Amikor eláll az eső

Gyula bácsit, mint minden reggel hajnali négykor, most is az éjjeliszekrényén csörgő, piros vekkere ébresztette. Miután felöltözött és gumicsizmát húzott, felvette az előző nap elkészített elemózsiás szatyrot. Az udvarán álló méretes hordóban lévő pár napos vízzel megmosta az arcát, aztán a kapájáért nyúlt. Hátára kötötte a rozsdás szerszámot, és sietve elindult a szőlőbe.
Minden nap pirkadat előtt gyalogolt ki, az alvó falucskán áthaladva nyugalom telepedett rá. Ha eléggé iparkodott, mint most is, akkor ötre, a kisvonat tompa dudálásával egy időben a szőlőbe ért.

Végignézett a több hektárnyi szántóföldön, és büszke volt, amiért mindezt a sajátjának mondhatta. Homlokát ráncolva pillantott a földből kiforgatott krumplira, és arra gondolt, hogy Józsi és lova jó munkát végeztek tegnap a kiásásnál.
Lepakolt az egyik fa tövében, levette a hátáról a kapát, és kérges tenyerébe fogta. Fehér, harminckilós zsákokba kezdte belepakolni puszta kézzel a termést, majd ahonnan látszólag az összest felszedte, ott a szerszámmal felforgatta a földet. Közel hetvenévesen nem hajolgatott már olyan egyszerűen, de hozzászokott a fizikai munkához. Világéletében ezt csinálta, és mivel mindössze a minimum nyugellátást kapta, kénytelen volt továbbra is gazdálkodni. Igaz, ezt a szakmát nagyon jól művelte, és ha őszinte akart lenni magához, nem is igazán bánta, hogy valószínűleg élete végéig kell majd túrnia a földet.

Alaposan belelendült, csak úgy teltek a zsákok. Szájukat madzaggal megkötötte, és kisebb rakásokba összegyűjtve egymásnak döntötte őket. Más még csak akkor ébredezett a kényelmes ágyában, amikor Gyula bá’ már letudott egy hatórás műszakot. Tizenegy-dél körül még jobban rágyorsított, mivel tudta, a nap egy óra magasságában tűz a leginkább. Ez most sem volt másképp, még az öregember barna bőrét is égette, aki ezért úgy döntött, itt az ideje egy kis pihenésnek. Kifújta magát, és leheveredett a fa tövében, ahol korábban a cókmókját hagyta. Lerúgta sáros bakancsát, és maga alá terítette szakadt pólóját, amire tovább már nem volt szüksége aznap. Tudta, hogy délután most is félmeztelenül folytatja a krumpliszedést.
A fa terebélyes lombja árnyékot vetett, ám a nap szokatlan ereje így is csaknem meggyújtotta a férfi talpához érő fűszálakat.
Gyula bá’ butykost vett elő, jóízűen meghúzta, majd félretéve azt előkapta a kését és egy darabka szalonnát. Az étel zsírja itt-ott lemosta az öreg kezére száradt koszt, ám ő mitsem törődve a higiéniával falatozgatott. Amikor végzett, újfent az italhoz nyúlt, majd mikor úgy érezte, eleget ivott, kalapjával lefedve arcát elszunnyadt egy rövid időre.

Minden porcikája sajgott a fájdalomtól, amikor fel kellett tápászkodnia, hogy folytassa a munkát, de nála az ilyesfajta dünnyögések csupán pár percig tartottak, és mindig rávette magát a következő feladatra. Újabb néhány óra szedést követően az előre megbeszéltekhez hűen megjelent Józsi, ezúttal lovas szekérrel. A földútra nem lett volna tanácsos autóval jönni, ezért bízta meg ismerősét a feladattal Gyula bá'.
Mivel csak a szállításért fizetett, Józsi kényelmesen, a fűben fekve várta meg, amíg egymaga felpakolta a zsákokat a platóra. Gyula bá’ úgy gondolkodott, minek fizessen valamiért, amit ő is meg tud csinálni. Amikor végzett, mindketten felültek a szekér elejére, és Józsi ostorral ösztökélve lovait elindította az igazi lóerő hajtotta járgányt. Ahogy zötykölődtek, Gyula bá’ azon elmélkedett, hogy sötétben indult el, és sötét lesz, mire hazaér, ámbár ezt a legkevésbé sem bánta.

Lepakolnia tovább tartott, mivel ő is csak ember volt, és a sokat megélt test egyébként is hamarabb fáradt már, mint egykoron.
A nap viszont nem ért még véget ennyivel. Gyula bá’ vedreket hozott, elővette a kisszékét, felcsatolta a slagot az elülső udvaron található csapra, és elkezdte kibontogatni a zsákokat, majd mosni a burgonyát. Amiket megtisztított a sártól, már átlátszó, lyukacsos zsákokba tette, hiszen azokat másnap a piacra szánta, és ott sokat számított a vevők körében, ha láthatták a szép, jól megtermett árut.

Az éjfélt is elütötte már az óra, mire kinyújtóztathatta elgémberedett végtagjait, de legalább befejezte a mosást, sőt, a szomszédtól kölcsönkért utánfutót is megpakolta a súlyos zsákokkal. Be sem ment a házba, csupán megbizonyosodott róla, hogy bezárta-e az ajtót. Miután az árnyékszéken könnyített magán, még gyorsan belevetette magát a hordóba, melynek vizét ezúttal sem érkezett lecserélni, majd sebtiben beült halványzöld Wartburgjába, és elindult a legközelebbi város piacára.

Rendre éjjel érkezett, hogy övé legyen a legkedvezőbb parkolóhely. Most sem volt rajta kívül ott senki, így elfoglalta a piac még zárt kapuihoz legközelebb eső helyet.
Hátradöntve a fejét két percbe sem telt, már aludt is, hogy aztán négykor ismét a vekker – amit természetesen magával hozott, máskülönben az egész napot képes lett volna átaludni – fülbántó csörgésére ébredjen. Úgy érezte magát, mint akit leütöttek, de jól tudta, neki kell állni kipakolni, vagy nem hagy neki helyet a többi árus.
Rajta nevető, szórakozóhelyről hazafelé tántorgó fiatalok vonták el a figyelmét egy pillanatra, de csak legyintett rájuk, és megszállottan folytatta a tevékenységet. Spórolás céljából sosem bérelt asztalt, hanem azok lábainál telepedett le két-három zsákkal, melyeket, ha kiürültek, az utánfutóról pótolt.

Félötkor megnyitotta kapuit a piac, és elsőként Gyula bá' lépett be, hogy aztán lefoglalja a legszimpatikusabb helyet. Nem volt buta, valóban, az egyik legkedvezőbbnek bizonyult minden szempontból, ahová lepakolt. Közel esett a bejárathoz és a csarnokhoz is, azaz a piac legforgalmasabb pontjaihoz.
Huszonöt dekástól ötkilós súlyokkal kiegészült mérlegével mérte le a kívánt mennyiségű krumplit, és öntötte bele a vásárlók táskáiba, miközben nem felejtett el egy-két udvarias megjegyzést tenni az idősebb hölgy vásárlóknak, valamint az urak egészségéről érdeklődni.
Gyula bácsinak már-már saját vevőköre volt, mivel akik szimpatizáltak vele, mindig az ő standját keresték, ahogy beléptek a piacra.
A többi árus irigységére ismét ő adta el leghamarabb a portékáját. Azt persze nem tudták, hogy az elmúlt harminckét órából jó, ha hármat töltött alvással.
Szeme le-lecsukódott a hazafelé vezető úton, de szerencséjére mindig időben felkeltette egy dudaszó, így baleset nélkül megúszta. Átvillant az agyán, hogy vénségére rászokjon a kávéra, legyen, ami ébren tartsa.
Amikor dél körül hazaért, megfáradva végignézett kertjén, tudván, holnapra az adja majd neki a feladatot. Bement, evett, ivott valamennyit, majd bekukkantott kétszobás parasztháza üres helyiségeibe. Nem szeretett itt élni, a hideg, szürke falak rendre elkedvtelenítették. A konyhában lévő pici teret használta csupán, de igazából jobban érezte magát kint, a földeken – a szabadban. Megtörölte gyöngyöző homlokát, levetette piszkos ruháit, és mosdatlanul ágyba esett.

Néhány óra múlva – még sötétedés előtt – felébredt, és az első, amit megpillantott, felesége megsárgult fényképe volt, amitől azonnal rátelepedett a szomorúság.
Mint azt gyakorta tette, ezúttal is kiment kikapálgatni a gazt a kertben, ahelyett, hogy odabent siránkozott volna a megváltozhatatlan múlton. A gyomlálás közepette egyszer csak azt vette észre, hogy a ház hátsó udvarára beáll egy autó. Ahogy igyekezett felfelé, megpillantotta a kocsiból kipattanó két kisfiút, valamint az őket követő párt, amitől Gyula bá’ szívét rég nem érzett melegség öntötte el.

– Nagyapa! Nagyapa! – szóltak kórusban a gyerkőcök, és úgy rohantak felé, mint a zabolázatlan csikók a mezőn.

Amikor elérték egymást, szinte egyszerre ugrottak rég látott nagyapjuk ölébe, és az idős férfi úgy szorította őket magához, mintha csak a saját gyermekei lennének.
Gyula bá’ a meghatódottságtól könnyes szemét kérdőn az őket pásztázó párra vetette, és indulatosan szólni akart hozzájuk, de meg tudta állni: jó házigazdához híven behívta a családot a házba.

Az asztalnál egy ideig csend honolt, a feleség morcos képet vágott, a két férfi, apja és fia pedig farkasszemet néztek egymással. A fiatalabbik nyelve eredt meg elsőként.

– Apa, minden rendben? Hogy vagy?
– Megvagyok, fiam – válaszolt Gyula bá’ komoran.
– Biztos?
– Dógozom, mi mást mondhatnék neked? Gyühetnétek gyakrabban is, Attila. A fiúkat alig ismertem meg.
– Tudom, apa. Megpróbálunk majd többet eljönni. De tudod, hogy van ez! Nagyon messze vagy Pesttől.
– Tudom én, tudom én, de mégis! Na, hagyjuk ezt, meséljetek inkább, hogy s mint megy sorotok.

A hangulat némiképp oldottabb lett, és Attila részletesen beszámolt apjának mindenről. Elmondta, hogy a cégnél jól mennek a dolgok, ők pedig boldogan élik az életüket. Gyula bácsit jókedvre derítették a hírek, az öröm, melyet fia jó sora miatt érzett, őszintébb volt minden létező dolognál.
A fiúk az üres szobákban fogócskáztak, mígnem Attila megkérte nejét, hogy menjen ki velük az udvarra egy kicsit, ugyanis szeretne négyszemközt beszélni az édesapjával. Az asszony biccentett, és úgy tett, ahogy férje kívánta.

– No, mi az, drága fiam? Mi ez a nagy titokzatosság?
– Apa… – Attila hangja elcsuklott, és meg kellett köszörülnie a torkát, hogy folytatni tudja. – Apa, nagyon nagy baj van.
– Mi a gond, gyermekem? – kérdezte Gyula bá’ ijedten.

Attila ütemtelenül vette a levegőt, nem tudta, hogy vágjon bele, de végül rászánta magát.

– Tönkre megyünk – nyögte ki, apja szíve pedig kihagyott egy ütemet.
– Hogy érted? Az imént mondtad, hogy milyen jó’ mennek a dógaitok.
– Ági nem tudja. És persze a gyerekek sem. – Zavartan magyarázott, közben alig mert az apjára nézni. – Nincs munkám, apa!

Gyula bácsit először a hallottak döbbentették meg, aztán sírva fakadó fia látványa szorította el a szívét
.
– Hogyhogy nincsen munkád? Mi történt? – tolt fia elé egy kupica pálinkát, amit az imént töltött ki.
– Leépítés volt a cégnél. Mindegy is ez. A lényeg, hogy folyamatosan járok állásinterjúkra, de még mindig semmi. A végkielégítésem pedig nem sokára elfogy. – Hirtelen felhörpintette a szíverősítőt, és folytatta. – Én… én tényleg nem tudom, mi lesz, apa. Azt a rohadt kocsit is lízingelem. Teljesen kétségbe vagyok esve, úgy érzem, megbuktam. Egy nulla vagyok.

Gyula bá’ komoran nézett maga elé, majd zokogó fiára. Megitta saját adag pálinkáját, és rövidke gondolkodás után felállt, kiment az egyik szobába, ahonnan hamarosan egy dobozkával tért vissza. Attila kérdőn bámult édesapjára, aki bicskájával kivágta a doboz száját.

– Nesze! – tolt a fia elé egy köteg pénzt.
– Mi ez, apa? – értetlenkedett Attila.
– Mi lenne? Há’ pínz.
– De, honnan? Milyen pénz ez? És mennyi?
– A félretett pínzem. Most má’ a tiéd. Egy darabig nem lesz gondotok. Addig tanáhatsz munkát.
– Apa, hogy fogadhatnám el? Ezért dolgoztál egész életedben.
– Tegyed el! – Azzal megragadta a köteget, és Attila kezébe nyomta. – Csak ígérd meg, hogy gyakrabban gyüttök errefelé!
– Persze! Megígérem! – Azzal háláját kifejezvén édesapja nyakába borult. – Köszönöm!

Másnap hajnali négykor ugyanúgy ébresztette a vekker Gyula bácsit, mint annak előtte. Immáron ismét egyedül volt, hiszen egy szem fia és annak családja még az éjjel hazamentek.
Megfogta hű társát, talán még nálánál is idősebb kapáját, és nekiindult a kertnek.
Ahogy a földben lévő krumplit szedegette, minduntalan unokáira gondolt, és egyáltalán nem bánta, amiért minden megtakarított pénzét odaadta a fiának. Sőt, úgy érezte, ennél bölcsebb döntést nem is hozhatott volna. Ránézett a földre, és megerősödött abban a hitében, hogy van értelme tovább csinálni. Elégedett mosolyra húzta a száját, mialatt egyre gyorsabb tempóban szedett és kapált tovább.

Teltek, múltak a hónapok, a dermesztő hideg is beköszöntött, de Attiláék azóta sem mutatkoztak, ami felettébb lehangolta Gyula bácsit. Mivel ilyenkor nem volt piac, az öregember a nyáron félretett kevéske pénzből gazdálkodott. Spórolt a fűtésen, a vízen, az áramot pedig rég kiköttette már. Nem volt szüksége tévére, rádiója elemmel működött, és bár egy telefon jól jött volna, hogy tudja tartani a kapcsolatot a fiával, megelégedett a levélírás adta lehetőséggel. A válaszlevelekben persze a megszokott „majd nem sokára elnézünk feléd, apa”, és „most nem tudtunk elmenni, de jövő hónapban mindenképp”, vagy ezekhez hasonló ígéretek váltakoztak.

Amikor újfent elérkezett a szezon ideje, Gyula bá’ a legrosszabb rémálmaiban sem gondolta volna, hogy a nap, mikor már nem éri meg többé gazdának lenni, a küszöbön áll. Az első elkeseredésre okot adó jel az volt, hogy a piacon rajta maradt az elvitt krumpli több mint fele. Még az idős asszonyok, akikkel olyan kedves volt, és a többi vásárló, akikkel olyan jó viszonyt ápolt sem vettek tőle semmit, ami rettentően elkedvtelenítette, hiszen ezúttal is ugyanúgy beletette szívét-lelkét a munkába. Az így megkeresett összeg még a belefektetett pénzt sem hozta vissza, ezért nagyon sötéten látta a jövőt.
Igyekezvén a katasztrófát megelőzni, az idős férfi minden tőle telhetőt megtett. Nem egy, korábban még nem próbált módszerrel is megpróbálkozott, sajnos eredménytelenül. Hiába vetett el zöldbabot, miután kitermelte az összes burgonyát, hiába futtatott fel uborkát a kert oldalában, a zöldségek ára rohamosan csökkent a piacon. Gyula bá’ nem tudta, nem is gondolt bele, hogy mi okozhatja a nem várt változást, de abban biztos volt, ha ez így megy tovább, komoly gondokkal kell majd szembenéznie.
Egyszer véletlenül észrevette, amint az egyik nagyvállalat áruházánál tankolt, hogy az jóval a piaci árak alá megy. Ekkor egycsapásra megvilágosodott, és már azt sem tartotta kizártnak, hogy cimborája igazat mondott, amikor valami hasonlóval magyarázta privátban üzemeltetett kisboltja – ahonnan Gyula bá a pálinkát, kolbászt és a szalonnát szerezte be idáig – váratlan bezárását.

És a helyzet évről évre romlott. Már-már ott tartott, hogy nem éri meg a vesződést, pedig a szíve még mindig a földekre húzta. Ott érezte magát igazán szabadnak, munka közben gyakran elmerengett a múlt simogató emlékképein.
Pedig addig milyen jól mentek a dolgok! Igaz, hogy Gyula bá’ majd beleszakadt a munkába, a boldogság szele is messze elkerülte, sőt az unokái sem libbentek már felé esztendők óta, de legalább azt csinálhatta, amit szeretett. Ott, ahol senki nem ugráltatta, ahol az elvégzett munkának látszatja volt.
Gyula bá’ élete azonban új, nem éppen idilli mederbe került. Mint egy jól működő rotációskapa, amiből egyetlen apró, de annál fontosabb csavar kihullik, és nem indul be többé.

A szíve szakadt meg, amikor aláírta a papírokat, és megvált a darabka földtől, ami úgy hozzánőtt már.
Megtakarítása nem volt több, az a kevéske pénz, amit az eladással keresett pedig nagyon hamar elfogyott. Amit a kertjében megtermelt, azt meg is ette, és az sem volt valami sok. A spóroláson túl immár koplalni is kényszerült; konzerveken, száraz kenyéren, valamint zöldségeken élt.

Amikor elkönyvelte, hogy Attila ebben az életben nem fogja meglátogatni, úgy döntött, felhívja. Fájt a dereka, a lába sem bírta már úgy a strapát, mégis kibicegett a posta melletti érmés telefonfülkéhez, amibe beledobálta az összekuporgatott aprópénzét, és tárcsázott. A telefon csörgött. Egyet, kettőt, hármat, de nem vette fel senki. Közben eleredt az eső, és Gyula bá’ ráncos bőrére kezdtek hullani a cseppek. Az idős férfi nem tágított, türelmesen várt, mígnem a vonal másik végén végre beleszólt valaki a kagylóba.

– Igen? Kőrizs Attila, miben segíthetek?
– Én vagyok az, drága fiam!
– Apa? Honnan hívsz?
– Innen, a posta mellől. – Gyula bá’ szipogott, és összehúzta magán viselt kabátját. – Hallani akartam a hangodat.
– Minden rendben, apa? – kérdezte Attila, amire nem jött azonnali válasz, mivel Gyula bá’ nagyot sóhajtott a vonal a túlsó végén.
– Persze, édes fiam. Tudod, hogy van ez. Rengeteg a munka – füllentette, mert nem akarta fiát terhelni a bajával. Büszkébb volt ő annál. – A gyerkőcök ott vannak? Hadd beszéljek má’ velök!
– Nincsenek itt. Majd valamikor visszahívlak, amikor ők is a közelemben lesznek. Csak meg kell beszélnünk egy időpontot, hogy mikorra menj a fülkéhez.
– Hiányoznak! Hiányoztok nekem! Azt hittem, elgyüttök meglátogatni.
– Sajnálom, apa, de nagyon elfoglaltak vagyunk mindketten. Szeretnénk elmenni, de egyszerűen nem tudom, mikor tehetnénk meg. Szerencsére az új munkám nagyon jó. Megbecsülnek itt.
– Ezt örömmel hallom, gyermekem.
– Apa, én…
– Igen, fiam?
– Szeretném még egyszer megköszönni a segítségedet. Elképzelésem sincs, mi lett volna velünk nélküled. Egy ideig még nem tudom visszaadni a pénzt, de amint teljesen egyenesbe jövünk, az lesz az első dolgom.
– Avval te ne törődjél! – vágta rá Gyula bá’ ellentmondást nem tűrően. – Soha nem kell visszaadnod. Arra vigyázz, hogy a családodnak mindene meglegyen!
– Én nem is tudom, mit mondjak, apa. Köszönöm… csak ennyire telik. – Attila szava egy pillanatra elcsuklott. Hosszú idő után először gondolt bele igazán, mennyire fontos az apjának, majd kimondta a szót, mely utoljára gyerekkorában hagyta el a száját. – Szeretlek!

„Szeretlek”. Ez az egyszerű kis szó egészen az idős férfi lelkéig hatolt, és letelepedett odabent. Gyula bá’ már az esőről is megfeledkezett, sőt olyannyira elöntötte az a kellemesen bizsergető érzés, melyet ez a szó okozott, hogy azt hitte, talán el is állt.

– Én is szeretlek, drága fiam! – Bármennyire is mondta volna még tovább, nem jött ki hang a torkán.

Attila csak a torokköszörülést hallotta.

– Biztos, hogy minden rendben van, apa? Rossz érzésem van.
– Má’ mondtam, hogy igen! Csak jó lett vóna beszélni a fiúkkal egy kicsit. Na, de majd legközelebb!
– Úgy van, majd legközelebb. Ígérem, meglátogatunk.
– Vigyázzál magadra, fiam!
– Te is vigyázz magadra, apa!

A nehéz időszak folytatódott az idős férfi életében. A telet különösen embert próbáló feladat volt túlélnie, hiszen nemhogy fűteni, de élelemre sem futotta. Értelemszerűen pálinkára sem tellett, csupán a maga által készített bort itta, azt is csak addig, amíg tartott. És bizony, az sem tartott sokáig.

Kiröhögték, mikor betegen elment a helyi cipőgyárba, hogy egy álláshirdetésre jelentkezzen.

Gyula bá’ lába és háta megduzzadt, később pedig gyakorta elájult. Hasában egyszer szúró fájdalmat érzett, ami többé nem hagyott alább. Bőre elszíneződött, és az idős férfi legyengülten, ágynak dőlve várta, hogy megérkezzen élete utolsó állomására.

Amikor egy esős napon, összegyűjtve minden megmaradt erejét kibotorkált a temetőbe, jól tudta, hogy az lesz a legvégső útja.

Elhunyt felesége begazosodott sírja mellett találtak rá.

Amikor Attila megpillantotta a csontsoványra fogyott, ronggyá ázott tetemet, nyomban elsírta magát, és vigasztalhatatlanul magát hibáztatta a történtekért.
Azon a napon megszólította a lelkiismerete, és szinte testet öltve a férfi társaságává vált.
Akárhányszor fiaira nézett, Gyula bá’ jutott eszébe. Nem tudta, hogy édesapja utolsó perceiben életének legboldogabb szakaszai idéződtek fel benne. A nap, mikor találkozott a virágmintás kötényben pompázó, gyönyörű teremtéssel, kit később nőül vett. A nap, mikor a nő életet adott fiuknak, és ő ott állt mögötte a kezét szorítva, mert nézni nem merte a csodát, vagy amikor unokái a világra jöttek. Attila azt sem tudta, hogy az örömteli emlékképeknek köszönhetően Gyula bá nyugodtan távozott. Békében. Anélkül, hogy érezte volna magán az eső érintését.

4.25
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.3 (4 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2015-05-23 14:22 Sren

Sren képe

Az a baj, hogy az első (és aztán egy bekezdésen belül a sokadik) gyerekcipő-hiba láttán magamban már dolgozom is ki a választ, így nem igazán tudok figyelni a történetre.

És ez nem csak a szerkesztő, hanem egyben az olvasó reakciója is! Hiszen először olvasom, pont úgy olvasód vagyok, mint bárki más. És megakaszt az olvasásban a sok apróság, sallang, fölösleges, „kihagyható lett volna” bibi – mindaz, amiről a szerző azt gondolja: belefér, az olvasója viszont azt: ha már egyszer megírta, miért sajnálta azt a kis időt átfutni, hibákat-döccenőket keresni, javítani? És pont ez az, amit évek óta zsolozsmázunk, a szerzők viszont azt gondolják: francnak erőlködnek ezek itten pár ponton, vesszőn?
Azért, mert mi szerkesztőként, a Karcosok pedig évek óta aktív „szakmázókként”, tudjuk, mi a hiba és hogyan lehet elkerülni, a továbbiakban pedig kivédeni. Az Olvasó talán nem tudja, de ettől még őt is zavarja, megakasztja.

Első mondat. Gyula bát… - Sajnálattal közlöm: ilyen magyar szó, hogy „bát”, nincsen. Egyszerű alaki hibáról beszélünk, de első mondatban, első kifejezésként ritka nagy gáz, azonnal megakad rajta a szem – figyelj: akár helyes, akár nem!: megakasztó. Jobb az ilyet kerülni. Gyula bácsit, slussz. Később még bőven emlegetheted őt Gyula bá’-ként, ott, ahol belefér az aposztróf. (Itt nem férne bele, a helyes leírás – Gyula bá’-t – is megakasztó lenne. Az aposztróf és a kötőjel miatt úgy fest, mint valami cifra miniatűr. Szerintem. Ezért javasoltam más, elsőre emészthetőbb formát.)

Első bekezdés, második mondat, részlet. „…és az előző nap becsomagolt étellel megpakolt szatyrot a kezébe vette, az udvarán álló méretes hordóban lévő pár napos vízzel pedig megmosta az arcát, a kapájáért nyúlt. – A „becsomagolt” után kéne egy vessző, azután pedig nem ártana kétfelé szedni a mondatot, és a „kezébe vette” után új mondatban közölni a többit. Azután már csak pofásabb formába kellene kalapálni a mondatokat. Merthogy – és ez az első bekezdés többi mondatára is jellemző – ezek a körmönfont összetett mondatok ezer buktatót rejtenek magukban, és az összetett mondatok jó szokása szerint csak azoknak engedelmeskednek, aki biztos kézzel bánik velük. Téged egyelőre elsodornak, ahogy elnézem.

„…szülőfaluja szürkeségének látványától különös nyugodtság fogta el.” – Nyugodtság sincs. Narrációban sosem, legfeljebb szlengben. Narrációban nem szlengelünk! Vagy, ahogy szoktuk volt mondani: nem ságségelünk. Hanem elegánsabb kifejezési formát keresünk a mondanivalónak. (Ilyen szó gyakorító vagy elvonatkoztató képzőként sincs, amennyire tudom, maximum elvont főnév lehetne, de úgy sem helyes. Mint fogalom, „nyugalom” van. Nyugodtság nincs. Bár, a Word nem húzta alá, míg a ságségelést meg a szlengelést igen. Szerintem nem tud magyarul! :D)

„Szeretett ilyenkor menni,…” – Türelem a fogalmazáshoz. Szinonimák keresése. Menni – mennyire snassz ez már, és főleg ebben a kontextusban… Ha egyszer írsz, írjál, ember, ne snassz, kommersz kifejezéseket dobálj egymásra. Szeretett gyalogolni, mondjuk. (Hozzáteszem: ha hangulatképekkel operálsz, először is éld bele magad, utána pedig alaposan gondold át a kifejezés alternatíváit, mivel a hangulatkép a legérzékenyebb átadási forma. Azt, kissé sarkítva, vagy tökéletesen csinálod, vagy sehogy.)

Ugyanott: „…az a kevés kóbor kutya és macska, amibe belebotlott,…” – Kérlek! Az ember rögtön elhullott állatok tetemeire asszociál, melyeken szinte keresztülesik. Szóval, elég szerencsétlen kifejezés ide a „belebotlás”, mert hajlamosak vagyunk szó szerint értelmezni (miután többnyire úgy használjuk a szót).

„Józsi és két lova jó munkát végeztek tegnap a kiásásnál.” – Túl azon, hogy ez is vicces mondat (a lökött szerkesztő elképzeli a két lovat ásóval a gazda mellett), szoktak ilyet csinálni? Tényleg érdekel, fogalmam sincs, hogy szokás volt-e állati erővel krumplit szedni. Vagy az utalás csak a termény elszállítására vonatkozik?

Nem szedek ki több mondatot, majdnem mindet ki kellene… Leírásaid legtöbbször körülményeskedők, modoroskodók (illetve, annak hatnak), kevered a teljesen természetes hangvitelt az irodalmival, amitől fura a novella nyelvezete. A vedertől kezdve (ami miért is ne lehetne vödör, csak úgy egyszerűen?) a kinti, fából készült WC-ig (ami miért is ne lehetne árnyékszék, mondjuk, ahogy az ilyen régi tákolmányokat leírni szokták – a WC egyébiránt, hogy röhejesen szőrözős legyek, a water closet, tehát a vízöblítéses angol vécé rövidítése)… A nagy betűvel írt Pínzen át a kisbetűs Wartburgig, Attila furcsa jellemábrázolásáig (mondjuk ez lehet direkt is a részedről, de nekem megszúrta a szemem, hogy férfi létére zokog a munkája elvesztésén, apja holtteste felett viszont „csak” elsírja magát, holott nem kicsit szerette az öreget), az egész valahogy… Nem elég határozott.
Ezt jóval biztosabb kézzel kellett volna írni.

Kiteszem, mert tetszett, és – szerintem – szép. Nekem átjött a mondanivaló, a hangulat, a vidéki élet egyszerű szépsége, és igenis megfogott, hiába hiszik sokan, hogy minket itt „nem érdekel a történet, csak a hibák”. Kedveltem a fentebb említett természetes hangot is, ami átjön belőle. De tényleg megkérlek, figyelj oda jobban, próbálj határozottabban fogalmazni, ne engedd, hogy elsodorjon a történet. Ha kell, tedd félre a kész írást egy-két hétre, majd friss szemmel olvasd át újra, vagy olvastasd fel valakivel hangosan, úgy könnyen kibukik a pongyola fogalmazás és a bizonytalanság, mert a hangsúly nem tűr el ilyesmit.

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

v, 2015-05-24 22:26 Alfredo Sagittarius

Alfredo Sagittarius képe

Köszönöm, hogy kikerült. Az észrevételeket nem különben, hiszen egy külső, elfogulatlan olvasó nagyon sok olyan dolgot észrevesz, amik nekem elkerülik a figyelmem. Nem azért hagyom benne őket, mert nem olvasom át az írásaimat, hanem mert nem érzem, hogy hibásak lennének. Ezt a történetet két hétig tartogattam, aztán elolvastam, kiírtottam belőle, ami szerintem stílusidegen, fölösleges volt, de így is éreztem, hogy nem az igazi, valami gond még mindig van vele. Ezért nem küldtem be azonnal, hanem félreraktam, de a kisördög végül rávett :)
Hiányzott már egy jó kis karcos kritika, mivel az eddigi olvasók mindent mondtak róla, csak nem olyat, ami igazán segíthetne az előrelépésemben.

Van pár dolog, amivel nem értek egyet, de meggyőzhető vagyok. :)
„és az előző nap becsomagolt étellel megpakolt szatyrot a kezébe vette” –csak ennyit másolok ki, mert a mondat kettészedésében igazad van. Vesszőt viszont én nem tennék a “becsomagolt” szó után. Ha teszek, akkor olyan, mintha a “becsomagolt” szó a szatyorra vonatkozna, azaz azt is becsomagolta volna. Vagy rosszul mondom? Itt a “becsomagolt” szó az ételre értendő. Mivel van tele a szatyor? Becsomagolt étellel. Szerintem ezért ide nem kell vessző, de lehet, hogy tévedek.
“Mint fogalom, “nyugalom” van. Nyugodtság nincs” –azt elfogadom, hogy nem túl irodalmi, de használják. Én nem szoktam, de úgy próbáltam megírni a novit, hogy a narráció is ezt a vidéki hangulatot erősítse, összhangban legyen a történettel. A “veder” is ilyen, és még vagy egy tucat másik szó. Kérdés: Ezek nélkül is átment volna a hangulat, és megfogott volna? (aminek egyébként nagyon de nagyon örülök)
Apáméknál, nagyapáméknál a fa WC-t, kinti WC-nek, vagy pottyantósnak hívják  Senki nem foglalkozik vele, sőt, tovább megyek, sokan nem is tudják, minek a rövidítése. Mert nem érdekli őket. Ugyanarra a célra használják, mint a WC-t. Értem, hogy mit mondasz. Írásban ne az élőbeszédre hagyatkozzak, de ezzel is ugyanaz volt a célom, mint a legtöbb ilyen zavaró kifejezéssel. Szerintem beleillettek a stílusba, talán dobtak is a hangulaton.
"„Józsi és két lova jó munkát végeztek tegnap a kiásásnál.” – Túl azon, hogy ez is vicces mondat (a lökött szerkesztő elképzeli a két lovat ásóval a gazda mellett), szoktak ilyet csinálni? Tényleg érdekel, fogalmam sincs, hogy szokás volt-e állati erővel krumplit szedni. Vagy az utalás csak a termény elszállítására vonatkozik? -szoktak ilyet csinálni. Hozzákötik a lóhoz(valahol traktorhoz) az ekét, vagy ekekapát, és azzal húzzák ki a sorokat vetés előtt. Kiásáshoz nem tudom, hogy ugyanezt használják-e - szerintem igen -, lehet, hogy mást kötnek utána, de így szokták, hogy az emberre kevesebb munka maradjon. Mi legalábbis így csináltuk, de ez már volt vagy 15 éve.

A Gyula bá’-s problémát orvosolni fogom, lesz Gyula bácsi. Nem voltam tisztában ezzel a nyelvtani szabállyal. Attila sírásával kapcsolatban is igazad van, mint ahogy sok másban is. Ezekért igazán hálás vagyok.

“Ezt jóval biztosabb kézzel kellett volna írni.” –igaz. Ez nagyon sokáig így lesz még, attól tartok, de igyekszem.

"Szerintem minden emberben lakik egy másik ember, egy idegen, aki rosszat forral"

h, 2015-05-25 14:05 Sren

Sren képe

Ez igen, példaértékű odafigyelés és hozzáállás! Bár mindenki így állna hozzá… egyből könnyebb lenne segíteni nekik.

Nagyon jól kiszúrtad a csomagolást, abba is bele akartam kötni, végül azért nem tettem, nehogy „túl sok legyek” úgy hirtelen.:) Valóban félreérthető lenne vesszővel. Tehát át kell írni kompletten az egészet. Alternatívák, a folyton hangoztatott „fogalmazz változatosan, kísérletezz!” – hát most lesz itt erre példa is.

„és az előző nap becsomagolt étellel megpakolt szatyrot a kezébe vette”…
Felvette az előző nap elékészített elemózsiás szatyrot. Fogta az előző nap becsomagolt étellel megpakolt szatyrot, és…

Szövegkörnyezet, kontextus:
„Miután felöltözött, gumicsizmát húzott, és az előző nap becsomagolt étellel megpakolt szatyrot a kezébe vette, az udvarán álló méretes hordóban lévő pár napos vízzel pedig megmosta az arcát, a kapájáért nyúlt.”
Felöltözött, gumicsizmát húzott, majd fogta az előző nap becsomagolt étellel megpakolt szatyrot, és kilépett a házból. Az udvaron álló méretes hordóban lévő vízzel megmosta az arcát, és a kalapjáért nyúlt.
És ez csak egy lehetőség a sok közül. Kísérletezni, rakosgatni a szavakat, játszani a nyelvvel!:)

…“Mint fogalom, “nyugalom” van. Nyugodtság nincs” –azt elfogadom, hogy nem túl irodalmi, de használják. Én nem szoktam, de úgy próbáltam megírni a novit, hogy a narráció is ezt a vidéki hangulatot erősítse,”… - Alfredo. Narrációban nem szlengelünk. Nem ok erre az sem, hogy „de használják”. Hány oldal szlenget írjak ide, amit használunk, mégsem írjuk bele narrációba? Erre, stílus ide vagy oda, ugyanaz a szabály, mint a káromkodásnál. Narrációból hiányozzon.

De ne is vitatkozzunk erről, minek? Hiszen nem ez az alap probléma. A probléma az, hogy hangulatképet akartál festeni, és igazából nincs rá jó szó, mert amit jónak érzel, az nem helyes, a helyes kifejezés pedig nem azt mondja, amit Te ki akarsz fejezni. Igaz? Ergo mint fent: akkor át kell írni az egészet.
„…szülőfaluja szürkeségének látványától különös nyugodtság fogta el.” – Tessék, ő az.
Ballag egy bácsi a hajnali szürkületben (ami megint nem jó szó, de a szürkeség sem az), szereti a falucskáját, a friss levegőt, a munkáját, az életet, de legfőképp nagyon szereti ezt a kora reggeli hangulatot, mielőtt felébredne a falu… Hogyan mondanád el másképp?

Hagyjuk már a vécét, nem azért tettem szóvá, hogy szőrözős legyek. :D Hanem mert itt is túlburjánzó a leírás, célszerű lenne rövidíteni, és egyetlen szót használni a túlírt kinti és fából készült és még ráadásul WC is-leírásnak. Sok ez egy budinak. :D

Köszi a lovakat! Én ezt nem tudtam, tényleg érdekelt. Felénk a konyhakertekben van krumpli, azt mindig simán ásóval szedik fel, mert annyira nem nagy a föld, hogy állati erővel kelljen. A nagyobb földeken pedig rendszerint kukoricát termesztenek vagy egyéb gabonát, tehát sosem láttam nagyobb földeken krumplit, és el sem tudtam képzelni, hogyan szedték fel.:)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

k, 2015-05-26 05:41 Alfredo Sagittarius

Alfredo Sagittarius képe

Én máshogy nem is nagyon tudnék hozzáállni ehhez. Az elmúlt egy évben olyan mennyiségű amatőr írást olvastam el (nem csak karcosat), hogy körülbelül reálisan be tudom lőni, hogy hol a helyem. Szeretnék én kiadatni, de őszintén, erre nagyon kevés esélyt látok. Mégis, hogyan áltathatnám magam azzal, hogy jó vagyok, ha találkoztam már olyan amatőr írással, aminek a szintjére az életben nem fogok eljutni. Ez tény, és még mindig az amatőr kategórián belül vagyunk. Még pályázatokkal sem nagyon próbálkoztam (ok, most nem rég épp túlestem az elsőn), oda is kevésnek érzem ezt a "tudást". Amikor elkezdtem írni, úgy voltam vele, hogy tanuljam meg az alapokat, és aztán majd jól megírom a regényeimet (egyet írtam, azóta már kuka), amiket mindenki imádni fog, mert hű de fantasztikus történeteim vannak. Ahogy ráéreztem az írás ízére, ez a cél úgy fogalmazódott át bennem, úgy tisztult ki előttem a kép, miszerint ez nem lesz olyan egyszerű, ahogy elterveztem. Beszippantott a gépezet, és már nem tudok kiszállni. Fejlődni akarok, ütni a vasat, amíg meleg, aztán majd lesz valami... vagy nem :)

Köszönöm a magyar órát (ezt nem tudtam, hogy egybe kell írni, vagy külön, ezért rákerestem, hát az első hsz., amibe belefutottam az volt, hogy senki nem tudja, ezért találták ki, hogy "magyar nyelv és irodalom" :D).
"Ballag egy bácsi a hajnali szürkületben (ami megint nem jó szó, de a szürkeség sem az), szereti a falucskáját, a friss levegőt, a munkáját, az életet, de legfőképp nagyon szereti ezt a kora reggeli hangulatot, mielőtt felébredne a falu… Hogyan mondanád el másképp?" -majdnem beleestem abba a hibába, hogy azonnal meg akartam oldani ezt a házifeladatot, de inkább kidolgozom rendesen, ha nem gond :)

"Szerintem minden emberben lakik egy másik ember, egy idegen, aki rosszat forral"

k, 2015-05-26 17:46 Roah

Roah képe

Nem akarlak megijeszteni, de pont úgy beszélsz az írásról, mint az...írók. :))) Ha sosem leszel magaddal elégedett, ha mindig kattogsz valami máson, ha sosem leszel képes nyugton maradni és végül egy kedvencem, Kentától: "ha nem bírod abbahagyni" erős a gyanúm, hogy az írás-betegség tünetei mutatkoznak rajtad.
A többi majd kiderül. ;) Hogy a novelládhoz stílszerű legyek - mit tudhassa azt az embör? :)))

Nem merem mondani, hogy merj nagyokat álmodni, de azt szívből kívánom, hogy váljon valóra az álmod. :)))) Ábrákádábrá. ;)

A siker titkáról még ez a szöveg is eszembe jutott; halld hát! ;)

https://www.youtube.com/watch?v=VGLa88JOkwU

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

sze, 2015-05-27 03:22 Alfredo Sagittarius

Alfredo Sagittarius képe

Hoppá, ezek szerint én is megfertőződtem :) Fura dolog ez, mert ha összehasonlítom egy régebbi írásomat egy mostanival, óriási a különbség, én viszont egyre elégedetlenebb vagyok magammal... pedig az elején még nem is voltak túl nagy elvárásaim. És most tessék! Igen, ez tényleg betegség lesz :-)

Köszi a jókívánságot, én is ugyanezt kívánom neked! :))

"Szerintem minden emberben lakik egy másik ember, egy idegen, aki rosszat forral"

sze, 2015-05-27 02:59 Alfredo Sagittarius

Alfredo Sagittarius képe

Lássuk csak! :)

"„…szülőfaluja szürkeségének látványától különös nyugodtság fogta el.” – Tessék, ő az.
Ballag egy bácsi a hajnali szürkületben (ami megint nem jó szó, de a szürkeség sem az), szereti a falucskáját, a friss levegőt, a munkáját, az életet, de legfőképp nagyon szereti ezt a kora reggeli hangulatot, mielőtt felébredne a falu… Hogyan mondanád el másképp?"
Próbaként megnéztem ezt az első mondatot, hogyan egyszerűsíteném le. "A hajnali homály nyugalommmal töltötte el" - Ez milyen? Nincs túlcifrázva, ez tény, de legalább a fölösleges szavakat eltűntettem (Vagy elég lenne csak "megnyugtatta"?). Most megnézve még a "különös"-t is annak éreztem, mert a bácsinak ugye ez nem különös, hiszen minden nap szeretett így útnak indulni :)
Egy kicsit kibővítve is működhet talán:
1. "Szeretett korán útra kelni, amikor imádott falucskája még ködtakaróba burkolózva várta a reggelt. A hajnali homály megnyugtatta." (itt szerintem most jobban jön ki a rövidebb vég a hosszú mondat után. Vagy nagyon nem érzem, és már a ködtakaróba burkolózás is sok? :D)
2. "A hajnali homály még álomban tartotta a falut, a csend pedig megnyugtatta Gyula bácsit. Szeretett ilyenkor indulni, és mélyeket szippantani a tiszta levegőből."
3. "Minden nap pirkadat előtt battyogott ki. Az alvó falucskán áthaladva nyugalom telepedett rá."
+1: "Szeretett hajnalban gyüszmékelni." :-)

Gondoltam rá, hogy inkább csak privátba küldöm el neked, de hátha másnak is hasznos lesz a korrepetálásomat olvasni.

"Szerintem minden emberben lakik egy másik ember, egy idegen, aki rosszat forral"

sze, 2015-05-27 10:02 Bloody Dora

Bloody Dora képe

+1! :D Ember, honnét emlékszel te ilyen szavakra? Életemben nem hallottam, egyszer láttam a karcon, azóta se. Imádat és kézcsók, meg ez a szám:
https://www.youtube.com/watch?v=e5MOC-cbm6g

Ha ebből a háromból kell választani, úgy, hogy nem (!) olvastam a novellát, az első. De az "imádott falucskája" és a "ködtakaróba burkolózás" más stílus, azért az sem az igazi. Személy szerint az "imádott falucskával" én leszámolnék, ez nagyon gyerekes-sepegő. Ha "szeretett falucskája" lenne, az valamivel klasszikusabb szófordulat, kissé mesei. Akárhogy is, nem illik ködtakaróba burkolóznia.
A másodiknál az első mondat párhuzamos szerkesztése érdekes ritmust ad, amit a második mondat úgy vág pofon, hogy arról koldul. [Igen, ez a mondat direkt ilyen, hasonló érzetet kelt, mint a te verziód.] Plusz ha nagyon akar kötözködni az ember, belemehet, hogy most mi az alany a második mondatban.
A harmadiknál a battyogás nagyon erős szó, ízes, tájnyelvi, nem illik akárhová. A második mondata viszont köznyelvi, és megint ugyanott vagyunk: üti egymást a kettő. Ha ott is valami hasonló tájnyelvi kifejezést használsz akár a falura, akár a nyugalom telepedésre, jó lehetne, bár a battyogás szerintem nem illik a karakterhez - az alapján, hogy az első két verzió pontosan jellemzi. (Meg úgy értelmeztem, nem egy battyogó vén szivar.)

Na, bebattyogok az egyetemre. (Csak most, elindultam nyolckor, megszédültem a lépcsőházban, majdnem elájultam a metrónál, fordultam vissza csuklóból.)

_____________________
Dr. Bloody Dora

cs, 2015-05-28 05:40 Alfredo Sagittarius

Alfredo Sagittarius képe

Oh, van bőven még, ahonnan ez jött, higgy nekem! Olyan - nálunk mindennap használt - szavak is vannak, amiket például az ország másik felén még nem is hallottak. Az olyanokról - hogy csak néhányat említsek -, mint a jössztök, pocsol, ler, úgymond, úgy kellett leszoknom, mert ezekkel a szavakkal nőttem fel, és nekem is természetes volt a használatuk. És nem, nyelvtanórán nem úgy tanították nekünk, hogy "jöttök". Vagy ami még nagyon durva, a "kellesz", mint a "kell" segédige jövő ideje :) Vicces (és sokszor kínos) volt, amikor érettségi után felkerültem Pestre, és vittem magammal a drága szép tájszólásomat is. :) Szerencsére hamar sikerült elhagynom.

"A másodiknál az első mondat párhuzamos szerkesztése érdekes ritmust ad, amit a második mondat úgy vág pofon, hogy arról koldul." - És ha kiveszem a végét? Így? "A hajnali homály még álomban tartotta a falut, a csend pedig megnyugtatta Gyula bácsit. Szeretett ilyenkor indulni."

"A harmadiknál a battyogás nagyon erős szó, ízes, tájnyelvi, nem illik akárhová. A második mondata viszont köznyelvi, és megint ugyanott vagyunk: üti egymást a kettő" - Ha a battyogást - ami egyébként valóban nem illik a karakterhez, igazad van -visszakeresztelem indulnira, úgy tűrhető? "Minden nap pirkadat előtt indult(gyalogolt) ki. Az alvó falucskán áthaladva nyugalom telepedett rá."

Köszi, és remélem, jobban vagy! (Ugye, nem a "gyüszmékelni"-től szédültél meg? :D)

"Szerintem minden emberben lakik egy másik ember, egy idegen, aki rosszat forral"

cs, 2015-05-28 17:33 Bloody Dora

Bloody Dora képe

De, a gyüszmékelnitől. Elgyüszmékeltem a boltig. :D
Szerintem a kettes verzió még így is problémás. Megint ugyanaz a gond, plusz most már tényleg lehet úgy érteni, hogy a hajnali homály szeretett olyankor indulni. Sétáló homály.
A hármas jobb.

_____________________
Dr. Bloody Dora

szo, 2015-05-23 21:42 Martes (nem ellenőrzött)

5

Sren hozzászólása nagyon jó, érdemes megfogadni.

Kiegészítve az ő véleményét, elhagynám azt, hogy milyen dolgokat, munkákat nem bánt az öreg, hiszen az, amiképp leírod a munkáját, tükrözi, hogy szívesen csinálja.
„…szívét rég nem érzett melegség öntötte el”. Át kellene fogalmazni a közismerten sablonos képeket, van, aki kliséknek nevezi.
„– Nagyapa! Nagyapa! – szóltak kórusban a gyerkőcök, és úgy rohantak Gyula bá irányába, mint a zabolázatlan lovak a mezőn.” Lovak a felnőttek, a gyerekek csikók. :-)
Tűnődtem azon is, mennyire hiteles, hogy a férj kiküldi a feleségét, mert titkolózni akar előtte. Nős emberként tudom, hogy a nő addig szekálja a férjét, amíg ki nem szedi belőle ezt a titkot. Ha nem sikerül, képes hetekig duzzogni. Talán valami ürüggyel kellene eltávolítani a feleséget, például vigye fagyizni a gyerekeket, vagy mutassa meg nekik a szomszéd udvaron látott kiscicákat.

A történet, miszerint az öreg paraszt a földjével él-hal, valamint a gyerekek mennyire nem törődnek az idős szüleikkel eléggé közismert sokan feldolgozták. De ez nem gond, ha egyéni módon teszed, hiszen a vámpír, és egyéb szellem-lidérc történetekkel is partot lehet rekeszteni, kezdő korában előbb-utóbb a legtöbb írással próbálkozó ember ír legalább egyet. Ezeknek a történeteknek a befejezése is sablonos szokott lenni, az öreg magányosan hal meg, vagy a gyereknek megszólal a lelkiismerete. Nálad a befejezést túlírtnak tartom, azt pedig hogy az öreg mire gondol halála előtt – ha nagyon szükség van rá –, áthelyezném a halála előtti percekre, vagyis időrendi sorrendbe. Egyébként el tudtam volna képzelni olyan befejezést, hogy a fiú hosszasan nézi apja holttestét, majd lehajol, letép egy gazt anyja sírjáról. Aztán a másikat, harmadikat…

Az öt csillag a történetnek szól, annak, hogy van akit érdekelnek az efféle drámák.

Üdv. János

v, 2015-05-24 23:06 Alfredo Sagittarius

Alfredo Sagittarius képe

Köszi szépen, hogy olvastad, és az értékelésnek is örülök, bár csak a történet miatt talán nem kellett volna ötöst adni. Lebeszélni persze nem akarlak, de én sem érzem ezt annyira jónak :) Főleg a hibák ismeretében. Az észrevételeket köszönöm, tulajdonképpen egyet is értek velük. Talán csak az öreg gondolatait érzem helyénvalónak a végén. Valahogy ellensúlyozni akartam a tragédiát, ezért került oda. De még átrágom ezt is...

Szép napot!

"Szerintem minden emberben lakik egy másik ember, egy idegen, aki rosszat forral"

v, 2015-05-24 09:43 Roah

Roah képe

Csáó! :)))

A hangulata príma. :))) Nem is emlékszem tőled ilyen aprólékos kidolgozásra novellánál. Ez tök jó! :))) Láttam már pikáns írástechnikádat, láttam egyszerű sztorikat, olvastam egyedi vidámat, rémisztgetőset, de ilyen hangulatosat még nem.
Te, figyelj csak, ez jól áll! Valahogy kezd valami stílus megmutatkozni, itt-ott villan, csillan a vonal, irány, a tematikához kapcsolt fogalmazás, szókincs: vagyis tudatosnak tűnik. Alfredo, szerintem írni...akarsz. ;)

Okos vagy, és figyelsz is, nem mondom el ugyanazt, amit mások, mert anélkül is haladsz.
Apróságokat mondanék. Hm? ;)

"– Avval te ne törődjél! – vágta rá Gyula bá ellentmondást nem tűrően. – Soha nem kell visszaadnod. Arra vigyázz, hogy a családodnak mindene meglegyen!"

Ezt úgy vettem észre a novelládban, messziről, hogy még nem kezdtem el olvasni. Azzal, inkább azzal. Te, ismerek olyan olvasókat, akiket úgy dobsz ki a művedből egy ilyen szóval, mint ahogyan Cena hajítja a közönség irányába az ellenfelét.

Mi volt még?

Megvan! :)))

"Nem átlátszó, fehér, harminckilós zsákokba kezdte belepakolni pusztakézzel a termést, majd ahonnan látszólag az összest felszedte, ott a szerszámmal felforgatta a földet, hogy még véletlenül se maradjon benne egy darab sem."

Nem átlátszó - minek az oda? Szerintem mehet a mondat a fehértől. És van még ilyesmi benne.
De nem féltelek. ;)

Ez a tematika klassz lett, tőled szokatlan. Tetszett! :)))
Rokonszenvezek azzal is, miként keresed az utad az irodalomban. És annak nagyon örülök, hogy gyakran mutatsz újat. És jobbat. :)))

A Nagymamám mindig megmorzsolta a földet a kertben, mielőtt munkához látott - gyakran dúdolta ezt a dalt. :)))
Olyan a történeted hangulata, mint ezé a muzsikáé. :)))

https://www.youtube.com/watch?v=Mt0IuJPzjsk

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

h, 2015-05-25 00:08 Alfredo Sagittarius

Alfredo Sagittarius képe

Halihó! :)

Igyekszem.
"a tematikához kapcsolt fogalmazás," - örülök, ha már itt is észrevehető, ezt belémverted :D De tényleg, ha nem is tökéletes még, próbálok leszokni a stílusidegen kifejezésekről, és erre a hibámra te világítottál rá. Reméljük formálódik ez még.
"Alfredo, szerintem írni...akarsz." - igen... nagyon :)
Van egy nagyon kedves bétázóm, akit már nem szerettem volna ezzel az írássa is zaklatni, így magamra hagyatkoztam. A végeredmény talán önmagáért beszél :) Biztos lesz még benne bőven írtani való, meg is fogom nézni.
Az észrevételeket neked is köszi, hát a zenéhez meg tényleg csak annyit tudok mondani, hogy továbbra is linkelj a novik végén, mert néha tök jól illeszkedik az adott műhöz. Itt is. Ez nagyon jól esett. :)

Szép estét!

"Szerintem minden emberben lakik egy másik ember, egy idegen, aki rosszat forral"

h, 2015-05-25 07:50 Para Celsus

Para Celsus képe

Roah-val viszont egy apróságban nem értek egyet. (Egyben csak :) )
Az "avval" narrációban tényleg csúnya, magam is kaparnám a falat, ha ott látnám, de itt, egy hetvenéves parasztbácsi szájából, elmegy. (Tényleg sokan beszélnek így.)

Ennyi :)
Ja, nem, még egy:
Cena béna. A. J. Styles a legjobb :D


"The Rainmakeeeer!"

h, 2015-05-25 07:59 Roah

Roah képe

És pont te jutottál eszembe! :D Az avvalnál! Láttam egyszer ezt a szó szerinti kiborulásodat, a szó láttán. Épp-csak nem kértél a sokktól egy pohár vizet - azt mondtad, hogy egy ilyen szótól kinyírnak. :D
Remek példa a szövegkörnyezet hatásának az egész novellát nézve?

Jó kérdés: akkor most jó vagy rossz oda az avval? Hangulatromboló hatása nincs - mert a mű önmagában hangulatos.
Melyik a szebb?

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

h, 2015-05-25 08:04 Para Celsus

Para Celsus képe

Úgy is működne, hogy "azzal", úgy is - szigorúan ebben a szövegkörnyezetben - hogy "avval".
Kieg. : ha valaki ki akar nyírni, használja narrációban az "avval" kifejezést :D


"The Rainmakeeeer!"

k, 2015-05-26 04:42 Alfredo Sagittarius

Alfredo Sagittarius képe

Igen, itt én is úgy érzem, a párbeszédbe talán belefér, ezért szerintem marad az "avval". Ki is lehetne egyébként venni, van így is elég tájszólás a szövegben, de ha már lúd... :D

"Szerintem minden emberben lakik egy másik ember, egy idegen, aki rosszat forral"

h, 2015-05-25 07:45 Para Celsus

Para Celsus képe

Ahoj!
Emlékszem az első novelláidra, azok tipikus "haha-sztorik" voltak - ezt említettem már akkor is -, az előrelépés megkérdőjelezhetetlen. :D

Igazából ma én is kertészkedni akartam - és micsoda véletlen, épp a krumplit kellett volna feltölteni -, de harmadnapja esik az eső, ebből dagonyázás lenne csak - úgyhogy engedelmeddel inkább novellázok :D

"Világéletében ezt csinálta, és mivel bejelentett munkával sosem rendelkezett – ezáltal nyugdíjat sem kapott –, kénytelen volt továbbra is gazdálkodni." - öö... a sztori történései alapján a cselekmény idejét napjainkra lőném be, de mindenképpen a rendszerváltás utánra (multik, elbocsátás, etc.). Ez esetben a hetvenéves Gyula bá' legkésőbb a negyvenes évek végén született, akkor viszont végigélte az államszocializmust - abban az időszakban viszont elképzelhetetlen volt, hogy valakinek ne legyen munkája (még ha alibi "ötödik portás a tsz-ben" meló is). Ha tényleg nem lett volna soha bejelentett állása, sittre vágják közveszélyes munkakerülésért :) Így aztán nyugdíjat is kellett, hogy kapjon. Hihetőbb lenne, ha azt írnád, hogy a minimum nyugellátást kapta (kábé huszonhatezer forint lehet, ha jól emlékszem), az is épp elég kevés a megélhetéshez.

"Nem átlátszó, fehér, harminckilós zsákokba kezdte belepakolni pusztakézzel a termést" - a "nem átlátszó" kicsit suta megfogalmazás. Mintha "nincs" helyett azt mondanád, hogy "nem van meg". :D Átlátszatlan, fehér zsákokba, vagy elég, hogy fehér zsákokba. Puszta kézzel, külön.

"A fa terebélyes lombja kellő árnyékot biztosított, ám a nap szokatlan ereje így is csaknem meggyújtotta a férfi talpához érő fűszálakat." - ez a "biztosított" elég elterjedt szóhasználat manapság, de ide nem illik. Élőbeszédben, hivatali bikkfanyelvben elmegy, de itt szebb, ha a fa lombja árnyékot vet. :D

"Amikor végzett, mindketten elhelyezkedtek a szekér elején," - ugyanaz a stiláris döccenés, "elhelyezkedtek" helyett fel is ülhetnek a bakra. :)

"wartburgjába," - auccs. Ugye tudod, mi a gebasz? :D

"Gyula bá a pici, konyhával egybenyitott nappalit használta csupán" - ööö... ebben nem vagyok biztos, de a parasztházak esetében, pláne az öregek, használják a "nappali" kifejezést?

"A gyomok eltávolítása közepette" - megint bal kézzel vakarod a jobb füled :D "Gyomlálás közepette"?

"– Leépítés van a cégnél. Mindegy is ez. A lényeg, hogy közel egy hónapja járok állásinterjúkra, de még mindig semmi. Itt pedig mindjárt letelik a felmondási idő. – Hirtelen felhörpintette a szíverősítőt, és folytatta. – Én… én tényleg nem tudom, mi lesz, apa. Azt a rohadt kocsit is lízingelem. Teljesen kétségbe vagyok esve" - ööö... tényleg kétségbe van esve, bár én azt mondanám neki, ne legyen :) Ha még csak most mondanak fel neki, akkor még kézhez kapja az utsó fizetését (ha nem közös megegyezéssel megy el, akkor végkielégítés is jár neki), szóval nem értem, miért látja olyan borúsan a fiú a helyzetet. Ha azt írnád, hogy már nincs munkája, csak sunnyog az asszony előtt, hogy lassan feléli az utolsó forintjait is, valahogy hitelesebb lenne a fiú kétségbeesése. (Persze ez csak szubjektív vélemény)

"Gyula bá agytekervényei nagyon sötét jövőképet jelenítettek meg lelki szemei előtt." - gyáááááá... elképzelem, ahogy az agytekervények képeket jelenítenek meg a lelki szemek előtt :D "Gyula bá' nagyon sötéten látta a jövőt." vagy ha ragaszkodsz a lelki szemekhez, "Gyula bá' lelki szeme előtt nagyon sötét jövőkép jelent meg."

"Értelemszerűen pálinkára sem tellett, csupán a saját maga által készített mustot itta, azt is csak addig, amíg tartott." - ez az "értelemszerűen" töltelékkifejezés, nélküle is teljes, egész a mondat. Így csak akaszt egyet az olvasón, magyarázkodásnak tűnik. Mustot? A pálinkát nem borral kéne pótolni? :D

Na, összességében látszik, hogy haladsz, fejlődsz. Vissza kéne nyesni a túlburjánzó kifejezéseket, a stílusidegen szavak alkalmazását, ezt leszámítva viszont tetszett, hogy megpróbáltad bemutatni az öreg mindennapjait. Olyan ez, mint a Columbóban, ahol az első fél óra az áldozatról szól, azonosulni tudunk vele, képesek vagyunk elhelyezni őt, hogy mi merre hány méter vele kapcsolatban :D Ami még plusz pont nálam - ez szubjektív dolog -, hogy a főszereplő karakter nem nyavalygott, és bár a melodráma határán egyensúlyozik a befejezés, pozitív a végkicsengése.


"The Rainmakeeeer!"

k, 2015-05-26 04:36 Alfredo Sagittarius

Alfredo Sagittarius képe

Hali!

Örülök, hogy a novellázás mellett döntöttél. Hogy most lesül a bőr a képemről, azt meg már csak magamnak köszönhetem. Számítottam rá, hogy tele lesz még a szöveg túlkomplikált fogalmazással, fölösleges szavakkal, de ilyen logikai bukfencre, amit az elején jeleztél, nem. Különösen kínos annak fényében, hogy tisztában vagyok vele, akkoriban mindenkinek dolgoznia kellett. Ez most rendesen fejbevágott, ahogy az Attila munkahelyi gondjánál felmerülő probléma is. Teljesen igazad van mindkét esetben (és a többiben is), és köszi a tippeket.

Márkaneveket nagybetűvel írjuk, tudom. A Wartburg úgymaradt, ezt is tudom. :) Látom, ahogy durvultak a csodaszép kifejezések, úgy nőtt az "ö" betűid száma. :D
Egy szó, mint száz, köszönöm szépen a türelmet. Ez tényleg gyááá így. Az egész. Olyan, mintha lenne egy szép kertem, de belepi a gaz, én meg valami növesztő sz..t öntöttem volna rá gyomírtó helyett :)

Ja, igen, a must. Fateromnál otthon úgy néz ki a dolog, hogy van egy csomó szőlője. A terv minden éven az, hogy leszüreteli, és bort csinál belőle, amit majd elad. Ebből rendre annyi valósul meg, hogy leszüreteli. Ha elkészülne a bor, meginná, de el sem jut odáig, már a mustot megissza :D Szóval sokat merítettem az otthoni dolgokból, lehet nem kellett volna ennyit. Kinti WC, meg Wartburg, meg must, meg satöbbi :)

No, lesz min agyalni...

Szép napot!

"Szerintem minden emberben lakik egy másik ember, egy idegen, aki rosszat forral"

h, 2015-05-25 16:03 Z. Cz. Domonkos

Szia!

Már tegnap elolvastam, de hirtelenjében nem tudtam mit hozzászólni. Hatott rám. Nagyon sok mindent "előhívott" bennem (gondolatok, emlékek stb).
Tömören: tetszett. Bővebben? Nagyon tetszett :D

Annyit nem nyom a latban a véleményem, hogy csak úgy csillagozgassak, de a történet és a mondanivaló nálam öt csillag lenne!
Viszont vannak hibái - a többiek már kiemelték -, de ezekről én nem igazán tudok nyilatkozni. Sajnos annyira nem értek az íráshoz.

Ha megengeded, hogy tanácsoljak valamit, talán annyit mondanék, hogy sok esetben jobb ha az egyszerűbb fogalmazásra törekszel. Kerüld a túl hosszú mondatokat. (Szerintem)

Minden jót! Örülök, hogy elolvastam :)

k, 2015-05-26 04:46 Alfredo Sagittarius

Alfredo Sagittarius képe

Szia!

Köszönöm szépen az olvasást, annak pedig nagyon örülök, hogy ennyire tetszett és hatott rád. Sajna a kivitelezés még nem az igazi, majd rajta leszek a dolgon. A véleményed pedig számít, mindenkié nyom a latba :) A tanácsot is köszi, jogos.

Szép napot!

"Szerintem minden emberben lakik egy másik ember, egy idegen, aki rosszat forral"

cs, 2015-06-25 15:03 Kristálysólyom

Kristálysólyom képe
4

Végre volt kis időm elolvasni már... :)
Sok dolgot szeretnék írni, stilisztikával kezdem. Nem olvastam végig a kommenteket, azt láttam, hogy Roah és Para már segítettek neked, ezért csak kiegészíteni tudom.

"zsákokba kezdte belepakolni puszta kézzel a termést" - a puszta kézzel szerintem itt fölösleges nyomatékosító

"ahonnan látszólag az összest" - a látszólag is fölösleges

"és mivel mindössze a minimum nyugellátást" - mindössze szintén

"Tudta, hogy délután most is félmeztelenül folytatja a krumpliszedést." - most is... kell?

"ezért muszájból bízta meg ismerősét a feladattal az idős férfi." - ezt olvasd újra, nagyon kacifántosra sikerült.

"Gyula bá’ azon elmélkedett, hogy sötétben indult el, és sötét lesz, mire hazaér, ámbár ezt a legkevésbé sem bánta." - a sötétet is túlmagyarázod. Sötétben indult el, vagy sötét lesz, mire hazaér. pont.

"A nap viszont nem ért még véget ennyivel." - vagy "nem ért véget ennyivel" vagy "nem ért még véget"

"Szeme le-lecsukódott a hazafelé vezető úton, de szerencséjére mindig időben keltette fel egy dudaszó," - Én ezen a ponton tudtam igazán bekapcsolódni. Az első pár bekezdés zötyögős, de aztán belejöttél, beolajozódott az írókád. Mondjuk lehet, azért is fogtál meg ezzel, mert van egy gondozottam, aki kábé ugyanez. Mikor ilyenről hallok, mindig elképzelem a védőangyalukat, aki mankóra támaszkodva, tépázott szárnnyal liheg és percekre hunyja le csak a szemét, mert amit az öregek művelni tudnak, az csuda. :)

"végül mosdatlanul beleesett az ágyba." - beesett. a beleesett az már olyan, mintha a matracba esne bele, fizikálisan, tényleg.

"ami úgy hozzánőtt már" - mér nem kell

Hát, megleptél. Tényleg rohamléptékben fejlődsz. Ha így folytatod, sokunkat le fogod körözni. :D
Mikor a fia elmegy és pénzért sír, már tudtam a sztori végét, mégis végigolvastam, mert szívesen olvastam. Ügyesen megfogtad a hangulatot. Nem tökéletes, de ügyes. Ezt nálam a "szeretlek" elvitte, az szerintem giccses, olyan amerikai (vagy írjam azt, kilóg a történetből?), meg a végén a bácsi halála a temetőben, de ez inkább olvasói, semmint kritikai észrevétel.
Aztán persze eszembe jutottak a gondozottak, a családi történetek... meglepődnél, milyen sokan élnek így, mint Gyula bá'... és milyen sokan mennek tönkre a tenni akarásban a gyerekért/unokákért. És milyen kevés gyerek/unoka viszonozza ezt... meg persze eszembe jutottak nagyszüleim, a távoli rokonok, akik így, a földön dolgozva élték le az életüket, ez volt a mindenük, amit idő közben elvesztettek...
Amúgy Barna figurádat funkcióját tekintve fölöslegesnek tartottam, mert csak egyszer nevezed meg, lehet, nem is kéne. Csak az "egyik cimborája"? Hm?

De szummázok. Gratulálok ehhez az írásodhoz, mert messze túlszárnyaltad a korábbiakat. :) Pacsi!

Robbanni készül az Isten labora,
mert senkinek nem fekszik az ora et labora.

p, 2015-06-26 03:11 Alfredo Sagittarius

Alfredo Sagittarius képe

Igazad van, amiket kiemeltél, azok is fölöslegesek. A haverját megnevezni is az, jogos. Köszönöm szépen, te is sokat segítettél. Talán csak egy helyen akadékoskodnék :)
"a sötétet is túlmagyarázod. Sötétben indult el, vagy sötét lesz, mire hazaér" -Itt pont azt akartam érzékeltetni, hogy mennyit robotol az öreg... olyan korán indult, hogy még sötét volt, és annyira későn ér majd haza, hogy már az lesz. Ha csak az egyiket írom le, szerintem már nem azt fejezi ki a mondat, amit szerettem volna. Vagy mégis? Úgy kicsit olyan érzésem van, mintha egy pillanatkép lenne, a munkába igyekvő, vagy a munkából megfáradtan hazafelé tartó bácsiról. "...sötétben indult el, és az lesz, mire hazaér" -Így milyen? Bár itt, ebben a formában a két "sötét"-et nem érzem szóismétlésnek, így legszívesebben így hagynám.

Örülök, hogy megfogott a történet, és a hibák ellenére is végig tudtad olvasni. A fejlődésem ütemével kapcsolatban én máshogy vélekedek, mint te, sokkal lassabban haladok, mint szeretnék. :) Szerintem ez az írás sem sikerült a legjobban. Sokat javítottam már azóta, és te nem találkoztál az eredeti hibák nagy részével a többiek észrevételeinek köszönhetően. Ez is közrejátszhatott, hogy nem, vagy csak kevésszer akadtál meg.

Ugye, sokszor elhangzik, hogy írj arról, amit ismersz. Hát nálam ez volt az a téma, és valószínűleg, nem is fogom még egyszer elővenni. Éppen ezért sokkal jobbat szerettem volna belőle kihozni, nem vagyok vele elégedett, és kicsit túlértékeltnek is érzem. (most látom, kaptam még egy ötöst azóta. Köszi, bárki is voltál, de nyugodtan hozzá is szólhatsz ám :)

Nagyon köszönöm a csillagokat és a véleményt, örülök, hogy benéztél! :)

"Szerintem minden emberben lakik egy másik ember, egy idegen, aki rosszat forral"

p, 2015-08-14 21:56 craz

craz képe

Alaposan belelendült, és csak úgy teltek a zsákok. Szájukat madzaggal megkötötte, és kisebb rakásokba összegyűjtve, felállítva egymásnak döntötte őket. Más még csak akkor ébredezett a kényelmes ágyában, amikor Gyula bá’ már letudott egy hatórás műszakot. Tizenegy-dél körül még jobban rágyorsított, mivel tudta, a nap egy óra magasságában tűz a leginkább. Ez most sem volt másképp, még az öregember barna bőrét is égette, ezért Gyula bá’ úgy döntött, itt az ideje egy kis pihenésnek. Kifújta magát, és leheveredett a fa tövében, ahol korábban a cókmókját hagyta. Lerúgta sáros bakancsát, és maga alá terítette szakadt pólóját, amire tovább már nem volt szüksége aznap. Tudta, hogy délután most is félmeztelenül folytatja a krumpliszedést.
A fa terebélyes lombja árnyékot vetett, ám a nap szokatlan ereje így is csaknem meggyújtotta a férfi talpához érő fűszálakat.
Gyula bá’ butykost vett elő, jóízűen meghúzta, majd félretéve azt előkapta a kését és egy darabka szalonnát. Az étel zsírja itt-ott lemosta az öreg kezére száradt koszt, ám Gyula bá’ mitsem törődve a higiéniával falatozgatott. Amikor végzett, újfent az italhoz nyúlt, majd mikor úgy érezte, eleget ivott, kalapjával lefedve arcát elszunnyadt egy rövid időre.

Minden porcikája sajgott a fájdalomtól, amikor fel kellett tápászkodnia, hogy folytassa a munkát, de nála az ilyesfajta dünnyögések csupán pár percig tartottak, és mindig rávette magát a következő feladatra. Újabb néhány óra szedést követően az előre megbeszéltekhez hűen megjelent Józsi, ezúttal lovas szekérrel. A földútra nem lett volna tanácsos autóval jönni, ezért muszájból bízta meg ismerősét a feladattal az idős férfi.
Mivel Gyula bá’ csak a szállításért fizetett, Józsi kényelmesen, a fűben fekve várta meg, amíg az öreg egymaga felpakolta a zsákokat a platóra. Gyula bá’ úgy gondolkodott, minek fizessen valamiért, amit ő is meg tud csinálni. Amikor végzett, mindketten felültek a szekér elejére, és Józsi ostorral ösztökélve lovait elindította az igazi lóerő hajtotta járgányt. Ahogy zötykölődtek, Gyula bá’ azon elmélkedett, hogy sötétben indult el, és sötét lesz, mire hazaér, ámbár ezt a legkevésbé sem bánta.

// Ez itt csak két bekezdés, de hemzseg a Gyula bá'któl. (Béláim az úrban)
Gyakran találkozom ezzel kezdő íróknál, és mindig szóvá teszem, hiszen mint olvasót, engem is bosszant. Pláne, hogy itt nincs is másik szereplő, csak Gyula bá'. (hacsak nincs egy szintén Gyula nevű gonosz ikertestvére, aki kétsoronként előpattan egy-egy krumplibokor mögül) :P Viszont a nyelvi szinted már jobb, mint, azoknak, akik előszeretettel követik el az ilyes hibát.
Elnézést, de most nincs időm továbbiakra, mert vár még rám huszonnégy novella, csak beugrottam ide a Karcra. Nem olvastam a hozzászólásokat sem végig, ha már valaki említette, akkor bocs. :)

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

szo, 2015-08-15 00:20 Alfredo Sagittarius

Alfredo Sagittarius képe

"hacsak nincs egy szintén Gyula nevű gonosz ikertestvére, aki kétsoronként előpattan egy-egy krumplibokor mögül" - Végre! Végre valakinek lejött a lényeg, átlátott a sorok között! :D

Amikor ránéztem a bemásolt részletre, már tudtam, hogy mi lesz a mondanivalód lényege. Igazad van, el kell ismernem, tényleg borzalmasan fest így. Örülök, hogy beugrottál, köszönöm!

"Szerintem minden emberben lakik egy másik ember, egy idegen, aki rosszat forral"

sze, 2017-01-18 05:55 Györeizé

Györeizé képe

Jelzem, elkezdtem, de hajnali három van és majd akkor folytatom, amikor jobban tudok figyelni. Csak azt akartam megkérdezni, hogy kíváncsi vagy-e egy-két izére, ami nekem feltűnt, hozok pár példát, hogy el tudd dönteni. Semmi katasztrofális, inkább csak szőrözés. Pölö:
-- "Lepakolt az egyik fa tövében, levette a hátáról a kapát, és kérges tenyerébe fogta." - Értem jól, mire gondolsz, de a kapát már akkor a tenyerébe fogta, amikor levette a hátáról.
-- "(...)és ha őszinte akart lenni magához, nem is igazán bánta," - Miért ne *akart* volna őszinte lenni magához? Ez majdnem úgy hangzik, mintha győzködnie kellett volna magát. Arról nem is beszélve, hogy őszinteségében *nem is igazán* bánta. Ezt úgy is fordíthatom, hogy "Ha nagyon muszáj, beismerhetem, hogy lehetne rosszabb is". Ha erről van szó, akkor oké, felejtsd el, hogy szóltam.
-- "Szájukat madzaggal megkötötte, és kisebb rakásokba összegyűjtve egymásnak döntötte őket." - Itt probléma vagyon az időrendiséggel: előbb egymásnak dönt, aztán kialakulnak a rakások, te pont fordítva írtad. Olyan érzésem van, hogy már rakásokba gyűjtve döntötte egymásnak azokat. Valahogy így kéne: (...), és egymásnak döntve kisebb rakásokba gyűjtötte őket/azokat. Nem garantálom, hogy a példám helyes, nem tudom jól megfogalmazni; épp ezért vagyok úgy vele, hogy ha az én novimban lenne, meggondolnám, hogy mit hagyhatnék el belőle. Mérlegelned kell, hogy mennyi infót adhatsz át egyetlen mondatban úgy, hogy az olvasmányosság se sérüljön. Olyan fontos, hogy egymásnak döntve? A lényeg a kisebb rakásokba gyűjtésen van, nem? Egy mondaton mindig érződik, ha nyög a túl sok infó alatt. Ahogy az angol mondja: too much information.
-- Említheném még a kezdő mondatban nekem (hangsúlyozom: nekem) szemet szúrósakat.
"Gyula bácsit, mint minden reggel hajnali négykor, most is az éjjeliszekrényén csörgő, piros vekkere ébresztette. Miután felöltözött és gumicsizmát húzott," - Nekem fura a "reggel hajnali". Csak az első másfél mondatban négy időhatározó van: *minden reggel*,*hajnali négykor*,*most is*,*miután*, ami szerintem sok. A miután nyugodtan elhagyható. Már lefőztem és megittam egy kávét, meg elszívtam egy cigit, de még mindig nem tudom, én hogy fogalmaznám meg úgy, hogy minden infó benne legyen.
"Gyula bácsit, mint minden hajnalban, négykor ébresztette az éjjeliszekrényen csörgő piros vekker", talán így. Nem tudom, hogy a hajnalban után kell-e vessző (meg azt se, hogy a "mint minden hajnalban" mennyire magyartalan). A probléma az, hogy így a vekker az alany, amit a következő mondatban át kell vinni Gyula bácsira, de legalább eltűnik a *reggel* és a *most is*. Eh, nem tudom. Mondtam már, hogy inkább maradok a dobolásnál, már bánom is, hogy belepofáztam.
No mindegy, a lényeg: szólj, hogy akarsz-e hasonlókat kigyűjtve, vagy inkább csak fogjam be és olvassak.

**********************************
A véleményem, az szubjektív.

sze, 2017-01-18 06:34 Györeizé

Györeizé képe

Kis kiegészítés az "(...)és ha őszinte akart lenni magához, nem is igazán bánta," sorhoz: az, hogy "nem is igaz" azt jelenti, hogy hamis, tettetett. Ha valaki nem is igazán bán valamit, az azt jelenti, hogy tetteti a megbánást.
- nem bánta
- nem is bánta
- nem is bánta igazán (és nem "nem is igazán bánta", ahogy te írtad)
Így a mondatod azt jelenti: ha őszinte akart lenni, be kellett ismernie, hogy csak tetteti a megbánást; nem bánja valójában, csak úgy csinál.
Az ördög és a részletek.

**********************************
A véleményem, az szubjektív.

sze, 2017-01-18 19:22 Alfredo Sagittarius

Alfredo Sagittarius képe

Nem tagadom, bíztam benne, hogy én sem maradok ki a jóból, az már más kérdés, hogy sikerült kiválasztanod egy iszonyatosan túlírt történetet. Mondjuk van néhány ilyenem, így nem volt nehéz :) Újraolvastam most, és meg kellett állapítanom, hogy teljes átírást igényelne. Tudod, ahogy a gazt is a gyökerénél húzod ki. Egészen biztos, hogy ma sokkal letisztultabban írnám meg, de hazudnék, ha azt mondanám, nem tudtál újat mondani. Az időrendi probléma a béna szórendből fakad, amit az éleben nem vettem volna észre. Szóval, ha van hozzá türelmed, motivációd, jöhetnek még észrevételek, persze, de készülj fel, hogy kábé minden egyes mondat ilyen lesz. Ha úgy érzed, kezd káros hatással lenni rád a dolog, nyugodtan hagyd abba. Az eddigieket köszönöm. Az időhatározós mondatban tényleg sok van, ez is jogos, de a javaslatodtól eltérő megoldát kell találnom, mert a "mint minden hajnalban" valamiért nem tetszik.

"Szerintem minden emberben lakik egy másik ember, egy idegen, aki rosszat forral"

sze, 2017-01-18 21:13 Györeizé

Györeizé képe

Ne aggódj, nem csak te vagy így ezzel, én is átírnám egy csomó régi írásom, de előbb el kéne olvasnom őket és még ahhoz sincs sok kedvem.
Inkább majd olyan hibáidra mutatok rá (ha találok), amiket általánosnak érzek, mint pölö az általad is említett időrend-szórend, azt lehet hasznosítani a későbbiekben. Mármint a tanultakat, nem a hibákat.

**********************************
A véleményem, az szubjektív.

sze, 2017-01-18 10:06 hamarjában

hamarjában képe
3

Ha már előreült, akkor gondoltam elolvasom, szeretem az ilyen történeteket, sőt azt mondhatom ezek állnak a legközelebb hozzám, én is hasonlóakból írtam a legtöbbet, valószínűleg ezért is nézem szigorúbb szemmel, mint más írásokat. Nem mondom, hogy nem hatott rám, de nem győztem ciccegni olvasás közben, hogy nemár, de miért...
Pedig jól felépítetted, eljutottunk szép egyenesen A-ból B-be, de közben nem találtad meg a nyelvezetét, megtömted felesleges töltelékszavakkal, még kimondottan szövegkörnyezet idegen szavak is előfordulnak, bukdácsol az egész, sok helyen mintha ellentmondások lennének, vagy csak egyszerűen megkérdőjelezhetjük, hogy történhetett-e úgy.
Olvastam lentebb, hogy azért szeretnél kiadatni, nos ez pillanatnyilag olyan messze van attól, mint Makó... pedig akár el is érthetné, csak marha nagy meló lenne, mert mondatról mondatra kéne újra átírnod az egészet, nem mondom, hogy ilyen részletességgel belemennék, de pár dolgot megbeszélhetünk, csak tudod az fájni fog, én már csak ilyen vagyok, azért szólok előre, mert tudom, hogy szereted ezt az írásod, hisz én is szeretném a helyedben.

na ja (Obb)

sze, 2017-01-18 19:32 Alfredo Sagittarius

Alfredo Sagittarius képe

A hármast és azt, hogy sikerült végigolvasnod, sikerként könyvelem el. Most olvasás közben néha bizony hozzávágtam volna a kapát az íróhoz.
Igen, szeretem ezt az írásomat, ennek ellenére azt mondom, hadd fájjon, abból tanul az ember. A szövegkörnyezet idegen szavakra és ellentmondásokra különösen kíváncsi lennék, de jöhet más is, ami kikívánkozik. Ne kímélj! Ja, és köszi az olvasást.

"Szerintem minden emberben lakik egy másik ember, egy idegen, aki rosszat forral"

sze, 2017-01-18 20:58 hamarjában

hamarjában képe

Gondoltam, hogy van benned egy kis maoizmus (:) mazo), úgyhogy tessék, elkészültem vele. Igaz pár napomba beletellett, és csak megközelítőleg sem szedtem ki mindent, bármiről beszélgethetünk még azokkal kapcsolatban, amiket gyorsban kivettem, mert szerintem érdemes rá az írás.

„gumicsizmát húzott,” – jó van na, paraszt a lelkem, hát gumicsizma dukál, télen-nyáron, esőben-hóban gumicsizmában, nincs is ezzel baj, a mezőgazdasági sportcipő az jár neki, csak ezt itt akkor nem értem:
„Lerúgta sáros bakancsát,” – nagy arc az öreg, vitt magával bakancsot is, mert a hosszú úton az ünneplő gumicsizmát gondolta, lecseréli melósbakancsra, hogy azt sarazza össze (ha szerkesztő lennék valamilyen kiadónál, akkor a delete már menne is). Azonnal az is feltűnik, hogy mitől saras az a bakancs, városi gyerek vagyok, de a rokonságom egy része alföldi, és gyerekkoromban szedtem én is krumplit, nekem úgy van meg, hogy száraz és poros volt a föld, szóval nem értek én hozzá, csak próbálom magamban helyrerakni az elém felrajzolt képet. Nem tudom tehát, hogy a krumpli termesztésénél locsolják-e a földet vagy sem, de azt feltételezem, hogy ha locsolják is, a kiszedés előtt már nem, hogy ne kelljen dagonyázni, meg a száraz földet gondolom, könnyebb utólag lemosni róla, mint a rátapadt sarat

„Gyula bácsit, mint minden reggel hajnali négykor, most is az éjjeliszekrényén csörgő, piros vekkere ébresztette.” – ha azt írod, hogy mint minden reggel, akkor felesleges ráerősíteni, hogy most is, most reggel vagy hajnalban? lényeges az, hogy piros? Elférnek azért néha az ilyesmik, csak ne ez legyen az általános jellemzője egy szövegnek

„Miután felöltözött és gumicsizmát húzott, felvette az előző nap elkészített elemózsiás szatyrot.” – éreztem már a csizma vs bakancsnál, hogy nagy forma az öreg, de hogy még szatyrot is tud készíteni, azt nem gondoltam volna. A földről vette fel amúgy fel a szatyrot? Ilyenkor, ha már van egy fel igekötőnk, meg amúgy is az ilyen történethez jobb, ha igazítjuk egy kicsit a nyelvezetet, tudom, ilyenkor lehet azt mondani, hogy ez már szubjektív, szóval akkor is nekem ilyenkor jobban belesimulna egy magához vette, vagy simán a vette…

„Az udvarán álló méretes hordóban lévő pár napos vízzel megmosta az arcát, aztán a kapájáért nyúlt.” – ez is olyan túlírás szagú, adott egy méretes hordó, gondoljuk, hogy nem önti ki belőle mindennap a vizet és tölti fel frissel

„Hátára kötötte a rozsdás szerszámot, és sietve elindult a szőlőbe.
Minden nap pirkadat előtt gyalogolt ki, az alvó falucskán áthaladva nyugalom telepedett rá. Ha eléggé iparkodott, mint most is, akkor ötre, a kisvonat tompa dudálásával egy időben a szőlőbe ért.” – sok mindent értek ám, hogy miért így írtad, de mégsem igazán értem, hogy miért írtad (gondolom ez érthető ) a rozsdás szerszám a szóismétlés elkerülése miatt van ott, pedig akár elhagyható is lenne, aztán miért indult sietve? Értem én, hogy a munka nem vár meg, meg helyette nem végzi azt el senki, papparappara, de számomra olyan visszás és nem hiányzik az a sietve, hagyjuk a hetvenéves bácsit nyugodtan felcihelődni és elindulni, amúgy is ott van később az iparkodott, ami szebb és jobban ideillő szó, szóval elég az ott nem kell ide előre a sietve. Sietett, iparkodott, mindezt úgy, hogy nyugalom szállta állapotban volt? Aztán már ellőtted az elején a „mint most is”-t, sok már egy bekezdésen belül.
Aztán itt van, hogy a szőlőbe ért, mondom, nem vagyok egy őstermelő, de a szőlősbe megy krumplit szedni? A rokonságom másik része a Mátra alján él. Nekem a szőlő az hegyoldal, a krumpli sík terület, szerintem nem azonos talaj megfelelő nekik, de ha hülyeséget beszélek, majd szólsz.
Aztán itt van ez a kényszeresnek tűnő pontos időjelzés: „négykor”, „ötre” lehet megint szubjektivitással vádolni, de nekem egy ilyen sztoriban nem hiányzik az pontos idő meghatározása, ahogyan szerintem neki sem az a lényeg, hanem hogy pirkadat előtt odaérjen, hogy kakasszó előtt (jó azért nem kell ennyire túlspirázni) csörögjön a vekker vagy ilyesmi, mert hasonló fogalmazásmódot jobban szeretek olvasni egy ilyen történetnél

Ájjájjáj így sosem végzünk, ugráljunk gyorsabban, kihagyva inkább dolgokat kevesebb magyarázattal, majd szólsz ha nem világos vagy nem értesz egyet.

„amiért mindezt a sajátjának mondhatta.” – jobban tetszene a magáénak…

„ hogy Józsi és lova jó munkát végeztek tegnap a kiásásnál.” – v, de nem is kell a kiásásnál

„de hozzászokott a fizikai munkához.” – nk a fizikai

„mindössze a minimum nyugellátást kapta” – minimum cserére vár, nk a nyug

„Más még csak akkor ébredezett a kényelmes ágyában, amikor Gyula bá’ már letudott egy hatórás műszakot. „ – rossz ez az általánosítás, nem kell vagy nem így

„Tizenegy-dél körül még jobban rágyorsított,” – ne lőj túl a célon szegény már belendült az előbb, most meg még rá is gyorsít, élő szövet a fémvázon

„és maga alá terítette szakadt pólóját” – nem kell, és nem is lehet valakit a végletekig sajnáltatni, szóval tudni kell a határt, ne szaggasd meg a pólóját, felesleges

„hogy délután most is félmeztelenül folytatja a krumpliszedést.” – láttam már azért sok embert a földeken, de olyan hülyét nemigen, aki félmeztelen nyomja augusztusban, vagy esetleg szeptemberben a tűző napon, és ő nem nyeretlen kétéves, hogy ilyen hibát elkövessen

„majd félretéve azt előkapta a kését és egy darabka szalonnát. „ – tudom, hogy szóism. elkerülése a cél, de egy kocsmai verekedésnél kapja elő a kést, ne itt

„ám ő mitsem törődve a higiéniával falatozgatott. „ – higiénia, higiénia, higiéniaaa? Ha nekem meséled el szóban, akkor talán, de akkor is valahogy így: szart az öreg a higiéniára, vagy: baszott az öreg a higiéniára

„Mivel csak a szállításért fizetett, Józsi kényelmesen, a fűben fekve várta meg, amíg egymaga felpakolta a zsákokat a platóra.” – tisztább alanyt ide

„elindította az igazi lóerő hajtotta járgányt.” – nk

„és elindult a legközelebbi város piacára.” . – közeli

„mint akit leütöttek” – engem az ilyenek nagyon zavarnak, ha hasonlatot használsz, használj egyedit, vagy maradj olyannál, ami a történethez illő: mint akit agyoncsaptak

„Nem volt buta” – nk, ahogy az egész mondat sem, olyan felesleges megmagyarázás az egész

„mivel akik szimpatizáltak vele, mindig az ő standját keresték, ahogy beléptek a piacra.” – mint ahogy ez is, az ilyeneket is kukába lehet dobni, vagy át kell fogalmazni

„de szerencséjére mindig időben felkeltette egy dudaszó,” – nk, vagy átfogalmazandó a felkeltette miatt

„evett, ivott valamennyit” – csak tippelek, de gondolom mindkettőre értetted a valamennyit, akkor ést közéjük

„Nem szeretett itt élni, a hideg, szürke falak rendre elkedvtelenítették.” – dehogynem szeretett ott élni, a már szócska nélkül nem azt mondja a mondat, amit gondolom, kellene, de még azzal sem vagyok benne, hogy így kellene ezt megfogalmazni

„de igazából jobban érezte magát kint, a földeken – a szabadban. „ – kint, a földeken, a szabadban, hová szeretnéd még fokozni, nem hüle ám az olvasó, érti, nk a – szabadban, de nekem még a kint sem

„ahelyett, hogy odabent siránkozott volna a megváltozhatatlan múlton.” – ez is olyan, hogy ne így tálald, vagy legalább a megváltoztathatatlant hagyd el

„– Nagyapa! Nagyapa! – szóltak kórusban a gyerkőcök, és úgy rohantak felé, mint a zabolázatlan csikók a mezőn.
Amikor elérték egymást, szinte egyszerre ugrottak rég látott nagyapjuk ölébe, és az idős férfi úgy szorította őket magához, mintha csak a saját gyermekei lennének.” – nem szóltak, hanem kiáltották/kiáltozták vagy ilyesmi, az egymást bezavar (kukába vele), hát a hasonlatra mit mondjak, nem facára sikerült, szerintem az unokáit ugyan úgy öleli magához az ember, mint a saját gyerekeit, sőt kitudja, nekem még nincsenek, de egyre szentimentálisabb az ember

„az őket pásztázó párra vetette, és indulatosan szólni akart hozzájuk, de meg tudta állni: jó házigazdához híven behívta a családot a házba.” – ez az egész olyan távolságtartó jelenetté sikeredett (mármint narráció szempontjából), pedig bensőséges a pillanat, hu! azért érzem, hogy ezt hosszabban kellene kifejteni

„a feleség morcos képet vágott,” – azt miért?

„a két férfi, apja és fia pedig farkasszemet néztek egymással.” – mivel nincs hatszáz szereplőnk, vagy a két férfi, vagy az apa és fia felesleges, de mint fentebb is említettem nem kell a távolságtartás, dobd a kukába a két férfit

„A fiúk az üres szobákban fogócskáztak,” – nem volt bútor?

„ahonnan hamarosan egy dobozkával tért vissza. Attila kérdőn bámult édesapjára, aki bicskájával kivágta a doboz száját.” – miért nem nyitotta ki? Miért kellet a bicska? Nem sérthette meg a pénzeket azzal? Lehet hogy neked megvan, miért így írtad le a jelenetet, de mi csak pislogunk, pl. ha azt írod, hogy a leragasztott doboz száját, akkor legalább nincs kérdés

„– Nesze! – tolt a fia elé egy köteg pénzt.” – huh, na ez a Nesze! Nagyon nem frankó, olyan érzetet kell, hogy bazzeg vidd, értem én, hogy az ízes beszédet szeretted volna visszaadni, de ez így visszájára üt, pedig tudjuk, azt szeretnéd írni, hogy bármiről lemondana, csak a fiát boldognak lássa

„Megfogta hű társát, talán még nálánál is idősebb kapáját, és nekiindult a kertnek.
Ahogy a földben lévő krumplit szedegette” – mi a tö..öm ez a kert megnevezés itt, szőlős, szántó, vagy mi a bánat, kertnek nem titulálható több holdnyi szántó

„akikkel olyan jó viszonyt ápolt sem vettek tőle semmit,” – nk a semmit, olyan mintha rengeteg dolgot árult volna, meg amúgy sem

„ A spóroláson túl immár koplalni is kényszerült; konzerveken, száraz kenyéren, valamint zöldségeken élt.” – hát ne haragudj de ekkora baromságot (már bocsánat hogy így fejeztem ki magam) régen olvastam, hogy egy parasztbácsi szűkösségében konzerven él, ilyet csak egy városi ficsúr írhat

„Gyula bá’ szipogott, és összehúzta magán viselt kabátját” – nk a viselt

„füllentette, mert nem akarta fiát terhelni a bajával. „ – nem életveszélyesek az ilyen magyarázatok, de nem árt megfontolni szükség van-e rájuk

„A gyerkőcök ott vannak? „ – hoppáhoppá hoppá!!!!!!!! (mi ez itt?) zavart érzek az erőben, miért? Megfejted? Vagy én mondjam meg?

„Attila csak a torokköszörülést hallotta.” – átfogalmazandó

„Kiröhögték, mikor betegen elment a helyi cipőgyárba, hogy egy álláshirdetésre jelentkezzen.” – ne, eleve nem hiszem el, hogy jelentkezett, de ha mégis, akkor ne így írd le, kiröhögték, betegen ment be, oké, hogy akár meg is történhetne, de tálald szebben

„Gyula bá’ lába és háta megduzzadt,” – púpos lett vagy mi?

„ jól tudta, hogy az lesz a legvégső útja.” – nem tudom,lehet én vagyok a fas, de nem lehetne szebben, mint: jól tudta

„Elhunyt felesége begazosodott sírja mellett találtak rá.” – meghatódnék én, de ha begazosodott-at olvasok, akkor nehéz

„Amikor Attila megpillantotta a csontsoványra fogyott, ronggyá ázott tetemet, nyomban elsírta magát, és vigasztalhatatlanul magát hibáztatta a történtekért. Azon a napon megszólította a lelkiismerete, és szinte testet öltve a férfi társaságává vált.” – aki pontosan érti mi történt, mondja el nekem is

„Nem tudta, hogy édesapja utolsó perceiben életének legboldogabb szakaszai idéződtek fel benne.” – Attilában? nk a benne

És ez csak úgy, relatíve gyorsban, szeretném menteni még, mert tényleg hatott rám, de ne haragudj, inkább a kettes felé tendál.

na ja (Obb)

cs, 2017-01-19 05:50 Alfredo Sagittarius

Alfredo Sagittarius képe

Köszönöm, hogy ennyi időt fordítottál rá. Arra készültem, hogy egy-két észrevételeddel majd vitatkozhatok azzal érvelve, hogy hangulat-teremtő eszközként kerültek bele a kifejezések, de még csak ezt sem tudom megtenni. Amelyeknél átfogalmaznál vagy cserélnél, a javaslataid nem csak helyesek, de még a mesélésbe is jobban illeszkednek. „Legközelebbi város” helyett „közeli város” „felkeltette-felébresztette”, „begazosodott-elgazosodott”. Amiket törölnél, jogosak, mert nem tesznek hozzá, sőt, elcseszik a szöveget, megnehezítik az olvasást. Akkor miről beszéljünk? Amivel nem lehet vitatkozni, ahhoz maximum annyit tudok hozzáfűzni, hogy el kell jutnia az embernek arra a szintre, amikor képes röhögni a saját hülyeségein. Örömmel jelentem, hogy nekem sikerült. Tök jól mulattam a hetvenéves varázsló-terminátoron, aki krumplit szed, hogy ne haljon éhen, és akinek a fiáról kiderül a végén, hogy természetfeletti erők környékezik. Beszéljünk hát arról a kevésről, amelyek különböző okokból nem maradhatnak válasz nélkül, például azért, mert értetlen vagyok vagy mert máshogy látom.

A szőlő mifelénk olyasmi megnevezése a területnek, melyen a szántóföldek vannak, mint mondjuk a gyümölcsös. Leggyakoribb a krumpli és a kukorica, szőlőt csak elvétve termesztenek, de azért azt is találni. Hívják határnak is, de azon a környéken jellemzőbb a szőlő. Eszembe nem jutott, hogy máshol nem így ismerik, pedig sanszos, hogy így van. Ha ezt magyarázni nem szeretném a novellában, azt tanácsolod, legyen inkább határ azt csá?

„„a feleség morcos képet vágott,” – azt miért?” – Olyasmi járt a fejemben, hogy talán ez érzékelteti, az asszonykának lehet némi köze ahhoz, hogy ritkán járnak le vidékre az öreghez.

“„A fiúk az üres szobákban fogócskáztak,” – nem volt bútor?” – nem volt. Ez meg azt hivatott érzékeltetni, hogy az öreg bevackolta magát a konyha-szobába, a többi helyiség rendben tartását pedig nem érezte szükségesnek, elhanyagolta. Urambocsá még a bútorokat is eladta, hogy pénzt lásson belőlük, semmint megegye a penész a fűtetlen szobákban. Ez nekem így összeállt, a fia és családja alig látogatta, amikor ritkán leruccantak, akkor is még az éjjel távoztak. Most már annyira nem áll össze, mert végülis mit csinál, ha egyszer maradnának éjszakára. Valószínűleg mégis bebútorozódnak azok a szobák.

“aki bicskájával kivágta a doboz száját” – ha odaírom, hogy leragasztott doboz száját, nem jegyeznéd meg, hogy felesleges odatenni, mert a nem leragasztott doboz száját szükségtelen kivágni? Oké, lehetne egyszerűen nyitható doboz is, de előttem ilyen jelent meg.

“„– Nesze! – tolt a fia elé egy köteg pénzt.” – huh, na ez a Nesze! Nagyon nem frankó, olyan érzetet kell, hogy bazzeg vidd, értem én, hogy az ízes beszédet szeretted volna visszaadni, de ez így visszájára üt, pedig tudjuk, azt szeretnéd írni, hogy bármiről lemondana, csak a fiát boldognak lássa” – Elismerem, hogy száz írásból kilencvenkilencben olyan érzetet kelthet, de ebben is? Itt, ahogy írtad, volt célja, ami úgy látom, végül át-átment. Ezt azért löktem csak így oda, és hagytam benne, mert olyan kifejezésnek érzem, ami nem kíván kommentet, főleg, hogy a szituáció körül van írva. Azért válnék meg tőle nehezen, mert nekem teljesen életszerűnek tűnik.

“Megfogta hű társát, talán még nálánál is idősebb kapáját, és nekiindult a kertnek.” – a házához tartozó kertről van szó, ugyanarról, amelyikben a gazt kapálgatta, amikor megérkezett az autó. Nem indult ki megint a határba.

“„ A spóroláson túl immár koplalni is kényszerült; konzerveken, száraz kenyéren, valamint zöldségeken élt.” – hát ne haragudj de ekkora baromságot (már bocsánat hogy így fejeztem ki magam) régen olvastam, hogy egy parasztbácsi szűkösségében konzerven él, ilyet csak egy városi ficsúr írhat” – Hidd el, ha mondom, hogy vérbeli parasztgyerek vagyok. A nyolc év távollét lehet, hogy elvárosiasított, nem tudom. Teljesen elképzelhetőnek tartom, hogy konzerveken éljen egy öreg, akinek már normális kajára sem telik, ha mondjuk nem tart állatokat vagy azokat már levágta, húsukat elfogyasztotta. Elárulnád, miért érzed akkora baromságnak ezt?

“„A gyerkőcök ott vannak?” – Csak tippelni tudok. Az a baj, hogy a gyerkőc kifejezés idegenül hangzik az idős bácsi szájából? Ha nem, akkor kérlek, mondd meg.

“„Gyula bá’ lába és háta megduzzadt,” – púpos lett vagy mi?” – Hála az égnek sosem kellett még éheznem, ezért a történet írásakor utána olvastam, hogy biztosra menjek, már amennyire a netes forrás biztosnak számít. Ezt találtam róla két különböző blogban is, de ha te máshogy tudod, mert mondjuk tapasztaltad/láttad, én elfogadom, hogy ebben sincs igazam: “A krónikus alultápláltságra a kis testtömeg mellett jellemző az ún. éhezési ödémakialakulása, amely a fehérjeszegény táplálkozás következtében a vér alacsony fehérjetartalma miatt a szervezetben fellépő víz felszaporodását (a vérplazmafolyadék sejten kívüli térbe áramlását) jelenti. Ennek tünete, hogy a lábak, vagy fekvő helyzetben a hát megduzzad.”

Ennyi voltam. Köszönöm még egyszer a munkád, várom a válaszaidat.

"Szerintem minden emberben lakik egy másik ember, egy idegen, aki rosszat forral"

cs, 2017-01-19 10:23 hamarjában

hamarjában képe

Rokonok élnek Szegeden és környékén,Kistelek és környékén, Karcag és környékén, Gyöngyös és környékén. Esztergomban élek, itt sok szőlő volt még gyermekkoromban, mostanra kevesebb. A szőlős természetesen nem csak szőlőt jelent, de nem véletlen hívják annak, az a jellemző, természetesen van ahonnan akár már el is tűnt az, mégis maradt a név, ott gyümölcsösök vannak most, nem alkalmasak krumpli termesztésre. A határban már jó hiszen a város vagy a falu határában elterülő megművelt földeket szokták így nevezni vagy csak simán a földeken (ez is bevett elnevezés), elhiszem, hogy nevezhetik felétek szőlősnek a szántóföldeket, de nekem furcsa és valószínűleg mások is vannak ezzel így (bár nem beszélhetek a nevükben) ezért gondolom úgy hogy szerencsésebb olyan néven nevezni, ami nem késztet olyan asszociációkra, hogy az öreg a szőlőtőkék között kapálgatja ki a krumplit :)

A morcosnál bár a cél világos, valószínű nem szereti az öreget, lejárni oda meg végképp terhes neki, stb. stb mégsem odaillő kifejezésnek gondolnám (nem a szövegkörnyezetből lóg ki, hanem nem jó szó), azt olyankor tudnám elképzelni, ha per pillanat az öreg szóval megbántotta volna, szóval egy más szót tudnék elképzelni itt, mondjuk unottan, kedvtelen, közönyösen vagy ilyesmi, ami nem válaszreakció. A morcoshoz nincs meg a petting, mondjuk az öreg kis tüskét odamond a találkozáskor, vagy érezteted, hogy már korábban, a kocsiban már összeveszhetett az asszony a fiával az egész utazás miatt, vagy valami ilyesmi

Ugye ugye a szobáknál már kezded érezni, hogy felesleges volt üresnek írni azokat, amúgy általánosságban a időseb (főleg vidéki) generáció jobban ragaszkodik a bútoraihoz, mint már az enyém."Ezt a komódot még Mariska nénéd harmincadik nevenapján vettük a Debreceni vásárban"

Aztán jön a huszonkettes csapdája, a doboz, van abban valami, amit mondasz, mármint evidenciákat nem írunk ki, viszont hiányérzetet, feleslegesen felmerülő kérdéssort sem hagyhatunk (természetesen szándékosan igen). Előtted így jelent meg a kép,aláírom, maradjon, hiszen te vagy az író, tiéd a döntés joga csak leírtam, hogy elmebeteg olvasóban (mint amilyen én is vagyok) milyen kérdéseket hoz elő,
Kezével kinyitotta az ajtót - felesleges a kezével, hisz mi mással
Szemeit körbejáratta a falakon - felesleges a páros szervet többesben kiírni, hisz evidens, hogy nem csak az egyiket köröztette
Két lábbal állt a földön - itt mégsem kérdezzük meg, hogy miért kell a kettő, azért mert így van meg a kép (szóval ilyesmire gondolok)

„– Nesze! – tolt a fia elé egy köteg pénzt.” – huh, na ez a Nesze! Nagyon nem frankó, olyan érzetet kell, hogy bazzeg vidd, értem én, hogy az ízes beszédet szeretted volna visszaadni, de ez így visszájára üt, pedig tudjuk, azt szeretnéd írni, hogy bármiről lemondana, csak a fiát boldognak lássa” – Elismerem, hogy száz írásból kilencvenkilencben olyan érzetet kelthet, de ebben is? Itt, ahogy írtad, volt célja, ami úgy látom, végül át-átment. Ezt azért löktem csak így oda, és hagytam benne, mert olyan kifejezésnek érzem, ami nem kíván kommentet, főleg, hogy a szituáció körül van írva. Azért válnék meg tőle nehezen, mert nekem teljesen életszerűnek tűnik.
- Azt írod, hogy százból kilencven kilencnél. Miért lenne ebben más?
Egyet viszont ne felejts, te vagy az író, mint fentebb is írtam, te döntesz, én csak a véleményemet írom, amitől nem akarsz megválni, attól nem is kell.
Hamár előkerül ez a mondat, akkor tennék javaslatot a komment részére is, mert mint említettem, csak gyorsban szedegettem ki dolgokat, messze-messze nem teljes körűen vizsgálva a szöveget.
Ha érzékeim nem csalnak, akkor az öreg nem hagyott a dobozban levő pénzből magának egy buznyákot sem. Jól gondolom az írói szándékot? Mert ha igen, akkor a kommentrészben:
"tolt a fia elé egy köteg pénzt." - akkor itt a névelőnek nem határozatlannak kéne lennie, hanem határozottnak, hiszen nem általánosságban egy köteg pénzről van szó, és nem is a dobozban levő pénz egy részéről, ami szintén lehet egy köteg, de ha mindet odaadta, akkor a köteg pénzt tolta a fia elé

"Megfogta hű társát, talán még nálánál is idősebb kapáját, és nekiindult a kertnek.
Ahogy a földben lévő krumplit szedegette," - innen lespóroltad a következő mondat elejét, ahol krumplit szedeget, azért jegyeztem meg ezt, szóval azt mondod, hogy nem ment ki, hanem a házhoz tartozó kertjében volt. Ott is krumplit termesztett, amikor több holdnyi krumplija volt a határban? Hát nem tudom, ha lenne több holdnyi kukoricásom valahol itt a határban, elég perverznek találnám, hogy a kertemben is elszórjak pár magot, hogy legyen itt is

Konzerv kérdés. Ha megkérdezel egy idősebb vidéki embert, hogy evett-e konzervet, azt fogja válaszolni, igen, fiam, a háborúban. Láttam sok falusi kamrát, szegényet, gazdagot egyaránt, de konzervet egyikben sem, zsírt bödönben, szalonnát felakasztva, lekvárt legumizva, stb igen. Most komolyan, bevizesedett lábakkal, pénz nélkül beült a wareszba, megtankolt x-ért, majd y-ért vett tíz konzervet (egy konzerv árából egy igazi falusi több napra való élelmet tud kigazdálkodni), írtad volna inkább, hogy krumplin vagy krumplihajon élt, vagy csak amit a kiskertjében termeltekből tudott csereberélni kis zsírra, szalonnára, tojásra vagy bármire

Gyerkőcök.Gyerekek, ez olyan, amit egyszerre használhatunk a narrációban és adhatjuk valakinek a szájába is. A gyermekek már olyan, amit inkább egy korban vissza helyezett történetnél használjon a mesélő a narrációban és adjon egy szereplőjének a szájába egyszerre, de itt már kicsi az a rés, ahol elfér. A gyerkőcök pedig már olyan, hogy véletlen se használja az író mesélés közben és adja egy szereplő szájába egyszerre, mert zavar keletkezik az olvasó fejecskéjében, hogy nida, úgy beszél Gyula bá, mint az író, vagy az író mint Gyula bá?! most akkor Gyula bá az író?
"szóltak kórusban a gyerkőcök, és úgy rohantak felé, mint a zabolázatlan csikók a mezőn." - itt a narrációban van
"– A gyerkőcök ott vannak? Hadd beszéljek má’ velök! " - itt pedig az öreg beszél.

Éhezéstől kialakult deformitást én csak tv-ben láttam, a legszembetűnőbb a a puffadt has, ami nekem most beugrik. Szóval neked van igazad, örülök, hogy utánanéztél, ez egy nagyon pozitív dolog, mert sokan szeretnének jókat írni, de arra nem veszik a fáradságot, hogy legalább utána keressenek a neten egyes dolgoknak, pedig sokkal egyszerűbb, mint régebben, amikor könyvtárazni és rengeteget olvasni és látni kellet a környező világot ahhoz, hogy hitelesen meg tudjon írni valamit az ember

na ja (Obb)

cs, 2017-01-19 19:41 Alfredo Sagittarius

Alfredo Sagittarius képe

Én a Nyírség északi részéről, most a települést nem nevezném meg, valószínűleg nem is hallottál még róla, de ott a Tisza menti községekben, kisebb városokban nagyon sokan élnek zöldség- és gyümölcstermsesztésből, igaz, ma jóval kevesebben és már a krumpli sem annyira megy, ahogy hallom az otthoniaktól. És tényleg, pár kilóméterrel arrébb, Tokajban valószínűleg hülyének néztek volna, ha azt mondom, megyek a szőlőbe krumplit szedni. Köszi a javaslatokat erre és a morcosra is.

"- Azt írod, hogy százból kilencven kilencnél. Miért lenne ebben más?" - azért, mert ha van valaki, akinek ez a "Nesze!" nem úgy hangzik a szájából, mintha azt mondaná, vigyed bazze, akkor az egy parasztbácsi, aki épp a fiát segíti ezzel a pénzzel. Előttem nem így jelent meg, de cseszhetem, ha az olvasónak meg igen, és Igazad van abban is, hogy az egészet odaadja, újabb baki. Belegondolni sem merek, hogy mennyit találtál volna még, ha alaposabb vagy.

Krumpli a kertben: Erre csak azt tudom mondani, hogy évekig piacoztunk, és több, határban fekvő szántóföld mellett a saját kertünkben is termesztettünk. De ne valami kis udvarnyi területre gondolj, ahol mondjuk van két sor hagymád, hanem olyanra, amiben a sor elejéről még nem látod be a végét. Olyan, amit ha egy gazdálkodásból élő nem művel, komoly kieséstől fosztja meg magát.

A konzerv kérdésben nem tudom, miért ragaszkodtam ennyire az igazamhoz. Lehet, hogy megártott a városi levegő vagy az árakkal voltam eltájolódva. Nekem valamiért az ugrott be, mint olcsó megoldás. De igazad vagyon ebben is. Köszi, hogy kifejtetted a gyerkőc kérdést, így már világos, és teljesen jogos.

Köszönöm, hogy foglalkoztál vele.

"Szerintem minden emberben lakik egy másik ember, egy idegen, aki rosszat forral"