Út a mennybe

Csendben fújom ki a füstöt és hallgatom az éjszaka hangjait, amelyek úgy hozzátartoznak már bűnben fuldokló városomhoz… a rendőrségi autók szirénázása, éreztetve, hogy az ördög sohasem alszik, és a rend őrei sem, csak az utóbbi teljesen hiábavaló. A bűnözés olyan, akár a hidra: a levágott fej helyébe két újabb nő, az elkapott bűnöző helyébe két újabb érkezik. Szélmalomharc…
Ismét beleszívok a cigarettába, a parázs felizzik a kis rúd végén, és amíg benntartom a füstöt, ezredjére nézek végig a sikátoron, ezen a szemétben fuldokló kis utcán, mely otthonomat jelenti, és ahonnan valószínűleg sohasem fogok elszabadulni.
Szar az élet.
Ismét kifújom a füstöt, ami szemem elé szürke ködként úszik be, jótékonyan eltakarva előlem a csupaszemét sikátort, a szétrugdosott konténert, az igénytelenül összegrafitizett falakat, a lepukkant lakásokat és piszkos tűzlépcsőket.
Milyen kár, hogy a fülemre nincs hatással a cigifüst! Akkor legalább rendesen el tudnám képzelni, hogy nem itt vagyok, hanem valahol máshol. De mint másban, ebben sincs szerencsém: csodaszép ábrándjaimat vagy a hangos sziréna, vagy egy kisbaba éktelen visítása, részegek kurjongatása és üvöltözés törik szét. Igazi éjjeli szerenádként hangzanak fel újra és újra az ablakom alatt.
A cigaretta elfogyott, és előveszem a dobozt, hogy újat gyújtsak, de egyre világosabb van, a nap már kel, meggyújtva maga felett az eget. A szirénák elhallgatnak, a bűn és korrupció, mint a patkányok, sötét lyukaikba bújnak a napfény elől. Az ordítozás sem hallatszik már, a részegeknek csak a horkolása hallatszik. Egyikük itt alszik a szétvert konténeren.
Nagyot sóhajtok, miközben elteszem a dobozt. Feszített idegeimnek jól jött volna még egy szál.
Végigmegyek a lakáson: a szemetes, csupacsikk nappalin, a hideg, kopár folyosón, el az anyám szobája előtt, ahonnan csak hangos horkolás hallatszik, jeléül annak, hogy anyám megint felöntött a garatra az éjjel, és befordulok a saját szobámba.
A redőnyök lehúzva, hogy kizárják a reggeli napfényt és eltakarják a szemem elől a tényt, hogy nem a rend a legerősebb oldalam. Nagy előszeretettel használom asztalnak, ruhásszekrénynek és szemetesnek a padlót. Az ágyam is vetetlen, de túlfeszített idegekkel kinek van kedve beágyazni maga után, mikor felkel rágyújtani?!
Nagyot sóhajtok, miközben újabb ruhakupaccal gyarapítom amúgy sem csekély gyűjteményemet, és kedvetlenül battyogok el a fürdőszobáig.
Szenvtelenül nézek végig a mocskos padlón, majd megszemlélem magam a padlóhoz hasonlatos tükörben. Kék szemem körül hatalmas karikák díszlenek, az újabb átvirrasztott éjszaka jeléül, szőke hajam szalmakazalként áll szerteszét és verdesi a hátamat. Emellett csontsovány vagyok, és hiába lány, ez az apró tény egyáltalán nem látszik meg rajtam. Szerencsére a tükörben sem.

Csendesen sétálok a járdán, már tudomásul sem veszem a körülöttem levő piszkot. Orromat olcsó sör állott szaga facsarja selymesen, időről időre belerúgok egy-egy konzervdobozba, ha akarom, ha nem. A csatorna bűze a kis zsákutca leheleteként gőzölög a hideg hajnali levegőben.
Kiérek a zsákutcából, elhaladok a kis kosárlabdapálya mellett. A rozsdás kerítés és a repedezett beton csak délután telik meg élettel, amikor a kamaszok játszani jönnek. Ilyenkor a levegő jókedvű kiáltásokkal telik meg, a repedt betonon léptek dobbannak, az ócska kerítés rezeg és hullámzik, ahogy nekiütközik a kőkemény labda.
Újabb mocskos utcák, piszkos falak, összetört ablakok…
Valahonnan hip-hop zene ütemes dobolása hallatszik, én pedig vigyorogva kopogtatok be az ajtón. Nem lepődöm meg, amikor nem nyílik ki az ajtó.
Egyre hangosabban és hangosabban dörömbölök, miközben csendesen átkozom a tulajdonos fülét, de elsősorban felmenőit, egészen ükszülőkig.
Erélyes kopogtatásom végül eredményt hoz: egy borzas, tetőtől talpig olajos srác nyit ajtót, meglepődve néz rám, de mielőtt kinyithatná a száját, vigyorogva mondom:
- Még csak 15 perce kopogtatok. Egyre jobb lesz a hallásod!
- Sosem volt vele semmi baj.
- Csak a hangerővel, amin zenét hallgatsz! Bejöhetek?
Megrántja a vállát, és bentebb enged. Fekete haja borzas, kék szeme vizsgálódva figyel engem.
- Még csak nyolc óra, angyalom! Ha ilyen korán kelsz minden reggel, a mennybe jutsz!
- El fogok jutni oda. Úgy hívják, művészeti főiskola. Oda megyek, ha sok pénzem lesz!
Naivságomon csak mosolyog. Majd mikor meglátja a karikákat a szemem alatt, megszólal:
- Igen, de mivel túl sokat dohányzol, akkor előfizetnek neked egy jegyet a pokolban. Nem mondták még neked, hogy a dohányzás káros az egészségre?
- Nem elégszer! – rántom meg a vállam. – És ami azt illeti, a cigizés utáni nyugodtság megér egy kis sülést a pokolban. És különben sem vagy az anyám.
- Nem hát. Ezt a posztot a vén kefekötő tölti be melletted. És nem ártana, ha néha eltörne egy ostornyelet a hátadon! Akkor nem járkálnál kétes alakokhoz kora reggel, és nem cigiznél a tűzlépcsőn hajnalig! – miközben látszólag megfedd, elvigyorodik, szeme csillog.
- Nem bizony. És ennek főleg az a bizonyos kétes alak látná a kárát, aki ezeken a kora reggeleken lehúz cigivel! – vigyorogtam vissza, miközben elindultam a garázs felé.
Az apró garázsban egy motor porosodott – több darabban. A srác – mellesleg Will – égre, földre esküdött, hogy meg tudja javítani. Amikor pedig rájön, hogy nem tudja, annyira feltüzeli magát, hogy eltűnik minden cigarettaellenes elve.
Aztán nekiesik megint.
Annak ellenére, hogy szememet álmosság és gravitáció ólomsúlya húzza, észreveszem, hogy kevesebb darab hever a motor körül.
- Hogy haladsz? – kérdezem.
- Hamarosan összeszerelem. Aztán elviszlek egy próbakörre – vigyorog.
- Akkor hetvenéves koromig sem fogok motoron ülni! – jelentem ki.
- Nem érsz meg annyit. Úgy füstölsz, mint egy kémény.
- Mondja ezt az az ember, aki dühösen többet elszív, mint én egy év alatt.
Megrántja a vállát és munkához fog. Egy csavarkulccsal a romos kanapéra mutat, amelyen ő szokott aludni.
- Inkább pihend ki magad.
Vállat és takarót rántok, halkan köszönömöt motyogok és elterülök a jobb napokat látott fekhelyen. Félálomban még hallom a csavarkulcs húzódásait, ez ringat álomba.

Kipihenten ébredek, és már megszokott kép tárul elém: a nap hétágra süt a kis garázsba, amely tele van szórva alkatrészekkel. Meleg nyári levegő váltotta fel a csípős hajnalt. Ledobom magamról a takarót.
Will még most is a motoron dolgozott. Úgy hajolt oda, mint orvos a páciens fölé.
Mozgolódásomra felemelte a fejét, és rám vigyorgott.
- De kár, pedig szerettelek volna felrázni! Hideg vízzel!
Ellenkezésem bizonyítékaként hozzávágom a párnát. Aztán leülök mellé a földre, magam alá igazítva az eldobott puha bombát.
- Holnap megyek felvételizni – közlöm vele.
- Izgulsz? – kérdezi mosolyogva.
- Egy kicsit – vallom be.
- Nincs miért. Tárt karokkal vár a mennyországod! – vigyorog helyeslően.
- A mennyországba nem kell felvételizni.
- Dehogynem. Csak épeszű ember nem tudja állni a feltételeket. Túl sok dologról kéne lemondani a mennyországhoz.
- Akkor én biztos kiállnám a próbát. Minden művész őrült egy kicsit.
- Igen, azok. És be is jutnak a nekik megfelelő mennyországba, fehér falak, angyali türelmű lények közé. Azt a helyet elmegyógyintézetnek hívják, és itt van a szomszéd utcában – nevetett Will.
A nap búcsúcsókot lehelt a mocskos panellakások labirintusára, én pedig az egyik ablakból néztem durcásan, ahogy a nap arannyal vonja be a mocskot, amiben eddig éltem.
- Ha suliba fogsz járni, akkor mondj le erről az éjszakai életmódról! – mondja komoly hangon. – Ember vagy nem vámpír.
Nem fordulok hátra, csak megvonom a vállam.
Odakint a nap lassan lenyugszik a horizont mögé, vérvörös ágyát megvetve.
- Hazamegyek – perdülök meg hirtelen. Nem is tudtam, hogy ennyire elaludtam.
Will elém állt.
- Aludj inkább, cigaretta helyett.
- Tudod, hogy úgysem bírom ki nélküle. Akkor meg minek szólsz?
- A remény hal meg utoljára, angyalom – vigyorog.

Ismét hazafelé megyek a piszkos sikátorlabirintuson keresztül. Négerzene, kiáltozás és randalírozás hatolnak el a fülemig, de ott megtorpannak. Már annyira megszoktam ezeket az alkonyati hangokat, hogy nem is figyelek rájuk.
Kicsikoromban féltem elmenni egy – egy megtermett fekete mellett, ma már barátságosan köszönök dílereknek és rablóknak.
Pff… ehhez a környezethez tényleg angyalnak kell lenni…
Bekanyarodtam egy sarkon, hogy rövidítsek. Drogosoktól és szeméttől bűzlött – fuldoklott a kis sikátor.
A vallásosak félnek a pokoltól, pedig az itt van tőlük egy karnyújtásnyira. Nem a Biblia sorai között találják meg, hanem egy félreeső kis sikátorokban, ahol így vagy úgy, de emberi életek és értékek mennek tönkre.
Ez a kis sikátorrendszer, ez a pokol. A mennyország pedig az az élet, amit választhat magának az ember.
Én a művészek életét választottam. És élni fogok.

4
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4 (3 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

sze, 2009-04-08 21:00 Blade

Blade képe

Igényes írás, bár a sztorit nem teljesen értem, lóg a levegőben, de ígéretes kezdet. A cigarettafüstbe burkolódzó, önsajnálós világfájdalom helyett vmi másról írj - csak ne rózsaszín tiniszerelemről, lécci. :)

---- ----
Az ember szerint az idő múlik, az idő szerint az ember.
----
"Mert zseni csak egy volt, mégpedig Neumann János. Mi, többiek tehetségesek voltunk, de nem voltunk zsenik..." - Wigner Jenő, Nobel díjas fizikus
---- ----

cs, 2009-04-09 08:22 Air

Air képe

Naná, hogy nem érted, mivel ez még csak az eleje! ;) Igyekszem nem túlzásba vinni a világfájdalmat, de valamennyi elkerülhetetlen, és eszemben sincs a rózsaszín tiniszerelem, mert azt meg ki nem állhatom! :D Köszi az építő véleményt, a sztori miatt meg ne aggódj: van miből merítenem, már ha csak a művészek életét nézzük...

cs, 2009-04-09 11:04 Blade

Blade képe

Azért a művészt definiáld, mielőtt továbblépsz...;)

---- ----
Az ember szerint az idő múlik, az idő szerint az ember.
----
"Mert zseni csak egy volt, mégpedig Neumann János. Mi, többiek tehetségesek voltunk, de nem voltunk zsenik..." - Wigner Jenő, Nobel díjas fizikus
---- ----

p, 2009-04-10 12:44 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Hangulatos, jól megírt történet,négyes.
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

h, 2009-05-04 10:02 Air

Air képe

Kicsit megkésve, de köszi! :)