A KECSKÉK HÁZA

1. SEBEK, SEBHELYEK

HUGO SAULUS: A KECSKÉK HÁZA

Kinyújtottam a karom, hogy megfogjam a kezét, az ágyamban feküdtem és ő mellettem ült, de anyám üres tekintetétől elfogott a tériszony, ahogy estéink csöndjétől és egyformaságától. Ne ismételgesd, szűrte a foga között, és nézett rám megszokhatatlan, haragvó pillantásokkal, attól nem lesz jobb, sem könnyebb. A dolgok úgy jók, ahogy vannak, kislányom.
Mit akarsz még, nézd, mennyi mindened van, plüssjátékok, építőkockák, és a babáid, miért játszod meg a gyávát?
Közelebb hajolt és hozzátette:
- A gyerekek ereje a játékaikban rejlik.
Felállt, a szekrényemhez lépett, ekkor kényszerűen behunytam a szemem, elismerve, hogy ismét legyőzött, ő úgy mondta, hogy jobb belátásra bírt. Kivette a szekrényből a jelmezt – az ajtókat sosem zárta vissza teljesen -, saját maga készítette hosszú éjjeleken, fáradságos munkával, a székre tette, leült és mindig ugyanabból a könyvből mesélni kezdett. Az asztali lámpa fényében láttam a vércseppek nyomát, anyám ujjából hullottak a jelmezemre. Ez a tiéd, ezt fogod viselni, vigyázz, el ne szakítsd! Hiába húzott gyűszűt az ujjára, varrás közben mindig ugyanott bökte meg, a mutatóujj külső részén fájdalmasan lüktető pontok emlékeztették a magányos alkotás óráira.
Hol volt, hol nem volt.
Hol volt, hol nem volt, suttogtam és behunytam a szemem. A takaró alatt kínzott a meleg, de ha kibújtam alóla, akkor biztos lehettem benne, hogy álmomban egy titokzatos erő behúz az ágy alá.
Hét kecskegida éldegélt az erdőben, akiket boldogan nevelt Kecskebak és Kecskemama. Egyformák voltak, selymes és hófehér a szőrük, csillogó barna a szemük és meggypiros a szájuk.
Egy napon Kecskebak hazajött, és szokatlanul szomorúnak látszott. Kecskemama kiküldte a kicsiket játszani, és úgy kérdezgette, hogy mi a baj. Az egyik gida nem tágított, hanem felkapaszkodott az ablakba és hallgatózott, de bent olyan halkan beszélgettek, hogy inkább elbaktatott a többiek után.
A család a szokott időben megvacsorázott és lefeküdt aludni. A gidák megbeszélték, hogy aznap mi történt velük, de amelyik délután kíváncsiskodott, csak hallgatott. A többiek azt hitték, már alszik.
Anyám ennél a résznél mindig kilopózott a szobából, azt hitte, nem veszem észre. Résnyire nyitottam a szemem. A szívem a torkomban dobogott, és még órákig ébren feküdtem. Hiába kértem, nem hagyta égve ágyam felett a kis hold alakú lámpát.
Ott álltam a kecskék házában.
Átláttam a falon, velem együtt nyolcan voltunk gidák, de a többlet senkinek nem tűnt fel. Kecskebak a konyhaasztalnál ült és magyarázott, a világ nem fekete és fehér, mondta, és erőltette a nevetést, ó, bárcsak az lenne, és patájával megsimogatta a többieket. Ügyes fiaim és lányaim vagytok, hallgassatok szépen rám.
Nem mertünk előtte sírni. Kecskemama elfújta a gyertyákat, halotti csönd borult a házra, testvéreim a párnába nyüszítették fájdalmukat.
A farsang napján anyám bekísért az iskolába a tanítónő lelkére kötötte, hogy ügyeljen a jelmezemre. Akkor sem nyúltam volna hozzá, ha megkérnek. A fogas melletti padok egyikében ültem, éreztem, hogy a szőrruha kitartóan figyelt.
A szülők kora délután érkeztek, addigra átöltöztünk. Senki nem ismert föl, pedig anyám jól varrt, s ezt a jelmezemet különös gondossággal készítette el. Egy szülő megkérdezte, kinek a gúnyáját öltöttem magamra. Nem szívesen feleltem, utána le is hajtottam a fejem. Anyám mesélni kezdett neki a félelmeimről, az ismerős szülő fülébe kellett súgnom az okát. Amikor elmondtam neki, teljesen elképedt, száraz ujjait az arcomhoz érintette, és a fejem fölött biztosította anyámat arról, hogy téveszméimből hamarosan kigyógyulok.
Eltűnt az egyik testvérem, Kecskemamát feldühítették a kérdéseink. Elfújta a gyertyát, és fülsiketítően tapsolt. Ijedten bújtunk az ágyunkba, szavak helyett állkapcsunk koccanása jelezte lelkiállapotunkat.
Szeles idő érkezett, ketten voltunk otthon, futkároztam a lakásban és nekiszaladtam anyámnak. Megvágta az ujját. Ültünk a konyhában, bámultam a vágódeszkán a nyers húst. Később kiabálni kezdtem, magam sem tudtam volna megmondani, miért. Volt egy homokóra alakú székünk, amit dühében hozzám dobott – addig többnyire csak megtépte a hajamat -, az erős mozdulatoktól elestem, a szék az ablaknak repült. Sírva a kád fölé hajoltam, anyám zuhannyal mosta a fejem, a víz véresen kavargott a lefolyóban. Apám nem tudhatott minderről, mert estétől hajnalig dolgozott, és a biztonság kedvéért másnap reggel – vasárnap volt – anyám adott nekem egy gyöngyfűző készletet. Kicsi, fából készült golyók voltak benne, és ami lenyűgözött, egy bagoly formájú medál. Senkinek nem beszélhettem az előző este történtekről.
Az egyik bátyám beadta a derekát, a többieket a szobába küldték és rájuk zárták az ajtót. Vacsora után a bátyám kint aludt a ház előtt, és mintha nem lélegzett volna, mozdulatlanul hevert. Órákig figyeltük. Szüleink gyakran és hosszú időre eltűntek.
Vendégeink jöttek, anyám feladta rám a jelmezemet. A barátaik tapsoltak és elváltozott az arcuk. Orrukat a plafon felé emelték, mekegtek, és hogy ne halljam, betapasztottam a fülem. Anyám a szobámba küldött.
Mikor mindenki elment, nem akartam fürdeni. Anyám olyan erősen meghúzta a hajam, hogy a töveknél kiserkent a vérem. Kiabált, megmosta a hajamat, a sampon csípte a sebet. Elhatároztam, hogy nem fogok elaludni.
Legkisebb testvéremmel maradtam otthon, aki Kecskebak hintaszékén hajtotta magát előre-hátra, előre-hátra. Hirtelen megállt, rám nézett, óriásira tátotta a száját, ami plafontól a padlóig ért, nevetett, és a pofája faltól falig nyúlt. Az utolsó gyertyát is megettük.
Anyám megfenyegetett, hogy ha engedetlen vagyok, bezár a lakásba. Kényszerített, hogy a jelmezben aludjam. Nem mesélt. Beléptem, és egyedül voltam a házban, amikor kezek az asztal alá rántottak. A testvéreim elmondták, hogy szüleink napok óta nem jöttek haza. A legidősebb testvérem a két középsőt próbálta meg rávenni, hogy hozzá hasonlóan farkast egyen. Különben elpusztítanak, magyarázta félig a saját, félig kecskepapa hangján, szájából bomló vérszag áradt.
A szülőnek a farsangon igaza lett, hamarosan jó idő érkezett, napsütésre ébredtünk. Kopogtattak, mi jól nevelten ajtót nyitottunk. Szüleink beléptek, farkasokká változtak és a gidákra vetették magukat. Engem a falnak löktek, mert nem vettek észre. Szőrruhámban a földön feküdtem, fejemből szivárgott a vér.

4.5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.5 (2 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

sze, 2018-05-09 14:34 Angi

Angi képe

Tömény, ez a szó jutott eszembe.
Fel vannak sorolva információk, de valahogy nem állnak össze egy történetté. Nem világos, hogy mi a mese rész és mi a valóság. Érzem, hogy baromi nagy traumát próbálsz meg leírni, a jelmeznek is központi jelentősége lehet, de nem jön át, hogy pontosan mi is az...

h, 2018-11-26 14:51 Hugo Saulus

Szia :) Köszönöm szépen, hogy leírtad a véleményed. A kifogásod teljesen jogos, a töménység oka pedig legfőképp az, hogy a megírás során meghatározott karakterszám alatt szerettem volna maradni.

sze, 2018-05-09 15:23 Bjursta

Bjursta képe
4

Ez nyilván a megőrülés maga. Vagy annak képzete, vagy az őrült hadakozása saját képzetével ami nem segít rajta , hiszen őrült. Aki őrült az nem tudja megírni, - esetleg lerajzolni - aki nem őrült az nem tudja megírni, mert nem tudja elképzelni milyen lehet, amikor a világról látható képünk vagy nem színes, vagy nem összetartó és széttartó vonalakat mutat, hanem gomolygó drótgombócokat, ami lehet szék, lehet az apám. De lehet, hogy tévedek. Tömény és nagyon durva, mint egy seb. A nyelvezete érdekes, olyan mintha valamiféle ritmusra mondanád, mintha valami mantrát mondanál. Viszont ma este már nem nagyon megyek ki itthonról. Azt hiszem.

"Segítsetek a géppuskásnak!"

h, 2018-11-26 14:48 Hugo Saulus

Szia :) Neked is köszönöm, hogy leírtad a véleményedet, elég ritkán jutotk hozzá, így kiemelten fontos számomra. Hát ja, a megőrülés sosincs messze :) Legalább kereshetünk hozzá szavakat, és szerencsénk van, ha találunk. :)

h, 2018-05-14 16:35 mandarin

mandarin képe

Azt hiszem, itt több értelmezési lehetőség is van, de én most csak eggyel tudok előállni: A kecske ugye a sátán szimbóluma, az abuzáló anya, aki maga a kecskemama, mind az elbeszélő gyerek a valóságban, mind a kiskecskék az álomban ki vannak neki szolgáltatva. Azonban az anyának is megvan a maga tragédiája, a magányosság miatt telepszik rá a lányára, illetve azért csapong ki szélsőségekbe (túl gondoskodó, vagy túl agresszív). A sátáni kecske szimbólum keveredik a kecskés mesével, de itt a végén a farkasok maguk a szülők, akiket az idősebb gida szerint meg kell enni (az agresszió agressziót szül/kitörés az elnyomás alól). Szeretem az ilyen kirakós történeteket, ez nekem nagyon tetszett! Örülök, hogy olvashattam! :)

"És veled mi van?"

h, 2018-11-26 14:32 Hugo Saulus

Szia :) Köszönöm szépen, én is örülök, hogy tetszett az írásom :)

szo, 2018-05-26 12:08 Kentaur

Kentaur képe

A másik írásodnál még csak arra gyankodtam, hogy a dadaizmus határát súrolóan művészi szeretnél lenni, de már látom, hogy ez nem valami felvett, szándékos művészkedés, hanem a saját belső gondolataid, szimbólumaid. Fantasztikusan mély és sokrétű a fantáziád, de azt gyanítom, hogy ez nem fantázia, nem egészen. Ahhoz túl kusza, túl... nos, valami baj van vele, ez a kuszaság túlmutat az értelmezhetőségen. Igen, ki lehet belőle venni a gyermekkori molesztálást, bántalmazást - de ugyanakkor segélykiálltásnak hat, nem pedig írásnak. Pontosan ugyanúgy, ahogy a másik műved is erről szól.
Azt gyanítom, hogy nem olvasod a hozzászólásokat, de ha mégis, válaszolj nekem egy kérdésre: hogyan jutottak eszedbe ezek a dolgok? Mi vezetett oda, hogy ilyen művet írj?

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

h, 2018-11-26 14:31 Hugo Saulus

Szia :) Summa summarum, sajnos tényleg van a történeteknek alapja, szülő bántalmazza kicsi gyermekét, hajhúzással, ordibálással, majd évekkel később agyonkritizálással, bűntudat generálásával manipulálja érzelmileg. Még mindig szűröm át magamon a hatásokat, pont egy hete jutottam el odáig, hogy ezeket a trauma történeteket gyógyítóbbakra cserélem, és megírtam az első ilyen novellát, amiben az anya már védelmező és az apa is jófej :) Itt elolvasható:

https://felonline.hu/2018/11/24/hult-hely/

Még több történetet tervezek, egy ciklust, mondjuk, és remélem, hogy tartani tudom a fő csapásvonalat. Most már kezdek úgy gondolni ezekre a történetekre, illetve egyelőre erre az egyre, amit már megírtam, mintha "igaz" lenne. Persze nem az, csak ha a fantáziát használhatjuk arra is, hogy megszépítsük a múltat és begyógyítsuk a sebeket, akkor miért ne :)

v, 2018-12-02 00:18 Kentaur

Kentaur képe

Örülök, hogy nem tűntél el nyomtalanul, hanem válaszoltál, ha késve is.
Elolvastam ezt a művedet is, és azt kell mondjam, bevált a trauma-történetek magadból való kiírása, mert ez már sokkal értelmezhetőbb, mint az itteniek voltak. Valamennyire én is megjártam ezt az utat, ahogy szerintem majdnem minden író: először elmondom a szörnyűségeket, aztán jöhetnek az átírásaik, ahol minden jobban alakul, vagy a hős már nem bábja a történeteknek, hanem alakítója. Ha ezek a dolgok csak egy alapot képzenek, amihez nyúlhatsz, akkor nagyon jól működnek, csak arra vigyázz, ne vegyék át az uralmat a mű egésze felett, mert az már a kutyát nem érdekelő önelemzős gondolatömlésbe fordul. :-)

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

szo, 2018-05-26 13:47 Ekibacsi

Ekibacsi képe

Ezt meg kell emésztenem.

Egyelőre csak annyit írok, hogy tetszett, még ha túl kaotikusak és értelmezhetetlenek is egyes részei számomra.

Ha egy kicsit koherensebbé tennéd, neadj isten több kapaszkodót adnál az olvasónak, akkor is igazi elvont művész-novella lenne - de egy kicsivel jobban esne elmerülni a szimbólumok bugyraiban.

h, 2018-11-26 14:24 Hugo Saulus

Köszönöm szépen, hogy leírtad a véleményed :) Szeretném megkérdezni, milyen kapaszkodóra gondoltál? Hosszúságban, infóadagolásban, a történet egyes elemei bővebb kifejtésében? Fontosnak tartom az olvasói visszajelzéseket, mert egyelőre ritkán jutok hozzá :) Köszönöm előre is, ha leírod és elküldöd itt. Üdv. HS

h, 2018-05-28 16:38 Roah

Roah képe

...mint egy gore klip.
Mint egy gore videoklip. Olyan nekem ez az írás. Amivel semmi bajom - mármint a gore-ral.

A kecske jófej, vagány pofa, nagy arc, szerintem. Amikor flamózik, nem tudom eldönteni, mire hajaz jobban: lassú és unott vagy nyugodt és flegma rágózásra? Kettőt közelről ismertem, két kecskét; az egyiket egy tanyáról, Rudolfot, Rudit, aki szörnyen féltékeny volt a háremére, rendesen őrizte őket, és felállt bárkinek, aki csak közelükbe merészkedett, és egy csajét, Barbarát, akire vigyáztak, amíg a családja utazgatott. Barbi is gizdult, de közismerten nem lehetett kizökkenteni a meghitt nyugalmából, érted, mint akinek nincs is vére.

Ezt ismered? ;)

https://www.youtube.com/watch?v=PpccpglnNf0

Az írás, mint mondtam, engem inkább egy gore videóra emlékeztetett, furcsa is volt a befejezése, mintha a dalnak lett volna vége, mintha egy dalnak lett volna vége és ha annak annyi, akkor nincs tovább írás sem.
Egy ilyes videóban ehetnek gyertyát, lehetnek villanó, magyarázatra szolgáló képkockák, csak utalnak, sugallnak, hol volt, és hol nem lesz. Mintha ez inspiráló lett volna arra, aki fogékony az ilyesmire.

Ez itt, nézd csak:

"Hirtelen megállt, rám nézett, óriásira tátotta a száját, ami plafontól a padlóig ért, nevetett, és a pofája faltól falig nyúlt."

Ez konkrétan felidézi bennem a Légio című film egyik jelenetét, a fagyiskocsiból kiszálló démonét, aki pont így fest, már csak a fekete karikákat hiányoltam, a klasszikust, a pandaszemet.

Szóval olyan ez az írás számomra, mint egy sok goreból, és hasonló képvilágból összeollózott klip, amihez valahol szólt egy zene, ki lett töltve egy 'történettel', ami furcsa.
A családon belüli erőszak ábrázolása furcsa nekem, mert az valahogy...

Mielőtt jobban belemennék az irodalomba, azt kérdezném inkább, hogy mi a szándékod az írással? Tudod, szeretnéd-e fejleszteni, ilyesmik?
Hm? :)))

Az írás képvilágáról jutott eszembe ez a nóta, viszonylag soft, itt hagyom neked, jó? ;)

Isten hozott a Karcolaton!

https://www.youtube.com/watch?v=EqQuihD0hoI

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

h, 2018-11-26 14:20 Hugo Saulus

Szia :) nagyon régóta húzom a választ, semmi különös, csak halogató típus vagyok. Mindenekelőtt köszönöm, hogy ennyi mindent hozzátettél az értékeléseddel A kecskék házához :) gore-ban eddig nem voltam otthon, de még néhány hónapja, amikor először elolvastam a kommentedet, megnéztem az ajánlott linket és nagyon tetszett :)
Az írással teljesen komoly szándékaim vannak, az első kispróza kötetem, ha minden jól megy, jövő nyárra jelenik meg a fiatal íróknál, ez széppróza lesz, és hát igen, nagy árat fizettem azért, mert nyitottam a zsánerírás felé, ugyanis a széppróza stílusom színvonala szinteket romlott, és ez sajnos törvényszerű. Most tkp a kettő között vagyok megrekedve, beszorulva, változatlanul nagyon érdekel a zsáner, főleg a horror és az sf, időnként fellángolok a fantasy írás felé. A héten fejezek be egy fantasy horror novellát, ami még pályázatra megy. Ugyanakkor nagyon szeretném, ha a debütáló zsánerkötetem hamarosan egy igazi horror lenne. Mondják az okosok, hogy olvassunk sok horror novellát, ne pedig filmet nézzünk, ez eddig oké, csak szerintem annyi sok jó horroríró nincs, mint amennyire szükség volna a tanuláshoz. Azért persze akadnak, lettek Stephen King óta igen jó követendő példák, úgyhogy nincs más hátra, mint előre :)

v, 2018-12-02 10:08 Roah

Roah képe

Csak abból tudok elvetemült olvasói véleményt észrevételezni, Karcosként, amit eddig láttam tőled a portálon.

Félelem.

Tudod, az írást mindig bebikázza valami - az esetek többségében, ritka kevés kivétellel van szép, fehér katalizátor. Mert egy hepi miről írjon? Hogy kék az ég és zöld a fű?

Hogy kit, mi bikáz be?

Ez változó - de az írók szekrénye tele van csontvázakkal, démonokkal, sok-sok ilyesfélével.

És az írók nem feltétlenül az agykurkászokat gazdagítják - van erre is példa, de nem jellemző -, sokkal inkább nyúlnak egyéb szerekhez és persze mindörökké a tollhoz, klavihoz - az irodalom megszállottak nagy örömére. :)))

Érzelem és félelem.

Ezt látom az írásaidban.

És ez szerintem, ha nem hozod egyensúlyba precízebb gondolkodással - nem egyszerű mutatvány, el nem hinnéd, hány és hány esetet tapasztaltam/tunk ebből a jelenségből a Karcon és úgy általában írói körökben is -, ránehezednek a munkáidra.
Minden szerzőnek megvan ám a maga árnyéka, amit, ha fejlődésre vágyik, át kell lépnie. (Most átugrom a terápiás írások fejezetet, amivel napi szinten is találkozunk itt a Karcon - ismertető jelük a személyes jelleg túltolása, szóval egy másik téma lenne. Csak akkor térek ki rá, ha érdekel.)

Amúgy itt aztán pont egy olyan közösséggel találkoztál, ahol (közhely bár, de valós) majd' mindenkinek megvan a maga árnyéka és bántalmazása, mondhatni, itt egy vagy a sok közül, akit az írás felé űzött, vagy taszigált az árnyék.

Olvasóként nekem pont elég egy King.

Én nem akarok Kingeket, vagy más koppintásokat olvasni.

Nem akarok másolatokkal, utánzatokkal találkozni a könyves piacon.

Tudod, szerintem az Irodalom Világa végtelen - annyi lehetőség rejlik benne, annyi, mint az Univerzumban.

Csak azt mantrázom, amit örökké szoktam és fogok is: használja ki mindenki az Irodalmi Univerzum végtelenségét, amennyire csak tudja!

Szóval minden esélyed megvan szerintem arra, hogy egy eredeti Hugo Saulus legyél.

Ne félj!

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

cs, 2018-05-31 19:26 Chris Cage

5

Közönségdíjra jelölöm ezt a novellát, mert különlegesnek tartom. Nem tudom, mennyire tudatos mindez, de működik. Rémmese és lázálom, ugyanakkor hátborzongatóan valóságos a terror, amit az elbeszélő bemutat. A félelem minden mondatot áthat, ebben az atmoszférában a gyengéd megnyilvánulások is fenyegetőek. Például amikor a kecskebak a patájával megsimogatja a gidákat. Milyen az, amikor egy pata simogat? Meggyőződésem, hogy itt nem a redundancia esete áll fenn, hanem tudatos a szóválasztás, és ettől zseniális. Vannak ugyanakkor hibák, pl. egy lebegő mondat, ami mintha véletlenül rossz bekezdésbe került volna, illetve zavaros mondatok, de ezek funkciója az elbeszélő megbízhatatlanságának leleplezése is lehet, ezért kezdtem úgy, hogy bármit is akart a szerző, a szövege működik.

h, 2018-11-26 14:21 Hugo Saulus

Nagyon szépen köszönöm a jelölésedet és egyben elnézésedet kérem, hogy csak most reagálok.
Sokat segített a véleményed, nagyon jó mindig újat tanulni magunkról, az írásról és persze tapasztalást szerezni a hatásról, amit kiváltunk az olvasóból :) Még egyszer köszönöm! :) :) :)