Rókát a rókának III/3

Setét éj köszöntött a Vértesre. A baglyok az erdő sűrűjéből kísértetiesen huhogtak a földúton lassan haladó szekérre, melynek négy utasa köpönyegébe burkolózott a hideg ellen. Az egyik utas a szekér hátulján ücsörgött, s egyszer csak kissé lehajolt, s valamit felemelt a földről, majd a társához fordult.

– Tessék!

– Mi ez? – kérdezte az, miközben átvette az agyagos masszát.

– Sár – hangzott a válasz. – Jóféle magyar sár. Mázold vele össze a képed!

– Minek? – lepődött meg a válaszon az.

– Vitány urát itt sok helyütt felismerik. Ezzel a pofádon még az anyád sem fog rád ismerni! – röhögött a katona.

Hédervári igazat adott a katonának. Valóban, ha felismeri valaki, elvesztek. Így viszont ezt az akadályt is sikerrel vehetik.

– Halkabban! – parancsolt rájuk egy határozott hang a bakról, majd kisvártatva hozzátette. – Adjatok nekem is!

– Önnek, felség? – most a katona lepődött meg.

– Nekem, hát!

Azzal a katona a királynak is adott a magyar sárból, aki jól összekente vele azt az arcot, ami minden érmén és kódexen ott volt. Mátyás példáját követve pedig a kocsit hajtó katona is besározta a maga ábrázatát.

Nemsokára elérték Gerencsér várát – vagy ahogy Mátyás király nevezte –, a rókalyukat. A várat magas falak védték és erős kapu. A tornyokról nappal könnyedén be lehetett látni a vidéket, ám éjszaka csak a fáklyák fénye világított. A szekeret is csak akkor vették észre az őrök, mikor az már közvetlen közelbe ért.

– Kik vagytok, és minek evett ide a fene titeket? – kiabált le a falról egy rekedt hangú strázsa.

– Kereskedők! Étek és ruha, ital és ócskaságok! – kiáltott vissza Mátyás hasonló hangon, ahogy a kofák a piacon.

– Menjetek innét! Ostrom lesz! – rivallt rájuk az őr.

– Ostrom? Hát akkor jó helyen vagyunk! Ellátunk mi mindennel… – szólt hízelegve az álruhába bújt király.

Ekkor csend támadt.

– Most mi lesz? – kérdezte tétován Hédervári.

– Csöndet! Bizonyára Miklós urammal tudatják a jövevények hírét…

– Kaput kinyitni! – hangzott az őr rekedt hangja.

A kapu feltárult, szabad volt hát az út befelé. Vajon visszafele is ilyen könnyedén mennek? Bent mindenütt fáklyák égtek, az udvaron gyújtottak tábortüzet egyedül. Érdekes látvány volt e vár így éjszaka. Amint a szekér mögött becsukódott a kapu, katonák sorjáztak elő minden irányból. Hédervári már-már azt hitte tervük kudarcba fulladt, amikor Újlaki Miklós alakja megjelent a várudvaron. Sietve jött, kezét hátrakulcsolva.

– Hallom kereskedők vagytok…

– Azok ám, még pedig a legjobbak magyarföldön... – fecsegett Mátyás, mint egy igazi kofa, ám a várúr félbeszakította mondókáját.

– Osztán mennyi portékátok van, he? – kérdezte Miklós gróf.

– Jut is, marad is, nagy jó uram!

– Lássuk, ízibe!

Egy perc sem telt belé és a  katonák máris kirámolták a szekeret, letessékelve onnan Magyarföld legjobb kereskedőit. Miklós gróf alaposan méricskélte a jövevényeket. A sáros képük nem tett kellemes benyomást, de úgy tűnt a grófnak a jelen helyzetben ennyi elég is. A katonák közben megállapították, hogy hasznos holmikkal van tele a szekér; minden jó szolgálatot tehet. A gróf is megszemlélte a portékákat. Egy sovány erszényt nyomott az egyik kereskedő kezébe. A vételt pedig szűkszavúan nyugtázta.

– Szép. Nesztek!

– Hálásan köszönjük!

A gróf erre csak legyintett egyet, mintha azt akarná mondani, nincs mit. Aztán már sarkon is fordult volna, ha a határozott hangú kereskedő kérdése meg nem állítja.

– Kaphatnánk szállást ez éjszakára?

Miklós gróf összevonta szemöldökét, közben simított egyet szakállán.

– Kaptok – mondta végül, azzal elsietett, ahogy jött.

A kereskedők pedig befészkelték magukat a pajtába, annak az épületnek a szomszédságában, ahol a tömlöcök voltak. Minden elcsendesült, lassan az éjfelet bitorolta már a vén hold. Mátyás Hédervárihoz hajolt.

– Indulj, barátom! Amarra – mutatott a közeli kőépületre –, ott lesznek a tömlöcök, ablakok rácsosak. Ha őrökkel találkozol, ezt itasd meg velük és úgy alusznak, mint a bunda – nyújtott át Mátyás egy üveg bort az ifjúnak. – Mi itt várunk rád, ne késlekedj!

Hédervári Imre szótlanul tápászkodott föl fektéből. Mikor a királyra nézett, tekintetében a hála tükröződött. Nem kellettek szavak, hogy ezt Mátyás megértse. Az ifjú várúr a kőépülethez lopakodott. Látta, hogy két őr most is ott ácsingózik a bejáratnál. Hangosan köszönt nekik, mire azok rámordultak, de ő kínálgatni kezdte az édes nedűt. A katonák szerették a jó bort, s hamar ráálltak a kóstolóra. Ám amilyen hamar ráálltak, olyan hamar el is nyomta őket az álom. Hédervári elcsente az egyiktől a kulcsokat, mikor vékony hang szólalt meg a háta mögül.

– Mit csinálsz? – kérdezte a hang.

Hédervári hátrafordult, mire egy kisfiú állott vele szemben.

– Mátkámnak segítek – felelte a férfi.

– Gyere, ne itt, mert itt nem hozod ki – mondta fiú, majd rögvest elvezette a sikátorba, ahol ő szokta az étket beadni az ablakon.

– Úrnőm meghagyta, ha jön az úr, vezessem ide és ezzel a csákánnyal – mutatott egy tárgyra a sötétben – bontsa meg a falat az ablaknál, ott omlik.

Azzal a Vince elfutott. Hédervári pedig munkához látott. Valóban, könnyű volt a munka. Csakhamar vágott egy akkora lyukat, amin Krimhildát kihúzhatta. A lány észrevette kedvesét.

– Imrém?

– Itt vagyok, kedvesem.

Mikor a lány kimászott, szerelme nyakába ugrott.

– Most pedig gyere, nincs vesztegetni való időnk!

Hédervári jelzett Mátyáséknak, akik nyomban ott termettek és a várfalhoz siettek. Tudták, hogy a várkapun nem jutnak ki, viszont a várfal bizonyos részén nem volt fáklya. Ott egy kötélen gyorsan aláereszkedhetnek. Meg is vetették a kötelet és lemászott rajta az első katona, majd Krimhilda, akit Mátyás és Hédervári követett. A másik katona ereszkedett utoljára, ám egy arra sétáló fáklyás őr megpillantotta a kötelet a falon. S nyomban riadót fújt. A katona éppen a fal tetején akarta átvetni a lábát, amikor a mozdulatot már nem fejezhette be. Egy nyílvessző ütötte át a mellkasát. Eközben Mátyásék leértek a várfal tövébe, és a riadót hallva a fák közé rohantak. Újlaki Miklós gróf éktelen dühbe gurult, maga mellé rendelte összes katonáját. Mikor Krimhilda hűlt helyét találta, hatalmasat üvöltött az éjszakába, akár egy dühödt ordas. Emberei élén a szökevények nyomába eredt. A gróf lóháton vette üldözőbe a kereskedőket. Hamar nyomukra bukkant, ugyanis a vitézek vadászkutyákat hoztak magukkal. Megindult a hajtóvadászat.

A hold lassan átadta trónját ezersugarú fivérének. Pirkadt. A szökevények a völgy fele igyekeztek, ám a gróf – ki úgy ismerte e vidéket, mint a tenyerét – okosabbnak bizonyulva elibük került. Körülzárta őket vitézeivel, s peckesen ülve lován vágtatott feléjük. Mátyás ekkor köpönyege rejtekéből sípot húzott elő, amit rögvest megfújt. A síp hangja messzire visszhangzott a vidéken, körbeölelve a Vértest, végül felszökve az egekbe. Mintha varázsszó lett volna, minden irányból katonák bukkantak elő. Bokrok rejtekéből, fák törzse mögül. Mindegyik rejtekhelyéről előbújt katona a Hunyadiak hollós címerét viselte. A rettegett fekete sereg nézett farkasszemet Újlaki Miklóssal. A felbőszült gróf kénytelen volt megadni magát a többszörös túlerővel szemben. Gerencsér várúra fortyogott a dühtől, de nem tehetett semmit. Ekkor Mátyás előlépett társai közül, és egy kulacs vízzel lemosta arcáról a jó magyar sarat.

Újlaki Miklós nem hitt a szemének. Maga a király állott előtte, ráadásul kereskedőnek öltözve. Ilyen furmányos tervet is csak maga Mátyás találhat ki. Miklós gróf megadta magát, és lekászálódott a lóról. A hollós vitézek közrefogták, úgy vezették Mátyáshoz.

– Ejnye, Miklós uram, hallom mire vetemedik. Lányát falazza be várának tömlöcébe… Egy apa nem tehet ilyet, még akkor sem, ha a lány megszökik előle – kacsintott Mátyás Miklósra. – Remélem tanult a leckéből, jó uram! Halljam!

Miklós gróf kelletlenül préselte ki magából a következő két szót.

– Megtanultam, felség.

– Dicséretes, gróf uram! Add hát áldásod e két fiatalra! Frigyük legyen megbánásod jelképe.

– Áldásom – motyogta a gróf, mire Mátyás rászólt.

– Hangosabban, így még mi sem halljuk kend szavát, pedig itt állunk maga mellett! – nevetetett a király.

– Áldásom rátok – mondta hangosan a gróf.

– Ám fülembe jutott, hogy összeesküvést tervezel ellenem híveiddel. Lásd milyen úr vagyok, nem ítéllek halálra, sem tömlöcre.

Miklós gróf meghökkent eme kijelentésre, el sem tudta képzelni, vajon honnét van tudomása a királynak az ő titkairól…

– Viszont – folytatta Mátyás – mostantól birtokaid fele legyen Hédervári Imre és újdonsült mátkájának jussa, nászajándékul! Negyede pedig szálljon a királyra, hűséged jeléül, és mert én vagyok e szép pár vőfélye – lapogatta Hédervári hátát a király.

– Végül negyede pedig maradjon a tied. És jegyezd meg, Miklós uram, csak az az úr, aki saját maga felett is úr!

 

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2012-12-11 18:02 Sren

Sren képe

Látlak-látlak, ki is teszlek, olvasóid bizonyára örülni fognak.:)
Figyelj a vesszőhibákra, a kutya mindenit!

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

sze, 2012-12-12 16:36 A. G. Stone

A. G. Stone képe

Köszi, hogy kiraktad az írásom! :) A felesleges vesszőket itt-ott ritkítottam, ám még lehet, hogy néhol megbújt néhány. Akkor íme a befejező rész! Kíváncsi vagyok véleményekre. :)

p, 2012-12-14 12:57 Vist

Vist képe

"A katonák a pillanat töredék része alatt kirámolták a szekeret" - Szerintem nem kell ennyire szétbontani azt a szegény pillanatot. A pillanat tört része talán ennél sokkal rövidebb mozzanatokra való.

"A katonáknak több idő kellett, hogy helyükre menjenek." - Ezt nem értettem. Vagy felesleges mondat, vagy bővebben írd körül, hogy mi történik.

Egyébként nekem nagyon tetszett, jó kis történet, könnyed Mátyás királyos mese :)

p, 2012-12-14 17:51 A. G. Stone

A. G. Stone képe

Korrigáltam is ízibe! Köszönöm az olvasást, Vist és a kitartásod :) Őszintén örülök, hogy tetszett a történet. Remélem volt benne tanulság számodra (mert nekem volt, hiszen sokat tanultam mind Sren és mind a Te tanácsaidból).

Legközelebbi írásaimnál is szívesen látlak! És számítok a véleményedre! :)