Ell

Ell tudja, hogy Bruno dühös lesz rá, mert Bruno igazán csak ezt ismeri; a dühöt. Bár nem tudni, hogy ez valódi düh-e egyáltalán, vagy hogy Bruno képes-e érezni. Dr. Miller szerint nem, és Ellnek sosem sikerült meggyőznie arról, hogy Brunóban összekuporodott, leláncolt démonként reszket az elemi harag arra várva, hogy felperzselhesse a világot. Ell azt képzeli, Bruno akkor üvöltene és csak üvöltene, ahogy a torkán kifér, dobhártyaszaggatóan éles visszhangokat vernének az önmagukba olvadt, érthetetlen szavak. Persze, nem lenne ez annyira meglepő, mondogatja mindig Ell, hiszen Bruno volt az Első. Egy kiüresedett váz kiüresedett lélekszilánkja.
Ell általában élvezi, ha bosszanthatja Brunót. Most is ezért ül a szépségszalonban – ami kicsi és zsúfolt a polcoktól –, és alig várja, hogy láthassa majd az arcát, mikor a férfi megpillantja a frissen manikűrözött körmöket, vagy megérezze a hajsampon citrusos illatát, és Ell igazából sosem értette igazán, hogy ez az egész miért annyira kiakasztó.

Josh mindössze tizenkét éves volt, amikor skizofréniával diagnosztizálták. Bruno akkor már három éve ott élt Josh fejében, néha Josh élt Brunóéban, és akkor az orvosok azt mondták, hogy talán mégsem skizofrénia, talán valami más, de igazából nem lehet tudni. Nyugtatókat kapott, amiket kihányt, meg kedélyjavítókat, amiket a plüssmackója szakadásán keresztül a bélésbe rejtett. A pszichoterápia is szép lassan abbamaradt, de Josh megtanulta a színek jelentőségét, amikor az orvos azt mondta neki, hogy a festés segíthet. A vörös intenzív, mert az düh és melegség. A sárga puha, abban derű van, de a kék és a zöld hideg, nyugodt színek. A fehér fojtogató. Szaga is van; maró, hideg szaga, mint a fertőtlenítőnek és a gyógyszernek, és bántóan tiszta – ez valami túlvilági, élet-mentes tisztaság. A fehér a felejtés színe, amit Josh szintén korán megtanult.
Bruno dolga volt mindent tudni és mindenre emlékezni, az ő dolga volt nem érezni, amikor a nadrágszíj csattant a hátán, nem sírni éjszakánként a mellkasában feszítő fájdalomtól, nem remegni a félelemtől, ha kinyílt a szobaajtó, vagy ha Apa bejött. Nem összerezzenni, ha Anya hozzá szólt. Bruno dolga volt üresnek és fehérnek lenni.
Ell más volt. Ő lángoló vörös, napsárga és kék és zöld és rózsaszín és narancs, minden szín egybe mosva, mint mikor a lefolyó felé csorog a festék az ecsetek végéből, végig a porcelánon vastag patakokban. Ell hirtelen jelent meg a fejében évekkel később. Josh eleinte nem emlékezett azokra a pillanatokra, amikor Ell volt, csak arra, amikor értetlenül felébredt, és fogalma sem volt, mi történt vele az elmúlt órákban. Akkor mondták ki először, hogy disszociatív identitászavarban szenved, de ezek csak kusza szavak voltak az ő még kuszább világában.
‒ Josh, magában több személyiség lakik – mondta dr. Miller. – Akit maga Brunónak hív, az nem azonos magával. Ott él a fejében, de képes önállóan létezni. Átveszi a teste felett az irányítást, és az már nem maga.
‒ És ez a mostani...? – Josh egy öreg, kopott kanapén ült a rendelőben, valahol a belvárosban. A térdein könyökölt, ujjaival az akkor még rövid hajába markolt. Csak a cipője orrát látta. – Ez is egy... személyiség?
‒ Egyes esetekben előfordulhat, hogy az az időszak, amíg egy-egy személyiség előjön, a maga számára olyan, mintha meg sem történt volna. Nem emlékszik rá. Ez gyakori, de még változhat. Meg kell ismernie ezt az új személyiséget ahhoz, hogy együtt élhessen vele.

Ell benyit a lakásba. Amíg hazaért a szalonból, végig hallotta Sammyt, de mintha csak víz alól próbált volna beszélni, ezért nem értette tisztán. Persze tudja, hogy nem sokára kezdődik a kedvenc meséje a tévében, így nem sok ideje marad vacsorát készíteni. Gabonapelyhet és tejet szed elő, mindet a nappali háromlábú kis asztalkájára teszi a vonatmintás, műanyag tányérral és zöld kanállal együtt.
Egy méretes, ám kissé megviselt plüssmackó ül a kanapén néma mozdulatlanságban, gombszemeivel vakon bámulja a tévében ugrándozó figurákat. Nem láthatja, ahogy Ell leül mellé, sem, hogy abban a pillanatban már megszűnik Ellnek lenni, mert ő már Sammy, aki nyolc éves, nehezen tud írni, mert a betűk mindig kifordulnak a formájukból, de Bruno segít neki, és Sammy legjobb barátja Bobo, a plüssmaci. A kisfiú magához öleli őt, szorosan, aztán még szorosabban, majd szór pár szem gabonapelyhet a tányérjába, és miközben hangosan ropogtatva nekilát az evésnek, hallja Ell hangját a fejében, ahogy azt mondja neki; „a szőnyegre azért tessék vigyázni, fiatalúr!”. Ezen mindig elmosolyodik, és ahogy egy felnőtt férfitestbe zárt gyerek képe tükröződik a szekrény üvegében, berobbannak a hangok.
Bruno dühös a piros körmök miatt, amiket nem hajlandó megtűrni.
Ell nevet, és azt mondja: „inkább örülnél, hogy kinézünk valahogy. A festék miatt meg legalább Josh sem fogja rágni a körmünket.”
Josh mindenkit arra kér, hogy nyugodjon meg, mert így nem lehet gondolkodni, és Sammy a fülére tapasztja a kezeit, hogy ne is hallja őket. Aztán csönd van. Négyük közül Sammy az egyetlen, aki egyszerre mindenkit el tud hallgattatni, ha akar; ilyenkor hirtelen nyugalom lesz a fejében. Sammy nem viseli el a kiabálást vagy a veszekedést, és sokszor mondogatja, hogy a varázserejével végleg elnémítja majd a többieket, ha egyszer elege lesz. Persze azért van egy hang, amit szeret hallgatni; Ellé, amikor mesét olvas neki, verseket és mondókákat szaval vagy éppen énekel, meg amikor fiatalúrnak szólítja. Amikor éppen Csend van, Ell akkor is beszélhet, mert neki mindig szabad.
A fiú elmosolyodik, majd miután végez az evéssel, leheveredik a kanapéra. Azt képzeli, párna helyett valójában Ell ölében fekszik, ott olyan jó lenne feküdni, és a nő simogatná a haját. Tévézés közben nyomja el az álom.

Josh éjfél előtt nem sokkal ébred fel. Ásítva nyújtózkodik egy ideig, minden porcikája tiltakozik az ellen, hogy felkeljen, de túlságosan is zavarja a vacsora maradéka az asztalon. Tudja jól, hogy a reggel Brunóé, és nem akar fölösleges vitát. A konyha üvegezett szekrényein megcsillan a nappaliból beáradó fény, Josh pedig szándékosan nem kapcsol villanyt, mert jó, ha sötét van. Hallgatja a nyugalmat, ami az éjszakák sajátja, meg a csobogó víz hangját, ahogy mosogat. Valójában ki nem állhatja az éjszakákat, mert rendszerint ez az övé, ilyenkor ő ő lehet, csakis ő. Josh. Kétségbeesett, bizonytalan, reszketeg, múlt és jövő nélküli Josh.
Ahogy elpakol, az egyik üvegen megpillantja a saját tükörképét és megtorpan. Mert akkor, abban a pillanatban már tudja, hogy valójában mégsincs egyedül; Ell is ott van vele. Látja őt a göndör hajtincsekben, a vörös körmökben, meg abban a színes, testhez álló pólóban, amit még mindig visel, és ami kifejezetten ronda.
‒ Nagyon jól bánsz Sammyvel – Josh halkan szólal meg, leginkább csak azért, hogy mondjon valamit. Hirtelen zavarni kezdi a csend. – Ezért szeret téged annyira. Mindig meg tudod nyugtatni, ha feszült.
‒ Csak akkor feszült, ha Bruno cirkuszol – Ell hangját lágyabbnak hallja a többiekénél, de ez az ő titka.
‒ Csak akkor cirkuszol, ha bosszantod.
Josh érzi, ahogy a nő ezen elmosolyodik – ezt kifejezetten szereti; a mosoly érzését, és emiatt most inkább kerüli a saját tükörképének pillantását. A kezei hidegek, az ujjai csuszamlanak a vizes márványlapon. Habozik, mielőtt megszólalna, az agyában egymást kergető gondolatok kusza halmazát végül inkább megtartja magának, és csak annyit mond:
‒ Az a dolga, hogy vigyázzon ránk.
‒ Én is azt teszem.
A férfi háttal a konyhapultnak támaszkodik, az ablakon besütő hold árnyékot vet a kőpadlóra.
‒ Ez nem ugyan az. Bruno... szükségünk van rá.
‒ Nekem ugyan nincs.
Josh érzi, ahogy kiszárad a szája, a vére a fülében dobol – ba-bamm, ba-bamm. –Rád is szükségem van.
Ha külön test lennének, most megpróbálná megcsókolni. Legalábbis szeretné ezt hinni. Tudja magáról, hogy túl gyáva lenne hozzá. Így könnyebb, nem kell ilyenekkel bajlódnia, mert ez sokkal elemibb, sokkal ösztönösebb dolog. Az idegszálain végigszáguldó adrenalin, az elméjében szétterülő nyugalom és az a különös érzés, ami talán szerelem, és amit azóta érez, mióta Ell létezik. Ha Brunót kitépnék a fejéből, összetörne a világ. Sammy nélkül üresebb lenne. Ell nélkül viszont Josh a saját apokalipszisét látná, egy soha el nem érkező megváltásra várva.
Ha külön test lennének, megtehetné, hogy hozzáér (gyáva lenne hozzá), de a fizikai kontaktus most felesleges abszurdum. Ell beleivódott Josh gondolataiba, a csontvelejébe és a vérébe, sámándobot üt a mellkasában és a fülében – ba-bamm, ba-bamm –, az izmaiban is érzi és mindenhol.
‒ Tudod, hogy mindig itt leszek. – A nő szavai először puhák, aztán recsegnek-ropognak. – Ahogy persze Bruno is. De nélküle egy tökéletes család lehetnénk. Te, Sammy és én.
‒ Bruno volt az Első. A kezdetektől velem volt. Ha őt kizárnánk, akkor... akkor... – Josh kezei remegnek, ahogy a konyhapult szélébe mar. Aztán nagy levegőt vesz, és a szavak kiszakadnak a mellkasából, mert biztosra kell mennie, biztosan kell tudnia. – Szükségünk van Brunóra.

Bruno reggel hallgatagon készülődik; megszabadítja a körmeit a lakktól, a haját egészen kicsi lófarokba fogja. Egyszerű fekete felsőt húz fel, meg farmert, az arca szigorú és kemény vonású. Tud minden suttogásról és eltitkolni próbált összenevetésről, az érzelmekről és minden apró megjegyzésről. És igen, mindet ellenezi, mert nem lenne logikus döntés. Ell veszélyes, de Josh pont emiatt szeretett bele – a saját megmentőjét látta benne. Mert Josh gyáva volt a halálhoz és gyáva mindenhez, Ell azonban túlságosan bátor.
A szerelem csak káosz. A rendszer darabokra hullana tőle, ami megengedhetetlen. Ha ők ketten szerelmesek, az a vesztüket okozná, de Bruno éppen ezért létezik, hogy ezt megakadályozza; Josh érdekeit kell néznie, és nem pedig a vágyait, mert azok szinte sosem azonosak. Vágyakozással nem lehet túlélni.
A bevásárlást mindig Bruno intézi; ő kezeli a pénzügyeiket, ő dolgozik, ő a Rendszer fenntartója. Ell még előző este megírta a bevásárló listát, Bruno pedig most felmarja az asztalról és zsebre vágja.
Tej, kenyér, felvágott, keksz – csak a szokásos. Aztán a fecni másik felén Bruno talál még mást is: tejszínhab, étcsokoládé, liszt, margarin. Ell tortát akar sütni Joshnak, a születésnapja holnap lesz. Szentimentális. Felesleges. Bruno gondolatban kihúzza ezeket a dolgokat a listáról.
‒ És a többi? – hirtelen hallja meg Ell hangját, amikor éppen elpakolja a szatyrokat. – Kérdeztem valamit, Bruno!
Ell csak ritkán jelenik meg a fejében. Bruno kínosan ügyel rá, hogy távol tartsa a többieket a gondolataitól, de Ellnek néha mégis sikerül megbontania ezt a falat, amit maga köré húzott.
‒ Tudod jól, hogy mi volt a tervem. Az a te nagy bajod, hogy seggfej vagy.
‒ A tiéd pedig az, hogy létezel.
‒ Szerinted mire mennél egyedül? Sammyt sem tudod ellátni, csak azt hiszed magadról, hogy pótolhatatlan vagy. Mégis, mi az, amivel te segíted Josht?
Ell hangja irritáló és hányingert keltően öntelt, és amikor Bruno megérzi a nő mosolyát – ott bizsereg az ereiben, a csontjában remeg a néma nevetésének visszhangja, akkor lecsapja a homlikat az asztalra.
‒ Elképzelni sem tudod, miken mentünk keresztül! – nem kiabál, de a szavai élesek. – Van fogalmad róla, milyen érzés, mikor egy kilencéves gyerek reszket a sarokban, és meg kell védened a szüleitől?! Amikor neked kell eltűrni helyette a verést? Van róla fogalmad?! – Bruno észre sem veszi, ahogy felpattan a kanapéról; a lendület lesodor pár számlát az asztalról. – Te mit adtál neki? Az öngyilkossági kísérleteidet, a vagdosásaidat, az elmebeteg ötleteidet, semmi mást! Nem vagy jobb egy parazitánál, és ki foglak irtani a fejéből! Semmi keresnivalód Josh mellett!
Ell most olyan harsányan kacag fel, hogy a mostanra már ziháló Brunónak a fülére kell tapasztania a kezeit, de így sem tudja elhallgattatni, pedig muszáj muszáj muszáj, képtelen elviselni ezt a hangot. Ell csak nevet, Bruno most igazán dühös. Igaza volt; ha tehetné, Bruno mindent lángokba borítana. Vele kezdené.
‒ Nincs akkora hatalmad Josh felett, mint hiszed – veti oda Ell, és akkor átveszi az irányítást a teste fölött; kiegyenesedik, a kezeit leengedi. – Én bizony még sokáig itt maradok.
A konyhapulthoz sétál, a felső polcon ácsorgó Brandyhez. Tölt magának egy kortyot, az ital barnás színében táncot jár a napfény.
‒ Egyébként pedig, Bruno, mérhetetlenül hülye vagy, ha azt hiszed, valaha is bántani akartam Josht. – Belekortyol az italba. – Minden próbálkozásommal téged akartalak megölni, de gondolom, erre nem jöttél rá. Be akartam bizonyítani Joshnak, hogy nem tudod őt mindentől megvédeni. A szolgálatod lejárt.
Ell keze hirtelen megremeg, ahogy Bruno visszaveszi az irányítást; a poharat a pultra csapja. Ahogy üveg szétrobban az ujjai alatt, felhasítja a bőrét. A pulton alkohollal keveredett vér folyik szét.
‒ Tőled is meg fogom őt védeni, ebben biztos lehetsz!
Bruno dühe elmúlik, szinte nyom nélkül foszlik szét az elméjében. Talán egy jobb napon, egy jobb életben nem tenné ezt, vagy ha ő is leinná magát, elég részegre ahhoz, hogy kiessen a kés a kezéből. De nem esik. Olyan erősen markolja, hogy kitépni sem tudnák onnan, szóval ez önmagában is lehetetlen, és akkor Bruno átballag vele a nappaliba. Ott áll az a ronda tükör, amit persze Ell vett, hogy teljes egészében láthassa magát öltözéskor. Mindegy, most pont jól jön, mert Bruno is elé áll – létezése óta most először. Látni akarja magát, de főleg Ellt. Ellt, aki ott van benne valahol; talán a vérében, talán az elméjében, a csontjaiban? Hát... valahol biztosan. És Bruno készen áll rá, hogy megkeresse.
‒ Ezzel semmire sem mész. – Ell hangja magabiztos.
A tükörben most ő is látja Brunót, most látja életében először mosolyogni. Talán nem is igazán tudja, hogyan kell, mert olyan furcsán csinálja, idegen tőle az egész. De azért mosolyog. A keze elindul, a kést még mindig szorítja, és Ellnek alig marad ideje, hogy közbelépjen; idejében állítja meg őt. A kés a hasfaluknál remeg, a kezük is remeg, két kézzel markolnak rá, de inkább néggyel, mert mindketten ott vannak.
‒ Mit akarsz ezzel elérni?! – Ell dühös vagy kétségbeesett, ezt most lehetetlen eldönteni. – Josh tudni fogja, hogy nem én tettem.
‒ Josh azt tudja, amit akarom, hogy tudjon. Én emlékszem a múltjára, és én emlékszem a jelenére is. Nem engedem, hogy tudja, mi történt a gyerekkorában, és úgy fogja tudni, hogy ez is a te lelkeden szárad. Ő maga fog kizárni a fejéből!
Az izmok megfeszülnek; Ell megpróbálja eltolni a kést, Bruno közelebb húzza magukhoz. A póló puha anyaga beleakad a hegyébe.
‒ Josh számodra nem más mint egy gazdatest, amiben élősködhetsz.
‒ Ezt éppen te mondod? – szűri ki Bruno összepréselt fogai között, közben elkínzottan felnevet.
Aztán az ellenállás megszűnik, és Bruno az utolsó pillanatban állítja meg a mozdulatot; a kés majdnem a gyomrába szalad. Újabb mosoly, de ez most Ellé, és Bruno persze már tudja, hogy Ell nem a csontjaiban vagy a száguldozó vérében van, vagy akárhol, hanem mindenhol. Most épp a mosolyában, amiből kivillannak a fogai is, és a szeme, na, az igazán ijesztően csillog.
‒ Én – szól Ell, majd megragadja a kést, és a saját hasfalába mélyeszti.

(Téma: Mindennapi álcánk, avagy hányan laknak benned?)

5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 5 (2 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

sze, 2018-05-09 19:46 Sednol

Sednol képe

Miközben olvastam végig Simon Hawke: Az egyszemélyes törzs trilógiája járt a fejemben. Annak nem ez lett a vége, de ott is személyiségek váltogatták egymást. Igaz, ők nem harcoltak a testért, mindig az került előtérbe, akire éppen a legnagyobb szükség volt.

Van itt a Karcon egy írás, amiben egy srác örültségét örökítették meg. Más mint ez és az is el lett találva. A szomorú az, hogy fogalmam sincs mi a címe. De semmi gond, van egy csodás tagja a Karcolatnak, aki mindenre emlékszik. Remélem, meghallja hívó szavam, és a segítségemre siet.

Roah, segíts megtalálni a történetet! Még régen nekem is ajánlottad. Ha pontosításra van szükség, jövök, és megpróbálom összefoglalni. Előre is köszönöm.

És a lényeg:
Egyetlen percre sem akartam feladni az olvasást, lekötött.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

sze, 2018-05-09 20:15 Roah

Roah képe

Van néhány. ;)
Ott van Newschool és a Hold Rezidencia gyűjteménye, aztán Kyle (http://karcolat.hu/irasok/egyeb/kyle/a_nevem_samu) novellája, volt még egy, ami már nincs fent a Karcon, eS/Dühkór, ez már nem található, talán csak máshol az éterben. (Egyébként nekem a Dühkór rémlik.)

Van még. ;)

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

sze, 2018-05-09 20:21 Sednol

Sednol képe

Köszönöm a gyors választ.

Arra gondoltam, amikor a srác a pszichológusnál ül, és visszaemlékszik, hogyan lett normális. Aztán amikor egészségesnek nyilvánítják, és kimegy a rendelőből, akkor megjelenik a fejében újra a hang.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

sze, 2018-05-09 20:33 Roah

Roah képe

Decran/Tágulás?

(Fhu, ez mekkora jó novella! Decrannak több hasonló novellája is van fent. A Tágulás az egyik kedvencem tőle.)

http://karcolat.hu/irasok/egyeb/decran/tagulas

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

sze, 2018-05-09 20:36 Sednol

Sednol képe

Igen, ez az. Köszönöm!
Fogalmam sincs, hogyan emlékszel ennyi mindenre, de ha őrült professzor lennék, aki az elme bugyrait kutatja, akkor sajnos elrabolnálak tanulmányozás céljából. :D

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

cs, 2018-05-10 02:04 Alfredo Sagittarius

Alfredo Sagittarius képe
5

Közönségdíjra jelölöm ezt a novellát, mert remek stílusban mutatja be a történetet. A témához sokan nyúlnak, így a megvalósításon dől el a dolog. Abban sikerült egyedit, átlagnál jobbat hoznod, ezért úgy gondolom, megérdemled a jelölést. Végig lekötött, jól szórakoztam. Gratulálok az írásodhoz.

"Szerintem minden emberben lakik egy másik ember, egy idegen, aki rosszat forral"

cs, 2018-05-10 17:25 Angi

Angi képe
5

Az alapötlet szerintem jól kidolgozott és a témája is igencsak érdekes. Élmény volt olvasni, ezért Közönségdíjra jelölöm ezt a novellát, és megy az öt csillag is.
Tetszett, hogy végig tudtam mikor kiről van szó, pedig valljuk be, elég sűrű volt a karaktercsere, aztán tetszett az is, hogy felpillantás nélkül végigolvastam, nem unatkoztam közben, mert a megfogalmazás gördülékeny.

szo, 2018-05-12 19:15 Roah

Roah képe

Az ötlet számomra nem új, ne haragudj.

Ezek a könyvek jutottak eszembe:

https://moly.hu/konyvek/daniel-keyes-az-otodik-sally

Aztán ez:

https://moly.hu/konyvek/daniel-keyes-szep-almokat-billy

És ez:

https://moly.hu/konyvek/daniel-keyes-billy-milligan-haborui

A stílus is hasonló akart lenni, illetve ismerős a fogalmazásod - olvasható más műved a Karcon? Vagy másutt?
Lenne vele munka, javítanivaló, ha érdekel, segítek szívesen, kiszedek néhány dolgot.

Ne haragudj, nekem nem tetszett, de szerintem ez ízlés és ilyesmik, szóval jó munkát neked a jövőben, és Isten hozott a Karcolaton. :)))

Egyébként ha kedveled a témát, akkor bátorkodom ajánlani egy alkotást, ami Keyes egyik regényéből készült, és a műfaj egyik etalonjának tartom a színészi* játék miatt.
*A színész szerintem elvitte a hátán az egész produkciót, annyira profin hozta a karaktert...karaktereket.
Az összeset.

Ismered?

https://www.youtube.com/watch?v=RN2LVS1zohA

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

h, 2018-05-14 08:38 Kentaur

Kentaur képe

Én elég sablonosnak találom a témát, a "hányan laknak benned" -re a lehető legolcsóbb válasz a disszociatív identitászavar. A mentális betegségek mindig is kevenc témája volt az íróknak, és persze legismertebb a "skrizofénia". De a hasadt személyiség nagyon-nagyon ritka esetben jár magában, azaz legritkább az, hogy "csak" más személyiségek élnek benned. A téveszmék, paranoia szinte kötelező velejárói, azonban az ilyen mérvű személyiségzavarú ember már képtelen lenne az önálló életre. Nem jelenik meg a novellában a betegséggel való mindennapi küzdelem, túlságosan a "személyiségekre" koncentrálsz. Nekem a csattanó is gyenge, arról nem is beszélve, hogy sem a "host"-ot, sem az eredeti személyiséget nem ismerjük meg kellően ahhoz, hogy érdekeljen minket, mi lesz velük. Az alapkonfliktus (a "host" és az "alterek" valamint az alapszemélyiség viszonya) nem bomlik ki, felvezeted, de nem értjük. Éppen ezért nem értjük a végét sem.

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."

cs, 2018-05-24 07:22 mandarin

mandarin képe

Nekem tetszett az elképzelés, hogy minden személyiség a harmónia fenntartására törekszik, igyekszik mindenki érdekét nézni, ezért állandó kapcsolatban állnak egymással. Az egészet az eltérő elképzelések rontják el.
Persze, ez eléggé elméleti, a valóságban mind csak a saját fejük után mennének, és nem lenne ilyen precíz idő és munkamegosztásuk.
Nekem néha zavaros volt, hogy mikor ki beszél, de ez nem biztos, hogy a te hibád volt, lehet, a bácsié, aki egyre csak közelebb és közelebb próbált férkőzni. Ez elég zavaró olvasás közben, na!
Én is úgy gondolom, hogy nincs eléggé elmélyítve se a két fő karakter, se a konfliktusuk ehhez a drasztikus véghez.
Egyébként nagyon olvastatta magát, egy szuszra végigmentem rajta, még a bácsi sem tudott eltéríteni.

"És veled mi van?"