A figyelő

Tisztelt Kovács Úr!

Biztos aggódott már, amiért nem hallott felőlem napok óta. Kérem, nézze el nekem, de nem áll módomban hazatelefonálni innen, Horvátország csodás tengerpartjáról. Az ok pofonegyszerű, nincs meg a telefonom, és a pénzem is elfogyott. Most nyilván megfogalmazódott önben a kérdés, hogy miért nem nyúltam hozzá a táskában lévő összeghez, ha már a birtokomban lévő kézpénzt elköltöttem, továbbá, hogy mi a fészkes fenét keresek én ennyire délen, amikor a kiküldetésem csak a IX. kerületre korlátozódik. Ez egy hosszú történet, szóval helyezze magát kényelembe, esetleg bontsa meg azt a méregdrága skót whiskyt, amit a legutóbb még hozzám akart vágni. Szóval a pénz, pontosabban az ön pénze nincs meg. Egy árva garas sem maradt az egymillióból. Hol is kezdjem?

Nem fogadtam meg a tanácsát, vagy inkább úgy mondanám, utasítását, melyet, mint munkáltatóm – teszem hozzá, ilyen rendes főnököm még sohasem volt – adott nekem. Szóval, amikor legutóbbi telefonbeszélgetésünk során – amit röviddel azután bonyolítottunk le, hogy ön kis híján hozzám vágta azt a bizonyos üveget, tartalmával együtt – nyomatékosította, hogy semmi esetre se nyúljak ismét a pénzhez, mert az csak csalinak van, én úgy döntöttem, ha a helyzet úgy kívánja, akkor igenis használni fogom. Való igaz, a múltkori eset szerencsétlenül végződött, teljes joggal volt úgy kibukva rám, hisz az általam felfedezett aranylábú csodagyerek nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Továbbra is tartom, hogy megérte volna a pénzét, ha nem akadnak össze a lábai azon az ominózus napon. Akkor talán nem fordult volna ki mindkét térde olyan szerencsétlenül. Na, de a múlton kár lenne keseregni, igazam van, uram? Ezúton is elismerem hibámat, én kötöttem meg a fiúval a szerződést, anélkül, hogy magával vagy bárki mással előzetesen egyeztettem volna. Én voltam az, aki odaadta neki az egymilliót is. Restellem, de belátom, hogy megkárosítottam a klubot, és ami még rosszabb, megkárosítottam önt, drága Kovács úr. Tisztában vagyok a szabályokkal, én ugyanakkor azt vallom, előfordul néha, hogy olyan szituációban találjuk magunkat, ahol nekünk kell mérlegelnünk, és döntést hoznunk.

Térjünk a tárgyra! Magyarország, de azt hiszem, nagyképűség nélkül állíthatom, hogy talán az egész világ egyik – ha nem a – leghatékonyabb játékos megfigyelőjeként az Üllőihez közeli, csendes bitumenpályán szemlélődtem, kerestem a klubnak, ezáltal önnek az ifjú tehetségeket. Hogy képességeimmel ön is mennyire tisztában van, gondolom, az is alátámasztja, hogy egykori szarvashibám ellenére továbbra is alkalmaz. Szóval, ott volt az a gyerek. Igazi csodacsatár, ebben a posvány focinkban valóságos kincs, én mondom magának, uram! És ha én mondom, bizony elhiheti! Úgy rúgta a bőrt, mint maga Puskás. Mondtam magamban, ezt elszalasztani nagyon nagy balgaság lenne. A rácsos kerítésnek támaszkodva, unottan vártam a meccs végét, hogy aztán beszélhessek a sráccal. Jó, ha van tizennégy éves. Mondom még egyszer, igazi tehetség, ami nem terem minden bokorban. Nem hiszi el, hogy mi történt ekkor! Hát odajött hozzám egy házaspár. De az is lehet, hogy csak élettársak voltak, attól tartok, ezt már nem tudom meg. A férfi megkérdezte, ugyan, melyik kölyköt kémlelem. Az öltönyből és a táskából biztosan rájött, hogy mi a foglalkozásom. Megmutattam neki, melyiket, erre képzelje, kiderült, hogy az ő gyerekük. Ekkora véletlent! Hát mi az égi jel, uram, ha nem ez?! Természetesen emlékeztem az önnel megbeszéltekre, miszerint a pénzt csak megmutatjuk, de oda nem adjuk. Ennek ellenére csak odaadtam, drága Kovács úr. Ott helyben megkötöttük az üzletet, és az aláírási pénz fejében lemondtak minden jövőbeni járandóságról, ami a fiuk után megilletné őket. Hát nem csodálatos? Most mondja, hogy nem jól csináltam! Garantálom, hogy ilyen üzletet még senki sem kötött ezelőtt a klubnak, azaz önnek. Csak nyerhetünk a dolgon.

Szóval, miután az apja aláírta a szerződést, amivel átengedte nekünk a fia játékjogát, furcsamód, kézfogás helyett egy öleléssel kívánta véglegesíteni az ügyletet. Belementem, nem firtattam az okát, hisz ahány ember, annyi szokás, jól mondom, uram? A lényeg, a legfontosabb dolog most itt van a kezemben az aláírt szerződés formájában, szóval ennyi áldozatot igazán meghozhattam, még ha az irritáló, füstös szag kis híján gyomorproblémákat idézett is elő nálam. A telefonom is nagyjából ez idő tájt párologhatott el, de hogy hová, az számomra nagyobb rejtély, mint az univerzum vagy a nők. Igaz, az egymilliót odaadtam, de a nyakamat rá, hogy a kis romagyereket pár éven belül a százszorosáért adjuk el.

„Romagyerek” – olyan furcsa ezt kimondani, mert tudja, első látásra nem tűnt fel nekem a származása. Hogy is tűnhetett volna, hisz a kissrác fehérebb, mint maga vagy én. Mindegy. Nem foglalkoztatott különösebben a dolog, azzal magyaráztam a misztikumot, hogy biztos sokat fürdették tejben. Apám – Isten nyugosztalja, az alkohol magával ragadta – úgy hitte, aki eleget fürdik benne, az előbb-utóbb kifehéredik. A másik, ami szóba jöhetett, hogy a felmenőik között akadt egy tiszta magyar. Nem lett volna teljesen új nekem a szituáció, drága Kovács úr, tudniillik, az édes testvérem meg fekete bőrű. Apám meg anyám mindketten tisztavérű magyarok, így komoly gondot is okozhatott volna az eset a családunkban, de szerencsére nem történt semmi ilyesmi. Anyámnak eszébe jutott, hogy az egyik üknagyanyja néger volt, szóval elcsendesedtek apámban a viharfelhők. Pedig az öreg erősen gyanakodott, mert nagyjából az öcsém fogantatásának idején Franciaország déli részén voltunk nyaralni, ráadásul a két hét alatt anyám gyakorta eltűnt a szemünk elől. Na, de nem akarom tovább traktálni a családi életemmel.

Miután megkapták az egy misit, amiről legnagyobb igyekezetem ellenére sem voltak hajlandóak lemondani, egyszer csak eltűntek, mint a büdösség. Egy pillanatra bepánikoltam, de mivel az Ernő gyerek – az apja ezt a nevet adta meg a szerződésben – még mindig a pályán volt, megnyugodtam. Onnantól le nem vettem a szemem róla.

Tisztelt Kovács úr, az ez után következő, krimibe illő eseményeket, pontosan úgy közlöm önnel, ahogyan azok megtörténtek.
Miután lefújták a meccset, képzelje, egy ismeretlen férfi és egy nő odacsalták magukhoz a fiút. A mi Ernőnket. Közelebb mentem, az elcsípett beszédfoszlányokból megállapítottam, hogy nem magyarul társalogtak vele. Ami ennél is jobban meglepett, a fiú is beszélte a nyelvüket. Egészen biztos voltam már benne ekkor is, hogy horvátok, és ezen sejtésem később beigazolódott, de hadd ne fényezzem intelligenciámat ön előtt, aki úgyis tisztában van képességeimmel. Bizony, én is azt kérdeztem magamtól, amit nagy valószínűséggel most ebben a pillanatban ön is magától: ezek meg kik? Számításba vettem a létező összes lehetséges választ, és arra a következtetésre jutottam, hogy csakis gyerekkereskedők lehetnek. Nem lepődtem meg, hogy egyikük a női nemet képviselte, hiszen így könnyebb elvegyülni. De miért ilyen kicsi a világ, drága Kovács úr?! Pont a mi gyerekünket kellett elrabolniuk! Taxit fogtak. Ha jól láttam – márpedig miért ne láttam volna jól? –, akkor a nő rákényszerítette a fiút, hogy az arcon csókolja, nehogy a sofőr gyanút fogjon. Azonnal beugrottam az autómba, és utánuk eredtem. Mi mást tehettem volna? Telefon nem volt nálam, Ernőt éppen egy ismeretlen pár csalta be magával egy taxiba, a szülők meg még mindig nem voltak sehol. Hirtelen kellett döntést hoznom, amit meg is tettem. Egészen a Keletiig követtem őket. Ott kiszálltak a taxiból, és rögtön a pénztárhoz siettek. A lehető leggyorsabban kellet cselekednem. A rendőrségre nem volt időm elmenni, és bár kérhettem volna segítséget a pályaudvaron, én jól ismerem az ott dolgozók segítőkészségét, így nem tettem. Áldozatot hoztam. Nem hagyhattam veszni a gyerekünket. Az öregem – Isten nyugosztalja – mindig azt mondta, a mi focink szar. Hát, mélyen tisztelt igazgató úr, én meg azt mondom, ez a villámléptű cigánygyerek lehet a mi Pelénk. Már láttam magam előtt a címlapot: „A magyar válogatott roma származású zsenije” – aki ráadásul beszél horvátul. Ez előnyt jelenthet, ha majd ellenük játszunk.

Még éppen megpillantottam, hogy melyik ablaktól távoztak, így én is ugyanahhoz szaladtam. A kasszánál dolgozó – első ránézésre még kifejezetten szimpatikus – hölgy a jegy árán túl, további tízezer forintért hajlandó volt elmondani, hogy utazásuk célja nem más, mint Split. Márpedig Split Horvátországban van. Ugye-ugye? Megmondtam vagy nem megmondtam? Persze a meglepő inkább az lett volna, ha a mérhetetlen nyelvismereti és egyéb tapasztalataim ellenére nem jövök rá már az első pillanatban. Nos, uram, így keveredtem én arra a bizonyos vonatra, ami elhozott engem ide, a Jóisten által csodálatosan gyönyörű, sőt, mesés tengerparttal megáldott horvát városba. A vonaton közvetlenül a gyerekrablók fülkéje mellett kerestem helyet magamnak, hogy semmi esetre se veszítsem őket szem elől. Mi tagadás, én már csak ilyen talpraesett és leleményes vagyok. Aztán mégis beütött a gikszer. Elaludtam, drága Kovács úr. Tehetek én róla, hogy embernek születtem? Mire felébredtem, már Splitben állt a vonat, és az utasok java része leszállt. Nem ijedtem meg. Miután jobban belegondoltam, azért annyira nem volt rossz a helyzet. Ön szerint mégis, hány fehérbőrű cigánygyerek rohangál Horvátországban? Na, ugye! Nem sok. Amint megtesszük a feljelentést, könnyű lesz megtalálni, ráadásul a szerződés is a lehető legbiztosabb helyen van.

Úgy éreztem, megtettem a tőlem telhető legtöbbet, majd arra a következtetésre jutottam, hogy kétségtelenül kiérdemeltem egy kis kikapcsolódást. Gondolom, ezt ön sem tagadja, mialatt szerény, de őszinte soraimat olvassa. Elég csak megnézni, min mentem keresztül a mai napon, arról már ne is beszéljünk, hogy alázatos munkámmal mennyit tettem a klubért a munkába állásom óta eltelt közel két hét alatt… természetesen leszámítva azt a kérdéses esetet, amit reményeim szerint mára sikerült teljesen elfeledtetnem önnel. Továbbá be kell vallanom, arra is gondoltam, hogy e levelemben megengedem magamnak, és letegezem, sőt, lejanizom önt, azonban, ahogy ön is láthatja, maradtam az egészséges, hivatalos megszólításnál. Hadd jegyezzem meg, mennyire örömteli a számomra, hogy ilyen nyíltan beszélhetek önnel. Ez azért van, mert a kettőnk közötti kapcsolatot a profizmus jellemzi. Maga, mint klubigazgató, én pedig, mint a saját szakmám megkérdőjelezhetetlen mestere tesszük a dolgunkat nap, mint nap a legjobb tudásunk szerint.

Úgy döntöttem, kiélvezem a kicsiny hazánkkal szomszédos ország természeti adottságait, és – abban a tudatban, hogy ön majd úgyis utánam küld, amint tudomására jut cselekedetem – maradék pénzemen hotelszobát béreltem. Beértem egy szolid, a parttól csupán sétatávolságra fekvő, négycsillagossal. Úgy számoltam, hogy addig kitart a foglalásom, ameddig ön kézhez kapja levelemet, egyszóval ma este már nincs hol aludnom. Gond egy szál se, amennyiben azonnal küldet értem egy kocsit, én elfoglalom magam a megérkezéséig. Előreláthatólag addigra még úgy sem lesz alkalmam közelebbről szemügyre venni a történelmi belváros szűk utcáit és széles sétányait. Kérem, küldje az autót a borítékon megjelölt hotel címére, annak recepcióján fogok várakozni.

Őszinte híve:
Kerekes András

*

Az igazgató, miután elolvasta a levelet, rezzenéstelen arccal összegyűrte azt, és kosárlabdázókat megszégyenítő mozdulattal bedobta a sarokban elhelyezett szemetes kosárba. Megigazította nyakkendőjét, leült az asztalához és tárcsázott.
– Igen, Kovács úr?
– Etelka, tegyen meg nekem egy szívességet!
– Hallgatom, uram.
– Kérem, rakjon fel egy álláshirdetést a weboldalunkra.
– Milyen pozícióra?
– Játékos figyelő.

3
Te szavazatod: Nincs Átlag: 3 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2014-10-27 07:47 Kelvin

Kelvin képe

Biztos bennem van a hiba, de ezt kibírtam röhögés nélkül.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

h, 2014-10-27 14:07 Alfredo Sagittarius

Alfredo Sagittarius képe

Valószínűleg nem benned van a hiba. Viccesnek szántam, de úgy néz ki, nem lett az. Köszönöm az olvasást!

"Szerintem minden emberben lakik egy másik ember, egy idegen, aki rosszat forral"

h, 2014-10-27 11:08 Alastor (nem ellenőrzött)

Szerintem ez eléggé semmilyen történet volt. Nagyon vontatott a cselekmény, alig akadtak benne érdekes részek, pedig véleményem szerint maga a téma több lehetőséget biztosított volna. A humor nagyon nyakatekert, néha ugyanazokat a poénokat ismételted, de a legjobban az zavart, mikor ezt az amúgy sem éppen maximális fordulatszámon pörgő történetet teljesen más irányba vezetted, ezzel is csak az időt húzva.
A végén lévő csattanó nem sikerült rosszul, de nem érte meg miatta elolvasni az egész írást.

h, 2014-10-27 14:08 Alfredo Sagittarius

Alfredo Sagittarius képe

Azért köszönöm szépen, hogy végig olvastad és véleményezted. Ezek szerint valamit nagyon máshogy kell csinálnom.

"Szerintem minden emberben lakik egy másik ember, egy idegen, aki rosszat forral"

h, 2014-10-27 15:08 Alastor (nem ellenőrzött)

Jó tanácsként fogom azt írni, amit, ne hidd, hogy kioktatlak, vagy ilyesmi, hiszen én sem tudok semmivel sem többet magáról az írásról, mint te.
Én az eddigi történeteid alapján úgy vettem ki, hogy mindig a végső csattanóra helyezed a hangsúlyt, és az addig elvezető utat nem dolgozod ki eléggé. Sok a hiányosság, a leírások nem túlzottan érdekesek, a cselekmény is sűrűn megakad. A történeteid végét eddig mindig sikerült jól megütnöd, viszont szerintem fordíts több figyelmet más részek kidolgozására

h, 2014-10-27 15:48 Alfredo Sagittarius

Alfredo Sagittarius képe

Köszi a jó tanácsokat. Megpróbálok majd kezdeni ezzel valamit. Talán egy cselekményesebb, összetettebb sztoriban jobban össze tudom majd hangolni a dolgokat.

"Szerintem minden emberben lakik egy másik ember, egy idegen, aki rosszat forral"

h, 2014-10-27 11:29 Para Celsus

Para Celsus képe

Stílparódiának még jó lenne (buta játékos-megfigyelő nagy egóval és buzgalommal meg cikornyás körmondatokkal), de a sztori sántít.
Keleti pu.? Valaki az agglomerációból beviszi a gyereket (taxiztatja is), csak hogy egy bitumenes pályán focizhasson?
Keletiből amúgy indul vonat Splitbe???
A poénokat erőltetettnek éreztem, a fekete-fehér cigánygyerekeset, meg a sokszor feldolgozott, Szeszélyes évszakok-szintű "fekete gyereke születik a fehér párnak" viccet is.


"The Rainmakeeeer!"

h, 2014-10-27 11:41 Ovidius

Ovidius képe

Igen... :D
http://www.mav-start.hu/utazas/horvat_tenger.php

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

h, 2014-10-27 12:18 Para Celsus

Para Celsus képe

No... jó Para holtig tanul :D


"The Rainmakeeeer!"

h, 2014-10-27 14:31 Ovidius

Ovidius képe

Ezt bírom benned (többek között). A korrektséget.
Nincs zárójel, hármas pont.

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

h, 2014-10-27 14:35 Alfredo Sagittarius

Alfredo Sagittarius képe

Nem te vagy az első, aki erőltetettnek érezte. Úgy néz ki, ezzel melléfogtam.
A Keletiből megy vonat, utána néztem :) Én busszal voltam egyszer, és azt akartam itt is írni, de akkor lett volna egy ellentmondás, mert arra azt hiszem, elővételbe kell jegyet venni. Így maradt a vonat.
Valamiért nem tartottam fontosnak, hogy megmagyarázzam, mit csinálnak nálunk. Nyilván nem csak azért jöttek el Horvátországból, hogy a gyerek focizzon egyet, hanem esetleg látogatóba, vagy csak megnézni Budapestet(?)... és mondjuk, éppen az indulás előtt a gyerek még focizni akart egyett. Ez így sántit egy kicsit, szóval nem tudom. Lehet, hogy ezt bele kellett volna még tenni. Ellenben amit nem kellett volna, azt meg elnyújtottam.
Talán elnapolom a hosszabb mű írását még egy kicsit, mert ha ebben is vannak bukfencek, akkor előre félek, hogy abban mennyi lenne.

"Szerintem minden emberben lakik egy másik ember, egy idegen, aki rosszat forral"

h, 2014-10-27 15:13 Para Celsus

Para Celsus képe

Olyan ez, mint a főzés - meg kell találni a helyes arányokat :D

Tényleg, figyelj oda a történetre magára, ne csak a poénra építs. Ahogy a szeretkezésben, itt is ugyanolyan hangsúlyos, vagy néha fontosabb az előjáték, mint a beteljesülés :D :D


"The Rainmakeeeer!"

h, 2014-10-27 14:45 Roah

Roah képe

Nem nevettem, de pont most írtuk egy másik novellánál, hogy a humor kiszámíthatatlan, valahogy, tényleg szeszélyesen működik.

A fogalmazásodat is jónak találom, a mondatok melódiája is az, hosszabbak, rövidebbek sem okoztak gondot, az írástechnika is precíz, az egész írás az, talán csak a szellősebb szerkesztésre hívnám fel a figyelmed, de ez meg lehet, hogy ízlésbéli észrevétel, és nem hiba.

Ja, meg nézz ide:

"Biztos aggódott már, amiért nem hallott felőlem napok óta. Nézze el nekem, hogy levélben jelentkezem, de nem áll módomban hazatelefonálni innen, Horvátország csodás tengerpartjáról. Az ok pofonegyszerű, nincs meg a telefonom, és a pénzem is elfogyott."

Amikor ezt olvastam, azt gondoltam, hogy magyarázatot ad, mentegeti magát a szerző azért, hogy a novellának levél-rámát adott. Mintha szabadkozna, vagy mi.

Tudod, nekem ebbe a műbe mi nem tetszett?
A téma.

Mindent félretéve azért ez nem egy epres-szerepjátékos sztori - még ha nem is mondom, hogy ezigen, azért ez más.
Próbálj ki még többet! :))) Még több témát, még több külalakkal, keresgélj.

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

h, 2014-10-27 15:33 Alfredo Sagittarius

Alfredo Sagittarius képe

Neked is köszönöm szépen a hozzászólást. Nos, ha valamin könnyű változtatni, akkor az a téma. Az írástechnikán, a stíluson már nehezebb lenne, de ezek szerint azzal nincs komolyabb gond. Meglátjuk, mit hozok össze legközelebb. :)
A magyarázós részt átírom.

"Szerintem minden emberben lakik egy másik ember, egy idegen, aki rosszat forral"

cs, 2014-10-30 12:39 Skarlso

Nem tudom, nekem tetszett. :D

Csak ket megjegyzesem volna:

"Miután megkapták az egy misit, amiről legnagyobb igyekezetem ellenére sem voltak hajlandóak lemondani, egyszer csak eltűntek, akár a bélgáz okozta létező legorrfacsaróbb büdösség szokott néhány perc elteltével." -> Ez, egy kicsit eroltetett hasonlatnak tunt nekem. Hatasvadasz, felesleges.
"Persze a meglepő inkább az lett volna, ha a mérhetetlen nyelvismereti és egyéb tapasztalataim ellenére nem jövök rá már az első pillanatban." Persze utan vesszo, es az ellenere utan is... Azt hiszem. :)

p, 2014-10-31 07:00 Alfredo Sagittarius

Alfredo Sagittarius képe

Köszi, hogy olvastad, örülök, hogy tetszett :)

A hasonlat tényleg erős, lefaragok belőle.
A "persze" után nem mindig tudom, mikor kell vessző és mikor nem. Én úgy gondolom - de könnyen lehet, hogy tévedek -, hogy ebben az esetben nem kell. Ha a "Persze" után "hogy" következne, akkor igen. Szerintem. De jó lenne, ha valaki megerősítene. Az "... ellenére" ugyanez a kategória. Nézzük meg így: "és tapasztalataim ellenére nem jövök rá, hogy..." - ha ebben az esetben nem kell az "ellenére" után - márpedig itt elég rosszul festene, szerintem megakasztaná az olvasást - vessző, akkor az eredeti felállásban sem. Ráadásul a bétázóm sem jelezte :)

"Szerintem minden emberben lakik egy másik ember, egy idegen, aki rosszat forral"

p, 2014-10-31 07:57 Skarlso

Könnyen meg lehet akkor, hogy nem kell oda. :-) Hát jó. Szerintem jó kis történet volt. :-)