Mirabell Thort tárgyalása

A történet, amit most elmesélek, az Úr 1762-dik esztendejében történt, negyvenhárom évvel ezelőtt. Akkor még huszonéves ifjú voltam, szívemben tettrekészséggel és hittel, csakhogy keserveset kellett csalódnom azokban, akiket gyerekkorom óta ismertem és tiszteltem. A falu népe fejet hajtott egy zsarnok akaratának ahelyett, hogy az igazság oldalán lépett volna színre.
Ahogy visszaemlékszem azokra az órákra, szívembe mar a vád, hogy jómagam sem tettem semmit, amivel megakadályozhattam volna az igazságtalan ítélet végrehajtását.
Ma már nincs mit tennem. Együtt kell élnem az akkori hibámmal, és annak következményével. A múltat megváltoztatni nem tudom, így inkább csak elmesélem, hogy mások még okulhassanak. Megadom nekik a választás lehetőségét, legyenek jobbak, mint amilyen én voltam negyvenhárom évvel ezelőtt.
Hallgassátok a történetet Mirabell Thort-ról tőlem, William Shapertől, attól, aki ott volt a tárgyaláson:

A bíró a keresztbe állított asztal túlfelén ült. Arca sápadtnak látszott a gyertyák fényében, amik az asztal négy sarkán égtek. Tenyere alatt fehér papír feküdt, a tintásüveg előtte állt, míg egy másik tégelyben a tollak sorakoztak. Míg vártuk a vádlottat szórakozottan számolgattam őket, de minden irányból ugyan annyi lett az eredmény: négy. Két fehér - talán lúdtoll - és két barna, amik valamivel kisebbek voltak a fehéreknél.
A bíró a zsebébe nyúlt, és kihúzott belőle egy pecsétet, majd a viasz-rudat, amik halkan koppantak a tölgyasztalon. A férfi keze enyhén remegett, de gyorsan összefűzte ujjait a másikakkal, hogy ne lássa senki.
Körbenéztem. Rajtam kívül három férfi és nő ült a padokon. Igen vegyes korosztályból válogattak ki minket. Az egyik férfi haja már őszbe hajlott a tisztes kortól, amit eddig leélt, míg a másik alig lehetett idősebb nálam. Jómagam még csak azon a tavaszon töltöttem be a huszonkettedik esztendejét életemnek, így talán a tárgyalás legifjabb tagja lehettem.
A negyedik férfi az apám volt. Haja már deresedett, ölében nyugvó keze kemény munkától kérgesedett.
A három asszonyon csak átsiklott a tekintetem. Két vászoncseléd az úr birtokáról, míg a harmadik az utcaszomszédunk volt. Nem számoltam velük, hisz akkoriban úgy hittem, az ő szavuk nem sokat számít a férfiak között.
Míg vártam, felidéztem magamban a meghívást. A bíró küldötte kopogott be egy hajnalon hozzánk, jóval a földekre indulás előtt. A magas, kalapot viselő férfi vékony hangon olvasta fel a papírján álló szavakat. Egyenesen hozzám és az apámhoz beszélt, anyámat és húgomat bezavarta a házba. Azt állította, mind a ketten láttuk, amint Mirabell Thort mérget kevert a jegyző italába, hogy ezzel megölje őt.
Fogalmam sem volt, ki az a Mirabell, csak halványan sejtettem, az a fehérnép lehet, aki a falu végén lakik bolond anyjával. Naphosszat járták az erdőt, majd estére megpakolt kosarakkal tértek vissza, hogy aztán bezárkózzanak a házukba, és ott kotyvasszanak különböző tinktúrákat a növények nedveiből – legalábbis így beszélte mindenki faluszerte -, de a bíró eddig nem sokat törődött a jelenlétükkel. Egész addig a napig.
Apám bölcs ember lévén tudta, mit jelent a felkérés. Szinte nem tétovázott, csak bólintott. A küldött megadta a tárgyalás napját, helyét és időpontját, majd lóra ült, és elvágtatott a hajnalba.
Két nap múlva a bíró házában ültünk, és vártuk, hogy bevezessék Mirabell Thort-ot, hogy aztán a tárgyalás végeztével máglyára állítsák, és kivégezzék. Mielőtt beléptünk volna, apám megszorította a karomat, és félrehúzott egy várakozó szalmával megpakolt kocsi mögé.
- Fiam, tudod, mit kell mondanod a bírónak, ha kérdez.
Csak belenéztem a szemébe, majd bólintottam.
- Igen, apám, tudom.
- Helyes - veregette meg a vállamat, majd maga elé tolt, és beléptünk a házba.
Az ajtó lassan nyílt ki, ahogy bevezették Mirabellát. A leány bokáját és csuklóját vastag kötél tekerte körbe. Amikor a kísérője elé lépett megtorpant, és felemelte a fejét.
Szinte teljesen ledöbbentem. Velem szemben egy alig húgom-korú lány állt. Kibontott, éjfekete haja koszos és könnymaszatos arcába hullott. Szemében tompa fény csillogott, sovány arccsontját megvilágította a gyertyák sárga fénye.
A bíró méltóságteljesen állt fel a székéről, hosszú, már-már fejedelmi ruhája halkan surrogott. Mély hangon szólalt meg, de az, amit mondott, nem hallatszott el a fülemhez. Csak megbabonázva álltam, szemben a riadt kislánnyal, és éreztem, bármit is hoz az ítélet számára, én már képtelen lennék halált kérni reá.
Akkor riadtam fel az álmodozásból, amikor hangos székzörgéssel újra helyet foglaltunk. A bíró tanúért hívatott, mire kinyílt az ajtó, és belépett egy magas, szikár férfi. Markában egy szalmakalapot gyűrögetett, de olyan hévvel, hogy az elpattant szálak peregtek a keményre döngölt földre.
- Állítod-e, Barival Falker, Alsófalu parasztja, hogy ezt a nőleányt láttad, azon a hajnalon a jegyző házának közelében ólálkodni, ahol órákkal később egy házicseléd holtan zuhant össze, miután meggondolatlanul beleivott gazdura serlegébe.
Tekintetem a reszkető leányra esett. Szemében még nagyobbra nőtt a riadalom, ahogy a válaszra várt. Amikor a paraszt igennel felelt, térdei megrogytak, de a katona nem hagyta összecsuklani. Keményen megragadta a karját, és állásba kényszerítette.
Barivalnak nem kellett többet mondani, a bíró intett, ő pedig sietve elhagyta a házat.
A második tanú maga a jegyző volt. Peckesen lépett át a küszöbön, kalapját maga mellett lengette, mintha nem is tárgyalásra jött volna. Sietve biccentett a bíró felé, aki viszonozta a gesztust, majd feltette a kérdését.
- Ez az a fehérszemély, aki jóuramat megfenyegette, hogy megöli, ha nem vezeti oltár elé?
- Igen, ő az – hangzott szinte azonnal a válasz.
- Mit mondott magának, jóuram, ez a vászoncselédnek való egészen pontosan?
- Kért, hogy válasszam asszonyomnak.
- Maga megtagadta?
- Igen, bíróúr, megtagadtam. Nem hálok olyan nőleánnyal, aki úgy kínálkozik fel minden jött-ment férfinek, aki csak megfordul a falunkban, mint egy kiéhezett szajha.
- Nem igaz! Hazudik! – sikított fel hirtelen Mirabell.
Vékony ujjait ökölbe zárta, ahogy megpróbált kiszabadulni a rabságából, de gyenge lányként nem sok esélye volt rabtartójával szemben. Próbálkozása kudarcra ítéltetett. Ernyedten hullott a padlóra, és most már az őr sem próbálta talpra állítani.
- Hazudik, hazudik, hazudik – zokogta Mirabell, de nem törődött vele senki; a tárgyalás tovább folyt, a bíró a jegyzőt kérdezgette, miközben én a lányt figyeltem.
Hamvas arcán forró könnyek peregtek, amiket koszos kezével próbált letörölni. A por és a könnycseppek csíkokat mázoltak a bőrére, szeme bedagadt a sírástól. Szívem hevesen dobogott, minden porcikám arra bíztatott, álljak fel, de tudtam, nem tehetem meg. Csak néztem szenvedését, és tudtam, a biztos halál vár rá, amiben nekem is részem lesz.
- Milyen büntetést szán a leánygyermeknek?
- Halálbüntetést.
- NEM! – sikoltott újra Mirabell.
A jegyző felé fordult, tett egy lépést felé, majd leguggolt mellé. A leány távolabb próbált mászni előle, de a gyors férfi megragadta a haját, és magához rántotta.
- Gyilkosságért gyilkosság járt. Megölted a vászoncselédemet. A büntetésed halál lesz. Ma este máglyán fogsz elégni.
Kezem ökölbe szorult szavaira, de visszafogtam az indulataim. Most már tudtam, senki sem menti meg a lányt, de azzal is tisztában voltam, én magam nem tudok igennel válaszolni, ha a bíró kérdez.
Apámra néztem. Fáradt arcán egy pillanatra a szánalom érzése hullámzott át, de mielőtt elárulhatta volna vele magát, megkeményítette vonásait. Rám nézett, szigorú szemekkel bólintott, én pedig kényszeredetten biccentettem vissza.
A jegyző felállt a földről, de közben ellökte magától a lányt. Még egyszer jelentőségteljesen visszanézett a bíróra, majd kisétált a szobából.
Szinte azonnal újabb személy rontott közibénk. Az elszürkült, szakadt ruhába burkolt asszony egyenesen a földön ülő lány nyakába borult. Sírt, hangja ott visszahangzott a falak között. A bíró dühösen ugrott fel, a rabtartó belerúgott az asszonyba, aki távolabb került a lányától.
- Hogy merészeled megzavarni a tárgyalást, asszonyállat.
- Ő a lányom. Nem követett el semmit. A jegyző hazudik.
- Fékezd a szavaidat, asszony. Ha nem vigyázol, könnyen a vádlottak padjára kerülhetsz magad is.
- Kérem, engedje el a lányom. Nem tett ő semmi rosszat.
- Meghazudtolod a jegyző szavait, és a tanuk szavahihetőségét. Mutass fel bármilyen bizonyítékot, hogy a lányod nem bűnös.
- Velem volt.
- Nem elég. Elfogult vagy. Két tanú állítja, hogy látta a nőleányt a jegyző házánál, ez egyik maga a jegyző.
- Hazudik, a jegyző hazudik. Hát senki sincs itt, aki hinne a lányomnak? – zokogta felénk fordulva az asszony.
Éreztem, apám erősen megszorítja a karomat. Oda néztem, és ezúttal nem keménységet, hanem könyörgést láttam a tekintetében. A megfélemlítettek utolsó, kétségbeesett kérlelését. A szánalom majd kettészakított. Az ártatlanul megvádolt lány kálváriája szívembe markolt, de azt is tudtam, a családom biztonságáért meg kell tennem.
Csak néztem, ahogy az ajtónál álló katona felrángatja az imára kulcsolt kezű asszonyt a földről, és szinte kidobja a falu utcájára. Mirabell kinyújtott karral fordult a bíró felé, de a szívtelen férfi elfordult tőle.
A tárgyalásnak tulajdonképpen ekkor vége volt, már csak az ítélet maradt hátra.
A bíró ekkor felénk fordult. Kihúzott egy pennát az üvegből, belemártotta a tintába, majd egy szót rótt fel vele a hófehér papírra.
- Gedvin Wales?- kérdezet az öregre pillantva.
- Bűnös.
A toll sietve karcolta a válasz.
- Matthew Shaper?
Az apámra pillantottam. Szemét a bíróéba fúrta, majd kimondta a döntését.
- Bűnös.
- William Sharper?
Tétováztam. Vagy a lány, vagy a családom. A józan eszem a családomat választotta, de a szívem a leányt. Egy pillanatra ránéztem, aztán isten nevét suttogva én is ítéletet hoztam.
- Bűnös.
A szavak ott dübörögte a fülembe. Apám megérintette a karom, de én csak bűnt éreztem a lelkemben, semmi büszkeséget. Máglyára küldtem egy gyereklányt, aki akár a húgom is lehetett volna. De nem ő volt. Nem, mert apám eladta magát a bírónak, a jegyzőnek, mindenkinek, akinek csak kellett, hogy megmentse a családját. Nekem is ezt kellett tennem, ha biztonságban akartam tudni a szeretteimet.
Végül az összes megjelent döntnök Mirabell bűnössége mellett szavazott. A bíró viaszt cseppentett az összehajtogatott lapra, belenyomta a pecsétet, és hagyta megszáradni
A kivégzésre még azon az estén sor került. A piactéren hatalmas máglyát építettek, amihez napnyugtakor Mirabell Thort-t vezeték. A lány csuklóját és bokáját a hóhér a cölöphöz kötötte, majd a nyakára is kötelet tekert. Amint elkészült, a pap, kezében a bibliával a lányhoz lépett. Keresztet rajtolt a homlokára, majd megcsókolta. Imát mondott a lelki üdvéért, kérte az Istent, bocsássa meg a bűnét, és fogadja maga mellé a Mennyek országába. A harang megszólalt, majd a hóhér égő husángot dobott a gallyakra.
Mirabell felsikoltott. Vékony hangja messzire elhallatszott, még hozzánk is, akik pedig távolabb álltunk. Szívembe fájdalom mart, ahogy a felcsapó lángokat néztem. Szinte láttam a veres izzásban vergődő leányt, ahogy a forró levegőben vibrálva próbál kiszabadulni a biztos halálból. Aztán a kontúrok elmosódtak a könnyeim fátylában…

Sosem voltam képes megbocsátani magamnak, hogy akkor nem próbáltam megmenteni Mirabell életét. Magam is a hóhérja lettem, ál-igazságot adtam a bíró kezébe, biztos alapot nyújtva neki a többi gyilkosságra.
Nem sokáig éltem a kivégzés után a faluba. Képtelen voltam arra, hogy Mirabell anyjának szemébe nézzek, amikor megtörve a fájdalom súlya alatt, összeroskadva ballagott el a kapunk előtt. Talán ő nem emlékezett rá, kik ültek akkor a bíró lakásának szobájában, de nekem örökre az emlékeimbe vésődött a kétségbeesetten esdeklő asszony képe, ahogy a bíró katonája durván kidobja.
Csak később hallottam, hogy az égő máglyára akart rohanni a lánya után, néhány legénynek köszönhette az életét, bár ő talán nem így gondolta.
Hamarosan egy vándortársulat utazott át a falunkon. Pár napot maradtak, de ez az idő elég volt arra, hogy eldöntsem; velük tartok. Egyik este elmondtam apámnak, hogy döntöttem. Nem marasztalt. Semmit nem vittem magammal, csak egy könyvet, amiben egy aprócska virág lapult az oldalak között. Csöppnyi kis virág ez, de én a mai napig őrzöm. Arról a sírról szakítottam, ahova Mirabellt temették.
Évekig nem hallottam semmit sem a szülőfalumról, majd egy alkalommal, összeakadtam egy földimmel. Tőle tudtam meg, hogy az asszony alig fél évvel később követte lányát a halálba. A családom háborítatlanul élt, húgom férjhez ment egy fazekashoz, két szőke kisfiúval ajándékozta meg őt.
Mirabellről azonban máig megemlékeznek, titokban, amikor senki sem hallja…

Veszprém, 2008. április 13.

3.666665
Te szavazatod: Nincs Átlag: 3.7 (3 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2008-04-21 18:31 Blade

Blade képe

Vártam egy csattanót a végére, de tulajdonképpen így is jó.

Szépen megírtad, kivéve, hogy az nem mágia, hanem máglya ;)

---- ----
So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.
----
"Mert zseni csak egy volt, mégpedig Neumann János. Mi, többiek tehetségesek voltunk, de nem voltunk zsenik..." - Wigner Jenő, Nobel díjas fizikus
---- ----

h, 2008-04-21 19:12 miyoku

miyoku képe

"Haja már deresedett, ölében nyugvó kezei kemény munkától kérgesedtek." páros szervek egyesszámba mennek
más hibát nem találtam. és a szóközök is megvannak! :)
ügyes írás tim'! :)
ek: kissé horrorisztikus kedvében van; aorta
:::::::::::::::::::::::::::::::
S im egyszerre ajtóm roppan,
Mintha egy kéz félve koppan
– dobban ajtóm csöndesen

k, 2008-04-22 13:20 Ameli Eftímea Paitha

Ameli Eftímea Paitha képe

A szerveket javítom. Köszi, pedig tudom, hogy nem így kell, de mégis :)
Egy barátom amúgy azzal nyaggat, hogy ez hülyeség, és igenis lehet írni többesszámba. Nem lehet megnyőzni (ezt most csk véletlenül írtam így - micsoda önvédelem :) )
Örülök, hogy tetszett, figyeltem a szóközökre is :) Extra figyelemmel.
(Amúgy egy kérdés: mit jelent az ek? És én vagyok horrorisztikus? Ezzel a novival? )
*-*-*-*-*
ÁlomÁlmodó

k, 2008-04-22 13:21 miyoku

miyoku képe

ek = ellenőrzőkód.
::::::::::::::::::::::::::::::
S im egyszerre ajtóm roppan,
Mintha egy kéz félve koppan
– dobban ajtóm csöndesen

k, 2008-04-22 13:17 Ameli Eftímea Paitha

Ameli Eftímea Paitha képe

Ő... nem akartam hirtelen mégis megmenteni a lányt, nem volt terveim között.
A máglyát javítom, csak véletlen lett :D
Köszi a vmnyt.
*-*-*-*-*
ÁlomÁlmodó

k, 2008-04-22 13:58 miyoku

miyoku képe

még néhány észrevétel, ez csak helyesírás:
"...meggondolatlanul beleivott gazdura serlegébe." lemaradt a kérdőjel.
"- Gedvin Wales?- kérdezet az öregre pillantva." kérdezett
"amihez napnyugtakor Mirabell Thort-t vezeték." vezették
kikerestem a máglyákat, h könnyebb legyen.
""Ma este mágián fogsz elégni."
"Mágiára küldtem..."
"...mágiát építettek,"
"mágiára akart rohanni a lánya után,"
ooooooooooooooooooooooooooooooooo
S im egyszerre ajtóm roppan,
Mintha egy kéz félve koppan
– dobban ajtóm csöndesen

sze, 2008-04-23 15:26 Ameli Eftímea Paitha

Ameli Eftímea Paitha képe

Köszi a rövidítésmagyarázatot, és a helyes írást is, javítom őket. :)
*-*-*-*-*
ÁlomÁlmodó

k, 2008-04-22 16:22 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Olvasás közben én is azon gondolkodtam, hogy lesz-e csattanó, vagy várhatóan a lány végzete mellett döntöttél, melyet már az elején sejtettél. Viszont én csattanónak azt gondoltam, hogy végül felmentik a leányzót, majd később kiderül, hogy mégis banya volt, s elintézi az egész falut, a narrátor (a fiú) pedig az emiatti lelkiismeret-furdalásról beszél az elején. De így is tetszett, jó volt. :)
Két hibát találtam, de szerintem mindkettő csak elírás volt. Az egyiket már sajnos elfelejtettem a végére (hülye vagyok :D ), de a másik itt van: "A józan eszem a családomat választotta, de a szívem a leány.". A leány után maradt le a tárgy ragja.
__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

k, 2008-04-22 16:36 miyoku

miyoku képe

hehe, milyen élénk a fantáziád. :)
:::::::::::::::::::::::::::::::
S im egyszerre ajtóm roppan,
Mintha egy kéz félve koppan
– dobban ajtóm csöndesen

k, 2008-04-22 18:42 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Ugye? :D
__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

sze, 2008-04-23 15:29 Ameli Eftímea Paitha

Ameli Eftímea Paitha képe

Süti!
Köszi, ezeket is javítom.
Nem éreztem, hogy meg kéne mentenem. Az olyan lenne, mintha kierőszakoltam volna egy Happy End-et, amihez nem volt kedvem. A másik alternatíva már inkább ;> , de akkor meg megint rámsütnétek a bélyeget :). Így maradt az eredeti felállás.
Majd egy másik történetben...
*-*-*-*-*
ÁlomÁlmodó

sze, 2008-04-23 16:17 kihaeennem

Nagyon tetszett a történet, olvastatta magát. Szerintem nem baj, hogy nem lett csattanó a végén, így valahogy hitelesebb. Bejön a nyelvezete is, bár a 'mágia' még mindig nem lett javítva, és kicsit tényleg zavaró! :D

sze, 2008-04-23 16:51 Ameli Eftímea Paitha

Ameli Eftímea Paitha képe

Szia!
Köszike.
Még nem volt érkezésem, mert tételeket nyomtatok és szennelek ezerrel, de megteszem, ígérem.
Még most, ha már újra itt járok :)
*-*-*-*-*
ÁlomÁlmodó