Vérgyöngyök

Törékeny fénykéve támaszkodott a test penészedett padlódeszkáinak. Csörömpölések és kiáltozás eltompult lármája úszott alá a fedélzetről. A fülledt levegő oszladozó tetemek édeskés illatát imitálta, és úgy terpeszkedett a hajó masszív bordái közt, mint elanyátlanodott kisded lelkében a menthetetlen kiszolgáltatottság félelme.
Csizmakopogás olyan ritmikussága hatotta át a gyötrelmesen recsegő lépcsőket, amelyet csupán egy dél-francia bürokratikus eleganciája képes diktálni. Két széles vállú hajóskapitány érkezett odafentről. A könnyed, pávakék kabátkákról és a pecsétvörös harisnyákról méltóságteljes könnyedséggel gördült le a fentről beömlő fényár habja. Sarkuk nyomán a céltalan tekintély és a megfélemlítés fanyar érzése himbálózott. Szúette teknőben a délelőtti kétszersült ecetes szagát hozták magukkal; elérkezett az etetés ideje.
Árnyalatnyi undorral, az előírt formalitás szenvtelenségében felvegyülve körbejárták az evezőpadokat. Az ajkak fájóan remegtek.
A tisztességes étkezésből csúfot űző erőszakoskodás naponta félórát ölelt fel. Egy negyedet késő délelőtt és egyet néhány órával szürkület előtt.
Ebben a percében én voltam a soron következő.
A tiszt makulátlan ujjai bevájták magukat fekélyek mintázta számba, és két gyakorlott mozdulattal eltávolította onnét a fémlapocskát, amely elgyengült nyelvem és fogsorom teszetosza szorongatása közt biztosította, hogy semmitmondó hümmögésen kívül egy hang, egy jajszó se legyen képes ajkainkról elrugaszkodni. Nem volt lehetőség sínylődésem üvöltésben kibontakozó könnyítésén. Egyikünknek sem volt lehetősége.
A savanyodott illatú hússzelet kellemetlenül gyűrődött a fogaim közé. A pecek arcizmaimat folyamatos veszteglésre kényszerítette, s így mostanra már egész állkapcsomat kellemetlen zsibbadás tépázta. Az étel visszataszító íze és szaga gyökeret vert fáradt ízlelőbimbóim sáncaiban, ott pedig, mint a leggusztustalanabb gaz, elburjánzott. Amint az ecet áthatóan belévájt felsebzett szájpadlásom, gyulladt ínyem és cserepes szájprémem húsába, keservesen görcsbe rándult az arcom. Minden fájdalom, ami eddig lagymatagul gyötört, és fogta a kezem, most mélyen szántva, milliónyi idegszálam csípős sanyargatásában csúcsosodott ki. A sebhelyekből megviselten tikkadt vér fakadt, és íze megtöltötte a szám, már nem éreztem savanyúságot, de a szívem megszakadt.
Az evezésről megfeledkeztem. Láncaim csörögve, óbégatva unszoltak, csuklóimat az evezőlapát után rángatták, és lesoványodott karjaim már ki kívántak szakadni vállamból. Erőt vettem a felülmúlhatatlan fájdalmon, és ujjaimat az evező csiszolatlan fájára tapasztottam. Szívvel, lélekkel eveztem. Szétszakadt szívvel, szétmorzsolt lélekkel.
Puszta másodperceket kaptam a tenyérnyi hús átrágására, és sajgó nyelőcsövemen való leküldésére. A tehetetlenségig nyomorgatott izmaim számára viszont képtelenségnek tetszett pillanatok leforgása alatt pépessé alakítani a száraz és förtelmes fogást. Csakhogy az étkeztetést végrehajtó tiszt nem várt. Mereven visszalökte a szájpecket, és nekilátott a következőnek.
A rágatlan falatok nyelvem udvarának végében veszteglésre ítéltettek. Kopaszra borotvált fejemet gyámoltalanul kapdostam a vélt égbolt felé, s igyekeztem az ételt finoman lelökni a garaton, mint a pelikán, ami öblös csőréből fürgén felfelé irányított mozdulatokkal csúsztatja le torkán a ficánkoló halat. Mély szánalmat keltő esetlenségem sikere halovány boldogságra buzdította szívemet. Ám még mindig fájt.
A helyiségen sovány patkány iszkolt keresztül. Koponyája a sarokban egy csizma talpa alatt megreccsent, és ragacsos vére lassanként beitta magát a deszkák kiszáradt rostjaiba. A magasabbik tiszt arrébb rúgta, majd másodmagával a fedélzetre baktatott. Én eveztem tovább.
***
A törökpiros alkonyat alattomosan ránk borította az estét. Vaksötétségben rángattuk a súlyos evezőlapátokat. A tenger óvatosan himbált halk morajlással szuszogó mellén. Társaim szénfekete szemében a beszűrődő holdfény fátyolos gyásza köszönt vissza. Mindannyian a kimerültséggel és a hozzátársult kínnal birkóztunk. Egyetlen hajrázó célkitűzésként az tűnt előttünk lebegni, hogy nemsoká megszólal a kis rézharang, evezőinket az elválás mindenféle velejáró fájdalma nélkül engedhetjük el, és sajgó inakkal végre elrebeghetjük imáink. A kis rézharang aztán megszólalt.
Hat katona jött értünk, magukra hagytuk a padjainkat. Halvérű közönyösséggel átvezettek egy másik térbe. Elszórtan, egymástól több méternyi távolságban súlyos fémkeretű ágyakhoz láncoltak. Még egyszer leellenőriztek; képtelenek vagyunk mozdulni. Négy fáklya eltűnt a fölfelé vezető létra fejénél, kettő pedig a fedélközbe andalgott, fényük lobogott, elköszönt, és elsápadt. Ott szendergett a fal másik oldalán.
Gyenge testemet összekuporgatva pihentettem. Bátortalan kíváncsisággal benyúltam rongyaim alá, és végigfuttattam ujjbegyeimet vállamon. Három lemoshatatlan bélyeg, három még szabályosabb mélyedés: G, A, L, gályarab. Bőrömbe égett.
Lakatlan tekintetem a sötét semmiségén függött, s már bóbiskolt az is. Gondterhelt fejemet ráhajtottam a párna, paplan, lepedő gyanánt használt ócska zsákvászonra, és lehunytam szemem. Egy utolsó puha sóhajtással fohászra motiváltam ajkaimat, és az Úr hatalma remegtetett, mindaddig az utolsó szóig, mely hűséggel bukott elő szennyes fogsorom mögül – Ámen.
***
A reggeli nap dologkerülő komótossággal hágott fel az ég kupolájára. Mikor még csillagok parányi ragyogásától volt szeplős a pirkadat, a hajó már a mi kezeink alatt hasogatta a tenger friss tajtékjait. A napfény hajszálvékony réseken tódult be a szenvedő lélegzetünktől terhelt bárka testébe. A levegőtlen térben árnyékainkat elnyújtotta a padlón, és irtóztató képeket rendezett. Testünk, mint egy-egy lőtt girhes vad. Láthatatlan huzalokon rángattak, és evezőink kínos cibálása volt mindaz, mit előadtunk ezen a színpadon. Kegyelem volna már a puszta kimerültségben holtsápadtan lefordulni a padról.
***
Vérben és verejtékben fáradt minden szál izmunk. Jobb vállam mögött a leghátsó pad kicsorbult dörejjel fölborult: valaki puszta kimerültségében holtsápadtan esett hanyatt a padon. Öt szerencsétlen társát magával rántotta.
Pillanatok alatt por, rémület és hangzavar kavalkádja szélesedett ki a tat felőli részen. Az evezők elárvultak. Tekintetek bátortalan kíváncsiságának zápora áztatta hat csótányként vergődő rab mostoha helyzetét, és a hátrányos állapot visszaállításán való eszeveszett törekvés szülte lármázás megmozgatta a fedélzet tagjait. A káosz életre kapott, és orcátlanul fetrengett a tűzfészek közepén. Félelem vezérelt.
Tucatnyi dühödt és fürge csizma dörgése rázta meg a hajót. Mire a még felbontatlan csapat észbe kapott, és az evezők után nyúlt volna, a katonák szabálytalanul szétrajzottak. Vasrudak és fapálcák csípős suhogása hasogatta a lármát. A tömeg zavara zabolázhatatlanná nőtte ki magát, és keserves csattogás, bennrekedt nyöszörgés emelkedett fel.
Elgyávult ábrázatomra szikrázó szempár tekintete ragadt. Kar lendül, vasrúd suhan. Gerincem beleroppant. Éreztem, amint a mérhetetlen fájdalom beléhasít a hátamba, és mocskos ruhám alatt a bőröm széthasad. Gyötrelmembe belesajdult az egész testem. Végtagjaim görcsösen megrándultak, a bilincsek masszív szorítása pedig felhorzsolta bokám és csuklóm. Mellkasom mögül irdatlan üvöltés indult meg, és bősz nyögés robbant ki belőlem. Kínomban a pillanatnyi felelőtlenség megpróbálta összezárni az állkapcsomat, a pecek viszont makacsul kiállt, és az erőszak hatására szintén egy mély sebet ejtett számban.
A vér vastag patakokban eredt meg a hátamon. Mindenütt a skarlátszínű íze festett sebzetté. Verejtékem a testem minden szegletén kövér cseppekbe duzzadt, aztán nyomban jéghidegre hűlt, és sója felmarta a bőröm. Fájdalmam e világon túli dimenziók megfoghatatlanságáig bontakozott ki.
Aztán újabb csapás ért. Gyöngéd csapás volt már. Vércsermely fakadt valahol. Beleszédültem, nem hallottam mást, csupán csöngést, és istentelen ordításokat, amelyek soha le sem pattantak a hangszálakról. Fakuló színek és pacák násza virágzott előttem. Könnyeim vérrel keveredtek. Vérgyöngyök gurultak önfeledten arcomról. Elszalasztottam a kantárt. Testem, mint legyilkolt fa rönkje borult a földre. Nincs más kiút. Meghalni a fájdalomban. Lendült is újfent egy kéz.

1.5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 1.5 (2 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

cs, 2017-04-20 14:30 Kelvin

Kelvin képe

Mint a porcukorral meghintett törökméz lekvárral. Nekem ez nagyon nem.
https://pitee.wordpress.com/kosztolanyi/

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

cs, 2017-04-20 17:47 Abu

Nem éreztem, hogy ennyire borzalmas. Igazad van! Köszönöm szépen!

cs, 2017-04-20 17:19 Sren

Sren képe

Nem akarok rátromfolni, mondjuk Kosztolányira nem is nagyon lehet… De hogy ne csak egyetlen véleményt láss, megerősítem Kelvinét: sok ez. Túlárnyalt, dagályos, poétikus, már-már színpadias.

Slankíts, irtsd a jelzős szerkezeteket. Hidd el, nem csak ezekkel (sőt, nem ezekkel) lehet nagyot odasózni. Hanem pont egy lecsupaszított, letisztult írmóddal, amely önmagában, sallangok nélkül üti ki az olvasót. A jelzőzés legyen tudatos, épp csak oda, ahova kell, és csak annyi, amennyi okvetlen kell. Ha csipet sót ír a recept, ne tégy bele egy merőkanállal. Istenem, hányszor elmondtuk: a kevesebb több, mindig! Kitartás. Nem lesz ez rossz, csak vegyél vissza, és a lényeget mondd, cifrázás nélkül.

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

cs, 2017-04-20 17:48 Abu

Nagyon sokat segítettél! Köszönöm szépen a véleményedet!

cs, 2017-04-20 19:09 Gitáros

Gitáros képe

Végigolvastam, becsülettel, türelemmel - mert megmondom őszintén, komoly erőfeszítésembe került -, de végül is nem mondhatnám, hogy valamilyen szinten nem tetszett.
Szerintem ez egy szándékosan választott írói stílus, úgy néz ki - nekem, az olvasónak ez a hatás "jön át" - hogy egyelőre lubickolsz a burjánzó jelzők, a meghökkentő, szürreális szóalkotások leírásában, ami önmagában azt jelenti, hogy van szókincsed, vannak gondolataid, ötleteid, csak éppen ez az írásmód itt és most, teljesen felesleges.
Az alapötlet annyi, hogy egy gályarab sanyarú sorsának egy pillanatát ábrázolod, de a hozzá megválasztott írói eszközök abszolút idegenek a témától.
Akciót, krimit, kalandos történetet nem lehet - legalábbis szerintem - szürreális módon leírni, mert az olvasó egyszerűen abbahagyja az olvasást.
Miért?
Mert elvész a túlbonyolított, jelzőkbe fulladó mondatok között, és erőlködni kell, hogy megértse, egyáltalán mi történik.
Ha pedig egy olvasónak túl nagy erőfeszítésébe kerül, hogy elolvasson egy novellát, akkor egy idő után feladja.

(Ha valaki így ír, annak baromi jónak kell lennie, ahogyan azt például Para Celsusnál láthatjuk, de ő egy egészen különleges tehetség, egészen más kategória...:)

Ha te elmerülsz a hangok, a csizmákon legördülő fények minél plasztikusabb jelzőfürtökkel történő leírásában, az neked jelenthet egyfajta intellektuális kielégülést, viszont nekem, az olvasónak gyakorlatilag élvezhetetlenné teszi a novellát.

Lehet - ez persze csak egy félénk megjegyzés -, hogy neked inkább költészettel kellene próbálkoznod, ott, a számtalan költői stílus között ez a fajta írásmód teljesen rendben van.

Nem gondolkodtál még ezen?...:D
Üdv!

Miki

cs, 2017-04-20 19:10 Abu

A versírás még ennyire sem megy. Iszonyatos lenne.
Valóban volt benne némi szándék. Viszont teljesen másképp láttam, nem gondoltam volna, hogy más szemszögből ez ennyire rághatatlan.
Köszönöm türelmedet és kimerítő válaszodat!

cs, 2017-04-20 19:10 Abu

A versírás még ennyire sem megy. Iszonyatos lenne.
Valóban volt benne némi szándék. Viszont teljesen másképp láttam, nem gondoltam volna, hogy más szemszögből ez ennyire rághatatlan.
Köszönöm türelmedet és kimerítő válaszodat!

cs, 2017-04-20 20:35 Sednol

Sednol képe

Üdv a karcon!

Velem szerencséd van, bármit elolvasok, ahogyan Gitáros is, és imádtam csűrni, csavarni a szavakat. Hála Istennek, leszoktattak róla. :D Utólag visszaolvasva néhány agymenésemet, rá kellett jönnöm, hogy igazuk volt, van és lesz.

Ezt nagyon túltoltad, de a történet összességét nézve ez volt a legkevesebb. Hiteltelennek találom. A gyötrelemről kéne írnod, ha már egy visszaemlékezés, ráadásként azt sugallja az utolsó mondat, hogy meg is haltál.

Olvasás közben kiszedtem egy csomó mindent, de nem az összest. Az van, hogy egy csomószor úgy kell megküzdeni a mondanivalód értelméért. Rossz szavakat találsz meg a mondanivalódhoz. Természetesen ki lehet találni, mit szerettél volna, de ez szinte elveszi az egész olvasás élményét. Nem biztos, hogy mindenben igazam van, de kiindulási pontnak jó. Ja, és ne vedd támadásnak. Nem célom a megsértésed. De lássuk a medvét.

„Törékeny fénykéve támaszkodott a test penészedett padlódeszkáinak.” - mármint hajótest, mert a jelenlegi formájában értelmezhetetlen a mondat.

„Csörömpölések és kiáltozás eltompult lármája úszott alá a fedélzetről.” - Egy mondat akkor hangzik igazán szépen, ha össze vannak egyeztetve benne a dolgok:
Csörömpölések és kiáltozások eltompult lármája, vagy Csörömpölés és kiáltozás eltompult lármája. Mivel több szenvedő van egy helyen, az első verzió tűnik indokoltabbnak.

„A fülledt levegő oszladozó tetemek édeskés illatát imitálta…” - Nem imitált az semmit (vagy van valami vagy nincs), hordozta vagy valami ehhez hasonló.

„…és úgy terpeszkedett a hajó masszív bordái közt…” - Itt tudjuk meg, hogy egy hajón vagyunk. Nem kell eltitkolni előlünk a tényt. Ezért is ajánlottam az első mondatban.

„…mint elanyátlanodott kisded lelkében a menthetetlen kiszolgáltatottság félelme.” - Szép hasonlat lenne, ha egy kisded képes lenne felfogni a kiszolgáltatottságot. Úgy vélem, hogy effélére képtelen szegényke, igaz még sohasem beszélgettem el egy csecsemővel. :D

„Csizmakopogás olyan ritmikussága hatotta át a gyötrelmesen recsegő lépcsőket, amelyet csupán egy dél-francia bürokratikus eleganciája képes diktálni.” - Nem sikerült összeegyeztetnem a hangot a képpel. Lehet, hogy az én hibám, gondoltam, jelzem.

„A könnyed, pávakék kabátkákról…” - kabátkákról? Utána miért nem harisnyácskákról? Legyen csak simán kabátokról, elvégre nem egy könnyed szerelmi történetet írsz le egy végsőkig szerelmes lányka szemszögéből.

„Szúette teknőben a délelőtti kétszersült ecetes szagát hozták magukkal; elérkezett az etetés ideje.” - Az ezt megelőző két mondatban oly ékesszólóan írtál, hogy magam is meglepődtem a hozták szó felbukkanásán. Ha már szépen akarod, akkor tedd azt stílusosan, de megéri közelebbről megvizsgálni a mondatot.

(A) szúette teknőbe(-n, hiszen nincs ott, ők „viszik le”, mármint a kapitányok) a délelőtti kétszersült ecetes (Ecetes? Megettem már életemben pár kétszersültet, de inkább égetnek, pörkölődöttnek nevezném, mint sem ecetesnek. Szagát? Ez olyan csúnya. Ugyan még nem tudom, miről szól a történet, de mivel etetést látok, ami csak úgy oda van vetve, mint egy döglött hal, arra gondoltam, hogy egy éhes ember illatnak érezne minden ehető dolgot) illatát hozták (erre már korábban kitértem) magukkal…
Arra szeretnék ezzel utalni, hogy minden szónak helye van. Nem dobhatod oda, hogy ecetszagú, ha alapból az emberek más illatúnak érzik. Akkor adj rá magyarázatot.

„…körbejárták az evezőpadokat. Az ajkak fájóan remegtek.” - a kapitányok az alanyok. Az ő ajkaik remegtek? Ja, te arra gondoltál, hogy az evezősöké. Akkor miért nem azt írod?

„Ebben a percében én voltam a soron következő.” – Ami most következik, amolyan szőrözés lesz. Múlt időben mesélsz! Az ebben a percben azt jelenti, hogy most, és nem akkor. Hiába is akarsz átverni egy voltam-mal. Próbáld meg átfogalmazni igazi visszaemlékezéssé, olyanná, ami akkor volt.

„A savanyodott illatú hússzelet kellemetlenül gyűrődött a fogaim közé.” A skorbuttól még nem hullottak ki, vagy ez olyan hajó, ahol amúgy rendkívül mostohák a körülmények, de azért néha kapnak egy kis savanyított káposztát? :D Bocs, ez övön aluli volt, csak próbálom megmutatni, hogy gondok vannak.

„cserepes szájprémem” Ezt magyarázd meg kérlek. Próbáltam elképzelni, de képtelen vagyok, és nem ez az egyetlen ilyen.

Valahogy azt is hiteltelennek találom, hogy evezés közben kapnak enni. Az is felmerült bennem (töredelmesen bevallom, hogy vakon tapogatózom a témában), hogyha nekem lenne egy gályám, akkor az értéktelennek gondolt rabszolgákat (drága pénzen vették őket, vagy harcok árán jutottak hozzá, tehát valamilyen becsben azért tartani kéne őket), akik nélkül nem igazán mozdul meg az a fránya hajó, jól tartanám. Na, nem fejedelmien, de legalább olyan kaját kapnának, amitől tudnak evezni, mert ahhoz nem kevés erő kell. Ennél a résznél értettem meg az ecetes szag jelentőségét, de fenntartom a pirítósnál tett észrevételemet, nem annak volt olyan szaga.

„…a deszkák kiszáradt rostjaiba.” - Nem jártam még gályán, de szerintem ott nem nagyon találni kiszáradt rostokat. A faipar még napjainkban is képtelen a tökéletes impregnálásra, nemhogy egy hajóács.

Milyen az a törökpiros?

Felötlött bennem az is, hogy hol van a dobos, aki az evezősöknek adja az ütemet? Eveznek, tehát kéne lennie, különben nem jutnának messzire.

„…mely hűséggel bukott elő szennyes fogsorom mögül” - Vajon abban az időben egy gályarab gondolt a koszos fogára?

Egy ostort valahogy jobban el tudnék képzelni fegyelmezésre, mint egy vasrudat.

Ezek zavartak meg igazán. Csatlakozom az előttem szólókhoz: jó lesz ez, de még hosszú az út. Ez a történet akkor ütne nagyot, ha a szenvedésre koncentrálnál, és nem a képekre. A következő történeted is szívesen elolvasom majd. Nem tántorítottál el, remélem, én sem téged. :D

cs, 2017-04-20 20:51 Abu

Nem is tudom, mit mondhatnék.
Az ecetes hús, a vasrúd, a silány bánásmód mind krónikákban lejegyzett tények. (Ugyanis a református papok gályarabsága ihletett. De ez már oly lényegtelen. Szánalmas az egész.) Ahogy mondtad, nem ezek a legnagyobb bajok itt.
Köszönöm mindenesetre a fáradozást. Talán meg sem érte. De megfogadom a tanácsaidat.
Törökpiros márpedig létezik.
Üdvözlettel.

cs, 2017-04-20 20:59 Sednol

Sednol képe

Semmi esetre sem mondanám szánalmasnak a történetet. Ne gondolj rá így!
Látod, te olvasottabb vagy ezen a téren, mert nekem fogalmam sem volt, hogy ilyen bánásmód létezett. A logika a rabok erejének szinten tartását diktálja nekem. Ezek szerint túl humánusan gondolkodom. Ezt megüzenem anyámnak, szerinte egy vadállat vagyok. Van még remény. :D
Ha csak egy tanácson elgondolkozol, amiket itt leírtunk neked, akkor már megérte a belefektetett időt. Egyikünk sem úgy kezdte, hogy írt egy bestsellert. Én legalábbis nem.
Hosszú és rögös útra tévedtél, és bizton állíthatom, jó helyre jöttél. De sajnos ritka errefelé a simogatás, mint apácazárdában a fitymacsattogás. :D

cs, 2017-04-20 21:02 Abu

Természetesen, már most rengeteg mindent tanulok, ha hallgatok a kritikákra.
És köszönöm, ez igazán felvidít :')

cs, 2017-04-20 21:01 Gitáros

Gitáros képe

Kedves Abu!
"Törökpiros márpedig létezik." - írod.
Erről az jutott eszembe, hogy ez lehetne akár egy női név is.

Török Piros

Bocs!...:DDD

Miki

cs, 2017-04-20 21:04 Abu

Mért vagy te Török Piros? Tagadd meg atyád, dobd el neved... :)
Lehetséges, kedves Miki.

cs, 2017-04-20 21:19 hamarjában

hamarjában képe
1

Hát, mit ne mondjak, sikerült a tragèdiát komèdiává alakítanod. Nagyon règen nem nevettem ennyit. Annyi át- ès meggondolatlan mondatot sikerült alkotnod, hogy egy tanulmányt lehetne írni belőlük.

na ja (Obb)

cs, 2017-04-20 21:25 Abu

Legalább szórakozhattál, és szurkálódhatsz most.

cs, 2017-04-20 21:40 Licaj Vuv

Licaj Vuv képe

Tök jól riposztozol itten! Két lehetőség is adódik, vagy megfontolsz minden szót a válaszaidban, ha így van legközelebb az írásra fordítsd ezt az energiát, vagy spontán jön, ez esetben próbálj spontánul írni, vagy maradj ennél vagy műfajnál. Írsz valamit, mindegy mit, aztán jöhetnek az élcek. Egyébként tudod mi volt törökpiros, hát Törökszultán fehérneműje, miután Csülök és Senki jól elhegedülte, vagy megmogyorózta, esetleg törökmogyorózta.

cs, 2017-04-20 21:43 Abu

"Tök jól riposztozol itten!"
Ne haragudj, ezt nem értem.

cs, 2017-04-20 21:51 hamarjában

hamarjában képe

Válaszaid intelligens emberre vallanak, ezèrt is èrthetetlen, hogy a novellád ennyire mellèment.

na ja (Obb)

cs, 2017-04-20 21:55 Licaj Vuv

Licaj Vuv képe

Na ja G. :lol:

cs, 2017-04-20 21:54 Licaj Vuv

Licaj Vuv képe

Nem baj. Ez amolyan forma bontó kiszólás volt, arra utal, hogy lecsapod a magas labdákat, néha az alacsonyakat is

p, 2017-04-21 07:44 Smilezolika

Smilezolika képe

Nem mondom, van benne anyag. Valami ilyesmi jutott róla eszembe:

- Alpok lábainak tudós koboldjai által cserzett cirkalmas időjelződ sejtése szerint hogy állunk ragyogó napunk telésének sosem múló vigasztalan frontján.
- Reppenő időnk rőt pillanatja a zeniten túli órának felét hágja eme varázslatos találmány orcájának tükrében.

Holott:

- Jó a swatchod, mennyi az idő?
- Fél egy.

p, 2017-04-21 15:30 Forsaken

Forsaken képe
2

Ó, minő döttentett hírai lelekénség ezen rege, mi párontolva likkent a világos tutvarába! Olybá való görmennem eme kiszenlést, hogy jóripittyé kömmenjen acsarós pajékása, valamint jujjongva mondja etyelény hátyást a dugba-kobva jenyeijér, s akkor még nem szöllköntem galyaiását. Tán fullongva s peretve föszörülném oda szépséges kamástját, de attól még reám zsátálná harabutos mogolyát, s nékem nem maradna más kilintubatnivaló, mint önnön hüllékségem jipitynek kárása. Ezért azt javallom Néked, ó, Röccsüntő Jetyenyer, hogy eztán ne órcsungozz turugva szésének menyigét, mert efféle őrmungotári hacurak nem gemednek jutra, csak palatra harkadnak, hol nincs más, csak őringés...

...és sullogás.

-----------------------------
"Az életelvem:
Nem beszélni magamról,
Még magammal se."

p, 2017-04-21 16:57 Roah

Roah képe

Ezt ismered? :))) A 41-est?

https://www.youtube.com/watch?v=ax7wcShvrus

(Különösen érdemes lehet számodra a harmadik perctől, vagyis 3.00-tól a rövid jelenet. ;)

Sok segítséget kaptál már, szóval csak apróságokat mutatnék, rendben? :)))

"Jobb vállam mögött a leghátsó pad kicsorbult dörejjel fölborult: valaki puszta kimerültségében holtsápadtan esett hanyatt a padon. Öt szerencsétlen társát magával rántotta."

A rabok a hajó gyomrában a lábuknál voltak összeláncolva; hogy pontos legyen az összhang - illetve a létszámuk igen magas volt -, szorosan ültették egymás mellé őket, szinte csak egy karfesz távra, épphogy evezni tudjanak. Hogy húzni tudjanak. Egyszerre, minden mozzanat egyszerre. (Egyébként eveztél már? :))) Kajak-kenu, indián-kenu, csónak? Matrac? Az evezés tök buli, csak a Dunán mondjuk rettentő huncutok a hattyúk. Egész egyszerűen melléd úsznak, és a csőrükkel rázúznak a kenura. Volt kenu-nincs kenu. Bugy-bugy-bugy. :D Frankón süllyedsz, sepercalatt, szevasz, jöhet az úszás. Olyan kemény a hattyú csőre, hogy egy jól irányzott csapással léket csaphat a hajódra. Akisaranyosak. :D Nagy madárnak nézik (nézhetik?) a kenut, a kajakot, vagy konkurenciának hiszik, nem tudom, miért támadnak, ok nélkül. De evezni ennek ellenére buli. ;) Ne hattyúz, tovább érsz. :D)

A jelenetben is láthatod, szinte egymás nyakán ültek a rabok, és ott bizony, ha nem a szélén ült valaki a padnak, nem eshetett hanyatt, max azok, akik a végén helyezkedtek el, de azok is inkább kidőltek, kizuhantak a többiek közül.

"a bilincsek masszív szorítása pedig felhorzsolta bokám és csuklóm."

Ott van az, a nyílt sebek, szinte örökké - a bilincs menetet vág a bőrbe.
Nem horzsol, szerintem annál is rosszabb.

"Mindenütt a skarlátszínű íze festett sebzetté."

Ennek így semmi értelme, ne haragudj.
Skarlátszínű íz?

Túltolt, szerintem is.
De kit érdekel? :D Hát első Karcos publikálás, és mindenkinek el kellett kezdenie valahol, nem? De. :D Sokkal jobban reagálsz a recenziókra, mint mondjuk anno én, vagy az átlag szokott, különösen méltatom, hogy kommunikálsz az olvasóiddal, a Karcosokkal, nem hagytad magára az írásod, nem vagy néma, mint egy medúza. :)))
Kicsit megszaladt az írókád, ami tulajdonképpen sok jót is sejtet nekem. Van szókincsed, tehát nem csak írsz a vak világba, láthatóan olvasni is szoktál. Aztán van ából-bébe haladás, és ha elsőre még nem zökkenőmentesen, akkor mi van? Megmondom én: semmi. Ha megismered az írás műhelytitkait, szabályrendszerét - ez utóbbit szerintem azért is érdemes hibátlanul beflamózni, hogy profin tudd áthágni az összeset :D -, technikáit, egyebeit, boldogulni fogsz ám. Ha ráérzel az írásra, akkor aztán...neked is annyi lesz. :D Mert az írás, ha valakit egyszer megszerez magának, azt meg is tartja. Ez ilyen, majd figyeld meg. ;)
Szépek a leírások, csak elszaporodtak, a mennyiség a minőség és néhol az értelem rovására is ment; a szavak szerelmesei lehetsz, csak szerintem még nem uralod őket, meg kell tanulnod, hogy ők vannak az írásért, és nem fordítva, ne engedd, hogy ez a szó is, meg az a szó is kitörjön, állítsd félre az útból őket, hisz' te vagy a főnök, te vagy a szerző - érted, nehogymá szabadon futkározzanak a wördöd tágas mezőin, és úgy törzs-fejlődjenek egy írásban, ahogyan nekik tetszik, aha, majd de. :D
Tudom, hogy a kísértés óriási, hatalmas csatákat vívnak ám még profi szerzők is egy-egy kifejezésért, mondatért - láttál már ilyen fájtot? :D komolyan, itt kell maradnod! Látnod kell! El ne mulassz egy sajátos nézőterű dodzsót, amiben a szerző repül, mialatt tíz ujjal, minden fogával, amennyije van, meg úgy mindenével, ragaszkodik egy szál kis szóhoz, sőt, még egy picurka 'a' betűhöz is (mikor-amikor esetei, míg-amíg, ó, hátigen) csak szállni lehet a széllel, mint a minap a városban a hurrikánokkal -, CGI nélküli extrém harcokat lehet megcsodálni, és ha szemfüles vagy, akkor gigászit profitálni, ugyanis ezekből tanulhat az, aki a Karcolatra jár. ;) Aztán később magad is megtapasztalhatsz ilyen kis fincsiségeket, szereplőként, és nem a nézőtérről. :))) Most talán perverznek tűnhetek, amiért ezen jókat és hosszan mosolygok itt neked, pedig mindössze arról van szó, hogy valóban úgy gondolom, egy-egy ilyen vitából, szerző vs akárki között, amikor verbális ájkidót tolnak egy szóért és mondatért, noha fájdalmas a meccs, valójában mindkét félnek :D, utólag, hideg fejjel a szerző átértékel - egészséges esetben az olvasó és egyéb felhasználó is -, és bizony vegytiszta tanúságokkal, tapasztalatokkal lett/lehet gazdagabb, amiket később félkézzel használhat fel az írásaiban - ha jól koncentrált harc közben. ;)

Itt, a portálon aztán hol a toll egyik, hol a másik végén vagyunk, tehát aki most olvas téged, azt te is olvashatod, aki most javított téged, annak te is segíthetsz, oda-vissza megy a buli (ha van írása fent a felhasználónak, és nem szedette, le ugye :D) , és hiába vagyunk itt tényleg sokan évek óta, sok év óta, máig szekáljuk egymást az írásaink miatt, máig tanulunk, máig csapatjuk a kreativitást, állítom, hogy mindig lesznek felfedezésre váró írástechnikák, egyedibbnél-egyedibb megfogalmazások, képvilágok, effektek, emóciós ábrázolások, mert az irodalom az a világ, amit soha az életben nem lehet megunni, örökkön-örökké mutat/mutathat új arcot.
Iszonyat sok tanulni való van ezen a terepen, el sem hiszed, mennyi az annyi. :D

Szóval kérdezz bármit, bátran, kérj tanácsot, javaslatot, nyúzd csak a felhasználókat, itt mindig lesz valaki, aki válaszol, segít, vagy keres valakit, aki tud helyesen felelni - mondom, csak semmi szemérmeskedés, mi is ezt csináljuk :D, pedig nem egy hete vagyunk fent, hazai pályán -, kérdezz vissza, ha nem világos egy kritika, egy elemzés, kérj magyarázatot - ez a föjdeutáltamközpontozásttanulni :D -, a központozásra, ha nem érted, csak ne rögzüljön hibásan, egyszóval: érezd magad jól az oldalon! :))))

Isten hozott a Karcolaton!

És ha már a 41-essel kezdtem, vele is köszönnék el. :)))

https://www.youtube.com/watch?v=tVlf7OiiTJE

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

p, 2017-04-21 17:40 Abu

Illene megkönnyeznem, azt hiszem, egy ilyen tüzetes véleménynyilvánítást. De most csak azt mondhatom, köszönöm. Tudom, és ígérem, hogy következőkor ennél - ha többel nem - egy lépéssel biztosan jobb lesz.
Köszönöm még egyszer!
"nehogymá szabadon futkározzanak a wördöd tágas mezőin, és úgy törzs-fejlődjenek egy írásban, ahogyan nekik tetszik" Ezt pedig jól a fejembe véstem. :)

p, 2017-04-21 17:54 Roah

Roah képe

Maradjunk ennyiben. :)))

Olvass fent sokat; kritikákat, akár friss írások között, blogokat, itt ugyanis nagyjából mindenhol tanulsz, de kajakra, akár úgy, hogy észre sem veszed. :))))

"Rezeg az emberben minden atom,
És csak az téved el, aki él!
De ha csak dünnyögsz, mardosod magad,
És nyaldosod a sebeidet,
Ami ma még az ajtón bejön,
Holnap a kulcslyukon kimegy."

(Quimby)

Pacsi! ;)

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

p, 2017-04-21 17:59 Abu

Pacsi vissza! :)