Érdemes élni

  – Cat, nem muszáj ugranod, ha nem akarsz. – mondta Monica mögöttem, de nem tudtam eldönteni, hogy gúnyolódik-e vagy tényleg aggódik értem. Hátranéztem és pont elkaptam Garett tekintetét. Felvont szemöldökkel  bámult rám, arcán tisztán látszott, hogy gyáva nyúlnak gondol. 

Ezt nem hagyhatom, Ő nem gondolhat annak! Kihúztam magam, falatnyi, lila bikinimben és magabiztosan néztem Monicára.
– Ugyan már, még jó, hogy ugrom! – válaszoltam neki fennhangon.
Hátráltam néhány lépést, és borsónyi gyomorral nekiindultam a szikla peremének. Elrugaszkodtam majd zuhanni kezdtem, a sötétkék víz gyorsan közeledett felém. Befogtam az orrom és behunytam a szemem, majd keményen a vízbe csapódtam. A hideg víz körbeölelt egy pillanatra, aztán felrúgtam magam a felszínre. Épp csak egy másodpercre tudtam kinyitni a szemem, ugyanis még egy test csapódott mellém. Kitöröltem a szememből a vizet, és szembenéztem a mosolygó Garettel.
 – Hello Cat.
 – Szi…
Adam becsapódása félbeszakított, és a vigyorgó, szőke fej hamar feltűnt a felszínen. Lerázta hajáról a vizet, mint egy kutya.
 – Ugorjatok, ha nem vagytok csirkék! – kiáltott a fent álló Monicának és Leonak, akik a szikla tetejéről néztek minket.
 – Jövök! – ordított vissza Monica és pár másodperc múlva ő is becsobbant mellénk.
 – Ti nem vagytok százasok! – kiabált le nekünk Leo.
– Ugorj már, tesó! Tök jó a víz! – válaszolt neki Garett.
Pár noszogató szó után már Leo is mellettünk ázott, Garett és Adam pedig felváltva akarták vízbe fojtani egymást.
 – Ha anyádék tudnák, miket művelsz, csajszi… – nevetett rám Monica, enyhe szemrehányással a hangjában.
A gyomrom rögtön összeszorult.
 – Persze, ha tudnának róla, hol vagyok. – próbáltam lazának tűnni, de a gondolataim egyre a táskám alján heverő telefonom körül jártak. Vajon, hány nem fogadott hívás van már rajta?
Monica összeráncolt szemöldökkel nézett rám, majd megvonta a vállát és elindult a part felé, mi pedig követtük.
 Mind az öten visszamásztunk a sziklára, és onnan lógatva a lábunkat bámultuk a tengert. Garett mellett ültem, összeért a vállunk. Ez elmondhatatlan boldogsággal töltött el.
 – Ezekért a pillanatokért érdemes élni, nem igaz, srácok? – szólalt meg hirtelen, mosolyogva.
 – Ne add a nyálgépet a csajok előtt, te szemét. – nevetett Adam és vállba bokszolta Garettet.
Néztem a civódásukat, de az a mosoly nem ment ki többet a fejemből.
 – Aranyos volt Garett, mikor azt mondta a sziklán, nem? – csúszott ki a számon, miközben Monicával készülődtünk a panzióbeli szobánkban.
 – Bejön, mi? – vigyorgott rám Monica, mire teljesen elvörösödtem – Ugyan már, csajszi, tisztán látszik. Mondjuk, nem csodálom. Tényleg helyes, bár nem az esetem.
 – A te eseted Adam, nem igaz… csajszi?
 – Fogalmazhatunk úgy is, – mondta, miközben a tükör felé hajolva rúzsozta magát – hogy ez a szép, vörös rúzs nem marad sokáig rajtam.
Szeme sarkából rám pillantott, majd felegyenesedett és odadobta nekem a rúzst.
 – Ezzel mit csináljak?
 – Kell Garett, vagy nem?
– Persze, de…
 – Nincs de – kacsintott rám, én pedig döbbenten forgattam a rúzst a kezemben. Élénkvörös, sosem kenném magamra. De ez is csak egyszeri alkalom. Befejeztem a sminkelést, és az ágyhoz léptem, ahol a ruháim feküdtek, Monica dögös cucca mellett.
Felhúztam a pólóm, miközben Monica belepréselte magát szűk nadrágjába.
 – Te meg mit művelsz, csajszi? – kiáltott fel Monica, miközben a szoknyám övével babráltam – Úgy nézel ki, mint egy általános iskolás.
Megragadta a szoknyám és határozott mozdulattal felrántotta a derekamra. Máris a térdem fölé ért. Elkerekedett szemmel néztem, hogy mit csinál.
 – Hogy rövidebb legyen. Ez nem kolostor, édes, hanem a város legmenőbb bárja. Nem lehetsz ennyire… öhm… antiszexi.
 – Kösz – vörösödtem el.
Szóval „antiszexi” vagyok. Hirtelen ötlettől vezérelve felhúztam a szoknyát, a mellem alá, és jól meghúztam az övet.  Monica elismerően nézett rám.
 – Igen, valami ilyesmire gondoltam.
Monica még rám erőszakolta az egyik magas sarkúját, mondván, hogy egy ilyen girnyó lánynak úgyis jól áll, majd csatlakoztunk a panzió előtt várakozó fiúkhoz.
 – Azt a rohadt… - kiáltott fel Adam, mikor kiléptünk – De jól néztek ki!
 – Kösz. – válaszolta Monica és olyan mosolyt villantott a fiúra, amitől a nála erősebb emberek is térdre esnének, majd elindult hátrahagyva a fiúkat és engem. Nem rossz taktika, én is így akarok mosolyogni.
Zavartan néztem a srácokra. Adam Monica után bámult, arcán valami furcsa mosolyféleséggel. Garett és Leo pedig engem néztek. Garett halvány mosollyal és felvont szemöldökkel mért végig, amitől rögtön megteltem önbizalommal. Magabiztosan Monica után indultam.
 – Izé… Cat. – szólt utánam Leo – Nem fogsz… fázni?
 – Kösz, Leo, jól vagyok. – nevettem hátra a vállam fölött, és elégedetten tapasztaltam, hogy Garett még mindig engem néz.
Megszaporáztam a lépteim, gyorsan utolértem Monicát, aki rögtön belém karolt.
Hamar Garett kocsijához értünk, ahol Adam előkapott a zsebéből egy csomag gyufát, kivett belőle ötöt és az egyiknek letörte a végét.
 – Na, ki nem iszik ma? – nyújtotta felénk a gyufák fejét, és mindenki húzott egyet. Leo fancsali arcán elnevettük magunkat.
 – Haver, ha valami baja lesz a kocsimnak, véged. – csapott a vállára Garett, mire Leo eleresztett egy ideges vigyort.
Bepréseltük magunkat a kocsiba, én kerültem középre, Monica és Leo közé, odafelé még Garett vezetett. Adam hátrafordult és egész úton Monicával beszélgetett. Irigyeltem.
 Leo talán látta rajtam, hogy valami bánt, folyamatosan beszélgetni próbált, de csak félszavakban válaszoltam neki, végig egyenesen kibámultam a szélvédőn. Garett tekintetét kaptam el néha a visszapillantó tükörben.
Garett leparkolt a bár melletti utcában, és a zenét követve hamar megtaláltuk a klubbot. Nem kellett sokat várni és már bent is voltunk.
 – Üljetek le! Hozok piát! – kiabálta túl a zenét Garett, én pedig követtem a többieket egy szabad asztalhoz. Elfoglaltuk az egyik asztalt, és nemsokára Garett is megjelent a kezében négy sörrel és egy kólával.
 – Ennél megalázóbbat nem tudsz? – vette el Leo a kóláját.
 – Gyümölcslevet akartam hozni, de a pultos lebeszélt róla. – vonta meg a vállát Garett és lehuppant mellém. Magasra emelte az üveget, és vigyorogva körbenézett rajtunk – Leora, amiért kihúzta a sofőr gyufáját!
 - Leora! – nevettünk mind és koccintottunk.
Az este folyamán még sokszor koccintottunk, minden kis apróságra.A bennem levő alkohollal fordítottan arányosan tűntek el a gátlásaim.
Monicának alig fél óra kellett, hogy felrángasson a táncparkettre, ahol olyan mozdulatokat produkáltam, amiket józanon simán letagadnék.
Adam kicsivel később odalépett hozzánk és eltűntek Monicával, én pedig visszasétáltam a helyünkre, ahol Leo ült egymagában.
 – Szia, Leo, mizu? Hol van Garett?
 – Elment piáért. Figyelj csak, Cat… Van valami, amit régóta el szeretnék neked mondani.
 – Mondjad csak, figyelek – mondtam miközben a pult felé nézegettem, ahol valóban ott állt Garett. Egy lánnyal beszélgetett. Ez nem lehet igaz…
 – Ugye már régóta barátok vagyunk, de tudnod kell, hogy én szeretlek, Cat. – halottam Leo hangját, de egyre csak Garettet és a lányt néztem.
 – Persze, Leo én is szeretlek… Mindjárt jövök. – pattantam fel, és hagytam magára a döbbent Leot. Könnyeimmel küszködve támolyogtam ki a mosdóba.
Ott nekidőltem a csapnak és belebámultam a lefolyóba. Hányingerem volt, nem kellett volna ennyit innom. Belenéztem a tükörbe, végignéztem kócos hajamon és elmosódott sminkemen. A szemem körülötti festék már rég elkenődött, de a számon még mindig tökéletesen tartott a piros rúzs.
Ez annyira nem én vagyok.
Megragadtam egy papírtörlőt, és addig dörzsöltem a számat, míg a rúzs utolsó nyomát is el nem tüntettem. Mérgesen a kukába vágtam a rúzsos papírt és kirontottam a mosdóból. Épp visszaléptem a klubba, mikor nekimentem valakinek.
 – Bocs. –mondtam és már kerültem is ki, rá se nézve.
 – Nahát, kicsi Cat, hova ilyen mérgesen? – állta az utamat egy kar. Garett.
 – Engedj! – Körbekerített a karjaival. A szemébe néztem és maradni akartam. Maradni akartam a sráccal, aki fél perce még egy másik lányt fűzött.
 – Vártam már, hogy mikor szabadulsz meg attól a vörös borzalomtól.
 – Miről beszélsz? – a pulzusom egyre gyorsabb lett, ahogy az arca átlépte a baráti arctávolságot. Annyira közel volt. Túl közel.
 – A rúzsodról. Téged akarlak megcsókolni, nem a festéket rajtad.
Erre felment bennem a pumpa.
 – Csókolgasd, a pult melletti libát, te szemét! – löktem félre a karját. Már épp távozni készültem, mikor megragadott és keményen magához rántott. A szája elsőre megtalálta az enyémet.
Az ajkai először erőszakosak voltak, de amint visszacsókoltam, ő is máshogy csókolt. Puhán, kedvesen.
Egy pillanatra elhúzódott és kisfiús mosollyal a szemembe nézett.
 – Én így szeretlek, elkenődött sminkkel, rúzsmentesen…
 – Csend legyen… - hallgattattam el.
Még erősebben szorítottam magamhoz, ő pedig teljesen a falhoz préselt. Pillangók táncoltak a gyomromban, miközben a hajába túrtam.
 – Srácok, menjetek szobára. – hallottam meg Monica hangját egy másik világból, Garett elhúzódott és morcos arccal felé fordult – Adamet össze kéne szedni, teljesen kiütötte magát.
 – Egy percet kérek. – mondta Garett rekedt hangon és visszafordult felém. Hosszan megcsókolt, tűzijátékok táncoltak a szemhéjam belsején.
 – Hol az a gyökér? – engedett el.
Monica a háta mögé mutatott, Garett pedig tekintetével megkereste részeg barátját. Egy utolsó csókot nyomott a számra, majd elment, hogy összekaparja Adamet.
Ahogy elment, Monica boldogan csillogó szemmel fordult felém.
 – Mondtam én, hogy kell az a rúzs! – a számra nézett – Ti aztán nem kíméltétek egymást, kislány, már egyáltalán nincs rajtad. Bombanőként viselkedtél, büszke vagyok rád!
 – Ó, a rúzst még a csók előtt leszedtem. Annyira… Idegennek éreztem.
 – Pedig istenien állt! – kerekedett el Monica szeme – Hogy törölhetted le? De várj csak… akkor, hogy szedted fel?
 – Úgy, ahogy vagyok. – repestem, majd Monicát megragadva elindultam az ajtóban álló srácok irányába.
Garett félig húzta, félig vitte az félájult Adamet, majd ahogy a kocsijához értünk, odadobta a kulcsokat Leonak.
 – Egy karcolást sem akarok látni! – mondta Garett majd, berakta Adamet az anyósülésre és anyai gonddal bekötötte.
Leo beült a volán mögé, Monica a sofőrülés mögötti helyet foglalta el, Garett pedig kinyitotta nekem az ajtót, és beült utánam. Megint én kerültem középre.
Elindultunk, és legnagyobb örömömre Garett a kezem után nyúlt. A part menti úton haladtunk, a szikla mellett, ahonnan ugráltunk délelőtt.
Minden olyan békés volt. A kocsi halkan morgott alattunk, a mögöttünk haladó autó lágy fénnyel világította meg a szundikáló Monica arcát, Adam előttünk hortyogott. Garettel szinte egyszerre néztünk egymásra, majd mosolyogva felé hajoltam és egy gyors csókot nyomtam az ajkaira.
Leo olyan hirtelen taposott a fékbe, hogyha Garett nem kap el, leesek az ülésről. Mindenki egyszerre kezdett kiabálni.
 – Mi a jó…
 – Meg vagy…
 – Cat, hisz én sz…
Hirtelen egy hatalmas lökést kaptunk hátulról, óriási robaj kíséretében. Garett keze kicsúszott az enyémből és minden elsötétült.
A mentőautóban tértem magamhoz egy pillanatra. Körülöttem elmosódott foltok, és dobhártyaszaggató hangok tömkelege.
 – Garett? – leheltem, mire az egyik folt közelebb jött.
 – Minden rendben lesz, ne aggódj! – ez az egy kedves hang tudta áttörni a sziréna visítását, és ez kísért vissza a sötétbe.
Jóval később egy fehér szobában ébredtem. A fejem furcsán nehéz volt és nem tudtam mozgatni a karom. Valaki ült az ágyam mellett.
 – Anya? – a szám száraz volt, a nyelvem nehezen mozgott.
Anya mintha éveket öregedett volna, elsírta magát mikor megszólaltam.
 – Catie, kicsi Catiem. – simogatta az arcom könnyek között.
 – Annyira sajnálom.
 – Ne beszél kicsim, pihenj! – állt fel, hogy szóljon a nővéreknek az ébredésemről.
 – Anya… - miért ilyen gyenge a hangom? – A többiek? Garett jól van? És Monica? És Leo? És Adam?
De meg sem hallott, vagy csak nem akart meghallani. Pár nővér szaladt a szobába, én pedig felmértem a környezetem. Steril, kétszemélyes szoba, de csak én voltam bent. Az egyik karom be volt gipszelve és a lábam is be volt kötve. A homlokomon egy jókora ragtapasz éktelenkedett.
Nem telt sok időbe, hogy elmúljanak a gyógyszerek hatásai, a fájdalmaim visszatértek.
Később az orvostól is megtudtam a részleteket. Ahogy a mögöttünk haladó kocsi belénk rohant én előrerepültem, felrepedt a homlokom, a lábamon keletkezett egy szép vágás, aminek a helye valószínűleg örökké megmarad, eltört a karom és néhány bordám. De én úsztam meg a legjobban.
Adam még nem ébredt fel, Monicát súlyos agyrázkódással ápolják, Garettet még műtik. Leo pedig meghalt.
Nem sokkal később apa, és a bátyám is megjött. Apa teljesen ki volt akadva, az egész kórház hallhatta az ordítozását.
 – Otthon hagysz egy cetlit, hogy elmész a barátaiddal bulizni, aztán éjnek évadján kapom a kórházból a hívást, hogy a lányom súlyos autóbalesetet szenvedett! Meg vagy húzatva, Catelyn?! 17 éves vagy, mi felelünk érted! Te is meghalhattál volna, nem érted?!
 – Apa, Leo meghalt. – néztem rá, először azóta, hogy odaért – Meghalt…
Zokogni kezdtem, mit sem törődve törött bordáimmal. Távolról hallottam, ahogy a bátyám, Christopher leállítja apát, ahogy anya nyugtatgatni próbál, ahogy Chris egy nővért hív, ahogy beadnak nekem egy adag nyugtatót, én pedig újra mély álomba merülök.
Mikor felébredtem, csak egy orvos állt a szobában, aki épp a leleteimet nézegette.
 – Hogy vannak? Mi van a többiekkel? – kérdeztem rekedten, de csak egy szomorú kék szempár tekintett vissza rám.
 – Ms. Andreas épp alszik, Mr. Timothy még mindig kómában van, de Mr. Sullivan átesett a műtéten, ő is nemrég ébredt fel.
 – Garett? – ültem fel, az orvos legnagyobb riadalmára – Jól van? Bemehetek hozzá?
 – Épp vizsgálják, de ha vége a vizsgálatnak átmehet. Szólok egy nővérnek.
Izgatottan vártam a nővért, aki egy kerekes széket tolt a szobába.
 – A saját lábamon is át tudok menni.
 – Ez az előírás. – mondta a nővér, és beleparancsolt a székbe. Kitolt az ajtón és betolt egy pár szobával arrébb lévő szobába, ami szakasztott mása volt az enyémnek.
 – Garett! – pattantam ki a székből, mire a nővér visítozni kezdett, de mit sem törődve vele, az ágyhoz szaladtam.
Garett arcán volt pár karcolás, de semmi komoly sérülés nem látszott rajta. Résnyire nyitotta a szemét, ahogy megfogtam a kezét.
 – Kicsi Cat, mi történt veled? – hangja nem volt több mint rekedt suttogás, és lassan felemelte a másik kezét és megsimította az arcom.
 – Jól vagyok. Aggódtam érted.
 – Semmi bajom. Csak épp nem tudom mozgatni a lábam.
Elengedtem a kezét és a szám elé kaptam, mire eleresztett egy keserű mosolyt és elfordította tőlem a fejét. Semmiben nem hasonlított ez a mosoly, a sziklán látott mosolyához.
Leo temetését pár hét múlva tartották, miután mind a négyünket kikérdeztek. Szerencsére nem indult ellenünk eljárás, ugyanis Leo teljesen józan volt, és a másik sofőrnek semmi komoly baja nem lett.
Mind elmentünk a temetésre, Leo szülein látszott, hogy nem látnak minket szívesen. A könnyeik mögött azt kívánták, bár mi lennénk halottak a fiuk helyett. Mikor odamentem hozzájuk részvétet nyilvánítani, csak egy üveges, hideg pillantást kaptam, gyermekkori barátom szüleitől.
 – Leo szeretett téged, tudod? – mondta Garett, miközben a temetőből toltam ki kerekesszékét – A legjobb barátja és a lány, akit szeret,a hátsó ülésen csókolózik. Ezért halt meg, Cat.
Megtorpantam és letöröltem frissen kibuggyanó könnyeimet. Erre már réges-rég rájöttem a kórházban. Rájöttem, hogy mekkora idióta voltam.
 – Cat, –felém fordult a székkel – ez így nem fog menni. Nem akarom, hogy bűntudatból legyél velem.
 – Miről beszélsz?
 – Tudod jól, hogy miről beszélek. A fenébe is, Cat, megnyomorodtam! – csapott a lábára, ami érzéketlenül lógott a székről.
 – Nem érdekel, hisz szeretlek!
 – Ne áltassuk egymást! Még csak nagykorú sem vagy, nem kötelezheted el magad egy ilyen mellé, mint én!
 – Figyelj, én sajnálom, ami tört…
 – Ne merészelj sajnálni! – kiabált rám, mire ijedten hátráltam egy lépést. Megvetően nézett rám. – Itt vége van, Catelyn. Sajnálom, hogy csak ennyi jutott.
Megrökönyödve bámultam utána. A lábaim megadták magukat, térdre hulltam a temető puha talaján és elsírtam megmaradt könnyeimet is.

 

 

 

Attól a naptól kezdve menekülőre fogtam. Senkit nem akartam látni. Nem akartam tovább élni a szomszédságban, ahol mindenki tudta, hogy egy barátom miattam halt meg. A szüleim legnagyobb fájdalmára, a bátyámhoz költöztem, aki egy másik városban élt. Ő és a barátnője tárt karokkal fogadtak, de ott sem volt sokáig maradásom.
Amint befejeztem a középiskolát, elhagytam az országot és egy angol főiskolára jelentkeztem.
A családom nehezen engedett el, de megértették, miért megyek el: meg akartam szabadulni a múlttól és a bűntudattól.
Angliában tiszta lappal indulhattam, senki nem tudhatott a balesetemről, vagy arról mi nyomaszthat. Erre egyedül a lábamon található heg emlékeztetett, minden egyes nap.
Kollégistaként próbáltam ismét társasági emberré válni. A szobatársam, Sarah, aranyos lány volt, tele álmokkal, önbizalommal. Nehéz volt mellette is sötét gondolataimra koncentrálni.
Míg az én szobarészem teljesen dísztelen volt, egyetlen fotóval a családomról, ő teljesen kidíszítette a szobát, egy angol banda posztereivel. Sosem hallottam róluk, de Sarahnak hála, hamar megkedveltem őket.
Csendben jártam az óráimra, felszínesen elcsevegve csoporttársaimmal. Az egyetem tele volt érdekes alakokkal, rasztákkal, művészlelkekkel, furcsa, alternatív emberekkel és az elmaradhatatlan plázabarbikkal.
Az első szemeszter végén felvettem egy új tantárgyat, a filozófiát. Az első órám egy másik épületben volt, közel a kollégiumhoz. Szép lassan sétáltam át, de még így is az elsők közt értem oda.
Beléptem a terembe, és szememmel rögtön kiválasztottam magamnak hátul, az ablak mellett egy helyet. Elindultam felé, de szomorúan vettem észre, hogy valaki már odaült.
A srác, aki elfoglalta kiszemelt helyem, felnézett, egyenesen a szemembe. Ismerős, barna szempár. Hirtelen elmosolyodott, ugyanazzal a mosollyal, mint évekkel ezelőtt a sziklán.
Könnyek gyűltek a szemembe, és viszonoztam a mosolyát. Megpaskolta a kerekes széke melletti helyet, én pedig elindultam felé. Leültem mellé, és ő egy szó, egy köszönés nélkül megcsókolt. Puhán, kedvesen. Miután elhúzódott, könnyekkel a szememben szorítottam magamhoz, arcomat a vállába temetve.

– Úgy hiányzotál, kicsi Cat - súgta a fülembe Garett. Az én Garettem.

 

3
Te szavazatod: Nincs Átlag: 3 (2 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

sze, 2013-07-31 09:41 Blade

Blade képe

Hát ez olyan....tinis. Nagyon bölcsen azt mondom, majd kinövöd és máshogy fogsz írni, ez pedig nem fog tetszeni. De semmi pánik, tinisnek egész jó.

Ezt a linket ajánlom a figyelmedbe:
http://karcolat.hu/gyik

sze, 2013-07-31 10:17 Beesen

Beesen képe

Hát igen, valószínű hogy tinisen írok, hisz még én is csak 17 éves vagyok. :)
Sajnálom, hogy nem tetszett, igyekszem többet fejlődni.
Köszönöm a kritikát!

_________________________

Amikor kicsik voltunk, megtanítottak minket járni és beszélni. Most azt mondják, üljünk le és maradjunk csendben...

sze, 2013-07-31 19:36 polgarveronika

polgarveronika képe

Nekem viszont tetszett.Éppen a 17 éved miatt.

"Persze, ha tudnának róla, hol vagyok. – próbáltam lazának tűnni, de a gondolataim egyre a táskám ..."
A mondat végi pont után nagy betű jön. És még egy- két ici pici (klubb egy b!), de nem jelentős.
Sokan így kezdték:)
üdv: V.

 

_______Tertium non datur ______

sze, 2013-07-31 20:18 Beesen

Beesen képe

Örülök, hogy tetszett. :)
A központozásom és a helyesírásom még mindig nem az igazi, de igyekszem.
Köszönöm a kritikát! :)

_________________________

Amikor kicsik voltunk, megtanítottak minket járni és beszélni. Most azt mondják, üljünk le és maradjunk csendben...

sze, 2013-07-31 14:58 paralel

paralel képe

Hát, nekem tetszett! Talán éppen azért, mert olyan "tinis".Olvastam már ennél sokkal rosszabbakat is nyomtatásban.
Egyébként is, egy tini írjon tinisen! Annak viszont jó írás. Jó a történet, van eleje, csattanója. A karakterek a történet méreteihez képest a jól kidolgozottak.A drámai rész "nekem átjött" :-D
Szerintem fogunk még jobbakat is olvasni tőled! Én kíváncsian várom.
Ja, és nincs tele helyesírási hibával, és egy értelmetlen mondat sem zavarta meg a mesét.Ez még nálad sokkal rutinosabbaknál is nagy szó!

 

Egyetlen mű sem lett jobb attól, hogy dicsérték, sem rosszabb, ha szidták.

Lukács György

sze, 2013-07-31 20:25 Beesen

Beesen képe

Örülök, hogy tetszett!
A karaktereket igyekeztem jól kidolgozni, mert a többi novellámnál gond volt, hogy kidolgozatlanok.
Köszönöm a biztatást és a kritikát! :)

_________________________

Amikor kicsik voltunk, megtanítottak minket járni és beszélni. Most azt mondják, üljünk le és maradjunk csendben...

h, 2013-08-05 22:38 Sherezelda

Sherezelda képe
5

Szia!
Nem tudom, kitől kaptál egy csillagot (szerintem ez többet érdemel annál). Megpróbálom kompenzálni, hogy az átlag ne legyen rossz :)
Nekem tetszett, mert rendes történethez illően volt eleje és vége, emellett szerethető karaktereket alkottál. Én kifejezetten élvezettel olvastam végig, magával vitt a cselekmény.

 Verba volant, scripta manent.

k, 2013-08-06 10:32 Beesen

Beesen képe

Szia!
Először én is meglepődtem az egy csillagon, de gondoltam, hogyha nem tetszik az illetőnek, hát így jártam. Mindenesetre köszönöm az öt csillagot! :)
Örülök hogy tetszett, és köszönöm a kritikát!

_________________________

Amikor kicsik voltunk, megtanítottak minket járni és beszélni. Most azt mondják, üljünk le és maradjunk csendben...