Homok

Amikor belépett, a térérzékelés egy fura játéka majdnem leszédítette lábáról. Kényszeredetten torpant, összehúzta szemöldökét, és kissé elfintorította arcát, mintha vízzel fröcskölték volna szembe. Valami optikai csalódás ejtette áldozatul, mert a hirtelen föltárult beltér jóval nagyobb volt, mint amekkorát az épület külső arculatából természetszerűen következtetett.
Miután elmúlt zavara, beljebb ment. Először csak óvatosan, aztán bátrabban. Talpa alatt már fölszáradt a padlómárvány, de a szagosító meghatározhatatlan illata még ott függött a levegőben. Középen állt meg, és feszülten figyelt. Az előtér kihalt volt, és minden egyes zugban barátságtalan csend honolt, sehol egy lélek.
Jobb kézre egy sötétbarna, hosszú, mell-magas vendégvárópult helyezkedett. Kanyargósra szabott teteje végén cserepekbe ültetett három kaktusz, középen pedig egy golyóstoll árválkodott függőlegesen rögzítve tartójába. Csengő nem volt.
A pult mögött virított az erős fénytől a fal, vakító fehéren verte vissza az álmennyezetből ráirányított fényforrás sugarát. Magasan a falon, fekete keretben és fekete számokkal a fehér számlapon, egy óra mérte az időt, de a mutatók nem a legpontosabb időt mutatták. Csillant az óraüveg hajlata, és a látványtól egy színpadi díszlet jutott eszébe. Várt egy kis ideig, majd sarkon fordult.
Vagy nyolc-kilenc méterrel arrébb asztalok sora kezdődött. Étterem, gondolta. Öt sor asztalt és három mennyezetet tartó oszlopsort látott. Egy oszlopsor középen, kettő pedig a terem két szélén, utóbbiak mintegy folyosót képezve a fal mentén. A helyiségben csak annyi fény áradt, mint amennyi a pult mögötti falról verődött szerte.
Az asztalokat és a magas háttámlás székeket nézte, de inkább a távolba figyelt. A vakság teljes sötétjébe borult a háttér, bárhogy erőltette a szemét, nem tudott a terem végére látni. Még a világos színű asztal- és széklábak is egy idő után már a semmibe vesztek.
A terem kezdetétől alacsonyan volt a plafon, és az alagúthatás végtelen koromfeketéje hideglelést csalt hátára. Ráadásul távolságérzete szüntelen és ravaszul játszadozott elméjével, hol közelinek rémlett a terem vége, hol egy iszonyatos messzeségérzet szédítette újra.
Hirtelen beszédfoszlány ütötte meg a fülét, amitől előbbre lépett. A terem oldalán egy kéttenyérnyire kitárt ajtót volt, amit eddig az első oszlop elfedett előle. Fény és szaggatott, hangtörésekkel ejtett szavak szivárogtak az ajtó mögül. Még lépett hármat, és jobban fülelt. Női hangfoszlányokat hallott, most már tisztábban, de még mindig nem értett egy szót sem. Egész közel ment, kettőt koppintott az ajtón, majd tenyerével elkezdte lassan tolni befele.
Egy piros ruhás középkorú nő hátratépte az ajtót, és rákiáltott:
– Jövök mindjárt! – és azzal vissza is lökte az ajtót.
Meglepetten hátrált, de ugyanakkor fellélegzett, hogy mégis csak akad valaki, aki kiszolgálja. Kevés idő kínálkozott, hogy szemügyre vegye, de azért jól látta: az ajtón belül semmivel sincs több hely, mint egy régi kapusszobában vagy mint egy elegánsabb strand öltözőfülkéjében.
Megfordult, és komótosan indult a vendégvárópult felé. Még figyelt, de már nem hallott semmi különöst. Azonban furcsállta, hogy a piros ruhás nőn kívül nem látott senki mást, mert egyszerre, mintha nem csak női hangot hallott volna.
Már bánta, hogy oly sietősen felfedte jelenlétét. A hallottakat igyekezett visszaidézni, nem talált rendbe valamit a szavakkal. Ismerősen hangzott, mégsem volt érthető, idegen nyelvvel sem tudta egyeztetni.
Még nem ért a pulthoz, amikor egyszerre megfagyott ereiben a vér. Hátborzongató hang tört fel a sötét terem mélyéről. Kétszer, és másodjára mintha közelebbről, amitől megbénult. Csak hang, semmi felfogható, azt se tudta megítélni, hogy emberi vagy állati, inkább túlviláginak tetszett.
Nem történt semmi. A magassarkú cipők kopogása térítette vissza az életet ereibe, de még mindig holtsápadtan nézett az órára, amikor a piros ruhás hölgy a pult mögé ért.
– Parancsoljon!
Mielőtt megszólalt, a nő merev vonásait nézte. A nem éppen szívélyes, de az őt fürkésző és magabiztos tekintet visszatartotta attól, hogy a kijárat felé induljon. Talán csak hallucináltam, gondolta, bár a saját ámítgatásában ő maga sem hitt.
– Szolgálhatok valamivel?! – kérdezett újra a nő.
– Van üres szobájuk?
– Mindegyik üres.
– Mibe kerül egy szoba egy éjszakára?
– Százötvennyolc.
– Tessék? – jól hallotta, de időt akart nyerni gondolkodni. Kevesebbel számolt, ha így folytatódik, nem lesz elég a pénze.
Köhintett, majd újra kérdezett:
– Olcsóbb szobájuk nincs?
– Mindegyik szobának egyforma az ára.
A pultra tette kezét, a falon függő órára nézett, majd vissza a nőre.
– Valami engedmény, akció… Tekintettel arra, hogy mindegyik üres. – Újra köhintett. – Engedmény lehetséges?
– Nem. Semmiféle engedmény nem létezik… És üreset mondtam, nem azt, hogy nem lefoglalt.
Az ujjait mozgatta a pulton, éjszakára nem érezte volna magát biztonságban az autóban.
– Nem haragszik meg?… Gondolkodnom kell egy kicsit. Kimegyek az autómhoz.
– Csak nyugodtan, itt várok.

Nyugaton a nap már csak egy araszra volt a látóhatár felett. A homokdűnék árnyékai megnőttek, és csendes oltalmat kínálva jelezték az utazónak, hogy a nap már a vége felé jár. Ideje megpihenni, ha kell, számot vetni és felkészülni egy újabb napra.
A kocsi hátsó ablaka narancssárgán tükröződött, lepergett róla a friss homok, csak a géderen halmozódott fel ujjnyi vastagon. Elnézett arra, ahonnan jött, a távolban nyugtatta tekintetét. Szorongásai voltak, de elhatározása erőt adott a szorongások leküzdéséhez. Már az első megtett lépés felszabadította elméjét. Felszabadultan gondolkodott, és úgy is érzett.
Kezét közel emelte a szeméhez, ne sértse a lenyugvó nap. Az út, amin eddig jött, kettészelte a békés tájat. Jól kivehető, merre vezet, de befedte a homok.
A kocsi mögé ment, lehajolt, és benézett alája. Tenyérnyi magas homok gyülemlett a hátsó kerekek mögé. Mennyi ideig lehettem bent? – kérdezte magában. Elfintorította orrát, és még egy kis ideig a homokra nézett a kerekek mögött, aztán felegyenesedett, majd betekintett a letekert oldalsó ablakon. A két első ülésre vékony homokréteg rakódott.
Visszasietett a piros ruhás nőhöz, leszámolt a pultra egy százas bankót, egy ötvenest, majd egy ötöst és még három pénzérmet.
– Ha az autómat ellepi a homok?
– Homok? – kérdezte csodálkozva a nő. – Az úttesten áll?
– Igen, és a homok beszivárog az autóba.
– Hm… Homok? Hm… Jöjjön fel a felhajtón a bejárat elé. Kár esetén van biztosítás.
– Bele van foglalva az árba?
– Igen, de csak ha a felhajtón parkol.
– Jó, akkor felvezetem az autót.

A szobát takarékosra tervezték. Balra, a szemközti sarokban egyszemélyes ágy a falhoz állítva, rajta apró virágmintás párna és ágynemű huzat. Az ágylábnál összehajtogatva még egy durva, zöld pokróc hevert. Jobbra, az ajtó mögött egy kétajtós szekrény, mellette az ablak.
Szemközt görbített lábú asztalka fölött ovális tükör a falra fogva. A majdnem másfél méteres tükör úgy állt, hogy aki belépett, az azonnal és teljes egészében meglátta magát benne. Körülnézett, fogta a nehéz pokrócot, az asztalra állt, és eltakarta a tükört. Addig gyömöszölte körbe, míg a pokróc végül megállapodott, és nem hullott vissza.
Miután végzett, ki akarta tárni az ablakot, de az ablakszárnyak rögzítve voltak. Látva hogy erőteljes ráncigálásnak sem engedelmeskednek, lemondott a kinyitásukról, és rátámaszkodott a párkányra.
Az ablakon túl egy félkör alakú, kőlapokkal lerakott udvar volt. Középen, mintegy tíz méterre az ablaktól szökőkút lövellte magasba a vizet, ami egy keskeny medencébe hullott vissza. Micsoda pazarlás!, gondolta. Az udvart két méteresnél is magasabb, vakolt, valószínűleg téglafal övezte, azon túl nem látott mást, csak a már szürkülni készülődő eget.
Egyszer csak, valahonnan oldalról jövet egy babos labda pattogott végig a kőlapokon, és azon nyomban a labda után egy kislány szaladt, megfogta a labdát, és visszaszaladt, ahonnan jött. Kiáltani akart, de az ablak elzárta a hangot, ő sem hallott semmit a kinti zajokból.
Mielőtt lefeküdt, még benézett a tükör melletti ajtón a fürdőszobába. Úgy, ahogy volt, ruhástól dobta magát az ágyra, betakarózott, egyik kezét a párna alá fúrta, és az ablak felé fordulva nyomta el az álom.
A kislány a tükörben labdázott, és hívta őt. Mintegy ablakon át lépett a tükörbe, az épület nem volt sehol, nagy lett a kőlapokkal rakott udvar, és a magas kerítés eltűnt. Sok kislány labdázott körülötte. Szemével azt a kislányt kereste, aki őt hívta, de mind egyformák voltak, már nem tudta melyik az. Mozdulni akart, mintha ólmot kötöttek volna rá, elnehezült az egész teste, a lábát alig bírta emelni. A kislányok egy ideig a labdákat feléje dobták. Kezét csak későre tudta mozdítani, testének ütődtek a labdák, majd könnyedén tovább pattantak. Vánszorgott, sehol sem látta a tükröt, vissza akart menni.
A kislányok kacarásztak. Egy éneket is énekeltek, szaggatott és ropogós volt dallama, ugyanazon a nyelven szólt, mint amilyent a piros ruhás nő fülkéjéből hallott.
A kislányok egészen körbe vették, még közelebb jöttek. Hol a magasba dobták a labdákat, hol a földhöz veregették, az ének egyre erősödött, úgy érezte, jobban megbénul.
Egyszer csak két kislány szaladt hozzá. A nagy, ovális tükröt fogták kezükben, és eléje tartották. A tükörben a szobáját látta; a homok valahonnan jött, a levegőben kavargott, majd leülepedett földre, ajtó elé, a fal tövébe. Homokbucka nőtt egyre nagyobbra az asztalon. Végében lepergett, a görbített lábat már félig takarta, majd befolyt az ágy alá. Az ágyon is homok állt, és ő ott feküdt benne, alvó testét negyedig takarta a homok. A párnáról kis csermelyekben csúsztak alá a homok szemcsék, a párna alá fúrt keze már nem látszott, eltakarták a száját is, és felértek egész az orrához.
A tükröt akarta megérinteni, de nem érte el, a lába pedig mintha oda lett volna cövekelve. Előre dőlt amennyire csak tudott, hogy megérintse a tükröt.
Arra ébredt, hogy átesik a kis asztalon, magával rántja a pokrócot a tükörről, és ott fekszik elnyúlva a földön az ablak alatt. Az ablakpárkányba kapaszkodva állt talpra. Megtapogatta tagjait, semmi baj, állapította meg, csak egy kis, múló ütést érzett a derekán. Az ágy fel volt túrva, és az asztal arrébb csúszott.
Odakint derengett, halvány világosság szűrődött a szobába. Gondolatban a tegnapi nap eseményeit próbálta a helyükre tenni, mindent, ami azelőtt történt, hogy ide ért. Aztán eszébe jutott a homok. Ki kell menjek az autómhoz, mondta magában. Aztán eszébe jutott az álma is, a sok kislány, és hogy nem tudott mozogni. Áh! Álmában az ember gyakran nem tud mozogni, és azzal el is hessegetett magától minden iszonyatost.
Még egyszer a tükörre pillantott, aztán behúzta maga mögött az ajtót, és meg se állt, míg ki nem ért az autóhoz. A fülkében sötétség volt, a piros ruhás nőt nem látta sehol, csak az előtér volt ugyanolyan, mint tegnap: színházi díszlet, sötét nézőtérrel.
Az autó a felhajtón állt, ahol az este hagyta. Homoknak nyoma sem volt körülötte, még csak egy szem pornak se. Fényezése megvillant a nap első sugarától, mintha felpolírozta volna valaki az éjszaka. Akár egy autószalon ékes egyede, várt rá négy keréken fekete járgánya. Ragyogott a motorháztető, a hűtő nikkelezése, az ajtók enyhe ívelése.
Beült az autóba, beindította a motort, és legurult a felhajtóról az útra. Lassan vezetett, a nappal szembe haladt, de ez nem zavarta, ajtón kívülre engedte bal kezét. Nemsokára lejtőhöz ért, majd újra emelkedett az út. Az emelkedőn gázt adott a motornak, és két kézzel fogta a kormányt. Kora reggel volt, épp ideje, hogy a vándor tanyát bontson, és útnak induljon.
Az emelkedő tetejétől egyenes út vezetett tovább. Fokozatosan növelte a sebességet, az autó gyorsan falta a műút szürkéjét megfelező sárga csíkot. Időnként homokszemek verődtek a hátsó ablaknak, és a visszapillantó tükörben látta, hogy az úttestre homok kapaszkodik mögötte, nyomokban lepi az utat, ahol már elhaladt. Nem fog elengedni, mondta magában.
Nemsokára újra lejtőhöz ért, csökkentette a sebességet. Lenézett a völgybe, majd a szemközti emelkedő egy fekete pontjára lett figyelmes. Előrehajolt, és a szemét meresztette. A túloldalon, azonos magasságban fekete autó ereszkedett alá, légvonalban vagy ötszáz méterre lehetett, és egyre jobban megbizonyosodott, hogy az autó nyomában homok telepszik az úttestre.
A kocsit nézte, mely a völgy verőfényes oldalán gurult lefelé, légvonalban vagy ötszáz méterre lehetett, hátulsó kerekei nyomában homok kavargott.
Leengedte az ellenzőt, mert most már sértette szemét a nap. A szemközti autó ugyanazon a sávon közeledett, mint amelyiken ő haladt, levette lábát a gázpedálról, és fokozatosan áttért a másik sávra, mintha előzne.
Amikor sávot váltott, a visszapillantó tükörből a szemébe verődött a napfény. Elcsavarta, miközben a fekete autót figyelte, mely mintegy tükörkép, vele egy ütemben tért át a másik sávra, a kocsik eleje mindvégig szemtől szembe álltak. Egy percre sem voltam szabad?, kérdezte magában.
Egyesbe tette a kocsit, már majdnem a völgy alján járt. A két autó közt százötven méter alá csökkent a távolság, előtte két arasz magasan járt a nap. A reggeli táj felengesztelte elméjét, játékszernek kellek neki, vagy az ellenkezésem háborgatta?
A hátulsó ablakon a műszerfalra sütött a nap, még egyszer sávot váltott. Hajszálpontosan ismételte mozgását a szemből jövő autó. Mit is mondott a tükörről, a tükörvilágról?
Ötven méter. A kocsi lépésben haladt, a hátsó ablakot ellepte a homok. Álljon meg, és szálljon ki?
Negyven méter. A keze remegett a sebességváltón. A keze árnyéka előre vetült. Ki lenne az, akivel szembenézne, ha kiszáll?
Harminc méter. Nem szabad remegnie, nem mutathat félelmet. Íme, a nap is milyen gyönyörűen ragyog előtte. Nem lehet, hogy pont most veszítse el a reményét.
Húsz méter. De fél, és most jobban fél, miután egy álló napig szabadnak érezte magát.
Tíz méter. Volt egyáltalán szabad igazán? Nem, egy hamis játék az egész!
A két autó egész közel ért, tükröződött a nap a szemből jövő autó szélvédőjén, behunyta a szemét.
A két autó egész közel ért, elvakította a nap, behunyta a szemét.

Éles sziréna hangra riadt, beletaposott a fékbe. Elébe vágott a rendőr autó, és elzárta útját. Két rendőr szállt ki az autóból.
– Azonos az autó? – kérdezte a cingár rendőr a társától.
– Azonos.
Már ott is voltak mellette, és a cingár rászólt:
– Szálljon ki, asszonyom, kérem a papírjait!
– Megsértettem valami szabályt? – kérdezte.
– Ön eltűntnek van nyilvánítva, kérem, szálljon ki az autóból. – Ismételte a cingár.
– Miféle eltűntnek? – kérdezte, közben kissé kábultan lépett az úttestre.
– A férje három napja jelentette, hogy ön eltűnt.
– Jó. Mondják meg, hogy megtaláltak és minden rendben. Tovább mehetek?
– Nem hölgyem, nem lehet. Az a szabály, hogy a megtalált eltűnt személyeket be kell kísérni a szolgálatra, és jegyzőkönyvbe kell foglalni.
– De nem vagyok kiskorú, az istenért!
– Nem tehetek róla, ez a szabály, nem tehetünk ellene, velünk kell jöjjön.
A puszta tájat nézte, amit háborítatlanul ragyogott be a nap. Senki sem volt a közelben, csak ők hárman álltak ott, három felnőtt ember. Messze nem lehetett látni ember nyomát, csak a hol emelkedő, hol lejtő műutat, a rendőr autót és az ő fekete kocsiját.
– Hiába kérném, tekintsen el a szabálytól, írja meg itt helybe a jegyzőkönyvet? Aláírom.
– Hiába kérne, a szabály mindenhol szabály.
Beült a rendőrautóba, és miközben távolodtak, látta, amint autóját belepi a homok.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2018-08-04 07:26 Dana

Dana képe

Szervusz! Gyakran hangzik el az írásaid kapcsán, hogy érezhetően más (magyar) nyelvet beszélünk. Sok esetben ez hangulatteremtő, jó, de néha -- engem legalábbis -- egyszerűen megakaszt az olvasásban. Körülményesnek érzem itt-ott a fogalmazást.

Néhány példa:
Kényszeredetten torpant --> Kényszeredetten megtorpant
...mint amekkorát az épület külső arculatából természetszerűen következtetett. --> Nekem itt adná magát: ...mint amekkora az épület külső arculatából természetszerűen következett.
Talpa alatt már fölszáradt a padlómárvány, de a szagosító meghatározhatatlan illata még ott függött a levegőben. --> Nagyon-nagyon bonyolult, logikátlan is a "de" kötőszó használata. A szagosítót nem használjuk összefüggésben a padló felmosásával, mivel nem szagosítóval mossuk fel a padlót. Fontos egyáltalán, hogy nemrég felmosták a padlót? A padlómárvány ráadásul olyan márványt feltételez, amiből kizárólag padlót lehet csinálni -- szerintem ilyen nincs. Helyesen: márványpadló.
Pl.: A makulátlan márványpadló tükörként fénylett//itt-ott még nedvesen csillogott, és a levegőben terjengő tisztítószer édeskés illata is arra utalt: nemrég takarítottak.

Nagyon sok, szerintem feleslegesen hosszú leírással tűzdelted meg a történetet. Mivel a szövegezése -- bocsánat, bocsánat! -- számomra nem a leggördülékenyebb, engem elveszítesz: nem tudom elképzelni, amit írsz, mert arra kell koncentrálnom, hogy megfejtsem, mit is szeretnél visszaadni.

A pult mögött virított az erős fénytől a fal, vakító fehéren verte vissza az álmennyezetből ráirányított fényforrás sugarát. Magasan a falon, fekete keretben és fekete számokkal a fehér számlapon, egy óra mérte az időt, de a mutatók nem a legpontosabb időt mutatták. Csillant az óraüveg hajlata, és a látványtól egy színpadi díszlet jutott eszébe.
-->
A pult mögötti, vakítóan fehér falon fekete keretes óra ketyegett, üvege valószínűtlenül csillogott az irányfények kereszttüzében. Úgy vélte, az óra nem jár pontosan.

Ki megyek az autómhoz. --> Kimegyek...

Nyugaton a nap már csak egy araszra volt a látóhatár felet. A homokdűnék árnyékai megnőttek, és csendes oltalmat kínálva jelezték az utazónak, hogy a nap már a vége felé jár. Ideje megpiheni, ha kell, számot vetni és felkészülni egy újabb napra. --> Egy példa arra, hogy három mondatban ugyanazt mondod el.
--> A lenyugvó nap fénye hosszúra nyújtotta a homokdűnék árnyékát, jelezve: ideje megpihenni.

Ezzel is adtál egy pofont nekem, az olvasónak, illetve az írásnak: géder. Bocs, de ha meg kell állnom, hogy felüssem az értelmező kéziszótárt vagy a Google-t segítségül hívnom, az nem jó. Ráadásul még most nem vagyok benne teljesen biztos, hogy értem, mire utalsz a szóval.

Elnézett arra, ahonnan jött, a távolban nyugtatta tekintetét. Szorongásai voltak, de elhatározása erőt adott a szorongások leküzdéséhez. Már az első megtett lépés felszabadította elméjét. Felszabadultan gondolkodott, és úgy is érzet. Kezét közel emelte a szeméhez, ne sértse a lenyugvó nap. Az út, amin eddig jött, kettészelte a békés tájat. Jól kivehető volt, merre vezet, de befedte a homok. --> Szóismétlések, helyesírási hibák, feleslegesen ismételt kifejezések.
--> Kezével árnyékolva a szemét elnézett arra, amerről jött. Az utat, amely kanyarogva szelte ketté a tájat, lassan belepte a homok. Szorongott, de az, hogy nemcsak elhatározta, de meg is tette az első lépéseket, kezdte felszabadítani.

Szerintem ez nem az a terep, ahol Te otthonosan mozogsz. (Értem ez alatt a "lélektani" ráhatás témáját.) Talán azért is lett a szokottnál túlírtabb, zötyögősebb. Olyan sok benne a helyesírási hiba, hogy hezitáltam, visszadobjam-e. Nem igazán fogtál meg a "csattanóval sem", azt is elnyújtottad. A túlírással mindenféle feszültségnek elvetted az élét is. Rengeteg felesleges leírás, túl sok szóismétlés... Szerintem ez most nem sikerült olyan jól.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

szo, 2018-08-04 18:41 bupber 81-Szomb...

Köszönöm az írásomra fordított időt. Sajnálom, hogy nem tudtad gördülékenyen olvasni. Abban igazad van, hogy túlírt, de az átírási tanácsaid nemigazán fogadnám el. A helyesírást javítottam.

v, 2018-08-05 10:14 bupber 81-Szomb...

Kedves Dana!
Még egyszer köszönöm, és elnézésed kérem zsémbességemért.
A túlírás. Az szuper igaz és a novella műfajban még érvényesebb, hogy a túlírt szöveg unalmas, fölösleges. Viszont meg kell találni az összhangot, a mércét a szemléltetéshez. Tudtommal az olvasó általában részlet igényes. Legyen ez környezet vagy lelki állapot. Az alkotó tudásától függ, hogy teljesítse mindkettőt, és ez nem egy könnyű feladat.
Az én szövegemre többször kaptam átírási változatot, olyan agyoncsapott változatban. Nem mindig ugyanaz az értelem. És amennyiben zavaró az olvasónak az én helyesírási hibáim, hidd el, pont annyira zavaró nekem, az itt közé tett írások nagy mértékben tartalmazó értelmetlen mondatai vagy túlzott birtokos ragozásai.
Vagy rosszul gondolkodok, amikor azt mondom, hogy egy írás értékéhez a fogalmazás, a szöveg minimum ötven százalékot ad?

v, 2018-08-05 11:12 Dana

Dana képe

Részemről semmi gond, ne aggódj! Én csak amolyan botcsinálta javaslattevő vagyok -- nem tudok szabályokkal érvelni, mint Dóri, Obb vagy Kenta például, se érzésből hatvankét oldalt lekommentelni, mint Kata.
Sajnos arról sem vagyok híres, hogy cukorkáspapírba tudnám csomagolni a véleményem.
Én nem vagyok híve a hosszú-hosszú leírásoknak, azt hiszem. Illetve tényleg szükségem van arra, hogy az írást gördülékenyen tudjam olvasni. Hidd el, ilyen szempontból a saját írásaimon is órákat görcsölök, hogyan illeszkedik jól az egyik mondat a másik után. Ettől függetlenül lehet, hogy az én írásmódom 99 %-nak nem tetszik, és legfeljebb 1 % az, aki megemészti.
Te tudsz nagyon szépen írni, körülírni, hangulatot teremteni, még az az irodalmias többlet is megvan benne. /Most tekintsünk el attól, hogy a magyar nyelvet másképp beszéljük kicsit -- itt sosem fogunk közös nevezőre jutni szerintem. :-) / Viszont a képalkotási vágyad nem mehet a novella rovására. Nem "rabolhatod" szerintem az olvasó és energiáját azzal, hogy extra bonyolult szóképeket alkotsz vagy háromszor elmondod ugyanazt vagy félinformációkat adsz. (Ezt most általánosságban értem, nem feltétlenül a Te esetedre.) Mindig eszembe jut Kingnek a könyve, Az írásról -- most a napokban másodszor is felhozom. Közzétett a könyvében egy példát arra, hogyan húzzák le az igazi könyvkiadóknál/magazinoknál a hozzáértők egy szövegben a felesleget. Természetes, hogy az írás értékéhez a fogalmazás hozzájárul -- de ha a fogalmazás csak az írója számára tetszetős, emészthető stb., akkor hiába. Ez tök relatív amúgy, nem? Ki szerint (jó) fogalmazás egy fogalmazás? Ki szerint jó egy adott szintű körülírás, és ki szerint számít már valami túlírásnak? Te mint szerző eldöntheted, az olvasó meg azt dönti el, akar-e Lacit olvasni vagy sem. Ugye?

Amúgy meg adj egy esélyt annak, hogy átgondolod, hogyan tudsz valamit átírni úgy, hogy ne sérüljön maga a mondanivaló, miközben még mindig megteremted a hangulatot, de nem írsz túl.

Amikor belépett, a térérzékelés egy fura játéka majdnem leszédítette lábáról. Kényszeredetten torpant, összehúzta szemöldökét, és kissé elfintorította arcát, mintha vízzel fröcskölték volna szembe. Valami optikai csalódás ejtette áldozatul, mert a hirtelen föltárult beltér jóval nagyobb volt, mint amekkorát az épület külső arculatából természetszerűen következtetett.
Miután elmúlt zavara, beljebb ment. Először csak óvatosan, aztán bátrabban. Talpa alatt már fölszáradt a padlómárvány, de a szagosító meghatározhatatlan illata még ott függött a levegőben. Középen állt meg, és feszülten figyelt. Az előtér kihalt volt, és minden egyes zugban barátságtalan csend honolt, sehol egy lélek. -->

Rendesen megszédült, amikor belépett a hotelbe. Nem erre számított: az épület mérete láttán sokkal inkább valami sötét, zsebkendőnyi előteret várt, és nem a tágas előcsarnokot, ami fogadta. Fintorogva kivárta, hogy elmúljon az érzékcsalódás okozta bizonytalansága, majd bátran beljebb ment. A kihalt előcsarnokra barátságtalan csend borult, csak cipője kopogott a fényesre suvickolt márványpadlón.

Figyelj, én abszolút nem azt mondom, hogy az én verzióm jó. Sőt, biztosan nem jó, vagy nem a Te mércéd szerinti. De próbáld meg összevonni a gondolataidat, aminek pedig nincs jelentősége, ne írd bele, hagyd ki. Tök felesleges infó, hogy felszáradt a padló meg az illat a levegőben. Arra akarsz utalni, hogy nemrég takarítottak? Tedd meg másképp, egyszerűbben! Nem tudom, hogy nekem adták-e anno ezt a tanácsot vagy másnak, de újra és újra érdemes próbálkozni átírni, megírni egy mondatot, míg a legjobb eredményt nem kapod: a legegyszerűbbet, amiben még ott van a lényeg, a mondanivalód. A hangulatteremtést persze ne hagyd el.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

szo, 2018-08-04 12:47 Gitáros

Gitáros képe

golyóstól - golyóstoll
befele - befelé
kapusszobában - a kapusszoba az milyen?
egyszerte - ez "egyszerre" akart lenni, csak elgépelted?
rendbe - rendben
öt - őt
hit - hitt
Ki megyek - kimegyek (egybe)
felet - felett
megpiheni - megpihenni
érzet - érzett
rakodott - rakódott
pénzérmet - pénzérmét

"babos labda" - Ez aranyos volt, tetszett! Nem pöttyös labdát akartál írni?

halott - hallott
nőt - nőtt
fejhajtón - felhajtón
Előre hajolt - előrehajolt (egybe)
lefele - lefelé

"A reggeli táj felengesztelte elméjét" - ezt hogy kell érteni??

minden rendbe - minden rendben
meg talált - megtalált (egybe)
helybe - helyben

................................................
Szép, tekintélyes hibalista, tőled merőben szokatlan.
A hibákon túl, nem nagyon értettem a novellát sem, amolyan szürrealista írás benyomását keltette bennem, ami önmagában nem baj, lehet, hogy másoknak jobban bejön ez a stílus, és megértik a mondanivalót is.
Dana eléggé kivesézte a mondataidat, a túlírtságot, a logikai ellentmondásokat, engem inkább a rengeteg helyesírási hiba gondolkodtatott el.

Laci!
Ez mi volt?
Ha nem tudnám, hogy Te vagy a szerző, azt hinném, hogy egy kezdő szárnypróbálgatásait látom, aki egyrészt iszonyatosan túlírta a novelláját, másrészt kapkodott és figyelmetlen volt a nagy igyekezetben, hogy megmutassa itt a Karcon, mennyire jól tud írni.

Szerintem ennyi hibát, elgépelést, fogalmazási sutaságot, szóvégi kettős mássalhangzó-tévesztést az összes eddigi novelládban nem lehet találni, mint ebben az egy írásodban.
Megleptél vele, mert - egy bizonyos határig - én kedvelem a Te érdekes, a miénktől időnként eltérő nyelvezetedet, fogalmazásodat, de itt a legfőbb probléma, hogy konkrét nyelvtani hibák tömkelegét vétetted.

Legközelebb olvastasd el valakivel a novelládat, akinek a véleményében megbízol, és aki valamennyire ért is hozzá, és csak utána küldd be!
Üdv.

Miki

szo, 2018-08-04 18:42 bupber 81-Szomb...

Köszi, Miki!
Nagyon szar lehet a novella, ha fontosabbak a helyesírási hibák (ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem kell helyesen írni).
Volt jó néhány, de most javítottam, hála figyelemfelkeltésednek. Vagy három maradt, mert szerintem jó úgy, meg a hallott szó is szerepel jó néhányszor de egyszer megettem egy „l” betűt. Az „őt” is többször szerepel helyesen, de egyszer nem.
Felhajtó helyett fejhajtó – ilyesmiért voltak a „hajnali korrektorok”
Megfordult fejemben, hogy téged kérjelek az átnézésre, de inkább vállalom önmagam. Könnyű lett volna mást megkérni, akár téged, de így tanulságosabb számomra.
Mondom: javítottam, a hibáim meg itt állnak köztekintésre. Még nem sokan olvasták, várok más véleményt is.

szo, 2018-08-04 20:29 hamarjában

hamarjában képe

Szia Laci!
Azért ez nem így működik. Írsz már egy ideje. Azt fogod magad, és felraksz egy helyesìrási hibáktól hemzsegő pár oldalnyi szöveget, majd felháborodsz, ha szólnak érte. Ha nem megy a helyesírás, akkor igenis nézesd át, vagy gyúrjál rá. Nekem pl. elment a kedvem egy ilyen reakció után attól, hogy elolvassam.

na ja (Obb)

szo, 2018-08-04 23:11 bupber 81-Szomb...

Szia István!
Hát ami az igazság: magamra haragszok. Egy meg tudnám csinálni én is, gondolom, de csak ha minden mondatot külön fehér lapra másolnék, hogy ne zavarjon a szöveg, ami önmagától szárnyal fejemben, és együttesen meg elveszi a figyelmem. De ez gigászi munka. Kettő, valahogy nem jön nekem, hogy mással nézessem át, nem tudom miért.
Ami itt-ott megjelent, azt biztos kijavították, de nekem nem szólt soha senki egy szót se.
De. Egyszer rákérdeztem, azt mondták, az nem az én dolgom.
Azért igyekszek minél kevesebbet véteni. Sajnálom, hogy ebben bent maradt vagy másfél tucat.
De néha úgy érzem, ha csak egy maradt volna, akkor arról az egyről beszélnénk.

v, 2018-08-05 07:20 Gitáros

Gitáros képe

Szia, Laci!

A helyesírásról...
Azt hiszem, a jó helyesírás elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy egy írót komolyan vegyenek - ez valahogy olyan, mint a műkorcsolyázóknál a "kötelező gyakorlat"
Ott nézik meg, hogy az illető versenyző mennyire magabiztosan tudja a különböző nehézségű technikai figurákat, mintegy belépőül szolgálva arra, hogy tovább engedik-e a versenyben, vagy sem.
Ha egy novella már az elejétől fogva tele van helyesírási hibákkal, akkor nagyon sok olvasó eleve lemond arról, hogy tovább olvassa a történetet, mert egyszerűen elmegy a kedve az egésztől.
Úgyhogy, ha valaki figyelmeztet erre, ne haragudj meg rá, mi itt a Karcon mindig segítő szándékkal szólunk mindenkinek, aki veszi a fáradságot, hogy beküldjön valamit.

Viszont, egy nagyon érdekes dolog történt velem, és ez összefüggésben van az előbbiekkel.
Most, hogy kijavítottad a hibák legnagyobb részét, újból elolvastam a novelládat, és - miután nem akasztott meg semmi - megfogott a hangulata, és összességében azt kell mondjam, hogy tetszett.
Száz százalékig ugyan még mindig nem értem a történetet, lehet rá azt mondani, hogy szürrealista, avantgárd, és hasonló jelzőket, de ettől függetlenül, ha valaki - komoly elhatározással, nagy levegőt véve - elhatározza, hogy végigolvassa, és nem adja fel az első néhány mondat után, akkor szép lassan elkezdi magával vinni a történet.

Ezt, és a korábbi novelláidat olvasgatva, azokra visszaemlékezve, egyre inkább az a meggyőződésem, hogy Te a hangulatteremtésben vagy igazán erős. A történeteid általában nem hatnak a reveláció erejével, a legtöbbször közepesnek mondanám őket, de a háttér felfestésében, a légkör, a hangulat megteremtésében kifejezetten jó vagy.

Nem tudom, létezik-e olyan kategória, vagy elnevezés, hogy valaki "hangulatíró", de rád nagyon illene ez a meghatározás.

Üdv!

Miki

v, 2018-08-05 10:55 bupber 81-Szomb...

Köszönöm, Miki, és igazad van. Magamon kívül nem is haragszok senkire.
Mindenkinek megvan a keresztje, és nem mentséget keresek, de a hat-hét munkanapos hetek egybefolyása, anyám hét éve féloldalilag béna, reggeli, ebéd, vacsora, öltöztetés stb., nekem mindig csergetésre kell állítanom az órát, ha lefekszek. Feleségemmel is van némi baj, aztán a házi dolgok, még a pihenésem se tudom beütemezni, véghezvinni, hát még az alkotást!!! Sokszor két-három nap elteltével jutok húszpercnyi időre újra a gép elé, és ez az idő el is telik azzal, hogy felidézem, eszembe juttassam, mit is hagytam félbe, mit is akartam. Aztán leoltom a gépet és ennyi.
A mentségek senkit se érdekelnek, nem is kell, csak néha jön, hogy mondjam.
Ilyenkor zsémbes vagyok, de ne adjátok alább. Soha!
Ami a hangulatot illeti, elnézést, de rá se ránts. „Száz százalékig ugyan még mindig nem értem a történetet, lehet rá azt mondani, hogy szürrealista, avantgárd, és hasonló jelzőket”

ACT GRATUITE: logikai és lélektani szempontból indokolatlan, megmagyarázhatatlan cselekedet; az egzisztencialista filozófia által befolyásolt szépirodalom egyik jellegzetes motívuma. Az oksági összefüggések az abszurdban a legfontosabbak, ugyanis ezek ellen íródik az abszurd.

v, 2018-08-05 16:41 Suana

Szia Laci!

Kimondottan örülök a "megmagyarázós" válaszodnak, amit Mikinek írtál.

Olvastam az írásodat amikor felkerült ide, de nem tudtam róla véleményt fogalmazni. Ha szerző nélkül jelent volna meg, akkor talán a közepe felé kezdtem volna arra gyanakodni, hogy Te írtad. De még ez is csak egy homályos feltételezés lett volna.

Véleményem itt-ott tükröződik az előttem szólókéban. Viszont folyamatosan az járt a fejeben, hogy valami baj van. Nem hanyagság, nemtörődömség van a hibák mögött, hanem valami sokkal komolyabb dolog, ami nem hagy összpontosítani.

Várom a következ írásodat, aminél már az első mondatból kiderül, hogy "ez csak Laci lehet!"

Kitartást Neked! :)

Üdv: Sz

v, 2018-08-05 09:36 Bjursta

Bjursta képe

Nem rossz ez, csak olyan, mint egy forditás.

Ez jutott róla eszembe:

https://m.youtube.com/watch?v=MGhMdT_C-vQ

Csak asszociació

"Segítsetek a géppuskásnak!"

v, 2018-08-05 18:54 Roah

Roah képe

Szerintem nagyon is Lacis novella ez - a fogalmazása sajátos, jellemzően rád vall. A szókincset és szóhasználatot is annak találom.

Te, nekem baromi lassú inkább, vánszorog, döcög, húúúzzza-húúúzzza.

Rekkent a hőség? Számomra olyan az egész, mintha a forróságtól lenne lassú, pont olyan a tempója, akár a kánikulától szenvedők a belvárosi betondzsungelben, az utcákon.
Meleged volt, ha? Meleged, amikor írtad. :))))
És nem bírod a sivatagi klímát.

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

h, 2018-08-06 16:56 bupber 81-Szomb...

Meleg? Mint a trópusokon! – Meleg van a trópusokon?
Délelőtt árad, délben izzik, délután tombol. Előbb átrendez (ne állj cserepes-virág ablak alá!), aztán áztat. – Menetrendszerűen mindennap.
Meleg. Pireusz, negyvenhét árnyékban. Min kánis tipota!
Aztán itthon, július, szemerkél az eső, húsz fok. Begyújtom mind a négy égőt, és átölelem az aragázt.
– Jössz a sógorékhoz?
Felveszem a téli magasnyakút.
– Ne! Inkább maradj itthon.

Nos, nem szóltam előre, mert nem egészen az, amit írtál: „Megnehezítem - de csak mert méltányolom a bátorságod, és kedvelem, hogy állod a szavad, talán bírod a szakmai kihívásokat. :))))
Egy lány elfog egy gonoszt, csapdában tartja, ameddig csak bírja, de vajon ki tart csapdában kit: a lány gonoszt, hogy ne árthasson senkinek, vagy a gonosz őt, mert az őrzés miatt maga is bilincsben van – kelepce? Válaszold meg egy sztoriban, ha kedved érzel rá.” – De innen fakad. A lány és a gonosz. A gyenge és az erős. És nem elég az, hogy az erős erős, ennek tetejébe még ott van a törvény is.

h, 2018-08-06 21:01 Roah

Roah képe

A lány és a gonosz

Hát nem egészen olyan lett, de...
...de megtisztelsz, Laci. :))) (Zavarba is jöttem. Ez az igazság - nem tudom kezelni az ilyesmit.)

Csak a többi olvasóval mi lesz? Amúgy szerintem tényleg az van, hogy el van nyújtva, nagyon messziről indul, távolról, és lassan halad előre, meg látod, ez ráment az érthetőségre végül.

Tudsz te egyszerűbben is! ;)

De komolyan: megtiszteltél. :)))

Pacsi! ;)

És udvariasan köszönöm. :))))

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

k, 2018-08-07 17:36 bupber 81-Szomb...

Szívesen, pacsi.
Nem egészen lett az, mint ahogy a feladat szólt. Nem tudtam átlépni a feladat, számomra egyszerűségén. Mert ha úgy tartja fogva a gonoszt, hogy az ő jelenlétére is szükség van, például fegyverrel, akkor evidens. Ha meg neki szabad mozgása van, és a gonosz akkor se tud elmenekülni, akkor valahogy megint nem az, amit kértél: csapda.
Ebből nem tudtam kilépni. Persze van még kihívás, mert ha egy bizonyos viszonyt teremt meg a lány a gonosszal, amivel magához köti, akkor az egy kisregény.
Na de, mondjak valamiket ezzel kapcsolatosan: Homok. Gondolom rájöttél, hogy a novellában egy szem homok sincs. Csak amikor hátra néz, de őelőtte soha. (– Homok? – kérdezte csodálkozva a nő.)
A csapda itt az elmejáték. Mi van ha egy időben gondolkodunk két, jól elhatárolt világban, melyek idősíkja is egybe vág?

„A hátulsó ablakon a műszerfalra sütött a nap, még egyszer sávot váltott.”
„Nem szabad remegnie, nem mutathat félelmet. Íme, a nap is milyen gyönyörűen ragyog előtte.”

Jó, ha egy alkotó ismeri a választott témájának irodalmi előzményeit. Annak feldolgozásait. Szerintem, talán ez is nagyban megkülönbözteti az amatőrt a profitól.
Az irodalmi alkotások valamiképp be kell épüljenek a társadalom gondolkodásába. Természetesen nem az egész társadalom kell hogy ismerje, de az idevágó értelmiség meghatározó része igen.
Sok rendezvényre, találkozóra van meghívásom, de időm nincs rájuk.
Bölöni mondta: felébredten én is az egzisztenciális törvények mitizálásával, csak sajna a homok ezen motívuma már nagyon elcsépelt.
Röviden: vannak dolgok egy-egy alkotásban, ami nem mindenkinek evidensek. Harry Potter-ben is, amikor be akar lépni, de a lépcső újra beljebb kerül, nem csak egy érdekesség.
És mindennek a végén jön a fogyasztó, aki élményhiányban szenved, és csak ezért az egyért ül a vászon elé.

Csak a többi olvasóval mi lesz? Psssszt!, mert már fő az agyam!… De azért bárki megjelölhet egy történetet, témát.
Üdv.