Dobozok

A tél egyik leghidegebb napja volt. Hurrikán erejű széllökések utaztatták iszonyatos sebességgel a tehetetlen hópihéket. Néhány öreg fa bölcs beletörődéssel adta meg magát a természet erejének, és csapódott óriási robajjal az anyaföldbe. A szél változatos formákat épített a hótömegekből, majd ugyanazzal a lendülettel rombolta is le azokat, hogy helyet adjon valami jobbnak, szebbnek, vagy legalábbis újabbnak. A látómező legszerencsésebb esetben is csak három méterre korlátozódott, megakadályozva a közlekedés minden formáját. A meteorológusok szerint épeszű ember nem teszi ki a lábát hazulról ilyen istencsapás közepette.
A huszonegyedik századnak egyetlen olyan törvénye volt, ami még ezen a napon is érvényesült: minden tévéműsort reklám szakított meg. Először fogkrémet, majd mosóport, végül kókuszos csokit próbáltak Sanyinak eladni. Egy napbarnított, dagadó izmú férfi terpeszkedett egy fából font napágyon, miközben Bunti márkájú csokit evett valahol Bora Bora tengerpartján, és szemmel láthatóan nagyon élvezte az életet. Nem mellesleg helyi lányok kókusz melltartójukban legyezték őt és teljesítették minden kívánságát. Az izmos férfi egyre ugyanazt a szlogent ismételgette: Nyerő akarsz lenni? Kezdj el Buntit enni!
Az egyik legbugyutább képi anyag, amit valaha látott. Nem értette, hogyan dőlhetnek be ennek a gyenge próbálkozásnak a tudatlan emberek.
Egyre növekvő éhségéből kifolyólag elhatározta, hogy felfedezi a spájz rég elfeledett kincseit. Akadt ott penészes kenyér, lejárt szavatosságú májkrém meg tavalyról maradt szaloncukor. Hosszas keresgélés után kezébe akadt egy szelet csoki. A csomagolópapíron lévő óriási betűk kókuszos ízesítést ígértek, akárcsak a reklámban. Ugyanolyan Buntit tartott a kezében, mint néhány perccel azelőtt az izmos férfi.
Nyerő akarsz lenni? Kezdj el Buntit enni!
Nagy várakozásokkal telve tépte szét a borítást, majd óriásit harapott az édességbe. A kókuszos íz azonnal érződött. Egy ínycsiklandozó kókuszdió villant fel tudata hátsó szegletében. Belsejében az a karakteresen édes tej, amit a tengerparton a fontos emberek szoktak szürcsölgetni. Ezek az egzotikus gyümölcsök olyan mennyiségben csüngtek a pálmafákról, hogy azok szinte sóhajtoztak a tehertől. Az egyik alatt feküdt ő napágyon, egyik kezében egy kókuszdió, amiből szívószál lógott ki. Élvezettel szürcsölt belőle, amikor megkívánta az ízét. Felemelőnek könyvelte a forró napsütést, mely elsősorban arcát égette. Néhány félmeztelen őslakos lány legyezte őt óriási levelekkel. A kezében tartott kókuszdió a kókusztej kifogyhatatlan forrásának bizonyult, bármekkora vehemenciával is itta, soha nem lett üres. Másik kezével a legszebbik lány csupasz felsőtestét fogdosta, és közben elégedetten mosolygott. Lábujjai közt szabályos időközönként érezte a ki-kicsapó óceán hűsítő vizét. A napágy hirtelen átváltozott egy szörfdeszkává, így a hirtelen jött alkalmat kihasználva meglovagolta a Csendes-óceán legnagyobb hullámait. A kifogyhatatlan kókuszdiót végig kezében tartotta, miközben megküzdött a víz félelmetes erejével. Mikor az emeletes vízoszlopok kifogytak a szuszból, szépen lassan leereszkedtek, hogy tükörsimává tegyék az azúrkék felszínt.
Lebukott a víz alá, hogy megcsodálja a Csendes-óceán élővilágát. Magával ragadta a halak, ráják, tengeri sünök, korallok, rákok, medúzák társasága. Zsebeit apró, színes halakkal tömte meg. Akváriumba kívánta őket rakni, hogy attól kezdve örökké csak neki úszkáljanak.
Mikor feje búbja kibukkant a víz alól, őslakos lányok hada rohamozta meg törülközőkkel, koktélokkal, trópusi gyümölcsökkel. Felajánlottak neki egy ősi masszázst, ami legendák szerint bárkit egy pillanat alatt ellazít. Többen nekiestek apró, puha kezeikkel, és minden ártó csomót, görcsöt, összehúzódást elkezdtek kimasszírozni testéből. Az élvezetből olykor-olykor felocsúdva kérlelte a lánycsapatot, hogy ne hagyják abba. Amazok csak ennyit feleltek:
– Amíg van kókuszod, addig mindig számíthatsz a szolgálatainkra, Sanyi.
Közben egymás között adogatva mohón szürcsölték a kókusztejet. Sanyi szemét behunyva viselte a kényeztetést, és fejben már egészen máshol, nem Bora Borán járt. Egy ismeretlen erő húzta egyre közelebb magához. Az egyik lány vészjósló hangon kiáltott fel.
– Elfogyott!
Megkocogtatta, majd az óceánba hajította az üres kókuszdiót. A kezek szorgos munkája abbamaradt, Sanyi szemei tágra nyíltak.
A kamrában állt az üres csokis papírt szorongatva. Néhány másodpercig még meredten ácsorgott, majd visszaballagott szobájába, és a kanapéba süppedt. Ismét a Bunti reklám ment a tévében. Bambán nézte egy darabig, mereven bámult maga elé.
Nyerő akarsz lenni? Kezdj el Buntit enni!
Magára kapta vastag télikabátját, és a hóviharra ügyet sem vetve hagyta el a fűtött házat.
A benzinkutas unottan tekintett a külvilágra a vastag plexiüvegen keresztül. Bosszúsan konstatálta, hogy itt kell töltenie az éjszakát, ha nem marad abba a hófúvás. Ilyen időben képtelenség lett volna gyalog megtenni egy kilométernél is többet. Este tíz óra körül dacolva főnöke akaratával úgy döntött, hogy bezár, és alszik néhány órát, tekintve, hogy nincs az a féleszű, aki ilyenkor kimozdulna.
Legédesebb álmából verte fel egy eszeveszett kopogás. Meglepetésében kis híján felborult az alvóhelyéül szolgáló székkel. Megfagyott benne a vér, mivel bosszús főnökét sejtette az ajtó túloldalán. Nem gondolta, hogy normális ember ilyenkor kitenné a lábát hazulról, de főnökétől még ez is kitellett. Ajtót nyitott. Egy reszkető férfi lépdelt be minden magyarázat nélkül az épületbe. Egész arcbőre lila volt és jeges, teljes teste remegett. Három komótos lépés megtétele után rongybaba módjára rogyott össze a padlón.
Sanyi néhány napot töltött a kórházban. Az orvos tanácsa ellenére idő előtt elhagyta az intézményt, mivel ki nem állhatta a kórházi kosztot. Hazatérésekor első dolga volt a televíziótól megszabadulni. A készülék a közeli szeméttelepen kötött ki. Nem akarta ugyanis, hogy leendő unokái megörökölhessék ezt a butító vackot. Az unoka-ügy egyébként is úgy tűnt, várat még magára. Barátnője a benzinkutas incidens után faképnél hagyta, mondván, hogy egy ilyen őrült mellett nem fog eltölteni még több nyamvadt időt. Sanyi azonban tudta, hogy nem erről volt szó, a lány pusztán nem volt képes azt a mennyiségű törődést viszonozni, amit tőle kapott, vagy csak egyszerűen megcsalta, és kínozta a bűntudat.
Sanyi egy bevásárlóközpont elektronikai részlegén lófrált, amikor az eladó megszólította.
– Segíthetek, uram?
– Televíziót szeretnék vásárolni. Lenne azonban egy kikötésem. Egy olyan tévét szeretnék venni, amiben nincsenek reklámok. Meggyűlt a bajom velük. Tudja, hogy van ez.
Az eladó néhány másodpercig habozott, majd sűrű elnézések közepette eltűnt.
Néhány perc múlva fülig érő vigyorral tért vissza.
– Jöjjön, megmutatom a legjobb termékeinket. Garantáltan reklámmentesek.
Sanyi aznap egy vadonatúj, nyolcvan centiméter képátmérőjű tévével lett gazdagabb.
Az egyik legszínvonalasabb latin szappanopera nézése közben szomjúsága felülkerekedett kíváncsiságán, így szapora léptekkel surrant ki egy pohár szénsavas üdítőért, siettetve saját lábait; nem akart kihagyni kedvenc sorozatából egy perccel sem többet, mint amennyit testi szükségletei megköveteltek. Visszaérve egy ismerős férfihang csapta meg a fülét.
Nyerő akarsz lenni? Kezdj el Buntit enni!
Tenyere görcsbe rándult, vérnyomása az egekbe szökött, és vére arcának ereibe tódult, mély bíborszínűre festve azt. Hangos kiáltás rengette meg a házat.
A bevásárlóközponti eladó éppen egy százezres üzletet készült az egyik gyanútlan vásárlóval nyélbe ütni, mikor Sanyi galléron ragadta és megperdítette.
– Maga szélhámos, mit adott el nekem? Ez reklámoz! Érti?
– Elnézést, uram, de fogalmam sincs, miről beszél – szabadkozott az eladó, majd megigazította ingét. – Kérem, nyugodjon meg, és mondja el a problémát.
– Tegnap vettem itt egy televíziót. Maga a szívére tette a kezét, és megesküdött, hogy nem lesz benne reklám. Erre nézem a kedvenc sorozatom, és mi szakítja meg? Egy reklám.
– Hadd gondolkozzak. Melyik reklám volt az pontosan?
– A Bunti. Az a kókuszos csokis. Tudja, amiben egy izmos férfi feszít Bora Borán azokkal a…
– Ez meghibásodás lesz, ha jól sejtem. Igen ritka eset. Máris intézkedem az ügyben. Ön várjon itt türelemmel, kérem.
Negyedóra múlva tért vissza néhány összefűzött papírral.
– Minden jel arra utal, hogy a szerződésben említett garancia csak műszaki hiba esetén érvényesíthető, reklámhiba esetén nem. Ez egy igen különös és nem mindennapi eset, így ezt nem is szokásunk rögzíteni a szerződésekben. Ennek értelmében nem áll módunkban visszavásárolni a terméket, azonban…
– A pénzem nélkül egy tapodtat sem mozdulok innen. Hívják a tűzoltókat, vagy a sintért, nem érdekel, engem nem fog átverni egyetlen lelketlen nagyvállalat sem.
– … létezik egy alternatív megoldás. A pénzét, mint mondtam, nem adhatjuk vissza, viszont amennyiben vásárolni kíván egy nagyobb és drágább készüléket, abban az esetben az előzőleg levásárolt összeget beszámítjuk.
Sanyi erre szemmel láthatóan megenyhült. Kézizmai elernyedtek, ökölbe szorított kezei ellazultak és elengedtek.
– Nem lehetne kicserélni egy ugyanilyen tévére? Csak egy olyanra, ami nem reklámhibás?
– Abból a típusból ön vitte el az utolsó darabot. Ezen kívül, hogy is mondjam, uram. Csak nagyobb árkategóriás televíziókat árusítunk. Amit ön elvitt, az a legolcsóbb tévénk volt, és örültünk, hogy végre megszabadultunk tőle.
Sanyi egykedvűen meredt a távolba. Úgy érezte, az összes vásárló és eladó őt bámulja.
– Nos, mit szól az ajánlathoz uram? A tévé, amit tegnap vásárolt, százhúszezer forintba került, ha jól emlékszem. Ha további százezer forintot befektet, elviheti ezt a gyönyörű száz centis plazmatévét. Nézze ezt a gyönyörű mélyfekete színt, amit ez a készülék nyújtani képes. Hát nem lenne csodálatos egy ilyen az ön nappalijában, uram?
– Mi van a reklámokkal? Fog ez reklámozni? – kérdezte Sanyi egyre fejlődő lelkesedéssel.
– Nem az itt az érdekes, hanem a háromdimenziós funkció! – harsogta. – Fogadok, ilyet még nem látott.
Sanyi élvezte az új tévéje nyújtotta örömöket. Igaz, hogy néha egy-egy meghibásodásból fakadóan előugrott egy reklám, de nem volt számottevő. Szappanoperákat nézett és Buntit majszolt közben. Rengeteg csokit evett. Olykor megjegyezték, hogy felszedett néhány kilót, és ez talán így is volt, Sanyi azonban visszautasította ezeket a vádakat. Nem vette észre, hogy meghízott volna, mérlegre pedig soha nem állt. Továbbra is csak Bora Borára vágyott, és arra, hogy kókusztejet szürcsölhessen.
Egy napon véletlenül átkapcsolt egy pszichológiai vitaműsorra.

Manapság mindenki eggyel nagyobb dobozra vágyik…

Úgy gondolta, ez alkalommal végignézi, és tanul valami újat, ám valami nagyobb erő keresztbe húzta ezt a számítást. A műsort reklámblokk szakította meg. Egy olyan reklámra lett figyelmes, amit azelőtt sohasem látott. Egy tévét próbált benne eladni két csinos hölgy, de nem mindennapit. Matt fekete kerete minden beérkező fénysugarat elnyelt, a legfeketébb fekete volt, ami valaha létezett. A képernyőt a szorgos japán mérnökök hajlítottra tervezték, hogy még nagyobb élményt nyújtson a nézőnek. A felbontás és a minőség a valósággal vetekedett, sőt talán meg is haladta azt. Ez nem egyszerű tévé, ez okos tévé volt. Okos. Olyan funkciókkal rendelkezett, amivel egyik elődje sem. Sanyi tágra nyílt szemekkel méregette a csodakészüléket, és azonnal elszállt minden lelkesedése jelenlegi tévéje iránt. Szerelem első látásra. Megjelent az ár a képernyőn. Sanyi beleborzongott a hatalmas összegbe.
A hideg padlón ült és a falnak támasztotta hátát, úgy nézte a hajlított képernyőt, miközben Buntit evett. Az eldobált csokispapírok szanaszéjjel hevertek körülötte. A fotel, az ágy, a kanapé, az íróasztal, a székek mind eltűntek a szobából. A televízió minden előjel nélkül elsötétült. Olyan sötétség vette át a hatalmat az egész házban, akárcsak a fekete lyukak belsejében. A sötétséggel együtt uralkodott a csend is. Egyetlen monoton hang visszhangzott csupán végtelen messzeségből.
Nyerő akarsz lenni? Kezdj el Buntit enni!
Az áramszolgáltató cég sokadik levelében közölte, hogy csak a késedelmi díjak befizetése esetén hajlandó visszaállítani az áramot a házban. Sanyi megmaradt pénzét számolgatta a hideg padlón üldögélve. Nem maradt már semmi vagyontárgya, amit eladhatna. Briliáns ötlete támadt. Mi lenne, ha saját tudatát bocsátaná áruba? Remek ötletnek tűnt.
Nem sokkal később rájött, hogy azon már rég túladott.

4
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4 (3 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

sze, 2017-04-05 08:44 Blade

Blade képe

Néha döccent a novella, például mi is történt a benzinkútnál? Mintha kimaradt volna pár sor.
Amúgy jól írsz, csak a téma gyenge, sztem.

Vigyázni kell a tévékkel. Meg az előítéletekkel is. ;)

p, 2017-04-07 16:32 hamarjában

hamarjában képe
4

Jó kis írás ez. Az utolsó mondatra már nincs szüksèg.

na ja (Obb)

p, 2017-04-07 21:12 Sednol

Sednol képe

Nem néztél te mostanság túl sok Old Spice reklámot? :D

szo, 2017-04-08 13:03 Ekibacsi

Ekibacsi képe
4

Valóban remek írás.

A téma meg Palahniukot juttatta eszembe, nem véletlenül.

szo, 2017-04-08 16:49 Gitáros

Gitáros képe
4

Tetszett a novella, érdekesen groteszk a történet, nem ül le, végig fenntartja az olvasó érdeklődését.
Viszont lenne egy kérdésem:

A novellában szereplő kókuszos csokoládé neve - "BUNTI" - az egy te általad kitalált fantázianév, vagy egy létező márkanév?
Ugyanis a valóságban is van egy kókuszos csokoládé - sőt, nem is egy, hanem egy egész termékcsalád, kisebb-nagyobb méretű csokikkal - aminek a neve "BOUNTY".

Talán szerencsésebb lenne átírni erre a novellában szereplő csoki nevét, vagy kitalálni helyette egy teljesen mást, hogy ne lehessen összekeverni őket.

Ha pedig véletlenül, figyelmetlenségből írtad el, akkor meg azért kellene kijavítani.

Egyébként tetszett a történet, jól van megírva, négy csillagot meg is érdemel.
Üdv!

Miki