A császár naplója

Az Oxfordi Egyetem nagytekintélyű filológus professzora elgondolkozva bámult ki a tanári szobája ablakán. Az alatta elterülő téren jól láthatta a színes esernyők alá bújt diákok és tanárok kavalkádját. A legtöbben mára már végleg elhagyták az ódon épületet, de voltak, akik még befelé siettek az zuhogó eső elől.

A falióra halkan kettőt kattant. Hat óra volt.

A szakállát simogató professzort a tárcsás telefon csörömpölése zavarta fel gondolataiból. Nyomban megfordult és lassan felemelte a fekete kagylót.

– James Warmington professzor. Tessék? – dörmögte gépiesen a megszokott szöveget.

– Giotto Mancini vagyok, a Ravennai Levéltár igazgatója – hadarta lelkesen egy fiatalos hang a vonal másik oldaláról. Akcentusa a név ismerete nélkül is elárulta volna a professzornak, honnan is hívták.

– Gondolom, már értesült a legújabb, szenzációs felfedezésről, mint kimagasló szaktekintély – folytatta megállás nélkül az olasz.

– Nem egészen értem, mire is akar célozni. Kifejtené bővebben?

– Augustus császár naplójáról van szó. Ezek szerint nem ért még el a hír Angliába?

– Nem, még nem hallottam róla – felelte megütközve a professzor, és helyet foglalt a fekete bőrrel bevont székében. A telefont gondosan maga elé húzta az asztalon, és érdeklődve hallgatta tovább a beszélőt.

– Nos, akkor enyém a megtiszteltetés, hogy átadjam a hírt önnek. Egy hete már annak, hogy előkerült a dokumentum a San Vitale Székesegyház levéltárából.

– Gondolom, egy középkori másolat.

– Igen, pergamenlapokra van írva, és kódex formában van összefogva. Sajnos több lap is erősen sérült, így a szöveg egy része már nem olvasható. Ám most nem ez a lényeg, nyomban rátérek a tárgyra. A dokumentum máris nagy vitát kavart az olasz tudományos körökben és hamarosan egy konferencia is lesz hitelességének megvitatására. A vezető véleményező pedig ki más lenne, mint a legnagyobb szaktekintély, avagy ön professzor úr.

Ezt hallván, akaratlanul is mosoly kúszott a megnevezett arcára.

– Nagyon megtisztelő, hogy rám gondoltak. Természetesen számíthatnak a jelenlétemre.

– Lekötelezne minket, ha véleményt mondana az iratról. Ön nélkül aligha vezetne eredményre a konferencia, ismerve a szakmában tevékenykedők némelyikét. Úgy vélem az ön kritikája meggyőzi a többséget, és pontot tesz az ügy végére. Ugyan, mégis ki szállna szembe az ön tudásával? – lovalta bele magát az igazgató, melynek következtében még erősebb akcentussal formálta szavait.

– Értem az aggodalmát…

– A konferencia október 24-én lesz, a Ravennai Főiskola dísztermében – szakította félbe az olasz.

A dátumot hallván a professzor rögtön elfeledte a másik illetlenségét, és lázasan lapozni kezdett az asztalra állított naptárjában.

– Remek, szabad vagyok akkor! – felelt fellelkesülve.

– Örömmel hallom. A részletekért majd még felhívom később. Egyelőre csak tudni akartam számíthatunk-e magára?

–Igen-igen, mindenképpen ott leszek. Egy ilyen felfedezést nem hagynék ki; gondolhatja!

– Megértem. Akkor majd még beszélünk. Minden jót, és a viszonthallásra!

– Visszhall! – recsegte érdes hangján Warmington, és izgatottan visszahelyezte a kagylót.

Nyomban kopogtattak az ajtón.

–Tessék!

– Meghoztam a kávéját professzor úr – csendült fel egy fiatal nő hangja és szoknyás alakja belibben a szobába.

– Remélem, mire ezt megisszuk, befejezzük mára! Melyik fejezetnél is tartottunk?

– Képzelje csak Julie, most hívtak fel Olaszországból! – kezdte mondandóját, és töviről hegyire elmesélte az előbb hallottakat ifjú kolleginájának. Annyira belemerült a felfedezés leendő jelentőségének firtatásába, hogy mire befejezte, újabb csésze kávét kellett felhozni.

 

Időközben a kódex még nagyobb visszhangot kapott, így biztonsági okokra hivatkozva a kódexet, a Római Nemzeti Múzeumba szállították át. Ennek megfelelően, a konferencia színhelyét is ide tették át.

Warmington professzor a konferencia előtt egy héttel érkezett meg a római repülőtérre, majd nyomban kivett magának egy szállodai szobát, és már aznap felkereste a múzeumot, ahol a kódexet fokozott ellenőrzés mellett vizsgálhatta.

Már három napja, hogy megkezdte a napló vizsgálatát, és minden nappal egyre több nyomra bukkant, ami a dokumentum hamisságát bizonyította. Bár a római időjárás jóval kedvezőbb volt az otthon megszokottnál, a professzor mégsem tudott örülni a kellemes időjárásnak. Pedig szabadidejében, amikor már tényleg kénytelen volt szüneteltetni a szellemi munkát, körbejárta az ókor egyik legnagyobb, fennmaradt építményét, a Kolosszeumot. Mivel már a nyári szezon hónapokkal ezelőtt lecsengett, a turisták tömegei sem zavarták a szemlélődést.

– Professzor úr! – szólította meg valaki a háta mögött, amikor az építmény külső falát és elképesztő méreteit szemlélte. Meglepődve fordult a megszólítója felé, hiszen aligha ismerik Olaszországban, még ha olyan híres filológus is.

– Tessék? – Hangjából meglepettség csengett és tekintete, ahogyan végigmérte az idegent, szintén erről árulkodott.

Egy fiatal férfi volt, sötétkék szmokingba öltözve, ám az öltöny nem volt begombolva. Felső ajka fölött fekete, vékonyka bajusz ült, míg szemét napszemüveg takarta. A helyi lakosságra jellemző sötét haja és kreol bőre volt. Száján mintha örökös, halovány mosoly terpeszkedett volna. Úgy beszélt a professzorhoz mintha már régről ismernék egymást.

– Örülök, hogy személyesen is megismerhetem – kezdett bele mondandójába, és az eddig hóna alatt tartott vaskos borítékot a kezébe vette, de mást nem tett vele. – Sajnos nem árulhatok el sokat, így a nevemet sem, de amit mondok, azt jól jegyezze meg. Jöjjön kérem, üljünk le ide! – mutatott egy közeli padra, és választ sem várva elindult afelé.

A professzor megütközve nézett az idegen és számára koránt sem szimpatikus alak után, majd mivel nem sietett sehová, érdeklődve, de bizalmatlanul telepedett le a pad másik végére.

– Gondolom, a napló ügyében akar velem beszélni.

– Pontosan. Csupán annyit szeretnék kérni öntől, hogy a vizsgálatának eredményei arról tanúskodjanak, hogy a dokumentum teljes mértékben hiteles. Igen, megismétlem: hiteles. Más nem fogadható el! – nyomta meg az utolsó szavakat, miközben lábát lazán keresztbetette, és mint aki hétköznapi dolgokról fecseg, zavartalanul körbekémlelte a környéket. A szomszédos padon egy párocska enyelgett, azon túl pedig két idős asszony fecsegett megállás nélkül. A saját padtársát eközben elfutotta a pulykaméreg, és szólni sem tudott egy ideig, csak a levegőt kapkodta, és dühös tekintetével szinte felnyársalta a másikat.

– Mégis, hogy mondhat nekem ilyet? Kinek képzeli magát? Most azonnal távozom és többet ne is zavarjon a baromságaival, maga idióta!

– Csak ne olyan hevesen uram! – ragadta meg keményen az olasz Warmington jobbját, aki szintén felugrott és továbbra is erősen tartotta a másik karját.

– Ha nem akarja magát kellemetlen helyzetben találni, kérem, hallgasson végig professzor – sziszegte a fogai között, és az öltönyt félrehúzva megmutatta az alatta rejtőző pisztolytáskáját.

– Valamelyik titkos ügynökségtől küldték rám? Vagy a maffia? – húzta össze szemöldökét gyanakvóan, ám a professzor nem adta semmilyen jelét annak, hogy megijedt volna a fegyver látványától. Felrémlett benne egy filmjelenet, amiben hasonló szituációba keveredett a főhős. Bár nevetségesnek tűnt számára, mégis gyanakvóan körbe pillantott, nincs-e a közelben egy kamera, netalán egy rendező széke, de gyorsan rá kellett ébrednie, hogy ez jelen pillanatban vele történik és nagyon is valóságos a szituációban.

– Erről sem mondhatok önnek semmit, de kérem, üljön már le!

Warmington visszatekintett a padra, ahol csak a sárga boríték ücsörgött árván.

– És abban mi van?

– Csak sorjában! – felelte az ügynök, majd felkapta a kis csomagot, miközben ismét helyet foglaltak.

– Láthatja, hogy komolyan gondolom, amit mondok. Ha megteszi, semmilyen hátrány nem éri, és bizonyos emberek is boldogabbak lesznek a döntése következtében.

– De igen is nagy hátrány ér! Ez erkölcstelenség! Nem lehet szándékosan ilyen tényeket meghamisítani! Ez a tudomány szándékos megkárosítása! – fakadt ki a professzor, és alig bírta ki, hogy ne ugorjon fel ismét.

– Nem! Ezt nem lehet megtenni! – folytatta háborogva. – Nem kényszeríthet rá! Csináljon amit akar! Inkább lőjön le most rögtön, de ilyet sohasem teszek!

– Ha nem hagy más lehetőséget, akkor fogja ezt, és nézze meg jól! – mondta erősen gesztikulálva az olasz fickó, és Warmington mellkasának szegezte a vaskos borítékot. Az nyugtalanul átvette, és lassan felnyitotta. Rejtekében sok-sok fekete-fehér fénykép lapult, egytől egyig a hőn szeretett családjáról.

Az egyikről tizenöt éves lánya mosolyog vissza, két barátnője társaságában, amint az iskolából jönnek haza. Egy másikon éppen a házuk ajtaján lép ki. Egyes képeken önmagát is viszont látta. Az egyiken éppen az egész család látható, amint egy fagyalaltozó előtt ülnek, és kedélyesen tömik magukba a hideg finomságot. Aztán további képek feleségéről és másik lányáról is.

A professzort kétségbeesés szállta meg. Tehát már azóta megfigyelnek! – emlékezett vissza rögtön, a telefonhívás időpontjára. – A képek sem készülhettek korábban – gondolkozott tovább.

A kezében tartott fénykép megremegett.

– Ha megteszi, amire kérem, semmilyen kellemetlenség nem fogja önt és családját érni. Csak tegye meg nekünk ezt az aprócska szívességet és továbbra is boldogan élhetnek.

– És mi van a kémiai elemzéssel? A történész vizsgálatával? Náluk is eljátszották ugyan ezt? Tehát azok sem valós eredmények?

– Nos, a kémiai vizsgálat esetében szerencsénk volt és nekik is. Az eredmény helyesnek bizonyult, ám az olasz történészt szintén meg kellett győznünk; bár tudom, ezek után aligha fog hinni nekem – húzta el a száját kelletlenül az olasz, mint aki szívből sajnálja az egészet.

– És mégis mi hasznuk ebből? A dokumentum az államé. Még ha így többet is ér, hogyan lenne ebből bármi nyereségük? Azt pedig végképp nem hihetik, hogy az eredményt idővel nem fogják felülbírálni.

– Nem kell sok idő nekünk. A többi pedig nem teljesen úgy van, ahogy gondolja, de ezzel önnek továbbra sem kell foglalkoznia. Koncentráljon arra, hogy a kimutatásában jó eredmények szülessenek. Ha nehezére esik a döntés, csak nézze meg a képeket újból, és tudni fogja, mit kell tennie – veregette meg a tanácstalan professzor vállát búcsúzóul az ügynök, majd öltönyét megigazítva, sietős léptekkel elviharzott.

 

– Miért pont én? – hangzott el a kérdés már vagy milliomodszor is az elmúlt évek során. Megannyi tépelődés, önmarcangolás után, végül megtette, amire kérték. A kirívó hibák ellenére is – amik egyértelműen kimutatták, hogy nem a császár idejében írták a szöveget –, elfogadta az írás hitelességét. Bár már akkor felszólaltak néhányan a hitelesség ellen, Warmington egy mindent elsöprő indoklással leszerelte a maradék kétkedők aggályait is. Bár családját így megmentette a legkisebb atrocitástól is – amikre még az évek múltával is borzongva gondolt vissza –, mégsem volt nyugodt, boldog pedig pláne nem.

Sőt, a jelek egyre aggasztóbbá váltak.

Sorra jelentek meg, az Augustus császár naplójáról szóló publikációk, disszertációk, és ezekben nem egyszer felvetődtek a filológiai hibák is.

Olykor egy-egy tanítványa is felkereste a professzort azzal, hogy rámutasson néhány triviális hibára a szövegben. Ilyenkor a professzornak saját lelki gyötrelmei és viszolygásai ellenére, sőt, józan esze ellen vallva, mindig sikerült ügyesen kibeszélnie magát, és rámutatott a felhozott hibák alaptalanságaira. Lassan kezdte úgy érezni, hogy egy sajátos filológiai nézőpontot hozott létre az évek során.

Aztán bekövetkezett az, amitől az elmúlt tíz év során a legjobban rettegett. Egyes lapokban, és természetesen a filológusok tudományos értesítőjében is, címlap sztoriként vonult be a hír: Augustus császár naplója hamis. Egy német professzor erélyesen kritizálta Warmington megállapításait, és nevetségessé tette a kódex eredetiségét vallók érveit. Egyértelműen rámutatott arra, hogy a kódex szövege nagy valószínűséggel a 6. században készült, tehát vagy ötszáz évvel az állítólagos szerző, Augustus császár után. Ezt követően egyes történészek is nyomban rámutattak a felmerülő anakronizmusokra, és a tíz évvel ezelőtti tények egyszeriben összeomlottak.

A professzor lesújtva ült tanári szobája székében, ahol annak idején lelkendezve fogadta a szenzációs hírt. Most asztalán rendezetlenül hevertek a hírt hozó lapok – nem egy széttépve vagy összegyűrve ­–, és Warmington tudta, hogy ezzel az új kritikával, a nehezen kiépített tudományos karrierje semmivé vált. Önmaga nevetség tárgyává vált. Ebből már semmi sem húzhatta ki, ha csak nem kerül a keze közé még egy ilyen jelentőségű ügy, ám ezek után aligha bízzák meg hasonló kaliberű feladattal. A kör bezárul, és neve egybeforrt a hamis naplóval.

A professzor ez alatt a tíz év alatt jelentősen megváltozott. Haja szinte teljesen megöszült, arcvonásai örökös fáradtságot tükröztek. A folyamatos félelemben való élés idegeit is kikezdte. Hatalmas ár volt ez, és bár családját megmentette, ő maga teljesen tönkrement. Álma, hogy híres tudósként hagyja maga mögött az életet, megsemmisült.

Lassan az ablakhoz sétált, ahogy már sokszor megtette ezelőtt is, és mereven kibámult a ragyogó napsütésben sétáló fiatalságra.

– Nem tehettem mást – gondolta émelyegve és a napsütötte téren tartózkodó, boldog és gondtalan fiatalság látványa, csak még jobban elkeserítette.

Aztán megragadta az ablak rézszínű kilincsét, elfordította, majd kitárta annak két szárnyát. A friss tavaszi levegő nyomban átjárta a fülledt, régi könyvek szagától nyomott szoba levegőjét.

Mint akit hipnotizáltak, lassan felmászott az ablakba – mit sem törődve a derekába nyilalló fájdalommal –, majd a párkányon állva lassan felegyenesedett, és tekintetét a kéklő égre függesztette, mint akinek fennakadt a szeme. Odalent, a tízméternyi mélységben minden folyt a megszokott kerékvágásban.

A falak mentén süvítő szél eközben hívogatóan fütyült.

A professzor teste megfeszült, és lassan, mint egy merev szobor dőlt előre. Semmi sem állíthatta már meg.

Csak néhány feltörő, elkeseredett sikoly jutott még el tudatáig. Ezek voltak egy meggyötört lélek utolsó, evilági emlékei.

 

3.333335
Te szavazatod: Nincs Átlag: 3.3 (3 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

cs, 2009-12-03 21:39 Blade

Blade képe

Fura, hogy egy szimpla öngyilkosságot egy ilyen sztorin keresztül mutatsz be. Az elején izgalmas volt, szeretem a régészetet, de a végétől sokkal többet vártam.

cs, 2009-12-03 22:16 Álfröðulson

Álfröðulson képe

Nem az öngyilkosság volt a lényeg, csupán ezzel zárult a mű.

cs, 2009-12-03 23:36 Arvael

Arvael képe

Nekem tetszett, bár kicsit... hirtelen volt a vége. De ha átgondolom, akkor érthető, miért tette. Megdöbbentő tud lenni.
De egy picit olyan... fura érzés most, hogy a végére értem, nem tudom megfogalmazni xD

Mindenesetre egy apró megjegyzést, ha megengedsz: néhol át kéne nézned, mert külön írtad, amit egybe kellett volna (pl. mégsem, korántsem, ugyanaz). Ezek apróságok, de azért sokat tudnak segíteni, hogy gördülékenyebb legyen az olvasás ;) 

___

"Reality is for people who cannot cope with science fiction."

p, 2009-12-04 11:17 Álfröðulson

Álfröðulson képe

Igen, ezekkel a szavakkal is gondban szoktam lenni sajna, bár ez inkább figyelmetlenségem miatt ered.  Remélem majd csak megtanulok rájuk odafigyelni.

Legalább valami érzést kiváltottam a művel, bár az még jobb lenne, ha tudnám is milyet. :D

Köszönöm, hogy olvastad! :-)

p, 2009-12-04 11:07 Randolph Cain

Randolph Cain képe
3

Csupán néhány dolgot említenék meg, ami bezavart:

szmoking nem egyenlő öltöny

senki sem tud nevetségessé válni önmaga, maximum ő maga vált nevetségessé

a haj nem beőszül, hanem megőszül

valamint rengeteg vesszőhibát találtam, de azt majd kibogarászod :) (meg volt egy felkiáltó jeles mondat, ahonnan lemaradt az írásjel... segítek, párbeszédben van)

No, érdemben pedig. Érdekesen kezdődött, de egy kicsit "száraz csirke" a telefonos párbeszéd: megeszed, de egy kicsit zavaró. Az az igazi baj, hogy személyesen indítasz, és valahogy a párbeszéd személytelenné válik. A cselekmény nekem egy picit lapos. Oké, hogy megfenyegetik, de pont emiatt döcög a lelki része a dolognak: a prof előbbre helyezi a tekintélyét, mint a családját! Ez nem éppen egy morális mondanivaló :D Ezáltal nehéz a végén együttérezni a főhőssel, pedig a vége szépen van megírva. Összességében tehát jó, ami ugye 3as, de ez korántsem osztályzat! Én úgy érzem jobban is meg tudtad volna írni, mert vannak benne elég jó részek, csak valahogy a közepe félresikerült.

Köszönöm, hogy olvashattalak, megtiszteltél! :)

°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°

“Jobb sikertelennek lenni az eredetiségben, mint sikeresnek az utánzásban.” (Herman Melville)

p, 2009-12-04 11:13 Álfröðulson

Álfröðulson képe

Mit mivel helyez előrébb? Ha jól tudom, éppen a családját mentette meg azzal, hogy meghamisítha az eredményt. :-) Ez nem elég önzetlen?

De a műben az alatpötlet az volt, hogy egy-egy felfedezett (pl műtárgy is), milyen bonyodalmakat okozhat olykor a háttérben. Egy tudományos cikk adta az ötletet, ami egy kelta aranyedényről szólt. Ott is volt bonyodalom, hogy mivel elárverezték így, ha később végleg hamisnak mondanák akkor a vevő rengeteg pénzt kidobott volna. Tehát valószínűleg nagyon nem állt módjában az illetőnek, hogy kiderüljön az igazság.

Valami hasonló van itt is a háttérben, de mivel élethűen akartam leírni az eseményeket, nem hinném, hogy a valóságban is többet közölnének egy tudóssal. Persze felmerült az is, hogy a betörnek a lakosztályába és kicsiz izgalmasabbá teszem azt a részt, de aztán a klisé veszély miatt elvetettem. :-)

Az ötlöny és szmogking esetében igazad lehet, mert magam is filóztam rajta, hogy az nem biztos, hogy jó úgy. Ja, és az őszülnél is, ott sem voltam benne biztos.

A vesszőkkel meg hadilábon állok, nem tudom mikor tanulom meg jól alkalmazni őket. :-(

Kösz, hogy olvastál!

p, 2009-12-04 11:17 Randolph Cain

Randolph Cain képe

Félreértettél, nem arról van szó, hogy pörgősebbé kéne tenni, mert nem az a lényeg, sőt! Értem én, hogy mit akartál kihozni belőle, de a logikai baki nálam itt van:

Emberkénk feláldozza szaktekintélyét a családja miatt, aztán a szaktekintélyén esett csorba miatt nem foglalkozik többé a családjával, hanem inkább öngyilkos lesz. Érted a problémám? Ez nekem sántít egy kicsit!

Egyébként csak segíteni akartam, remélem nem veszed rossz néven :(

°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°

“Jobb sikertelennek lenni az eredetiségben, mint sikeresnek az utánzásban.” (Herman Melville)

p, 2009-12-04 11:35 Álfröðulson

Álfröðulson képe

Értem mit mondasz, mert így van benne egy bukfencszerűség, bár nem hinném, hogy ellentmondásos, mert eltudnám képzelni, pont azért írtam meg. :-) Az adott szituációban szerintem logikus amitt tett. Talán az első döntésével már előre megidézte a végső csapást is. Ezt nem gondolom végig így amikor írom, egyszerűen leírom ami logikusnak tűnik. :D Amikro elkdeztem nem tudtam még, hogy öngyilkosság lesz belőle. Ezért is írtam, hogy nem az volt a lényeg számomra.

De miért venném rossz néven? .-) Lehet rosszul jön át a mondandóm a fórumon keresztül? :D Pedig nem győzők szmájlit rakni.

Szerintem semmi olyat nem írtál amit rossz néven kéne vennem. :-) En már annak is jobban örülök, ha kemény, bíráló kritkákat kapok, minthogy senki ne írjon a művemhez. Ha már elolvassa valaki (netalán tán véleményt is ír), akkor már érdemes volt megírni. :-)

p, 2009-12-04 17:28 Randolph Cain

Randolph Cain képe

Időközben rájöttem, hogyan tudtad volna érzékeltetni a dolgot, és megkerülni ezt a bukfencet: Beleírhatnád pl, hogy a család elhagyta, mert megszállotja lett a témának. Ez két légy egy csapás, mert család már nincs, ez is csak tovább erősíti a lélektani részt, meg oda a becsülete is... vagy valami ilyesmi, de tényleg nem tisztem beleszólni, csak ötleteltem :)

°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°

“Jobb sikertelennek lenni az eredetiségben, mint sikeresnek az utánzásban.” (Herman Melville)

szo, 2009-12-05 12:04 Cyrus Livingstone

Cyrus Livingstone képe
3

Jól indult a mű, a vége miatt viszont csalódott vagyok... Randolph kollégával értek egyet, több indokot/csapást kellett volna bemutatnod, ami végül a prof. öngyilkosságához vezet. Pl.: üldözési mánia kialakulása az állandó rettegés miatt, a családja elhagyja, az egyetemről, akadémiáról, stb. eltanácsolják, a szakkönyvtárak polcairól lekerülnek a régebbi publikációi is, és még sorolhatnám.

Nem világos a rosszfiúk motivációja sem. Először egy nem evilági összeesküvésre gyanakodtam. A vége felé pedig azt vártam, kiderül, valójában a professzor volt a célpont, valaki személyes okokból szakmailag, erkölcsileg hiteltelenné akarta őt tenni. Ez sem derült ki, így egy kissé hiányos...

Ha van kedved és energiád, akkor szerintem bogozd ki ezeket a szálakat, mert annyit megér a történet. Hátha a végére kiötölsz egy olyan csattanót, amit viszont egyáltalán nem várnánk!:)

"Pro wrestling is real. People are fake." (Mr. Anderson)

http://www.irodalomeskultura.blogspot.com/

http://www.cyruslivingstone.blogspot.com/

 <

szo, 2009-12-05 12:22 Álfröðulson

Álfröðulson képe

Köszönöm, hogy olvastad!

Valószínűleg igazatok van, és talán már azzal is jobb lett volna a vége, ha a professzort ért megpróbáltatásokat a 10 év folyamán jobban kiemelem. Bár egyelőre nem tudom milyen jó indok lenne az, ami a családját az elhagyásra kényszeríti. Elvégre azonkívül, hogy fél, nem hinném, hogy nagyobb ,,tünetek" jelentkeznének ekkor. Vagy talán a hír megkapása után rész kellene taglalnom. Tehát ahogy kiderül, hogyan megy teljesen tönkre a karrierje, és ebbe bolondulna vele úgymond. Igen, én valahogy így oldanám meg ezek után.

Nem evilági összeesküvés? Hm, azt hiszem adtál egy ötletet, bár mostanában nem nagyon lesz időm írni, de azért feljegyzem magamnak, aztán hátha lesz belőle valami. Kösz mégegyszer! :-)

szo, 2009-12-05 22:47 Roah

Roah képe

Üdv!

Összeségében jó, én csípem ahogyan írsz. A vége kissé fura, valahogy olyan pár sorosra sikerült a tíz év. Olyan zsupsz.

Van egy jóbarátom, aki restaurál. Speciálisan bútorokra szakosodott - Mária Terézia korabeli, chipd, szeszecciós tálalok, tabik, estébé - és gyakra hívják, nevezzük így, befolyásos régiség gyüjtők egy-egy vásárra. Hát mondanom sem kell, hogy állatira nem ínyére való, mégis elmegy néha, és akkor nem piszkálják. A sztoridról ez jutott eszembe, bár tudtommal őt még nem fenyegették meg. Meg még egy gondolat. A tudós felelőssége az eszméért, a tudós felelőssége a családért. Én azért még rágcsálom egy kicsit a befejezést...tényleg nehéz megfogalmazni.

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

v, 2009-12-06 19:42 Roah

Roah képe

Üdv!

Megint én. Azt hiszem engem a prof kettősége akasztott meg, és persze a döntése igencsak indokolt volt. De az öngyilkossághoz vezető út csinált nálam egy duplacsavart. Úgy értem, hogy a prof mindenképpen elvesztette a családját. Vagy így, vagy úgy, de eleve kudarcra lett ítélve. Nekem ez a logikai bukfenc. Kár a profért.

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

v, 2009-12-06 20:07 Álfröðulson

Álfröðulson képe

Hogy miket ki lehet hozni egy ilyen esetből. :-) Pedig tényleg előszőr csak az volt a célom, hogy bemutassan: olykor egy-egy tudomány felfedezés, kutatás eredménye is mekkore felelősséggel járhat. És olykor milyen fontos lehet egy-egy döntésük.

Nem volna muszáj megölnie magát, tudok olyan valós esetet, amikor egy tudós lejáratja magát, de az nem tesz hasonlót. (Lásd az 1980-as években előkerült Hitler naplójának esetét) Attól függetlenül nagy csapás lehetett ez neki is. Úgy vélem az öngyilkossággal drámaibbá tudtam (volna) tenni a döntését, bár mint az kiderül, többet kellett volna írnom a viszontagságairól.

Egyébként meg a remény hal meg utoljára. Miért ne bízhatott volna benne, hogy megélheti azt, hogy nem kerül nyílvánosságra a hibája? Bár lelkileg akkor is megviselte volna.

k, 2009-12-08 00:30 Maggoth

Maggoth képe

Nos, egy kicsit én is csalódott vagyok, nem derült ki, kinek állt érdekében, és miért a papírok hitelessége. Így nem kerek nekem a sztori. Akad benne jó néhány szóismétlés és furcsa megfogalmazás, amit pedig végképp nem értek, miért éppen fekete-fehér fotókat csináltak a zsarolók a profról és családjáról. A színes film nem egy újkeletű dolog, úgyhogy tessék nekem megmagyarázni miért, és mi ennek a jelentősége, különben a sztori még a Twean Peaksnél is homályosabb marad a számomra.

Szóval nem látom a lényeget, sajnos.

- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

k, 2009-12-08 08:13 Álfröðulson

Álfröðulson képe

Értem, hogy nem kerek így a történet, meg érdekelné az olvasót az indok, de a háttérben ténykedők miért adnának ki magukról több infót a kelleténél? Persze előszőr úgy gondoltam, meg lesz nevezve ki kavarja a lapokat a háttérben, de engem meg az zavart volna, ha többet árulnának el magukról. Szerintem egy krimi jellegű írásban elmenne, hogy felgöngyölítsék a szálakat, de itt csak egy híres professzorról van szó.

Ha már tényleg magyarázat kell (bár a hátteret nem gondoltam ki részletesen), akkor írok hozzá, hogy nyugodtabb légy. :-)

Mivel egy székesegyház levéltárában találtak rá, ezért a dokumentumot sikerült saját kézben tartaniuk, tehát úgymond a korrupt egyháziak (itt beszélhetünk akár egy külön szektáról is) akarják felverni a dokumentum árát, hogy aztán a legtöbbet fizetőnek eladhassák. Tehát, mint a legtöbbször, itt is a pénz az ok.

Nem tudom miért gondolod, hogy lenne külön jelentősége a fekete-fehér fotóknak? Pedig nincs. :-) A történet nem sokkal a második világháború után játszódik, és bár a technológia hamar megteremette a lehetőséget, én úgy tudom sokáig használtak még fekete-fehér fényképezőgépeket.

Kösz, hogy olvastad!

Egyébként szerinted, hogyan lehetne kiküszöbölni a fent említett problémát? Több infót kellett volna az ügynök szájába adni, vagy az egész történetet rosszul építettem fel?

k, 2009-12-08 16:05 Maggoth

Maggoth képe

Nem, ha több infót adsz az ügynök szájába, akkor inas-szobalány jellegűvé válik a történet. Valahogy másképp kell megoldani, jobban be kellett volna mutatni a háttérben munkálkodó erőket, szerintem.

- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

sze, 2010-02-24 14:56 Marcona

4

„A professzor megütközve nézett az idegen és számára koránt sem szimpatikus alak után, majd mivel nem sietett sehová, érdeklődve, de bizalmatlanul telepedett le a pad másik végére.”

Teljes képzavar! Ez a mondat tagolva új értelmet kap, vagyis a vesszők áthelyezésével egészen mást fog jelenteni. Csak ezzel meg az a baj, hogy a történés logikáját teszi tönkre. Többszöri átolvasással is nehéz lesz az ilyen hibákat észre venned, mert te tudod mit akartál kifejezni, de az olvasód nem érti és nem olvassa tovább! Miért olvasná tovább, ha már most sem érti. Pl. „ A professzor megütközve nézett az idegen” talán idegenre, idegent ? Ki nézett kire? Talán egyszerűsíteni kellene a szószerkezeten is, az érthetőség miatt. Új gondolat új szótag, vagy másik mondat. A történet logikáját szem előtt tartva. (majd mivel nem sietett sehová, érdeklődve,) A majd mivel együtt gáz, de a nagyobb baj az érdeklődve szóval van, mert nem kapcsolódik az utolsó szótaghoz, ahová való lenne. (érdeklődve és bizalmatlanul telepedett le a pad másik végére.)

A másik észrevételem: „Már három napja, hogy megkezdte a napló vizsgálatát, és minden nappal egyre több nyomra bukkant, ami a dokumentum hamisságát bizonyította.”                                 A történetből kár volt ilyen hamar kiírni ezt a szálat, hogy a dokumentum hamis.                  Az olvasóban a történet elején ott van, hogy valóban nagy felfedezés részese a professzorod által, és ezzel a mondattal már nincs több kétely. Az idegen felbukkanásával és a dokumentum valódiságának gyanújával jobban ébren tarthattad volna az érdeklődést.

Több műved is olvastam, és tetszenek! A többiben is vannak hasonló típusú hibák. Kár az ilyen hibákért!

 

sze, 2010-02-24 16:20 Álfröðulson

Álfröðulson képe

Az első, kiemelt mondatban az idegen szó melléknévként szerepel, ezért van utána az "és". A melléknevet így értelmetlen lenne ott ragozni. Magyarán: idegen és koránt sem szimpatikus alak. Szerintem ezzel nincs gond.

Természetesen el lehetett volna odaázni a végkifejletet, de akkor maga a mű is hosszabb lett volna, ami itt nem túl előnyős. Azért örülök, hogy tetszett.