A sziklaszirten

A sziklaszirten

Két férfi állt, és nézte a naplementét a tenger meredek sziklapartján. Alattuk dübörögtek a hullámok, és hatalmas erővel csapkodták a köveket. A két férfi nem nézett le, csak a napot figyelték, amint eltűnik a látóhatáron. Az öregebbik arra gondolt, hogy bizonyára a világ másik felén most valaki, hasonlóan hozzájuk, így áll, egy sziklaszirt tetején, és nézi a napot, amint felkel a távoli látóhatáron. A fiatalabbik férfi lehajtotta a fejét, és lenézett a hullámok iszonyatos játékára. Megbűvölten bámulta a vizet, a szemét egyre feljebb és feljebb emelte, míg végül újra a látóhatárt fürkészte, mintha valamit keresett volna, valamit, ami nem látható, csak az ő belső szeme számára.
– Mester! – szólalt meg halkan, majd ránézett az idősebb férfira. – Elgondolkozott rajta, mi lenne, ha valakit lelöknénk erről a szirtről? A hullámok a hátukra kapnák a testét, és vinnék, elvinnék egyenesen a tenger szívébe, a látóhatáron túlra, és látnánk, hallanánk az utolsó hörgéseit, a kegyetlen haláltusáját, és viaskodását a vízzel... de hullámok nem eresztenék, fognák, fojtogatnák... Mi lenne? Mi lenne, ha lelökném Magát?

4.764705
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.8 (17 szavazat)