Klinikai eset

Barna, idehozná a kávét, és töltene mindenkinek egy csészével, kérem? Úgy hallom, már lefőtt. Mit dörmög? Nem, egyáltalán nem azért vettem be magát, hogy ugráltassam, tudja jól, milyen fontos része ön is az akciónak. Miért kell mindenhez kommentet fűznie? A komment? Hát ezt nem hiszem el! Ekkora barmot! A komment azt jelenti, hozzászólás. Azt nehezményeztem, hogy mindenhez megjegyzést fűz ahelyett, hogy csendben tenné, amivel megbízom. Például itt van a kávé. Mi lenne, ha most szépen csendben, egy szó nélkül kitöltené? Na, látja, megy ez! Köszönjük szépen, nagyon kedves. Hogy ízlik, Gizike? Olyan forró? Hmm… pont, mint te, igaz, te kis hamis? Hát fújja, Gizike, fújja! Ugye, hogy jobb? Barna, maga nem iszik? Pedig tanácsos lenne a bevetés előtt, hiszen hosszú órákig is eltarthat. Rendben, ha nem, hát nem, remélem, jól bírja az éjszakai ébrenlétet.

Akkor vegyük át még egyszer a tervet! Gizike, maga a kocsiban marad, és járva hagyja a motort arra az esetre, ha gyorsan el kellene iszkolnunk. Eddig világos? Barna, megkérhetném, hogy ne szóljon közbe, amikor Gizikével ismertetem a feladatkörét? Hogyhogy, „miért játszod a főnököt, Jenő?!” Először is nem játszom, hanem én vagyok a művelet atyja, én gondoltam ki minden apró részletet, ami végül a sikerünkhöz fog vezetni, másodszor pedig, kérem, tartózkodjon a tegező formától. Ha túl közel kerülünk egymáshoz, az érzelmek kialakulásához vezethet, ami pedig könnyen hátráltató tényezőként léphet fel a továbbiakban. Azt pedig nem akarjuk, ugye? Elég, ha bólogat, Barna, de kérem, ne álljon már úgy, tátott szájjal, még nézni is rossz! Gizike, magácska is egyetért? Nagyon helyes, bíztam benne, hogy legalább ön előtérbe helyezi az akció sikerességét a személyes vágyainkkal szemben. Igazán bölcs jellemre utal, büszke vagyok önre. Ne is mondja, nekem sem egyszerű türtőztetni magam, hogy közelebbi kapcsolatba kerüljek egy ilyen tüneménnyel, de a szabály az szabály. Most miért néz ilyen értetlenül? Ja, értem, nem szeretné, ha Barna megneszelné, hogy kettőnk között csak úgy izzik a levegő. Fifikás. Ejha, ez a lány minden alkalommal lenyűgöz!

Szóval, akkor folytatom. Amíg Gizike kint várakozik, addig mi, kedves Barna, beosonunk a kórházba, összeszedünk minden értékes orvosi eszközt, az összes gyógyszert, amit találunk, valamint, ha lehetőségünk lesz, az alvó betegek személyes vagyontárgyait is. Tudnak követni? Számításaim szerint százezreket, sőt, talán milliókat is kaszálhatunk. Bizony, jól hallották! Barna, nem kell többet a lakótelep özvegyasszonyainak a nyugdíját lopnia, Gizike, maga meg kibővítheti a ruhatárát. Remélem, veszel valami jó kis kurvásat, te!

Mindent alaposan kigondoltam. Ennél jobbat keresve sem találhattunk volna, senki nem gondolná, hogy épp egy kórházba törne be valaki. Éjszaka ráadásul alig őrzik. Barna, korábbi kérdésére válaszolva, ezért nem bankot rablunk. Eleve halálra ítélt vállalkozás lenne, de díjazom a vakmerőségét. Csak aztán nehogy elszaladjon magával a ló. Ló! Képletesen értem, ne keresse! Mit forgolódik? Ne forgolódjon már, az ég szerelmére! Agyalágyult.

Akkor hát, készen állunk?! Indulás! Mi az már megint, Barna? Miről akar beszélni? Értem, nem bánom. Gizike, menjen csak nyugodtan előre, hamarosan csatlakozunk mi is. Ne aggódj, nem várakoztatlak meg, drágaságom!

Nos, magunk vagyunk. Miről lenne szó, Barna? Hogy mi? Nem tudtam, hogy Gizikét így hívják. „Hiányos Gizi”? Mégis, miféle név ez? Persze, hogy szeretném, ha elmondaná! Micsoda?! Hát én ezt nem tudom elhinni erről az édes teremtésről. Ne hazudjon, Barna! Mondom, fejezze be! Pont! Megfogná a szemüvegem egy pillanatra? Meg kell törölnöm a homlokom. Köszönöm. Igaz, ami igaz, annak ellenére, hogy közel tíz éve lakunk együtt ezen a lakótelepen, jó, ha két szót váltottam Gizikével eddig, de ez magára is igaz. Úgy vélem, amit állít, az nem lehet több rosszindulatú pletykánál. Hogy mindenki úgy hívja? Na és?! Biztos gyerekkorából ragadt rá! Képzelje, Barna – maga az első, akinek ezt elárulom, csak mert azt akarom, lássa, bizalmam az ön irányába biztos lábakon áll –, engem az iskolában Vézna Tücsöknek gúnyoltak. Mi?! Mi az, hogy illik rám?! Ne pimaszkodjon velem!... Tudja, amióta elhagyott a feleségem, elég zárkózottan élek. Most határozottan úgy érzem, Gizike lehet számomra a következő Ő. A második egyetlen. Ismeri az érzést, amikor első pillantásra rájön, összetartoznak? Tudja maga, miről beszélek! Barna, önnek van valakije? Hörcsög?! Na, ne röhögtessen! Úgy értem, kapcsolata… egy másik emberrel. Nem, az internetes ismerkedős oldalakat nem beleértve. Hogyhogy nincs? Volt már… Barna, nézze el nekem, hogy ennyire személyes kérdést teszek fel, de ugye, volt már nővel? Mi az, hogy csak a Gizikével?! Nem hiszem el, hogy az egész háznak megvolt, már mondtam! A bolondját járatja velem, igaz? Nagy kópé maga! Kitárom itt a szívemet, maga meg átgyalogol rajta. De vettem a lapot, kolléga, túlzásba vittem az érzelgősséget. Ezúton is hálás vagyok, amiért felhívta rá a figyelmem. Megfeledkeztem magamról, többet nem fordul elő, ígérem. Hajj, Barna, nem tudom, maga hogy van vele, de én már alig várom, hogy felmondjak az irodában. Még néhány ilyen meló, mint ez, és meg is teszem. Van róla fogalma, milyen az, hogy akták tologatására pazarolja el a tehetségét, és úgy érzi, semmit sem tehet ellene? Hát ma este teszek! Meglátja, megcsináljuk! Magának mi is a foglalkozása, Barna? Rokkantnyugdíjat?! Mire? Oh, bocsánat! Semmi közöm hozzá, ez az ön magánügye. Nos, akkor azt hiszem, ideje indulnunk!

Csapat, nyugalom! Látom, idegesek egy kicsit. Ez természetes, hisz a helyszínen vagyunk. Ott, ahol az év rablását készülünk elkövetni. De kérem, higgyenek nekem, ha azt mondom, nincs mitől tartanunk! Rendben! Gizike, maga maradjon a kocsiban, semmi esetre se szálljon ki, előfordulhat, hogy sietősre kell vennünk a távozást. Indulhatunk, Barna? Akkor nyomás! Gizike, szorítson nekünk! Aztán majd én szorítalak meg, höhö.

Gyerünk már, Barna, szedje a lábát, ne legyen ilyen lomha! Fürgén, egy-kettő! Most miért állt meg? És miért néz rám így? Jól hallottam? Hogy hülyének tartom-e önt? A marha talán kifejezőbb lenne. Ugyan már, kedves Barna, ne butáskodjon! Tény, hogy kettőnk közül én vagyok az intellektuálisabb, de az ön ittlétének jogosultsága is megkérdőjelezhetetlen, hiszen megannyi dologban előttem jár. Egy sem jut az eszembe, de mindegy. Barna, csukja be a száját és jöjjön! Ez nem a legmegfelelőbb idő a sérelmeink egymással való megvitatására.

Végre, bent vagyunk! Halkan, az ég szerelmére! Suttogjon, mint én, vagy inkább meg se szólaljon, mert olyan, mintha egy barnamedve énekelne. Gyerünk, erre! Látja ezt az ajtót? Csss! Mondtam, hogy suttogjon! Látja rajta a számzárat? Zárva van, ami annyit jelent, hogy? Nem, nem azt. Illetve, igen, persze azt is, hogy bezárta valaki, de én arra gondoltam, talán valami értékes van odabent… Tudja, érdekes szerkezetek ezek. Kevesen vannak vele tisztában, de az esetek kilencvennyolc százalékában a nagyobb cégek, ha ilyet vesznek, nem változtatják meg a kombinációt. Az alap gyári számsor pedig általában 0000 vagy 1111. Lássuk csak! Nuuulllaa, nuuulllaa, nuuulllaa, nuuulllaa. Nem nyíilk. Akkor, eeeggy, eeeggy, eeeggy, eeeggy. Miért nem nyílik?! A sóherek a legolcsóbbat vehették!

Biztos elromlott, menjünk tovább! A fenébe, ez az őr! Észrevett, Barna! ROHANJUNK! Ide, jöjjön ide be, magunkra zárjuk az ajtót. Hű, jól van! Ideiglenesen megmenekültünk. Áu! Áu! Ezek mindjárt betörik az ajtót, alig bírom tartani! Barna, tolja ide azt a szekrényt! Ez az. Na, végre valami hasznodat is veszem, te ütődött. Nézzük csak, hogy jussunk ki! Aha! Gyerünk, Barna, az ablakhoz! Lassan, körültekintően lépkedjen, fokozottan ügyeljen a katéterekre! FÉL?! Maga? Hát, tulajdonképpen, ha jobban belegondolok, engem is kiráz a hideg ezektől a betegektől. Nézze, annak már szinte oszlik a bőre. Ne nézzen a szemükbe! Haladjunk, Barna! Állj, mit mondtam a katé… Most nézze meg, tiszta húgy lett minden! Ne törölgesse az ingemet, annak már úgyis mindegy! Jöjjön… jöjjön, jussunk már el végre az ablakhoz. Áh, ezt az almát azért elviszem. Jé, van még itt banán és mandarin is. Sajnálom, csókolom, de nem távozhatunk teljesen üres kézzel. Huhh! Oké! Én ugrom először! Remélem, a gyümölcsök nem nyomódnak össze. Várjunk csak, Barna, maga nem hoz semmit?! Gyorsan kapjon fel valamit, aztán kövessen! Hogyhogy mit? Bármit, amit értékesíthetünk, vagy a hasznunkra lehet. Akkor viszlát odakint…

A fenébe, kibicsaklott a bokám. De legalább a gyümölcsök épek maradtak az esést követően. Itt jó lesz, itt megvárom ezt a marhát. Uh, de nagyot pukkant! Egyben van, Barna? Ezt jó hallani. Na és, mit sikerült elhoznia? Ööö, ez egy ágytál? Normális maga?! Vigyázzon, ne mozgassa, még a végén rámlöttyen, ami bennemaradt. Te istenbarma, te! Mégis, mit gondolt, mi hasznát vehetjük ennek? Barna, attól, hogy most kiöntötte a tartalmát, még tudom, hogy benne volt. De tételezzük fel, hogy tiszta. Mire használjuk? Nem, ez nem alumínium. Jól van, tegye le szépen. Nem kell nekünk. És most gyerünk a kocsihoz!

Barna, igyekezzen már, nem hiszem el, hogy én kifordult bokával is gyorsabb vagyok magánál! Ez meg mi? Sziréna? Itt vannak a rendőrök! Futás! Végre, ott az autó! GIZIKE, INDÍTSON! Barna, készüljön, villámgyorsan kell beugranunk a járműbe, hogy Gizike azonnal tudjon indulni. De… Gizike? Barna, mondja, hogy csak káprázik a szemem. Mit csinál ez a lány?! Jól látom? Gizike, szedi le magát a visszapillantóról, de menten! Kérem, Barna, én is látom, hogy nem maradt a kocsiban. Hát ezt meg hogy képzelte, Gizike?! Most nézze meg, csurom nedv az egész! Látni sem lehet rajta. Barna, ha megkérhetem, ne hajtogassa folyton, hogy maga megmondta! Olyan idegesítő, mintha egy darázs zümmögne a fülembe! Gizike, most miért hívogatja azzal a sejtelmes mosollyal az arcán Barnát? Ejnye, Barna, ne lépjen közelebb! Ki ne vegye… be ne tegye… veszi ki de menten Gizikéből, az ég áldja meg! Menekülni kéne, vagy mi! Gizike, húzza fel a bugyiját, pattanjon be a volán mögé, és taposson bele! Na, jó, vár rátok a bánat, megyek egyedül. Ó, micsoda meglepetés, biztos úr! Tudja, épp… Jó jó, persze felteszem a kezem. Látja, meg is történt. Teljesen ártalmatlan vagyok. Eszem ágában sincs bármiféle hirtelen mozdulatot tenni, uram. Nézze, azok ketten ott… Au, ez fáj, kicsavarja a karom! Hova visznek? Eresszenek!

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

cs, 2015-03-12 12:13 Kelvin

Kelvin képe

Nekem ehhez fejletlen a humorérzékem.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

cs, 2015-03-12 19:23 Alfredo Sagittarius

Alfredo Sagittarius képe

Hajjaj, ezek szerint megint az enyémmel van gond. Már nem bizakodom, persze azért még kíváncsi vagyok a többiek véleményére. Köszi, hogy kikerült.

"Szerintem minden emberben lakik egy másik ember, egy idegen, aki rosszat forral"

cs, 2015-03-12 19:27 Para Celsus

Para Celsus képe

Úgy vettem észre, azok aratnak kevesebb sikert, ahol egyetlen monológ az egész mű. A múltkori, az a macskás, sokkal jobban működött. Az a fajta humor feküdt neked.


"The Rainmakeeeer!"

cs, 2015-03-12 19:40 Alfredo Sagittarius

Alfredo Sagittarius képe

Úgy látszik, humor és humor között még nem érzem a különbséget. Komolyan mondom, én ezt is olyan lelkesedéssel írtam, mint a macskásat, és jól mulattam közben. A gáz csak az, hogy az olvasó meg inkább a fejét vakarja. :) Arra már rájöttem, hogy a humoros írások inkább illenek hozzám, mint a komolyabbak (azokhoz ugyanis nincsenek meg a megfelelő eszközeim még). Viszont ezen belül még meg kell találni a helyes arányt. Köszi, hogy olvastad.

"Szerintem minden emberben lakik egy másik ember, egy idegen, aki rosszat forral"

p, 2015-03-13 18:21 Voight-Kampff

Voight-Kampff képe

"...hogy a humoros írások inkább illenek hozzám, mint a komolyabbak (azokhoz ugyanis nincsenek meg a megfelelő eszközeim még). " - Közkeletű, ám igen nagy hozzáállásbéli hiba!
A jó humoros mű megírása ugyanakkora - ha nem nagyobb! - tehetséget és szakmai tudást igényel, mint egy jó "komolyabbé".

_______________________________________________________________________________________
"Reggel lett, és még mindig életben voltam.
"Lehet, hogy írok egy regényt" - gondoltam.
És aztán írtam." - Bukowski: Posta

p, 2015-03-13 19:48 Kelvin

Kelvin képe

Sokkal nagyobbat. Szenvedni mindenki tud, szórakoztatni kevésbé.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

p, 2015-03-13 19:55 Voight-Kampff

Voight-Kampff képe

Jogos.
:-)

_______________________________________________________________________________________
"Reggel lett, és még mindig életben voltam.
"Lehet, hogy írok egy regényt" - gondoltam.
És aztán írtam." - Bukowski: Posta

p, 2015-03-13 20:47 Alfredo Sagittarius

Alfredo Sagittarius képe

Jogos, jogos. Szerencsétlenül fogalmaztam, de ezt nem vitatom. Még nagyon a szakma elején járok, keresgélem a hangom. Szeretem például a horrort vagy a krimit is, de amikor írni akartam, még a hangulatot sem igazán sikerült megjelenítenem, ami szerintem alap lenne. Túlságosan is rágörcsölök. Ellenben a humor valahogy ösztönösebben jön, nem kell erőlködnöm. Mondjuk ez megint elég hülyén hangzik egy olyan írás alatt, ami a jelek szerint minden, csak nem vicces. :) Szóval jobb lett volna, ha inkább hallgatok. Egyébként is lehet, hogy később máshogy fogom látni.

"Szerintem minden emberben lakik egy másik ember, egy idegen, aki rosszat forral"

p, 2015-03-13 21:32 Voight-Kampff

Voight-Kampff képe

"Egyébként is lehet, hogy később máshogy fogom látni." - Biztos.
Kitartást és sok sikert a fejlődéshez!

_______________________________________________________________________________________
"Reggel lett, és még mindig életben voltam.
"Lehet, hogy írok egy regényt" - gondoltam.
És aztán írtam." - Bukowski: Posta

cs, 2015-03-12 14:17 Howel

Howel képe

Hali!

"A komment azt jelenti, hozzászólás, azt nehezményeztem (...)" - szerintem ez két mondat
"pazarolja el a tehetségét és úgy érzi" - vessző

Elolvastam.

______________________

"Violence is the last refuge of the incompetent."

"Nincs megvetendőbb gyávaság, mint ha tudjuk, mi a helyes, mégsem tesszük meg."

cs, 2015-03-12 19:26 Alfredo Sagittarius

Alfredo Sagittarius képe

Szia!

Gondolom, ha tetszett volna, akkor azt írnád :) Sajnálom, hogy nem jött be. Köszönöm az olvasást és az észrevételeket.

"Szerintem minden emberben lakik egy másik ember, egy idegen, aki rosszat forral"

p, 2015-03-13 07:10 Roah

Roah képe

A sajátos írástechnikádra legszívesebben adnék egy ötöst! A sztorira magára, amiben ezt a technikát felvezetetted, pedig egy karót vésnék be, mert annyira bagatell. Nem jó, nem tetszik, nem a világom, vagyis erősen ízlésre gyanakszom.
De ez a technika...? Ez baromi jó, ötletes, és nem is lehetett könnyű megírni így. :)))

Majd egyszer, ezt az írás-módszert valami más történetbe mutasd be, szerintem népszerűbb lehet, mint ez. ;)

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

p, 2015-03-13 17:48 Alfredo Sagittarius

Alfredo Sagittarius képe

Áh, örülök, hogy ezt írtad, mert féltem, hogy a technikával is baj van. Pedig nagyon szeretek így írni. Vannak ezzel a módszerrel készült egyperceseim, de tervezem, hogy belevágok valami nagyobb volumenűbe. A karót pedig nyugodtan behúzhattad volna, nem kell ám kivételezni :)

Köszi szépen az olvasást!

"Szerintem minden emberben lakik egy másik ember, egy idegen, aki rosszat forral"

szo, 2015-03-14 08:30 Roah

Roah képe

Akkor hármast kellene adnom - ó, ez nem kivételezés, a látszat ellenére pé-póverkodni is tudok ám. :D
De itt most minek? Nekem úgy tűnik, enélkül is megérted, amit mondani szoktam/tunk, és mint említettem, a sztori megírásának technikája nagyon tetszett, csak az nem, amiben megmutattad.

Úgy vagyok vele, mint Jackonak ezzel a dalával. :D Te, imádom ezt a számot, főzni, edzeni, takarítani, mindenhez jó kíséret, fülesben, de ha a klipet meglátom...? Hogy lehetett ilyet alkotni hozzá?! Borzalmasnak találom! Azoktól a figuráktól a videóban szabályosan félek, úgy, mint Rubber Johnnytól, és hiába tolja az Isten-atom-király-táncos Jacko a sajátosságait, nem javít egy szikrányit sem a pocsék helyzeten, amit belőlem ez a képvilág kivált. :D
Csak hallgatni, sose nézni! :D ;)

https://www.youtube.com/watch?v=7Rwbu2FEp4w

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

h, 2015-03-16 01:21 Alfredo Sagittarius

Alfredo Sagittarius képe

Hát ez tényleg gáz :D Köszi, hogy példával érzékeltetted egyszerre kritikus és dícsérő véleményed.

"Szerintem minden emberben lakik egy másik ember, egy idegen, aki rosszat forral"

sze, 2015-04-08 12:39 Kristálysólyom

Kristálysólyom képe

Jé, megtaláltam a "k" betűt, a net onnan egyenesen idehozott... fu de messze jártam.
Azért egy valakit biztosan megmosolyogtattál, és ez egy tök jó stílusgyakorlat. A sztori jól indult, mókásan folytatódott, a végén valami nagyobbat vártam. A szereplőd megbilincselése feletti meglepettsége agyoncsapta a lezárást.
Szépen fejlődsz, olyan ritkán látni, hogy tényleg foglalkozzon valaki a tanácsokkal, amiket kap. Te gyönyörűségessen igényessen foglalkozol vele. Meglesz az eredménye, ebben biztos vagyok.
Sz'al nekem tetszett. :)

Robbanni készül az Isten labora,
mert senkinek nem fekszik az ora et labora.

k, 2015-04-14 02:38 Alfredo Sagittarius

Alfredo Sagittarius képe

Jól eltűnt a kommented a szemem elől, de csak rábukkantam a rengetegben. :) Köszi szépen, örülök, ha tetszett.

"Szerintem minden emberben lakik egy másik ember, egy idegen, aki rosszat forral"

k, 2015-04-28 00:58 Gitáros

Gitáros képe

Én, - mint olvasó - szeretem, ha valaki kísérletezik, újat keres, megpróbálja megtalálni a saját, egyéni hangját.
Ez tehát eddig oké.
Itt lehetnek szerencsés és kevésbé sikerült megoldások.
A túlságosan egybefolyt szöveggel az a baj, hogy olyan mértékű szellemi erőfeszítést kíván meg a befogadó részéről, ami már az olvasás élvezetének a rovására megy.
A szövegeid jók, életszerűek, gördülékenyen írsz, de kétszer kellett elolvasnom a sztorit ahhoz, hogy világossá váljon előttem, hogy ki kicsoda.

És hát igen, amire többen is céloztak, az valóban igaz.
Ez az írástechnika, ez a stílus akkor üt, akkor "jön be", ha egyébként egy nagyon jó, érdekes, izgalmas, fordulatos sztori megírásához használod.

Ha a történet nem elég érdekes, akkor az egész írás egyfajta öncélú retorikai brillírozásba csap át, aminek az eredménye inkább fanyalgás, mint elismerés az olvasók részéről.

Én azok közé tartozom, akiknek inkább tetszett a novellád, a hiányosságaival együtt.
Ezeken lehet javítani, - és az nagyon elismerésre méltó, ha legalább egy részét megfogadod azokat a tanácsoknak, amik itt elhangzanak.

Szerintem tagoltabban, kissé világosabban, egyértelműbben megírva az ilyen stílusú novelláidat, komoly tartalékok vannak bennük, és benned is.

Azt tudom tanácsolni neked, - nálam annak idején bevált - hogy az elkészült írásaidat mutasd meg másoknak is, családtagoknak, barátoknak, haveroknak, és kérdezd meg a véleményüket.
Tetszett-e nekik, elég világos volt-e, mindent megértettek-e belőle, stb.
Sokat lehet tanulni belőle.
De persze az sem rossz, ha minket kérdezel...:)))

Miki

k, 2015-04-28 05:24 Alfredo Sagittarius

Alfredo Sagittarius képe

Azzal, hogy felteszem ide az írásaimat, titeket kérdezlek :)

Köszi a tanácsokat, észrevételeket. Megpróbálom legközelebb jobban tagolni, egyérteműbben megírni, ha ehhez a stílushoz visszatérek. Szeretnék, mert eddig ezt élveztem a legjobban, viszont kicsit megtorpantam. Nem vagyok benne biztos, hogy egy egész történet végig elbírja ezt a technikát. Rövidek, egypercesek, szösszenetek igen, egy regényen belüli monológ talán, de egy önálló történet végig így megírva félek nem működne. Belevágtam egybe, és csúnyán megakadtam. Majd hátha átlendülök rajta.

Minden véleménynek örülök, a kritikusabbaknak különösebben. Persze családtagoknak is megmutatom általában az írásaimat, de őszintén? Mit várjon az ember a párjától, vagy a testvérétől? :) Ha nem érti, azt sem fogja megmondani. Jajj, de jól írsz, ez igen, szenzációs, sőt ezeknél csodálatosabb jelzők is nem egyszer elhangzottak már a menyasszonyom szájából. Egy ideig elvoltam azokkal a véleményekkel, de már nem kellenek. A legutóbbi írásaimat már meg sem mutattam neki, pontosabban azt sem tudja, hogy írtam :)

Köszönöm, hogy olvastál és véleményeztél. Remélem, megtartod ezt a jó szokásod :)

"Szerintem minden emberben lakik egy másik ember, egy idegen, aki rosszat forral"