Kis szeszek

Kezdjük akkor, ahogyan szoktuk, kettő, három és. Ihat-e egy úrihölgy alkoholt fényes nappal, nyílt utcán, pulóver ujjába rejtett üvegből? Miért ne? Belekortyol, másfelé néz, közben mosolyg, és int egy nem létező ismerősnek, úgy tesz, mint aki nincs is itt, ha látom tévedek, az nem ő. Csak barátságosan, maradjak távol és tartsam a szám. Kiadhatok-e egy úrihölgyet, aki alkoholt iszik, a kabátkába rejtett üvegből, fényes nappal az utcán? Nem, nyilván nem adhatom ki őt.
Egy melós, kér egy valamit, láthatóan elfedni azt, amit azután kér. Elviszi. Mértéktartó, csak három dolog van nála, és csak két dolog alkohol. Meghalna-e, ha nem tenne ilyet, hogy behúzódik az eresz alá, a zsúpfedél alá, a polc alá, az állvány alá, meginni ezeket a szeszeket. Remegne-e a kezében a csavarhúzó, vagy a hegesztő aparát, esetleg lángvágó. Remegne-e a keze, vagy vibrálna egy ér a homlokán? Meghalna-e, vagy rosszabb történne vele, nem halna meg, hanem még élne sokáig? Kiadhatom-e a melóst, akárcsak akkor, ha képzelem őt, ha nem is valóságos, de emberi gyengékkel él, és kis szeszeket iszik polc alatt, állvány alatt. Nem, nyilván nem. Csak akkor, ha a történet kívánja, akkor sérthetek titkokat, és elmondhatom, hogyan találkozott a munkásember, meg az úrihölgy, barátságosan, mosolygva. Ez délután volt már, amikor megtörtént, amikor találkoztak, és közel kerültek egymáshoz, vadul és gátlástalanul, nem törődve semmivel, amit konvenciónak mondanak mindazok, akik nincsenek itt. Akkor igen. Vagy, ha valami közöm volna hozzá, ha tőlem mennének, vagy hozzám jönnének ők.
Ma kínait ebédeltem. Az utolsó falat valahogy, olyan, nem is tudom, talán nem kellett volna. Vagy nem ennyire átgondoltan és vontatottan, mint amikor a mozgólépcső lassul, és a testem előredől, egy pillanat a semmi szélén, egy beakadt kabát talán, vagy egy sál. Nem is vontatott, elnyújtott inkább, elnyújtott másfél másodperc. A táncosok tudják ezt, a végletekig elvinni a mozdulatot, az utolsó utáni pillanatig. Lehunyják vajon a szemüket ilyenkor? Soha nem láttam még.
Köszörül kicsit: – Van egy kis tüze? – kérdi. – Nem dohányzom – mondom. Bólint, mint aki szerint is jól van ez így. Miért kellene abbahagynom, nem igaz? Ahogy szoktuk, kettő, három, és tessék!
Ma reggel az aluljáróba lefelé mentemben egy sárga falevelet láttam, ahogyan röpteti a szél. A levélről eszembe jutott a majdnem elfeledett éjjeli álmom, amiben húsz éves voltam megint, egy szép szállodában voltam a szüleimmel, ott volt apám anyám, ők is fiatalok voltak, olyan idősek, mint amire húsz éves koromból emlékeszem. Apám huszonkét éve nem él. Szép szálloda volt, tágas és napfényes folyosókkal, hívogató fotelekkel, zöld növényekkel. A szüleimmel nem beszélgettünk, csak ott voltak, apám mosolygott, emlékszem arra a krém színű ing-pulóverre, amit sokat hordott akkoriban. Egyszerre csak a dolog kicsit megváltozott, egy röntgengép elé álltam, és felvételt készített rólam egy ugyancsak barátságos doktornő, akit nem ismertem. A felvételt mindjárt meg is néztük, és furcsa fénylő, fehér foltok voltak rajta láthatóak, a mellkasomban. Mondhatom megijedtem. A doktornő továbbra is mosolygott, de a tekintetén láttam, hogy nehézségekre kell majd felkészülnöm, sőt talán annál is rosszabb dolgokra. A szálloda napsütése eltűnt, apám és anyám ott álltak egy folyosón, még mosolyogtak biztatóan, de én menekülésbe kezdtem, egyre szűkebb és sötétebb folyosókon futottam, amíg egy kis szobába nem értem. A szoba barátságtalan volt, műszerekkel teli és fájdalmakkal, ámbár fájdalmat nem éreztem álmomban. Most, így visszagondolva fájdalmat soha nem éreztem álmomban akármi is történt velem. Innentől kezdve nem emlékszem. Nem tudom mi lett, szívesen tartóztattam volna még apámat, régen láttam, és fiatalkori anyámat is, de magamat nem, azon a helyen, ahol éppen voltam. Nem ébredtem fel, csak elmúlt a dolog valahogy, egészen addig, amíg a metró aluljáróban libegő sárga levél elő nem hívta. Ma esett. Lerakódó és vaskos kérget képező szokásaim és alkalmazkodásaim elfedik a régi dolgaimat. Ne legyen azért rossz kedvük, ha álmodnak saját múltjukkal, bizonyára oka van annak. Vagy ha nem, akkor is, jó volt látni apám.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2018-10-08 13:44 Sren

Sren képe

Nekem tetszett!
Szándékos két helyen is a költői "mosolyg", míg a múltbéli szülők már normál írmóddal mosolyognak?

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

h, 2018-10-08 17:30 Bjursta

Bjursta képe

Köszönöm :) A mosolyg szándékos - ott igen -, a szövegszerkesztő mindig ki akarta javitani, de nem hagytam. Kis játék csak ez, kis emlék a '920-as évekre, hátha nem veszik észre, és persze hátha észreveszik , akik olvassák :)

"Segítsetek a géppuskásnak!"

h, 2018-10-08 17:50 polgarveronika

polgarveronika képe

tetszetős, hangulatos.
Azzal a századelőt idéző mosolyg-gal még barátkoznom kell itt a XXI.-ben játszódó történetben.
De a vibráló eret mindenképpen cserélném (lüktető)

Üdv: V.

 

_______Tertium non datur ______

h, 2018-10-08 18:00 Bjursta

Bjursta képe

Hát barátkozz kérlek :) amúgy olvastában az ember szeme elszaladhat felette, és "mosolyognak" olvassa, ahogyan szokás. Talán még olyan szövegben is, ahol otthonos ez a szó. A vibráló ér Cseh Tamás Bereményi Géza , - olykor kis jeleket hagyok itt ott , hogy ne múljanak el teljesen, bár Cseh Tamás halott, és halottabb már nem is lehetne, ott voltam az emlékkoncertjén. Meghalt bizony, szegény. De akkor is, kellenek jelek, és egy ér, ami vibrál a szemen. :) Köszönöm az olvasást, és a jelet, hogy olvastad.

"Segítsetek a géppuskásnak!"

h, 2018-10-08 19:39 polgarveronika

polgarveronika képe

"De akkor is, kellenek jelek, és egy ér, ami vibrál a szemen. :) "
Itt messze nem arról van szó, amit te írtál (vibrál az ér a homlokán), ebben a dalban arról van szó, hogy az ér KÉPEvibrál a szemen, sőt lehet, hogy a szemgolyóban futó erek pulzálását látjuk (patológiás eset lehet). Szóval a vibrálás az valamiféle rezgés, remegés, előre-hátra vagy oldalra való gyors mozgás.
A homlok erei ritkán láthatóak, inkább a halánték ere (arteria temporalis superficialis) az, amelyiknek olykor látszik a lüktetése, mert ott elég vékony a bőr.

Üdv: V.

 

_______Tertium non datur ______

h, 2018-10-08 19:46 Bjursta

Bjursta képe

https://m.youtube.com/watch?v=ihGJOBbnRmw

Hát meglehet. Nagyon szakszerűen irtad le. Mit mondhatnék, én igy értettem :)

"Segítsetek a géppuskásnak!"

h, 2018-10-08 19:35 Kick Azyro

Ma hazafelé olvastam, és tetszett. Először nem tűnt fel, de így másodszorra az aluljáróban látott sárga falevélről beugró szülő témája Modiano regényét, a Kis Bizsut juttatta eszembe. (Ott metróállomás, sárga kabát és anya.) Még a cím is hasonlít kicsit. Nem tudom, véletlen-e, de ettől függetlenül jó írás, épp megfelelt a hangulatomnak.

h, 2018-10-08 19:40 Bjursta

Bjursta képe

Köszönöm. Véletlen, nem ismerem a Modiano regényt, voltaképpen a nevet sem ismerem, de megnézem.

"Segítsetek a géppuskásnak!"

h, 2018-10-08 19:54 Bjursta

Bjursta képe

Felkeltetted az érdeklődésemet, megnéztem, igencsak érdemes a figyelemre. Legközelebb a könyvtárban keresni is fogom. Köszönöm.

"Segítsetek a géppuskásnak!"

h, 2018-10-08 19:57 Kick Azyro

Szívesen. Szomorkás, bolyongós, emlékezős, rejtélyes. És rövid. Mindenképp megér egy próbát.

k, 2018-10-09 19:34 Sednol

Sednol képe

Ez vagy te!

Most persze kezdhetek magyarázkodni, hogy ez csupa pozitív értelemben kell érteni. :D

Ha bele gebednék, akkor sem tudnám ezt a fajta hangulatot megteremteni. Egyszerűen évtizedekkel hajítod vissza az embert az időben. Látom, érzem, megélem a pillanatot. Olyan természetességgel tudod ezt hozni, ahogy egy dáma szív el egy szál cigarettát, kimérten, méltósággal. Ritka, hogy engem valaki ki tudjon ragadni a jelenből.

Engem megvettél!

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

k, 2018-10-09 19:39 Bjursta

Bjursta képe

Hát, köszönöm a dicséretet. Voltaképpen ezt irom már vagy tiz éve, mikor milyen elszántsággal, sikerrel - már ami a minőséget illeti - valójában ugyanazt a tröténetet irom. Olykor esik.

"Segítsetek a géppuskásnak!"