Rókát a rókának III/2

2.

Budán nagy volt a nyüzsgés. A világ minden tájáról érkeztek mesterek Magyarországra, hogy e városba utazva felajánlják szolgálatukat a királynak, ki hatalmas építkezésekbe fogott. De nemcsak mesteremberek jöttek, hanem költők, zenészek, festők. Az udvar egészen új pompába öltözött. Mátyás király nagy úr volt és roppant eszes. Sokan azért is járultak színe elé, hogy tegyen igazságot.

A király éppen gyönyörű várának tróntermében ült, fogadta a színe elé járulókat. Egy fiatal férfiú volt soron, öltözete szépen szabott, előkelő viselet.

– Fölséges királyom, egy életem, egy halálom, én a kezedbe ajánlom! – szólalt meg az ifjú nemes, mélyen meghajolva az uralkodó előtt.

Mátyásnak megtetszett ez a szép köszöntés, kedélyesen válaszolt a nemesnek.

– Kit tisztelhetek benned, hű alattvalóm? S mi járatban érkeztél hozzám?

– Hédervári Imre vagyok, Vitány várának ura – mondta büszkén a nemes. – Szörnyű, kegyetlen tettről kell néked szót ejtenem, királyom!

Mátyás nem szólt egy szót sem, engedte, hadd mondja el az ifjú, amiért jött, bár jól látható volt, hogy közben erősen görgeti gondolatait a hallottakon.

– A gerencséri várúr, Újlaki Miklós gróf ellenem vonult egy éjjel és betört váramba, majd rám rontott. Lányáért jött, akit egy német grófnak szánt, ám Krimhilda engem szeretett már régóta, amit Miklós uram kezdettől fogva tudott. Minket egymásnak teremtettek, ezért elhatároztuk, hogy a közelgő lakodalom előtt megszökünk. Amikor Miklós gróf ezt megneszelte, utánunk indult seregével. Megostromolta Vitányt. Engem megsebesített, lányát erővel elvitte, majd élve befalaztatta a várában. Tudom, hogy az apa rendelkezik a gyermeke fölött. De milyen apa az, ki ilyen kegyetlen ítéletet ró tulajdon vérére? Nem hagyhatom, hogy Krimhildával ezt tegye! Esedezve kérem fölségedet – térdelt le Imre Mátyás előtt –, tegyen igazságot!

Mátyás végighallgatta Vitány urának beszédét, de nem válaszolt azonnal. Jól megőrölte magában gondolatait. Tudta, hogy Újlaki Miklós az egyik legnagyobb nemes Magyarföldön, s óriási birtokai, illetve vagyona kis híja csak, hogy nem haladja meg az övét. Sőt, a gróf szívesen igényt tartana a trónra, s hívei is vannak szép számmal. Néhány királypárti nemes szerint Újlaki és hívei titkos összesküvést szőnek az uralkodó ellen. Remek lehetőség a színre lépésre. És milyen király az, ki nem segít, ha baj van? Sőt, ha szerelemről van szó…

– Vitánynak ura, Hédervári Imre! – szólalt meg végül Mátyás. – Kérésed meghallgattatott, megfontoltatott, és királyi szavammal biztosítalak afelől, hogy a te pártodat fogom. Ám mielőtt igazságot szolgáltatnék királyi jogomnál fogva, meg kell bizonyosodnom a dolog felől. – Ekkor Mátyás fölemelkedett trónszékében, karját előre nyújtva. – Veled megyek, mikor visszatérsz Vitányba, és megnézzük Újlaki Miklós gróf tettének súlyát. Aszerint hozom ítéletem. Most menj, és készülj!

Másnap már útra is keltek. A király tartotta szavát, elegendő vitézzel vette körül magát a fekete seregből. Mind kipróbált, válogatott legényeket fogadott, akik nem félik a csatát, s védik hűségesen királyukat. Így csatlakoztak Hédervári kíséretéhez. Együtt már bőven meghaladták Újlaki gerencséri bandériumát.

*** 

Egyre több hír érkezett, hogy nagy sereg vonul Vitány felől a Vértes erdeiben. Miklós gróf e hírek hallatán tépelődve ácsorgott várának egyik bástyája tetején. Pompás kilátás nyílt a környező hegyvidékre. A gróf szokása volt ide felkapaszkodni, kedvelte a szép erdők látványát és a meredek lejtőket szemlélni. Talán még a Duna vizén megcsillanó napfényt is látta. Most azonban nem a tájat, nem a messzeséget kémlelte.

– Szóval az a nyomoronc Hédervári még él! – vicsorgott a gróf. – És sereget gyűjt, he? Gyáva féreg! Ez a lányrabló senkiházi! Névtelen senki! Hogy meri még tekintetét is az én földemen nyugtatni? Megmutatom ki itt az úr, könyörögni fog, hogy öljem meg!

Halk léptek hallatszottak, amint valaki a falépcsőn kaptatott fölfele a kilátóhoz, ahol a gróf is tartózkodott. Egy szolgáló asszony volt, bort hozott az úrnak, akaratlanul is hallotta annak motyogását. Nem is mert először szólni, nehogy megzavarja a nagyságos urat, de aztán erőt vett magán.

– Kegyelmes úr! Meghoztam a kupát, amit kért…

– És? Mit csináljak vele? – mordult fel Újlaki Miklós.

– Azt mondta az úr, szomjuhozik… – mondta a halkan a szolgáló, mire Miklós gróf még idegesebb lett, mint amilyen eddig volt.

– Takarodj a jó ídes anyádba! – kiáltotta, azzal elmarta a kupát és a borral együtt kihajította a messzeségbe.

Az asszony falfehér lett a félelemtől és nyomban elinalt. Szapora léptei még sokáig visszhangzottak.

 

3.

Vince sietett, kezében batyujával. Átosont az udvaron, egy helyen lelassított, amikor három katona arra sétált, majd ismét futni kezdett. Mikor elérte azt a kőépületet, amit akart, megtorpant. Közben hátát a falnak vetette, és úgy nézelődött, mintha attól tartana, még követi valaki. A kisfiú ezután továbbment, befordult egy sikátorszerű helyre. Az ódon falak közt jól meghúzódott. Kicsit várt, végül tett néhány lépést befelé, ahol egy szűk, ráccsal fedett nyílás lapult.

– Úrnő! – suttogta. – Úrnő!

Mozgolódás nesze hallatszott odabentről, majd csakhamar egy kedves női hang felelt.

– Vince? Te vagy az?

– Igen, hoztam ételt az úrnőnek. Meg vizecskét.

– Köszönöm, Vince!

A kisfiú a batyura madzagot kötött, óvatosan leengedte a rácsok között. Bent Krimhilda hamar elkapta és eloldotta a madzagot. A fiú pedig visszahúzta.

– Úrnő! – mondta ismét a fiú.

– Mi az Vince? Baj van?

– Baj, bizony! Hédervári uraság életben van, és sereget vezet ide… – újságolta Vince.

– De hiszen ez nagyszerű! – kiáltott fel Krimhilda. – Azt hittem meghalt drága Imrém.

– Meg is fog, ha nem vigyáz, mert a nagyságos úr tőrbe fogja csalni – sóhajtott a kisfiú.

– Honnan tudod, Vince?

– A szülém mondta, mikor véletlenül hallotta a nagyságos urat morfondírozni a bástya tetején. Amit vitt neki bort, eldobta. Arra készül, hogyha a Hédervári uraság a falakhoz vonul, kegyetlenül rajtaüt.

– Szűzanyám! – csapta össze tenyerét Krimhilda. – Szörnyű kínok várnak Imrémre! A halálába rohan! Figyelmeztetni kell! – Krimhilda elhallgatott, majd kisvártatva szólalt meg újra. – Vince, apád galambjaival szoktak üzenni, ugye? Hozz tollat és papírt! Írok üzenetet Imrének, te pedig küldd el neki egy galambbal.

– És honnan tudja majd, hogy neki visz a galamb?

– Tudni fogja! Mikor megszöktünk, akkor is így üzentem neki, a fehér nyakú galambbal.

A kisfiú azzal föltápászkodott, és máris eltűnt a várudvaron sétálók forgatagában.

***

A tisztás közepén nagy máglyát raktak, a lovakat pedig a fák törzséhez kötözték. Mikor a sereg tábort vert, néhány katona bevette magát a sűrűbe, hogy vacsora után nézzenek. Néhány óra multán elégedetten tértek vissza. Egyikük kecses őzet ejtett, melyből most fenséges lakoma forgott a nyárson. A katonák énekeltek, iszogattak, de csak mértékkel, annyit, amennyi egészséges egy férfiembernek. Nem kellett a királynak utasítania őket, tudták ezek a harcedzett férfiak, hogy mennyit kell inni egy csata előtt. Még Hunyadi János idejében tanulták ki a módját, most már csak tették a dolgukat.

Mátyás Hédervári társaságában ücsörgött a tűz körül. Az ifjú várúr úgy okoskodott, hogy Újlaki bizonyára halottnak hiszi őt, így nem számít majd semmilyen támadásra. Könnyen győzhetnek, főleg, hogy a király is itt van. Mátyás e szavakra csak sejtelmesen mosolygott. Ő ellenben úgy vélte, Újlaki Miklós már felkészült jöttükre.

– Ravasz róka Miklós uram, hidd el barátom, már napok óta tud rólunk. Egy ekkora sereg nem maradhat rejtve senki szeme elől.

– Meglehet, ám bandériumát így is sebtiben ártalmatlanná tesszük, aztán kiszabadítom az én mátkámat… – fogadkozott Hédervári.

– Vigyázz, barátom! Forró a szerelem, de maradj a hűvösön még egy kicsit – kuncogott Mátyás, majd harapott egyet az őzcombból. Jól megrágta, majd csak eztán folytatta.

– Egy-két órácskával ezelőtt még azt sem tudtad él-e, most meg annak a sólyomnak az üzenetére már rögtön nekirohannál a várfalnak, mint egy részeg kocsis?

Hédervári Imre csak hallgatott, a fejét csóválva.

– Azt sem tudjuk, valódi-e ez az üzenet vagy csak a rókalelkű Miklós uram fondorlatos cseleinek egyike… – tette hozzá Mátyás.

– Ez az ő becses kezének írása! Drága! – simította kezét a kis papiroson az ifjú nemes.

– No jó, Vitánynak ifjú ura, legyen igazad. De nem kell úgy elibe menni a dolgoknak. Ha mindez igaz, amit a kedvesed írt, akkor sereggel nem vesszük be a várat. Csak is csellel. Rókát a rókának!

– Csellel? – hökkent meg Hédervári.

– Azzal hát. El is mondom miként: Kiszabadítjuk börtönéből a mátkád. Majd rajtaütünk Miklós grófon is, ne félj.

– Bölcsességed senkiével sem vetekszik – mondta meglepetten Hédervári.

A király erre elnevette magát. Őszintén nevetett, talán még egy aprócska könnycsepp is alágördült szeme sarkából.

– Nem bölcsesség, hanem ész kérdése, barátom – kacsintott pajkosan az ifjúra, közben mutatóujját a halántékához emelte. – Itt ni!

***

folyt. köv.

 

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2012-12-08 21:54 craz

craz képe

Az első bekezdés szerintem döcög egy kicsit, sőt a nagyúr tutira nagy úr akart lenni.

"– Fölséges királyom, egy életem, egy halálom, én a kezedbe ajánlom!" (aú!)

Ez a Krimhilda név honnan jött? Nem tűnik túl magyarnak, inkább germán. (Vagy már születése óta szánták nyugatra, és direkt így nevezték el?)

"Itt lépni kell… Remek lehetőség a színre lépésre." - gondolom látod

Ám mielőtt igazságot szolgáltatnék királyi jogomnál fogva, meg kell bizonyosodnom a dolog felől – ekkor Mátyás fölemelkedett trónszékében, karját előre nyújtva.
Ám mielőtt igazságot szolgáltatnék királyi jogomnál fogva, meg kell bizonyosodnom a dolog felől. – Ekkor Mátyás fölemelkedett trónszékében, karját előre nyújtva.

A szerint - Aszerint

Most menj és készülj! - Most menj, és készülj!

a fekete seregből. a feketeseregből (Esetleg nagybetű is.)

"Halk léptek hallatszottak, amint valaki a falétrán kaptatott fölfele a kilátóhoz, ahol a gróf is tartózkodott. Egy szolgáló asszony volt, bort hozott az úrnak, akaratlanul is hallotta annak motyogását" - Nem semmi szolgálattudó fehércseléd, ha felmegy a borral a bástya tetejére, meg még létrán, valami kilátóba. Tuti nem tartozik a munkaköri leírásába. :)

"Az asszony falfehér lett a félelemtől és nyomban elinalt. Szapora léptei még sokáig visszhangzottak." - Azt mondtad falétra, nem vas. Hogy visszhangzik?

Mikor elérte azt a kőépületet, amit akart megtorpant. - Mikor elérte azt a kőépületet, amit akart, megtorpant.

Közben hátát a falnak vetette és úgy nézelődött - Közben hátát a falnak vetette, és úgy nézelődött

"– Vince, apád solymász, ugye? Hozz tollat és papírt! Írok üzenetet Imrének, te pedig küldd el neki egy sólyommal.

– És honnan tudja majd, hogy neki visz a sólyom?

– Tudni fogja! Mikor megszöktünk, akkor is így üzentem neki, a fehér nyakú sólyommal." - Izé, ez biztos? Mintha a sólymokat vadászatra idomították volna...

A kisfiú azzal föltápászkodott és máris eltűnt a várudvaron sétálók forgatagában. - A kisfiú azzal föltápászkodott, és máris eltűnt a várudvaron sétálók forgatagában. (Nagyon spórolsz a vesszőkkel.)

Egy katona útközben kecses őzet ejtett, melyből most fenséges lakoma forgott a nyárson. - Egy sima katona, egy vonuló hatalmas seregben, ami nem ijeszti el az őzeket?

– Azzal hát. El is mondom miként. Kiszabadítjuk börtönéből a mátkád. Majd rajtaütünk Miklós grófon is, ne félj.
– Azzal hát. El is mondom miként: Kiszabadítjuk börtönéből a mátkád, majd rajtaütünk Miklós grófon is, ne félj!

----

Nem kötözködésképpen, de ebben osztom Sternkern Bandi véleményét, miszerint: " - Milyen hülye maga istenem! Az a címe "Gonosz császár, sötét lovag, bátor hős és az Erő. Mint egy recept kezdete. És hol játszódik az egész? A középkor elején. Mi nem érdekli az embereket? A középkor eleje. Meg a közepe, meg a vége. Az emberek mindig a jövőre kíváncsiak. Főleg a gyerekek. Ha maga mesélni akar, akkor előbb nézzen körül és máris láthatja, hogy a fantasztikum az, ami hat rájuk. A jövő misztikuma. Milyen jó mondat, el ne lopja! Tehát a történetnek a jövőben kell játszódnia."

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

v, 2012-12-09 12:26 A. G. Stone

A. G. Stone képe

Craznak

Először is köszönöm szépen a szellemes kritikát. Sok hibára hívtad fel a figyelmem, amiket eddig nem vettem észre. Hiszen van ez így, ugye. Átolvassuk a művet, javítunk, s mikor már azt hisszük "készen van", még mindig megbújtak itt-ott hibák. Kiküszöböltem, javítottam valamennyit, amennyit tudtam. DE! Az észrevételeid közül találtam néhányat, melyekkel NEM értek egyet. Engedelmeddel eszközölném is miért.

1. A Krimhilda nevet illetően nem fogok változtatni, ugyanis a történet valós eseményeken alapul, Vitány várának története létező monda, melyet feldolgoztam. Újlaki Miklóst sem kell bemutatnom, hiszen ő is létező személy volt. Egyébként utána lehet nézni, különböző mondagyűjteményekből vagy az interneten.

2. A cseléd munkaköri leírása... Na igen a középkorban ilyen nem létezett, tekintve a feudális viszonyokra. Újlaki Miklós földesúrként szolgálói felett állt. És egy szolgálónak igenis meg kell mászni a bástyát, ha az úr úgy kívánja.

3. fekete sereg: több történelemkönyvben is így írják, fekete sereg. Nem nagy betű és nem írjuk egybe.

Lehet, hogy úgy gondolod - mert a végére biggyesztett idézetből részben ez is leszűrhető - túl "poros" tollforgató vagyok, hogy történelmi témát dolgoztam fel és nem "jövőben" játszódót. Ez a novella egy pályázatra készült, ahol történelmi írásokat vártak, méghozzá a 15-16. századból.

v, 2012-12-09 15:52 craz

craz képe

Oké, történelmi témában hozzá se szagolhatok a szagértői szinthez, nem véletlenül utáltatták meg velem általánosban, majd középiskolában is a témát. ( Főleg középiskolában fogtam ki egy idióta pedagógust, amolyan embernek is selejtet. :( )

Ne értsd félre, ez nem jelenti azt, hogy a történelmi hátterű írásokat se szeretem, max. a korokhoz nem értek. ( Meg az emberekhez, de ez már más tészta. :) )

No, harcra fel!, talán a következő antológiába bekerülsz... :)

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

v, 2012-12-09 19:33 A. G. Stone

A. G. Stone képe

Sajnálom, hogy megutáltatták veled a törit, pedig annyira nem rossz. :) Legközelebb próbálok majd jobban odafigyelni a hibáimra. Egyébként - bár időm nem sok van -, de igyekszem figyelni a pályázatokat, jó volna bekerülni egy antológiába. :)

A harmadik részt is hamarosan küldöm.

h, 2012-12-10 11:16 Vist

Vist képe

Nekem üdítő volt olvasni a novellát, kicsit ugyan modoros, de tudva, hogy egy mondára épül, még az sem lóg ki nálam.
Kíváncsian várom, mit eszelt már ki megint az a nagyorrú király :)

/Érdekes egyébként, hogy mennyire más szemmel lehet nézni ugyanazt az írást, ha valaki legalább nagyságrendileg tudja, hogy mire számítson. Számomra akkor vált teljesen védhetővé a stílus, amikor a kommentben kiderült, hogy egy mondára épül, és megjelent Mátyás népmesékből is ismert alakja./

h, 2012-12-10 21:39 A. G. Stone

A. G. Stone képe

Szerintem nem fogsz csalódni, no, de többet nem is mondok előre. :) Legyen meglepetés! Igen, lehet, hogy már az elején fel kellett volna tüntetnem, hogy mondára épül. Azért remélem így is gyarapodik a Mátyás-kultusz. :)