A szamuráj útja

A hegyek zöld köpenyt húztak magukra, hogy ne érje őket az áttetsző reggeli köd, de a harmat ellen nem védekezhettek. Az ősöreg, és a fiatal fák levelei nedvességtől csillogtak. Halk csobogás hallatszott valahonnan. A völgyben a növények nagylelkűen engedtek utat a tiszta vizű pataknak, de néhány merészebb fa hosszú ágaival a kicsiny vízfolyam fölé hajolt.
Egy alak lépdelt a patak mentén. Tartása egyenes és büszke volt. Léptei nyugodtak, és határozottak. Szürke kimonót, és hakamát, egy szoknyaszerű, bő nadrágot viselt. A kimonóra fekete kamishimot, egy ujjatlan keményített vászonból készült ruhát vett. Finoman ívelt kard, és egy rövidebb, hasonló formájú tőr volt övébe tűzve. Komoly, rezzenéstelen arca, szorosan összezárt szája önfegyelemről, és bölcsességről árulkodott.
Egyenletesen lépdelt, aztán egy pillanatra megállt egy sok emberöltőt látott fa mellett. Végigsimította a moha lepte fakérget, s felpillantott a szédítő magasba, remélve, hogy megláthatja fa csúcsát.

Lehull a levél
És a rothadó avar
Új életet szül.

Apró pattanó hangok. Életre kelt az erdő, s csillogó esőcseppek játszották vidám zenéjüket a zöldellő leveleken. Egy apró, hűvös vízcsepp a férfi homlokán ült meg, s folyt szét barátságosan. Ráncok vésődtek a ronin homlokára. Lehajtotta a fejét, és továbbindult. Emlékek törtek rá váratlanul, és fájdalmasan, kizárva minden mást tudatából. Léptei nem vesztettek magabiztosságukból, de arca gondterheltségről árulkodott.

Az eső cseppen
Port mos el, de nem enyhít
Harcos bánatán

Lassan ritkult az erdő, és végül teljesen elmaradtak a fák. A zöld rengeteget megművelt földtáblák váltották fel. A parasztok esőben is dolgoztak. A munka nem állhatott le, s fáradhatatlanul meneteltek, zsákot hordtak, kapáltak, észre sem véve a földek mentén elhaladó férfit.
Két alak tűnt fel szemben az úton, az egyre sűrűbb esőfüggöny mögött. Már messziről hallatszott, hogy fennhangon beszélgetnek, nevetnek, és közeledve a szemben jövőhöz, nem váltak szét, hanem kihúzva magukat megálltak előtte. Az egyiknek hosszú, lelógó bajusza volt, és kardjának markolatát babrálta bal kezével. A másik szakétól pirosas arccal vigyorgott. Mindketten vörös csíkokkal díszített ruhát viseltek, és szemmel láthatólag nem éheztek, mint a földeken dolgozó parasztok.
- Fizetni kell annak, aki Ishikura urunk földjére lép! – röhögött a bajuszos rekedt hangon, aztán társára nézett, és megveregette a vállát – Ugye Kanji?
Kanji válaszolni próbált, de képtelen volt megszólani. Nem jött ki egyetlen hang sem a torkán. Jobb kezével a nyakához nyúlt, és valami meleget érzett. Szemei elkerekedtek, és egy pillanatig meglepetten bámult az idegen véres kardjára, és saját vértől pirosló kezére, aztán eldőlt az út sarában. Társa egy gyors mozdulattal a fegyvere után nyúlt, de kétségbeesett kiáltással vette észre, hogy jobb karja helyén könyöktől lefelé csak egy vöröslő csonkot lát. Meg akart fordulni, és elfutni, de mellkasán mély seb nyílt. Vér csapódott arcára, és pillanatig az idegen érzelmek nélküli szemeibe bámult, aztán lehanyatlott társa mellé. Még sosem látott harcost, aki ennyire gyors lett volna.
A férfi továbbindult, az eső lassan elmosta vért, és a dolgozó parasztok észre sem vették a pillanatok lezajló párbajt.
Egy ázott alak görnyedt, súlyos terhe alatt. Egy nő volt az. A nehéz zsák kegyetlen erővel nyomta munkától sajgó vállát, de nem mutatta ki fájdalmát. Mikor meglátta a felé közeledő férfit, csak lehajtotta a fejét, mormogott valamit, és tovább küzdött súlyos terhével. A ronin megállt, és a kezét nyújtotta az asszony felé. A nő nem értette a másik szándékát, és hátrébb húzódott. Aztán szemében a felismerés fény csillant, és lassan átadta a zsákot a férfinek. Nem értette, miért kap segítséget az idegentől, de úgy döntött elfogadja a felé nyújtott kezet. Némán haladtak tovább az úton. Egyetlen szó sem hangzott el közöttük, de nem is volt szükség rá. Az eső beszélt helyettük, és vad zenével szórta be a tájat.

Annyi tisztelet
Jár harcosnak, amennyit
Ő ad másoknak.

A férfi vállán érezte a zsák súlyát, és emlékek törtek utat elméjében. Ugyanaz a teher, ugyanaz a súly, de egy gyermek vállán. Ő harcosnak született, de egy nap neki is segíteni kellett hazahozni a termést a földekről. Anyja az ajtóban állt és szigorú szemmel figyelte fia kitartását, ám a fiú nem látta őt kegyetlennek. Tudta, hogy sokat kell tanulnia, és megtapasztalnia, hogy olyanná válhasson, mint az apja.

Két gyermek szaladt az asszony elé, de meglátva az idegent megtorpantak, és szégyenlősen visszafutottak a házba. A nő megállt az ajtó előtt, és a szamurájt méregette egy pillanatig.
- Köszönöm a segítséget! – hajtotta meg a fejét. – Ha ételre, vagy szállásra van szükséged, akkor a házam ajtaja nyitva áll előtted – intett a bejárat felé. A szamuráj nem mozdult.
- A ház ura én vagyok. A férjem már régóta eltávozott közülünk.
A férfi bólintott, és belépett az ajtón. Nem volt nagy épület, de nem is kellett szűkölködniük az itt lakóknak, mert a nő, és a gyermekeken kívül más nyomát nem lehetett látni. Letette a zsákot, és katanáját is a fal mellé, aztán hagyta, hogy a nő a szoba közepére vezesse. Letérdelt a tompa fényű fapadlóra, az asszony pedig meleg levessel kínálta. A férfi szó nélkül elfogadta, és kortyolni kezdte a forró ételt. Csend, és nyugalom ülte meg a házat, és lassan a gyerekek is előmerészkedtek. Az egyik egy nyolc éves, pajkos arcú kislány, a másik pedig egy idősebb, komoly tekintető, és szikár alkatú fiú. Érdeklődve figyelték a szótlan jövevényt.
Lassan besötétedett, és az evés után mindenki aludni tért
Az asszony korán kelt. Sok volt a munka, és nem volt idő a pihenésre. A gyerekek is hozzászoktak már, hogy ébren vannak a nap első sugaraira, de a vendégüket már nem találták a helyén. Üres volt a gyékény, ahol aludt. Az asszony kisétált az udvarra, és a ház mellett megtalálta a férfit, de nem akarta megzavarni.
A ronin a földön térdelt, s előtte hevert egy finom szövet darabon katanája, és wakizashija. Két kezét a kard alá csúsztatta, felemelte a fegyvert, aztán egyik kezével a kard markolatára fogott és kihúzta a hüvelyből. Lassan megforgatta a pengét, és hagyta, hogy megcsillanjon rajta napfény. Tökéletes fegyver volt. Mint minden szamurájt, őt is megillette a kardpróba joga annak idején. Egy rabot feszítetek ki két cölöp közé, és a kard képes volt kettévágni a szerencsétlent egyetlen csapással, akkor méltó volt arra, hogy egy igaz harcos forgassa.
Ez a kard nem hibázott akkor, és utána sem, pedig sok csatát megélt már.
A férfi felállt és koncentrált. Lassan megforgatta a katanát a kezében. Éreznie kellett a pengét. A mester megtanítja az alapokat, de az embernek magának kell megismernie a kardot. Nem létezik ember és kard, hanem csak a harcos, és a harcosnak a kardja a keze. Eggyé kell válni a fémmel, elfelejteni, hogy tartasz valamit a kezedben. A fegyvered a tested része.
Léptek zaja zavarta meg a szamurájt. Öt férfi közeledett a ház felé. Az asszony bezavarta a házba a gyerekeket, és az ajtó elé állt fogadni a látogatókat. Mindannyian vörös csíkokkal díszített köpenyeket viseltek. Vezetőjük egy csontos arcú, középen kopaszra borotvált fejű, alacsony férfi volt, aki ahogy közelebb értek, megállította a kis csapatot.
- Ishikura küldött – szólt furcsán vékony hangján. – Ebben a hónapban még nem fizetted be a földhasználati adót!
- Ishikura is tudja, hogy már a hónap elején fizettem Asano – mosolygott a nő.
- Akkor most fizetsz másodjára is! – röhögött fel valaki hátul, de a vezetőjük, Asano csendre intette.
- Ishikura nem volt megelégedve az előző fizetségeddel Miyuki asszony, viszont most elnyerheted a bocsánatát.
- Ha egyre többször kell fizetnem, akkor kevesebb jut ételre. Ha kevesebb jut ételre, akkor nem tudok annyit dolgozni. Ha nem tudok eleget dolgozni, akkor egyáltalán nem fogok tudni fizetni. Ezt az uratoknak is meg kell érteni – rázta a fejét a nő teljesen nyugodt arccal. A félelem legapróbb szikrája sem látszott a szemében, még akkor sem amikor Asano a torkához nyomta a pengéjét.
Nem akarta bántani az asszonyt, mert gazdája külön figyelmeztette, hogy nem örülne, ha baja esne Miyukinak, csak meg akarta leckézetni egy kicsit. Zavarta a nő nyugalma, a gúnyos mosolya, és az hogy minden tisztelet nélkül beszél a vidék urának embereivel. Óvatosan megcirógatta a nő nyakát kardjával, de hirtelen elerőtlenedtek a karja, és meglepett tekintettel bámulta, ahogyan a piros selyemzsinórral díszített katanájának markolata lassan kicsúszik a kezéből, és tompa puffanással a földre esik. Aztán megremegtek a lábai is, és ő is követte a kardját. A tarkóján lévő mély vágásból vér bugyogott elő.
A társai kétségbeesett kiáltozásba kezdtek, és ügyetlen mozdulatokkal próbálták előrántani fegyvereiket. Asano volt a legügyesebb harcos közöttük, és most vérbe fagyva hevert a lábaik előtt.
A szamuráj támadóállásba helyezkedett, és végigmérte ellenfeleit. Láthatóan híján voltak minden szamuráj erénynek. Fegyelmezetlenek, képtelenek palástolni érzelmeiket. Féltek tőle, és attól, ami vár rájuk. A haláltól. A roninban még élénken éltek apja szavai.

„Ha a halál gondolatával ébredsz, és fekszel életed minden egyes pillanatában, akkor a félelem ismeretlen lesz számodra. Légy kész! Légy kész rá, hogy bármelyik pillanatban meghalhatsz, és bátran veted magad majd a pusztulásba. A halál nem bukás, hanem dicsőség!”

A ronin támadott. Ellenfele mellkasa felé szúrt, de az utolsó pillanatban váratlanul feljebb tolta a mozdulatot, és katanája ellenfele torkán ejtett mély sebet. Visszahúzta kardját, és a mellette érkező férfi jobb oldala felé vágott, ahol nem akadályozta a baloldalon tartott tőr markolata, vagy hüvelye a vágást. Érezte, hogy a penge puha húsba hatol, és tovább tolta derékban kettészelve a férfit. Két ellenfele maradt, akiknek sikerült összeszedniük magukat, és két oldalról támadtak a szamurájra. A ronin egy kézbe fogva kardját, előrántotta wakizashiját, és bal felé hajította. Komoly sérülést nem okozhatott, hiszen ezt a fajta tőrt súlypontja miatt nehezen lehetett hajítófegyvernek használni, de arra jó volt, hogy megzavarja bal felől érkező ellenfelét. Nem telt el két lélegzetvételnyi idő sem, és nem maradt állva senki a szamuráj körül.
A férfi eltette a kardját, és az asszonyra pillantott. A nő azt hitte, hogy köszönetet vár tőle, de ronin a földre mutatott.
- Vigyük el a holttesteket. Ne lássák a gyerekek
- Vigyük – sóhajtott fel az asszony – bár azt hiszem sokat láttak már ők a világból. Túl sokat – rázta a fejét a nő. – Ishikura kegyetlenül bánik velünk mióta elutasítottam egyszer.
A holttesteket csak víz vihette elég messze. Lehúzták a partig a halottakat, és a folyó a hátára vette a kiürült porhüvelyeket, amelyek most utolsó útjukra indultak.

- Halál – suttogta a nő a tüzet bámulva. – Mindig halál kíséri a magad fajtát?
- Igen – bólintott a férfi. – Egy harcosnak ismernie kell a halált, hogy szembe tudjon vele nézni akár a nap minden percében.
- Nem hallottalak még ennyit beszélni – fordult a szamuráj felé. A férfi csak egy visszafogott mosollyal válaszolt. Több volt ebben az apró mosolyban az udvariasság, mint az őszinteség.
- Még a nevedet sem tudom.
- Shintaro.
- Mióta vagy egyedül szamuráj? Nincs gazdád, egy urad, akit szolgálhatnál?
- Valaha volt, de erről nem beszélek – egy pillanatra lehullott az önuralom kemény, és rideg állarca, és Shintaro emlékei felszínre törtek.

A Nakao klán valaha hatalmas volt, gazdag, és virágzó, ám egyszer minden véget ért. Sokan nem nézték jó szemmel a klán fejének, Kei Nakaonak növekvő befolyását, és egy napon gyilkosok törtek rá.
Shintaro volt Kei Nakao legfőbb testőre, és jól emlékezett arra az éjszakára. Lángok csaptak a magasba, és sikolyok vesztek el a sötétségben, de ő nem harcolhatott. Menekülnie kellett, mert nem mondhatott ellent gazdájának.
Kei Nakao nem volt már fiatal. Egykor fekete haja már szürkébe veszett, bőre megereszkedett, és izmai sem voltak már olyan rugalmasak, mint régen. Tudta, hogy az ellenség bejutott a palotába, és nem menekülhet előlük. Öreg volt már a harchoz, és csak egyetlen módon kerülhette le a fogságba esés szégyenét.
Letérdelt a padlóra, előhúzta kardját, és maga elé fektette. Lemeztelenítette felsőtestét, és Shintaro felé fordult. Shintaro bólintott, és ős is kardjáért nyúlt, de az öreg nyugalomra intette.
- Ezúttal nem tartasz velem Shintaro – az arca nyugodt volt, de szemei nedvesen csillogtak. – A te utad nem itt ér véget.
- Az én sorsom az, hogy a gazdámmal legyek! – törte meg Shintaro tiszteletlenül ura mondatát. Elképzelhetetlennek tűnt számára, hogy hagyja Nakaot egyedül meghalni.
- Ne szakíts félbe! – rivallt rá dühösen az idős férfi. – Az én időm lejárt, de a tied még nem. Útnak indulsz, és elmenekülsz innen, de nem fordíthatod a kardod magad ellen. Ez urad parancsa! – Kei Nakao nem foglalkozott tovább testőrével. Felemelte katanáját, és a jobb oldalába döfte. Vér serkent a kard nyomán, de a férfi arca nem árulkodott fájdalomról Lassan jobbra húzta a pengét átvágva izmot, ereket, és belső szerveket. Belei, megszabadulva a hasfal izmainak börtönéből kicsúsztak a helyükről, de Kei Nakao ezt már nem láthatta. Teste előrebukott, és holtan terült el az egyre növekvő bíbor tócsában.
Shintaro képtelen volt mozdulni. Gazdája szamurájként halt meg, de előtte még elvette tőle a jogot, hogy ő is így tegyen. Alig tudott uralkodni magán. Remegett a keze, de nem vághatta ki magából növekvő szégyenérzetét. Miért vette el tőle ura a dicsőséges halál lehetőségét?
A ronin tudta a választ, de képtelen volt megérteni. Ő volt Kei Nakao legkedvesebb embere. Az öreg fiaként szerette, de egy szamuráj nem gyengülhet el ennyire. Ha gazdája nem félt a haláltól, akkor őt miért féltette? Egy szamuráj sosem menekül el ura mellől, de nem is cselekedhet parancsa ellen.

Mint nap kel mindig
Szamuráj úgy követi
Urát a sírig.

- Szomorú lehet az életed – sóhajtott Myuki, és rizst szedett a férfinek. – Szomorú emlékek társaságában vándorolni. Örökké egyedül.
- Volt valaha egy öcsém – szólalt meg váratlanul a szamuráj, és apró bólintással köszönte meg az ételt – de már régen elváltak útjaink, és nem láttam azóta.
- Sajnálom. Tudom, hogy nem cél nélkül érkeztél ide, de nem teszek fel olyan kérdést, amire biztosan tudom, hogy nem kapok választ.
Nem hangzott el több szó közöttük. Csendben ettek és a pattogó tűz lángjaiban gyönyörködtek. Shintaro a nő felé fordult, és tekintetük egy pillanatra összekapcsolódott. Myuki már érett asszony volt, de nem hagyta maga mögött még szépségét. Fakó bőre, pirosas ajkai, és finom vonású arca törékenységet sugárzott, de a tekintete keménységről árulkodott.
A férfiban felizzott egy pillanatra a vágy, de rögtön elfojtotta a fellobbanni készülő lángokat. Tudta, hogy az asszony később társat remélne benne, aki mindig ott lesz mellette, de ezt ő sosem adhatta volna meg neki. Hamis reményeket, pedig nem akart táplálni a nőben. Többre becsülte ennél.

Másnap reggel a városba készült a férfi, de az ajtóban álló kisfiú megállította.
- Taníts meg harcolni, kérlek! Hogy megvédhessem anyámat – a fiú vékonyka hangja remegett. Félt, hogy tiszteletlenséget követ el a ház vendégével, de képes volt szembe nézni a félelmeivel. A belé nevelt tisztelettudással, és alázattal dacolva a szamuráj elé állt.
A ronin a fiú szemébe nézett. Emlékezett saját gyermekkorára. Végigkísérte egész elétet, hogy egy szamuráj fia. Születésétől fogva harcosnak nevelték. Ha kellett nehéz munkákat végzett, és megesett, hogy télen mezítláb küldték rizsért. Újra anyját látta. Végig figyelte. Minden egyes nap egy próbának tűnt, és az asszony szemei követték minden mozdulatát.
Nem gyűlölte ezért őt. Tudta, hogy a keménysége mögött aggodalom rejtőzik, és évekkel később már hálás volt mindenért, mert másképpen sosem lett volna igazi harcos.

Hideg, szenvedés
És gyermektestben lélek
Férfiszemmel lát

Végignézett a fiúcska munkához szokott kezein, szikár testén, és megrázta a fejét. Erős gyermek volt, és bátor, de nem égett benne a tűz. Más nevelést kapott. Sosem lenne belőle igazi harcos. Újra nemet intett a fejével, és kilépett a szobából.

A ronin a városka fogadójában szakét kortyolva gondolkodott. Okkal érkezett ide, de amit tenni akart, arra komolyan fel kell készülnie.
Egy alak lépett be a fogadóba. Vörös csíkokkal díszített ruha. Ishikura embere. A kerekded, kicsit pufók arc, a vastag szemöldök, és a mélyen ülő, komoly szemek különös hatással voltak a szamurájra. Egy lélegzetvételnyi időre elvesztette az önuralmát, és egy nevet suttogott halkan.
- Takeshi!
A belépő férfi is felismerte őt, és összekapcsolódott a tekintetük. A ronin a fejével az ajtó felé intett. Takeshi bólintott, és kilépett a fogadóból.

Végigsétáltak a városon, be az erdőbe, amíg egy tisztásra sem értek. Az apró kis füves területet körbeölelték a fák, és összekulcsolódtak az ágaik felette, de még így is sok napfény jutott át levelik között, megvilágítva a talajt borító színes avart.
A két férfi egymással szemben állt. Mindketten kardjuk markolatán tartották a kezüket. Tudták, hogy nem kerülhetik el a harcot, de mégis tétováztak.
- Takeshi… - a ronin kereste a szavakat. – Sosem gondoltam volna, hogy itt találkozunk.
- Én sem Shintaro. Igazából azt reméltem, hogy sosem találkozunk többet – megremegett egy izom a szája felett.
- Uralkodj magadon! Sosem voltál rá képes, és látom most sem tanultad meg!
- Ne parancsolgass nekem Shintaro! Nincs hozzá jogod!
- Áruló! Elárultad az urunkat, és megszöktél!
- Nem tudtam tovább az árnyékodban élni Shintaro! – egy pillanatra elfulladt a hangja. – Be kellett bizonyítanom magamnak, hogy harcos vagyok, de ott képtelen voltam!
- Sosem voltál igazi harcos, és nem is leszel!
- Talán nem én vagyok a legjobb szamuráj, de nem félek a haláltól! – Takeshi könnyeivel küszködve kulcsolta rá ujjait a kardja markolatára. – Tedd azt, amit egy árulóval tenned kell! Nem félek a büntetéstől!
Megfagyott a levegő a két férfi között. Jól ismerték egymást, és tudták, hogy a harc nem lesz hosszú. Egyetlen mozdulat fogja kioltani a másik életét. Takeshi kirántotta katanáját, de Shintaro elhajolt és csak súrolta az arcát a vágás. Takeshi tudta, hogy vesztett. Lebámult a melléből kiálló pengére. Nem sugárzott a szeméből sem gyűlölet, sem fájdalom. Vért köhögött fel, és Shintaro szemébe nézett. Elmosolyodott, megszorította a férfi kardot tartó kezét, és élettelenül hanyatlott a puha avarba.
Shintaro meghajolt ellenfele előtt, majd felemelte a halott öccse testét, és elindult vele a folyó felé. Az út elé hosszú volt ahhoz, hogy időt hagyjon a feltörő emlékeknek. Takeshit is szamurájnak nevelték, de sosem volt igazi harcos. Shintaro mindig is szerette őt. Próbálta segíteni, és oktatni, de éppen ezért alakult ki mély ellentét közöttük. Mikor felnőttek legjobb tudásukkal szolgálták a klánjukat, de egy nap Takeshi megszökött. Árulónak bélyegezték meg. Elvesztette becsületét, és a halál volt az egyetlen megváltás a számára. Mégis Shintaro fájdalmat érzett, amikor a vízre fektette öccse holttestét. A halál dicsőség volt, de mégis bűntudatot ébredt benne öccse halála miatt. Megérintette az arcán húzódó friss vágást. Vér tapadt az ujjaira. Meg kellett ölnie a saját öccsét, és ezt a bélyeget örökké magán fogja viselni.
Felkészült a bosszúra. Ishikurának meg kell halnia. A szamurájnak nem kellett messzire mennie. A városba vezető úton tíz ember állt. Ishikura, a személyi testőre, és nyolc fegyveres. A ronin megállt. Egy darabig csendben várakozott, és farkasszemet nézett az ellenfeleivel. Az eső pedig lassan eleredt. Egy vízcsepp hullott a földre, és hamar elnyelte a por, de nem érkezett egyedül. Társai hamar győzelmet arattak, és benedvesítették az utat.
Ishikura intett, és a földek közötti szűk úton négyen rontottak Shintarora. A szamuráj várt. Ellenfelei csodálkozva figyelték, és bolondnak gondolták, hiszen a kardját sem rántja elő. Ám amikor a legkevésbé sem számítottak már rá a katanájának pengéje elővillant, és a ronin ordítva rontott ellenfeleire. Ishikura emberei láttak már néhány csatát, de nem az igazi harcosok vére csörgedezett ereikben. Egy pillanatra megrémültek a ronin szemeiben izzó lángoktól, és ennyi elég volt, hogy gyors halált haljanak. A mögöttük érkezők már óvatosabbak voltak. Körbevették Shintarot, és megpróbálták legyűrni, de a szamuráj kitört a halálos körből, és ahol pengéje járt, ott sebek szakadtak és sikolyok haltak el. Nem a győzelemre gondolt a csata hevében, hanem a dicsőséges halál karmaiba vetette magát félelem nélkül. Vágyott a halálra, és a halál éppen ezért nem ölelte még magához. Játszadozott vele, mint ahogyan Shintaro az ellenfeleivel. Mozgása ruganyos volt, mozdulatai pedig villámgyorsak és elemi erejűek. Nem lassították az elszenvedett vágások. Ishikura emberei igazi démont láttak benne, akit nem állíthatnak meg a halandók.
Újra nyugalom telepedett a környékre. A vért elmosta az eső, és békésen feküdtek a holttestek az úton. Mintha aludnának. Csak borzalmas sebeik árulkodtak arról, hogy az ő álmuk örök.
Ishikura meghajolt Shintaro előtt.
- Kíváncsi voltam rá, hogy ki az, aki az embereimet öli – végigsimított apró bajszán. Méretes pocakja, és drága ruhái jólétről tanúskodtak, de a tekintete egy harcosé volt. – Kivételesek a képességeid, és most hogy láttam ki vagy már nincsenek kétségeim a kiléted felől. Csak egyetlen emberről hallottam, akinek a tiedhez hasonló képességei vannak. Kei Nakao testőrének viszont már halottnak kellene lennie.
- Kei Nakao testőre él, és eljött, hogy bosszút álljon gazdája haláláért! – Shintaro a földet bámulta. Nem mert Ishikura szemébe nézni, mert képtelen volt felülkerekedni szégyenérzetén.
- Hogyan élheti túl egy igazi szamuráj a gazdája halálát? Szégyen – gúnyolódott mosolyogva. – Jól ismerted a gazdádat? Rászolgált arra, hogy bosszút állj érte? Nekem öregnek, és gyengének tűnt. Ezért pusztítottam el a klánját – a férfi felkacagott. - Nem érdemelte meg a hatalmat. Talán ő nem akarta, hogy vele halj meg – hirtelen eltűnt a mosoly az arcáról, és együttérzés sugárzott a hangjából. – Kegyetlen döntés. Kegyetlenség. Ez volt jellemző Kei Nakaora.
- Ha a szamuráj kardja előkerült, akkor használni is fogja. A szócséplés nem ment meg.
- Nem félek tőled ronin. Ezért jöttem el személyesen. Látom Miyuki asszonynál húzódtál meg. Ironikus. A lelked vitt oda talán? – Shintaro felpillantott. Felkeltette az érdeklődését Ishikura mondanivalója. – Régen Kei Nakaot szolgáltad, ma pedig az ő fattyait, és az általa megbecstelenített asszonyt védelmezed. Bizony – bólogatott. – Még nem voltál Nakao szolgálatában, amikor megtörtént a dolog. Harc dúlt a két klán között, és betörtek ide. Sokan meghaltak. Myuki férje is. A gazdád pedig kihasználta az alkalmat. Valóban bosszút akarsz állni érte? Megérdemli egyáltalán? Szolgálj engem, és visszanyered a becsületed!
- A becsületem már elvesztettem. Fogd a kardod, és harcolj, hogy visszaszerezhessem egy darabját!
- Előtte Sanadaval kell megküzdened – Ishikura testőre lépett előre.
Sanada hírneve eljutott Shintaroig is. Remek harcos volt, és méltó ellenfél. Vastag szemöldöke alatt élénk szemek rejtőztek. Arca csontos volt, teste szikár, és magas. Megállt Shintaroval szemben. Két szamuráj nézett farkasszemet. Sokszor már itt eldőlt egy küzdelem, de most két igazi harcosról volt szó. Lassan körözni kezdtek. Várták a megfelelő pillanatot. Sanada Shintaro feje felé vágott, de a ronin hárított, és újra körözni kezdtek mindketten. Aztán még egy vágás, és hárítás, egy újabb, és egy újabb. Úgy tűnt, hogy örökké folytatódik a két harcos rapszodikus tánca, de Sanada megcsúszott egy pillanatra, és Shintaro kardja elválasztotta a harcos fejét a nyakától. Méltó ellenfél volt, és Shintaro sajnálta, hogy így kellett győznie.
Ishikura nem menekült el. Nem volt félelem a lelkében. Bátran állt szemben a roninnal, és egyetlen hang nélkül halt meg.
A vér lassan felhígult, és elhalványult az esőben. Egy pillanatra Shintaro eljátszott a gondolattal, hogy mi lenne, ha az ő szégyenérzete is eltűnhetne így. A halál járt körülötte, és most végre felé kacsintgatott.
Emberek érkeztek futva az úton. Ishikura küldött segítségért mielőtt ide indult, de a segítség későn érkezett. A jövevények megtorpantak és némán bámultak.
Shintaro letérdelt a földre. Katanáját a combjaira fektette, és lassú, kimért mozdulatokkal félmeztelenre vetkőzött.
Valaha jó szamurájnak tartotta magát. Becsületes és bátor volt, aki tudja, hogy mit miért tesz, de az események hirtelen különös fordulatot vettek. Először el kellett hagynia a gazdáját, aztán kénytelen volt rájönni, hogy a bosszú sem szerezheti vissza a becsületét. Tudta, hogy Ishikura nem hazudott. Bátor ember volt, és tiszteletre méltó. Hiába akart bosszút állni gazdájáért, most ráébredt, hogy neki magának kellett volna megölnie. A Ishikura megölése így a halottak között térdepelve már nem tűnt jó döntésnek, és e miatt kellett meghalnia az öccsének is. Csak egyetlen mód volt rá, hogy újra igazi szamurájjá váljon.
Kardját a hasa bal oldalához érintette.
- Lássátok lelkem! – suttogta. – Megmutatom magam! Tiszta lélekkel halok meg.
Mélyen az oldalába döfte a pengét, és a jobb felé kezdte húzni. Egyetlen izom sem rezzent az arcán. Egyetlen hang sem hagyta el a torkát. Vér serkent a kard mentén, és a seb egyre nőtt. Mint egy mosolygó száj. Shintaro utolsó mosolya.

Katana villan
S csillan, halál köszön
Én rámosolygok.

Belei kicsúsztak a hatalmas vágáson. Pillanatok alatt elvérzett. Teste előrebukott, de a kard markolata a földnek ütődött, és térdelő helyzetben tartotta a szamurájt, az eső pedig lassan elállt.

4.5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.5 (6 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

v, 2005-02-13 00:51 adriandraco

adriandraco képe

Ezt az általam látott szamuráj filmek hatására és tiszteletére írtam :)

__________________________
http://adriandarco.atw.hu

cs, 2005-08-04 13:49 ldusnoky (nem ellenőrzött)

Szia!

Nekem nagyon tetszett a novellád! Én harcművészeteket tanulok már több, mint 5 éve, és 2 éve tanulom a szamuráj kard művészetét, a kendzsucu-t is.
Nem tudod, hogy honnan lehetne szerezni szamurájos filmeket? Régiekre gondoltam, Kuroszava filmekre!

v, 2005-02-13 03:17 Mesemondó

Mesemondó képe

Még csak a haikukat olvastam de amint éberebb leszek a többit is megnézem nálamez nagyon nyerő téma!!!:)
... a fű nő magától.

v, 2005-02-13 11:30 Ritus

Ritus képe

Kedves adriandraco!
Ez a történeted is nagyon tetszett, igaz elég sok hasonlóságot véltem felfedezni Az utolsó szamuráj című film és írásod főleg első fele között. Ez az egyik kedvenc filmem, és ez is mutatja, h. szeretem, ha valaminek van igazi mondanivalója.
Leírásaid nagyon eredetiek, és nekem nagyon tetszenek, pl. :
„Egy vízcsepp hullott a földre, és hamar elnyelte a por, de nem érkezett egyedül. Társai hamar győzelmet arattak, és benedvesítették az utat.”
Talán kicsit gyors lett a befejezés, de összességében megint elmondhatom, h. nagy érdeklődéssel olvastam végig a sorokat, nem hagytad lankadni figyelmem egy percre sem.
Csak gratulálni tudok! :)
_________________________________
"Szólj, gondolj, tégy jót,
s minden szó, gondolat, tett
tiszta tükörként fog visszamosolyogni rád!"
(Vörösmarty)

v, 2005-02-13 11:49 adriandraco

adriandraco képe

Ritus: Köszönöm, hogy elolvastad. Nekem is tetszett az Utolsó szamuráj, bár nem vettem alapul a novella megírásához. Csak véletlen lehet a hasonlóság :)
A befejezés tényleg gyors. Nem akartam, hogy túl sok harci jelenettel legyen tele (így is van elég :) ) ezért ott inkább a belső küzdelemről írtam, de igazad van. Ott talán még tovább lehetett volna írni. Köszönöm a véleményed!
__________________________
http://adriandarco.atw.hu

v, 2005-02-13 13:55 Ritus

Ritus képe

Várom a következő írásod! :) Biztos, h. elolvasom!
__________________________________
"Szólj, gondolj, tégy jót,
s minden szó, gondolat, tett
tiszta tükörként fog visszamosolyogni rád!"
(Vörösmarty)

v, 2005-02-13 22:21 Max

Max képe

A sogun árnyékát láttad?
Nekem az a kedvenc szamurájos filmem! :D
_______________________________________________________________________
"Míg ellenségeim a menybe mentek, én addig itt maradtam a pokolban."

v, 2005-02-13 22:34 adriandraco

adriandraco képe

Azt még nem láttam. Az újabbak közül a Zatoichi, a Twilight Samurai, és a Samurai Fiction tetszett. Most a Hát szamurájt próbálom megszerezni.
__________________________
http://adriandarco.atw.hu

v, 2005-02-13 23:00 Max

Max képe

Ez egy régebbi! De ne hagyd ki! :D
____________________________________________________________________
"Míg ellenségeim a menybe mentek, én addig itt maradtam a pokolban."

v, 2005-02-13 23:12 adriandraco

adriandraco képe

Oké utána nézek :)
Egyébként tetszett a novella?
__________________________
http://adriandarco.atw.hu

h, 2005-02-14 23:17 Rem

Rem képe

Mindig is kedvesek voltam számomra a szamurájos történetek, bár már jó régen olvastam el Bushido könyvét. A gondolt menetben sokszor allúzio van erre a köynvre. Eléggé olyan felemás a főhős. Végülis szégyenteljes halálban hal meg. (andriandarco, ha kezed ügyébe kerül Schopenhauer halálról szól egyik könyve, akkor majd nézd meg benne az arisztokratikus halál gondolatát, tökéletesen ráillik a szamuráj felfogásra.)

A egy részt pedig nem értek benne (lehet bennem van a hiba :lol: ). Megöli a főhős ellenséges klán fejét, ezáltal bosszút áll, és utána harakiri, (ahogy ez lenni szokott ;) ) De nem tudom minek jön oda, hogy jó ember volt a klánvezér, elvégre amit megtett, arra nincs mentség. :!:
Nyelvezete viszont bejött. ;)
______________________
Az öreg dobozoló sámán

h, 2005-02-14 23:27 adriandraco

adriandraco képe

A szamuráj a saját uráért állt bosszút, de kénytelen volt ráébredni, hogy ura nem érdemelte meg, hogy bosszút álljanak érte. Viszont Ishikura nem volt rossz ember a szamuráj erényeknek megfelelően. Harcolt a másik klán ellen, és győzött. Nem tett semmi olyat, ami elítélhető. Így egyfajta dilemma elé került Shintaro. Ishikura megölte a szamuráj urát, így Shintaronak bosszút kellett állnia rajta, de a szamuráj ura rászolgált a halálra, Ishikura pedig a szamuráj erények szerint elő harcos volt.
A harakiri végülis nem szégyenteljes halál. Úgy tartották, hogy a bátorság, és a lélek is a gyomorban rejtőzik, és a szeppuku által a szamuráj megmutatja, hogy tiszta a lelke. Így visszanyerheti a becsületét.
__________________________
http://adriandarco.atw.hu

k, 2005-02-15 14:04 Rem

Rem képe

Azt én is tudom, hogy a harakiri nem szégyentelen halál, de neki akkor is megtiltotta úra, akár milyen gonosz is volt.
"Viszont Ishikura nem volt rossz ember a szamuráj erényeknek megfelelően. Harcolt a másik klán ellen, és győzött." Nos a harcról nem közöltél semmi információt, ami Ishikurát jellemezni, csak a harc végét, és másik főúr halálát. Ebből én nem tudom kitalálni, hogy tisztességes úton győzött. ;)
______________________
Az öreg dobozoló sámán

k, 2005-02-15 15:02 adriandraco

adriandraco képe

"Azt én is tudom, hogy a harakiri nem szégyentelen halál, de neki akkor is megtiltotta úra, akár milyen gonosz is volt."
Ez végülis jogos. Nem akartam kitérni rá, de talán meg kellett volna tennem, mert így egyáltalán nem volt egyértelmű. A szeppuku-t gyakran akkor is elkövették a szamurájok, amikor gazdájuk valami olyat tett, vagy parancsolt, ami nem méltó egy szamurájhoz.Ilyenkor a szamuráj dilemma előtt állt. Nem tehetett olyasmit, ami ellenkezik elveivel, és nem is szolgálhat olyan urat, aki nem méltó arra. Ilyenkor tiltakozásul öngyilkosságot követtek el. Itt a végén bebizonyosodott Shintaro urának méltatlansága, így a szamuráj elkövethette az öngyilkosságot. Köszi az észrevételt! Máskor majd jobban kitérek az ilyesmire!

Viszont Ishikura erényeire halványan utaltam. "de a tekintete egy harcosé volt" "Ishikura nem menekült el. Nem volt félelem a lelkében. Bátran állt szemben a roninnal, és egyetlen hang nélkül halt meg." valamint azzal, hogy ő is megkörnyékezte Miyuki-t, aki elutasította, de Shintaro végül nem vette el erőszakkal, amit akart. Én ezt elégnek éreztem, a harcot pedig nem akartam részletezni, mert túl nagy kitérő lett volna. Így is kevesen olvassák el a hossza miatt :)
Köszönöm mindenkinek aki elolvasta, és köszönöm az észrevételeket is!
__________________________
http://adriandarco.atw.hu

cs, 2005-02-17 21:33 Akairo Ryu

Akairo Ryu képe

Nekem Tetszik! Én is szeretem a szamurájos történeteket!

sze, 2005-02-23 15:09 Blade

Blade képe

AD, ez igencsak jóra sikeredett. Én is szeretem a szamuráj sztorikat. Ráadásul most az Utolsó szamuráj c. film zenéjét hallgattam olvasás közben, ami abszolút illik hozzá és teljesen más hangulatot teremt, mintha csendben olvasnád. Próbáld csak ki.

Szóval remek írás! Ilyeneket várunk még Tőled, sokat :)

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.

p, 2005-02-25 23:15 adriandraco

adriandraco képe

Köszönöm Blade!
Mostanában sok szamurájfilmet néztem, és muszáj volt írnom egy ilyen sztorit :)
__________________________
http://adriandarco.atw.hu

cs, 2005-08-04 23:12 adriandraco

adriandraco képe

Köszönöm!

Hát Kurosava filmeket nehéz beszerezni. Nem hiszem, hogy megjelentek volna itthon dvd-n, így csak letölteni tudod őket. Az emule jó erre.
__________________________
http://adriandarco.atw.hu

p, 2005-08-05 08:13 Blade

Blade képe

Az utolsó szamuráj (Tom Cruise) nem tetszett nektek? Sztem nagyon jó film.

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.

v, 2005-08-07 00:11 adriandraco

adriandraco képe

Hát sokan szidják, hogy túlzottan "hollywoodi", ami igaz is, de nekem mégis tetszett.
__________________________
http://adriandarco.atw.hu

v, 2005-08-07 10:38 Blade

Blade képe

AD please használd a "válasz" gombot :)

Hálivúdi...hálivúdban sok remek filmet csináltak már.

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.

cs, 2010-11-25 13:42 krystohans

krystohans képe

 remélve, hogy megláthatja a fa csúcsát

valahogy olyan, mintha a meleg leves már ott lett volna, amikor az asszony hazatért a szamurájjal. A gyerekek főzték, vagy elmúlt közben egy kis idő?

"mert a nőn, és a gyermekeken"

"a kard markolatára fogott és kihúzta a hüvelyből. Lassan megforgatta a pengét, és hagyta, hogy megcsillanjon rajta napfény." 'hüvelyéből' névelő nélkül, és 'a napfény.'

"A nő azt hitte, hogy köszönetet vár tőle, de ronin a földre mutatott." - durva rezonőrváltás

"Lehúzták a partig a halottakat, és a folyó..." - eddig még csak patak volt, hogy jött ide hirtelen hullaszállító folyó? Jobban fel kellene építeni a környék leírását.

A szeppuku nem a belek kiontását, hanem a gyomortájékon, a központi csakra felnyitásátz jelenti, háromirányú vágással, ha pedig egy mód van rá, segédet kér a szamuráj a lefejezéséhez.

A filmélmények átjönnek, de a japán, és ezen belül a szamuráj kultúra ennél sokkal mélyebb.

 

 

___________________
Portölcsér vagyok
Szél játéka összetart
Ha megunt, szétszór