Vigyázz magadra!

(Téma: 1. Sebek, sebhelyek)

– Jól van, de vigyázz magadra! És ötre gyere haza! – szólt még a távozó kislány után édesanyja a konyhából, de már csak a becsukódó ajtó felelt.
Dorka pedig szaladt le a lépcsőn, a napsütötte, puha füvű udvarra, majd ki az utcára, ahol várta a barátnője. Petra már harmadikos volt, igazi nagylány a hét éves Dorka szemében. A haja is olyan szép sötétbarnán csillogott és csak az álláig ért. A szöszke lány kicsit irigyelte ezért az idősebbet, neki nyilvánvalóan nem kellett annyit szenvednie, ha az anyukája ki akarta fésülni a haját. Sőt, dehogyis, neki már biztosan engedik, hogy mindig egyedül fésülködjön.
– Végre itt vagy! Kérsz? – nyújtotta a markában lévő, illatos árvacsalán csokrot barátnőjének Petra.
A kislány megrázta a fejét és grimaszolt.
– Nem szabad virágot enni.
– Nem az egészet, csak ki kell szívni belőle a mézet. Nézd! – azzal Petra lecsippentett egy apró, lila tölcsérkét, aminek világos végét a szájába vette, és lelkesen szippantgatta belőle a napsütéstől mostanra egészen édes, cseppnyi folyadékot.
Aztán újra odakínálta Dorkának a bokrétát.
– Nem kérek, lehet, hogy mérgező.
– Dehogy mérgező! Tegnap mutatta a bátyám, hogy kell csinálni, neki se lett tőle semmi baja.
– Akkor se szabad, baktériumos – makacskodott Dorka. Még csak az kéne, hogy olyan csúnya seb nőjön a szájára, mint azon a képen, amit múlt héten látott egy Encilokodépiában, vagy mi is volt a neve.
Ám mielőtt barátnője felelhetett volna, rájuk dudált egy közeledő autó. Meglehetősen gyér volt a forgalom a kisváros szélén lévő utcában, csak néha tévedt arra egy-egy kocsi, így a gyerekek megszokták, hogy a járda és padka nélküli, a családi házakhoz tartozó árkokkal határolt úttest is az övék.
Most félrehúzódtak, s úgy tűnt, Petra feladta a kínálást, mert miután a jármű elment, elindult az egyik aprókaviccsal felszórt kocsibeálló felé, és intett Dorkának, hogy kövesse.
A legtöbb házat az utcában alig néhány éve húzták fel, kerítése még csak kevésnek volt, így a gyerekek könnyedén átvágtak a két szomszédos telek találkozásánál kitaposott ösvényen, hogy lerövidítsék az utat a fentebbi, párhuzamos utcához.
Egy barátjuk tágas hátsó udvarába érkeztek, ahol három másik kölyök várt rájuk a hevenyészett drótkerítés mellett álló baromfiudvar, és az arra árnyékot vető, jókora fűzfa tövében. Alatta a szorgos gyereklábak már rég kitiporták a füvet. A rövid, fekete hajú, nyolc évéhez képest magas Áron a kacsaól tetején ücsörgött, s ahogy meglátta őket, lecsusszant, bár mellé volt támasztva egy lécekből eszkábált létra is. Az érkező Dorka előtt ért földet:
– Szia! Jó, hogy elengedtek. Még megvárjuk Matyit, aztán kezdhetjük.
Ez a kijelentés elég is volt a kislánynak.
A földön, hátát a fűznek támasztva egy Áronhoz megszólalásig hasonlító srác üldögélt, ugyanolyan csíkos pólóban, térdig érő piros nadrágban, és egy hosszúkás fadarabot farigcsált bicskájával, amit épp csak megemelve odaintett a lányoknak. A mellette ücsörgő és fűszálat rágcsáló Andi nem is várta meg, hogy a most érkezők köszönhessenek, feléjük kapta a fejét, két sötétvörös varkocsa csak úgy libbent utána, ahogy lelkesen felrikkantott:
– Nézzétek, Ricsinek saját bicskája van! Most kapta szülinapjára a nagybátyjától! – mutatott a késre, a fűszál pedig kiesett a szájából.
Petra és Dorka odaguggolt Andi mellé, érdeklődve figyelték a lassan formálódó fadarabot. Izgalmas volt figyelni a munkát, szemmel követni a leröppenő felesleges forgácsokat, és minden húzásnál izgulni picit, nehogy a kés megcsússzon. Dorka minden nyesésnél hátrébb emelte kicsit a fejét és összébb rántotta a vállát. Egy határozottabb mozdulatnál még aggodalmaskodva közbe is kottyantott:
– Vigyázz!
Azonban úgy tűnt, nagybátyja nem csak zsebkést adott Ricsinek, hanem használni is megtanította, mert a fiú biztos kézzel dolgozott.
– Varázspálca lesz Nórinak! – mondta büszkén, fontoskodva, mikor már mindenki őt figyelte. Dorka pedig titkon azt kívánta, bárcsak neki is lenne egy bácsikája.
Nem kellett sokáig várakozniuk, az újdonság ereje kitartott, egyik gyerek sem unta még meg a bámészkodást, amikor a telken álló, bevakolatlan ház felől egy apró, szeplős, vörös üstökű fiúcska rohant feléjük:
– Jövök már! Csak anya nem akart elengedni, amíg nem írtam meg a matek leckét – magyarázta kipirultan, lihegős vigyorral a képén, majd elhúzta a száját. – Nem értem én ezt…
– Te péntek délután írsz házit? – kérdezte csodálkozva Petra.
– Ja. Anya mindig azt mondja, „Nem akarok ezzel hétvégén tökörészni.”
Mind nevettek, ahogy a másodikos fiúcska anyukája hanghordozását utánozta. Ricsi közben hangosan összecsattintotta és zsebre vágta a bicskáját, már ő is talpon volt, Áron pedig intézkedni kezdett:
– Matyi meg Dorka legyen külön csapatban, aztán kezdhetjük. Te Matyi, hol a labda?
– Ja, várjatok! – azzal a szeplős elszaladt a garázsukig, és hamarosan egy nyúzott focival a hóna alatt tért vissza.
A nála jóval magasabb Áronhoz fordult:
– Mit játszunk?
– Tengót.
– Kéz, láb vagy majom?
– Majom.
– Folyton csak majom! Nem értem én ezt… - csóválta a fejét sopánkodva Matyi.
– Vagytok itt kicsik is – ezzel a fekete üstökű srác lezártnak tekintette a témát.
Még felosztották a csapatokat és megbeszélték, melyik két páros kezdje a játékot, aztán egy éles kővel felkarcolták a pályát az udvar tágas, már jócskán kitaposott részére. A szabályokat mindenki ismerte, egyből kezdődhetett is a játék.
Pattant, majd szállt a labda, a gyerekek visítottak, az épp nem játszók hangosan szurkoltak csapattársaiknak. Ujjongás és borongás váltotta egymást, aszerint, hogy ki nyert vagy ki vesztett épp pontot.
Egyszer csak Ricsi túl nagyot rúgott a labdába, ami így Dorka felé röppent. A kislány megijedt, felkiáltott, és meg sem próbálta kivédeni, csak lebukott. A foci pedig egyenesen a baromfiudvarban landolt. A kacsák ijedten hápogva, a port csapkodva rebbentek odébb.
Dorka kiegyenesedett, és csak pislogott utána.
– Bocs - bökte ki a fiú, mikor látta, hogy megijesztette a szöszkét, főleg, mert tudta, hogy fél a labdától.
– Na, menj, hozd vissza! – intett állával Ricsi párja, Andi. Egészen fel volt élénkülve, folytatni akarta a játékot. – Te engedted ki – emlékeztette a szabályra.
Mindenki arra várt, hogy Dorka elinduljon, de a kislány nem mozdult.
– Mi lesz, ha megcsípnek? – kérdezte aztán cincogva, maga sem tudta, kitől.
Áron, a párja talán meghallotta, talán csak megunta a várakozást, ellépett a kislány mellett, Ricsi pedig, látva, hogy testvére indul el a labdáért, odavetette a szöszkének:
– Nyuszi.
Áron elhaladtában megérintette Dorka vállát, majd elsietett a baromfiudvar felé. A legtöbben őt, néhányan az orrát lógató, de titkon megkönnyebbült Dorkát nézték, aki még csak nem is pillantott Ricsi felé.
Áront figyelte, ahogy besétál azokhoz a büdös kacsákhoz. A kislány a kezét tördelte, aggódott a fiúért. Jaj, mi lesz, ha megcsípik, vagy beteg lesz tőlük? Hogy mer bemenni azokhoz a vadállatokhoz, hiszen olyan nagyok! Biztosan védik a területüket, mint a kutyák abban az oktatófilmben, mérgesek lesznek, hogy Áron bement hozzájuk és rátámadnak! Egészen messzire száguldottak a gondolatai, míg maga a lányka egyhelyben toporgott.
Nem telt bele sok idő, folytathatták a játékot. A kacsák meg sem próbálták bántani Áront.
Mindenki kicsit óvatosabb lett, bár így már nem volt igazán önfeledt a játék, Dorka pedig még ijedősebbé vált. Sokszor ahelyett, hogy a labdába ütött volna, csak védekezőn maga elé tartotta a kezét, olykor a szemét is becsukta. Szinte fellélegzett, amikor az utolsó meccsben veszítettek Andi és Matyi ellen, így a másik csapat megszerezte a teljes győzelemhez szükséges utolsó pontját is. Mit bánta ő, hogy kikaptak?
A labda hamar a kacsaól tövébe került, a gyerekek más elfoglaltságot eszeltek ki.
– Meghívok mindenkit egy cukorkára a bunkiba - jelentette ki büszke vigyorral szeplős képén Matyi. - A győztesek ülhetnek a pokrócra.
A kis csapat rajongott az ötletért, már előre élvezték, micsoda móka lesz fenn, a fűzfa ágai közt épült fatákolmányban kucorogni ennyien. Csak Dorka hallgatott.
Ezzel viszont nem foglalkozott senki, már mind ott toporogtak a kacsaólnak támasztott létra előtt. Mint házigazda, Matyi vezette a sort, az ól tetejéről egy csupán néhány fokos másik létrán feljutott a fa pallókból eszkábált, vastag, vízhatlan fóliával fedett építménybe. Őt sorra követte Andi és Ricsi, majd Áron és Petra. Mind bemásztak a napsütéstől felmelegedett, enyhe fa illatot árasztó bungallóba, csak Petra kémlelt lefelé a kacsaól tetejéről:
– Nem jössz? - kérdezte kissé értetlenül a még mindig lent ácsorgó szöszkét.
Dorka felpillantott a bunkira. Hallotta, ahogy Andi helyet követel magának, látta Áron lelógó, megrepedt cipőtalpát a bejáratnál, majd a földig követte tekintetével a padló rosszul illeszkedő lécei közt lehulló porszemcséket. Azt a létrát Ricsi szögelte össze. Még csak nem is egy felnőtt. És egyébként sem szabad létrára mászni. Eltörhetnek a vékony lécek, vagy beleállhat a szög a kezébe. És az nagyon veszélyes, szurit kell rá adni, látta a mesében is! Vagy leeshet és eltörheti a lábát. Mit fog akkor mondani otthon?
– Nem szabad felmászni – rázta meg a fejét Dorka –, ez a létra biztonságtalan. És… nekem haza kell mennem – motyogta, majd elnézett a templomtorony felé. – Anya azt mondta, négyre legyek otthon - ahogy kiejtette a szavakat, már nem is hangzottak olyan idegenül. Sőt, egészen hihetőre sikeredett a magyarázat, még a bátorságát is meghozta egy hangos elköszönéshez:
– Nekem mennem kell. Sziasztok! – kiáltott fel most már magabiztosan, és elsietett.
Petra megvonta a vállát, majd felmászott a többiekhez. A meleg kuckóban terjengő izzadtságszagba eddigre cukorka édes illata vegyült. Petrának egy dinnyéset nyomtak a markába. Mert annak vicces az íze.
– Már megint nem jön? – dohogott Ricsi, és kicsattintotta a bicskáját.
Petra tehetetlenül megvonta a vállát. Matyi a távolodó Dorka után kémlelt a bunki lécei közti lyukon.
– Ja. Nem értem én ezt…

Dorka szaporán kapkodta a lábát, mintha attól tartana, hogy meggondolja magát. Végig a szemközti ház melletti csapáson, majd az aszfaltos úton keresztül egészen hazáig.
Már a szélfogóban érezte a frissen mosott ruha illatát, ami megnyugtatta.
Mikor meglátta az erkélyre utána jövő lánykát, édesanyja a kezébe nyomta a csipeszes tálat.
– Mit játszottatok?
Dorka tartotta a tálat és sétált teregető anyukája nyomában. Itthon már nem esett nehezére vidáman csacsogni, mondandóját pedig büszkén fejezte be:
– ...de én mondtam, hogy nem szabad oda felmászni. Aztán eljöttem.
Anyukája felcsíptette a kezében tartott ruhát, majd Dorka felé fordult, nézte egy darabig a szőke fürtöket, a dicséretet váró kék szemeket, aztán két kezébe fogta a kislány arcát.
– Jól tetted. Jaj, kislányom! Nem is értem, Matyi anyja hogy engedhet meg ilyet. Mi lett volna, ha leesel? Nem akarom, hogy megsérülj!

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2018-05-07 05:29 Gitáros

Gitáros képe

Kedves Lia!
Ez mi volt?
Nagyon jól meg van írva addig, ameddig tart, viszont egyszer csak minden ok nélkül véget ér, holott vártam volna valami fordulatot, poént, meghökkentő befejezést, helyesebben, olvastam volna még tovább.
Gördülékenyen írsz, helyesírási hiba nincs a novellában, tetszett, olvastatta magát, viszont pont emiatt sajnálom a befejezést, hiányérzetem van, mintha egy folytatásos történetnek az első részét olvastam volna, és várnom kellene a második részre.
Kár érte...

Van benned tehetség, küldj még!

Üdv!

Miki

h, 2018-05-07 16:00 Lia

Lia képe

Kedves Gitáros!

Örülök, hogy amit leírtam, az tetszett. Hogy hol a "vége"? Hát, ha azt keresned kell, az csak még inkább megerősít abban, amit eddig is tudtam, és aminek a megoldásához talán majd közelebb segít az ígért bírálat, hogy gyenge, lapos lett. Igazából ezért küldtem be, azt tudtam, hogy nem üti meg egy verseny színvonalát.
Tudom, mit akartam mondani, tudom, hogy nem sikerült, de még nem sikerült rájönnöm, mi lehet a hiba, és miért nem jön ki belőle az a hatás, amit szeretnék.
No, majd kiderül.

Köszönöm a véleményed és a biztatást is. :)

Lia

h, 2018-05-07 07:15 mandarin

mandarin képe

Volt néhány nézőpont váltás, ami nekem furcsa volt, illetve nehéz volt követni ezt a szekéraljnyi gyereket, de egyébként aranyos volt, olvasmányos, a vége ugyan átjött, de nem volt nagy hatása, valami még történhetett volna, ami ráerősít a mondandóra.

"És veled mi van?"

h, 2018-05-07 15:51 Lia

Lia képe

Kedves mandarin!

Köszönöm, hogy időt szántál az írásomra!

Hmm, a nézőpont váltások nekem nem is tűntek fel javításnál, köszi, átnézem majd újra, hogy kiszúrjam őket.

Igen, nekem is a végével volt bajom. Tudtam, hogy gyenge, nem sikerült azt a hatást elérnem vele, amit elképzeltem. Ezért nem is a pályázat verseny része miatt küldtem be, hanem az ígért bírálat miatt.
Nem jöttem rá, hogyan tehetném erősebbé, hatásosabbá a végét, pedig a kulcsmondatot, az utolsót már ki is mondattam az anyukával. (Az első változatban nem volt benne, meg még néhány erősítő apróság sem, úgy még kevésbé volt hatása. Volt, aki egyenesen félreértette.) Szóval remélem, olvasok itt majd olyasmit, ami segít rájönni, amire magamtól nem sikerült.

Köszi, hogy megírtad a véleményed! :)

Lia

h, 2018-05-07 19:04 Dana

Dana képe

Szia! Ehhez tudnunk kellene, mit szerettél volna mondani. Írd le konkrétan, hogy mi a szándékod, mit szerettél volna a tudtunkra hozni -- akkor talán tudunk segíteni célirányos tanácsokkal. Ha csak "annyi", hogy egy anya félti a gyermekét, az kevés -- dráma nélkül nem kezdünk aggódni, együttérezni stb.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

k, 2018-05-08 09:29 Lia

Lia képe

Szia!

Igen, ez jogos.
Azt szerettem volna kihozni az egészből, azt szántam "csattanónak", hogy az anya nem csupán túlfélt, hanem pont ezzel a túlféltésével ő okoz sebeket a lányának.
Próbáltam egy olyan ívet felvezetni, hogy az olvasóban felmerüljön a kérdés a játszó gyerekek kapcsán, hogy vajon miért ilyen Dorka? Miért aggodalmaskodik, használ felnőttes szavakat? Aztán a végén próbáltam bemutatni az édesanyját, hogy hát miatta, akinek utolsó mondatát szántam tetőpontnak, hogy észre sem veszi, de pont miatta sérül a gyereke, és ez, bár elsőre nem olyan látványosan egyértelmű, mégis hosszabb hatású, nehezebben fog helyrejönni, mint egy fizikai sérülés, ha mondjuk lepottyanna valahonnan. Ebben kapcsolódna igazán a témához is.
De nem valahogy nem sikerült azt a hatást elérnem, amit szerettem volna. Talán még nem is akadt olvasó, vagy csak alig - mások is látták már, nem csak az itteni két véleményre gondolok -, akihez sikerült volna eljuttatnom a fő gondolatot, legjobb esetben is csak a túlféltést, de van, ahova még azt sem.
Gondoltam már olyanra is, hogy eleve rosszul álltam neki, rossz nézőpont karaktert választottam, rosszul raktam össze a jeleneteket, vagy valami ilyesmi alapvetően hibázik a novellában, de hogy mi, azt nem találtam még meg.
Ha nektek, külső szemlélőként esetleg van valami ötletek, annak nagyon örülnék. :)

Köszi!

Lia

k, 2018-05-08 15:33 Angi

Angi képe

Talán ha konkrétan érzékeltetnéd a túlféltésből adódó sebeket, gondolok itt arra, hogy ha a gyerekek jobban kigúnyolnák, kiközösítenék. Abból látnánk, hogy tényleg sérül. De a gyerekek reakciója, kb. csak egy sajnálás, hogy ja ok, szegény nem jön…

sze, 2018-05-09 05:56 Lia

Lia képe

Szia!

Hmm, mondasz valamit! Más is említette már, hogy pl. kigúnyolhatnák, de ott érződött, hogy aki olvasta, azt hitte, az lenne az igazi sérülés, amit a gyerekek okoznak, abba az irányba meg nem akartam elvinni a dolgot, mert hát annál kicsit bonyolultabbat akartam kihozni belőle. De most, ahogy így máshogy megfogalmazva látom, egészen máshogy fest.

Köszönöm a meglátásod!

k, 2018-05-08 16:53 E.A.Szandra

E.A.Szandra képe

Szia!

Gyorsan eldarálom, számomra mi volt zavaró a fogalmazásban, mert a történet nekem átjött, legalábbis sejtettem a csattanó lényegét.

A nézőpontváltás miatt nem tudtam Dorkára fókuszálni, sőt rögtön az elején azt hittem, hogy az anyuka lesz a főszereplő. A mondatok hosszúak, nehezen ment az értelmezés, viszont színesen fogalmazol, ami kompenzálja. A kort és a helyszínt sem tudtam rendesen beazonosítani, képlékeny maradt.

Szerintem az lehet a probléma, hogy Dorka a veszélyes helyzeteket magától értetődőnek veszi, mintha a lényéből fakadna az óvatosság. Az elején lehet sejteni, hogy anyukának is köze van hozzá, de nem elég erős a benyomás. A gyerekek tetteire helyezed a hangsúlyt, pedig az antihős az anya, aki alig jelenik meg. Talán, talán ha Dorka nem azt figyelné, milyen rizikós dolgokat csinálnak mások, hanem ha arra gondolna, hogy az anyja ellenezné, vagy hogy nem a tévéből meg a mesékből, hanem anyukától tudna a vele járó fájdalomról. Jobban ki kéne rajzolni a kapcsolatukat, szerintem. ;)

k, 2018-05-08 18:14 Sednol

Sednol képe

Csatlakozom.

Sokat segítene, ha nem a kislány gondolná azt, hogy ezek a dolgok veszélyesek, hanem minden egyes alkalommal az édesanyja hangja sejlene fel előtte, és az, amit mondana. Akkor meglenne az egésznek a lényege. A kislány maradna a főszereplőd, a mondanivaló is tiszta és sértetlen maradna.

Számomra az jött le, hogy adott egy kislány, aki valamilyen érthetetlen ok miatt mindentől fél. Amikor ott hagyja a barátait az csak értetlenséget szült bennem.

Kedves kis történet, érdemes javítani. Ott van, amit szeretnél, csak hangsúlyosabbá kell tenni. Az anya szavainak megjelenítése felmerülő gondolatként csupán egy a sok lehetőség közül. Én így oldanám meg. Biztosan akadnak még ötletek. Reméljük, mások is előállnak a sajátjukkal.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

sze, 2018-05-09 06:31 Lia

Lia képe

No, akkor egyben az anyukás dologra reagálva:

Erre én is gondoltam, hogy jobban megjelenhetne, hogy a félelmeket igazából az anyuka okozza, de végül elvetettem.

Én így gondolkodtam:
Ha már a sztori közben kiderül, akkor igazából nincs csattanó, nincs fordulat. Úgy gondoltam, jó lesz az, amit Sednol meg is említett, csak ahogy látom, más lett a hatása, mint ahogy én terveztem: hogy az olvasó az elején nem érti, miért fél mindentől a kislány, aztán a végén bejön a képbe az anya - aki ugye már az elején is felvillan, de ott még nem gondoljuk okvetlen többnek a jótanácsát, mint egy átlag anyukáét -, és ez talán szülne egy "aha"-t, hogy ja, hát ezért ilyen ez a gyerek. Plusz, amit ugye a fő lényegének szántam, hogy a túlóvásával pont az anya okoz sebeket a kislányban.
Ezért aztán csak nagyon burkoltan rejtettem el az anyát magában a sztoriban, a jelek szerint olyan burkoltan, hogy csak én láttam. :D Pl. a kislány enciklopédiát olvasott, felnőttes szavakat használt, felnőttesen gondolkodott. Csak úgy, magától egy hét éves gyereket nem fognak aggasztani a baktériumok, és ha nem ilyen könyveket adnak otthon a kezébe, nem valószínű, hogy gyerekenciklopédiával múlatná az idejét. Persze lehet, hogy ezek már túl finom utalások voltak. És mivel annyira el akartam kerülni, hogy az anyára mint "antihősre" terelődjön idő előtt a figyelem, még az olyan, egyébként fejben lévő, félmondatokat se írtam bele, hogy pl. az enciklopédia, amit az anyukájától kapott. Ugyanezen a logika miatt az erősebb utalások, hogy pl. konkrétan eszébe jut anyukája valamilyen óva intése, végképp nem kerültek bele.

De lehet, hogy akkor ez így hibás gondolatmenet volt, és nem tenné lapossá, ha már az elején jobban bevonnám az anyát? Talán elég végszónak az, hogy hát ő mennyire védeni akarja a gyereket? Hmm... Most egy olyan jutott eszembe, hogy talán a fordulatnak szánt ponttal (is) van a gond, és nem az kéne oda. Tegyük fel, már a sztori közben is bevonom az anyát. Hogy mennyire erős utalásokkal, majd úgyis eldől írás közben, mire van szükség, a lényeg, hogy már érződne, hogy miatta ilyen a kislány. Aztán Dorka hazamegy, anyuka akár ilyen konkrétan mint most, akár finomabban, kimondja, hogy jaj, ő védeni szeretné, és utána jönne még egy jelenet, mondjuk vissza a gyerekekre, akik kibeszélik a háta mögött Dorkát, vagy talán egyértelműbben, Dorka pl. a szobájában, hogy valami olyasmire gondol, hogy mennyivel jobb itt babázni, mint a gyerekekkel játszani kint (akik előtte kicsúfolták - ha erősebb képet akarok használni).

Köszi a velemgondolkodást! :D

sze, 2018-05-09 06:04 Lia

Lia képe

Szia Szandra!

Ezzel a nézőpontváltással még lesz bajom, ezt ide látom. :D Tényleg nem találom, hol írtam olyat, ami Dorka szemszögéből nem lenne észlelhető, vagy efféle. Vagy arra gondolsz, hogy az anyuka útravaló intelme az első mondat, és nem valami konkrét Dorkás cselekedet, gondolat?

Hosszú mondatok: okés, majd átnézem ezt is. A kort és a helyszínt szándékosan nem konkretizáltam ennél jobban. De ahogy nézem, ezzel pont nem azt sikerült elérni, hogy könnyebben befogadható legyen, hanem csak lebegett a semmiben az egész.

Az anyukás dologra egyben válaszolok Sednolnál, mert ő is ugyanezt vetette fel.

Köszi a véleményed! :)

sze, 2018-05-09 10:12 Cs. Pál Orsi

Cs. Pál Orsi képe

Olvastam én is. Kedves gyerektörténet volt, gördülékeny, szépen megírt. Megmondom őszintén, első olvasatra nekem is okozott némi nehézséget követni, hogy melyik gyerek kicsoda. Matyi karakteresebb jelenség volt, őt jobban beillesztettem a fejembe. :)
Látom, már ki lett vesézve a túlféltés kérdése, de azért leírom én is, hogy engem mi zavart meg, ha nem gond. Ha adott egy túlféltő anyuka, aki sokszor elmagyarázza a hétéves kislányának, hogy mit nem szabad csinálni, mert megütheti magát, beteg lehet tőle... stb. akkor az az anyuka szerintem nem fogja elengedni csavarogni azzal, hogy 5-re legyen itthon. Még csak hét éves, max. kiengedné a zárt udvarra, vagy kimehetne az utcára anyukával együtt. A kislánynak van órája egyébként? Nézegeti feszülten, hogy kell-e már indulnia haza, nehogy anya aggódjon, ha elkésik?
Ugyanígy önfeledten csámborognak az út közepén a másik kislánnyal, miközben egy kocsi dudál nekik, hogy húzódjanak le. A túlféltő anyukája biztosan elsőként arra tanította meg a kislányát, hogy nagyon biztonságosan kell közlekedni, hiszen nagy baj lesz belőle, ha elsodorja egy autó, óvatosnak kell lennie, nehogy baja legyen.
Ezek miatt fel sem merült bennem, hogy az édesanya extrém módon óvná a gyermekét. Mivel a szövegben sem sejlettek fel ez irányú gondolatok, ezért ezt a félősséget és aggodalmaskodást én kizárólagosan Dorka sajátjának láttam, egészen a történet legvégéig, ahol annyit sejttettél, hogy az anyuka pártolja ezt a szintű óvatosságot. De még itt sem volt egyértelmű, hogy ez olyan mértékű féltés, hogy ezzel sebeket ejt a lánya lelkén. Ki lehetne esetleg próbálni, hogy a végére egy kis bekezdést beszúrsz, hogy Dorka felnőtt, és milyen hatással lett a felnőtt életére az anyja túlóvása.
Nem esik szó róla, hogy van-e pl. testvére, és hogy az anyukája egyedül neveli-e. Ha csak ő van az anyuka életében, akkor az egy elég erős indok arra, hogy miért félti annyira. Vagy lehet, hogy az anyukát érte valamiféle sérülés, trauma, emiatt ilyen a lányával, és lehetne mondjuk a történet "drámája", hogy ezzel a nevelési stílussal éppen azt okozza a lányának, amitől próbálta megvédeni.
Azt viszont nem tudtam, hogy az árvacsalán is "mézes", mi az akácot és a lóherét ettük így. Ha látok árvacsalánt, megkóstolom. :)

"Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot."

szo, 2018-05-12 20:24 bupber 81-Szomb...

Ellentmondásos nekem ami ebben az írásban van: Egyrészt alig várja, hogy a többi gyerekkel menjen (az anyukája orrába vágja az ajtót), aztán huzakodik mindentől.
Egyrészt az anya teljesen felelőtlenül engedi el a hétéves lányát (a valóságban még akkor is a kapuig kíséri egy anya a gyerekét, ha nagyobbakkal megy, nem beszélve, hogy az úttesten is át kell keljen) Másrészt ki van oktatva a kis Dorka még a baktériumok szempontjából is.

Én elképzeltem magamban egy novellát egypár kiélezett jelenettel, amikből megismerjük a kislányt, mondjuk egy olyan „light” vagy „zérós” kóla stílusban, amihez a végére iróniával telítve mondja az anya a lányának, hogy milyen ügyes (egy hétévesnek más nem mondható), miközben kiszivárog a sorok közül, hogy valójában szégyelli a lánya gyávaságát.

h, 2018-05-28 12:26 Lia

Lia képe

Köszönöm mindenkinek a hozzászólásokat, nagyon jó szempontokat adtatok, rávilágítottatok olyan dolgokra, amiket nem vettem észre, vagy elkapkodtam.

Köszönöm a tanácsokat, sok megfontolandó van bennük. :)

Lia

h, 2018-05-28 19:47 Kentaur

Kentaur képe

Nem is van már mit mondani sokat, a többiek rávilágítottak a hibára, amitől nem üt. Én úgy oldottam volna meg, ha ilyet akarnék írni, hogy az utolsó fejezet 20 év múlva játszódna, és a tornácra lépő kislány Dorka lánya lenne, ő mesélné el "ugyanazt" a sztorit, mire Dorka megdicsérné, és hozzátenné vagy hangosan vagy magában, hogy "már az anyám is megmondta..." , ilyesmi megoldással tényleg átérezhetnénk, micsoda sebeket lehet okozni a túlféltéssel, és hogy ezeket aztán tovább is adjuk sokszor. De ez persze csak egy tipp, csak azért írtam le, hogy lásd, hogyan kell dramaturgiát felépíteni: muszáj valamiféle "konfliktus", ami aztán feloldódik jó vagy rossz formában, enélkül nem lesz érdekes a történet, ez a mesélés alapja.
Formailag látszik, hogy odafigyeltél, egyedül a susogásról ("s" használata "és" helyett) beszélnélek le: régen elterjedt tájszólási jelenség volt, de mára kikopott az irodalmi nyelvből is, már csak néhány tájszólásban maradt meg, de irodalomban csak az ódon klasszikusokat utánozni akaró, azaz irodalmiaskodók sajátja, és olyan is a hangulata, főleg a te természetes, keresetlen és éppen ezért hiteles írói hangodhoz nem illik.
Abban is csatlakozom a többiekhez, hogy a hozzáállásodat és a kedves művet tekintve remélem, köztünk maradsz, és olvashatunk még tőled.
A Karcolat szerintem a legjobb ingyenes írói műhely, ahol nagyon sokat lehet fejlődni. Minden évben van egy-két olyan nagy volumenű pályázat, ahol a dobogósok Karcolatos tagokból állnak. Ez nem véletlen. :-) És nem mellesleg szuper közösség is, nemsokára például a könyvhéten lesz Karcolat találkozó (Ez itt a reklám helye, vannak mindenféle beszélgetős fórumok, érdemes azokat is figyelni)
Ami még mindig mindenkinek segíteni szokott, az az, hogy menj oda mások novelláihoz, és mondd el te is a véleményed, szedd ki a hibákat, válaszolj a kérdésekre. Lehet, úgy érzed, nem vagy elég ehhez, de ez nem igaz, mert máséban könnyebb észrevenni. Ez nagyon hasznos lesz neked: soha többé nem követed el magadnál, amit máséban észrevettél.

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."

v, 2018-06-17 10:54 Dana

Dana képe

Azt írtad, hogy a történeteddel azt szeretted volna kifejezni, milyen káros lehet egy gyermekre, ha az anyja túlságosan félti. Ugyanakkor sajnos ez nem jött át a történetből. Sem a sok feddés, óvás, nem ábrázoltál jeleneteket, ahol az anya megakadályozta volna a kislányt dolgokban... Persze, egy-két dologban nem akar részt venni úgy, ahogy a többiek, de ez nem elég. Nem beszélve arról, hogy a csodabogarakat általában ki is rekesztik a társaságok, ha nem vesznek részt a kis balhéikban, szórakozásaikban. Nekem ez így nem jött át.
Nem tudom, hogy lehetett volna ütősebben. Mondjuk, ha a kislány, akit amúgy az anyja a széltől is óv, kiszökik az utcára, míg az anyja szunyókál, és a sétája során belekeveredik egy-két necces szituációba... de megússza őket, és akkor rájön, hogy az anyja túlontúl félti?! Nem tudom...
Tetszett viszont a gondos fogalmazás, a helyesírás, illetve az, hogy tényleg elindult valahonnét a történeted, és látszott, hogy egy bizonyos cél felé tart tudatosan, tehát koherens volt a számomra.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen