A kitaszított

    A zsákmány nesztelen, óvatos léptekkel közeledett. Szemei a lápvilágot kutatták, ám tökéletlen érzékei nem jeleztek veszélyt. Rothadás szagú fuvallat söpört át a sás levelei között, a fürgén közelgő tragédia előérzete megbénította az élőlényeket. Mintha a természet sóhajtana utoljára, mielőtt visszafojtott lélegzettel figyelni kezd.
A prédának sejtelme sem volt róla, hogy követik minden mozdulatát. Nem csak egyetlen vadász – több száz. Éhes érzékek falták a legapróbb rezdüléseit is. Nem is sejtette, a fojtogató csendet rövidesen köré záródó fogak gyilkos csattanása töri meg…
    Lechter mozdulatlanná dermedve figyelte áldozata légzését. Pofáját támadásra készen megfeszítette, érezte, amint emésztőnedvei a torkát marják. A támadás tökéletes időzítésére koncentrált, mert nagyon sok múlt rajta. Ha túl lassú, vagy túl hamar támad, zsákmánya a pillanat tört része alatt elillan, és talán hetekbe telhet, mire újra élelemhez jut. Végül nem húzhatta tovább az időt, mindent egy lapra tett fel.
„Most!” – gondolta, és abban a pillanatban felcsapott.
A kövér bögöly, fajtájára jellemző halálkiáltással elrugaszkodott, így Lechter fogai csupán a levegőbe martak. Csalódottan újra eltátotta pofáját, és hangos káromkodást hallatott.
Fivérei és nővérei, apái és anyái, sógorai és szomszédai, munkatársai és barátai egynövényként hördültek fel.
    – Te! – kiáltott rá egyik porzója. – Te légycsapók szégyene! Utolsó, hitvány kis mitugrász! Mit képzelsz magadról?! Azt hiszed tán’, örökké tűrjük a pontatlanságodat? Úgy gondolod, több száz éhes száj várakozik, amíg végre megtanulod a zsákmány röptét előre kiszámolni? Veled csak kevesebben vagyunk fiam, jobb, ha odébb állsz!
    Lechter némán, nyitott szájjal tűrte a dühödt rokon korholását. Tudta, más mint a többiek, de álmában sem gondolta, hogy ennyire...
A növények toleránsabban viselkedtek egymással, mint bármely más élőlény. Ahol megszülettek, ott éltek és haltak több nemzedéken át, így egy szomszédviszály alaposan megkeserítette volna röpke létezésük éveit. Ezúttal mégsem mutattak könyörületet.
    A légycsapó a sás levelei közé bújva a gondolataiba mélyedt. Vénuszi lelkét szomorúság járta át. Kitaszítottá vált egy olyan társadalomban, ahonnan nem tudott elmenekülni. Gyökeret vert ezen a vidéken, ezzel pedig sorsa megpecsételődött.
    Hosszas töprengés után végül megtalálta magában a hibát – utált rovart enni. Amint erre rájött, azonnal jobb kedvre derült. Öröme azonban nem tartott sokáig. Azonnal felvetődött benne a kérdés, mit egyen, ha sem a zamatos légyre, sem a kövér bögölyre, sem a cingár szúnyogra nem fáj a foga?
„Vegetáriánus leszek!” – kiáltott fel magában.

    Hónapokkal később egyenruhás emberek érkeztek a zöldellő láphoz. A buja növényzet tengerként hullámzott a forró szélben. Emberi szem még nem látott olyan gazdag rovarvilágot, amilyen a két férfi elé tárult. Ám ez cseppet sem hatotta meg őket. Más céllal érkeztek. Annak a  hatalmas rejtélynek a megoldásán fáradoztak, amely lázba hozta az ország botanikusait. A környékbeli vegetáció leghatalmasabb Vénusz légycsapó-tenyészete két hónap leforgása alatt csaknem teljesen megsemmisült.
Végül találtak egyetlen túlélőt, faja utolsó képviselőjét az egész vidéken. Óvatos mozdulatokkal kiemelték a földből az értékes ritkaságot, és bár meglehetősen rosszul nézett ki, esélyt szavaztak neki. Remélték, talán új helyén, a Természetrajzi Múzeum botanikus kertjében, majdcsak összeszedi magát.
    Lechter, a többhektáros botanikuskert első kannibál lakója, elégedetten szívta be a terített asztalként sorakozó ágyások bódító illatát. Ha a sors megáldotta volna kifejező tekintettel, talán egy falánk, őrült fény is felvillant volna benne…

4.444445
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.4 (9 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2010-07-03 14:47 Blade

Blade képe

Ötletes!

szo, 2010-07-03 18:51 Obb_régi

4

"a fojtogató csendet rövidesen köré záródó fogok gyilkos csattanása töri meg…" fogók vagy fogak?

Jó volt :)

szo, 2010-07-03 19:46 A. M. Truth

A. M. Truth képe

Köszönöm, és kijavítottam fogakra.

szo, 2010-07-03 19:57 Zora

Zora képe

Dóri, ha már nem tarthatsz kutyát, legalább szerezz be egy ilyen légycsapót. Na nem PONT ilyet, mert egy ilyen éhenhalna... egy rendeset, ami megeszi a szúnyogokat. Asszem ez egy nagyon hasznos növény. Kíváncsi lennék, hogy hány szunyi/óra kapacitással működik.

------------------------------------------

szo, 2010-07-03 20:11 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Vénuszét? Az nem megy, párás helyeket kedveli, és a mi lakásunk pont nem arról híres, plusz a közvetlen napfény nem tenne jót neki. (Öcsém akart kancsókát is, de az sem mehet a szobába. Evvan, ezt kell szeretni.) Már próbáltam beszerezni, de hát a környezet az adott.

_____________________
Dr. Bloody Dora

szo, 2010-07-03 20:48 Zora

Zora képe

Figy, minden lehetséges! Lehet, hogy kifognál egy napimádót. :)

------------------------------------------

v, 2010-07-04 10:32 KRONAUTA

Nekem volt vénusz légycsapóm és kancsókám is, szobában kiválóan elélnek, de szúnyogot nem esznek, csak ha elkapod és megeteted vele. A párizsit is szeretik, de a sósabb húsoktól kipusztulnak. Így lett vége az én tenyészetemnek is ˇˇ'.

A novella nagyon jó lett, a vége különösen tetszett.

v, 2010-07-04 10:36 Maggoth

Maggoth képe

Jópofa kis fekete humor, tetszik, hogy Hanibál a Kannibál, névrokonságban áll sajátos beállítottságú főhősöddel. Egy négyest szerintem simán érdemelsz :)

- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

h, 2010-07-05 16:54 Mickey Long

Mickey Long képe
5

Ááááááá! Ez nagyon bejött!

----------------------------------------------------------------------------

Ifjú Titán

"A valóság az, amit a tudatod azzá tesz." (Morpheus)

h, 2010-07-05 21:50 Dom Wolf

Dom Wolf képe
5

Beteg, beteg, köszi köszi köszi!

Bocs, nem futja  értelmesebb kommentre. Azt mondjuk nem egészen vágtam, a bagoly kiáltása hogyan riasztotta el a rovart, ezért egy képzeletbeli minuszt ideteszek. Sőt, nem csak képzelebelit. -

h, 2010-07-05 22:18 A. M. Truth

A. M. Truth képe

Kedves Bálint!

Az bögöly, nem bagoly. :) A Vénusz-légycsapó nem eszik baglyot, amúgyse. :)

"A kövér bögöly, fajtájára jellemző halálkiáltással elrugaszkodott, így Lechter fogai csupán a levegőbe martak."

De köszönöm a csillagokat, megtiszteltek.

h, 2010-07-05 22:51 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Hú, lehet, hogy hosszabb volt ez a nap, mint amilyennek tűnt, de még vissza is olvastam azt a részt, hogy tiszta legyen, és akkor is bagolynak néztem, és marhára nem értettem, miért nem tud elkapni egy rovart attól, hogy felrepült egy madár... Akkor bocsesz a minuszért :D

h, 2010-07-05 23:19 A. M. Truth

A. M. Truth képe

Előfordul mindenkivel, semmi gond. :)

cs, 2010-07-08 14:16 Indi

Indi képe
5

Most olvasom másodszor (pár napja már láttam) és még mindig tetszik! :)

----------------------------------------------------------

"Nem vagyok sznob. Kérdezz meg bárkit. Úgy értem, bárkit, aki számít." (Simon Le Bon)

"Egy gödör ásását leszámítva kevés dolog van, amit rögtön legfelül lehet kezdeni" (Harry Lo

cs, 2010-07-08 21:42 A. M. Truth

A. M. Truth képe

Kedves Nikolett, köszönöm, és örülök, hogy tetszik. :)

szo, 2010-07-10 08:27 Venyigeszu (nem ellenőrzött)

 Üdv!

Öteletes. tetszett.

 

Két apró dolog zavar:

- Miért kéne egy rovar röptét "kiszámítania"? Egy húsevő növény nem úgy vadászik, mint pld. a keméleon. A zsákmány rászáll, amit érzékel, és becsukódik. 

Kicisit túl van értékelve a vadászat rész.

 

- A fő gondom: hogyan ette meg az összes társát egy helyhez kötött növény?! :-)

 

Négy csillag.

sze, 2010-07-14 08:32 A. M. Truth

A. M. Truth képe

Kedves Venyigeszu, köszönöm az értékelést!

Egy tudattal rendelekző növény esetében olyan csekélység, mint a társak felfalása, már igazán semmiség. :)) Persze igazad van, csakhát az egész történet önmagában is elég valószerűtlen, ezért nem mentem bele a részletekbe. Majd legközelebb jobban odafigyelek erre, bár egyelőre nincs több mese a tartsolyomban. :)

Köszönöm mindenkinek, aki elolvasta!

sze, 2010-07-14 20:03 Venyigeszu (nem ellenőrzött)

Na igen, de nekem régi mániám, hogy a fantáziába is kell logika.

Azt nem tudhatjuk, hogy egy növénynek nincs-e tudata, legfeljebb annyit, hogy még nem érzékeljük. Így ez belefér a "fantázia" kategóriába.

Azt azonban tudjuk, hogy helyhez vannak kötve.

 

Na mindegy, ez csak az én háklim.

:-)