Decemberi fohász

Eddig sosem töprengtem a tél kezdetén azon, hogy mit is kérek karácsonyra. No, nem azért, mert nem volt szükségem soha semmire, nem is azért, mert annyira önzetlen volnék, vagy éppen hogy konok, és azt mondom: elég ha én adok másoknak, s csak nevetek a többiek görcsös igyekezetén, ahogy próbálnak a kedvemben járni. Nem ilyen okok játszottak közre; inkább csak a gondtalanság, a folyamatos kényelem, az ötvenévnyi elkényeztetettség, a hiányok hiánya, a szükség távolléte, de főként az a biztos és biztonságos élet, ami burokként óvott attól, hogy kérnem kelljen ahhoz, hogy megadassék.

Majdnem fél évszázada élek a földön. Jártam az elmúlt században és a jelenlegiben is. Vallástalanul, Isten nélkül nőttem fel: akkoriban nem jártak annyian templomba, ellene szólt a propaganda, és az egyszerűbb népek – ahogy az én szüleim is – vagy megkeresztelték gyermekeiket vagy nem, vagy eljártak templomba vagy nem.

Engem ugyan reformátusként emlegettek, úgy hiszem, meg is kereszteltek, mégis az áhítat és az ima csak annyira tudott közel férkőzni hozzám – hogy ott állt a könyvespolcon a nagymamám bibliája, amiről jóformán annyit tudtam, hogy van benne ó- és újtestamentum: az egyikben főleg Mózes könyvei, míg az utóbbiban Jézusról írott evangéliumok találhatók. Ahhoz pedig több évnek kellett eltelnie, és végül egy orosz halottól, Bulgakovtól tudtam meg, kit rejt a könyv igazán. Ennél sokkalta érdekesebbnek látszott, hogy lapozás közben minduntalan apró, színes képek kerültek elő a sűrűn teleírt oldalak közül: egy pásztorbottal sétáló férfi, bárányok vagy egy gyermekét tartó asszony. De ezek a képecskék sem hozták közelebb az égieket; valójában egyetlen olyan esetre sem emlékszem, hogy családostul bementünk volna a templomba.

A karácsony és a templom összefüggésében egyedül a Luca széke maradt meg élénken, de azt sem a szüleimtől, hanem kisiskolás barátaim elsuttogott titkaiból ismertem meg: „December tizenharmadikán kell elkezdeni, és naponta egyet faragni a széken.” Azon el sem gondolkodtam, hogy miként kezdi el a székgyártást az ember, és mi az, hogy napi egy faragás, de nem is ez volt akkor a fontos, mert a misztérium, a szellemvilág közelsége a lényeg! A titok folytatásaként az elkészült lucaszékét magunkkal kell vinnünk szenteste a templomba.

Nem tudok továbbmenni anélkül, hogy el ne gondolkodjak azon, vajon miként lehetett ezt megvalósítani? Sokkal földhözragadtabbak ma már a gondolataim, nem tudok elsiklani az epikus részletek mellett, ha nem elég világosak: „Miként is visz be az ember egy széket a templomba?” – Aztán némi tűnődés múltán megválaszolom magamnak: „Szétszerelve, a ruhája alatt.” – No, ez már kézzelfogható megoldás.

Legyen! Bent vagyunk hát a templomban, kabátom alatt a székkel, feltehetően katolikus templom, mert ott van szentestén az éjféli mise.

Egyetlen alkalommal voltam éjféli misén – valójában ez nem igaz, de ez volt a legkorábbi és a legemlékezetesebb alkalom, így inkább azt mondom: A legelső éjféli mise az életemben 1990 karácsonyán történt. Nem csak a helyszín izgalmas, nem csak az időpont, hanem az összes történés egy igazi képeslap, afféle örökös emlékszilánk, amelyet nem homályosítanak az eltelt évtizedek.

Hárman voltunk, majdnem négyen.

Józsi, a szomszéd fiú Renault 5-ösével mentünk; fiatalság, bolondság, minden együtt volt egy izgalmas szentestéhez. Friss porhó az úton, csak úgy szaladt velünk a piros autó! Józsi ötlete úgy szólt: menjünk éjféli misére, ne üljünk a körfolyosós pesti bérház harmadik emeletén az apró lakásban összezárva egy fenyőfával. És hová menjen az ember, ha misére támad kedve?

A környéken legalább három templom található emberi közelségben, egyikhez sem kell negyedóránál többet sétálni, de mi nagyobbra vágytunk. A legnagyobbra. Tehát, irány: Esztergom, a bazilika, mert ha már szentmise, ha már éjféli, ha már szenteste – más szóba sem jöhet. Összenéztünk a párommal, és már el is döntöttük: mehetünk.

A feleségem nagy pocakja miatt a hátsó ülésre kényszerült – mindenórás terhes –, és csak reméltük, hogy nem útközben jön rá a szülhetnék. Végül is december végére volt kiírva, és odáig még van egy egész hét. Ezért voltunk majdnem négyen: Józsi egyedül, Mariann a pocakkal és én.

Alig jártak az utakon. Késő este, karácsony, behavazott fák – forgalom: semmi. Hogy még izgalmasabb legyen, Szentendrén letértünk a tizenegyesről, ami a Duna-parton kóválygott unalmasan, mert nekünk hegyek kellettek és éjszakai csúszós, havas szerpentin. Át a hegyeken, keresztül a Pilisen, szívünk egy-egy kanyar előtt a torkunkban. Az éles fordulók és a reflektor gyakran vetítették szemem elé a szalagkorlátot, de jó kis autó az a Renault, és talán jó vezető az a Józsi. A végére csak kilyukadtunk Visegrád alatt, s onnan mindjárt jön Dömös, és már majdnem látszik Esztergom. Ott lesz valahol a hegyen, dombon, kanyaron túl.

Időben érkeztünk, s a hideg nem érintett meg bennünket; az izgalom felfűtötte a vért – Józsit a vezetés izgalma, Mariannt a saját testében hordott eleven hősugárzó, engem a kaland és a kíváncsiság tartott magas hőfokon.

A huszadik sor tájékán, a baloldalon találtunk helyet. Amíg csak közelgett az idő, nézegettük a félhomályos boltíveket, gyertyatartókat, kegytárgyakat, képeket és a sötétben köröttünk szuszogó egyre nagyobb számú közönséget – talán hívőket. Éjfélre megtelt a bazilika, már nem jutott ülőhely mindenkinek: hát megálltak az érkezők a széksorok között, és egyre csak jöttek és jöttek, lassan mozdulni sem lehetett.

A szentmise elkezdődött, de a szertartásból semmire nem emlékszem. Az elején szólt a zene, énekeltek, talán a többiek is csatlakoztak a kórushoz, nem vagyok biztos, mert a mi történetünk nem az áhítatról és nem a hitről szólt. Azon a ponton kezdődött, amikor a templom hátulja felől belépett az egyik egyházi szereplő. Aranyszegélyes fehér ruhában lépkedett, és kezében lassan lengett egy füstölő. A tömjén erős illata bejárta az egész bazilikát, és akkor én szerencsétlen módon odasúgtam a kedvesemnek – de Józsi is hallotta –, hogy „Nézd, kigyulladt a retikülje!”

Ha valamit tilos, de tényleg tilos megtenni, az a hangos nevetés a karácsonyi szentmise alatt. Egy templomban máskor is feltűnést keltene egy nevető ember, hát még az év legszentebb ünnepén, az ország legnagyobb templomában! A tiltás azonban nincs hatással a rekeszizmokra. Sőt! A hely, a sötét, a kényszerű csönd erős kontrasztot ad: a halk kuncogás ki-kicsúszik a szánkon.

Az volt a legrosszabb, hogy vissza kellett tartani. Talán, ha nincs az a kényszer, nincsenek az ünnepélyes alkalomból fakadó gátlások, akkor elintéztük volna egy rövid kacajjal, no de körülöttünk mindenki síri csöndben ül vagy áll, most persze nincs énekszó, hogy elfedje lüktető gurgulázásunkat. Hallottam, hogy mind a ketten szenvednek, görcsösen vonaglanak, ahogy én is. Egymást erősítettük a visszafojtott nevetéssel, rázkódó vállunkkal, és egyre csak erősödött a késztetés. Néha úgy tűnt, már-már sikerül úrrá lennünk kikívánkozó hangos jókedvünkön, de aztán megint csak meghallottam, azt a jellegzetes orrfújásszerű göcögést, és én is egyre erősebb késztetéssel rángattam a rekeszizmomat. Könnybe lábadt a szemünk az erőlködéstől, öklünkkel, tenyerünk párnájával törölgettük, kedvesem arcán szétmázolódott a festék. Kívülről sírtunk, belülről a nevetés feszített.

Egyre közelebb éreztem a dicstelen véget. Már láttam, ahogy kitör belőlünk, és torkunk szakadtából hahotázunk az esztergomi bazilikában, az éjféli szentmisén, százak döbbenetére. Fékevesztett, harsány nevetőgörcsünk tönkreteszi majd az ünnepet. Belül nagyon szégyelltem magam, de az irányítás kezdett kicsúszni a kezemből. Az utolsó előtti pillanatban fogtam meg Mariann kezét, és rángattam magammal, ki a sorok közül, ki a templomból.

A szemem sarkából láttam, ahogy Józsi is ott botorkál mögöttünk. Aggódó tekintetek kisérték kivonulásunkat: két fiú és egy látványosan terhes lány, rázkódó vállal, könnyezve, zokogva tör át az áhítatra összegyűlt tömegen. „Vajon, mi történhetett szegényekkel?” A szánakozó emberek látványa csak fokozta a kirobbanni készülő, őrült nevetőgörcsöt, könnyeimen át, röfögve, apró csuklásokkal, ziháló görcsökkel tolakodtam a kijárat felé.

Egy örökkévalóságig tartott az út a kapuig. Folyton úgy éreztem, hogy most kitör belőlem, most már tényleg kitör! De megúsztuk, kijutottunk a templomból, s a kinti hidegben, a lépcsőkön állva, végre kiadhattuk magunkból az eddig visszafojtott, őrült jókedvet. Hosszú percekig kacagtunk, és nagyon nehezen tudtuk csak abbahagyni, még az is megfordult a fejemben, hogy a végén még megszül a párom a sok nevetéstől, de szerencsére nem így történt: a fiam szépen megvárta a szilvesztert, és a prognózis szerinti időben született.

Ha azon az estén lett volna nálam lucaszéke, talán visszafordulok, és az ajtóban ráállva, kacagva meglesem a boszorkányokat, bár elég csekély lett volna a várható haszon, főként, hogy a templom közönségéből nyilván senkit sem ismertem személyesen. Így csak a látványosság és a veszély maradt.

A titok szerint a székre állva azért lesznek láthatók, mert szarvat növesztettek, s a lucaszékéről nézve ez azonnal kitűnik, ám újsütetű tudásomért meg is lakolhatok, ha nem vagyok résen. A boszorkányok nem tűrik a leleplezést, és széjjeltépnek, ha utolérnek. Tehát: spuri! Futás, de előtte okosan el kell szórni egy zacskó mákot – tízdekás, gondolom, elég lesz, de aki biztosra megy, vegyen fél kilót –, mert a gonosz öregasszonyok a saját szabályaik rabjai: mielőtt a nyomomba eredhetnének, össze kell szedniük a magvakat mind egy árva szemig! Ez pedig elég előny lehet ahhoz, hogy hazaérvén tűzre vesse az ember a széket, s ha így tesz, már meg is menekült!

De nem volt nálunk szék, és ha voltak is a misén boszorkányok, ők legalább rendesen viselkedtek, betartották a játékszabályokat – a magukét és a másokét is –, ami nekünk nem sikerült. A képzeletbeli székre állva félő, hogy a mi szarvaink lettek volna az egyetlenek.

Főként a bazilikában történtek alapján, utóbb azt gondolom, hogy az én Istenem nem teljesen egyezik meg azzal, amiről a nagymamám fekete bibliája szólt, mert a bosszúálló, parancsokat és egyéb követeléseket támasztó Isten biztosan nem hagyta volna, hogy a szent ünnepen az áhítat helyett fuldokolva kacagjunk, hogy gyermekként lucaszékéről suttogjunk a kőtáblák tanítása helyett.

Az én Istenemnek van humora, és velem nevet, sosem rajtam. És ez a jókedv töltött el Esztergomtól idáig, húsz éven át, és még ma is érzek valamiféle halványuló gondoskodást, mert akármerre is fordult a sorsom kereke, mindig kisült a végére, hogy a baj valahogy elkerült.

Mégis, így december havában, húsz évvel később, attól félek, hogy netán megbántottam Istent a túlzott jókedvemmel. Talán a szeretete csak időt hagyott nekem, hogy felismerjem a hibáimat, és én eltékozoltam ezt a haladékot, hiszen az elmúlt két évben minden arról szólt, hogy számot kell adjak magamnak a tetteimről, és meg kell küzdenem mindazokért, akiket vagy amiket eddig ingyen kaptam meg, s talán nem is becsültem eléggé. Félek, hogy Isten nem törődik már velem, feladta, hogy előcsalja belőlem azt, ami néki kedves.

Sosem fohászkodtam még hozzá, nem tudok könyörögni. Mindig azt tartottam: jobbára csak az könyörög, akinek hiányzik valami, és nekem nem kellett kérnem – eddig.

Most bajban vagyok, mert nem emlékszem az imákra, nem tudom, hogyan kell megszólítani Istent, hogyan meséljem el neki, hogy eddig jó volt, de most összedőlni látszik minden köröttem. Miként fogjak hozzá, hogy megértse: nekem többé nem ajándék kell, hanem lehetőség, ahol a szabad akaratom a magam és szeretteim boldogulására fordíthatom – hogy erőt kérek, amivel le tudom gyűrni a balsorsot – hogy kicsiny szerencsét szeretnék, miáltal nem kell elölről kezdenem mindent – hogy békére vágyom, a mindennapok békéjére, amihez fogható nincs a világon.

Nevetni szeretnék megint. Olyan önfeledten, ahogy akkor, mert az a nevetés húsz évre szólt, s most megint itt lenne az ideje.

Közeleg a karácsony. Nem tudom, hogy képes leszek-e elmenni bármilyen templomba, de a fohászhoz van már templomom: itt őrzöm a szívemben. Idén Istentől szeretnék valamit a fa alá, mert másoktól nem kérhetek ilyen nagyot. Bárcsak jobban figyeltem volna a nagymamám fekete könyvének szavaira, akkor most tudnám, hogy miként kell őt megszólítani.

Néhány szó maradt csupán a fejemben, egy kezdet, ami talán elég arra, hogy felbátorodjak, és tovább fűzzem a szavakat, és végül összeszedve a bátorságomat kimondjam a kérést, amit oly régóta visszafojtok, hogy már erőlködnöm sem kell, bennem ragad önszántából is – de most kibukik majd, mint az önfeledt nevetés.

Mi atyánk, ki vagy a mennyekben.

 

5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 5 (4 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2010-11-20 10:24 Blade

Blade képe

Sztem neked van esélyed, h bekerülj a Karc Ant 2.0-ba. persze csak ha akarsz. Azt nem állítom, h ezzel az írással, de...

szo, 2010-11-20 13:19 Aardvark

Aardvark képe

Ma is érdemes volt felkelnem! Köszönöm! Természetesen szívesen benne lennék, de a magam ajánlása nehezemre esik. Leginkább azért, mert számomra minden írásom egyformán kedves, nem tudnék objektíven dönteni, és nem is tudom kitalálni, hogy melyik tarthat számot szélesebb körű érdeklődésre.

(Nekem a kérés nagy szégyen / adjon úgy is, ha nem kérem!)


Minden szót, minden betűt kitaláltak már mások előttem. Nekem csak a sorrend maradt.

v, 2010-11-21 10:17 Blade

Blade képe

Hát tőlem kérheted is akár, mert nem vagyok benne az illetékes elvtársak csoportjában. ;)

Ha felkelt a nap, akkor már érdemes felkelni, nem? 

szo, 2010-11-20 22:40 Liliana

Liliana képe

"De nem volt nálunk szék, és ha voltak is a misén boszorkányok, ők legalább rendesen viselkedtek, betartották a játékszabályokat – a magukét és a másokét is –, ami nekünk nem sikerült." - Ez megragadta a figyelmem, így kiszedtem, ettől függetlenül mást nem találtam. :)

Elsőként leszögezném, hogy boszorkányok nemcsak öreglyányokból állnak. :)

Másodjára meg elgondolkoztam, hogy mit is írhatnék magáról a történetről, még most sem tudom. El-elmosolyodtam rajta, amikor a templomban voltatok, eszembe jutott, hogy engem is utolsó sorba állítottak a hitoktatók, főként miután egy unalmas pap lett a régi kedvesszemű, állandóan mosolygós bácsi helyén. Eleve a fickó körül negatív kisugárzás volt, és mi gyerekekként ezt jobban éreztük, mint bárki, és szégyen nem szégyen, de átbeszélgettük a miséket.

Azóta csak annyi történt, hogy felnőttem, és talán egy napon hasonló gondolatok juthatnak eszembe, de ő nem segített, amikor szükség lett volna rá. A szüleim nem járnak ugyan templomba, de ők hisznek benne, hogy létezik. Én nem tudok, talán majd egyszer...

Érezd, ahogy a szavak hangjegyekké válnak, és végül láthatóvá válik előtted a dallam!
"Jó boszorkány vagyok, és legyőzöm a gonosz banyákat!"

v, 2010-11-21 01:18 Aardvark

Aardvark képe

Köszönöm, hogy elolvastad. A voltokat átrágom, ha felébredtem, az öregasszonyok és boszorkányok közötti összemosódás pedig a gyerekkori mesék varossú bábájából meg Iluska mostohájából fakad. Ez az írás nem kívánt mélyebbre menni ezen a téren. Túlmagyaráznom biztos nem lenne szerencsés a wicca meg hasonlók irányába. Egyébként bírom a dögös boszikat.


Minden szót, minden betűt kitaláltak már mások előttem. Nekem csak a sorrend maradt.

v, 2010-11-21 06:59 Indi

Indi képe
5

Úgy gondolom, hogy párbeszéd és leírás közül az utóbbit nehezebb jól, élvezhetően megvalósítani - talán azért, mert nekem is az utóbbival lennének gondjaim (már nem emlékszem rá, milyen volt, amikor írtam, de ez egy elég maszív sejtelem). Ezért külön élvezet ilyen szépen összerakott leíró részket olvasni, hátradőlni és hagyni, hogy kibontakozzon a történet a maga lassú és nyugodt tempójában.

De az ember gyarló és kíváncsi lény, ezért lehet az, hogy most már nagyon érdekelne, hogy ha a kettőt együtt használod, abból mi lesz. Persze, ha soha nem tudom meg, ezek a történetek akkor sem veszítenek semmit a megbecsülésemből.

Nem hiszem, hogy arra kényszerülnél, hogy magadat ajánld ;)


A te Istened és az enyém hasonlóságot mutat.

Én sem járok templomba, évente egyszer meg, pusztán a szokás kedvéért pláne nem. Ha egyébként úgy érezném, hogy mennem kell, de nem megyek évközben, akkor nem lenne képem pont karácsonykor "beállítani". De én nem gondolom, hogy Istent ott találom meg, vagy ott erősebben, nagyobb eséllyel etc. Mélyen tisztelt történelem tanárom mondta volt: "Én Istenben hiszek, nem az Egyházban". Ezt úgy fordítottam le a magam nyelvére, hogy a hithez nem kell szabálykönyv (amit emberek írtak, embereknek).

Remélem úgy fordul a Kerék, hogy visszakapod a mindennapok békéjét!

----------------------------------------------------------

"Nem vagyok sznob. Kérdezz meg bárkit. Úgy értem, bárkit, aki számít." (Simon Le Bon)

"Egy gödör ásását leszámítva kevés dolog van, amit rögtön legfelül lehet kezdeni" (Harry Lo

v, 2010-11-21 09:30 Aardvark

Aardvark képe

Köszönöm, jól esik a szimpátiád. Én is azt írtam le, amit te, csak hosszabbra sikerült.

A párbeszédek az én nemezisem, soha nem lehetek biztos benne, hogy azt a hatást hozzák, azt az értelmet adják, amire szántam őket, de megküzdök velük. Előbb-utóbb.


Minden szót, minden betűt kitaláltak már mások előttem. Nekem csak a sorrend maradt.

k, 2010-11-23 00:16 BáróTornádó

BáróTornádó képe

Kedves Aardvark!

Ahogyan meg is ígértem, itt vagyok. Pontosabban, azt nem mondtam, melyik írásodnál fogok felbukkanni, de mivel az ígéretem pillanatában ez volt a legfrissebb, és mivel ez tetszett, ezért itt. (Bukk, felbukkantam.)

Kábé tíz évvel lehetek ifjabb Nálad, magam is ateista nevelésben (liberális, a párttagkönyvet muszájból zsebben tartó értelmiségi szülőkkel) részesültem. Felnőttként hajlanék a misztikus, lelki ügyek felé, sőt, a párom spiritualizmusa rengeteg újat adott nekem is, de a kereszténységet gyakorolni már nekem késő. Tudom, hogy kultúrális gyökereim szerint Mária országában, a kereszténység ezer esztendős védő bástyájá az anyaföldem, de legalább annyi ellenkezés van bennem, mint elfogadás. Hogy mást ne mondjak, az "István a királyban" egyértelműen Koppánynak drukkoltam.

Kicsit féltem, hogy amikor a húsz évvel ezelötti hitetlenséged történetét soroltad, majd oda lyukadunk ki, hogy "öregségedre" megtértél, és szépen, dogmatikusan arra kéred az isten fiát, hogy bocsásson meg. Ehelyett Neked is csak egyfajta (korral együtt járó) kétséged támadt, mint néha nekem, ilyen büszkeségvesztéses önbizalom hiány, ami lehet attól is, hogy mára már annyian térdelnek újra a papok elött, mint nagyapáink idejében, de lehet, hogy simán a korral jár. A lázadáshoz szükséges erő vesztése miatt. 

Szerencsére nem tértél meg a négy oldalas írás alatt. Viszont:

Majdnem az történt velem, ami a Profundis (béke poraira) boszis elbeszélését olvasókkal. Nem volt akkora kontraszt az írás eleje és vége között, tulképp nem is állt több részből, mert egységesnek tűnt, de engem kizökkentett az a hét bekezdéses magyarázó rész. Amíg történetet meséltél, addig ujjongtam, milyen filmszerűen pörögnek az események, a röhögőgörcs zseniálisan van megírva, drukkoltam, hogy kiérjetek a templomból, nehogy ciki legyen. Utána egyszerűen nem értettem, mit akarsz nekem mondani, legszívesebben beültem volna veletek a Renaultba és mentem volna még valahova a hóesésben, nevetve, beszélgetve. Még most sem értem a következtetést, nem értem, most felmented magad az istenkáromlás vádja alól, vagy nem? Mint amikor a Könyvvilág c. újság szerkesztője magára vállalja a feladatot, hogy az ünnepi számhoz beköszöntőt írjon, intellektuálisan meg kell töltenie a harmadik oldalt, és nem írhatja ugyanazt, amit tavaly. Jól hangzott, de miről szól? A Könyvvilág esetében mindegy, mert átlapozom, de ezt most meg akarom érteni. Vagy legalább hasonlót érezni, mert ha hasonlóak vagyunk, akkor sikerülnie kell.

Most jön a nagy csavarás:

Megmutattam az írást a páromnak. Húsz éve vagyunk együtt, ami feljogosítana arra, hogy ugyanazt gondoljuk. Őneki csak az a hét bekezdés tetszett, ami nekem nem. Érzelmi alapon. Elötte azt mondta, hogy sznob értelmiségi fanyalgás, és az önfeledt fiatalság síratása. De az a rész - mondta - az megfogta, mint olvasót, még sajnálta is, hogy vége. Még ő is adott egy ötöst e miatt (csak hát egy nick - egy ötös).

Ezekből még nem vonnék le olyan nagy horderejű következtetést, de ez már a "Hajnali kapcsolat" c. novid esetében megtörtént velünk. Lelkesen mutattam, hogy milyen szabályos írás (arra is ötöst adtam), erre jól letorkolt már az első mondatot olvasva, szó szerint idézem: "Ha még egyszer ilyen szart adsz a kezembe, nem tudom mit csinálok veled!" Értetlenkedtem, elmagyarázta: őt ne szólítsák asszonynak, nejnek, feleségnek, még ha az is. Innentől nem hiteles, látszik, hogy nem nő meséli. Az "ólálkodó álom" megint felbosszantotta, mert az ólálkodás a sompolygás, sunnyogás szinonimája, mondta. Egy nő hólyagjának a tartalma nem ürül hangosan a WC-be, mert egy nőnek nincs is hólyagja, az csak diszkréten pipil. A stílussal baja volt, arra is azt mondta, hogy egy férfi akadémikus írásművészeti tanulmánya. A kifli figurás bújás az tetszett neki, arra azt mondta, az végre illik a megjelentetni kívánt nő figurához, a végére megenyhült, még kicsit dícsérte is, de azt mondta, ha nem erőltetem, nem olvasta volna el. 

Értetlenkedtem, amúgy férfi módra, de ha így az ő két csajos reakcióját összeadjuk, akkor az jelent valamit. A párom most utólag azt mondja, hogy szépen írsz, empatizálni is tud a hőseiddel, de az első reakcióit (nekem kellett átélnem, ne feledd!) tekintve, és a saját, más nézőpontú lelkendezésemet ehhez hozzáadva felmerül a kérdés:

Kinek írsz? Nekem a férfinak, vagy neki a nőnek?

Írjál még nekünk, mert van foganatja. Két órája az írásod kiváltotta érzelmekről beszélgetünk. Mi ez, ha nem elismerés? Még meg is kell köszönnünk.

Erika azt mondta, amikor kértem a véleményét, hogy csak akkor mondja el, ha az utolsó mondat az övé lehet:

"Kérj és megadatik!"

 

Süss fel Én! Fényes Én!
Kertek alatt a ludaim megfagyÉn...

k, 2010-11-23 00:33 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Szép hozzászólás, én adnék rá egy ötöst. Azonban a kérdés a végén értelmetlen, ha nem bánod, megpróbálom a kedvenc földimalacunk helyett megmagyarázni, miért.

Az író nem ír valakinek. Illetve csak valakinek ír, Neki, és hogy Ő kicsoda, arra boruljon a feledés fátyla. Ez nem a te tiszted, de nem is az enyém, hogy megfejtsük. Az írónak nem szabad elmondania, kicsoda Ő, mert elveszti a varázsát. Mintha a bűvész elmagyarázná a trükköt, majd megpróbálna becsapni, vagy ennél jobb példa: mintha kinéznél az ablakon, ahol gyönyörű tavaszi napsütés fogad, majd elhúzzák a vásznat, és mögötte ott a szürke latyak. Ez lesz az íróból, ha kiadja az ilyen titkokat, amiket talán ő maga sem ért.

Ezért nem tudhatja, kinek ír. A férfinak? A nőnek? Mindkettőnek? Egyiknek sem? Talán mindegyik egyszerre. Ő mindenkinek ír és senkinek. Hogy a karakterei milyenek, a történet milyen, milyen a stílus, hogyan tudja beleélni magát az adott szereplő életébe, az írástechnikai probléma (ezt kifogásolta Erika a Hajnali kapcsolat c. írásban, ha jól értettem, és minden bizonnyal jogosan, amennyiben női szemszögből próbálná elmesélni a történetet a novella), nem ide tartozik.

Egyet tudok tanácsolni: sose kérdezd, kinek írta az adott művet a szerzője! Sose. Ha meg akarja nevezni, megnevezi, arra ott az ajánlás művészete. Ha nem akarta, nem nevezi meg, nem szabad erőltetni. Az erőszak, elvész a varázsa, ami addig megvolt. Figyeld meg, ahogy a személyes részét kiadod egy műnek, letörlöd a hímport a szárnyáról, nem tud szállni a novella. Óvni kell a pillangót, hogy szíved rétjét bejárhassa.

_____________________
Dr. Bloody Dora

k, 2010-11-23 09:20 BáróTornádó

BáróTornádó képe

Szia Doktor Néni!

Már majdnem válaszoltam, de elébb még megvárom Mr. Aardvark személyes válaszát.

Addig csak annyit: A "Decemberi fohász" nem pillangó, hanem szarvasbogár, ha rosszul fogod meg, megharap a csáprágójával.

Nem bírom ki, ezért még valamit:

Hardverekkel foglalkozó oldalon szoktam eladni PC-s cuccokat. Ha valamit, valaki ott hirdet, és mondjuk rosszul lövi be a termék árát, vagy rossz infókat ad róla, akkor az online ott levő régi tagok a hozzászólásokban elkezdenek gúnyoskodni, oktatni, vagy csak simán leszólják a hirdetés feladóját. Jó esetben a moderátor megkéri őket, hogy ne "off-oljanak". Kérlek addig ne írj választ, amíg Aadvark nem olvassa, utána ígérem akármennyit beszélgetek Veled akármiről, Aadvarkról, vagy bárkiről.

Nem akarlak megbántani, csak azt akarom, hogy legalább olyan nagyot szóljon, amikor a címzett olvassa (máshol már megígértem neki, hogy jövök és hozzászólok), mint amilyen nagyon nagy érzésekkel fogalmazgattuk.

Lécci, még türelem. Köszönöm.

Süss fel Én! Fényes Én!
Kertek alatt a ludaim megfagyÉn...

k, 2010-11-23 10:14 Aardvark

Aardvark képe

Köszönöm, a leveled, örömmel vettem minden sorát. A felségednek is köszönöm a zárómondatot.

Légy szíves, tedd le a csákányt, és üljünk le egy kicsit, hogy meg tudjam magyarázni, mi történik velem, amikor írok. Vehetjük ezt az első interjúnak is, és nem valószínű, hogy üstökösként robbannék be az irodalomba, így utolsó is lesz ez az önizélgetés.

Nem vagyok értelmiségi, mind a mai napig nem tudtam felfogni a diszciplina szó jelentését, mert mindig találtam olyan mondatot, ami ellentmondott az értelmezésemnek. (Kérlek, ne is próbáld, már feladtam, így akarok meghalni.)

Nem vagyok sznob – na, jó, egy kicsit –, szobakonyhában, internátusban felnőve elég nehéz is szívvel lélekkel négy méter piros könyvet vásárolni, inkább megvettem az antikváriumban, ami érdekelt, de nem volt meg a könyvtárban.

 Ahogy nézem, sok bennünk a közös: magam is informatikus vagyok, jelenleg inkább időseket oktatok a számítástechnika alapjaira, de tanítottam már a Számalkon is, és annyiféle munkám volt az idők során, hogy Rod Stewart is megirigyelhetné.

Sokat olvasok, inkább olvastam. Úgy tizenkét éves koromtól tíz éven át napi egy könyv, onnantól ritkuló ütemben. Munkába menet, még gyaloglás közben is. Sokat olvastam, és alig írtam. Kisebb cikkeket, ismertetőket, semmi olyat, ami lényeges, meg pár verset. Néhány éve kezdtem úgy érezni, hogy írnom kell: az őrület első jeleként éltem meg, akkoriban egy érzelmi mélypont billentett ki a langyos állóvízből, lavórral együtt. Na, onnantól írok.

Írok, mert jól esik írnom, még jobban esik, ha tetszik is valakinek, az se baj, ha nem, mert minden véleményt hasznosítok, lásd, még feleségedét is beépítem, segít, hogy jobb legyen az írásom. (Nekem is van feleségem, meg is kérdeztem tőle, hogy mit szól az idézett részekhez, és azt mondta, hogy az asszony szóval semmi baja, mert mi más is lehetne, minden egyéb körülményessé tenné a megfogalmazást. A pipiléssel kapcsolatban meg csak a vállát vonogatta, vécétől függ és a csendtől, hogy mennyire csobog. Hólyagja meg van a nejednek is, amire ő gondol az talán a prosztata.) Másfelől igazán melengető, hogy a feleséged is elolvasott, még ha unszolásra is, így innen küldöm meghajolva kézcsókom a hölgynek. (Remélem, a doktornő nem lesz féltékeny.)

Írok novellát, cikket, regényt, musicalt és verses komédiát, vagy azért, mert ennyire ügyes vagyok, vagy azért – és ez a legvalószínűbb –, még nem találtam meg, hogy mi az, ami igazán az én kifejező eszközöm a sokféle stílus között. Ide is pont azért regisztráltam, hogy azoktól kaphassak visszajelzést, akik maguk is éppen ezzel gyötrődnek.

Ezt a novellát, a Decemberi fohászt egy pályázatra írtam, ahol kötelező téma a karácsony. Novemberben ennyi telik tőlem. Írás közben két dolog járt az eszemben: egymásba ágyazott – kibújt belőlem a programozó – rétegeket szeretnék megfogalmazni, idősíkokat. Kontrasztokat szeretnék, animizmus és szakralitás, bánat és vidámság. Nem akartam én előre kitalálni, hogy kiben milyen érzelmek keletkezzenek, csak leírtam, aztán elolvastam, később átírtam, kijavítottam, majd feltöltöttem ide, és recegve vártam, hogy mit szól a nagyérdemű.

Van néhány más művem, például az itt is olvasható Hangos könyv, ami sokkal inkább én vagyok. Az abban megtalált hangot érzem jelenleg a leginkább sajátomnak. Abban nincsenek profán, naturális vagy negatív érzelmek, az a melankólia másféle, próbáljátok ki, ha gondolod.

Remélem, Dórának nem lesz igaza, és nem vesztettem el a varázsomat – ha volt – ettől az apró ömlengéstől. Talán maradt némi titok.

 


Minden szót, minden betűt kitaláltak már mások előttem. Nekem csak a sorrend maradt.

k, 2010-11-23 11:19 BáróTornádó

BáróTornádó képe

Szia!

Még itthon vagyok, együtt tudtuk olvasni.

Itt most erre nem is akarok "gombot varrni", az a lényeg, hogy olvassuk egymást, segítsük ki a másikat az írói hullámvölgyből, stb, stb... Szerintem nagyon csúnyát kellene mondani a másikról ahhoz, hogy ezt a jó haverságot elszúrjuk. El se tudok képzelni olyan szitut, mert túl jók vagyunk bármilyen veszekedéshez. Toleránsak, jószívűek, übermensek (akármit is jelentsen ez utóbbi).

Uff, mi beszéltünk! (Látod, még ezt is ilyen liberálisan, többes számban mondom, az összes indián ráncolná a homlokát.)

Süss fel Én! Fényes Én!
Kertek alatt a ludaim megfagyÉn...

k, 2010-11-23 11:32 Aardvark

Aardvark képe

Riszpekt!


Minden szót, minden betűt kitaláltak már mások előttem. Nekem csak a sorrend maradt.

k, 2010-11-23 00:20 BáróTornádó

BáróTornádó képe
5

...az előbb úgy küldtem a hsz-t, hogy csak utána kattintottam az ötösre, így nem is jelent meg a hsz fejlécében, de a második ötöst azt én adtam! (Én meg a párom.) Ebben a felszólalásban már fog is látszani.

Süss fel Én! Fényes Én!
Kertek alatt a ludaim megfagyÉn...

k, 2010-11-23 12:54 BéNyi Ella

BéNyi Ella képe

Szia Aardvark!

Olvastam a novellát, és a hsz-eket is.

Ez a novi nagyon ott van! Kellemes karácsonyi ráhangolódás, vasárnap már úgyis advent van. :) Érdekes volt látni azt is, hogy hogyan fordul valaki idősödő fejjel Isten felé, hogyan keresi az utat. Nekem nagyon tetszett, jó volt olvasni!

Ahogy látom, kritikai, stilisztikai észrevételekkel senki nem bombázott. Én megteszem, ha nem bánod. :) Ha bánod, szólj, és a továbbiakban kerülöm. :)

 

vagy éppen hogy konok, – tuti kell oda a hogy? Szerintem elhagyható, ráadásul amúgy is szerepel a mondatban egy „ahogy” szó, így szóismétlésnek is hat

 

az ima csak annyira tudott közel férkőzni hozzám – hogy ott állt a könyvespolcon – miért használsz kötőjelet a vessző helyett?

Legyen! Bent vagyunk hát a templomban, kabátom alatt a székkel, feltehetően katolikus templom, mert ott van szentestén az éjféli mise.

Egyetlen alkalommal voltam éjféli misén  – túl éles a váltás, hiába tetted külön bekezdésbe. Luca-szék után, amit gyerekként faragtál (mi lett a misén a Luca-székkel? Ez ki sem derül, akkor viszont túl sok szót vesztegettél rá. Úgy tanultam, hogy a novellánál mindennek a csattanót kell szolgálni, itt pedig nem szolgálja, ergo le kell nyesni, hisz fölösleges plusz infokat adsz, ami elviszi a történetet. :)), rögtön egy felnőttkori éjféli misére ugrasz, ahol a főhős felesége mindenórás állapotos. Hááááááááááááát… :)

és a sötétben köröttünk szuszogó egyre nagyobb számú közönséget – szuszogó után kívánkozik egy vessző szerintem

no, de körülöttünk mindenki síri csöndben ül vagy áll – no után nem kell a vessző szerintem

de most összedőlni látszik minden köröttem? – miért kérdőjellel zársz?

ahol a szabad akaratom a magam és szeretteim boldogulására fordíthatom – hogy erőt kérek, amivel le tudom gyűrni a balsorsot – hogy kicsiny szerencsét szeretnék, miáltal nem kell elölről kezdenem mindent –hogy békére vágyom, a mindennapok békéjére, amihez fogható nincs a világon. – miért kötőjellel kötsz? Ráadásul az utolsó előtt kimaradt véletlenül egy szóköz. :)

Viszont amire érdemes figyelni: a „hogy” és a hasonló kötőszavak. Valami brutális mennyiséget hintettél el belőle. Kíváncsiságból kiraktam Wordbe a novit. Kb. 12e karaktar, négy A4-es oldal. 54-szer szerepel a "hogy"! Baromi zavaró. Érdemes lenne rászűrnöd, és beszínezned. Magad is megdöbbensz, milyen szóismétlést halmoztál fel ebből. :) Drasztikus csökkentésére lenne szükség! :)

De a fentiektől függetlenül még egyszer: szerintem nagyon jó!!

 

__________________________________________________________________

"A könyvet mindig ketten alkotják: az író, aki írta, s az olvasó, aki olvasta."
(Kosztolányi Dezső)

k, 2010-11-23 14:22 Aardvark

Aardvark képe

Szia Ella!

Köszi a részletes feltárást, el is keseredtem, mert éppen előtte nyomtattam ki, de mindegy, majd megint, ha kijavítottam.
A "-- hogy ott állt a könyvespolcon" résznél a gondolatjelet hosszabb szünetként használtam, azt hittem jó ötlet, és még mindig azt hiszem.
Az éles váltás tényleg éles, eszerint nem jött át, hogy az egyik gondolatból -- a lucaszéke használatából és a szükséges éjféli miséből -- csaptam át a ténylegesen megtörtént éjféli mise leírásába. Másszor úgy teszek, hogy ügyesebb leszek. Valójában nem faragott senki lucaszéket, ha ez nem derült ki, az baj.
Mellesleg az említett esztergomi kirándulás ténylegesen megtörtént, és pontosan úgy, olyan körülményekkel, ahogy azt leírtam, csak az élet néha hihetetlen dolgokat produkál. (Van még.)
A "látszik minden körülöttem?" valóban hibás. Mellérendelő szerkezet, kár is vacakolni, cserélem.
A sok gondolatjeles "hogy"-nak fontos szerepe van. Szimplán vesszővel elválasztva, túlságosan összefolytak a tagmondatok, erősebb elválasztást akartam, de nem fölszabdalva több mondatra.
Tényleg sok a "hogy" -- valahogy szeretem a hogyokat, könnyű velük az élet, de azért kinyírok egy párat, úgyis maradnak elegen.
Még egyszer köszönöm a segítséget.


Minden szót, minden betűt kitaláltak már mások előttem. Nekem csak a sorrend maradt.

k, 2010-11-23 15:30 BéNyi Ella

BéNyi Ella képe

A hogyokkal én is küzdök veszettül, nemrég tanultam, hogy ki kell nyírni. Nálam még a pedig és a hisz (hiszen rövidebb változataként, nem igeként használva) kritikus mennyiségű. :) Érdemes ezt a saját írásunkon tudatosan felismerni, mert akkor a kész szövegből könnyen kiszűrhető, leváltható, és sokkal olvasmányosabb lesz. :)

Néhol nem láttam értelmét a gondolatjeles elválasztásodnak. Annak ellenére, hogy sokszor én is használom vessző helyett, mert igazad van abban, hogy élesebb határt tud húzni. :)

Nekem tetszett, úgyhogy körülnézek majd, mit lehet még olvasni Tőled. És ha akarod, jelzem a bakikat, amik az én szememet bántják....

__________________________________________________________________

"A könyvet mindig ketten alkotják: az író, aki írta, s az olvasó, aki olvasta."
(Kosztolányi Dezső)

k, 2010-11-23 21:32 Liliana

Liliana képe

"Az éles váltás tényleg éles, eszerint nem jött át, hogy az egyik gondolatból -- a lucaszéke használatából és a szükséges éjféli miséből -- csaptam át a ténylegesen megtörtént éjféli mise leírásába. Másszor úgy teszek, hogy ügyesebb leszek. Valójában nem faragott senki lucaszéket, ha ez nem derült ki, az baj." - Nekem átjött. Az éles váltásnál egy új bekezdést, egy üres sorral előtte. Az olvasó majd kikövetkezteni, hogy ott más jön, valami új gondolat vagy idősík.
 

Érezd, ahogy a szavak hangjegyekké válnak, és végül láthatóvá válik előtted a dallam!
"Jó boszorkány vagyok, és legyőzöm a gonosz banyákat!"

k, 2010-11-23 21:54 BéNyi Ella

BéNyi Ella képe

A titok folytatásaként az elkészült lucaszékét magunkkal kell vinnünk szenteste a templomba.

Itt egyértelműen az van, hogy a szék elkészült, és neki meg a kölyöktársaknak a templomba kellett vinnie.

Újraolvastam a bekezdést, hogy hátha én értem félre. De most is így látom. :(

Talán így lehetne: A titok folytatásaként az elkészült lucaszékét a pajtásaimnak magukkal kellett vinniük szenteste a templomba. De akkor meg felmerül a kérdés, hogy ha a gyerekek magukkal vitték, akkor a következő bekezdésben a főszereplő miért morfondírozik, hogy hogy vihető be, hisz látnia kellett. :-/

Egyébként szerintem simán kihagyható az egész gyerekkori Luca-szék projekt (három bekezdés), hisz a novi végén is szerepel, és ott még meg is magyarázza, hogy mi a jelentősége, ami az elején nem történt meg.

__________________________________________________________________

"A könyvet mindig ketten alkotják: az író, aki írta, s az olvasó, aki olvasta."
(Kosztolányi Dezső)

k, 2010-11-23 22:10 Liliana

Liliana képe

De az egész egy feltételes módú hagyomány, vagy hiedelem elmesélése.

 

Érezd, ahogy a szavak hangjegyekké válnak, és végül láthatóvá válik előtted a dallam!
"Jó boszorkány vagyok, és legyőzöm a gonosz banyákat!"

k, 2010-11-23 22:32 BéNyi Ella

BéNyi Ella képe

Ebben a megfogalmazásban szeirntem nem.

"December tizenharmadikán kell elkezdeni, és naponta egyet faragni a széken.” Azon el sem gondolkodtam, hogy miként kezdi el a székgyártást az ember, és mi az, hogy napi egy faragás, de nem is ez volt akkor a fontos, mert a misztérium, a szellemvilág közelsége a lényeg! A titok folytatásaként az elkészült lucaszékét magunkkal kell vinnünk szenteste a templomba.

Akkor oda kéne tenni a végére, hogy a hiedelem, a néphagyomány, a mendemonda, a babona, az akármi szerint. És nem az elkészült lucakészet, hanem ha elkészül a lucaszék. Ez a kijelentőmondat az én értelmezésemben egyértelműen nem passzol. De majd Aardvark eldönti. Meg hátha olvassa más is, és megmondja, hogy az ő olvasatában hogy van ez a rész az elején. :)

 

Várj, újragondoltam. Mit gondoltok így?

"December tizenharmadikán kell elkezdeni, és naponta egyet faragni a széken. Az elkészült lucaszékét pedig magával kell vinnie szenteste a templomba.” Azon el sem gondolkodtam, hogy miként kezdi el a székgyártást az ember, és mi az, hogy napi egy faragás, de nem is ez volt akkor a fontos, mert a misztérium, a szellemvilág közelsége a lényeg!

Így, a hagyomány részeinek szétszedése, és általános alannyal való megoldásával az én szememet sem bántaná, és nem érteném félre. :)

__________________________________________________________________

"A könyvet mindig ketten alkotják: az író, aki írta, s az olvasó, aki olvasta."
(Kosztolányi Dezső)

k, 2010-11-23 23:04 Liliana

Liliana képe

De a szövegkörnyezet végig mutatja, hogy nem egy a főszereplővel megtörtént esetet ír le. Mesél a bibliáról, hogy abból csak a színes képek maradtak meg neki, de  a történetek nem. Egyedül a Luca széke (amit így leírva is mindenki tudja, hogy egy népi hiedelem, babona, mint az is hogy újévkor ne együnk halat, mert elúszik a szerencse, stb.)

A karácsony és a templom összefüggésében egyedül a Luca széke maradt meg élénken, de azt sem a szüleimtől, hanem kisiskolás barátaim elsuttogott titkaiból ismertem meg: „December tizenharmadikán kell elkezdeni, és naponta egyet faragni a széken.” - maga a kiemelt rész, a hiedelemre utal, bár tény, hogy kicsit talán túlírt változatban, de ezen szerintem nem kell változtatni

De igaz, majd az író eldönti. :)

Érezd, ahogy a szavak hangjegyekké válnak, és végül láthatóvá válik előtted a dallam!
"Jó boszorkány vagyok, és legyőzöm a gonosz banyákat!"

k, 2010-11-23 23:19 BéNyi Ella

BéNyi Ella képe

Lil! nem egy a főszereplővel megtörtént esetet ír le. Mesél a bibliáról, hogy abból csak a színes képek maradtak meg neki Ez nem a főszereplővel megtörtént eset? A színes képek megmaradása? :) Továbbra is tartom, hogy a három bekezdés kuka, és pöpec a novi. :D

__________________________________________________________________

"A könyvet mindig ketten alkotják: az író, aki írta, s az olvasó, aki olvasta."
(Kosztolányi Dezső)

sze, 2010-11-24 07:18 Aardvark

Aardvark képe

Ebbe a vitába bele sem merek szólni. Úgyse lenne olyan megoldásom, amivel mindenki elégedett. De tetszik az ütköztetés.


Minden szót, minden betűt kitaláltak már mások előttem. Nekem csak a sorrend maradt.

sze, 2010-11-24 10:42 Liliana

Liliana képe

Nem foglak győzködni, te mást értesz, mint amit Aardvark gondolt, és amit én is kivettem a novellából. Nem fogom belemagyarázni, amit én látok benne, de néha van a novellákban, főleg az ilyesmi lélektaniban, ami talán nem lényeges, mégis jó úgy ahogy. Az író gondolatvilágát tükrözi, nem hiszem, hogy attól a három bekezdéstől hosszabb lenne a novi, és az élvezeti értékéből sem von le, (hibákkal sincs tele, hogy kínszenvedés lenne átolvasni), hogy kételkedik a babonás emberkék hitében. Sőt, elmosolyogja magát az olvasó (ha jó pillanatban találja el), hogy a főszereplő megpróbálja kitalálni, hogy hogyan is vittek be a templomba egy széket. (Lelki szemem előtt több verzió is felderengett az olvasás közben.)

Úgyhogy, én továbbra sem értek veled egyet, és ahogy észreveszem a többi olvasót sem akasztotta meg, hogy egy babonáról beszélt, ez is az írás része. Pöpec ez a kivétel nélkül is! 

 

Érezd, ahogy a szavak hangjegyekké válnak, és végül láthatóvá válik előtted a dallam!
"Jó boszorkány vagyok, és legyőzöm a gonosz banyákat!"

k, 2010-11-23 18:35 Oldvasó (nem ellenőrzött)

5

Furcsa ezen a kalandokra koncentrált helyen szépirodalmat olvasni. Engedd meg, hogy megemeljem képzeletbeli kalapomat. Nem tudom, nem kérdem: mennyire vallomás és mennyire írói alkotás, amit olvashattam. Nincs jelentősége, mert ez a merengésnek, bensőséges gondolatfüzérnek bármi is volt az elindítója, remekül sikerült. Nem vagyok vallásos ember, valószínűleg nem is leszek, mert más alkat vagyok, de megérintett Isten közelsége. - Lehet, hogy nekem is szükségem lenne rá? - Nem a történelmi, hanem a lelkek istene.  Nem az osztogató, a kegyeket gyakorló, hanem a barát, a megértő. Az APA, aki mindig óriás marad és ereje végtelen. Felnőtt emberek vagyunk itt mindnyájan, de a lelke mélyén mindenki őriz egy eszményi szülőt, akitől segítséget kaphatunk, ha nem bírunk az élettel. Elhittem neked, hogy ötven évig megkaptál mindent, elhittem, hogy most valami olyan van körülötted, amivel nem bírsz. Elhittem, hogy keresed Istent, a magad Istenét. Remélem meg fogod találni és megkapod a vágyott békét.

Ha nem Istent kerested, hanem novellát írtál, akkor gratulálok, nagyon jól sikerült, mert elhitetted velem, hogy igaz történet. Engedd meg, hogy öt csillaggal köszönjem meg az élményt.

Jól írsz, gratula!

k, 2010-11-23 21:58 Aardvark

Aardvark képe

Köszönöm. Tudod, minden leírt történetben van némi fantázia, és benne van az író személyes élménye. Stephen King sem véletlenül tudott olyan jóízűen írni az alkoholizmusról.

Ennek a történetnek is vannak igazi részei.


Minden szót, minden betűt kitaláltak már mások előttem. Nekem csak a sorrend maradt.

k, 2010-11-23 21:38 Liliana

Liliana képe

"Miként fogjak hozzá, hogy megértse: nekem többé nem ajándék kell, hanem lehetőség, ahol a szabad akaratom a magam és szeretteim boldogulására fordíthatom – hogy erőt kérek, amivel le tudom gyűrni a balsorsot – hogy kicsiny szerencsét szeretnék, miáltal nem kell elölről kezdenem mindent – hogy békére vágyom, a mindennapok békéjére, amihez fogható nincs a világon." - vesszők és hogyok kikerülése végett, én így írnám át, de ez csak tanács. Miként fogjak hozzá, hogy megértese: nekem többé nem ajándék kell, hanem lehetőség, ahol a szabad akaratom a magam és szeretteim boldogulására fordíthatom?! Erőt kérek, amivel le tudom győzni a balsorsot! Egy piciny szerencsét szeretnék, miáltal nem kell elölről kezdenem mindent! Békére vágyom, a mindennapok békéjére, amihez fogható nincs a világon...

 

Kötőjel helyett a nagyobb szünetekhez inkább hármaspontot ajánlok.

Érezd, ahogy a szavak hangjegyekké válnak, és végül láthatóvá válik előtted a dallam!
"Jó boszorkány vagyok, és legyőzöm a gonosz banyákat!"

k, 2010-11-23 22:01 Aardvark

Aardvark képe

Kedves vagy és ötletes. Tetszik a megoldásod. Ha nem direkt ezt a fajta egymondatos ritmust szerettem volna elérni, gondolkodás nélkül át is írom. Köszönöm.


Minden szót, minden betűt kitaláltak már mások előttem. Nekem csak a sorrend maradt.

szo, 2011-07-02 23:02 Obb_régi

5

Hát nem azért adom, mert esztergomi vagyok, hanem mert kalapot kell emeljek.