Megyünk az X-dimenzióba

„Szép álmokat, kedvesem,
sokkal szebbeket, mint nekem,
s ha álmodban majd boldog leszel,
kívánom, hogy ne ébredj fel!”
(Cabaret együttes)

– Itt egy jó kép róla – mutatott Ági a tablet kijelzőjére.
– Ez jó? – bámult a másik nő a rendezetlen hajtincsek mögött rejtőző sebhelyes arcra. – Hiszen alig látszik belőle valami!
– Pont azért!
Luca nagyot nevetett.
– Szóval élőben ronda?
– Az ilyenekre mondják, hogy érdekesen néz ki.
– Szebb az ördögnél?
– Nincs összehasonlítási alapom – vigyorgott Ági.
– Legalább izmos?
– Nem különösebben. De szerencsére nem kövér, azokat utálom.
– Hány éves?
– Negyven.
– Öreg hozzád.
– Csak hét évvel több, és én sem leszek már fiatalabb.
A két barátnő összemosolygott.
– Milyen kocsija van?
– Busszal jár.
– Vagy úgy! Aztán mivel foglalkozik?
– Egyelőre csak annyit mondott, hogy szórakoztatóiparban dolgozik.
– Akár portás is lehet ott – húzta el a száját Luca. – De nem akarom elvenni a kedvedet. Mikor találkozol vele legközelebb?
– Ma délután. Moziba megyünk. Holnap felhívlak, és elmesélek mindent.

Ági lehajtott fejjel vágott át a Duna Pláza parkolóján. Hideg szél hordta a szemerkélő esőt, az autók nedvesen csillogtak. Imre már a bejáratnál várta. Puszit váltottak, aztán bementek, és beálltak a jegypénztár előtt kígyózó sorba.
– Csinos vagy – állapította meg a férfi. – Milyen napod volt?
– Zsúfolt – mondta a nő, aztán Imre szemébe nézett. Volt valami furcsa a tekintetében, de nem tudta meghatározni, mi az pontosan. Mintha nem fókuszálna rá, pedig nagyon is őt mustrálta. – Szerencsére jól alakulnak az eladások.
Az első randevún, amikor Imre nem árulta el, mi pontosan a munkája, ő is csak annyit említett: kereskedelemben dolgozik. Sorra kerültek a pénztárnál, és a férfi megvette a jegyeket. Ági elcsodálkozott, hogy a hagyományos vetítésre jöttek, pedig a film térhatású változatban is megtekinthető lenne.
– Tudtad, hogy 3D-ben is adják?
– Igen, de azt nem szeretem.
– Miért?
Imre nem válaszolt.
– Hosszú történet? – tippelt Ági.
– Az – mosolygott a férfi, de a mosolya valahogy sötét volt, és a nő úgy vélte, nem célszerű feszegetnie a témát.
Megnézték a filmet, aztán betelepedtek a pláza egyik kávézójába. Áginak feltűnt, hogy a férfi mindig úgy intézi, balra üljön tőle. Talán azért, hogy ne lássa azokat a vékony, girbegurba hegeket az arca jobb oldalán. A korábbi unalmas udvarlóihoz képest Imre izgalmas rejtvénynek ígérkezett.
– Láttam, milyen jó verdával jöttél. Sokba kerülhetett.
– Céges kocsi. Értékesítőként dolgozom a budaörsi Toyota-kereskedésben.
– Nahát, nem egy csajos meló!
– Nekem tetszik. Te is elmondhatnád végre, konkrétan mit csinálsz.
– Főként forgatókönyveket írok, meg néha producernek képzelem magam.
Imre olyan idétlen arckifejezéssel beszélt, hogy a nő azt gondolta, viccel. Szerencsére minden eszköze megvolt, hogy leleplezhesse.
– Ez remek! Tudod, hobbiszinten én is írogatok, és igazán hasznomra válna egy profi kritika.
A férfi elé tette a tabletjét. Imre óvatosan vette el, mintha az eszköz harapna, és közben lassan elmosolyodott.
– Ugye tisztában vagy vele, hogy az írásodból többet megtudok rólad, mint amit valaha elárulnál, sőt a sorok között találni olyan dolgokat is, amiket magadnak sem vallasz be. Ez olyan, mintha meztelenre vetkőznél.
– Ezt a kockázatot minden írónak vállalnia kell. Különben meg vigyázz magadra, mert aki a sorok között jár…
– Letöri a kukoricát – vigyorgott Imre, aztán olvasni kezdett.
Ági érezte, hogy szétpukkadt közöttük egy eddig láthatatlan határfelület. Izgatottan várta, mit szól a férfi a novellájához.
– Nos… Szép a stílusod, az ember úgy érzi, beszippantja az eseménylánc, a szereplők a megszólalásig valósághűek, szinte materializálódnak, és leülnek körém. Egy gyengéje van a történetnek.
– Mégpedig?
– Átvered az olvasókat.
– Micsoda? – hördült fel Ági.
– A mű elején lévő sejtetés nagyon hatásos, és azt sugallja, hogy a végén valami rendkívüli, világrengető katarzist fogok kapni. Vártam, de hiába. Olyan a lezárás, mintha egy szimfonikus zenekar nem játszaná végig a darabot, hanem valahol a háromnegyedénél egyszer csak abbahagynák, és összepakolnának.
– Ó… Kezdem érteni. Hát, sajnos egy világrengető tetőpont sem jutott eszembe.
– Ritka dolog, az igaz, de akkor nem kéne ilyesmit ígérni.
– Anélkül nem tudom megfogni az olvasót.
– Hát, igen. A művészet tele van paradoxonokkal. Nézzük például a legalapvetőbbet. Sokan azt mondják, nem akarok behódolni az igényeknek, mert az írásban találtam meg a szabadságot, amely azonban csak akkor teljes, ha olvassák is, amit írok. Ehhez viszont épp a fent említett behódolás szükséges, ami pedig korlátozza a fent említett szabadságot.
Ági elképedve hallgatta a férfit, és hitetlenséggel párosuló öröm éledt a lelkében, mert még soha nem fordult elő, hogy valaki ennyire értett volna az ő nyelvén.
– De az a lényeg, hogy bármilyen nehéz is, és bármennyi tényező szól ellenünk, mégis sikerül néha jót írnunk, igaz? – folytatta Imre, és a nő elmosolyodott. – Tudod, mikor jöttem rá, mennyire fontos az ígéreteink betartása?
Ági várakozón fürkészte a férfi különös tekintetét.
– Könnyebb, ha úgy mondom el, mintha valaki mással történt volna. Hallottál már Csivaházáról? Hát, pokoli egy hely. Lepukkant panelházak soraiból áll, mindenütt rohadó, málló betont és rozsdás vasakat látsz. Élt ott ’89-ben egy tizennégy éves fiú, nevezzük mondjuk Imrének, aki szeretett az utcában lakó kölykökkel bandázni. A többiek egy-két évvel idősebbek, nagyobbak és erősebbek voltak, de Imrénket ez a tény sohasem zavarta, súlyos önbizalom-túltengésben szenvedett, és úgy gondolta, ő tojja a spanyolviaszt.
A nő kuncogni kezdett az önironikus megjegyzéseken.
– Nyár közepe lehetett, amikor a banda nagyon unatkozni kezdett, nem tudtak semmi jó szórakozást kitalálni. Imre általában olvasással vészelte át az ilyen időszakokat. Akkoriban a B-kategóriás sci-fi regényeket kedvelte, és ezek a művek eléggé felingerelték az amúgy is élénk képzeletét. Miközben a banda törzshelyének minősülő régi kosárlabdapálya kifakult aszfaltján napozott, és felnézett a ferde palánkra, zseniális ötlete támadt. Rájött, hogy az olyannyira várt, és eddig természetes módon jelentkező lelkesítő áramlatot mesterségesen is előidézheti. Odaállt a többi fiú elé, és előadta, hogy kiagyalt egy szuper tervet, amivel eljuthatnak az X-dimenzióba, csak mindenkinek pontosan azt kell csinálnia, amit mond.
– Hova? – nevetett Ági.
– Jól hallottad, az X-dimenzióba – ismételte a férfi. – A banda rezignáltsága ezzel varázsütésre megszűnt. A legnagyobb és legerősebb tag Gergő volt. Végül is nem mondták ki soha, hogy ő a vezérük, de mindenki tudta, hogy bármit csinál, a többiek követik. Már elmúlt tizenhét, és kocsija is volt, egy ősrégi, rozsdavörös Kadett, amit az autóbontóból mentett ki. Szóval a Gergőt kellett meggyőzni, és Imre, veleszületett retorikai adottságainak hála, teljesítette a kihívást, aztán kiadta a parancsokat a többieknek, hogy szerezzenek rádióantennát, üres bakelitlemezt, habverőt, fém citromfacsarót, meg hasonló hülyeségeket.
Ági a szájára tapasztotta a kezét, hogy ne zengjen az egész pláza a nevetésétől.
– Igaz, Gergő a végén azt mondta, megeszi a kalapját, ha a terv sikerül, de Imre nem érezte ennek a kijelentésnek a súlyát. Élvezettel nézte, ahogy a többi fiú nagy küldetéstudattal rohangál a kért tárgyakért, és büszke volt magára, hogy ez a lelkes zsongás az ő műve. Este bepréselődtek nyolcan a tragacs Kadettbe, és kimentek egy kökénybokrok között húzódó dűlőútra a város határában. Imre összeépítette valahogy a sok kacatot, hogy a halom egy futurisztikus gépnek tűnjön, aztán köröket rótt mellette, miközben a rádióantennát az ég felé tartotta. Persze nem történt semmi. Pár perc után közölte, hogy a masina nem működik. Gergőről tudni kell, hogy nagyon szelíd volt a természete, de csak addig, amíg fel nem húzták. Nos, ez a mondat megtette a hatását, mert elkezdett káromkodni, meg nagyon csúnyán nézett, és kimondta a nyilvánvalót, hogy Imre átvert mindenkit. A főszereplőnk bevallotta, hogy igaz a vád, de hozzátette, hogy legalább mindenki jól szórakozott. Na, a Gergőnél ekkor elszakadt a cérna. Megfogta Imrét a ruhájánál fogva, és ballisztikus ívben beröpítette a legközelebbi kökénybokorba.
A nő nem bírta megállni a hangos nevetést, még a könnyei is kicsordultak.
– Hát, valahogy így tanultam meg, hogy be kell tartani az írói ígéretet.

– Megnéztem a neten, nem létezik olyan hely, hogy Csivaháza – mondta Luca tárgyilagosan.
– Lehet, hogy még nem bízik bennem annyira, hogy elárulja a valódi helyszínt.
– Szerintem az egész sztorija hazugság. Nagyon belehabarodtál?
– Hát, most már több mint vonzó. Ezenkívül van bennünk valami közös.
– Persze, ugyanúgy két kezetek és két lábatok van. Jó esetben.
– Ő is művész.
– Te, Ágnesem, egy racionális, földön járó lány vagy, normális foglalkozással, aki néha írogat. Ez nem ugyanaz. Imre az én szememben egy ingyenélő tróger, mint az összes többi művészlélek. Vigyáznod kell vele, mert lehet, hogy a pénzedre hajt.
– Lucám, tudod, én rájöttem valamire. Te az összes férfit utálod, ezért akarsz mindegyikről lebeszélni.
– Nem igaz, amikor a taxissal jártál, bátorítottalak, de neked nem tetszett a pasi, pedig megbízhatónak tűnt.
– Nagyon szőrös volt.
– A szőr férfias.
– Egy bizonyos fokig. Utána már majmos – mondta Ági, aztán elbúcsúzott a barátnőjétől, és letette a telefont.

A nő nem hitt a szemének. Pislogott néhányat, és újra kinézett az erkélyről. Valóban Imre állt odalent, csakhogy örökké csapzott haja most rendezett copfban lógott, korábbi elnyűtt gönceit márkás ruhákra cserélte, és egy full extrásnak tűnő Nissan X-Trail oldalának támaszkodva várta. Ági kirakta a táskájából a saját kocsija kulcsát, aztán magára terítette a kabátját, és lerobogott a lépcsőn.
– Remélem, nem baj, hogy konkurens modell – mondta a férfi, miközben kinyitotta előtte az autó ajtaját.
– Ne viccelj! Miért nem jöttél eddig ezzel?
– Az ismerkedési projekt része volt. Így zártam ki az olyan nőket, akik a pénzemre utaznak. A fésű félretevésével pedig azokat, akiknek túl sokat számít a külső.
– De ha csórónak tetteted magad, azzal a nők kilencvenkilenc százalékát elijeszted! Akkor ki marad?
Imre szélesen elmosolyodott.
– Te maradtál.
Ági karba tette a kezét, és elhúzódott a férfitől.
– Nem tetszik, hogy így ugratsz engem. Ezután hogy higgyek el bármit is? Mindjárt beledoblak egy bokorba!
– Ajjaj – húzta fel Imre a szemöldökét, de aztán elvigyorodott, és indította volna a kocsit, de Ági megállította a karját.
– Még titkolsz előlem valamit. Nem megyünk sehova, amíg meg nem tudom azt a másik dolgot.
A férfi egyenesen ránézett, és bizonytalanság ült ki az arcára.
– Ám legyen – sóhajtott. – Előbb-utóbb úgyis észreveszed.
Átnyúlt a nő előtt a kesztyűtartóba, és elővett egy kis lapos tégelyt, amilyenben kontaktlencsét szokás tartani. Elfordult az ajtó felé, babrált valamit, aztán lassan visszafordult. Ági érezte, ahogy az arca önkéntelenül megvonaglik. Remélte, hogy Imre nem sértődik meg a reakcióján. A jobb pupillája helyén kráterszerű heg fehérlett, amelyet sugárirányú repedések kereteztek.
– Ezért nem szeretem a 3D-filmeket. Ha csak egy szemmel látsz, élvezhetetlenek – mondta a férfi nyugodtan, aztán visszatette az esztétikai lencséjét.
– Hogy történt? – kérdezte Ági halkan.
Imre lehajtotta a fejét.
– A kökény tüskés, tudod. Légy szíves, majd egy puha bokorba dobjál!
A nő megrökönyödve vette tudomásul a magyarázatot, és elszégyellte magát a rossz tréfáért, ám mielőtt bocsánatot kérhetett volna, beindult a kocsi.
– Várj! Te most így komolyan vezetni fogsz?
– Valahogy idejöttem, nem? – nevetett a férfi.
– De hát… hogyan szereztél egy szemmel jogsit?
– Látom, nem érzed magad biztonságban. Na jó, a te kedvedért… – Imre összefonta a mellén a karját. – Kitt! Haller utca huszonnégy, SPM fokozat!
Ági már előre vigyorgott, hogy semmi nem fog történni, ehhez képest az autó sportmódba tette magát, és meglódult a belváros felé.

– Robotautó? – ismételte Luca döbbenten.
– Az ám! Tudod mennyibe kerül egy olyan?
– Sejtem, de honnan van ennyi pénze? Biztos nem becsületes munkával szerezte.
– Ezt csak azért mondod, mert nem hiszed el, hogy meg lehet élni a művészetből.
– Aki nagyon ügyes, eléldegél valahogy belőle, de ekkora vagyont legfeljebb felkapott színészek pakolnak össze, nem ilyen félvak nyomorékok.
– Luca!
– A végén még kiderül, hogy ezt is hazudta. A rejtélyes emberek olyanok, mint a kukacos uborka. Hámozod, hámozod, aztán nem találsz a közepén semmit.
Ági felkapta a fejét.
– Ez egy nagyon érzékletes hasonlat, felhasználhatom a következő novellámban?
A barátnője lemondóan ingatta a fejét.
– Hiába beszélek neked. Ma hova mentek?
– Az X-dimenzióba.
– Tessék?
– Megígérte, és ezúttal nem meri megkockáztatni, hogy átverjen – mosolygott Ági.
Alig várta az estét.

A terepjáró lefékezte magát a parkolóban. A szemközti négyszintes irodaház komoran magasodott föléjük, visszafogott homlokzatán ez a felirat fénylett: X-Dimension Entertainment. Ági eltátotta a száját a csodálkozástól.
– Valamikor kérdezted, hogy miért nem kezdtem korábban csajozni. Hát, ezzel foglalkoztam – intett a férfi az épület felé. – Tudod, elvan a gyerek, ha játszik, de idővel fellépnek más igények is, és átrendeződnek a prioritások.
– Bemegyünk?
– Jobb ötletem támadt – mondta Imre, és cirógatni kezdte a nő nyakát. – Léteznek közelebb is felfedezetlen dimenziók.
Ági fejében felcsendült Luca hangja: Most miért nem megyünk be? Ez gyanús! Riadó! Aztán a vészjelzés lassan elhalkult, mintha távolodna – végül is ő dönti el, hisz-e neki, vagy sem. Közelebb hajolt a férfihoz, és hagyta, hogy összeérjen az ajkuk.

//Jelen novella a Karcolat 6. pályázat 1. témájához kapcsolódik.//

3.5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 3.5 (2 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2018-05-07 08:53 Angi

Angi képe

Tegnap telefonon olvastam a novellát (utazás kocsival anyák, mamák látogatása...), és ott nem különültek el a váltásaid, úgyhogy először nem is értettem a hirtelen ugrásokat. Ma már gépen látom az elkülönítést, de szerintem lehetett volna hangsúlyosabb is az elválasztás (pl. több leütés)
A történet: szóval akkor van az álruhás fiú, a lány aki kitart, és a végén megkapja a királyfit fehér lovon. Vagyis mégsem, mert a végén nem tudjuk meg, hogy átverik-e a lányt.
Nem értem, hogy mi a lényege a novellának. Segíts kérlek. 
Imre a végül megtanulta, hogy nem szabad senkit sem átverni, vagy ez egy újabb csíny? Mindkét lehetőségre utalsz: van robotautója, ami nagyon drága, tehát gazdag lehet. De olyanokat is mond, hogy „Légy szíves, majd egy puha bokorba dobjál!”
Ha azt sejteted, hogy itt egy jellemfejlődés lesz (vagy nem) szerintem az hiba, hogy bizonytalanságban hagyod az olvasót. Nagyobbat ütött volna a sztori, ha a két lehetőség közül az egyik szerint zárod le:

1. Imre egyértelműen tanul régi hibájából, nem vág át senkit, bemennek az irodaházba (X-dimenzióba)
2. Imre újabb átverése az egész (vicces lett volna, ha leírod, hogy jó sok tüskés bokor van az épület körül)

Szóval én átverve érzem magam, valahogy úgy ahogy Imre jellemzi Ági novelláját: „A mű elején lévő sejtetés nagyon hatásos, és azt sugallja, hogy a végén valami rendkívüli, világrengető katarzist fogok kapni. Vártam, de hiába. Olyan a lezárás, mintha egy szimfonikus zenekar nem játszaná végig a darabot, hanem valahol a háromnegyedénél egyszer csak abbahagynák, és összepakolnának.”

sze, 2018-05-09 18:31 Dana

Dana képe

Ez egy jó történet volt, bejött a stílusod is. Meglepődtem, mert a csupa párbeszéd miatt nem számítottam rá, hogy tetszeni fog. Egyenesen vártam, hogy mi lesz a végkifejlet -- bár nagyjából kiszámítható volt. Kicsit jobban elkülöníthetted volna, hogy mikor, ki és kivel beszél, leírással tagolhattál volna (ez nem mindenhol volt meg).
Hangulatot nem teremtettél (képek, leírások által), mert párbeszédekkel azt nem lehet, legalábbis itt nem volt erre kísérlet. A karakterekről megtudunk azért pár dolgot a szövegből. Szerintem a férfi jellemét rövid idő alatt nagyon átforgattad a visszafogott x-ből a rámenős y-ba.
Az ilyen romantikus végkifejletekért nem vagyok oda, talán a csókot elhagyhattad volna, illetve kicsit olcsó lett a vége… vagy nem is tudom, hogy fejezzem ezt ki.
Helyesírás, központozás, nyelvhelyesség: nem akadtam fel különösebben semmin.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

cs, 2018-05-10 06:20 Alfredo Sagittarius

Alfredo Sagittarius képe
4

Ez nekem nagyon tetszett, a párbeszéd kifejezetten élethűre sikeredett, élnek a karakterek, főleg a férfi, akit nagyon elkaptál szerintem. Ugyanakkor nekem is fel kell rónom hibaként a fentebb említetteket: mivel úgyis használtál narrációt, nyugodtan megerősíthetted volna itt-ott a váltásokat így, mert előfordult, hogy néhány sor elolvasása után vissza kellet mennem, hogy tudjam, ki kivel beszél. A vége nekem sem jött be, mert megfordult a fejemben, hogy az író végső soron csak bedumálta magát a lány bugyijába, amitől sokkal többet ígért a novella. Illetve ezt nem tudjuk biztosra mondani, de akkor már tényleg lehetett volna egyértelműbb a szándék.

"Szerintem minden emberben lakik egy másik ember, egy idegen, aki rosszat forral"

v, 2018-05-13 13:27 Kentaur

Kentaur képe

Egész jó. Nem remek, de nekem tetszett. Az önikrónikus beszólások arról, hogy az író ne ígérjen többet, mint amit adni tud, felkészítenek arra, hogy ne is várjak csattanót, hogy ez nem egy "nagyot markolni" novella, és valószínűleg nem tudunk meg semmit. Egy kis sejtetés mondjuk jól jött volna, el kéne gondolkoznunk azon, hogy mi van, ha a férfinek később tényleg sikerült, ha az a cég tényleg az X dimenzióval foglalkozik, azért van ennyi lóvéja és high tech kocsija a pacáknak. Ugyanakkor a "szórakoztatóipari" megnevezése a cégnek nem erre utal, hanem arra, hogy talán filmekhez van köze, azért volt benne a mozi? Túl sok kérdés, közéjük tatrtozik az is, hogy talán te sem tudod.

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."

v, 2018-05-13 22:38 Cs. Pál Orsi

Cs. Pál Orsi képe

Tetszett. Voltak benne klassz megoldások, remek megfogalmazások, és kíváncsivá tettél. Nekem az "Egyszer egy királyfi" dalocska ugrott be, amikor megjelent a lovag egy X-Traillel, bár ezt a szegény legénynek beöltözősdit már sokan sokféleképpen megírták. Én megmondom őszintén az utolsó két sort teljesen kihagynám, nekem zavaros volt. A történethez és a megvalósításhoz viszont összességében gratulálok, engem lekötött. :)

"Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot."

h, 2018-05-14 17:47 Roah

Roah képe

Ecc. Pecc. Kimehetsz! :D

Álruha, he? :))) Csajok is lehetnek álruhában, mindenfélében; titkok titka? ;)
Mmmmm. :)))

Annyira bírom a fogalmazásaidat. Könnyű olvasni.

Egyébként elolvasnám a fordítottját is, ahol a csaj van álcában. Tudod, a vagyonát csak becsülik, ki ő, mi ő, hol-merre-meddig, a te stíledben, ebben a dinamikában, esküdj, kíváncsi vagyok, mit hoznál össze. :)))

Jöhetnél gyakrabban is. :)))

Tetszett!

Egy ilyen? ;)

https://www.youtube.com/watch?v=ei4eH-aYiRo

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."