Rettenet!

Sziasztok gyerekek/felnőttek/kutyák/macskák/karcolatosok/azok, akiknek véletlen ment el ez a levél! Üdvözlök mindenkit, diszkrimináció nélkül!

Én szóltam, egyeseknek, aztán ők meg nem szóltak Tg Őgodságának, hogy állítson le, mert itt a bolondóra és bolond Dóra, megszállt az antikarcördög, ennek eredményeképpen született ez a levél, mindenki készüljön fel, öveket bekapcsolni, aki ismeri már ezt a fajta mailt, az tudja, mi következik, aki nem, annak ajánlok egy bukósisakot is, hacsak nem szereti a veszélyes helyzeteket, és számára a 90 fokos dőlésszögű lejtőn való szabadesés még csak a bemelegítés!
Kezdődjön hát a shows só! Első bekezdésnek nem tudok iagzán mit írni, ez a baj velem, elkezdeni alig tudok, befejezni meg egyáltalán nem, esetleg elvágni a szálakat, de elkötni sehogy sem tudom. A közepe megy, de az eleje meg vége nélkül nem létezik, mert akkor már nem közép, hanem kezdet meg vég, és megint ott vagyok, hogy azt meg nem tudom megírni, és kezdődik az egész előről, ezért mos kérek minden kedves olvasót, ugorjon a mondat elejére, és olvassa újra.
Na, ki volt az, aki nem olvasta el újra, hanem csalt, és továbbugrott? Az olvashatja ezeket a sorokat is (gondolok a svindlerekre is, de akinek nem inge, ne vegy magára, viszont aki betartotta a kérésemet, az most nem olvassa ezt, mert állandóan azt a mondatot kell olvasnia, tehát nem is tud megsértődni ezen a megjegyzésen), és élvezheti csodás levélkém folytatását. Bár gondolok most egy pillanarta azokra, akik már az első mondatnál törölték a mailt, és nem láthatják, mit írtam, most értük szóljon a Mike Oldfield Ommadawn, mert éppen az szól. Ha másnál más szám megy, akkor az. Tőlem akár egy Requiem is szólhat, de kit temetünk? Csak megemlékezünk egy-két száz ismerősről (tudom, nem ekkora a levlista, de gondolok azokra is, akik továbbküldték a levelet), aki nem lehet részese az élvezetnek. Ja, ha valakinek feltűnt, hogy szinte minden kivételre gondolok, akkor rá(juk) gondolva megemlítem, hogy ezt most képzeljék egy szerepjátéknek, vagy társasjátéknak (gonmdolok a figyelmesen olvasó szerepjátékosokra), és képzeljék (ez már egy másik képzelés, gondolok a lemaradt szerepjátékosokra), hogy 5-öt dobtak a dobókockával, és egy "Vissza a Startra" mezőre léptek. Tehát most kullogjanak az elejére, és nézzék meg, hogyan kezdődött a levelem. Azokra is gondolok, akiki lustábbak, és elmondom, mi van ott: "Üdvözlök mindenkit, diszkrimináció nélkül!" Tehát mindenkire kell gondolnom, diszkrimmináció nélkül. És most azokra is gondoltam, akik nem értettek semmit, nem menetk vissza az elejére, lusták, nem szeretnek szerepjátékozni, és figyelmeztettem őket is, hogy sokat fogok mindenkire gondolni a levél folyamán még többször, főleg zárójelben, a matemetikusokat megkérem, most forduljanak el, a többiekre gondolva elmondom, a zárójel az ez:( és ez:). Ennyi, nem ördöngősség. Most már visszafordulhatank azok, akik elfordultak (gondolom senki [no nézd már, megint egy zárójeles gondolás, szóval ez az, és ebben van még egy másik, szögletes zárójeles gondoloás is, azoknak, akik nem értették], mrt aki hallgat rám, és megfogadja a tanácsaimat az még mindig annál a szerenécsétlen mondatnál küszködik az elején, ahol a többikek, akik most olvasnak, továbbhaladtak), de mivel ezt a mondatot háttal nehezen tudják olvasni (kivételt képeznek a tanárok, tessék, rájuk is gondolok, akiknek a tarkójukon is van szemük), ezért nem is fognak visszafordulni, mivel nem látták a figyelmeztetést. Ja, háttal mondatot nem olvasunk, és nem is kezdünk. Hát ezért gondolok a magyartanárokra is, kivételesen nem zárójelben (a lemaradottak kedvéért: egyszer már elmondtam, mi is az). Ez nem diszkrimináció, egyszerűen kifogytam a zárójelekből, és takarékoskodom (nem, azt nem jelenti, hogy befejezem a leveletm, annyi még van, ezt mondom a türelmetleneknek, mert réjuk is gondolok). A magyartanárokra még egyszer kell gondolnom, mivel közbevágtam magamat (tudom, ez nem értelmes, de most gondolok a magyartanárokra, várjanak a türelmetlen magyartanárok is, és azok is, akiket ez már nagyon untat, hogy nem tudok beszélni, csak írni), hogy ez az egész levél se nem magyaros, se nem helyesírásihibamenets, és még színezék is van benne (ezzel egyszerre gondoltam a magyartanárokra, a természetes bio-zöldekre, és mindenkire, akit zavar a stílusom).
No, annyira hosszú volt ez a bekezdés, hogy váltanom kellett (mert gondolok a hosszú bekezdés-ellenesekre is, és magamra is, mert ez egy diszkriminációmentes levél [most gondoltam azokra, akik ezt elfelejtették] és meg mert már nem láttam a bekezdés elejét). Miről szóljon ez az új, most született, és még meleg bekezdés? Kicsit sír, ennyit megérdemel egy csecsemő, aztán dajkálni kell, kap egy puszit (cuppp!, mert gondolok erre a szegény kis pici és érzékeny bekezdésre is), nyugtatom, jó kis bekezdéske! Nézzenek oda, milyen hirtelen megnőtt! Kész kamasz! (Gondolok az anyukákra, vagy apukákra, akiknek a szívét most megérintete ez a kis érzelgősség.) Mindjár annyira megnő, mint az elsőző bekezdés (nyugalom, gondolok megint a hosszú bekezdés-ellnesekre, és nem hagyom), és akkor megint kezdhetek egy újat, megint puszilhatom, megint nyugtathatom (őt is, meg a hosszú bekezdés.elleneseket is, mert rájuk is gondolok), és kezdődhet megint előről... Az már túl sok lenne. Ez is már túl sok (gondolok a türelmetlenekre is, megint, nem felejtettem el őket, bár ők már biztosan régen elmentek).
Nehogy bárki is azt higgye, olyan előzékeny vagyok mindenkivel szemben, hogy be is fejezem ezt a levelet, mert gondolnom kell egyrészt magamra, másrész, sőt, elsősorban, azokram, akik még szeretnék olvasni. Ilyen ha van, akkor nyújtsa fel a kezét. (Most gondolok azokra, akiket megint zavart, hogy nem zárójelben gondoltam másokra, és azokra is, akik feltették a kezüket, hogy letehetik, és azokra, akik a lap alján tartottak az olvasásban, és nem tudták lejjebb görgetni a levelet a feltartott kezük miatt, ezért most nem hallják a figyelmeztetést, ajánlom, hogy csatlakozzanka a hiszékenyek táborához, de mivel ez a tábor már az első mondatnál elakadt, vagy ha onnan továbbjuott, akkor megállat a hátranézés miatt [a matekosok, meg a zárójel, a feledékenyekre gondolva ezt is leírtam], és még gondolok azokra, akiket untat a sok zárójel, és azokra is, akik feltették, majd letették a kezüket, mert el tudták olvasni a figyelmeztetést, és végül, de nem utolsósorba gondolok azokra is, akik se nem tették fel a kezüket, se nem is akarták, se nem teljesítették már megint a kérésemet.)
Most zárójel nélkül gondolok pár emberre, elsorolom, kikre, de nem név szerint, mert az a személyiségi jogok megsértése lenne (most gondolok [zárójelben] az ügyvédekre, ügyészekre, joghallgatókra, és jogi emberkékre, tehát a bírókra is): azokra gondolok, akik már az első mondat után törölték a levelemet, azokra, akik előtte, azokra, akik utána, azokra, akik hiszékenyek voltak, és megragadtak annaál a bizonyos mondatnál, amit a lemaradtottakra gondolva nem másolok ide, mert gondolnom kell a most hiszékenységi rohamot kapókra, és még ők is lemaradnának, ők meg itt, azokra, akik továbbküldték a levelemet, pedig ezt nem kértem, azokra, akik nem küldték tovább a levlemet, mert nem kértem, azokra, akik továbbküldve kapták meg a levelet, azokra, akik egy sort sem értettek, azokra, akik mindent értettek, azokra, akik valamit értettek, azokra, akiket zavart a levél, azokra, akiket nem, és mindenkire másra is (azaz akire már gondoltam, és arra is, akire nem)! Ezen kívül gondolok magamra, aki megírta ezt a mailt. Azokra, akik olvasták a levelet, és még mindig olvassák ezeket a sorokat (most zárójelben gondolok azokra, akik ezt nem teszik), még külön is gondolok, most és itt, dicsérem kitartásukat... - és nagyon sajnálom őket, hogy ennyi marhaságot kellett kiállniuk egy olyan levélben, aminek semmi értelme sem volt!

Mindenkit (diszkrimináció nélkül) üdvözlök, én:

Szendrei Dóra

5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 5 (2 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

v, 2005-02-06 18:51 Szasha Romanson

Szasha Romanson képe

Szia!

Egyáltalán nem marhaság amit írtál. Nekem tetszett. Borzasztó szenvedély húzódik meg a sorok között, pedig önmagában tényleg csak pukkasztás az egész. Ez az amit gondolok róla:

Nem akarok mondani neked semmit, de figyelj rám!!!

Szasha; neoszentimentalista romantikus

___"Szakad a lánc, pörög a tánc
Fordul a lovas, törik a sánc."

v, 2005-02-06 19:15 Misaerius

Misaerius képe

Szervusz!
Nekem is tetszett. Komolyan. Nem tudom, hogydirekt volt-e, de nekem nagyon a mai politika jutott eszembe... Ha ez volt a célod, akkor gratulálok, már csak azért is, mert én is kedvelem az ironikus hangnemet.
"Lebbentsd félre a függönyt és lépj mögé! Ennyi az egész. Minek habozol, mitől félsz? Attól, hogy nem tudod, mi van a függöny mögött, és hogy onnan nem térünk vissza?" /Goethe: Az ifjú Werther szenvedései/

v, 2005-02-06 23:30 Rem

Rem képe

"egy olyan levélben, aminek semmi értelme sem volt!" Tömören megfogalmaztad, miről is szól helyettem. ;) Jómagam ezt e-mailba kaptam meg először. :oops: Én ezt kitárulkozásnak nevezném, egy olyan ember írta ezt a művet, aki átakarja fogni a világot, mindenkit megakar érinteni, kapcsoltatot akar létesíteni valamilyen formában mindenkivel. Szóval feltünési viszketegsében szenved. ;)
______________________
Az öreg dobozoló sámán

h, 2005-02-07 21:22 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Úgy látom kaptam három véleményt, három olyan embertől, aki még nem kapott tőlem mindenkinek szóló levelet. Semmi elvont, vagy szenvedélyes nincs mögötte, egyszerűen csak szeretek írni, és ezt megosztani másokkal. Azaz szeretem, ha mások is érzik azt a szenvedést és kínt, amit nekem napi 24 órában el kell viselnem: engem!
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

h, 2005-02-07 23:10 Rem

Rem képe

Dóra, ha van időd olvasni és szereted a jó verseket, akkor ajánlom neked
Szabó Lőrinc két művét "Az Egy álmai" és a "Különbéke" című verseit. Sokat mondóak ebben a témában. ;)
______________________
Az öreg dobozoló sámán

k, 2005-02-08 17:57 Szasha Romanson

Szasha Romanson képe

Pedig szerintem igenis szenvedélyesen írsz, ez tényálás bizony...
CSAK ezt mindenáron tagadni akarod...
Érdekes, roppant érdekes...
___"Szakad a lánc, pörög a tánc
Fordul a lovas, törik a sánc."

szo, 2006-02-18 22:24 S. L. Cornelius

S. L. Cornelius képe

Frenetikus cirkalombomba üdítő nyelvi játékokkal. Majdnem értelek: neked sem öröm azonosnak lenni veled?...

- : - : - : - : - : - : -
A magasabb sugallatok csak dalolnak, sohasem magyaráznak...
(Kahlil Gibran)

h, 2005-02-07 23:29 Mesemondó

Mesemondó képe

jó írás... jó napló... mert célját érte, figyelünk Rád ;)
... a fű nő magától.

cs, 2005-06-02 07:34 Bogumil

Bogumil képe

_____Bogumil D' Kukulkán
Ebből a nagy kitárulkozásból kiviláglik:belső feszültségedet,íráskéníszeredet,közlendőidet szertnéd válogatás nélkül mindenkire rázúditani.Azt írod:mindenkinek diszkrimináció nélkül. Hm...Tudod mit:Eressz meg agy jó kis novellát,aztán majd meglátjuk! : Bogumil ;<

h, 2005-10-24 07:35 d

d képe

A sok negatív(abb) kritika ellenére nem is olyan rettenetes. Ez egy új típusú RPG játék? :-)
_______________________

Éljenek az élők! - minden értelemben

cs, 2006-03-16 21:06 ZEZE

ZEZE képe

Ez csak egy dumagyakorlat Dóri.
zeze

p, 2006-03-17 14:31 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Gyakorlat? Hmm... de egy, az biztos. Ja, megvan! Te még nem kaptál hasonlót. Kár. Majd pótold. ;)
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

sze, 2007-05-30 15:52 völgycsillag

völgycsillag képe

Biztos én vagyok alulművelt, de nekem akkorára nőtt tőle a fejem (meg a méregtől, amit okozott {hoppá rögtön itt van két zárójel- ami négy!}), hogy majdnem szétpukkant. Szégyellem magam érte, de nem bírtam végig olvasni, kihagytam asszem az utolsó előtti bekezdést, és az utolsóra léptem rögtön, hátha van benne valami, de nem volt. Csak rettenet! :-? :oops:

sze, 2007-05-30 18:33 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Nem vagy alulművelt, Te vagy a CÉL! Vagyis pont ezt szerettem volna elérni. Köszönöm! :D
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

cs, 2007-05-31 12:13 Swheen

Lassú vagy: Lassúúú vaaagy.
Keress egy '85 körképet, és benne azt a levelet, amit a disszidáns kölyök ír haza a nőjének...
Negyedik vagy ötödik novella.
Az már ellőtte ezt a puskaport.

k, 2007-06-19 18:31 grefetafa

Én végig olvastam a művedet,hogy közbe unatkoztam-e?Hát nem,mivvel egy nagyon jó számot hallgattam alatta,ami feledtette velem,ezt a monoton "mondjak valamit,de mit is mondjak"típusú művet.
Olyan, mintha mindenkire gondoltál volna,közbe pedig senkire,mert olyan stílusba adod elő,hogy azt csak a hozzád hasonló,vagyis -nagyot akarok mondani,de nem tudok-típusú emberek értik meg.
Ez embertársaimra nézve...elég sértő...

h, 2010-03-22 19:11 Navia96

Navia96 képe
5

És mi van a rövidbekezdés-ellenesekkel?

_________

Az élőkkel százszor nehezebb. Egy szellemmel naphosszat elbeszélgetnék.

h, 2010-03-22 20:32 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Fogalmam sincs, öt év távlatából már arra sem emlékeztem, hogy írtam ilyen művet... :)

_____________________
Dr. Bloody Dora

k, 2010-03-23 15:34 Navia96

Navia96 képe

Pedig írtál, és okoztál is vele nekem pár kellemes percet :)

_________

Az élőkkel százszor nehezebb. Egy szellemmel naphosszat elbeszélgetnék.

k, 2010-03-23 22:22 Maggoth

Maggoth képe

 Ez a levélke előfutára a mostani kritikáidnak, olyan precíz részletességgel sorolsz fel benne mindent és mindenkit. Engem bevallom szórakoztatott, de én szeretem a rétegműsorokat is. Inkább nem osztályozom a szándékosnak beállított helyesírási hibák miatt, amelyek igazából abból fakadnak, hogy már megint vaksötétben írtál a a fehéren villogó képernyő előtt (vagyis még mindig) :D Szóval, nekem bejött  :)

- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

k, 2010-03-23 22:55 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Nem, abból fakad, hogy öt éve írtam, fél óra alatt, valódi levélnek (azaz nem volt helyesírás-ellenőrző, nem is olvastam át). :P Komolyan megkapták az illetékesek!

_____________________
Dr. Bloody Dora