Kettős személy/iség (4/1.)

 Kettős személy/iség

 

Ha most látnál, akkor valószínű lekevernél egy hatalmas taslit, amiért hagytam, hogy így elbánjanak velem. Először is elnézésedet kérem, amiért napok óta nem jelentkeztem, de a kórházban nem jutottam net közelébe. Tudom, hogy írhattam volna hagyományos levelet, de hát akkor egy-két hét is eltelne, mire e sorokat olvashatnád.

Amikor eljöttem Nápolyból csak arra vágytam, hogy ebben az Isten háta mögötti helyen békét leljek. Nem akartam folyton azokra a véres gyilkosságokra emlékezni.

Arra azonban álmomban sem gondoltam, hogy ebben a síparadicsomban, ahol eleinte minden jól indult, ennyire elfajulhatnak a dolgok, azt meg végérvényesen nem sejthettem, milyen szövevényes és bonyolult ügynek leszek részese. De hogy kezdjek hozzá a történetmeséléshez? Te mindig azt mondogattad nekem, hogy a jó nyomozó mindig az ösztöneiben bízik. Sosem értettem, de amikor kellett, akkor belőlem is előbújt ez az énem, és talán, sőt, biztosan ennek köszönhetem az életem.

Igazából minden Annával kezdődött. Emlékszel, ugye, Anna Neumannra, a főnökömre? Meglehetősen sokat irkáltam róla egy időben, amikor ostoba módon azt hittem, hogy meghódíthatom. Tudod, milyen gyenge vagyok, egy szép vádlinak nem tudok ellenállni. De lepergett róla a mediterrán varázsom, így maradt a munkakapcsolat.

Szóval úgy másfél hónapja egyszer csak kijelentette, hogy elutazik. Tudomásom szerint azóta nem volt nyaralni, amióta tíz éve megvette a panziót a hegyen, úgyhogy örültem neki. Aztán két nap múlva visszatért, mert valamit elszúrtak a szállásfoglalásánál, így a pihenőhét mégis füstbe ment. A dolgok ezután kezdtek furcsa fordulatot venni...

 

Amikor Aldo Rossi az osztrák síparadicsomba menekült a nápolyi forgatagból, egy csendes helyre vágyott, ami majd elfeledteti vele azt a véres leszámolást, aminek nem is olyan rég szemtanúja volt. Apja akit a nápolyi rendőrség egyik legjobb nyomozójaként tartottak számon, az elhúzódó tárgyalás során végig próbálta segíteni a fiát. Az ítélet után azt tanácsolta neki, hogy utazzon messzire, és félelem nélkül élje tovább az életét. A mészárlás elkövetője hosszú évekre rács mögé került, de egy napon majd újra rászabadul a városra, ettől a tudattól pedig megroppant Aldóban az igazságba vetett, addig töretlen hite. Menekülni akart, méghozzá jó messzire. Az álmos ausztriai kisvárost új világnak érezte, és átmenetileg boldog volt.

Akkor még nem is sejthette, hogy élete legnagyobb kihívással találja szembe magát. Azonban ez nem az a szokványos akadály volt, amivel az ember egykönnyen elbánik, hiszen ez a kihívás két lábon járt, és az elbűvölő zöld szemével bárkit szinte azonnal elvarázsolt. Vállig érő, természetes lángvörös haja és halvány szeplős arca kislányos bájt kölcsönzött neki. A mély dekoltázsú ruháival pedig egyenesen istennői rangra emeltette magát, legalábbis a férfiak döntő többségénél.

Anna Neumann vezette az egyik legszebb és egyben a legnagyobb forgalmú panziót a hegyekben. Céltudatos, talpraesett és gyönyörű volt, ennél több nem is kellett, hogy Aldo beleszeressen. A férfi egyébként nem volt hozzászokva az elutasításhoz, hiszen macsó dumájával, és sármos kinézetével percek alatt bármelyik nőről levarázsolta a bugyit, de soha senki sem panaszkodott emiatt, maximum azért, mert a kaland csupán egy éjszakáig tartott.

Aldo pénzszórásáról és pókerjátékairól is hírhedt volt, azonban nem függhetett felnőtt férfiként az apjától, így munkát kellett találnia. Pont kapóra jött, hogy a Eidelweiß Panzió bármixert keresett. A főiskola évek során tökélyre fejlesztett shaker tudása kifizetődött, és hamarosan a bár egyik legkedveltebb dolgozója lett. A jatt, amit az elhanyagolt asszonyoktól kapott, mert kicsit odafigyelt rájuk, bőven elégnek bizonyult csapodár életvitele kielégítéséhez, míg a fizetését teljes egészében félre tudta tenni. Az Eidelweiß biztosított számára egy szobát, illetve az étkezést is, így arra sem kellett költenie.

Szabadnapjain hódító útjára indult, és addig nem állt le, amíg egy bombanő lábai között nem találta magát. Egyik ilyen este folyamán találkozott Annával, aki egy francia tervező ruhakölteményét viselte. A fekete, apró kövekkel díszített, minden bizonnyal selyem estélyi csodásan idomult a nő alakjához. Az egész háta és válla meztelen volt, és alig pár milliméter hiányzott, hogy fehérneműje kilátszódjon a ruhából. Aldo elképzelte, ahogy keze felfedezőútra indul Anna combján, vagy ahogy fogaival gyengéden végigkaristolja a nő érzéki vállát, majd ajkaival apró csókokat lehel a nyakára, amíg az már nem bír tovább a vágyaival, és kéjtől remegő hangon a nevén kérleli, hogy tegye magáévá...

Azonnal cselekedni akart, de Anna olyan ridegen lerázta, ahogyan más soha. Aldo Rossi ledermedve állt, és a nő hátán lévő anyajegyét figyelte, ahogy kisétált a teremből. Az apró, másnak szinte láthatatlan ismertetőjegy, egyenesen szexisnek tűnt a férfinak. Kíváncsi volt, vajon máshol is találna hasonlót Anna testén. Pajzán gondolatait whiskybe fojtotta, miközben számtalan pózban szeretkezett a panzió tulajdonossal, aki egyben a főnöke is volt. Azon az éjszakán ágyában részegen hánykolódva eldöntötte, hogy meghódítja a nőt, bármilyen nehéz is lesz.

Hosszú hónapok teltek el már a fogadalma óta, de Anna továbbra is maga volt a jégkirálynő, ha Aldo a közelébe került. A férfi azonban nem adta fel, bár egy-egy elutasítás után egy üveg bourbon kíséretében tért nyugovóra. Aztán jött a pillanat, amikor fülébe jutott, hogy álmai asszonya nyaralni megy. Egy ideig egy zöld szemű szörny tombolt benne, egészen addig, amíg nem hallotta, hogy Anna az egyik dolgozóval beszélget:

– Tíz nap pihenés? – kérdezte a recepcióslány mosolyogva.

– Ne is mondd! Alig várom, azóta nem voltam nyaralni mióta megvettem ezt. Minden egyes évért egy nap pihenő. Csak én, a tenger és a napsütés. – Anna hangja álmodozóan csengett.

Aldo teljesen megnyugodott, bár jobb szerette volna, ha a nő vele kel útra, és nem tudta elképzelni a napokat Anna látványa nélkül. Magában azt kívánta, bárcsak történne valami, ami megakadályozza az utazást. Azonban az istennő elment, és ő már egy nap után teljesen magán kívül volt. Annál nagyobb meglepetés érte, amikor egy átdorbézolt éjszaka után a folyosón szembetalálta magát Annával. A döbbenettől szóhoz sem jutott, de aztán visszaköszönt a mellette elsétáló főnökének, majd lesietett a recepcióhoz, hogy kifaggassa kolléganőjét a történtekről. Kiderült, a tulajdonosnő foglalását elkavarták, így visszajött. A férfi lelkiismeretfurdalást érzett, akárhányszor összetalálkozott Annával, ugyanakkor hálás volt a sorsnak, amiért teljesítette kérését, és égi jelnek tekintette a történteket.

Épp újabb hódítási tervét dolgozta ki, amikor meglátta, hogy a nő fehér liliomcsokorral sétál be az irodájába. Szerette volna kideríteni, kitől jött a csokor, hiszen korábban azt mondta, a virág erős illatától megfájdul a feje, és az egyetlen ok, ami miatt mégis elfogadta az az, hogy számára fontos embertől érkezett. Forrongott benne a düh, olyan hevesen törölgette el az éjszakáról megmaradt poharat, hogy egy szétrobbant a kezében.

Egész éjszaka le sem vette a szemét a nőről, aki ezúttal teljesen másképp festett, mint korábban. Aldo annak tudta be ezt a változást, hogy Anna megismerkedett valakivel a két nap alatt, amíg elutazott. Másképpen fésülte a haját, egészen más tervező ruháit viselte, és ezek sokkal élénkebb színben pompáztak, mint bármikor. Az utazása előtt sosem vett volna fel pinket vagy türkizkéket, mindig a sötétebb, visszafogottabb stílust kedvelte, de mintha az egész ruhatárát kicserélték volna. Aztán eszébe jutott, hogy talán elkeverték a bőröndjét, és ez a gondolat valahogy megnyugtatta.

Később meglátta, hogy a zöld szempár összefonódik egy pókerasztalnál ülő férfiéval. Azután Anna a füle mögé simított egy hajtincset, miközben lesütötte érzéki pilláit. A következő pillanatban mélyen a férfi szemébe nézett, és halványan elmosolyodott. A hódítónak nem kellett több, felállt, aztán a nő felé sétált. Anna hátrafelé indult a lépcsők irányába, majd eltűnt Aldo szeme elől. A férfi annyira remegett az elfojtott érzelmeitől, hogy újabb poharat tört össze, amikor megpróbálta összetakarítani, szétvágta a kezét. A vér látványától újra felderengett benne a leszámolás, aminek szemtanúja volt. A fegyverropogás, a halálhörgések, a sikolyok, és a bíborvörösre festett utca képe.

– Jól érzed magad? – kérdezte a másik mixer. – Annyira sápadtnak tűnsz! Beteg vagy? – lépett oda hozzá, majd tenyerét a férfi homlokára helyezte, hogy megnézze lázas-e. Aztán a pult alól előszedte az elsősegélyládát, és ellátta a vágást Aldo kezén. – Ma nincsenek sokan, elbírom egyedül. Menj, feküdj le, pihend ki magad, mert holnap jön egy újabb csoport, ahhoz pedig mindketten kellünk majd!

Hálásan megköszönte munkatársa segítségét, majd úgy hagyta el a bárt, mintha tűz ütött volna ki. A szobájába sietett, és ököllel ütötte a falat, amíg a bőre vérezni nem kezdett. A fájdalom kissé eltompította, de még mindig rettentően dühös volt. Esküt tett magának, hogyha meglátja a férfit, akivel Anna elhagyta a termet, ugyanígy meg fogja verni. Erre azonban nem került sor, mivel a hódító felszívódott. Aznap este Anna egy másik üzletemberrel hagyta el a termet, és ez nap, mint nap így folytatódott. Aldo már nem verte a falat, mint az első néhány alkalommal, helyette az alkohol jóságos kegyében részesítette magát. Igaz, egy idő után az ital mámora már nem tudta feledtetni Annát, azonban létezett mennyiség, amitől képes volt elaludni.

Egyik hajnalban viszont túl kevés bourbont vitt fel, így úgy döntött, hogy lemegy a bárba még egy üveg aranyszínű altatóért. Az alkohol akkor már mély befojással bírt, és nemcsak a gondolatai, hanem a teste felett is. Miután elesett, és nagy nehezen sikerült újra kétlábra tornáznia magát, a fal mellett haladt a folyosón. A legnagyobb kihívást azonban a lépcsőház jelentette, ezért megfontoltan, lassan botorkált a csigalépcső legvastagabb részén, míg karját erősen ráfonta a korlátra, nehogy véletlen lezuhanjon. Elfáradt, úgy gondolta, leül egy kicsit pihenni.

Hangokat hallott, és egy pillanatig meg mert volna esküdni rá, hogy Anna nyögését hallja. Magában átkozta a percet, amikor megismerte őt. Átkozta a nő idomait, kislányos arcát, vörös haját...

– Az a gyönyörű smaragdszempár – sóhajtotta.

Nincs rosszabb, mint egy szerelmes olasz, és bármennyire is tagadta ő az volt, de kétségei támadtak, hiszen pont azért szeretett bele Annába, mert a nő a megtestesült elérhetetlenségnek tűnt számára, de most, hogy válogatás nélkül gyűjti a férfi skalpokat, már nem volt annyira biztos, hogy Anna Neumann álmai asszonya, aki mellett elképzeli élete hátra lévő részét.

Zajt hallott, mint mikor valaki kicsapja az ajtót. Néhány pillanat múlva meglátta egy lépcsősori kanyarral lentebb, amint egy teljesen fehérbe öltözött nő egy nehéz zsákot húz maga után. A férfi nem látta az arcát, mert a kabát magas gallérja, és kapucnija eltakarta. A kijárat előtt a csomag felakadt, és kicsúszott cipelője kezéből. Aldo úgy látta, egy sápadt kéz esik ki a zsák száján. A nő idegesen visszatuszkolta a még mindig kéznek látszó valamit, majd újra nekigyürkőzött, hogy kivonszolja a nehéz terhet a lépcsőházból. Hideg légáramlat csapódott a férfi arcába, amely szinte kijózanította. A kinti szél belekapott a fehér kabát kapucnijába, és lefújta azt. A nő arcát még mindig takarta a gallér, de a leomló vörös hajzuhatag árnyalata összetéveszthetetlen volt.

– Az egy hulla? – kérdezte magától Aldo, majd alkoholtól mámorosan felkacagott. – Képzelődöm! – A nevetés már-már hisztériássá fajult, amikor megérezte a nő parfümjének illatát, amit a légörvény csak percekkel az ajtó becsukódása után sodort felé.

Másnap Aldo a nap első sugarával ébredt, mivel elfelejtette behúzni az ablakon a sötétellőt. A feje még mindig kótyagos volt, és úgy lüktetett, mintha valaki belülről kopácsolna benne. Az ablakon kinézve szinte vakította a mindent elborító fehérség, és ahogy a napfény megtört rajta szinte drágakőként csillogott mindenfelé. A hó tegnap este ismét esett, és a panzió udvarán a gyerekek vidáman hó csatáztak és hóembereket építettek. Egy turistabusz állt a ház parkolójában, újabb látogatókat jelezvén a férfi számára. Lezuhanyozott, megborotválkozott, aztán kétszer vagy háromszor is megmosta a fogát, hogy eltüntesse az alkohol okozta rossz szájízt, majd felöltözött az egyenruhájába. A világoskék ing, ami hátára az Eidelweiß Panzió jelképét, egy havasi gyopár hímeztek, sötétkék nyakkendő és nadrág tökéletesen kihangsúlyozta tengerkék szemét. Szőke haját némi zselé segítségével beállította, majd némi arcszeszt locsolt a tenyerébe, amit az arcára kent.

– Egy új nap! – A tükörbe nézett, majd felvillantotta hófehér fogsorát. Ma bizony újra önmaga lesz, és egy igazi bombázót cipel az ágyába. Legalábbis így indult neki a napnak, de amint leért a zsúfolásig emberekkel telt csarnokba már egyáltalán nem volt biztos benne, hogy erre lesz lehetősége, de elkezdte pásztázni a termet szexáldozat után kutatva. Talált is pár kedvére valót, de abban a pillanatban, amikor beállt a pult mögé, hosszú órákra el is feledkezett szándékáról, hiszen nagyon sok dolga akadt.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

sze, 2013-01-16 14:57 Sren

Sren képe

Üdv itt!

Nem tudom, mit hallottál a Karcról, de itt kliséhegyeknek, pláne ha nyálasak plusz képzavarosak, nem szoktak örülni az írók. Mediterrán varázs, véres leszámolás, szövevényes ügy, szerelmes olasz, magán kívül volt – sok sztármagazint olvasol?

Összefonódó szemek, érzéki pillák… és ebből még lesz három rész?

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

cs, 2013-01-17 16:18 Abigail Lyndon

Mindenesetre köszönöm, hogy végigrágtad magad rajta, idővel a történet fókuszpontja kissé áthelyeződik, remélhetőleg az az irány már kevésbé lesz klisészerű. :)

sze, 2013-01-16 17:03 Para Celsus

Para Celsus képe

Hófehér fogsor, meg összetört lelkű olasz, aki a lelki bajai ellenére csapodár és szórja a pénzt... plusz még bármixer is... Gondolom, a következő részekben jön a félmeztelen, napbarnított felsőtest, a vágytól csillogó szempár meg a többi Júlia-Romana-Tiffany-klisé, egy kis Danielle Steellel meghintve.


"The Rainmakeeeer!"

cs, 2013-01-17 16:30 Abigail Lyndon

Attól tartok, csalódottan foglak hagyni a felsőtesteket illetően, pár hulla viszont előfordulhat.

p, 2013-01-18 18:52 Indi

Indi képe

"hogy ebben az Isten háta mögötti helyen békét leljek." - ezen...a helyen...
Lehet, hogy egyedül vagyok vele, de nekem hiteltelen a levél (női gondolkodás, de egy férfi szájába akarod adni). De ez szubjektív.

----------------------------------------------------------

"Nem vagyok sznob. Kérdezz meg bárkit. Úgy értem, bárkit, aki számít." (Simon Le Bon)

"Egy gödör ásását leszámítva kevés dolog van, amit rögtön legfelül lehet kezdeni" (Harry Lo

v, 2013-01-20 17:51 Abigail Lyndon

Köszönöm, hogy elolvastad!

Elképzelhető, hogy igazad van, a férfi észjárás elsajátításán még dolgozom. :)