Az utolsó lehelet

A szobában csak egyetlen keserves szuszogó hangot lehetett hallani. Ez nem volt más, mint az apám lélegzése. Ő ott feküdt az ágyban, én meg mellette ültem és néztem a csigalassúsággal fel-lemozgó mellkasát. Ezek voltak az utolsó órái ebben a világban, lassan leállnak a szervei, és örök nyugovóra tér a teste, és talán a lelke is. Azonban valami nem volt rendben, egyedül voltam. Egyedül, pedig van két testvérem, akik szintén itt lehetnének. Szívemet elöntötte a keserűség, szinte kiabált volna, ha tudott volna, de csak egy könnycseppet sikerült áttuszkolnia racionális, érzelemmentes agyam rostáján, ami minden érzésemen uralkodott.
Fáj. Fáj a lelkemnek, ha arra gondolok, hogy már csak én maradtam neki. Az emlékek szinte végigsöpörtek rajtam, és szorítottak a földhöz. Szenvedtem az érzésektől, és szinte már irigykedtem a mellettem fekvő apámra, mert neki már nem kellett sokáig együtt élnie a démonjaival.
Ott ültem az ágya mellett és figyeltem minden lélegzetét. Ahogyan hangosan kifújja azt a kis levegőt, amit az imént szívott be kínok kínja közt. Eszembe jutottak az elmúlt évek. Ahogyan apa anya halála óta hogyan hagyta el magát észrevétlenül. Már nem akart semmit. Se minket, sem pedig az életet. Már nem akart küzdeni, dolgozni, csupán a saját naiv hóbortjainak élni. Nem ivott vagy ilyesmi, csak szépen lassan egy olyan falat kezdett el építeni maga körül, amit mi nem törhettünk át. Megszűnt a családfőnek lenni. A lassú mentális leépülést persze csak tizenhat éves koromban fedeztem fel, addig csak azt vettem észre, hogy nem dolgozik sokat, és hogy minden hónapunk kínszenvedés volt, mert sosem volt elég pénzünk.
Mérges vagyok, mert most már tudom, hogy akaratlanul is olyan szerepköröket vállaltunk a testvéreimmel, amit soha senkinek nem szabadott volna átvállalnia. Emlékszem, amikor a húgom elkezdett dolgozni, hogy ellásson miket. Apa csak nézte, hogyan süllyed el szeretett lánya a háztartásvezetés és a folyamatos munka pöcegödrében. Hogy hogyan próbált anyukánk és apukánk is lenni egyszerre. Emlékszem arra, amikor hazaérvén megtaláltam a tesóm búcsúlevelét. Akkor és ott ijedtem meg életem során a legjobban, és ezt apukámnak köszönhettem. Neki lehetek hálás azért is, hogy a húgom sikertelen öngyilkossági kísérlete utána kiköltözött külföldre, és éjszakai pillangóként támogatott minket a tudtunkon kívül. Neki köszönhetem azt is, hogy láttam, bátyám megkeseredettségében miként hagyta el az országot. Mérges vagyok apukámra, mert egy olyan tüskét döfött a szívembe, amit csakis akkor tudtam kiszedni, amikor megtaláltam a hitemet.
Apa még egyet szusszant, és a lelkem ismét felkavarodott. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy ez az ember hogyan volt képes végignézni családjának a szétesését? Valószínűleg sehogy. Csak kihasználni és élősködni bírt a gyerekein. Fáj belegondolni abba, hogy ezt a szemléletet a testvéreimnek is átadta. Mert amikor kiderült, hogy apa rákos lett, és a ház, amiben lakott eladósodott, ők csak távoli szemlélői voltak az eseményeknek. Nem segítettek, még pedig azért, mert nem akartak. Akkor jöttem rá, hogy ők már egyáltalán nem szeretik őt, és hogy nem akartak vele foglalkozni, pontosan úgy, ahogyan ő sem velük. Milyen érdekes, a kör bezárult.
Akkor viszont én mit keresek még itt? Miért ülök Apám ágya mellett, hogy végigkísérjem a halálig? Sokszor gondolkoztam ezen. Volt olyan pillanatom is, amikor legszívesebben hagytam volna meghalni. Aztán mindig rájöttem, hogy ez nem helyes. Nem maradhat magára, még ha meg is tompult az iránta érzett szeretetem. Mert igen is képes vagyok szeretni őt, még ha keresztbe is tett nekem.
Apa kinyitotta a szemét, és lassan elmosolyodott, amennyire ereje engedte. Finoman megsimogattam a megmaradt ősz haját, és megpusziltam a homlokát. Láttam, hogy az ujjai megmozdultak, kezemet beletettem ráncos tenyerébe. Apa vett egy nagy levegőt, megszorította a kezemet, amilyen erősen tudta, majd ahogyan kiengedte utolsó lélegzetvételét, úgy szállt el az erő is az ujjaiból mindörökre.

„A szeretet türelmes, a szeretet jóságos,
a szeretet nem féltékeny,
nem kérkedik, nem gőgösködik,
nem tapintatlan, nem keresi a magáét,
haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója,
nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal.
mindent eltűr, mindent elhisz,
mindent remél, mindent elvisel.
A szeretet nem szűnik meg soha…”

Kor. 13:4-8

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

sze, 2019-08-07 09:52 Kelvin

Kelvin képe

A gyakorlatlanságod és a téma komolysága közötti távolság miatt azt gondolom, hogy erősen önéletrajzi ihletésű, és akkor jobb lenne a gondolatok közé rakni. Majd megmondod, ha erre jársz.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

p, 2019-08-09 22:33 gabesz890

Üdvözletem!

Szomorúság járja át a művet, az biztos. A végén eljött a megbocsátás, szerintem ezt sokan át tudják érezni, akik veszítettek el már valakit. A végét szépen átadtad. :)

Csak két dologba merészelek belekötni. Első: pár névelőt kispórolhattál volna, találtam benne pár felesleget.

Második: "éjszakai pillangóként támogatott minket a tudtunkon kívül."
A mű elvileg E/1-ben lett írva, vagyis nem tudhattál róla, tehát nem írhatod bele, vagy tisztázni kell egy gondolat erejéig, hogy később tudtodra jutott.

p, 2019-08-09 23:01 Howel

Howel képe

Egyszer ezt kaptam: "Gondolatok-kategóriához nem kell, nem is nagyon illik hozzászólnunk, mivel abszolút nem etikus valakinek a legbensőbb érzéseit, gondolatait bírálni.
De én nem szívesen hagyom visszajelzés nélkül ezeket a műveket sem. Az sem szép dolog.
Szóval: olvastam."

Egyelőre ugyanezt tudom mondani. Valamint:
King volt az, aki ráébresztett, mennyire, de mennyire mély az ember lelke. Nem tudom, mi van az alján, nem tudja senki, de félelmetesen lehet, amit ott lapul.

"Én, az Úr, szólottam. Bizonyára ezt mívelem az egész gonosz gyülekezettel, a mely összegyülekezett vala ellenem; ebben a pusztában emésztetnek meg, és ugyanott halnak meg."
/Számok könyve 14,35/

______________________

"Violence is the last refuge of the incompetent."

"Nincs megvetendőbb gyávaság, mint ha tudjuk, mi a helyes, mégsem tesszük meg."

h, 2019-08-12 10:38 gabesz890

Köszönöm a tájékoztatást, ezt nem tudtam. Innentől ehhez tartom magam.