Koppanás

Mikor Tim Heartfield felébredt, nem volt benne biztos, hogy fel is akar-e kelni. Mégis kikászálódott az ágyból, és arra gondolt, talán egy frissítő zuhany majd segít. A vízsugár alatt állva elmélázott mindennapjain. Tulajdonképp egyetlen napját gondolta át, ami majdnem tökéletesen megegyezett minden más hétköznappal is. Fölkelés, tusolás, reggeli bevásárlás, munka. Közben csobogott a víz. Sóhajtott. Mit is szokott csinálni munka után? Mióta nincs barátnője sem, a barátaival is alig találkozik. Az ő napjaik is ugyanolyan unalmas egyhangúsággal telnek… Fölösleges lenne időt pazarolni egymásra, mivel közös téma már nem igazán kínálkozik. – Még csak huszonöt éves vagyok, de máris egy kiégett, magányos ember. Mit tartogat még számomra a jövő? – kérdezte magától. – Társkereső oldalon megtalált nagy Ő-t, egy-két gyereket, lakást és kocsit, amiktől egy életre eladósodom… – A forró víz alatt állva is libabőrös lett a gondolatra. Elzárta a csapot, s egyre növekvő keserű dühvel gondolkodott tovább: – És ha valami mást választok? –
Megtörölközött, felvette munkahelyéhez illő, sötét öltönyét, a tükörbe nézve vágott egy sugárzó mosolyt, de az hamar grimasszá torzult. – Keep smilin’! – mondja mindig a főnöke. Kirázta a hideg attól a karrierista baromtól.
Az utcára kilépve, nagy erőfeszítéssel megpróbált kevésbé visszataszító arckifejezést ölteni, de az első ember, akivel szembe találkozott, még így is ijedt arccal sietett el mellette. Fülhallgatót dugott a fülébe, kizárandó a hétfő reggel szokásos zajait. Busz, villamos, séta, villamos, séta. A hipermarket hatalmas logója alatt megállt, rágyújtott egy cigire. Azelőtt sosem dohányzott, s most azon morfondírozott, vajon ebbe fog-e belehalni. Tulajdonképp azért kezdte magát rászoktatni. És már nem is köhögött tőle. Bár a reggeleihez még nem tartozott szorosan a dohányáru fogyasztása, igyekezett minél többször rágyújtani egy nap. Ráadásul a főnökét is idegesíthette, mivel ő kifejezetten az egészséges élet megszállottja volt.
A hipermarketben aztán megint rátört az undor. – Mennyi színes, szélesvásznú termék! Fogyasztható, fogyasztó, egészséges, és még egészségesebb! – Viszolygott már a gondolattól, hogy ezek közül választhat, étkezési szükségleteit kielégítendő. Még vízből is legalább ötvenfélét tudott megszámolni a polcokon. – Szánalmas – gondolta. – A víz, az csak víz, akármilyen címkét ragasztanak rá! – Majdnem felkiáltott dühében.
Végül vett néhány zsömlét, és találomra kiválasztott egyet a címke nélküli, darabolt sajtokból. A pénztárhoz érve kivette a fülhallgatót. – Attól, hogy a világ egy trágyadomb, nekem még nem kell úgy viselkednem, mintha én is egy kaparászó baromfi lennék. – Sorra került, kifizette a reggelire vásárolt dolgokat, majd mogorván nyugtázva a pénztáros kedves köszönését, kiment a fotocellás ajtón.
Még száz métert kellett megtennie a munkahelyéig. Üveg-beton irodaház, mesterségesen kialakított, de egyébként festői kis parkkal körülvéve, a park közepén tóval. A tóban színes, japán díszpontyok éltek, pihentető látványt nyújtva az ebédidejüket a szabadban töltőknek. – Egyszer habzóport szórok ebbe a nevetséges pocsolyába. – A gondolatra kaján vigyor ült ki az arcára. – Rohadt, szánalmas szar. – Ideges volt mindentől, mindenkitől, nem volt kedve bárkihez is szólni. Ahogy benyitott, köszönt – épp csak olyan hangerővel, hogy senki ne hallja, de ha megpróbálnák megróni, amiért nem köszönt, váltig állíthassa az igazát, bizonygatva, hogy csak a többiek nem figyeltek oda. Különben úgysem beszélt egész nap senkivel, néhány elharapott „Elnézést!”-en és pár folyosói szófordulaton kívül. Csak ült a helyén, e-maileket nézett, telefonált, megpróbálta teljesíteni a napi eladási kvótát. Semmi kedve nem lévén az egészhez, tökéletes tudatában volt, hogy nem fog sikerülni. A következő meetingen biztosan az ő teljesítménye lesz a téma. Ez több okból is lehervasztotta: az első, hogy kénytelen lesz a főnökének mindenki előtt beszámolni, személyes értékesítési stratégiájáról. Azután kitárgyalják hibáit, szemére vetve azt, amit egyébként is tudott: miszerint nem elég értékesítői a szemlélete. Ha ezen is túl vannak, akkor aztán személyre szabott brainstorming keretében mindenki javaslatot tesz neki, hogyan kellene növelnie teljesítményét, vagyis a cég bevételét.
Felállt a szőr a hátán, ha erre gondolt.

×

Munkája végeztével – természetesen nem teljesítette a kiszabott normát – kedvetlenül indult haza. A villamoson ráüvöltött egy idős asszonyra, amiért az keresztülhúzta kerekes szatyrát a lábán. Az eset következtében mindenki őt nézte: lesújtó, haragos, megilletődött pillantásokkal találkozott tekintete. Pillanatok alatt elborította a szégyennel vegyes dühödt kétségbeesés, fülei szinte lángoltak, arca viszont elsápadt, érezte, ahogy leesik a vérnyomása, kis híján elájult. Gyomra képtelen volt mindezt elfogadni, öklendezni kezdett. Az emberekből álló massza varázsütésre szétnyílt a tömött járművön, és már csak másodpercek voltak az ajtó kinyílásáig, de nem bírta tovább: a hányás sugárban tört ki szájából, telibe kapva a szétváló ajtószárnyakat.
Zavarában kiugrott az összepiszkított ajtón, rohant a megálló hosszában, egyszerűen el akart tűnni. – Futtában majd’ fellökött legalább tíz embert, akik még körülbelül öt percig gondolkodtak, vajon miért rohant az a furcsa ember olyan sietve. – Miután két autó elől elugorva átjutott az utca túloldalára, még mindig futott. Járókelők között szlalomozva, keskeny kisutcákon, míg elért egy bontásra váró, régi épülethez.

Nem tudta, miért ment be, hogyan jutott fel a tetőre az omladozó lépcsőkön, de most lenézett a város alant nyüzsgő polgáraira; autóval, gyalogosan, tömegesen közlekedtek hazafelé, vagy épp munkába… Egyszerű undor töltötte el minden sejtjét. Megint hányingere támadt, de ezúttal nem egyszerűen a gyomra kavargott, hanem az egész világot akarta lehányni. Mindent be akart teríteni gyomrának tartalmával, hogy az emberek is undorítónak lássák egymást, a házakat, az utcákat, a munkahelyüket, az őket körülvevő gyűlöletes környezetet.
Aztán egycsapásra megnyugodott. Minden letisztult, elméje megvilágosodott. Lebattyogott a romos épület földszintjére, végig a lépcsőkön, majd ki az utcára. Ideges, keserű dühét mintha csak elfújták volna, vett egy nagy levegőt. Éhséget érzett. Bement a legközelebbi gyorsétterembe, és rendelt. Kedvesen mosolygott az eladó-lányra. Menüt kért, nagy üdítővel és sültkrumplival, és elfogadta a lány ajánlatát hagymakarikára, valamint desszertre. Odaadta pontgyűjtő kártyáját, fizetett, majd leült és enni kezdett. Élvezettel nyammogta a burgert krumplival, mellé kólát szürcsölt szívószálon át. A bőséges és gyors étkezés után hazament, megnézett valami talkshow-t, majd böngészni kezdett a neten.
Néhány klikkelés és a gyors keresőprogram kellet csak, hogy ráleljen a keresett dolgokra. Leadta a rendelést. A leírás szerint pár hét ugyan, míg megérkezik, de összeállítási útmutatót is mellékelnek a termékhez. Miután mindent elintézett, elégedetten hátradőlt a székében.

Egy-két óra telhetett el hazaérése óta, mégis, megint kezdett megéhezni. Visszament a géphez, rendelt egy pizzát, s hozzá egy kis olasz desszertet. Amíg a pizzájára várakozott, beállított egy filmet letöltésre, elment lezuhanyozni, s épp akkor jött ki a fürdőszobából, mikor megszólalt a csengő. Kinézett a kémlelőn, az ajtó előtt a pizzás állt. Kislattyogott a konyhába és kiszólt: – Nyitva van az ajtó, kérem, jöjjön be! Egy pillanat, és ott vagyok az előszobában. – Hallotta, amint a futár bejön, s becsukja a bejárati ajtót. Kivett a fiókból egy húsklopfolót.
A pizzás az előszobában állt, és a szoba felé nézett, mikor mögé ért. Olyan gyorsan történt minden, hogy a kifutófiú valószínűleg fel sem fogta, mi történik vele. A klopfolóval tarkón vágta a fiatal srácot, s miután összeesett, a földön fekvő, magatehetetlen ember fejét a felismerhetetlenségig szétverte. Mikor a fejből csak véres pép maradt, a pizzát a konyhában kivette a dobozból, tányérra rakta, és bevitte a nappaliba; a profiterolt a pulton hagyta. A dobozt ráborította a szerencsétlen fiú fejének maradványaira, majd a szobába ment, és elindította a közben letöltődött filmet.

Mikor délután ott állt a romos bérház tetején, nem egyszerűen megnyugodott. Addigi indulatainak helyét valami egészen más vette át. Üresség. Tökéletes nihil. Úgy sétált vissza, a villamosmegálló irányába, mintha egyedül lenne. Az egész világon. Kerülgette az embereket, de csak úgy, mint a lámpaoszlopokat. Gyorséttermi mosolya mögött semmi volt. Sötétség. Korábbi dühe, idegessége, embergyűlölete elérte a kritikus tömeget, beszakítva lelkét. Helyükön most szakadék tátongott.

×

Ahogy a filmnek vége lett, kivitte az üres tányért a konyhába, menet közben egy közönyös pillantást vetett az előszobában heverő tetemre. – Fel kell takarítanom ezt a koszt – gondolta, miközben kezdte elmosogatni a tányérját. – Holnap már biztosan bűzleni fog. – A tányért a csepegtetőre téve, fogta a profiterolt, bevitte, s leült vele a kanapéra. Nagyon lassan, minden falatot külön ízlelve megette az édességet. Teltség jóleső érzése töltötte el. Hátrahajtotta fejét, és elszundított.
Másfél óra múlva, amikor felébredt, az óra este fél kilencet mutatott. Még nem sötétedett be teljesen, június lévén az idő is kellemesen langyos volt. A tágas szoba nyitott ablakán szellő hozta be a közeli fasor hársillatát.
Tim fölkelt, hogy kidobja a profiterol kiürült dobozát. Megint keresztül kellett mennie az előszobán, el a halott pizzafutár mellett. A konyhában eszébe jutott valami fontos: még mindig meztelen volt, testén mindenhol alvadt vér, és szürkés-rózsaszín agydarabok. A szétvert fej nyomán azonban az egész előszobát is beborította ugyanez a mocsok. Átfutott az agyán, vajon van-e megfelelő tisztítószere a takarításhoz.
A fürdőbe ment, újra lezuhanyozott, gondosan lemosva magáról minden piszkot. Miután ezzel megvolt, Átfésülte a konyhaszekrényeket tisztítószer után. Hosszas keresés után végre rátalált a megfelelő műanyag flakonra: „Hypoklorid tartalmú tisztítószer” állt a címkén. – Ez biztos jó lesz – gondolta.

Alig fél óra múlva az egész előszoba olyan volt, mintha semmi különös nem történt volna, Tim pedig már a fürdőszobában volt a holttesttel. – Érdekes – vizsgálgatta a fiatal férfi fej nélküli testét. Azon már beállt a hullamerevség, így nehezére esett megszabadítani a ruháitól. A mosogató alatti szekrényben talált még sósavat is, emlékezete szerint ezt annak idején a makacs szennyeződések miatt szerezte be. A testet a kádba tette, majd rálocsolta a több mint egyliternyi savat. Szélesre tára az ablakot, hogy a mérgező gázok ne üljenek meg a helységben, aztán kifelé menet becsukta maga mögött az ajtót.
Idő közben besötétedett, a levegő is kezdett lehűlni, ezért Tim becsukta a teraszajtót, és elment lefeküdni.
Reggel ugyanúgy ébredt, mint bármely más reggel: el kell mennie zuhanyozni, aztán irány a munkahelye. – De előbb egy cigi. Kihúzott egy szálat az éjjeliszekrényen lévő dobozból, rágyújtott, s úgy érezte, minden rendben. – Jöhet a zuhanyzás, az újabb agyromboló nap a munkahelyen… - Miután elszívta, a cigit elnyomta az éjjeliszekrény lapján, s kiment a fürdőszobába. Az éjszaka folyamán a sav elvégezte munkáját, a pizzásból csak sűrű, ragacsos massza maradt. Felhígított vízzel, majd leengedte a csatornába. Kisikálta a kádat is hipóval, végigsimított a felületen, vajon a sav megmarta-e. Nem érzékelt különösebb károsodást. Elégedetten nyugtázta, és belépett a zuhanyfülkébe.

×

A munkanap remekül telt. Túlteljesítette az eladási kvótát, az ebédszünetben kellemesen elcsevegett a főnökkel, könnyed poénokkal ugratta kollégáit. Mindenki meg volt lepve a gyökeres változáson, de ő csak azzal magyarázta, hogy pozitív irányt vett az élete. Azonban hiába próbálták e felől faggatni, szelíden elhárított minden bővebb információnyújtást. Egy hét telt el azóta, hogy megölte a pizzás fiút, s azóta szinte teljesen megváltozott; néhány kilót is fölszedett.

Hazafelé menet tett egy kerülőt az elhagyott ház felé. Előzőleg, mikor ott járt, nem nézett körül, csak felrohant a tetőre. Most észrevette, hogy éjszakánként bizonyára hajléktalanok húzzák meg magukat a düledező falak között. Elfantáziálgatott róla, mi lenne, ha az egyiket kibelezné, s egy másiknak a fejét bevarrná az eltávolított szervek helyére. Úgy gondolta, nem is lenne olyan nehéz. Elhatározta, később, este eljön, s megfigyeli, hányan, milyen elosztásban lakják a romházat.
Széles jókedvvel ért haza, nem sokkal később pedig az út közben vásárolt hatalmas mennyiségű gyorsételt tömte magába. Lekísérte szénsavas üdítővel, desszert gyanánt pedig jónéhány különféle sütemény szolgált. Evés közben kigondolta, hogyan is fogja kivitelezni tervét: szép csendesen átvágja a torkukat, utána pedig már nem kell tartania tőle, hogy esetleg föllármázzák a többi, borgőzös álomban alvó szerencsétlent.
Még aznap este elvégezte megfigyeléseit a kísértetházban, de azért – gondolta – a biztonság kedvéért még eljövök néhány alkalommal, hogy minden simán menjen. – Túrái alkalmával végigjárta az összes lakást, megnézte, melyikben vannak „lakók”, mikor érkeznek meg, és a többi. Újabb egy hét múlva, minden készen állt. Összeszedte a kellékeket; sniccereket, fűrészt, néhány nagyobb konyhakést, váltóruhát; beletette őket egy frissen vásárolt, nagy hátizsákba, s elindult. Karórája szerint éjfélre járt az idő, s péntek lévén másnap munkába sem kellett mennie, nyugodtan dolgozhatott hát.

Választása az egyik félreeső tetőlakásban kuckózó párra esett, s bár nagyon büdösek voltak, a férfinak elég nagy pocakja volt, a lány – akár a kislánya lehetett volna – pedig kifejezetten apró fejjel rendelkezett. Felsettenkedett a lakásba, szemügyre vette az alvókat, majd zsákját a hajdani előszobában letéve, munkához látott:
Egy nagy, széles pengéjű séfkéssel elvágta előbb a kislány, majd a férfi torkát – kissé talán még csalódott is volt, hogy felébredésükkel nem nehezítették dolgát, ezzel izgalmasabbá téve az akciót. Viszont másfelől fontosnak tartotta, hogy arcukon ne látszódjon rémület. Igyekezett nem összevérezni mindent, bár az átvágott torkok bőven ontották a sötét folyadékot. A férfit kicsit félrehúzta, az egyik sniccerrel felnyitotta a hasüregét, majd a testet oldalt fordítva, kiborította a beleket. Ez után a többi szervet is kivágta. Ahogy megvolt, kicsit hátralépett, festőhöz hasonlóan szemlélve művét. Úgy tűnt neki, elég lesz odabenn a hely. Fogta hát a fűrészt, odatérdelt a lányka teste mellé, s elkezdte megszabadítani a fejétől. Hátulról esett neki, de közben rájött, fűrészre talán nincs is szükség, ha két csigolya között a késsel vágja el. Kezébe vette a borotvaéles konyhakést, körbevágta a nő nyakát – az izmoknál kissé elpiszmogva, s mintegy tíz hosszú perc alatt elért a gerinchez. Benyomta kezét a nyakba; kitapintva a csontot, finom mozdulatokat végzett a késsel. Nem sikerült elvágnia a porckorongot. Újra a fűrészért nyúlt, fél perc múlva pedig a fej végre elvált a testtől.
A kislányarc nem tükrözött semmilyen különösebb érzelmet, csupán egy alvó ember arca volt. Megtörölte kezét a ruhájába, majd a fejet hóna alá kapva, visszasétált a férfi kibelezett testéhez.
Letérdelt, széthúzta a hason metszett seb két oldalát, s a tágas helyhez képest nagy üggyel-bajjal, betuszkolta a fejet. Így is megnézte távolabbról, s úgy döntött, nem varrja be teljesen a nyílást, épp csak annyira, hogy ha a test lógni fog, a fej ne essen ki belőle. Ezzel ugyan kissé változtatott a terven, de legalább nem kell annyi ideig varrni. Újra kezet törölt, behozta táskájából a nagy, görbe tűt, fekete cérnát, s bevarrta a nyílás alsó részét. Felül a férfi bordái tartották a kislányfejet. Ránézett az órájára. – Néhány perc múlva három. – Még mindig bőven volt ideje. Előzetes megfigyelései alapján a szomszéd szobában kellett lennie egy hosszabb szál kötélnek. Átment érte. Ugyanott találta, ahol néhány éjszakával ezelőttről sejtette, felkapta, s visszament vele a testeket rejtő szobába.
Miután a kötelet hámszerűen a preparátumra kötötte és meggyőződött, nem fog-e kioldani a csomó, kihúzta a testet a gangra. Izgalmat érzett, vajon felébrednek-e majd a zajra, ahogy a férfit leengedi. A kötelet a korlátra hurkolta, egy hiányos részen pedig kezdte kitolta testet. Lassan csúszott, a szobából egészen a körfolyosóig vércsík látszott a padlón. – Sebaj, – gondolta – majd eltakarítom. – a test körülbelül a négyemeletes ház harmadik emeleténél járhatott, mikor úgy gondolta, ott jó helyen lesz. Kikötötte a kötelet, aztán visszament a lakásba, és az induláshoz kezdett készülődni: először is port szórt a padlón lévő vércsíkra, simatalpú házicipőjével elseperte, aztán a fejetlen kislányt ülőhelyzetbe hozta, karját pedig úgy támasztotta ki egy kis kötél, és a hajléktalanok dolgai közt talált fakanál segítségével, hogy az a gang felé mutasson. – Ez készen van. – Még végigfutott gondolatban a tervén, mindent úgy csinált-e ahogyan akarta, közben levetkőzött. Véres ruháit táskájából elővett nejlon zsákba gyűrte, gondosan beléjük csavarva a felhasznált eszközöket is. Pólójára öntött egy kis alkoholt, azzal törölte le kezéről és arcáról a mocskot. A hátizsák aljából elővette a váltásruhát, felöltözött, cipőjét azonban még nem húzta fel, hanem kezébe fogta, s visszabújt simatalpú lábbelijébe. – Utolsó ellenőrzés – mormolta magában gépszerűen. Kellemes fáradtság kezdett izmaiba költözni a jól végzett munka és izgalmas szórakozás gondolatára. A ház kapualjában még átvette utcai cipőjét, a másikat, amit éjszaka viselt, begyömöszölte a túrazsákba.
Hazaérve lerakta csomagját a fürdőben, hosszan, alaposan letusolt, testének minden négyzetcentijét többször is megmosva, nehogy koszosan feküdjön az ágyba. Zuhanyozás közben azon gondolkozott, a hazaúton miért nem vett valamit reggelire.
Mire a hálószobába ért, már nagyon fáradnak érezte magát. Az óra fél hatot mutatott, Tim pedig úgy aludt el, mintha elájult volna.
Késő délután ébredt fel. Visszagondolt az előző éjszakára, és már ugrott is ki az ágyból. Berohant a nappaliba, izgatottan kapcsolgatni kezdte a tv-t, hátha ráakad valamilyen hírműsorra. Nagyon kíváncsi volt, mutatják-e a művét. Sehol sem talált híradót. Kissé elkedvetlenedett, aztán eszébe jutott, hogy ma még nem evett semmit, így leült a számítógéphez, hogy rendeljen. Több pizza, frissensültek, és desszertek.
Megnézte, hol tart a két hete megrendelt csomagja. A szállítók napokon belül hozhatják. Talán telefonon értesítik előtte.

Csak telt az idő, anélkül, hogy bármilyen híradásra került volna sor a két halott hajléktalannal kapcsolatban. A rendőrség ugyan nagy erőkkel kereste a tettest, de a sajtót kizárták az ügyből. Tim így mit sem tudva a dolgok állásáról, folytatta eddigi életét.

×

Az irodában lassan apadt a figyelem iránta, bár még mindig sokat élcelődött, munkatempója irigylésre méltó fizetést biztosított neki, a meetingeken már ő tett javaslatot mások értékesítési mutatóira vonatkozóan. Hétköznapjai ugyanolyan egyhangúsággal teltek, mint már évek óta, azelőttre pedig nem emlékezett.
Agya elzárta a boldog gyermek, és a féktelen tizenéves emlékeit. Azok az idők úgy tűntek el, hogy mostanra semmilyen nyomuk nem maradt. Szerelmek, barátok, tudatmódosító drogok, partik: ÉLET. Mi minden lehetett volna, ha nem kell átlépnie a felnőttkor küszöbét…
Mióta nem érzett semmit, sokkal többet evett, mint amennyire szüksége lett volna. Nem nézett tévét, a neten böngészett, véres mészárlások áldozatainak képeit nézegette, kínzásokról készült videókat töltött le. Végtelenül érdekelte az élet, de nem azért, mint például a biológusokat, hanem annak legszörnyűbb aspektusa: kíváncsi volt, hogyan lehet a leglassabban elvenni; látni akarta az arcokra kiülő iszonyat, szenvedés és fájdalom megnyilvánulásait.
A folyamatos zabálás következtében meghízott. Majdnem teljes ruhatárát le kellett volna már cserélnie, de inkább behúzta hasát, és egész nap feszengett a szűk öltönyben.
Kigondolta, hogy fő tervének végrehajtása előtt még elszórakozik egy kicsit. Nagy mennyiségű izomlazítót szerzett be, több liter sósavat – a takarításhoz – és rengeteg gumikarikát, olyanokat, amilyeneket a postások használnak levelek összefogására. Izgalmasabb időtöltésre vágyott, mint az eddigi esetekben. Azt gondolta, most inkább egy prostituálttal játszadozik el.
Kinézett az interneten egy kedves arcú, fiatal lányt, felhívta, megállapodtak az árban, és az időpontban, amikor feljön a lakására. Egész idő alatt tervezgette, mit fog csinálni a lánnyal. – Először is ki kell kötözni, vagy olyan sok izomlazítót adni neki, hogy mozdulni se’ tudjon. – A második lehetőség még jobban izgatta. – Altató is fog kelleni – gondolta. Meg is nézte, akad-e még belőle a gyógyszeres szekrényben. Több levéllel is talált, nagy megelégedésére.

Gyermeteg izgatottság lett rajta úrrá várakozás közben. Most egyáltalán nem is volt éhes. Gyomra szinte remegett. Fel-alá sétált a lakásban, megnézte, mindent jó helyre rakott-e, egy két tárgyat áthelyezett, hogy a szükséges dolgok kéznél legyenek.
Végre csöngettek. Kinézett a kémlelőn s megdöbbenésére a legszebb lányt látta maga előtt, akihez eddig szerencséje volt. – Valahogy konzerválnom kellene a fejét – villant át az agyán.
Kinyitotta az ajtót. A lány köszönt, Tim visszaköszönt, majd félreállt, utat engedve neki. Nagyon közvetlenül viselkedett, egészen úgy, mintha otthon lenne. Kabátját a fogasra akasztotta, aztán beszélni kezdett: – Először is, nem csókolhatsz meg. Az túl személyes. A pénzt előre kérem. Egész éjszakát beszéltünk meg, de nem alszom veled. Ha nem bírod végig az nem az én bajom… Timnek kavargott a feje, a lány pedig csak mondta és mondta. – Mielőtt bármit is csinálunk, le akarok zuhanyozni. És te is le fogsz, különben már megyek is. – Jó – mondta Tim teljesen letaglózva. Egész másra számított; valami unott picsára, aki csak arra vár, hogy lerendezzék, vagy azt csináljanak vele, amit akarnak. Ez a lány irányítani akar. Kezdett dühbe gurulni, arca azonban nem árult el semmit.
- Akkor menjünk zuhanyozni – mondta, azzal már húzta is át pólóját a fején. Átvezette a lányt a nappaliba, ahol meztelenre vetkőztek, elővett egy törölközőt a vendégének, aztán kimentek a fürdőbe. A lány egy pillanatra sem jött zavarba. Timet a farkánál fogva berántotta a zuhanyfülkébe, kinyitotta a csapot, és szappanozni kezdett a bent talált tusfürdővel. Dús kebleit a férfi mellkasához nyomta, úgy dörzsölte a hátát, fenekét. Tim szótlanul tűrte a fürdetést, közben arra gondolt, jó lenne már a lényegre térni, mikor a lány egyszer csak letérdelt a zuhanytálcában, és bekapta a péniszét.

×

Tim kinyitotta a szemét. Oldalra nézve ernyedt női testet látott maga mellett az ágyon. Ezek szerint mégis ott aludt. – Aludt? – robbant fejébe. – Hiszen egész más terveim voltak! – Nem értette sem magát, sem a történteket. Egyáltalán mi történt? Teljes képszakadás a zuhanyzóban. Kissé fáradtnak érezte tagjait, általában véve azonban szokatlanul frissnek.
Felkelt az ágyból, nem túl nagy figyelmet szentelve, neki, hogy a lány felébred-e. Nem ébredt fel. Talán már beadta neki az altatót. A biztonság kedvéért bekötötte a száját. Kezei az ő két nyakkendőjével már ki voltak kötve az ágy fejrészéhez. Lerántotta a lányról a takarót, s munkához látott: az ágy alatt voltak az eszközök. Először a lány lábait is odakötötte az ágyhoz. Még erre sem ébredt fel. Kisétált hát a konyhába, hozott egy pohár vizet, és a prosti arcába öntötte.

×

Nem volt teljes tudatában, hol is van, miért is van ott. Elaludt egy kuncsaftnál? Ezt nem szokta megengedni magának. Megpróbált felkelni, de észre kellett vennie, hogy nem tud. Kezei, lábai ki voltak kötve. Csak most esett le neki, hogy kiáltani sem fog, mert a szája is be van kötve. Megpróbált visszaemlékezni az elmúlt éjszakára: miután kijöttek a fürdőből, anyaszült meztelenül, vizesen berontottak a hálóba, és őrülten sokáig szeretkeztek. Soha nem volt még egy kuncsaftja sem, aki ilyen hévvel esett volna neki. Sosem szokott elélvezni munka közben, de most… – Álljon csak meg a menet – gondolta. – Miért vagyok kikötve? Miért van a szám kipeckelve? Nem tudok mozdulni… – Minden pillanattal feljebb kúszott torkában a jeges rémület. Felnézett, s az ágy jobb oldalán egy férfi állt. Az a férfi. Kezében egy sniccer pengéje.

×

Tim csak nézte, ahogy a nő ébredezik, érdeklődve figyelte, ahogy áldozata egyre inkább ráébred kiszolgáltatott helyzetére. Állt fölötte, egy sniccerből kiszedett pengével, látni akarta, hogyan gyűlik a nőben a félelem. Nem kellett sokáig várnia, amint a lány észrevette, hogy nem tud mozdulni, és még csak kiáltani sem, pánikot tükrözött a tekintete. És akkor meglátta őt… Pengével a kezében, meztelenül.
Letelepedett az ágyra a lány mellé. Úgy döntött, végül is nem lesz szükség izomlazítóra.
A pengével először a bal mellet metszette fel, az alján, mint valami barbár plasztikai sebész. Az egész test összerándult a fájdalomtól, de sikoltani nem tudott. Tim fogta a mellet, és majdnem teljesen elválasztva a testtől, a lány nyakába hajtotta. A sebből ömlött a vér. – Gyorsabban kell dolgoznom – gondolta – különben elvérzik, mielőtt valami érdekeset csinálhatnék. – Nem izgult a vér miatt, a lepedő alatt ugyanis hatalmas műanyag fólia volt, már jó előre leterítve. Elővett az ágy alól egy nagy konyhakést. Felhasította a lány hasát, de épp csak akkora bemetszést ejtett, amekkorán kézfeje befért. Benyúlt a hasüregbe, és végigmarkolászta a szerveket. Mindegyik működött még, érezte lüktetésüket. Följebb nyomta a kezét, de az elakadt a rekeszizomban. Kihúzta, s most újra benyúlt az ágy alá. A lány közben vonaglott, dobálta magát fájdalmában, de Timet ez nem zavarta. Egyáltalán semmi sem tudta volna most megzavarni. El volt foglalva.
Kezébe vette az előhalászott fűrészt és nekilátott levágni vele a lány jobb kezét, a csukló fölött. Az minden eddiginél jobban próbált hangokat kipréselni magából, de a szájába tömött rongyoktól képtelen volt bármi effélére. Mire végzett, a lány már elájult a vérveszteségtől. Tim fogta a levágott kézfejet, és a lány hüvelyébe dugta az ujjakat; egyesével, majd megpróbálta az egész öklöt benyomni. Nem sikerült, ezért egy konyhakéssel kitágította a bemenetet, úgy próbálkozott újra. A test még vonaglott egyet-kettőt, aztán végleg mozdulatlan lett.
Timnek még lett volna kedve csinálni valamit. A konyhakéssel felvágta az immár halott lány torkát, benyúlt, le egészen a mellkasi üregbe, hogy megtapogassa a tüdőt. Össze akarta érinteni két kezét a testen belül. Ehhez azonban át kellene vágnia a rekeszizmot. Óvatosan nagyobbra hasította hát a lány hasán vágott rést, hogy a belső szervekben lehetőleg ne tegyen kárt. Kitapogatta az izmos falat, beszúrta a kést, és maga felé húzva felmetszette. Megpróbálta betolni a kezét rajta. Sikerült. Bal kezét újra lenyomta az átvágott torkon, és nagy erőlködés után végül kezet fogott saját magával. – Milyen érdekes… – gondolta.

Kicsit aggódott, hogy a lepedő alatti fólia nem lesz elég, és az ágya is csupa mocsok lesz. Felhajtotta a lepedőt. A fólia látszólag a helyén maradt, és ép volt. Ráhajtotta a lányra a lepedővel együtt, becsomagolva a testet. – Remélem nem fog semmit összekoszolni nekem – mondta magában, miközben húzta a csomagot a fürdőszoba irányába. Szerencséjére a fólia nem szakadt el sehol; a vért belül tartva.
Berakta az egészet a kádba, maga pedig a zuhanyfülkébe lépett. Alaposan letusolt, mint általában. Amint végzett, még mindig víztől csöpögve a testre locsolta a mintegy hat liter sósavat. A maró anyag azonnal sisteregve munkához látott, így Timnek nem maradt más dolga, mint szélesre tárni az ablakot, és az ajtót maga után becsukva elhagyni a fürdőt.

×

Már két hónap is eltelt azóta, hogy Timothy először gyilkolt. Felült, és az ágy mellett heverő nagyméretű dobozra meredt egy rövid ideig. Egy hete megkapta a csomagját, és már össze is állította a terméket. Éjszaka érkezett meg, ő pedig másnap e-mailt írt a főnökének, hogy lebetegedett, ezért az elkövetkező két hétben nem megy dolgozni.
Összeállította a mellényt, fölszerelte rá a sokkilónyi, házilag előállított robbanószert. Foglalt egy szobát a belváros egyik új, magas építésű szállodájának legfelső emeletén. Most, hogy felébredt, felhőtlenül jókedvűnek érezte magát. Bőröndjébe csomagolta a mellényt, felvette a legkényelmesebb – elhízása okán immár egy kissé szűk – öltönyét, és elindult, hogy elfoglalja a szobát.
Bejelentkezett, és azonnal le is adta rendelését egy hatalmas adag ételre, italra. A recepciós megkérdezte, vendéget vár-e. Csak egy lekicsinylő pillantásra méltatta, aztán a csomagját szállító boy után felliftezett a lakosztályába. Fürdőt vett, hosszasan áztatva magát a kádban. Eszébe jutott, mi lenne, ha sósavban fürdene, de még ugyanabban a pillanatban el is vetette az ötletet. Egészen más terve volt nem sokkal későbbre.
Egészen estig csak tévézett, és újabb adagokat rendelt a hotel étterméből. Már alig tudott megmozdulni, és rettenetes hányingere volt, mégis sikerült elaludnia.

Hajnali fél ötkor ébredt, az előző nap maradékaiból még egyszer majdnemhányásig ette magát, és elment zuhanyozni. Tisztálkodás után még vizesen visszament a hálóba, elővette, majd meztelen, dagadt testére csatolta a mellényt, az elsütő billentyűt az övrészbe dugva. Magára kanyarított egy fürdőköpenyt, ahogy kilépett a kihalt folyosóra. Kisétált a lépcsőházba, és felbattyogott a tetőre. Mire felért, majdnem összehányta magát, de a fulladást is megkockáztatva nyeldekelte gyomra félig emésztett tartalmát.

Kiállt a tető szélére, és ledobta magáról a köntöst. – Most – gondolta. – Tovább már nem tartóztatta, így a hányadék hörgő hang kíséretében, széles sugárban tört ki a száján. Tim elrugaszkodott a peremtől, és okádéka után ugrott, megnyomva a gombot.

×

Körülbelül tíztömbnyire a robbanás már alig volt hallható. Tim mellényéről egy acélgolyó röppent át a házak között; neki csapódott egy műanyag kukának. A koppanó hangra a kuka mellett ülő kóbor macska felugrott, és beszaladt egy ház kapualjába.

3
Te szavazatod: Nincs Átlag: 3 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2008-12-13 15:44 Blade

Blade képe

Hm, a kép vegyes. A stílus jó, gördülékeny, nincs elkalandozás, pörgős a sztori, hibákat nem találtam.

De maga a történet gyenge...hentelős-belezős, életunt kiégett fickó, ebben nincs semmi eredeti.

A pozitívumok miatt várom a következő sztoridat! Remélem az nem hasonló témájú lesz. ;)

---- ----
Az ember szerint az idő múlik, az idő szerint az ember.
----
"Mert zseni csak egy volt, mégpedig Neumann János. Mi, többiek tehetségesek voltunk, de nem voltunk zsenik..." - Wigner Jenő, Nobel díjas fizikus
---- ----