Elfeledve

János elkísérte Zsuzsa mamát a temetőbe. Ilyenkor igazán gyűlölte, hogy csak kétutcányira laknak egymástól. Apja, ha csak tehette, rátukmálta kötelezettségét, míg a négy utcára élő nagybátyja a kisujját sem mozdította.
Nincs negyed éve, amikor a mamát le kellett vinni a balatoni szanatóriumba. Hosszas vitát követően megegyezett a család, hogy a nagybáty eleget tesz a kérésnek, elvégre pont azon a napon indultak volna nyaralni, és útba is esett. A történet vége rendhagyóra sikeredett. János apjának kellett kivennie egy nap szabadságot, mert az öccse hirtelen lebetegedett. Természetesen isteni csodával határosan azonnal meggyógyult, ahogy a bátyja és az anyja útnak indultak. Ezek után értetlenül nézett, amikor fivére gerinctelennek titulálta.
János pechjére éppen a szabadságát töltötte, amit egy óvatlan pillanatban elárult az apjának, így rá hárult a feladat, hogy elkísérje nagyanyját a temetőbe. Majdnem felrobbant dühében, pedig szerette nagyszüleit, gyermekkora legszebb nyarait töltötte velük, de úgy gondolta, hogy nem az ő dolga a nagyanyját kísérgetni. Főleg annak tudatában, hogy neki nem volt kocsija, így buszozni kényszerültek. Bosszankodva indult el otthonról, de mire ráfordult a mama utcájára, már belenyugodott sorsába.
Leültette nagyanyját a sírral szembeni padra, majd a sírfelirat láttán könnyek gyűltek a szemébe. Visszanyelte keserűségét.
– Most mondd meg, fiam, belehalt volna nagyapád, ha egy kicsit kitart még mellettem?
– Erre mégis, mit mondhatnék? Megpróbálta, belehalt!
– El sem tudja képzelni, mekkora szerencséje volt.
János kérdőn nézett nagyanyjára.
– Teher vagyok.
De még mekkora – suhant át János fején, de a világ összes pénzéért sem sértette volna meg nagyanyját.
– Deho…
– Hiába is próbálnál meggyőzni az ellenkezőjéről, nem tudsz, ez tény. Apád még csak-csak rám néz, de a nagybátyádtól akár meg is hallhatnék, pedig csak négyutcányira lakik tőlem. Egyformán neveltük őket. Fedélt adtunk a fejük fölé, segítettünk a bajban, erre ez a hála.
– Sokat dolgoznak – próbálta menteni a nyilvánvalót.
Zsuzsa mama legyintett.
– Mi is dolgoztunk, mégsem feledkeztünk meg róluk. Délelőtt a gyárban húztuk az igát, délután a földeken kapáltunk. Szombatonként piac, vasárnap a család. Évente egyszer legalább egy hétig nyaraltunk. Hát ezt érdemlem?
János csendben állt.
– Régen mindig nevettem az öregeken, amikor azt mondták, hogy minél idősebb valaki, annál jobban emlékszik dolgokra. Nézz rám! Meg kellett vénülnöm, hogy rájöjjek, igazuk volt. Tudod, mire jöttem még rá?
János kíváncsian tekintett a nagyanyjára.
– Fura egy szerzet az ember, sohasem a szép dolgokra emlékszik. Azaz nem csak azokra, de Isten valamilyen furcsa szeszélyéből adódóan a rosszra sokkal tisztábban. Úgy látom apám szürke arcát, mintha csak tegnap történt volna, hogy ott álltam a nyitott koporsója mellett.
Zsuzsa mama kotorászni kezdett a táskájában, majd egy hímzett szövetzsebkendővel felitatta könnyeit. Sóhajtott, majd folytatta:
– Bezzeg apád születését hiába idézem fel. Pedig nagyon örültem neki. Emlékszem rá, de nem tudom felidézni a hozzá tartozó érzést. Olyan semmilyen. Kifakult, pedig Isten lássa a lelkem, nem koptattam feleslegesen.
– Foglald el magad!
– Könnyű azt mondani. A szomszédságomból kihaltak a korombeliek. Nincs egy hónapja, hogy eltemettük az utolsó fivéremet.
– Tévézz, olvass! – mondta szinte suttogva János.
– Fiam, én már annak is örülök, ha nyitva tudom tartani a szememet, nem hogy még olvassak. Az első oldalba belebóbiskolnék.
– Akkor tévézz!
– Így kilencvenhez közel másból sem állnak a napjaim. Hidd el, nem segít! Ha lenne kihez szólnom, de így… Mondhatnám, be vagyok zárva a fejembe. Kinézhetnék az ablakon, de kényelmesebb a benti dolgokban elmerülni.
– Sajnálom.
– Ne tedd! Amíg nagyapád élt, nem volt gond. Elvoltunk a magunk öreges módján. Ha morgott valamiért, hallgattam. Cserébe tűrte a nyavalygásomat. Pedig még fiatalon megfogadtam, nem válok olyanná, mint az eleink. Nem fogok nyöszörögni, sóhajtozni, és mi lett belőlem? Itt ülök a temetőben, és percek óta csak panaszkodom neked.
– Ne is törődj vele. Muterék is folyton nekem mondják a magukét.
– Már templomba sem merek elmenni – pillantott unokájára.
– Ne nézz így rám! Az én szentháromságom: esküvő, keresztelő, temetés. Az első kettőről a közeljövőben nincs tudomásom, az utolsóra meg nem vágyom.
– Hidd el, fiam, bármennyire is magányos vagyok, én sem. Na, segíts nagyanyádnak felállni!
János felsegítette. A mama odacsoszogott a sírhoz. Elmormolt egy imát, keresztet vetett, majd megcsókolta az ujjait, és a hideg márványhoz érintette. Sírás rázta meg, majd amilyen gyorsan kezdődött, úgy vége is lett. Nagyot sóhajtott, aztán belekarolt Jánosba. Búcsút intettek a papának, és lassan elindultak a temetőkapu felé. Jánost nem hagyta nyugodni egy gondolat. Mivel úgy nevelték, hogy bármit meg merjen kérdezni, így nem teketóriázott:
– Már akartam kérdezni, miért jársz ide ki? Nem lenne jobb hagyni begyógyulni a sebeket?
Zsuzsa mama megállt.
– Jobb lenne – szorította meg János karját. – De mint mondtam, fura szerzetek vagyunk. Mielőtt végleg eltűnne, addig vakarjuk, míg újra nem érezzük a megnyugtató fájdalmat.
– Ezért jársz ki?
– Furcsán fog hangzani, de ő tartja bennem az életet.
János megpacskolta nagyanyja kézfejét.
A hazafelé tartó út hamar eltelt. Beszélgettek unokákról, munkáról, vágyakról. János megígérte, hogy valamelyik nap átugranak a fiával, és meglátogatják a mamát, hogy ne érezze magát annyira egyedül. A kapuban elbúcsúztak. János alig lépett kettőt, amikor a nagyanyja utána szólt:
– Tudod, attól félek, valamelyiktek egyszer arra nyit rám, hogy egy hete meghaltam.
János megtorpant, és visszafordult.
– Ne is gondolj ilyenre.
– Ez az igazság.
– Csak felhívnak faterék.
– Egy frászkarikát. Van, hogy hetekig rám sem csörögnek.
– Hívjad te őket! De azért majd beszélek velük. Szia! – intett búcsút János, és sietősen távozott.
Még életében nem érezte ennyire nyomorultul magát. Nem fért a fejébe, hogy lehet ilyen az apja és a nagybátyja. Az egyiknek csak meg kellene állnia hazafelé menet az utcában, a másiknak meg telefonálnia. Hát olyan nagy fáradtság az a pár perc? Egész hazáig forrongott magában, majd az egészet a feleségére zúdította. Egyre jobban belelovalta magát, fogta a telefonját, hogy beolvas az apjának, amikor megcsörrent a készülék. Felvette.
Tíz perccel később a buszmegállóban állva már a reggelt feledve, a saját problémájába merülve várta a buszt.

"Sebek, sebhelyek"

5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 5 (2 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

cs, 2018-05-10 02:54 Alfredo Sagittarius

Alfredo Sagittarius képe
5

Közönségdíjra jelölöm ezt a novellát, mert fájdalmasan szép. Érzékeny, csordultig van érzelemmel, mégis sikerült kordában tartanod, ami szerintem a legnehezebb, így nem lett giccses vagy didaktikus. Szerintem tökéletesen eltaláltad az arányokat, és egy igazán őszinte írás kerekedett belőle. Lényegre törően, mégis érzékletesen mutattad meg a mondanivalót. Nálam ez csont nélkül ötös.

"Szerintem minden emberben lakik egy másik ember, egy idegen, aki rosszat forral"

v, 2018-05-13 10:02 Bjursta

Bjursta képe

Szervusz. Elolvastam. Nagyon meg van irva, vagy hogy is mondjam. Mintha mérted volna dekára, A mondatok róvidek, kicsit hangsulytalanul peregnek. Nincsenek nagy indulatok, pedig régi sebeket emlegetsz. Elkepesztő harag és valódi gyülöletb tud lenni olykor egeszen kózeli hozzatartozóknál, éppen a megölésig, ha sokáig élnek együtt. Gondolj az alföldi családok örökösödési vitáira, érzelmi zsarolásaira, megakadalyoznak házasságokat gonosz óregasszonyok, megőrjitenek gyenge akaratu fiatal lányokat, eladják az unokájukat, az anyjukat, a testvéruket, háromszáz negyzetméter fóldért, elárulják az anyjukat két tőke szőlőért, aztán a végen meg megmérgezik egymást , miutan egész eletükben mérgezték a másikat. Megyek felakasztom magam, mondja az öregasszony, fogja a kötelet megvárja, hogy mindenki rimánkodjon neki, meg lefogja , kózben hideg józan pillantással néz ki az ujjai között. Aztan menjl egyetemre, meg férjhez, meg a búcsúba ha bírsz. A hangsulytalansagban nekem kicsit elvesztek a régi sebek. Mit fájlal a mama? Kilencven éves, akkor láthatott pár dolgot, már túl kell lennie haragon, indulaton. A szereplők beszedmódja nagyon hasonló, pedig van közöttük hetven év korkülönbség, a mama nagyon iskolázottan fejezi ki magát, minden körülmenyek között. Fogalmaz beszédben. A második bekezdést nem nagyon értem, túl sok a rokon, és voltaképpen miért? Unoka nem gondol olyat hogy de még mekkora teher a mama, vagy nincs ott vagy nem gondol ilyet, mert amúgy meg rendes fickó. Hát. nem tudom, na. Kicsit szenvtelen nekem, meg egy kicsikét mesterkélt az érzelem. De ez csak én vagyok. Kilencven év sérelmeit elmesélni másfél oldalba az nem kónnyü.

"Segítsetek a géppuskásnak!"

v, 2018-05-13 10:21 Bjursta

Bjursta képe

– Most mondd meg, fiam, belehalt volna nagyapád, ha egy kicsit kitart még mellettem?
– Erre mégis, mit mondhatnék? Megpróbálta, belehalt!
– El sem tudja képzelni, mekkora szerencséje volt.

Ezt a részt nem értem. Ez, igy szerintem nem jó. Nem tréfás, inkább cinikus, a viszonyuk se indolokja. Miért? ( bocs, kalviaturam tovabbra is fura, mint febtebb)

"Segítsetek a géppuskásnak!"

v, 2018-05-13 10:55 Sednol

Sednol képe

Kiábrándítalak, János én vagyok. És pontosan így gondolkodom. Nem szép, de ilyen vagyok, és a bőrömből kibújni nem tudok. Hogy megtörtént-e? Igen. Hogy beszél-e így egy kilencvenhez közeli ember? Gyere beszélgess nagyanyámmal. Meglepődnél. Elég sokat megélt. Az egyetlen gondja a magány. Azzal nem tud mit kezdeni. Még mos tis olvas, keresztrejtvényt fejt. Szeretnék olyan lenni, mint ő.

A kifogásolt "Megpróbálta, belehalt." Most őszintén, mit nem értesz rajta?
A papa minden erejével azon volt, hogy éljen még, de belehalt. Ennyire futotta az idejéből. Mifelénk az ilyen nyers őszinteség mindennapos, csak néha visszanyeljük, ha nem akarunk a helyzeten tovább rontani. Sokak számára sértő, bántó lehet. Ez van. Még mindig jobb a nyers odamondás, mint a lépten-nyomon alakoskodás.

Nem is értem, hogy miként merült fel benned alföldi családok viszályai. Itt nem barbárokról van szó. Adott az élet nevű játék, amiben a testvérek külön utakon járnak, és a szüleik miatt néha keresztezni kénytelenek, ami óhatatlanul is összetűzésekbe torkollik. Semmi gyilkosság, semmi üvöltözés, csak apróságok (Ki vigye az öreglányt orvoshoz? Kinek drágább az ideje? Miért én, múltkor én vittem? stb) és a szabadulás vágya. Nem akartam semmilyen sebeket megjeleníteni, csak egy hétköznapi apróságot, amiből következett a nyűg felismerése.
Az lehet a bajod, hogy te nagy dolgokat szeretnél egészen aprókból csinálni. Én nem szeretnék. Én csak meg akartam mutatni az elhagyatottság érzését. Semmi többet. A magányt és egy furcsa félelmet, hogy holtan találnak rá. Ennyit, nem többet.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

v, 2018-05-13 11:32 Bjursta

Bjursta képe

Nem tudtam, hogy te vagy a novella Jánosa. Barátom, hogy mi az én bajom, hát azt még magam sem tudom. ( de tudom, antiszocialis vagyok, de már dolgozom rajta ) A magaány megmutatását azt értem, ezzel együtt fenntartom, hogy kissé itt egysíkú a dolog, két dimenziós. Lehet, hogy te érted, mert benne élsz, de én nem értettem meg, hogy a megpróbalta és belehalt az nem cinikus, hanem öszinte beszéd. Jó egészséget nagymamádnak. Én egy irástól mindig többet várok, valami tóbbet, mint egy egyszerü élethelyzet bukolikus nyugalommal való bemutatása. Valami drámat, valami konfliktust. A másik irasod is olvastam, az pl, jobban tetsztett, majd irok az alá is véleményt.

"Segítsetek a géppuskásnak!"

h, 2018-05-14 17:08 hamarjában

hamarjában képe

Hogy miről kellene írni, azt jól érzed, szociálisan érzékeny vagy, ez tuti. De hogy hogyan is kellene megírni, arra még nem érzel rá. Borzasztóan gyenge a dramaturgia és a stílus.
Mire is gondolok?
Ez egy hétköznapi dráma, tragédia.
Alapvető eszköze a dialógus lenne, de elférnek benne a narrátori részek, de nem így. A történetvezetést fel kell építeni, hogy egyre fokozódjon és majd tetőzzön a végére. A stílust pedig hozzá kell passzoltatni. Itt pl. egy anekdotikus narráció, szentimentalizmussal, romantikával tűzdelve sokkal inkább az olvasó véknyába vágna. Rá kell erősíteni a gondolkodás béli és a nyelvi különbségekre is a generációk között.
Nem kell egyből közölni, hogy mindenki tojik a Mamára és rád hárul így ez a kötelesség. Ezt szépen elosztva kell adagolni, és lehetőleg az enyhébbeket egyre erőteljesebbek kövessék, hogy bennük is menjen egyre feljebb a pumpa.
És nem kell Jánost sem parasztként beállítani, mikor tudjuk, hogy nem az. Kezdésnél pl. ha minden gondját, nyűgjét, terhét elfelejtené, mikor kezébe fogja a Mama apró, ráncos kezét, már szeretném Jánost, és tudnám, hogy csak az a kurva rohanó élet a hibás, és ő belül jó. Azzal, hogy közlöd a sírfelirat láttán pityereg, még nem szeretjük meg. Itt nem a könnyein kellene legyen a hangsúly, hanem a miérten, miért nem révedsz el a múltban? Mit adtak neked a nagyszülők? Mutasd meg! Egy horgász élmény a Papával, a dohányának illata...
Nem tudom mennyire, de remélem érthető voltam.
Üdv:
Obb

na ja (Obb)

h, 2018-05-14 19:10 Sednol

Sednol képe

Maximálisan érthető voltál, és köszönöm, hogy jöttél.

A kevesebb néha több. Itt a kevesebb túl kevés lett.

Az infóadagolást újragondolom. Tudom, hogy sokak vágya, hogy a mama ráncos kezét fogva a főhős elérzékenyüljön, de sajnos ezt a főhőst nem ilyennek teremtették. Ő minden pillanatot, amit ellopnak tőle, és nem látja értelmét azt elfecséreltnek tekinti. És ez magyarázatot is ad az általad említett infóhiányra. A papa volt a mindene, sajnálatosan erre egyetlen szót sem fecséreltem. Igazából a párbeszédnek és a mondanivalójának akartam megágyazni. Újabban átálltam az ilyen tömörített (ezek szerint vázlatos) írásokra. Kicsit megpróbálom bővebb lére engedni, ahol villan a múlt, csikorog a jelen.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

k, 2018-05-15 18:09 mandarin

mandarin képe

Amíg nem olvastam a kommenteket, addig azt hittem, a végén meghalt a mama, ami -kizárólag dramaturgiai szempontból, amúgy isten éltesse nagymamádat- tehát a történet drámaiságát tekintve lehet, hogy jobb lett volna.
"Megpróbálta, belehalt" baszdmeg, ezen felröhögtem! :D pedig kicsit sem vicces :/ .
Nekem tetszett az elbeszélő stílusa. A családi kötelékeknél nekem is vissza kellett olvasnom, (a nagybátyja bátyja), pedig tök egyértelmű, de mégis beleakadtam.
Elég életszagú lett. Örülök, hogy olvashattam! :)

"És veled mi van?"

k, 2018-05-15 19:30 Sednol

Sednol képe

Örülök, hogy tetszett.
A nagymama még nem szándékozik elhalálozni. Mi meg, bármilyen hihetetlenül is hangzik a novella függvényében, nem vágyunk rá. A hétköznapok forgataga ellenére, azért amikor kell, akkor mindig ott van valaki.
A testvéres részre majd ránézek, hátha ki tudok valamit találni rá.
Ez a történet is olyan, mint a viccek, legalább a nyolcvan százaléka igaz.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

sze, 2018-05-16 03:34 Alfredo Sagittarius

Alfredo Sagittarius képe

""Megpróbálta, belehalt" baszdmeg, ezen felröhögtem!" - ugye?? Én is, és rögtön elszégyelltem magam, amiért egy ilyen történet alatt röhögök. Szerintem ez egy kifejezetten őszinte pillanat a novellában, lehet, hogy elüt, nem tudom, én benne hagynám, mert egy ilyen apróság, ez a keserű de egyben éjfekete humor bővíti a karakter személyiségét - számomra csak még életszerűbb lett tőle.

"Szerintem minden emberben lakik egy másik ember, egy idegen, aki rosszat forral"

sze, 2018-05-16 16:54 Roah

Roah képe

Csatlakozom - nekem is rokonszenves a karakter őszintesége.

Valahogy az az érzésem, hogy itt nem az volt végre a lényeg, hogy megkedvelje az olvasó a karaktert, hanem maga az élethelyzet elmesélése. Igen, rongyol mindenki a dolgára a hétköznapokban, éli a nép az életét, ez is a sztori része, de az is, hogy a karakter önmagát se kímélje, olyannak ábrázolja, ami nem feltétlenül szerethetővé, sokkal inkább őszintévé teszi őt.
Na, nekem pont ettől lett kedvelhető, ettől az őszinteségtől, árnyalástól. Nem egy pörfekt forma, és nem akarja annak beállítani magát, esendő - és van egy kis darkos humora.

Felépítésben viszont egyetértek azzal, hogy rá kellene menned az infoadagolásra, mert az tényleg aránytalan kissé, feltéve, ha nem szándékos az olvasóra zúdítás már az elején.
Ha nem az, akkor csapassad az info-adagolást a jövőben, menj rá kicsit, szerintem is.

Hagyok itt neked valamit. ;)

"Grandma's hands
Used to issue out a warning
She'd say, "Billy don't you run so fast
Might fall on a piece of glass
"Might be snakes there in that grass"
Grandma's hands"

Pacsi! ;)

https://www.youtube.com/watch?v=TdrChyGb574

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

sze, 2018-05-16 17:32 Sednol

Sednol képe

Vártalak már. Örülök, hogy itt jártál!

Ha már megjelent a szándékosság kérdése, akkor itt az ideje beszélni róla. Mindkét íráson látszik, hogy ugyanaz a felépítése. Egy-két mondat a helyszín és egyebek pontos belövésére, aztán egy hosszabb felvezető, ami mintegy előrevetíti, felvezeti és összefoglalja az egészet, amolyan fekete-fehér tények, majd jön a párbeszéd, amiben már betekintést nyerhetünk a két szereplő világába. Az érdemi mondanivalót abba szőttem bele, a felvezetés csupán a felszín megsértése, hogy feltáruljon a lényeg.

Hogy meg lehetett volna másként írni? Határozottan. Pontosan ilyen nyers lenne-e? Nem hinném.

Obb javaslata lelkizősebbé tenné, amolyan szépirodalmibbá. Ezt nem akartam. Arra jó példa az írásaim közül a Vágyakozás, Ébredj!, Nagypapa. Nem akartam ilyen "szentimentálisra" megírni a két pályázatit. Természetesen a bevezetőt el lehetne rejteni a párbeszédben, nem okozna számomra túl nagy vesződséget, de akkor elveszne a jelenlegi felépítése. Ezeket így akartam megírni. Nem akartam csak párbeszédre építeni kevéske narrációval.

Az a jó az írásban, hogy ezerarcú, mint mi magunk. Én most ezt az arcot választottam.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

sze, 2018-05-16 20:54 Suana

Ez nagyon jó!

Mindig szerettem a családregényeket, életrajzokat. Ezt a novellát is egy picike családregénynek tartom.
Egyszerűen, őszintén és röviden megfogalmazva - de benne van a színtiszta élet.

Üdv: Sz

k, 2018-05-22 08:19 Kentaur

Kentaur képe

hallhatnék - hopsz, egyel több l
Profi munka, és csak egy egészen kicsi hiányzik hozz, hogy igazán remek legyen. Jól megfogtad a borzalmasan hétköznapi lelki sebeket. Kicsit túlságosan is jól! Nekem legalábbis az a tapasztalatom, hogy a hétköznapok sosem ennyire hétköznapiak. Persze úgy emlékszünk rájuk, de ha belegondolunk, a hátköznapok tele vannak furcsa dolgokkal, érthetetlen történésekkel, ránk nagyon jellemző apróságokkal, a hétköznapi karakterek általában bogarasak, fura szokásaik vannak, egyediek valamiért. A családoknak mindig van közös titka, egy csontváz a szekrényben. A helyeknek van egy hangulata, ami egyáltalán nem jelenik meg. A te történeted annyira hétköznapi, a karakterek annyira átlagosak, a helyszín annyira bárhol lehet, hogy az már túlzás. Hiányoltam egy igazán egyedi emlékeket, legyen az valakinek a szava járása, egy agyonhordott pulóver, amit az első unoka születése napján vett, az öreg házikó ellenségessé válása késő téli éjszakákon, amikor a falu olyan csendes, hogy odahallik a temetőből a bagolyhuhogás, és mint a legtöbb öreg, ő sem tud aludni, zöldhajnalban fenn van. A férfi sír a nagyapja sírjánál, de nem látunk egy kósza emléket, csak feltételezzük, miért sír, de nem tudjuk: nagyon szerette talán a nagyapját? Azt mondod: keserű - de miért keserű? Nem kellett volna meghalni a nagypapának még? Mi történt? - szóval ilyesmiket hiányolok ahhoz, egy-két mondatban vagy csak egy hangulatban, hogy igazán magunkénak érezzük a történetet. Főleg azért lenne ez fontos, mert nincs csattanó, ami helyes is, az ilyen sebek arról híresek, hogy sosem gyógyulnak be, nincs megoldás, majd mikor a nagymama meghal, még egy odakerül a többi közé. Viszont ilyenkor a hangulatnak és a karaktereknek kell elvinniük a sztorit.
Egy kezdőtől mindez több mint pompás lenne, de te már tartasz ott, hogy elkezdj figyelni a történet belső mozgatórugóira: miért mondtad ezt el nekünk? Nem érzem benne a te fájdalmadat, ezért nekem sem fáj. A feladat maximálisan megoldva, de kijött volna belőled anélkül is? Feszített belül?
Bocsi, hogy elkezdek itt szőrözni ilyesmiken, de nagyon jó író lehet/lesz belőled, ha elkapod végre ezeket a finomságokat, ezért nem veregetem a vállad az amúgy jó novellára. Ez a novella jó, tényleg jó. De tudnál te remekművet is írni, már minden megvan hozzá.

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."

k, 2018-05-22 17:41 Sednol

Sednol képe

Nincs gond a szőrözéssel, ha látom értelmét.

Az elmarasztalás ellenére köszönöm az elismerő szavakat, igazán jól esett.

Mostanra egyértelműen látszik, hogy kellett volna még mélységet adni neki.

Amiről eddig nem esett szó a válaszaimban és nálad felmerült, az általánosság. Túlságosan behatárolhatatlan. Ha visszaemlékszel régebbi írásaimra, akkor ott is megjelenik ez a fajta általánosság. Nincs neve az embereknek, nincs helyszín megjelölve, ahogyan semmi sem. Én azt szoktam mondani, lebeg. Azért írom így ezeket, hogy az olvasó a saját életének pillanatait be tudja helyettesíteni. Hogy működik-e? Talán érdemes átgondolnom. Mostanra rendszeres visszajelzéssé vált, hogy hol, mikor, kivel és miért?
Megszívlelem a mondottakat. Nem akartam hosszú oldalakon keresztül húzni a történetet. Rövidre akartam. Ez már túl rövid lett.

Amúgy nem feszített belül, de kikívánkozott. Csak a kiírás után voltam nagyanyámnál, aki elpanaszolta apámék hozzáállását, aztán a kapuból csak annyit kiáltott utánam, hogy attól fél, egyszer holtan találunk rá. Hazáig ezen gondolkodtam. Aztán másnap megírtam.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

k, 2018-05-22 19:23 Kentaur

Kentaur képe

Igen, ez az írói gyengéd, a háttér: a karaktereké, helyszíneké. A túl általános bizony éppen az ellenkező hatást éri el: az olvasód nem ennyire általános. Illetve bár én nem hiszek a célcsoportnak írásban, de azért van abban valami, hogyha mindenkinek írsz, akkor a végén senkinek sem írtál.
Ha jól emlékszem, nagyon tetszett neked a Tartozás című novellám, és én meg is említettem alatta, hogy egy scriptóiumra írt feladat volt, a lényege az volt, hogy egy olyan helyen játszódjon, ahol életünkben nem voltunk, és ennek ellenére legyen nagyon hiteles. Arra akartak ezzel rávenni, hogy ne restelljünk leülni egy mű előtt, és kutatni, vázlatokat készíteni, kidolgozni a helyszínt. Térképeket és éves időjárás-jelentéseket nézegettem, tanulmányoztam a vallásosságot, a neveket, a helyi szólásokat, város védőszentjét és a katolicizmus erősségeit.
Szerintem akkor értettem meg, hogy hangulatnovellánál a helyszín adja a szívét-lelkét, bizony a helyeknek saját alakjai, emberei, mítoszai, titkai vannak. Akárhová írhatsz akárkit is, és a végén senki lessz belőle, de megint más egy Simagöröngyösről jött figura mint egy párizsi, ennyit mondasz róla, és már látod is magad előtt, már meséli is a történetét...
Úgyhogy ha van időd valamikor, és benne vagy, én felhívlak ugyanarra a scriptóriumi feladatra:
Bökj rá a térképre, újrabökni csak akkor ér, ha Zimbabve alsót találtad el vagy az óceán közepét, vagy olyan helyet, ahol sokat éltél. Ahova böksz, azon a helyen játszódjon a következő novellád. Tudj meg róla mindent. Milyenek ott az emberek? Vallás? Táj? Klíma? És hajrá! Persze nehogy kilógjon a lóláb! Legyen fontos, hogy ott játszódik, azaz ne játszódhasson sehol máshol! :-)
Ha ez megcsinálod, az segíteni fog, nekem bejött.

Amúgy direkt nem olvastam el a hozzászólásokat, mielőtt írtam, úgyhogy csak utána láttam, hogy saját forrású az ihlet.

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."

v, 2018-05-27 21:50 Suana

5

Közönségdíjra jelölöm ezt a novellát, mert valahányszor elolvasom, mindig előhozza bennem azt a gyomorszorító érzést, amit az ember utál érezni, de sajnos mindennapjaink része. (Szerencsés, akinek nem.)

Rövidsége ellenére minden benne van, aminek benne kell lennie.
Nem hiányolom a kilencven év gyötrelmeinek leírását, és nem is arról kellett szólnia a novellának. Nem hiányolom a Nagypapához kötődő közös emlékek felidézését. Az egy másik novella lehetne. Itt más volt a téma.
Nem zavar az elmorzsolt könnycsepp sem. Jöhet az emlékek nélkül is. ( Én az egyik Nagypapámat sajnos nem ismertem. Ebből kifolyólag nincs is Róla semmilyen emlékem. Mégis mindig meghatódva állok a sírjánál, és folyamatosan érzem a hiányát. A másik Nagypapámat is elveszettem még kisgyerekként, Róla is csak homályos emlékeim vannak. Az Ő hiánya is bennem van.)

A Mama beszédstílusa sem meglepő számomra. Sőt, kimondottan tetszik a két szereplő párbeszéde. Olyan "igazi", mindenféle finomkodás nélkül, még akkor is, ha János néha a nyelvébe harap, hogy ki ne mondja, amit pillanatnyilag gondol.

Ez a novella elérte a célját. Az író azt mutatta meg vele, amit Ő meg akart mutatni.

(Nincs olyan emberi alkotás, amit mindenki tökéletesnek látna.)

Ezt most reggelig tudnám folytatni. Nem gyakori esemény, hogy ömlik belőlem a szó. Off. :)))

Üdv: Sz

h, 2018-05-28 16:29 Sednol

Sednol képe

Köszönöm a jelölést.

Örülök, hogy ennyire bejött, már megérte megírni.

A nagyfaterral úgy vagyok, hogy sok emlékem kötődik hozzá, de egy sem sejlik fel a sírja előtt.
Egyszerűen csak fáj, hogy nincs.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

cs, 2018-05-31 20:41 Bloody Dora

Bloody Dora képe

8/9/7/7/4
"Semmilyen, de elmegy. Túlírsz, sok a rezonőr, ítélkezel, de nem tudni, ki felett, aztán abbahagyod. Katarzist nem éreztem, ez a hiány fájdalmas. Megjelennek vagy helyesírási hibák, vagy rossz szóhasználatból fakadó problémák, vannak stílushibák is. Ettől még megadtam egy viszonylag erős pontszámot. Viszont végig azt éreztem, hogy ez valami álszent keresztény beszélgetés."
Igen, itt már tudtam, hogy te vagy a szerző, ezért a kemény beszólás. Jobb, mint az előző, aláírom, de Kentával egyetértek: tartasz ennél magasabb szinten is. Ettől még simán negyedik lett összpontszámát tekintve, mégis, összehasonlítva a többivel, ez valahogy kevés. Nem raktam volna följebb, negyedik, különdíjat talán kaphat.
Egy piszkosul kemény, boncolós kritikára lenne ennek a műnek szüksége, habár kapott egy Obbot és egy Kentaurt is, mindketten csodálatosan rámutattak, hol és min kéne változtatni. Nem tudom, mit lehetne még elmondani. Legközelebb fogj egy tündéri, csodaszép, érzékeny öreg hölgyet, azt a nagybetűs Öreg Hölgyet, aki csipketerítők között éli az életét, minden nap letörli a port, vikszeli a padlót, halványkék a szoknyája és van egy kedves selyemkendője... majd vágd hátba egy szívlapáttal. Valószínűleg meghal, de ki az a beteg állat, aki egy ilyen hölgyet egy szívlapáttal hátba vág és miért? Amúgy is, hogy került a nő lakásába (mert az ilyen Hölgyeknek fáj a lába, nem sokat mászkálnak, legfeljebb az Operába, de az meg tatarozás alatt van, az Erkelben meg szűk a hely a sorok között, nem lehet rendesen kinyújtani a lábad, csak az erkélypáholy második sorban bal szélen, ami drága), és miért pont egy szívlapát?!

_____________________
Dr. Bloody Dora

cs, 2018-05-31 21:04 Sednol

Sednol képe

Mit mondhatnék?
Nem azért vannak a pályázatok, hogy az ember kipróbálja magát?
Most ilyeneket írogatok. Próbálok minél kevesebb leütésből hatást előbányászni. Megkaptam a visszajelzéseket, ezek alapján majd javítok az arányokon és a többin.
Örülök, hogy többre tartotok ennél.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

cs, 2018-05-31 21:10 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Ne sértődj meg, nem szidtunk.
Lehet próbálkozni a minimalizmussal, de talán nincs értelme. Még így is túl tudsz terjengeni, inkább hagyni kéne ezeket a szálakat burjánzani, aztán meglátjuk. Oké, hogy az neked nem tetszik, de akkor ülj le a stílusoddal, és beszélgessetek el nyíltan, férfiasan.
(Nem tudom, mire vannak a pályázatok, nem szoktam indulni rajtuk. Azt hittem, tisztán a zsűri egrecíroztatására találták ki midet.)
De tényleg ne sértődj meg... ne akartam bántó lenni.

_____________________
Dr. Bloody Dora