Üveghegy

Csodaszép madárral találkoztam. Kis csalogány volt, bőre alól aranyszínű fény tört elő, megcsúszott ezüst tollain, derengésbe burkolta alakját. Egy üveghegy mélyén élt, egy barlangban, mely közepén egy mély kút volt. Ez a madár egész nap énekelt, s aki a hangját egyszer meghallotta, mindig újra hallani vágyta. S mivel éneke tiszta volt, de halk, aki hallotta, alagutat fúrt magának az üveghegyen át a barlang felé. A régi járatok mind beomlottak, ezért mindenkinek újat kellett ásnia. Ki rövidebb, ki hosszabb utat talált a madár fészkéhez. De a csalogány félt közel engedni magához csodálóit, így cselhez folyamodott. Ha tetszett neki a közeledő, elhitette vele, hogy énekel egy dalt csak neki, és az ének közben lelökte a szerencsétlent a kútba. Ha viszont nem látta tetszetősnek és kedvére valónak, rá kiáltott: „Neked nem énekelek! Menj el!” Azok, akik ezt hallották, kétségbeesetten, reményvesztetten hagyták el az üveghegyet.
Én is meghallottam a dalt. Lángra gyújtotta képzeletem, tündérvirágokat nyitott ki a szívemben, amely már olyan rég kihűlt, hogy talán soha nem is volt még meleg. Elindultam a hang után, s magam is átfúrtam az üveghegyet. Vissza-visszafordultam, ezért csak lassan haladtam. Sokáig tartott, majdnem egy évig, amíg megpillantottam a kis csalogányt a vastag üvegfalon keresztül. Ezután még egy évig tartott, míg a telihold ezüst fényében elértem a barlangot. Ám ott csalódnom kellett, keservesen csalódni. A madár rám kiáltott: „Menj el!” Azonnal megértettem, hogy felesleges minden szó, a tündéri lény döntése megmásíthatatlan. Bánattól sebzett szívvel indultam a felszín felé, remegő lábakkal botorkáltam egyre távolabb a csalogány fészkétől.
Fertályévig egyenesen magam elé meredve haladtam, a világ minden kincséért sem fordultam volna meg. Ám, mikor az első hűs szellő végigsimította az arcomat, követtem útját szememmel a hegy gyomrába. Pillantásom a madárra esett. Olyan tisztán látszott a vastag üvegen át is! A tompa fájdalom, amely ezidáig kísért, tovaröppent, és valami meghatározhatatlan melegség váltotta fel. Arccal a kis csalogány felé fordulva álltam, és mosolyogva bámultam őt.
Láttam, ahogy egy új vándor lépett a tündérmadár fészkébe. Láttam, hogy a csalogány énekelni kezd neki, s szívembe belemart a fájdalom. Tekintetem elhomályosult, és földre zuhantam. A valóságba a kalandor sikolya rántott vissza: a madár belelökte a kútba. Nem tudom, meddig feküdtem a félhomályban, de amikor végre lábra álltam, már újra tudtam mosolyogni.
Rámosolyogtam a tüneményre, s ő visszamosolygott. Intettem is de ő ekkor rám szólt szomorú-halk hangon: „Ne ints többé!” Akkor megfordultam, és feljöttem a felszínre, mert abból a viszont-mosolyból megértettem mindent. Megértettem, miért fél mindenkitől, aki közel akar kerülni hozzá. Megértettem, mert végre mindent tudtam, ami a rejtélyhez illett.
Amikor először megpillantottam a csalogányt, hosszú, mély sebet pillantottam meg a testén, s könnyei, amelyek szüntelenül záporoztak, erre a sebre csorogtak. Mindig érdekelt, honnan a seb és honnan a félelem azoktól, akik a közelébe akartak jutni. S akkor, ott a félhomályban, mindent megértettem. Rálátásom nyílt a múltra.
Még fiatal volt, ezüstpihés fióka, aki egyedül lakta a roppant hegy barlangját. Akkor még senki sem járta a hegy még meg sem született járatait. Ám egy napon egy idegen férfi sétált el a hegy mellett, s az üvegen átnézve megpillantotta az apró madárkát, aki felkeltette az érdeklődését. Ő is meglátta a férfit, és nyomban beleszeretett. Nem tudta azonban, hogy fejezhetné ki érzéseit, így a férfihoz fordult segítségért. Az idegen megtanította őt énekelni, és a fióka csak énekelt, egész nap csak énekelt. Ám a férfi megunta a dalt, s fegyverével sebet ütött a kis madár gyönge tollain, és otthagyta a barlangban. A csalogány sírt utána, de szerelmét ez nem érdekelte. Így hát énekelt, mert az a férfira emlékeztette. Hiába volt a mester nem törődöm és a tanítvány szomorú, a dal gyönyörű volt, s aki csak hallotta, azt elbűvölte. A bűvöletbe esettek pedig minél közelebb akartak jutni az énekeshez…
A madár, akit a sok sírás megöregített, emlékezett az első látogatójára, s félt, hogy a többi is azt teszi vele, amit ő. Ekkor ásta ki azt a mély kutat, amelyet a fészkében láttam. De ha mellette volt valaki, sebe, mely sosem gyógyult be, nem sajgott. Sajnos a félelem a fájdalomtól mindig felülkerekedett, és elűzte vagy kidobta azokat, akiket elcsábított hangja.
Ez volt hát a titok, amely magyarázta a csalogány tetteit. Azóta, ha egy hegy felé közeledem, mindig időben irányt változtatok. De azért remélem, hogy egyszer az is alászáll az üveghegy szürke félhomályába, akiért a madár leküzdi a félelmet, és aki végre segít begyógyítani azt a régi sebet.

3
Te szavazatod: Nincs Átlag: 3 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2006-10-10 11:17 Blade

Blade képe

Érdekes hangulatú írás, kicsit magyarnépmesés, de lehet, hogy éppen ettől sikeredett egészen jóra.

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.

k, 2006-10-10 12:23 S. L. Cornelius

S. L. Cornelius képe

Üdvözlet Alister, örülök, hogy látlak! :)
Nézzük az írást!
Harmadik mondat: szóismétlés. Fölösleges a sok "egy". "Üveghegy mélyén élt egy barlangban, mely közepén mély kút nyílt." Kerüld a létigék fölösleges szaporítását, próbáld kiváltani őket valamivel.
Szóismétlés: meghallotta, hallani, hallotta. Szerintem a mondat hatásosabb lenne úgy, hogy "aki a hangját csak egyszer hallotta..."
Ez a "Mindig érdekelt, honnan a seb[vessző] és honnan a félelem" jobban hangzana úgy, hogy "Tudni szerettem volna", vagy "Tudni akartam".
"Akkor még senki sem járta a hegy még meg sem született járatait. Ám egy napon egy idegen férfi sétált el a hegy mellett, s az üvegen átnézve megpillantotta az apró madárkát, aki felkeltette az érdeklődését." Nyilván senki nem tudta járni, ha meg sem születtek, ezt fölösleges leszögezni. Én annyit írnék, hogy "Egy napon idegen férfi érkezett messzi földről, s az üvegen áttekintve megpillantotta az apró madárkát."
Az nem derül ki, hogy az idegen hogyan jutott a madárkához. Mi volt a motivációja arra, hogy alagutat fúrjon hozzá, és miért sebezte meg végül. Az hogy megunta, nekem nem hangzik hihetően, akkor simán otthagyta volna, oszt annyi.
A nyelvezet nagyon tetszett, ahogy Blade mondta, népmesei képeket használsz, ami ad egyfajta archaikus hangulatot az írásnak.
Csak így tovább!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Senki sem tekinti magát a legkevésbé is adósnak, ha időt kap, holott ez az egyetlen, amit még az sem tud visszafizetni, aki hálás érte.
(Seneca)

p, 2006-10-13 06:54 Engelmann

HHeeheheheeehheeee..
Van egy shadowrun trilógia, asszem jak koke írta, ami EGy dunkelzahn nevű sáHkány halált dolgozza fel.
Abban van egy régi történet arról, hogy van egy szirén, aki énekel, és amikor meghallják az éneket, akkor a fekete enemy rohan haza.
Mindenki-1 fekete enemy rohan haza.
Az a minuszegyedik jószág, az az első 10 támadás után 2 másodpercet tölt, és hallgatja a dalt.
a századik ostrom után 12 másodpercet tölt, az ezredik ostrom után 120 at.
Idővel, odaszokott a fehér királyság közelébe, és egész álló nap a szirén énekét hallgatta.
Aztán, mivel a fekete nem fehér, ami körülötte volt, az szürkülni kezdett, a csaj megszólalt...
Hmm.
Akkor lelépek ezzel a fekete lénnyel, de hogy a fehér királyság megmaradjon, a hangomat megtanítom egy énekesmadárnak, aki helyettem énekel.
Natehát, Jak koke Sárkányszív trilógia.
Shadowrun könyv. Benne van a sztori függelékként.
_
Nos, értelemszerúen, a szirén lelécelt, a fekete lény pedig követte.
.
Pont, A második utalás animés.
HA hiszed ha nem, egy egész, kb 15 -30 éves prodzsekt fut arra, hogy pénzt, és érzelmeket syajtoljanak ki az emberekből, mozgókép, és zene segítségével.
A macross sorozat, egy halom sztorival, mindig azon alapul, hogy jönnek a gonosz monszták az űrből, jönnek az óriásrobotok a földről, és iszonyúan kikapnak a hiperfejlett űrmonsztáktól.
EZEK UTÁN megjelenik egy csaj, el kezd énekelni, és körülbelül a Támada mars! szindrómájú módon robban szét az úrlények feje attól, hogy egy fődi maca ott rezegteti a hangszálait.
Ebből vagy 8-10 sorozat készült már

Super dimensional fortress macross, macross plus, macross zero, macross 2 meg minden.
A forgatókönyv mély mozgatórugói ugyanazok.