Anatómialecke

Mikes fogott egy verebet. Nem egy kifejlett példányt, hanem egy csurit, egy majdnem teljesen kopasz verébfiókát. Az öklében szorongatta: a madárka vékony nyaka és himbálódzó feje a tátogó csőrével kilógott az ujjai közül. Az iskola óriási udvarán keresztülrohanva újságolta a hírt. Először mindenki látni akarta az áldozatot, de a végére csak négyen maradtak, a szokásos négyes fogat, ha nem is barátok, de csínyben, bajban mindenképp összetartó társak: Balog Gyuri, Kiss, Gönczi és Mikes. A többiek hamarosan elunták a fiókát, kikoptak mellőlük, inkább kerestek valami más játékot, hintát, mászókát vagy bújócskát. A napközisek egyébként sem keveredtek a bentlakó felsősökkel, talán még féltek is tőlük: a Sas-hegyi internátus lakói mások voltak, nem olyanok, mint a többi diák.

Kiss és Gönczi egy ideig visítoztak, ijesztgették egymást a kókadt, félholt madárral, majd rövidesen arra jutottak, hogy a biológia órán tanultakat élesben lehetne most kamatoztatni: tehát boncoljuk fel!

– Kinek van bicskája? – kérdezte Mikes. Mindig mosolyra álló szája még a szokásosnál is jobban felkunkorodott. Körbenyírt, vékonyszálú, rövid, barna haját izgatottan rázta meg. A kérdésben ott volt a válasz is, mert úgysincs senkinek kése. Hatodikos korában legalábbis.

– Nekem van – szólt bátortalanul Gyurika. Egy piros, svájci bicskát őrizgetett a szek­ré­nyében, még a mama vette neki hónapokkal ezelőtt. – De vigyázzatok rá! – tette hozzá. Nem is várt választ, szaladt fel a kertből a terembe, hogy lehozza máris.

– Várj, várj, ne itt csináljuk! – ötletelt Kiss. Keskeny menyétképe kigyúlt az izgalomtól. Szeplői világítottak. – Megláthatnak, és akkor mi lesz? – folytatta, és óvatos pillantásokkal tekintett körbe, máris a rájuk törő felnőtteket kereste. Gönczi és Mikes is bólogatott. – Menjünk fel inkább!

A Sas-hegy oldalához simuló iskola kertjében tényleg sokan jártak így délután, napközi időben, s még feltűnt volna valakinek a boncolás. Fogalmuk sem volt róla, hogy mennyi vérrel és egyéb mocsokkal jár esetleg a dolog, és nem kétséges, hogy a nevelők vagy a tanárok rájuk szólnak, ha észreveszik. Mindnyájan elindultak hát a lépcső felé. A kerti nagykapun át robogtak be a tágas folyosóra, majd felnyargaltak a széles lépcsőn a második emeletre. Ott szétváltak: Gyurika a kés miatt jobbra, a foglalkoztató terem felé vette az irányt, míg a többiek a folyosó túlvégére, az ilyenkor használaton kívüli osztályterem felé.

Balog Gyuri magára maradt a folyosón, lépteinek visszhangja és a délutánra kiürült épület felidézte azt a másfél évvel ezelőtti napot, amikor először lépte át a sárga internátus kapuját.

 

Azon az augusztusvégi reggelen a fiúcska és a mama felszálltak a villamosra az Üllői úton, az Akadémia presszónál – és az Astoriáig meg sem álltak. Máskor előfordult, hogy csak úgy jókedvükben ültek villamosra, az utazás élményéért; 1972-ben Budapest egyik leghosszabb vonala, a 63-as villamos, a Nagyvárad tértől egészen a Moszkva térig tartott, ezen egy oda-visszaút felért egy délutáni túrával. Többször is megesett, hogy végigülték a vonalat, de azon a napon nem azzal a villamossal mentek. Az 52-es a Kálvin téren nem balra, Buda felé fordult, hanem jobbra, és a Múzeum körúton döcögött tovább a Rákóczi út felé.

Az Astoriától csak egy rövid séta a Felszabadulás tér. A szálloda után a ma már nem létező Úttörő Áruház kirakata előtt haladtak kézen fogva. Gyurika jobban szeretett a másik oldalon sétálni, a Szovjet Kultúra Háza és annak árkádja alatt a Diafilmbolt miatt, de a következő sarki presszó vagy inkább cukrászda és a Puskin mozi is sokkal érdekesebb volt számára, mint az áruház, ahová leginkább unalmas nadrágok, ingek, cipők vagy kabátok miatt jártak. Szerencsére, ma nem kellett bemennie.

Egy idős néni és egy tízéves kisfiú baktat a Kossuth Lajos utcában az Erzsébet-híd felé. Csak ennyit látott, aki rájuk nézett. Nem látszott, hogy most valósul meg valami, ami addig csak homályos fenyegetésként merült fel időről-időre.

A mama egyre nehezebben boldogult a fiúval. Gyurika nőtt, és egyre erősebb lett mind lélekben, mind pedig testileg. A mama sem lett fiatalabb. Közel járt a hatvanhoz, lábai visszeresek, és még mindig két munkahelyen dolgozott minden áldott nap. A hivatalos állása egy fodrászüzlet éjszakai és hétvégi takarítása. Oda zárás után érkezett, s mivel céltudatosan és ügyesen takarított, két-három óra alatt rendszerint elvégezte a munkát, és éjfél után egyre vagy fél kettőre már haza is ért. Iskolaidőn kívül vagy hétvégén nappal, néha a fiú is elkísérte. Olyankor igyekezett elfoglalni magát, míg a mama a dolgát végezte. Forgott a magasságállítós székekkel, beült a tükör elé a műbőr fodrászülésbe, és ő lett Pirx pilóta, készen a kilövésre. Beletúrt a nyitva hagyott fiókokba, néha talált is játéknak való dolgokat. Örült, ha kifogyott pengetartóra lelt, mert a fémből készült különleges dobozka lapos, lekerekített formája áramvonalas versenyautóra emlékeztette, és könnyen eltelt vele az idő. Máskor beült a hajszárítós fotelbe, és szaharásat játszott: lehunyt szemmel hagyta, hogy a burában keringő forró levegő az arcába vágjon, és azt képzelte, hogy a sivatagban homokviharba került. Megesett, hogy amíg délután a mama a Dob utcai fodrászüzletben dolgozott, ő sétálni ment. Bámulta a szomszédos modellüzlet kirakatát, ahol vasúti síneket és más modell alkatrészeket lehetett kapni, sőt adás-vétel is lehetséges volt, ha valaki éppen úgy kívánta. Máskor messzebbre merészkedett, de az Almássy térre csak egyszer, mert alighogy betette a lábát, egy nyolcadikos forma cigánygyerek azonnal behúzott egyet a szeme alá, és csak a gyors jegelés mentette meg a monoklitól.

Hétköznap a mama reggelente indult a „naccságákhoz”. Minden napra jutott egy módos lakás, amit tisztára kellett sikálnia. Ezek a lakások rendre az István körútról nyíló Duna parti korzón, a széles úttestű, fákkal dúsan benőtt Pozsonyi úton voltak. Itt lakott többek között Major Tamás és itt forgatták a „Gyilkos a házban van” című filmet, ami mérsékelt sikert hozott ugyan az alkotóknak, valamiért mégis mindenki hosszú ideig emlékezett rá.

A Pozsonyi úton akkoriban nem a legszegényebbek laktak, inkább a kommunizmus farvizén lavírozó középosztály, akik éppen csak nem fértek fel, vagy tán nem is vágytak a Rózsadombra. Ezek az emberek a mamához és a proletárdiktatúra ideológiájához képest is szemtelenül gazdagok voltak, orvosok, színészek, kereskedők, kisiparosok és ezek özvegyei. A mama nevét szájról-szájra adták: egy megbízható, olcsó és nagyteljesítményű háztartási munkaerő. Bejárónő. A mamának így egész évben kijutott a szőnyegtisztításból, a bútorfényezésből és ablakpucolásból egyaránt, holott neki mindössze egyetlen háromajtós ruhásszekrénye volt, és egy nagy, piros, gépi perzsaszőnyege. A „naccságák” mellett a saját apró bérlakását is tisztán tartotta, abban sosem lehetett egyetlen mosatlan edény vagy gyanús folt a szőnyegen.

A mama sokat dolgozott, s a sok munka felőrölte az idegeit. Gyurika csak nőtt, mind nagyobb lett, és egyre nehezebben fogadta el készpénznek a mama érveit. Egy ideje, ha veszekedéssé fajult közöttük az ellentét, és végképp elszabadultak az indulatok, a hisztéria csomóját a mama úgy vágta el, hogy kézen fogta Gyurikát, aki éppen engedetlen vagy rossz volt, felöltöztette, bekötötte a cipőjét, és elindultak.

– Hova megyünk? – kérdezte ilyenkor a megszeppent fiú, miközben a mama dühösen rángatta magával végig az utcán.

– Megyünk az intézetbe! – ez volt a válasz.

Az intézet ettől valami mitikus, ködbe vesző, képzeletföldi épületté vált, ódon falakkal és mohlepte lépcsőkkel. A fiú el sem tudta képzelni, hogy mi az, így aztán nem is töprengett rajta túl sokat. Előbb-utóbb megfeledkezett róla. Azon a napon sem érezte úgy, hogy abba az intézetbe mennek, amivel ez idáig fenyegetve volt. Úgy tudta, egy iskolát néznek meg Budán, mert az jobb lesz neki és mindenki másnak is. A fiú tíz évesen még nem volt annyira eszméletén, hogy ilyen mély kérdésekben állást tudjon foglalni, inkább az eddig bevált bizalomra hagyatkozott, s hagyta, hogy úgy történjenek a dolgok, ahogy a felnőttek szeretnék.

Miközben gyalogoltak, a Kossuth Lajos utca másik oldalán feltűnt a Jégbüfé, ahol olyan különleges édességet is árultak, mint a parfé, és arról tényleg csak kevesen tudták akkoriban, hogy mi fán is terem igazán. Természetesen a fiú sem kóstolta még sosem, a leghidegebb édesség, amit valaha evett: a hatalmas mélyhűtött orosz jégkrém, amit nagy ritkán, az Emke sarkán, a közért mellett, az árkádok alatt árultak, és a harmadik, negyedik harapás után mindig nyilallni kezdett a homloka a hidegtől, de ez nem számított, csak falta boldogan a csokoládé ízű, jeges édességet.

Az Erzsébet-híd lábánál elérték a 8-as busz végállomását, és felszálltak rá. Az rövidesen elindult, néhány kanyar után felkapott a hídra, átgurult Budára, s felkapaszkodott a Hegyalja úton a Sas-hegyre. Az Alkotás út után, de még a Farkasréti Temető előtt leszálltak a buszról. A megállótól egy hosszú, izzasztó lépcső vezetett az iskoláig, a Sion lépcső. A kaptató végén, ott terebélyesedett az épület, egy sárga, kastélyforma építmény, amely a következő évekre Gyurika otthonául szolgál majd.

 

A fiú léptei most ott csattogtak a folyosón, ment a késért, fel akart boncolni egy verebet. Belépett a terembe, sebtében kinyitotta a szekrényét, és a középső polcon benyúlt a ruhái alá. Ott volt a bicska. Fényes, meggyszínű a markolata, fehér kereszt rajta mint svájci címer mutatta származását és minőségét. A kés gyökén stainless steel és swiss made feliratok díszelegtek. Gyurika zsebre vágta a kést, becsapta a szekrény ajtaját, ami rémes dörrenéssel záródott, és szaladt, hogy csatlakozzon a társaihoz, akik a folyosó másik végén lévő tanteremben várták.

 Az osztályban tárva-nyitva állt egy ablak, de szél híján nem volt huzat. A belső ablakpárkány fehérre mázolt deszkájára tették le a verébfiókát, az lett a boncasztal.

A madár nem mozdult. Túl sok volt neki, ami történt. Már nem tátogott, szemmel láthatóan kimúlt. Ez egy kicsit könnyebbé tette a boncolást, mert mind a négyük fejében megfordult már, hogy csak meg kellene ölni szegény verebet, mielőtt felnyitják a hasát.

Gyurika elővette a zsebéből a bicskát, és körmével kinyitotta a nagyobbik pengét.

Közelebb hajoltak az áldozathoz. Gönczi göndör szőke fürtjei összekeveredtek Kiss vörös bozontjával, ebbe társult be Gyurika és Mikes barna haja. Egy kicsit messzebbről csak négy fiú látszik, amint egyetértésben, feszülten figyelnek valamire. Mikes lefogta a fiókát, és Gyurika is rátette két ujját a hanyatt fekvő madár jobb és bal szárnyára. A bőre enyhén melegnek és érdekesen száraznak bizonyult. Tollazat helyett holmi vékony pihe borította csupán, de ettől még pőrének tűnt. A kés hegyét lassan végighúzta a madár hasán, azt remélve, hogy a húzás vagy inkább vágás nyomán engedelmesen szétnyílik a hús, és azonnal megláthatják, mi van belül. De a penge meg sem karcolta a bőrt, nem történt semmi. Erre Gyurika újból vágni kezdte a fióka hasát, és most erősebben nyomta a kést. A madár mellkasától húzta most lefelé egy erőteljes mozdulattal, és türelmetlenül figyelte, hogy mi történik. A madár teste nem nyílt ki most sem. Mélyen besüppedt a penge nyomására, de még a bőrt sem vágta el az életlen kés.

– Majd én! Hadd próbáljam! – ajánlkozott Mikes, és mikor megkapta a kést, szakszerűnek tűnő mozdulattal húzta végig a fióka hasán. Egy darabig nyiszálta a bőrt, de a kés hegyét beledöfni már nem merte. – Ez a kés egy szar! – jelentette ki végül, mikor neki sem sikerült fölvágnia a madarat.

– Pedig svájci – mondta Gyurika szomorúan, összecsukta a pengét, és csalódottan a zsebébe csúsztatta. Kissé letörten hátat fordított az ablaknak.

Kiss ekkor fölkapta a fiókát, és nagy lendülettel kihajította a nyitott ablakon az iskola kertjébe.

– Hülye! Mit csinálsz? – Mikes és Gönczi egy emberként támadtak Kissre.

– Úgyse kell már – vonogatta a vállát amaz.

– De akkor is! – bosszankodott Mikes, bár nem lett mérges, csupán az bántotta, hogy Kiss kérdés nélkül kidobta a madarat, amit ő talált.

Gyurika mindeközben már a tanterem ajtajában állt, részéről az ügynek a kés tompasága véget vetett. Most csak arra várt, hogy jönnek-e a többiek. Néhány másodperc telt el, és mind a négyen kicsörtettek a teremből, hogy keressenek valami újabb kalandot. Mire leértek a lépcsőn és kirobogtak az udvarra, egyikük sem emlékezett a halott fiókára.

 

3.5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 3.5 (2 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

cs, 2010-12-23 12:55 Blade

Blade képe

Nincs vége. Illetve van, de az a fajta, amikor az olvasó, akinek egy darab ügye van, összevonja a szemöldökét és azt gondolja: most nagyon értenem kellene valamit, amit a szerző akart mondani, vagy miafene?

A közepe a nénikével sztem felesleges, bár nem teljesen látom, mi az üzenet. Lehet, hogy ahhoz mégiscsak kell.

Besoroltam ezt is egy saját kategóriába: jól ír, de mit is?

cs, 2010-12-23 15:30 Aardvark

Aardvark képe

Már megint igazad van. Ez eredetileg egy hosszabb izé két külön helyén volt mint két fejezet, de egy pályázatra kellett valami hirtelen, és összevontam őket, hogy novellának eladható legyen. Nem nyertem vele, második lett, csak ott nem értékelték, így a tanulhatnékom miatt ide is feltettem.


Minden szót, minden betűt kitaláltak már mások előttem. Nekem csak a sorrend maradt.

szo, 2010-12-25 14:42 Obb_régi

4

Ahogy olvasom utólag raktad össze, ezért nem megyek bele a dramaturgiájába, ami ezért hagy némi kívánnivalót maga után. A két írás külön-külön jó. Nekem a fiúk boncolása jobban tetszik, mert van eleje, vége, mondanivalója, tanulsága, a nénié inkább a kor jellegzetességeinek bemutatása, ha összeereszted a kettőt, akkor rövidebb betét is bőven elég. De olvastam volna inkább külön, csak így, hogy a kor felidéződjön bennem, kicsit néha jó nosztalgiázni. Most is észrevehető, hogy keresed még a hangod, néhol nagyon jól, magától értetődően gördül, máshol csiszolatlan, érződik, mikor akadtál meg. Sokszor került még az igekötő olyankor is hátra, amikor elöl a helye. Sokszor próbálsz meg több szemszögből érzékeltetni, ami általában nem jó. A bizonytalanságok is néhol megmaradtak, bár messze nem olyan sok. De mindez nem annyira vészes, apró csiszolgatásukkal jobbá teheted. Jó volt olvasni.      

szo, 2010-12-25 19:06 Aardvark

Aardvark képe

Köszönöm, hogy elolvastad. A hangom, egyszer csak megtalálom, az lesz a szép világ! Addig meg döcögök sokat, hogy jöjjenek a gördülések is. Igyekszem csiszolódni.

Békés karácsonyt és boldog újévet!


Minden szót, minden betűt kitaláltak már mások előttem. Nekem csak a sorrend maradt.

szo, 2010-12-25 20:49 Venyigeszu (nem ellenőrzött)

3

Áve!

Elolvastam.

„Kb.” tetszett.

Ahogy már más is írta, olyan, mintha két külön történetet megerőszakoltál volna, hogy valami közös legyen bennük, és így eggyé gyúrtad volna őket.

 

A középső rész túl van magyarázva.

Pár tucat retró őrült budapestit leszámítva senkit nem érdekel, hogy melyik busznak hol van a végállomása, melyik villamos merre jár...

( Téged érdekelne mondjuk, ha egy novella majd felében azt olvasnád, hogy Kukutyinban melyik járat merre megy?)

Ez a szereplő karakteréhez sem ad hozzá semmit.

Pláne, hogy 4 szereplő van, és csak erről írsz részletesen, noha a történet ezt nem indokolja.

 

Más:


Fogalmuk sem volt róla, hogy mennyi vérrel és egyéb mocsokkal jár esetleg a dolog, és nem kétséges, hogy a nevelők vagy a tanárok rájuk szólnak, ha észreveszik.

Értelmetlen mondat.


1972-ben Budapest egyik leghosszabb vonala,

ő lett Pirx pilóta, készen a kilövésre.

Az első mondatrész időben elhelyezi az egész történetet, hiszen ez az egyetlen konkrétum ebben a kérdésben.

Eszerint 1972-ben vitték az intézetbe a fiút.

A Pirx- sorozat azonban 1973-ban indult.

 

 

A fiú tíz évesen még nem volt annyira eszméletén, hogy ilyen mély kérdésekben állást tudjon foglalni,

Mi az, hogy nem volt „eszméletén”?!

Elájúlt?

 ( tízévesen) 

Mikes lefogta a fiókát,

Egy halott fiókát ( vagy bármilyen lényt) nem kell ( nem lehet) „lefogni”.

„Lefogni” azt lehet ( kell) aki vergődik.

 

szo, 2010-12-25 22:34 Aardvark

Aardvark képe

 Néked is üdvözlet! Remélem, nem miattam indulsz a halálba.

Azt kell mondjam, "kb." igazad van. Összecsaptam, jobb lett volna külön, és még a Pirx is csak '73. március másodikán, este nyolckor került adásba, így tényleg borul az időrend. Mentségként: a fodrászüzletben történő dolgok eredetileg általánosak voltak, nem csak a 72-es év nyarára vonatkoztak. De felnyitottad a szemem, és a hosszabb történetből vagy ki fogom venni a pontos évszámokat, hogy ne legyen zavaró, ha tévedek, vagy minden momentumnak kénytelen leszek utánanézni.

Az értelmetlennek titulált mondattal még futok egy kört, tényleg lehetne világosabb, az "eszmélet" nekem több mindent jelent, nem csak egy orvosi szakkifejezés a cselekvőképes tudatállapotra, a halott fióka "lefogása" meg mintha szinonimája lenne az odaszorítnak vagy megtartnak, még vergődés se kell hozzá, de így hirtelen még az is eszembe jutott, hogy a halottak a szemét is le lehet fogni, azaz ne légy velem ennyire szigorú, mert teljesen a földhöz ragadok.

Köszönöm, hogy elolvastad, és köszönöm a segítő szavakat.


Minden szót, minden betűt kitaláltak már mások előttem. Nekem csak a sorrend maradt.

v, 2010-12-26 19:49 Venyigeszu (nem ellenőrzött)

 

Nem indulok a halálba.

Az „Áve!” nem a gladiátorok köszönése volt. ( Amire te gondolsz, az a
"Ave, Caesar, morituri te salutant!" )

De azért értem a viccet! :-)

 

( Bár, filozofikusan közelítve a kérdéshez, minden ember a születésével a halálba indul.)

 

A Pirx-es témához:

Igen, akkor kezdték vetíteni.

Valószínűleg 100-ból 99 embernek eszébe sem jut ilyesmivel foglalkozni, azonban én ilyen furcsán vagyok bekötve. Nekem az ilyenek egyből szemet szúrnak.

Itt nyilván nincs nagy jelentősége, én is inkább csak érdekesség képen említettem meg. Arra mindenesetre jó példa volt, hogy egy komoly, hosszabb műben mikre kell figyelni, amiket az alkotó írás közben nem is gondol.

 

Az „eszmélet” gyakorlatilag az „öntudatra ébredés” szinonimája, az2eszmélet vesztés” ellentétpárja.

Hibás másra használni.

Kiterjesztett értelemben még használható a gyermeki fejlődésnek azon szakaszára, ahol a gyermeknek kialakul az énképe. De a további fejlődési szakaszra nem.

Persze, lehet ezt vitatni. Még csak azt sem mondom, hogy nálam van a bölcsek köve.

Azonban talán tanácsos olyan kifejezéseket használni, amelyeket az olvasók minél szélesebb köre értelmez úgy, ahogy te.

 

A „lefogás”-t valóban használják a halott szemének lecsukására, de az egy kivétel, amellyel tele van a magyar (és más) nyelv. ( Bár ott is egy mozdulatot jelöl, nem egy tartős tevékenységet.)

Lefogni azonban általában mozgó dolgokat szoktak, hogy a mozgásukat megakadályozzák. ( Ezért kivétel a halott szeme, mert ott éppen egy mozdulatlan dolgot késztetnek mozgásra a lefogással.)

Habár... így belegondolva talán igazad van. Hiszen a madár teste a nyiszálástól mozgott volna, ha nem fogják le.

 

Nem vagyok szigorú, és nem venném a lelkemre, ha a földhöz ragadnál.

:-)

 

szo, 2010-12-25 22:19 BáróTornádó

BáróTornádó képe

Szia, ha felrakod kettőnek (pld.Gyurika bicskája és A bejárónő keresztje), akkor mindkettőre ötöst adok, mert írni változatlanul jól tudsz. Eröltetve tudtad csak összehozni, az látszik. A Gyurikásban is lehetne utalás a nagyira, de csak a gyerek nézőpontjából, a nagymamás noviban pedig tobzódhatsz nyugodtan a korrajzban (élveztem, én is gyakran megfordultam ezeken a helyeken, néha épp a nagyimmal), de abban meg szinte csak az legyen!

Itt láttam szóismétlést: "a foglalkoztató terem felé vette az irányt, míg a többiek a folyosó túlvégére, az ilyenkor használaton kívüli osztályterem felé."

Barátod a Báró

Süss fel Én! Fényes Én!
Kertek alatt a ludaim megfagyÉn...

szo, 2010-12-25 22:37 Aardvark

Aardvark képe

Köszönöm, ha ennyien mondják, hogy részeg vagyok, kérek egy kávét!

Szétszedem, de ezt így hagyom, hogy okulhassak magamból.

(Gratulálok az új avatárodhoz, felhők közül a nap ragyog, ez ám gyökeres változás!) 


Minden szót, minden betűt kitaláltak már mások előttem. Nekem csak a sorrend maradt.

v, 2010-12-26 02:19 BáróTornádó

BáróTornádó képe

...sajnos a hozzámszólók jelentős része a külsőmnek intézte a mondanivalóját, ez már engem is zavart. A poénból feltett csákányos fényképem a legszelídebbeket is harcra késztette. Lehet, hogy a tudatalattim direkt csinálta, de egóval nem igazán értettem, miért cse*tetnek? Aztán valaki szó szerint mondta is, hogy fél a külsőmtől (igaz, annyira nem félt, hogy jól beolvasson, nevelő célzattal). Majd ehhez az avatárhoz fogok jellemileg is hasonlítani, ha sokáig nézegetem:)

Boldog karit! (Nekem most nincs időm írni, a gyerekeim kutyust kaptak, ez még több munkát ad az ünnepekre. Amúgy is erre, mifelénk, én vagyok mindennek a motorja. A családfő, a főlogisztikus, a dekoratőr, a segédmunkás, a lelki szemetesláda, stb... Pedig de sok ötletem lenne! Na majd a két ünnep között...

Süss fel Én! Fényes Én!
Kertek alatt a ludaim megfagyÉn...