Mùirne - 1. rész

A szikrázó, kora délelőtti Nap fényét, mint valami szita, úgy szűrte meg a tölgyerdő lombozata.
Ugyan még tavasz volt, és az erdő üdén zöldellő fái kevés fénysugarat engedtek át birodalmukba, Osgar homlokán így is nagy izzadságcseppek jelentek meg. A fiú kimerülten dőlt neki az ösvény menti fák egyikének. Hallgatózott, de a suttogó fákon és azok rejtekében csivitelő madarakon kívül nem hallott semmi különöset. Üldözője, akinek csak hangos csörtetését és visítását hallotta jó ideig maga mögött, csodálatos módon eltűnt a rengetegben.
Osgar a virágok illatával megtelt levegőt ütemesen szívta magába, majd fújta ki, hogy felgyorsult szívverését csillapíthassa. Üldözőből üldözött lett, gondolta, és egy laza kézmozdulattal letörölte gyöngyöző homlokát, majd jobbjával újból megmarkolta a vállára függesztett vadászíjat. Nem tudta meddig futhatott árkon-bokron keresztül, míg végre sikerült leráznia azt a süvöltő, fogát csattogtató vadkant. Annyi bizonyos: odahaza nem fog kérkedni a történtekkel.
Légzése lassan visszaállt megszokott ritmusába, és egy sóhajtás keretében ellökte magát a moha fedte fatörzstől. Kék, harci mintákkal festett arcát az előtte álló, fák sűrűjébe vesző ösvény felé fordította. Sötétszőke, zilált haja vállát verdeste. Fejének két oldalán egy-egy vékony hajfonat futott lefelé, klánjának egyik jellegzetes viselete.
Osgar tűnődve bámulta az előtte kanyargó csapást, amelyre a menekülésekor rátalált. Fogalma sem volt arról, vajon merre vezethetett, de abban biztos volt, hogy a szomszédos klán földje még jóval távolabb fekszik. Az ösvényt igen ritkán használhatták, mert alig lehetett kivenni nyomvonalát a sűrű aljnövényzetből. Némi töprengést követően, úgy döntött, nekivág az ismeretlen útnak, hátha sikerült kiderítenie merre is vezethet, és kik is használják azt vajon.
Útközben eszébe jutottak a vén druidák titokzatos útjai, és egy pillanatra ijedten megtorpant, attól tartva, hogy tiltott helyre vezeti őt a színes virágokkal szegélyezett út. De még mielőtt meggondolhatta volna magát, a távolból lágy énekhang töredéke hatolt át a fák sűrűjén. Az ének többi részét már nem hallhatta, mert a szél láthatatlan lovasainak patája felkavarta a fák lombkoronáját. Osgar növekvő kíváncsisága tovább fűtötte elhatározását, és nagyléptekkel megindult a titokzatos ösvényen.
A dallam egyre tisztábban és folyamatosabban jutott el füléig, és amikor már a vidám ének szövegét is megértette, a vén tölgyes kitárult előtte. A kígyózó ösvény vonala egy nagy tisztásba olvadt. Osgar megtorpant, és jó ideig csak döbbenten nézte a nem várt látványt.
A kíváncsi vadász egy kis falucska házainak elszenesedett maradványait pillantotta meg. A falu vagy tíz kunyhóból állhatott fénykorában, de azok mind egy szálig leégtek. A tető már egyiken sem volt látható, csak a házak tapasztott vesszőfalának csonkjai jelezték a korábbi épületek méreteit. Imitt-amott eldobált szerszámok hevertek a földön, arról tanúskodva, hogy fosztogatók járhattak erre. Ám holttestet, vagy harc nyomait sehol sem vélt felfedezni. Lassan megkerülte az egyik ház félig-meddig elégett kerítését, amely egy kis veteményest vehetett annak idején körbe. Most azonban csak a felperzselt növényzet nyomai látta mindenfelé. A vidám dallam, mint valami álomban, töretlenül hullámzott a falucska közepéből.
Az ifjú, megkerülve egy másik ház maradványát is, megpillantotta az éneklőt, akinek hangja végül elvezette ide. Egy fiatal lány volt az. Ám Osgar tekintetén jó ideig csak annak haja kötötte le, amely oly színben pompázott, mint a lemenő Nap fénye. A lány vörös, derékig érő hajának szikrázó fényét tovább növelte, a mögött álló házcsonk sötét sziluettje. A fiú még sosem látott azelőtt ilyen hajszínt, és hírét sem hallotta annak, hogy létezhet a világon efféle.
Osgar semmit nem értett, és szívébe a félelem eddig ismeretlen formája lopódzott be. Szeretett volna futva menekülni, a felfoghatatlan, álomszerű hely és annak lakója elől. Ki ebből a nyomorult faluból, ahol egy vörös tündér dalolászik szüntelen.
Ám még mielőtt kereket oldhatott volna, a lány erőteljes, lüktető hangja elakadt. Szemét immáron a jövevényen nyugtatta, arcáról zavarodottság tükröződött. Egy hosszúra nyúlt pillanatig csak méregették egymást. Bár a vörös vagy húszlépésnyire lehetett Osgartól, az ifjút így is megbabonázta annak csillogó, zöld szeme. A mozdulatlanságot végül a lány felvillanó mosolya, és invitáló intése törte meg. A fiú nagyot szippantott a nem éppen üde levegőből, majd némileg felbátorodva, megközelítette az őt fürkésző lányt.
- Arduinna áldása rád, elmúlás tündére - köszöntötte udvariasan a töretlen mosoly gazdáját, és pár méterre megtorpant a kis lócán üldögélő, kockás, ujjatlan tunikát és szoknyát viselő lány előtt. Az felpillantott rá, és ekkor a fiú meglátta annak aranyló, díszes nyakékét is. Osgar el nem tudta képzelni, vajon melyik főúr lányával hozta őt össze a sors. A vörös, mintha csak jól megfontolná szavait, kivárt a válaszadással.
- Az istennő kegyében állhatsz, hogy eljutottál ide – bólintott, mintegy elismerésül Osgar felé. – Tündér? Néped szemében az vagyok, de az elmúlást ne rajtam keresd – csóválta meg lassan fejét, ám bájos mosolya eközben sem tűnt el.
- Éneked és egy ismeretlen ösvény vezetett el idáig. De mondd csak, mi történt e faluval, és miért pont itt énekelsz?
- Itt élek, de az első kérdésed nem értem. Manapság nem történt semmi érdekes nálunk, ám te megtörted szunnyadó életem folyását – mondta kihangsúlyozva utolsó szavakat, majd hirtelen felpattant az alacsony lócáról és közelebb lépve az értetlenkedő Osgarhoz, megragadta annak jobbját.
- Gyere be hozzánk! Jó anyám minden vendéget szívesen lát. No meg, úgy látom vadászni voltál, biztos van valami érdekes történeted – hadarta megállás nélkül, és eközben vonszolta volna maga után az értetlenkedő képet vágó fiút abba a házmaradványba, ami előtt a lány ücsörgött és énekelt.
Osgar igen csak kínosan érezte már magát. A ház falaiból alig maradt valami és ő jól láthatta, hogy odabent semmi érdekes nem volt, nemhogy a lány anyja. Rögtön belényilallt a felismerés, hogy a furcsa vendéglátójának elméje nem úgy működhet, mint az övé, vagy mint a többi emberé. Megborzongott a felismeréstől, és ő csak némán, szánakozva nézte a szerencsétlen lányt, aki éppen a ház valaha volt bejárata felé vonta őt. Pedig milyen gyönyörű szeme van, a haja pedig csak úgy lángol a rávetülő fényben. Amióta itt volt vele, arcáról sosem hervadt le pompás mosolya, pedig olyasmikről beszélt, amik nem is létezhettek.
- Sajnálom, de haza kell mennem. Talán majd máskor. – Gyorsan kiszabadította karját a fehér ujjak gyengéd fogságából, majd gyors búcsút intett. A vörös tincsek keretezte arcáról, most először tűnt el az Osgar szívét ostromló, bájos mosoly.
- Legalább a neved áruld el nekem! – kérlelte a lány, esdeklő hangon.
- Osgar – felelte jól artikuláltan, és szívébe a szánalom és sajnálat vegyült.
- Mùirne! – jött a reménykedő válasz kissé megkésve, immáron a háta mögül.
Amikor az erdő sűrűje ismét elválasztotta őt a halott falucskától, Osgar futásnak eredt. Ám a lány nevét még sokáig elismételte magában, amíg végül hazakeveredett.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2009-04-21 21:45 Blade

Blade képe

A történetből még semmi nem derült ki, a (természetes) vörös hajú csajokat én is elég jól el tudom viselni...;)

Pár hiba:

"- Arduinna áldása rád, elmúlás tündére - köszöntötte" - ezt nem értem, miért nevezete így?
"- Éneked, és egy ismeretlen ösvény" - nem kell a vessző
"De mond csak" - mondd
"ám te megtörted szunnyadó életem folyását. – mondta" - nem kell a pont
"nem hogy" - nemhogy

---- ----
Az ember szerint az idő múlik, az idő szerint az ember.
----
"Mert zseni csak egy volt, mégpedig Neumann János. Mi, többiek tehetségesek voltunk, de nem voltunk zsenik..." - Wigner Jenő, Nobel díjas fizikus
---- ----

k, 2009-04-21 23:40 Álfröðulson

Álfröðulson képe

Igen, még nem derült ki semmi, pont ezért lesz még 1-2 rész hozzáírva. Nem akartam az egész történetet egyben felrakni. Gondoltam a szerkesztőknek is egyszerűbb így, no meg addig hátha kapok az 1. részhez egy-két véleményt.
Ha az elmúlás tündére kifejezésre gondolsz: Egyrészt, mert Osgart összezavarta az összkép. A pusztítás közepén egy ártatlan szépség.
A hibákat javítom.
Az igazi vörös hajnál pedig nincs is szebb. :)

sze, 2009-04-22 09:31 Blade

Blade képe

Javaslom, a címbe írd oda, hogy hány rész lesz, vhogy így: 1/2 vagy 1/3. Így könnyebb véleményezni, hiszen tudjuk, mennyi van még hátra.

---- ----
Az ember szerint az idő múlik, az idő szerint az ember.
----
"Mert zseni csak egy volt, mégpedig Neumann János. Mi, többiek tehetségesek voltunk, de nem voltunk zsenik..." - Wigner Jenő, Nobel díjas fizikus
---- ----

sze, 2009-04-22 09:50 Álfröðulson

Álfröðulson képe

Sajnos ezt előre még nem tudom megmondani, de 3 résznél biztosan nem lesz több az egész mű. Ha majd elkészül és felkerül a következő rész is, akkor kijavítom a javaslat szerint.

sze, 2009-04-22 16:07 Kentaur

Kentaur képe

Mint eredeti vörös hajú kijelentem: tetszik :-)
Van benne néhány apró hiba azért, de a stílusa kellemes, bár picinykét az én ízlésemnek túl sok a körülírás, hasonlat és jelző.

"Üldözőből üldözött lett, gondolta,"
Ez így nem igazán különül el a szövegtől, inkább így: "Üldözőből üldözött lett" - gondolta.

"ellökte magát a moha fedte fatörzstől"- néhol vannak ilyen körülményes megfogalmazások, ami mondjuk ízlés kérdése, de szerintem megakasztják a gördülékenységet, szvsz: a mohos fatörzstől jobb lennne esetleg.

"fák sűrűjébe vesző, ösvény felé fordította." - kell ide vessző?
"mert a szél láthatatlan lovasainak patája, felkavarta a fák lombkoronáját." - és ide?

"Szemét immáron a jövevényen nyugtatta. Arcáról zavarodottság tükröződött." egy mondtatba?

Ebből még bármi jó is lehet, eddig egész ígéretes, úgyhogy várom a folytatást. :-)

----------------------------------------------------------------
A tiszta lelkiismeret általában a rövid emlékezet biztos jele.

cs, 2009-04-23 09:06 Álfröðulson

Álfröðulson képe

Attól tartva, hogy lemaradnak a vesszők, úgy tűnik kissé túlzásba estem. Kösz, hogy leírtad az észrevételeid, mindjárt javítom is a hibákat. Külön öröm, hogy egy vörös hajú is olvassa eme történetet. Szerintem érdemes lesz elolvasnod a többi részt is. ;)

cs, 2009-04-23 07:09 Obb_régi

Kellemes, andalító, viszont nyúlik mint a rétestészta, tényleg nem tűnik szerencsésnek a sok jelző halmozás, de azt is a következő részek döntik el, volt e igazán értelmük, és legalább három résznek kell lennie, ha már ilyen hosszú bevezetést csináltál, viszont remélem pontosan tudod hova akarsz kilyukadni, mert nem szerencsés, ha nem, és csak lóg az a levegőben.
Mindenesetre szépen indul, és lehet még kiváló novella.
-----
Nem a győzelem, sem a részvét, hanem a fontos, fontos!

cs, 2009-04-23 09:11 Álfröðulson

Álfröðulson képe

Kezdetben csak 2 részes lett volna az egész, mert az első részt nem itt akartam befejezni, de persze írás közben eszembe jutottak újabb ötletek. Természetesen tudom mi lesz a vége, hiszen a történet lényege, az alapötlet ott helyezkedik el.