :D
2. Ha kiadó általi nyomtatásra szánja az ember a történetét, úgy gondolom, nem árt tudni, mit várnak el. Amilyen tanfolyamokkal találkoztam, amiben részt vettem, erre helyezik a hangsúlyt. Nem azt mondom, hogy az ő szavuk törvény, mert (ahogy írtad) az uralkodó bogár tényleg kiírtja az egyediséget, de jó ötletekkel szolgál és biztosít egy alapot.
Elrontottam, hogy csak ezt használtam fel ide, főleg hogy a novella jellegével még csak ismerkedem. De akkor is büszkén vállalom, mert innen csak fejlődhetek, nem? :)
Mindenesetre a véleményeteket megfogadva megpróbálkozom egy új novellával (remélem, az lesz belőle). Kihagyom a tanfolyam szabályait, csak azt teszem bele, amit jónak vélek. Ugye megnézitek, ha elkészül? *.*
És ha már felbuzdítottál, hogy kérdezzek:
Tudnátok a szövegből példálozni, hol van vesszőhiba?

cs, 2018-05-17 17:32 mandarin

mandarin képe

Bár az egész kísérlet okozta változás tényleg sok kérdést felvet, és nem lett túl hiteles, engem mégis érdekelt volna, hogy mi volt, hogy volt, az egész baráti táraaság, és a köztük húzódó konfliktus. Igen, ez valóban nem egy kerek novella, de regénynek majd jó lehet. Jobbam szeretem az olyan sc-ficet, ahol az emberi kapcsolatok kerülnek előtérbe, hogy az egész helyzet, ami fennáll, mit okoz az emberekben. Na, erre lenne még érdemes majd kihegyezni a hangsúlyt szerintem. Örülök, hogy olvashattam! :)

"És veled mi van?"

p, 2018-05-18 08:51 E.A.Szandra

Ráéreztél :) Az egész sztori a szereplők változásáról szól(na), hogyan viszonyulnak a történtekhez az évek során. Tervezem a hosszabb kifejtést, befejezni, mint regény. Ide azért merészkedtem feltölteni, mert 1. a pályázat kiírásakor pont ezzel foglalkoztam, 2. és ez a jelenet illett a kiíráshoz.
Viszont ki hitte volna, hogy egy jelenet nem novella. Nahát. XD
Köszönöm, hogy olvastad! :)

p, 2018-05-18 10:05 Kentaur

Kentaur képe

Én úgy látom, felsorolásnál csinálod, az a gyengéd. Példa: "az elöl felkócolt barna haja, a bizalmas sötét szempár." - az elöl felkócol, (és) barna haja, a bizalmas, (és) sötét szempár. - főleg a bizalmas sötét-nél lóg ki a lóláb, mert vessző nélkül olyan, mint egy elrontott szóösszetétel: bizalmas-sötét.
Ez a legnehezebb dolog a vesszőknél, mert nem minden esetben kell ilyenkor sem vessző, pl:sötét párizsi éjszaka - ide nem kell, mert nem két jelző van, hanem egy helymeghatározó és egy jelző, és vegyes szerkezetek közé általában nem kell, mivel az nem felsorolás. Ebbe még én is belefutottam tíz év írás után, hogy ezt elrontottam. Szintén nem kell vessző, ha az állítmány névszói, és vagy az egyiknek van csak bővítménye, vagy a mondat bővítménye nem függ egyik névszótól sem: a haja szőke és vállig érő. És még egy csomó esetben nem kell, még a "mint" elé sem kell mindig, sőt, a "hogy"-nál is vannak kivételek.

Egyszóval nem csoda, ha itt hibázol, ilyen mérvű mélységeiben a nyelvnek profibbak is elkövetik az ilyen hibát.
Viszont mivel ezt már átnézte egy lektor, ezért nem tudom, mik a te (vessző)hibáid, és így nem tudok mélységében segíteni abban, hogy ne kövesd el őket újra. Ezt az egyet elcsíptük, és talán megjegyzed, hogyha jelzőt halmozol, olyankor gyanakodj, hogy kell vessző, nem biztos, hogy a nyelvhelyesség, lehet, hogy az értelmezés vagy a fontossági sorrend miatt.
Aztán olyan is volt, ami a suta hangsúlyozás érzetét keltette, pl itt:"Egyedül élni az erdőben izgalmas, egy ideig." Gondolom, hansúlyozás végett van ott az a vessző, de mennyivel elegánsabb lenne mást használni, pl: Egyedül élni az erdőben izgalmas – egy ideig.
Ha mások látnak még, biztos kiemelik neked.

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."

szo, 2018-05-19 08:13 Roah

Roah képe

Nincs időm, szóval improzom, de nem bírtam megállni szó nélkül. :))))

Rendkívül méltányolom a hozzáállásodat!

Ebben a történetben nekem az egyik karakter a lényeg.
Hm.
Tudod, mi jelent az örök fiatalság? Az időt. Övék az idő - az örök fiatalság ezt jelenti, szerintem. Másként megfogalmazva: nincs idő, számukra nincs idő, nem létezik. Örökkévalóság van. Végtelen. A Végtelen Ereje.
Tudod, mit irigyelnek a halhatatlanok? A félistenek, istenek? Az ilyesfélék?
Azt, hogy a halandóknak van veszítenivalójuk, van félnivalójuk - nekik nincsen. És ez teljesen más értékrendet teremt/teremthet bennük.
Nem kanyarodok el filozófia irányába, pusztán azt javaslom, zummolj a karakteredre - akár a jövőben is, mert szerintem erősen karakter orientált lehetsz, és ez félgyőzelem az irodalomban, izmos adottságnak tartom -, a kapcsolatára az idővel, gondolkodj el ezen, mert szerintem ebből a kapcsolatból, a karakter és az idő kapcsolatából jöhet a viszonya a férfival is, akibe beleszeretett. :)))
Fókuszálj a címre! Az írásod címére!
Gondolkodj karakterekben! ;)

Egyébként látom, rengeteg információt és segítséget kaptál a többiektől (kifejezetten örülni szoktak a Karcosok annak, ha valaki úgy áll a munkához, amiként te, szívesen jönnek majd a jövőben is, meglátod :))), szóval nem pakolnék rád több nehezéket, súlyt még én is, mert soknak találnám elsőre. .)))
Egyszerre ennyi is elég, szerintem - egy következő novelládnál még jövök, és jól megnézzük, miként, merre tovább.
Jó? :)))

Maradj a Karcon, maradj itt és kérdezz, kérdezz nyugodtan, ha valami nem világos, ha valamit nem értesz az irodalommal kapcsolatban. Olvass kritikákat, és magad is írj véleményt az írásokhoz - óriásit lehet általa fejlődni! -, ha valamiben nem vagy biztos, fogalmazd bele a hozzászólásodba és ádiosz ámigosz.

Még egyszer: Isten hozott a Karcolat fedélzetén! :)))

Egy ilyen? ;)

https://www.youtube.com/watch?v=6Cwi0pkhoSE

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."