A véres kéz

József becsekkolt a gyártelep kapujánál, illedelmesen köszönt a biztonsági őrnek, úgy mint mindenki, tettetve, hogy nem utálja, szintén úgy, mint mindenki, és elindult az öltöző felé. A telep legvégén volt, ahol dolgozott. RUAG, a tölténygyár.

Miután felvetette munkaruháját, bement a gyárépületbe, és elfoglalta szokásos helyét a gépnél, amelyik a lövedékformákat nyomja ki. Elég régi volt a gépezet, pontatlanul dolgozott, így legtöbb ideje Józsefnek a selejtek kiválogatásával telt. Már hosszú évek óta ezt kellett csinálnia, így már-már reflexből tudta, melyik a selejt, s melyik a jó.

Egyik válogató-robotja közben elkalandozott, s eszébe jutott, hogy mit gondolt a jövőjéről tizennégy évesen. Irodalmár akart lenni, mindig is szerette a könyveket. Egyetemre akart menni bölcsésznek, de szülei lebeszélték róla, mert hát hiába ötös mindegyik tantárgyból, szakközépiskolásokat biztos nem vennének fel olyan flancos helyekre, mint amilyenre menni akart. Meg úgy is rosszul fizet a szakma. Bár szülei azt se tudták, milyen szakmái lehetnek egy bölcsészdiplomásnak.

Hajj, tíz éve tán, hogy utoljára volt ideje végigolvasnia egy könyvet, nem hogy még írjon is dolgokat, sóhajtott magában.

Az agya visszaugrott pár évet az időben, és felelevenedett benne egy történet, amit az apja mesélt a második világháborúról. Apjának nagyapját besorozták, és a csatamezőn halt meg, pusztán tizenkilenc évesen. Ennyire emlékezett József, régen hallotta utoljára a történetet. Sok mindennel így volt már egy évtizede. Alig emlékszett rengeteg dologra, emellett egyre nehezebben mentek bizonyos fejmunkák. De arra tisztán emlékszik, hogy amikor először hallotta ezt az esetet, annyira meghatotta őt, hogy azóta szívből gyűlölte a háborúskodást, és mindent, ami azt segíti.

Hirtelen feleszmélt, ugyanis meglátta, hogy valami van a kezével. Gyorsan kiemelte a fémdarabok közül. Véres volt, tetőtől talpig. Kihűlt a látványtól, egy pillanatra le is fagyott. Talán néhány selejt lövedék éles lehetett, az pedig megvágta? Nem tudta. Odarohant a terem sarkában lévő csaphoz, lemosni a vért. De amikor az lecsurgott a kezéről, meglepődve látta, hogy semmi baja nincsen neki. Visszasétált a fémládához, amibe a gép hullatja a lövedékformákat. Belenézett, vér után kutatva, de a fémdarabkák teljesen tiszták voltak.

Nem tudván ezt hova tenni, folytatni akarta a selejtek válogatását, de amikor hozzányúlt az egyik darabkához, megint vérezni kezdett a keze. Újra odaszaladt a csaphoz, lemosni, majd ellenőrizni a sebet, de megint teljesen ép volt a tenyere. József megállt a csap előtt egy fél percre. Mintha valami rossz tréfát űznének vele. De hogy? Most mi történik? Nem mert mégegyszer a fémládához nyúlni. De még a gépezetet sem tudta megközelíteni.

Kivette hát az évben maradt utolsó szabadnapját, s hazament. A főnökének azt mondta, nagyon fáj a feje. Otthon József végig azzal foglalta el magát, hogy kitalálja, mi volt ez az egész, de nem jutott semmire, orvoshoz meg nem mert menni. Megfordult benne, hogy fémallergiás. De az nem magyarázna semmit igazából, így gyorsan elvetette. Akkor tán egy teljesen új, felfedezetlen betegsége van? Á, badarság! Egyszerűen megőrült volna? Fogalma sem volt.

Így hát, másnap egyszerűen visszament a munkahelyre. Elfoglalta a helyét, s miután elkészült egy adagnyi lövedékforma, odament kiválogatni a selejteket. Viszont amint hozzáért az egyikhez, azonnal elkezdett vérezni a keze. Ijedtében hátraesett. Most már egy fájdalmas sikolyt is hallott. Eszébe jutott megint a történet dédapjáról, egy pillantást vetett a lövedékre a kezében, visszagondolt a tíz évre, amit itt töltött lövedékeket gyártva, és rájött, hogy ami éppen csurog le az ujja végén, az mások vére.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2020-02-15 08:46 Dana

Dana képe

Majdnem jó lenne, a RUAG-ot kár volt ebbe belecsempészni. Az 1952-ben alakult, s bár nem tudok sok mindent a RUAG termékeiről, hogy azokat hova értékesítik, biztos vagy benne, hogy a töltények mindegyike emberéletet olt ki? Jobb lett volna egy női főszereplő, valamikor a második világháborús USA-ban mondjuk, vagy akár Mo-n is, ha folyt lőszergyártás, nem is kell nagyapai szál, csak a hírek a halott férfiakról, a frontról, híradás stb.
Jó, hogy be akarod hozni a magyar szálat, de nem minden helyzetben adja ki jól magát.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

szo, 2020-02-22 18:39 Arga Váron

Köszönöm a hozzászólást! Őszintén megmondva, igazán bele sem gondoltam a RUAG dologba, egyszerűen az volt az első tölténygyárnév, ami eszembe jutott. Talán nem is kellett volna konkrét cégnevet mondanom egyáltalán.

szo, 2020-02-22 19:22 Sednol

Sednol képe

Jó páran elolvasták, de senki sem szolt hozzá. Akkor pótolom ezt a hiányosságot.

Végig érdekelt, mi lesz a vége, mire ez a „sok” vér. Sikerült meglepned, és ami még jobb, egységes lett. Engem megvettél vele, mármint a történettel. A szöveggel azonban igényel még némi törődést, megérdemli. Mutatok párat, ami zavart.

„… úgy mint mindenki, tettetve, hogy nem utálja, szintén úgy, mint mindenki…” Ez a fajta halmozás teljesen felesleges, és a teljes szöveget végigolvasva arra jutottam, hogy öncélú is. Csak azért ne szaporítsd a szavakat, hogy több legyen belőle. Ennek akkor lenne relevanciája, ha a biztonsági őrt övező gyűlölet, lenézés megjelenne a történet további részében is, de ez nem történik meg. Aztán itt még megemlíteném, hogy ha le lehet valamit írni egy szóval, akkor tedd azt. Ne írd körbe! „nem utálja” mondod, de mi lenne, ha azt mondanád:
Ahogy mindenki, illedelmesen köszönt a biztonsági őrnek, mintha kedvelné…
Vagy még szemléletesebben
Ahogy mindenki, illedelmesen köszönt a biztonsági őrnek, még viccesen oda is szólt neki, mintha kedvelné…
Ha átolvasod, gondolom ezer másik lehetőség is az eszedbe jut, hogy még szemléletesebb, élőbb legyen. Ennek ellenére fenntartom, nincs szükség ilyen mélységében egy a mű szempontjából jelentéktelen alak bemutatására.

„Miután felvetette munkaruháját, bement a gyárépületbe, és elfoglalta szokásos helyét a gépnél, amelyik a lövedékformákat nyomja ki.”
Rövidíts!
Átöltözött, majd a gyárépületben beült a lövedék forma nyomó gép mögé.
Ez csak egy lehetőség, szerintem te is rövidebbre, precízebbre tudod venni ezt a részt:” a gépnél, amelyik a lövedékformákat nyomja ki.”

„válogató-robotja” Az ilyeneket kerüld! Kétszer kellett elolvasnom a mondatot, hogy rájöjjek a valódi értelmére. Valamiért egy robot ugrott be a monoton munka helyett.

„Kivette hát az évben maradt utolsó szabadnapját, s hazament. A főnökének azt mondta, nagyon fáj a feje.”
Ez már csak személyes hóbort, de én ok okozati rendszerben gondolkodom. Ez kiváltja azt.
„Kivette hát az évben maradt utolsó szabadnapját – a főnökének azt mondta, nagyon fáj a feje –, s hazament.” – ebben a formában már tetszetősebb. Persze itt is fölösleges „az évben maradt” mert hát az utolsó szabi az az utolsó az adott évben. :D
Valamint a „Kivette HÁT” kifejezés az egésznek ad egy népmesei motívumot, ami nevetségessé teszi számomra a konkrét mondanivalót. Jött hát a juhász, és… Úgy mondanám, hogy rohadtul elgyengíti a mondandódat, ami lássuk be nem valami apróság.

Az ilyen körülírásokat könnyedén el lehet hagyni gyakorlással. Körülményessé teszik az értelmezést. Amit le lehet egy szóval írni, azt annyival kell, ha már mindenre van egy csomó szinonimánk.

Száz szónak is egy a vége, tetszett, várom a következő írásodat.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

szo, 2020-02-22 19:43 Dana

Dana képe

Köszi, Sednol!

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

szo, 2020-02-22 19:50 Sednol

Sednol képe

Simán megérdemli az író és a történet is, hogy foglalkozzunk vele.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

szo, 2020-02-22 20:12 Dana

Dana képe

Igen, nekem is tetszett az ötlet.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen