Anyuci virágszála

Választott téma: sebek, sebhelyek

ANYUCI VIRÁGSZÁLA

Édesapa minden tavasszal átülteti a rózsákat.
A verandán üldögélve figyeltem, ahogyan sorra kiemeli a töveket, ügyelve, nehogy megsérüljenek a gyökerek. Aztán mikor kinn volt a soron következő, eligazgatta a tövisekkel teli ágakat, és óvatos mozdulattal katonás sorba rendezte a növényeket kicsit odébb a pázsiton. Gondoskodó szeretet volt minden mozdulatában, az a réges-régi gyöngédség, amivel egykor a takarót igazgatta el rajtam és az első kis Tamin.
– Gyönyörűek – magyarázta munka közben. Sokkal inkább magának beszélt, mint nekem. – Ez a föld termékeny, már a nagyapád is mindig mondta, hogy itt lehet csak igazán élni. Ott, ahol a földből szépség és élet fakad!
Édesapa ismét belekezdett az unalomig ismert történetbe arról, hogyan művelte meg papó a földet, mikor először leköltöztek vidékre a nagyival. Micsoda embert próbáló küzdelem volt boldogulniuk! Szótlanul hallgattam, s bár a történeteket rég fejből tudtam, mégis meghagytam neki a mesélés nyugalmát. A verandán támaszkodva odakínáltam arcomat a koranyári napsütésnek, az ingem hosszú ujja alá alig-szellő bújt. Egyetlen kósza felhő sem látszott az égen, a fülledt, fojtogatóan meleg idő azonban esőt ígért. Az ég udvariasan kivárta, hogy elkezdhesse hullatni könnyeit, amint apa végzett a munkával.
Kinyitottam a szememet, mikor édesapa elhallgatott, azonnal tudtam, hogy az utolsó rózsához ért. Mire felé fordultam, elhelyezte azt is a sor végén, és épp nadrágjába törölte földes tenyerét. Úgy bámult el mellettem, mintha ott se lennék. A ház nyitott ablakát kémlelte, talán anyámat is megpillantotta, aki a nappaliban tett-vett. Arcáról eltűnt a múlt réveteg gyöngédsége, vékony ajkai körül ismét megjelentek a gondterhelt barázdák.
– Eredj be! – dörrent rám durván, a munka delejes révületéből ébredve. – Hozz egy sört!
Nem akaródzott engedelmeskedni, mégis szótlanul felkászálódtam a lépcsőről és otthagytam őt. Leszegett fejjel léptem a házba. Anyám békésen takarított, az öblítő rózsaillata fojtogatóan telepedett a szobára. Éppolyan katonás rendben rendezte egymás mellé a frissen mosott, színüket vesztett babaruhákat a teregetőn, mint ahogy odakint édesapa rendezte egymás mellé a bokrokat. Altatót dúdolt. Rekedt hangjától borzongás futott végig a hátamon; bár anyám ügyet sem vetett rám, hangja elkísért, amíg keresztülsétáltam az étkezőn és a kamrába siettem. Átszökött még a küszöb alatt is, mikor behúztam magam mögött az ajtót.
Sietség nélkül vettem elő egy sört a hűtőből, számoltam a perceket, miközben a hűvös, árnyas helyiségben időztem. Élveztem, ahogy bőrömre hűl az izzadság, s nem csípi tovább a felkapart var alól kibukkanó sebeket.
Csak akkor indultam vissza, mikor anyám ajkán elhalt az altató.
Mire kiléptem a kamrából, az ablaknál állt. Ügyet sem vetett a félbehagyott munkára. Tami kifakult, kopott takaróját a melléhez szorította, szája szélét rágcsálva bámulta a kertet. Tekintete üresre fakult. Eltűnt a birtokló szeretet, a vád, a harag, de még a megvetés is. Csak a friss könnyek maradtak, amik sötét csíkot húztak az arca két oldalára, mikor lemosták tökéletes sminkjét.
Rám se nézett, amikor elléptem mellette és kiosontam a teraszajtón, hogy a felbontott, hideg sört szorongatva visszainduljak édesapához. Az első rózsát már visszaültette, mogorva képpel fordult felém, amint felbukkantam a veranda végén.
– Végre már! – acsargott, és amint elég közel értem, elmarta kezemből az üveget. Azonmód félig ürítette, aztán remegő, földes kézfejével letörölte az állát. – Lódulj befelé! Majd szólok, ha jöhetsz locsolni.
– Nem maradhatnék inkább itt, veled? – kértem csendesen. Borzadtam a gondolattól, hogy visszamenjek anyámhoz. – Segítenék is…
Lesütöttem a tekintetemet, pillantásom az ágyás alján gondosan egymás mellé helyezett zsákokra tévedt. Ez az utolsó még tiszta volt, kissé nagyobb is, mint a korábbiak. Idősebb is volt, mint a többi, sírásánál hangosabb volt fejemben az ezernyi csendes, ártatlan kérdés emléke. Nem tudom, anya honnan hozta, de biztos nem a kórházból.
Apám hosszan nézett, miközben jobbjában a sörösüveget markolta, egészen elfehéredtek az ujjai. Azt hiszem, tudta, hová tűntek az altatók a fiókjából. Ha kérdezte volna, talán meg is mondom neki, hogy azt tettem az utolsó kakaóba. Csak azt nem mertem volna megmondani, hogy majdnem anyám vodkájába is beletörtem.
Azért megvert volna.
– Hozz még sört! – parancsolt rám de a hangja csendesebb, belefáradtabb volt. – Meg a másik ásót, ott van a sufniban. Szedd a lábad!
Csak az orra alatt morgott, és legyintett, amikor félénken rámosolyogtam, aztán eliramodtam a dolgomra. Nem telt bele negyedóra és együtt ültettük a rózsákat. Az újabb kis Tami is eltűnt az ágyás mélyén, a többi között. Mire felhők gyűltek az égre, és az eső öntözni kezdte a kertet, mi már egymás oldalán állva támasztottuk a veranda korlátját. A jólvégzett munka bánatán osztozva koccintottuk össze a sörösüvegeket.
Anyám odabent ült a kereveten. A bölcsőbe tette Tami mackóját, azt ringatta, közben megint az altatót énekelte, ahogy régen. Hangja puhán szállt felénk a nyitott ablakon át, belevegyült az eső neszezésébe. Kortyoltam a sörből, miközben a rózsák esőtől csillogó bimbóit figyeltem.
Nyártól tavaszig volt Édesapám. Tavasszal apám, anyám, meg kishúgaim.

4.333335
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.3 (3 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2018-05-07 05:06 Gitáros

Gitáros képe

Szia, kedves Réka!

Hogy mindjárt belevágjak a közepébe: nem nagyon értem a novellát, pedig kétszer is elolvastam.
Célozgatások, homályos utalások vannak benne, de a rejtély nem oldódik fel, csak sejteni lehet, hogy mi történik, miért, és kikkel történik.
Az ágyás alján elhelyezett zsákokban gyerekek holttestei vannak? És azért kell minden évben átültetni a rózsákat, hogy az újabb és újabb holttesteknek helyet csináljanak?
És a gyilkos maga az elbeszélő, aki altatót kevert a gyerekek kakaójába?
Nagyjából ilyesmi lehet a sztori - gondolom - csak éppen jobban ki kellett volna dolgozni, illetve, legalább a végére világosabbá tenni, hogy ne az olvasónak kelljen találgatnia.
Néhány apróbb vesszőhibától eltekintve, helyesírási hibát nem találtam benne, ami viszont mindenképpen biztató.

Miki

h, 2018-05-07 06:57 mandarin

mandarin képe

Igen, ez valóban elég zavaros, pedig a hangulata, meg a leírások nekem tetszettek. Ha majd egyszer jobban is kifejtenéd, engem érdekelne. Örülök, hogy olvashattam! :)

"És veled mi van?"

k, 2018-05-08 19:16 Sednol

Sednol képe

Férfiasan megvallom, mindaddig abban a hiszemben voltam, hogy egy rendkívül önző gyermek (inkább lány a szóhasználat miatt) a főszereplő, aki nem rest az anya bánatában összelopkodott gyerekeit halálba altatózni, amíg nem kezdtek el az öreggel sörözni. Na ott teljesen összekavartál.
Én is beállnék a pontosításért kiáltók sorába.
Amúgy tetszett. Láttam.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

sze, 2018-05-09 01:59 Alfredo Sagittarius

Alfredo Sagittarius képe

Pedig ez egész jó lenne. Csakhogy én is azt éreztem, amit a többiek, nem volt teljesen egyértelmű, miről szólt a novella. Homályban tartani nyugodtan lehet az olvasót, de ezt nem lehet a végtelenségig húzni. A vége felé szerintem sokkal egyértelműbbnek kellett volna lenned. Ettől függetlenül nem bántam meg, hogy elolvastam, a hangulata elvitt, de van egy olyan érzésem, ha megadod a nagy katarzist, az ütne igazán.
ui: ez rossz helyre ment, nem válasz akart lenni, hanem új vélemény.

"Szerintem minden emberben lakik egy másik ember, egy idegen, aki rosszat forral"

sze, 2018-05-09 10:52 Cs. Pál Orsi

Cs. Pál Orsi képe

Nekem is tetszett, de a fentebb is írt dolgok miatt én is homályban maradtam az olvasás után. Kár, hogy nem tudtunk meg többet a szereplőkről. Bennem felmerült, hogy esetleg az anya elvesztette Tamit, a kislányát, ebbe beleőrült, az alkoholba menekült, majd újabb pót-Tamikat szerzett, hogy ezzel enyhítse a kínt. Hogy a többi picivel mi lett, nem derül ki, ha kisebbek voltak, még nem hiszem hogy kakaóztak. Az együtt-sörözés nekem is éles váltás volt, az utolsó mondattal pedig véglegesen összekavartál. Nem kell persze mindent az olvasó szájába adni, lehet hagyni gondolkodni, de ehhez itt túl sok a célozgatás, a homályos nyom, és túl kevés a fogódzkodó. Ha kicsit kibővítenéd, szívesen újraolvasnám.

"Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot."

szo, 2018-05-12 20:40 bupber 81-Szomb...

Nem tudom, anya honnan hozta, de biztos nem a kórházból. -- Ha ez az egy mondat nem lenne a novellában, akkor megfordulna a fejemben, hogy az első személy egy, már felnőtt lány, és az édesapa, egyben a Tamik édesapjuk is.

v, 2018-05-13 10:33 Roah

Roah képe

Nem sok novellát tudtam még elolvasni, de a felhozatalból, akinek a stílusa, fogalmazása újdonság, mondhatni 'idegen' számomra, az ez a história.
Hm.
Ismerek egy történetet, ami hajaz erre*, de ettől függetlenül rokonszenvezek az írással. Nincs túltolva, ugyanakkor van hangulata, nincsenek íriszek és lassított pislogások, mégis látni, vagyis nem csak mond, hanem mutat is, érzékeltet, legalábbis mintha erre törekedne, nem rekeszt ki a világából, be lehet lépni, és mindennek a tetejébe van valami...titokzatosság benne, amit néha úgy éreztem, nem is akarom megismerni, jobb az úgy, közben meg kíváncsivá tett.
Már az elején tudtam, mire utazik a mű, de ezt nem tudom a novella eltolására fogni, ugyanis nem az ő sara, hanem az enyém, mert irtó sok történetet olvastam, láttam, és még a civil munkám is a csontvázakat mutogatja a szekrényekből.
Karcosként, elvetemült Karcosként mondom, hogy írj, mert megéri, szerintem ügyes vagy és leszel is. Nem tudom, milyen szándékaid vannak az írással, de feltétlenül javaslok némi Karcolat-felhasználást, bandázást a fentiekkel, olvasgatást, blogokét, fórumokét, kritikákét, novellákét, mert valami azt súgja, tényleg foglalkoznod kellene az írással. :))))
Legszívesebben jelölnélek biztatásképp közönségdíjra, amolyan előlegként.
*A sztoriról. Warning, spoileres!
Igazából egy sorozat egyik epizódja volt, amiben egy beteg házaspár gyerekeket kapott el, sőt, volt olyan gyerek, akit fel is 'neveltek', mert kellett a segítség a borzalmakhoz. Az áldozatok maradványait a krematórium után a kertbe vitték, és beültették rózsával. Amikor az epizódnak vége lett, akkor volt egy nagy totál a kertről, és a tömérdek mennyiségű rózsáról.
Noha csak egy sorozat volt, negyven percnyi, nagyjából, és nem mutattak direktbe semmit, inkább csak utaltak erre-arra, a film felétől bőgtem. A legjobban a végén, pedig sikerült két, vagy három gyereket is kimenteni ebből az őrületből.
Spoiler vége!

Szóval ügyes vagy, szerintem - ugyanis valami olyasmi van az írásodban, ami az áldozatba megy, és onnan mutatja kifelé a sebeket, és azt, miként is lát, élheti meg ezt a nem-is-tudom, minek nevezzemet.

Isten hozott a Karcolaton!

Láttad a Sleeperst? Hazai címe - komolyan, felléphetnénk az elbénázott hazai címekkel valami világversenyen, tuti benne lennénk a top háromban :D -, Pokoli lecke.
Annak a zenéjét hagyom itt. :)))

Jó munkát neked!

https://www.youtube.com/watch?v=gyB5rVQrOkU

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

sze, 2018-05-16 16:14 Ekibacsi

Ekibacsi képe
3

Damon Lindelof a példaképed? Vagy te is elvetemült Lost-fan voltál? Azért kérdezem, mert az olvasó homályban tartásában, utalásokban és kérdések feltevésében egészen remek a novella. Tele van feszültséggel, félinformációkkal, amelyeket olvasás közben folyamatosan próbál megfejteni az ember, de a végére csak-csak nem áll össze. Lindelof profi ebben, mondhatni az egyik legjobb, és nálad ugyanaz hiányzik, ami általában az ő írásaiból: magyarázat és katarzis a történet végén.

Az utolsó két mondat nálam totál WTF volt, és egyszerűen nem bírtam megfejteni sajnos én sem, hogy most itt tulajdonképpen mi történt, de az biztos, hogy a figyelmemet maximálisan megragadta. Ha képes leszel a sztorijaid egy csúcspontra, katarzisra (mármint megfelelő magyarázat kíséretében) kifuttatni, akkor valóban érdemes írással foglalkoznod.

Egyébként a stílus számomra kissé furcsa volt, de nem negatív értelemben, inkább csak hajszálnyit eltérő az általánostól. Ha erre rágyúrsz, kialakítasz egy saját "írói hangot", írástechnikát, felerősíted az erősségeid, akkor egy egészen egyedi stílusra tehetsz szert - legalábbis a novella alapján ezt érzem, de ehhez mondjuk többet kéne olvassak tőled.

v, 2018-05-20 09:19 Bjursta

Bjursta képe
5

Közönségdíjra javaslom ezt a novellát. Valóban sajátos stilus, nekem tetszett. Kellően borzongató - idegen és mégis ismerős - a végkifejletet én sem pontosan értem, talán mindenkit eltemet a főhős tavasszal. Mindenesetre hatásosnak gondolom.Tetszett a fogalmazás is, a történet vezetése is.

"Segítsetek a géppuskásnak!"

sze, 2018-05-30 10:25 Kentaur

Kentaur képe

Csatlakozom az értetlenek táborához. A túlhomályosítás az egyik legnagyobb hiba. Általában ilyenkor maga az író sem tudna elszámolni a részletekkel. Mi pedig azt sem tudjuk, a főszereplő kicsoda-micsoda. Gyerek? Vagy már felnőtt? Altatóról van szó, aztán megölt kisgyerekekről. Láthatóan az egész család kompletten megőrült, aminek úgy egyébiránt nulla a valószínűsége. Amit én kivettem belőle: van egy család egy gyerekkel, a fiatalabb gyerek meghalt valamiért, az is lehet, hogy az idősebb ölte meg. Mindig hoznak valahonnan új kisbabákat, kisgyerekeket ( Honnan a bánatból lopkodnak feltűnés nélkül ennyi kisbabát?), akiket aztán a idősebb gyerek bealtatóz, talán annyi alatatóval, hogy bele is haljanak, az apja meg elássa őket.
Hát ez szörnyen hiteltelen. Mi a francért tart az apa altatót a fiókjában, ha jól tudja, hogy ez lesz? Miért nem viszik a gyilkos gyereküket pszichológushoz? Miért lopkodnak új kisgyerekeket? Egyáltalán: miért ilyen hibbant mindegyik?

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."

v, 2018-06-17 10:43 Dana

Dana képe

Jó volt az ötlet, a kivitelezéssel akadtak gondok. Például rögtön az elején megakasztottál az igeidők váltogatásával. Sokat gondolkodtam rajta, hogy helyes-e nyelvtanilag, de ha a történeted állandó körforgára, erre a ciklusra gondolok, ami minden tavasszal eljön, szerintem írhattad volna jelenben is.

"Édesapa minden tavasszal átülteti a rózsákat. Mindig a verandáról figyelem, ahogy..."

Apró ellentmondás: tavasz vs koranyári napsütés. Hasonlóképp: szellő, de fülledt, fojtogató meleg. Az ember mondjuk nem feltétlenül dögmelegben áll neki rózsát ültetni. (Azt akarom ezzel mondani, hogy szerintem egy tavaszi záport jobb lett volna behoznod a képbe, mint hangsúlyozni, hogy tavasz van, majd fülledt melegről beszélni.)

Éppolyan katonás rendben rendezte egymás mellé a frissen mosott, színüket vesztett babaruhákat a teregetőn, mint ahogy odakint édesapa rendezte egymás mellé a bokrokat. --> Mivel már takarít, nem kell/szabad éppen cselekedtetned, így a szóismétléseket is el tudod viszont kerülni. Pl.: A szárítón éppoly katonásan sorakoztak a frissen mosott, színűket vesztett babaruhák, mint a rózsák odakint, a pázsiton.

Dúdolás --> Túl hangosnak tűnik, túl sokáig hallja ahhoz képest, hogy dúdolás.

...számoltam a perceket --> Esetleg másodperceket? A perceket nehéz számolni.
...mikor lemosták tökéletes sminkjét. --> Ez ilyen oda nem illő kép. Látszólag falusi környezetet ábrázolsz (ez a benyomásom legalábbis), de legalábbis egy kertes házat -- szóval az én anyám például ad magára, de a vasárnapi takarításhoz nem sminkel.

... Lódulj befelé! Majd szólok, ha jöhetsz locsolni. --> Az elején azt írod, eső lesz, vagyis, hogy az eső csak aztán ered el, hogy az apa befejezi a munkát. Vagy ne említsd, vagy gondold át úgy általában, hogy kell-e annyit az elején az időjárásról beszélni. Egy szép kis képet akartál ott festeni, csak részben felesleges.

A végén nem értem a "kishúgaim" utalást. Nem mindig csak egyet hoz el az anya valahonnét (egy adott ciklusban)?

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen