Ponyva, avagy csirkemell gombával

Tamás (Bjursta) kijelölése nyomán:
Újra sírt, és ettől én is újra rühellni kezdtem a lelkem mélyén jelentkező furdalást, mert tudtam, nem lesz másként se holnap, se azután. Személyes dolgaim örökös halasztásban vergődök… Amúgy is – bármihez mérve – még ideje előtt rám csönget, az alkalmat is mintha monitoron lesné, fél órát dobol ujjam az asztalon utána az időközben elpuskázott gondolatfonalért, akár szerény albérletem négy fala közt dolgozom, akár bent a szerkesztőségen.
Sírt, hogy nem gondolok rá, neki kell hívnia. Egyetlen fia vagyok, kilométerek százai köztünk; ha már nem láthat, legalább a hangomat hallaná. Megnyugtatom, rövidesen haza megyek, abban a pillanatban még csak nem is sejtve, hogy ígéretem oly hamar beváltom.
Lekapcsoltam a mobilt, és oldalvást pillantottam Adrianra, a főszerkesztőre. Negyvenöt körüli, de már szürkülő szakmazseni, nélküle nem is tudna talpon maradni a magazin. Kockamintás flanelingek tucatja lóghat otthonában, színesebbnél is színesebb, ezekből ölt kopott farmeréhez nap mint nap. Adrian egy briliáns ész, emberismerete ragyogó és csalhatatlan. Összeköttetéseit – amikre kitudja mikor és hol tett szert, mert el nem mozdul asztalától – a kémhálózatok is megirigyelhetnék.
– Mama? (Édesanyád?)
Már egy órája csak ketten voltunk a teremben. Adriannál megszokás a túlóra, utóbbi időben én is gyakran maradok, amióta egyszerre több dologba ütöm orrom. Elsurran a világ a szép mellett, felkopna az állunk csak vele. Egy ankétom jutott kátyúba. A kijátszás, az előre megfontolt lépések, minden pofonegyszerű volt, de emberem nem vállalta a nevét, és a bizonyítékot – az eltörölt szatellitvállalat szerződését – se hozza a szerkesztőségbe egy hipp-hopp felfedezett unoka, mint a filmekben.
Azért szerettem volna megjelentetni a cikket.
– Igen – válaszoltam a kérdésre. Adrian egy mukkot sem ért magyarul, de nem volt nehéz kitalálni, kivel beszélek. Amikor látta, hogy tovább fészkelődöm – már tizedszer is megigazítottam a billentyűzetet –, ismét megszólalt:
– Elugrott a nyúl?
– El.
– Mindig ez van… Tedd félre. Körbeszaglászok, kinek zsebébe futnak a szálak. Majd a választások előtt begyújtunk alája.
– Sajnálom, belefáradtam.
– A könyvvásárral megvagy?
– Igen. Még át akarom nézni.
– Van egy munka, csakis neked.
– Nocsak?
– Egy riport -féle. Erdélyi fürdő- vagy üdülőtelep, borvíz-vidék.
– A…
– Hallgass végig. Megjelenik a cikk, aztán egy nyugati magazin átveszi. Majd megtudod, melyik. Milliós példány, pontos munka kell.
– Hűha!
– A sablonos múlt-jelen. Fotók tegnap, ma. Amiért fizetnek, a szíve egy interjú. Egy kisnemes vagy grófi család. Vesd be sármod és tehetséged, mert az interjú nem belföldnek kell szóljon. Érted?
– Már hogyne érteném! Ezek szerint haza utazok!
Amikor elhaladtam előtte, a portás a fejével biccentett. Az épületbejárati és kétfelől az oszlopok közé illesztett, nagy üvegtáblákon a már lemenőben lévő nap sugarai áradtak a mozaikpadlóra. Odafönt a szerkesztőségben elkerülte figyelmemet, hogy időközben lágy, kora-nyári eső vonult végig a városon. Kiléptem az épületből, megálltam a széles lépcsősor tetején. Előttem, az útkanyar túloldalán, a leparkolt kocsikon esőcseppek törték a napsugarat, felfrissült a levegő a városban.
Elindultam az autóm irányába. Egy fekete Opel Corsával róttam a főváros utcáit, egy évvel ezelőtt szorítottam még egyet nadrágszíjamon és vásároltam meg a járgányt magamnak. Kárpitja, de egész belseje feltűnően árulkodik egybéliségünkről, de szeretem a motorját, nem hagyott cserbe soha.
Hazamentem, zuhanyoztam, ablakokat, szobám ajtaját becsuktam, ne zavarjon semmi zaj, és befúrtam magam az ágyba. Hajnalban akartam útnak indulni.
Előkészületem meghozta gyümölcsét. Amikor telefonom ébresztője megszólalt, pihenten keltem ki ágyamból, ami ritka eseménynek számít szűkös életemben. A Corsa motorja is másodperc alatt életre kelt, lassan mögöttem maradtak a sárgát villogó lámpák.
A város még nem ébredt. Ebben az órában inkább a bolyongó lelkek fáradnak bele az életüket rövidítő elnyújtott napvégébe, és keresik az utat egy magányos álomvilágba. A sztrádán kedvezőek voltak az útviszonyok, nyolc órakor álltam meg Brassóban kávézni és tankolni.
Eszembe ötlött, hívjam fel anyámat. Biztos örül a hangomnak, izgatottan készülődik, ha megtudja, hogy hazafele tartok. A téli ünnepeken nagyon várt, és ez még fagyosabbá tette napjaim. Hideg járta lelkem, nem lehetett egyszerre menni is, maradni is. A havazásra fogtam a dolgot, megértette, és megkönnyebbültem, de csak egy percre, mert akkor napokig tartott lelkem mélyén a furdalás.
Azt hazudtam, hogy vezetek, otthon majd beszélünk.
Sok éve annak, hogy nem tudom, mi egy igazi otthon. Ötödik osztályba készülődtem, inget, kabátot, alsóneműt, próbáltunk anyámmal. Távolsági busszal mentünk és futtában jártuk az áruházakat.
Apám késő délután került haza munkából. Megkérdezte, elég volt a pénz, és mi szükséges még. Tőlem meg azt, hogy várom-e az iskolakezdést, meg más fiús dolgokat. Már akkor érződött, hogy valami belekeveredett az otthoni légkörbe. Aztán egy nap, a vakáció utolsó hetében, anyám elküldött nagyapámékhoz. Késő este kísért haza anyó, akkor tudtam meg, hogy szüleim válnak.
A következő napokban nem láttam apámat. Otthon minden a maga rendjén ment, de anyám ingerült volt. Kapkodva végezte dolgát, és egyidejűleg fogott valamennyi házimunkához. Sepert hármat a seprűvel, elmosott egy edényt, aztán vagy a párnát rázta fel, vagy terített, utána pedig visszatért a seprűhöz. Látogatóink voltak, nem ült le fecsegni velük, mint máskor. Egy este, elhibázott mozdulattal két tányért vert a földre a mosogatóról, a harmadikat ő maga emelte fel és vágta a padlóra. Nem jött több látogató. Szeppenten menekültem olvasmányaimba, nem kérdezősködtem, elfogattam azt a kevés magyarázatot, amit anyámtól kaptam.
Tanévkezdés utáni második vagy harmadik napon apám megkeresett az iskolában. A szünetben beszélgettünk, arra kért, legyek fegyelmezett és tanuljak. Elmondta, hogy nem fog ezután velünk lakni, de bízzak benne, bármilyen gondom van, jöjjek el a nagyiékhoz, és mondjam el neki, de jöjjek máskor is. Becsengettek, apám még maradt, az osztályfőnökkel is beszélt.
Másnap este eljött még egyszer – és utoljára – hozzánk. Két táskába csomagolt, mogorván tett vett. Engem… Mintha nem is lettem volna jelen. Felemelte a hangját, és a szájából csattogtak a szavak. Anyámat esztelennek nevezte; nem láttam még erős feldúltnak, mindig kedves volt hozzánk. Anyám csendben figyelt, néha mormolt valamiket, de csak úgy maga elé, a lator szót viszont érthetően.
Ezek után anyám többet „kicsikémezett”, mintha az ő szemében visszafele nőttem volna. Látni akarta, hogy cserélek-e naponta bugyit. Tanulásközben odajött, megsimogatta hajamat, és dicsért szüntelen. Azt hajtogatta, meglátom, jóra fordul minden. A könyvemre néztem, és arra gondoltam, a következő nyáron egy vasam se lesz fagyira.
Egyre gyakrabban maradtam el tanítás után, kerülővel indultam haza. A borvízkúthoz mentem vagy a tóra. Az ódon kastély omladozó falain a freskókat bámultam és lemállott vakolattal vettem célba a még megmaradt ablakszemeket. A sok csavargásban ismerősök szóltak rám az utcán. Szerettem az udvarban lenni. Nyáron, télen; tavasszal és ősszel. A csipkebokrok közt, együtt az elzöldesedett és megcsonkult szobrokkal.
Nem tudom, ha lehet-e gyűlöletnek nevezni azt, amit apám iránt éreztem akkor. Ha tehette, velem volt. Eljött a tóra, elmondta, hogy a tó nem természetesen keletkezett, úgy ásták ki valamikor régen. Fentebb a csobogónál két villás ágat szúrtunk a földbe, és olyan magasságba állította, hogy a tengely, amit a víz fölött keresztbe helyezett az ágakon, és amiből lapátok meredeztek, beleérjen a vízbe, ami megforgatta, mint a hegyi patak a malom kerekét.
Hetedikben felfigyeltem, hogy osztályunkból néhány lány mellém szegődik tanítás után. Két lánnyal szerettem együtt lenni, Katival és Erikával. Felváltva kísértem valamelyiküket, vagy csak beszélgettünk a ház előtt. Hozzánk is eljöttek, anyám egyformán örvendett mindkettő láttán, viszont az udvarba egyiküket se hívtam magammal.
Apám a lapátok mellé egy orsószerűséget eszközölt. Egy madzaggomolyag – amit e célra vásárolt a szatócstól – végét a tengelyre erősítette. A gomolyagot kezünkkel magasan és feszesen tartva a partmentén elvittük a tó túlsó oldalára, egész addig, amíg a tó közepe felett ketté választotta azt. Ráengedtük a víz tetejére, és egy játékhajó orrához kötöttük, majd szabadjára engedtük. A vízfolyás elkezdte hajtani a lapátokat, a madzag pedig feltekerődött az orsóra, magával vontatva a kis játékhajót.
A hajó mozgásához igazítottuk lépteinket, és közben apám hozzám beszélt. Akkor csak feszélyezve éreztem magam, mert a lányokat hozta szóba. A gyűlölet-féle érzés akkor fakadt, amikor másoktól hallottam, hogy apám csalja anyámat. Tönkretett egy házasságot, ami egy boldog család lehetett volna. Olyankor gyűlöltem a szavakat, és azt is, aki mondta. Elmentem az udvarba, apámat nem akartam látni egy darabig.
Nem ítélkeztem, és most sem ítélkezem.
Miközben Szépregelye régi villái tűnnek fel előttem, azon elmélkedem, milyen lenne, ha az ember előre látná saját jövőjét. Mit csinálna akkor most? Megváltoztatná az a mostani életét?
Én bizonyára megzavarodnék, és elveszíteném énemet, mert nem lehet mindenben eleget tenni.
Elítélendők azok a pillanatok, amiket meggondolatlanságnak neveznek, csak azért, mert valaki ösztönös vágyát követi? Befolyásol ez valamit is szeretetünkben azok iránt, akiket szeretünk? Megmondhatja valaki, szerencsés vagy szerencsétlenebb az a gyerek, aki csonka családban nő fel, mint aki olyan családban szenved, ahol nincs béke? Van joga ítélkezni akkor vagy később? Tudhatja-e mire vezetett volna a másik út? Két embert nem lehet úgy különválasztani, mint sót a víztől.
Nem vagyunk egyformák, és életünk mégis csak a sajátunk. A szívek se egyformán szabadok. Vajon apám lelke mindig vele volt, vagy néha nélküle távozott?
De akkor kamasz voltam, és kerestem a haragot. A nyolcadik végén apámra haragudtam. Dacból fogadtam meg szavát, és mentem Brassóba középiskolába, amit anyám látogatása és túlzott kedveskedése még kínosabbá tett. Apámra haragudtam este ágyamban, éjszaka álmomban, az étkezde és a mosdó zugában, mert valakire haragudnom kellett a középiskola minden megaláztatásáért.
Talán mindenki talál életében valamiféle fordulópontot. Másodév elején összeakaszkodtam a mosdóban egy, már harmadéves, előző évben túlzottan ötletbugris diákkal. Szó nélkül estem neki. Megragadtam ingét a mellén és a falnak löktem, majd átkaroltam nyakát. Egyensúlyát vesztette, én tartottam, hogy ne essék hanyatt. A kagylóba gyömöszöltem fejét, amikor láttam, hogy megkapaszkodik, elengedtem, de kirúgtam a lábát alóla. Ott feküdt a lábamnál. Rátapostam hátára, nagyon evett a fenne, hogy rajta üzem ki minden bosszúságom. Azt mondtam neki, ha még egyszer bántani merészel, éjjel elvágom a bicskámmal.
Le kellett írjam, ami belülről feszített. Fogtam egyik füzetemet, és írtam. Este a mosdóba mentem, és írtam. Amikor elfogyott a lendületem, elkezdtem összefüggően írni. Attól kezdve szabadidőmnek egy részét írással töltöttem. Leírtam azt, ami megtörtént, vagy csak elképzeltem, hogy megtörténhet. Történeteket eszeltem ki Erikával, Katival és sok más ismeretlen emberrel. Elvégeztem a középiskolát, és tanulmányaimat a publicisztika szakon folytattam Bukarestbe. Ha azelőtt voltak is vágyaim otthonom után, a Brassóban töltött utolsó évben megfeledkeztem róluk. A végső szakítást pedig az Adriánnal való találkozás pecsételte meg.
Az egyetemen elkezdtem románul írni novelláim. Negyedéves hallgató voltam, amikor egyes írásaimat leközölték a bukaresti lapok. Tárcákkal hallattam hangomat, és miután megírtam a Tornyok baglyok nélkül-i novellát, megkeresett Adrian.
Hét év telt el azóta, gondolataink egyek. Sok időt töltöttünk egyugyanazon fedél alatt, közlésünk és véleményünk oly hasonlóságra talált egymás ízlésében, hogy elégséges, csak elkezdeni mondanivalónkat néhány szóval, a másik, a többit, bármilyen jellegű rovathoz tartozzék, teljes egészében – hosszú bekezdések és kitérők hadával együtt –, félreérthetetlenül felfogja. Minden fogalomnak megvan a szava.

*

Nem is kell mondjam, hogy Regelye nem messze a hegyektől fekszik. Sose tudtam, hány lélek lakja pontosan, gondolom, lehet olyan kétezer. Sokat köszönhet a folytonosságnak és a Falcsáky családnak, amely egykoron vagyonosodásával a vidéket is fellendítette. Lakossága színtiszta magyar, és hála a fenn valónak, a csoportos elvándorlás átka valami okból elkerülte. Nem véve figyelembe azon szülötteit – köztük jómagam –, akik értelmiségiként máshol tengődnek az országban. Hova soroljam magunkat?
Másfél éve nem jártam idehaza. Azelőtt évenként kétszer vagy háromszor is jöttem, megöleltem anyámat, vigasztaltam, hogy minden rendben, nem vagyok már az a tájékozatlan kisgyerek, aki valamikor Brassóba indult bőröndjével. Túl volt az ötvenöten, fehér hajszálai megszaporodtak. Bármennyi napot maradhattam is, mindig rövidnek bizonyult az idő.
Minden alkalommal elmentem apámhoz is. A közénk fészkelődött csend valahogy magától adódott. Gondolatainkat nem mondtuk ki, nem kérdeztem, ő meg csak belül magyarázkodott. Nagyszüleim időközben eltávoztak egy más világba, korán, ez is megviselhette.
Nem maradtam, talán tudta a válaszom, mert nem marasztott. Egyedül hagytam, egyedülibben, mint ahogy ő hagyott annak idején.
A polgármesteri hivatalt, az egyházirodát és az iskolakancelláriát akartam végig járni, mielőtt anyámhoz megyek, mert dologgal jöttem és hétvége, de amikor elértem a panziót, meggondoltam magam. A tulajdonos, Józsi, Falcsákiék távoli rokona, egy régen kitagadott ág sarja. Megálltam, és betértem a panzióba. Egy ismeretlen fiú szolgálta fel a kávét, aztán előkerült Józsi is. Beszélgettünk, elmondtam, mi járatban vagyok. Azt felelte, a kedvemért elmegy a nagyszüleihez, de nem hiszi, hogy talál olyan fotográfiát, ami engem érdekel.
– Örvendetes, ha egy román lap községünket méltatja. Meddig maradsz?
– Három vagy négy napig, de lehet, többet. Van vendég?
– Kezdődik a szezon.
– Szervezetten jönnek a turisták?
– Igen. Ti újságírók, hogy dolgoztok? A cikket itt íród meg, ez a három nap alatt?
– Dehogy. Csak jegyzetelek. Az egyháznál és a polgármesternél szoktam kezdeni.
– Mondok annál jobbat. – Kissé ferdén nézett rám, majd folytatta. – Előbb menj be a könyvtárba.
– Mit találok ott?
– Inkább kit. Erika a könyvtáros… Ma péntek. Kedden és pénteken tíztől háromig van nyitva a könyvtár. Erikát ott találod. Ismered Erikát? Már hogyne ismernéd! Nála jobb útbaigazítót nem találsz. Az egyházirodán is mindenes.
– Erika? Ferenczi Erika?
– Igen, ő. Biztos örül a találkozásnak. Már dolgozik, pedig csak két éves a kislánya. Mindenhova bejáratos, eleven egy asszonyka.
Szöghajúnak nevezte apám Erikát. Nem szőkét mondott, mint a többi szőke lányról. Nem tudom miért, de valami oka csak lehetett rá. Elhajtottam a könyvtárig. A Corsa motorját a templomtól kicsit odébb állítottam le, és gyalog fordultam vissza az iroda melletti, könyvtárnak fenntartott épületbe.
Vagy öt éve lehet, hogy utoljára láttam Erikát. Nem volt férjnél. Egy egész délutánt beszélgettünk át kettesben: életünkről és az elképzelt jövőnkről. Fele délutánt a Fácán fogadó teraszán, másik felét pedig a tó partján. Céljainkat mondtuk, amik sehogy se akartak találkozni.
Meg kellett volna kérjem a kezét? Biztos. Mindenki úgy látta, hogy egyek lehetnénk. Megfordult fejemben, és valószínűleg rendjén lett volna, csakhogy akkor nem vonzott a családalapítási vágy, igaz, most sem. Szelíden simogatott az élet, lubickoltam a kék ég alatt, ha nem is tündökölt mindig egyforma kéken felettem. Sokat teketóriázok a dolgokon, ahelyett hogy valaminek az értelmét lássam. Erikán még a bolond is látta, hogy szerelmes belém. Én se voltam vak, csak ostoba.
Gyógyítható seb egy elveszett szerelem? Lesz-e valamikor is a múlté, teljes feledésben, ami már nem hoz lázba csupán csak egy név, és semmi más említésén?
Ismerem a marását. Később – miután gyerekes ábrándjaim elmúltak – Katit hívtam volna az udvarba, csakhogy Kati egyre gyakrabban maradozott el mellőlem… Ismerem a marását.
Erika, bocsáss meg, dologgal jöttem.
Az asztalnál ül papírok fölé hajolva. Arca ugyanolyan kacér, mint régen. Az első pillantásából, ami majd találkozik az enyémmel, tudni fogom, miként méricskélnek engem.
A könyvtárnak berendezett szoba közepén egy kisgyerek játszik. Jókora babos labdát gurít a könyves polcoknak. A labda visszapattanásában leli élvezetét, csodálkozó szemmel mered rám, majd anyjára néz, közben rájuk szólok:
– Jó napot a lányoknak!
– Ni-csak… A Bodor fiú!
– Én lennék az, szia.
– Szia, rég láttalak.
Közelebb lépek, az asztal előtti széket megigazítom magamnak, és leülök Erikával szembe.
– Szabad lesz?
A kisgyerek zavartalanul folytatja a labdázást, Erika mosolyog.
– Szabadság?
– Nem… Munka. Józsi azt mondta, forduljak hozzád.
– Miről van szó?
Mint imént Józsinak, Erikának is elmondtam látogatásom célját, csak a kísérő zene változott: elkerülhetetlen ne kérdezni a családról meg a gyerekről.
Egyikünk se ért rá azonnal, én siettem anyámhoz, mielőtt még rám csönget, Erika pedig be fejezni a megkezdett munkát még idejében. Férje csak később jön meg a munkából, de a gyereket le kell fektetni. Elkérte telefonszámom, azt mondta, ne menjek senki máshoz, ha hamarabb nem is, hétfő délre nyélbe üthetek mindent.
– Sok pénze lehet a lapnak, ha a mai internetes világban kiküldnek valakit egy ilyesmiért… Kár, hogy itt nem kapható a magazin, belelapoznék, és megkeresném a cikkeidet.
– Azért minket sem vett fel a pénz. Ez az én szerencsém, mert nem kell számlát benyújtanom, sem a kajáról, sem a szállásról. De azt elmondom neked, hogy az évek során megszoktam a motelek pökhendis egyformaságát. A magazinból, ha előre tudom, hoztam volna néhány példányt, de se baj, ígérem, küldök majd postán, megháláljam valamivel fáradságod.
– Várom.
– Abban igazad van, hogy az interneten is el lehet intézni a dolgokat, de nem csak egy hazalátogatást eszközöltem vele, az egésznek van egy lényege is.
– Éspedig?
– Kell egy interjú. A Falcsáky család…
Erika arca kissé megdermedt, előbb elgondolkodni látszott, majd hosszan a szemembe nézett, és fokozatosan átmeneti kifejezések hullámzottak végig rajta. Egy fintoros, felnyársaló tekintetnél állapodott meg. Csak nézett hosszasan és hallgatott. A szobában mintha felerősödött volna a gyerek ritmusos, örömteli visítása.
– Van egy főnököm, akivel szavak nélkül is értekezek. A lényegtelen és mögöttes beszédet elhagyjuk. Mi ketten nem gyakoroltuk, de ha ő lenne most előttem, a „megérdemelnéd, hogy pofon vágjalak”-ra keresném a választ.
– Értelmes főnököd van. Most nem ígérek, de este felhívlak.
– Arany vagy!
– Tűnj el!

*

Sírt. Nem apadtak könnyei, vállamra borult és sírt. Azt mondta, a boldogságtól. Attól a kevéstől, amiben része lehet.
– Na de, kerülj beljebb, ne törődj az én bánatommal… Éhes vagy, ma péntek, bab leves van, de mondd, mit szeretnél… Jóságos ég! és milyen autód van! Azt mondtad, kedd reggelig maradsz?
– Csak egy ócska Corsa. Kedd reggelig maradok – mondtam, és újra megöleltem.
Terített, és elém tette az ebédet, bab levest, második fogásnak rizsest kolbásszal.
– Miket szoktál enni Bukarestben, olyan messze vagy tőlem, nem látlak.
– Jól vagyok, anyám. Sokat dolgozok. Tudok egy kantint, ahol olcsó a kaja, és jó.
– Szegény fiacskám… Kerítenél egy asszonyt magadnak… Mit mondtál, rólunk fogsz írni?
– Igen, a községről és Falcsákyékról. Tudsz valakit a Falcsákykból?
– Már rég elköltöztek innen. Amikor gyerek voltál, voltak erre, úgy hallottam. Aztán a kastély annyira tönkre ment, sok pénz kellene. Büszke vagyok rád, csak ne lennél olyan messze. Valamikor unokával képzeltem el vénségemet.
– Nem vagy vén, édesanyám. Még várok, lefoglal a munkám, Bukarestben az eget súrolja a lakások ára.
– Itthon is ellennél. Tudod, hogy van az anyákkal, de ne legyek önző, ha neked jó, akkor boldog vagyok. Mégse vagy a tengeren túl, mint egyesek.
– A tavaly nem jöttem haza, de megvettem az autót, gyakrabban jövök majd.
Pihentem másfél órát. Kifárasztott az út, a belsőszoba csendje és a vastag paplan hamar elringatott. Később kávéztunk. Fényképek kerültek elé, megelevenedett a múlt. Magunkat néztük, a rokonokat, ismerősöket, a brassói képeket, itteni osztálytársakat. Beszéltük, ki mivé lett. A régi teleket, ünnepeket, a forró nyarakat.
Némelyről fiatalon nézett vissza rám apám, én csak a derekáig értem – ő felőle kérdeztem.
– Gőgös. Miután meghalt tata és mama, hívtam, költözőn vissza, de még azelőtt is. Nem akar. Ha találkozunk, köszönünk egymásnak. Gőgös.
Felnőtt vagyok, de nem feszegettem a múltat, változtatni már úgysem lehet semmin.
– Holnap elmegyek hozzája.
– Jól teszed.
Szürkült odakint, amikor felriasztott a telefonom csengője. Jöjjek a Fácánba, mondta Erika. Szokássá vált, péntek este, aki teheti, a volt osztálynak egy része összeül sörözni. Egy kis szórakozás munka után, a szombat és vasárnap pedig hagyományosan a családé. Itthon vagyok, nem maradhatok el, és amúgy is, jó híre van a számomra, majd elmondja.
Összekaptam magam, mondtam anyámnak, hogy megyek a Fácánba, péntek este ott találkoznak a barátok.
– Tudok róla, községünknek mindig is sziklaszilárd fiatalsága volt. Nem mondtad, mit szeretnél holnap ebédre. Amíg aludtál beszéltem Ellával, ad egy jércét. Szereted a csirke mellet? Gombát készítek hozzá, ki telefonált?
– Erika, Ferenczi Erika.
– Az már nem Ferenczi. Férjes asszony minek telefonál neked?
– Nem tudtam. Amikor beértem Regelyére, megálltam a panziónál, és Józsi a könyvtárba irányított Erikához. A munkám, a cikk miatt. És most, ha jól sejtem, lesz alany az interjúhoz.
– Vagy úgy… Nem tudtad.
– Anya! Miket képzelsz?
– Semmit, fiam, csak tudod, majdnem két éve nem jártál itthon, és az első ember, akit felkeresel, az Erika.
Homlokon csókoltam.
– Ne aggódj, aranyos a lánya.
– Ezt vésd jól az eszedbe!

*

Törzsasztal látszatát keltette a Fácán teraszán egybetolt asztalsor. Nyolcan is lehetek körülötte ismerősök, legtöbbjük életemnek egy-egy része, akik mellől elsodort a sors. Arcvonásaik változtak, de szememben a lelkük örök-meztelen. Közel léptem, és üdvözöltük egymást.
Erika bemutatta a férjét. István más faluból való, most ingázik a munkahelyére. A régi töltőállomáson villanyszerelő, és Erika azt mondta, hogy udvarolnom kell férjének. Nem értettem.
– Autóval jöttél?
– Bukarest is falu, Regelye miért ne lenne az? – válaszoltam.
– Délkor beszéltem Klárával.
– Ki az a Klára?
– Pszt! Falcsáky Regina unokája, és ebben-abban besegít neki, mert Regina kilencvenegy éves. Mielőtt hívtalak, akkor telefonált vissza. Szerencsés egy ember vagy te, hallod-e?
– Tudom, de azért mond el, hogy most miért?
– Miután Klára megmondta, hogy Bodornak hívnak, Regina azt válaszolta, hogy ismer, és vasárnap az istentisztelet utánra vár. Brassóban lakik.
– Brassóban? Brassóban hol?
– Na, te együgyű, látod, ezért kell udvarolj Istvánnak, mert nem egyedül mész! Én vezetlek be Reginához, és a férjem nem jön. Más tervei vannak, kettesben megyünk.
– Nő a tartozásom.
– Nő hát! De leróhatod, ha egy nagyszerű cikket írsz, és elküldöd a magazint, meg azokból a régiekből is egypárat. Ha rendszeresen hoznál belőlük, megtartanám a könyvtárnak, hadd olvasson más is!
Agyam elsőre valahogy nem fogta fel a dolog velejét. Rutinszerűen elsiklottam afelett, amiből másvalaki természetszerűen az emberi ösztönt következteti. Életem naivságai meggyőződéseimből fakadnak. Másoktól eltérően én papíron szoktam fecsegni, ahol csakis a szavak pontos értelme nyerhet utat. Elemi szinten kerülöm az olyan embereket, akiket társadalmi berögződés vezet. Nincs füst tűz nélkül – aztán lehet bármekkora barom hazugság.
Hogy nálam egy hajszálnyival később esett le a tantusz, okot adott a beszédnek, melynek akaratlanul is a témájává alakult a hűség.
Istvánnak látszólag nem esett jól a többiek csipkelődése, de nem mutatott ellenszenvet. Mindenki egyet értett azzal – függetlenül attól, hogy házas volt, vagy nem –, hogy bizalom nélkül az egészet megette a fene. Az ember tudatában van, és a megérzése sok apró előzménytől érlelődik. Szüleink kerültek szóba, mint példa, és vélemények vágtak véleményekbe, miszerint ma, egy emancipált világban változtak a felfogások.
Mindenki mondta a magáét. Érdemes házasodni, mikor érdemes házasodni? Húszas éveinket zárjuk, férfiak vagyunk, nők vagyunk. Általában az ember párra talál, kik hamarább, mert szép a szerelem, kik később, mert egymásban keresnek menedéket, de fiatalon még hosszúnak tűnik az élet.
Aztán hirtelen Elek fordult felém:
– Mit éreztél, milyen érzés volt, amikor elváltak szüleid?
– Nem hittem, hogy komoly. Hogy majd visszaáll minden…
– Egyszer az oszink félrehívott, és mondott valamit rólad.
– Megváltoztál akkor – mondta Gáspár, – a barátok már csak megérzik. Ötödik elején mintha kicseréltek volna.
– Á! Kamaszodtunk.
– De te már nem az voltál, akivel a vakációban csatangoltam, azt hittem, haragszol rám valamiért.
– Mindenkire haragudtam.
– Frászt raktál belénk az év végi ünnepélyen. Készülődtünk a színpad mögött, a tanítónéni megszólított téged, figyelj, aztán szerep közben sült ki, hogy nem vagy sehol.
– Távol ültek egymástól apám és anyám, hogy mit is kellett volna mondjak a színpadon sehogy se jutott eszembe. Úgy ahogy voltam, jelmezben szöktem el. A kastélyba mentem.
– A szerep nem állt le. Először csak apád és anyád kereset. Aztán egy félóra múlva már riasztottak mindenkit. Úgy emlékszem, kemény fagy volt akkor.
– Gyerekes dolgok.
– Nem hinném – szólt közbe Erika. – Hetedikesek lehettünk, egyszer vagy kétszer meglestelek. Ötödik osztálytól kezdtél a kastélyba járni?
– Azt hiszem, igen, miután elváltak anyámék. Az ünnepről a kastélyhoz szöktem. Hetedikben utáltam apámat, amiért megcsalta anyámat.
– Tessék?! – csodálkozott Elek.
– Hát mert apámnak volt egy kalandja, azt se tudom kivel, de nem innen valóval, anyám lemocskolta. Nem voltam otthon, elküldtek anyóékhoz, egész délután veszekedhettek. Nagyon csúful, mert azután elváltak.
– Apád, ha valamit is tett, nem elég ügyesen tette. Anyád rafináltabb volt.
– Mit mondasz? – néztem értetlenül Elekre.
– Anyádnak volt valakije.
– Ezt meg honnan veszed?
– Egy nagybátyám lakott Tusnád környékén. Agglegény maradt, egyedül élt, ő volt a család fekete báránya. Azóta elköltözött valahova Temes megyébe, nem is tudom, él-e még. Én és a nővérem gyerekek voltunk. A nagyvakációban, amikor anyánk látogatóba ment a testvéréhez, magával vitt minket.
– Hallgatlak, hova akarsz kilyukadni.
– Örömmel vártuk, mert nagy élmény volt. A bátyám házában és körülötte, meg a csűrben, mindenféle limlom, régi dolog állt halomra. Engedte, hogy kutakodjunk. Kincses szigetnek képzeltük, és Monte Cristo-t játszottunk. Ládák, kofferek. Csontból faragott tárgyak kerültek elé: pipa, sakkfigura, elefánt, magasra emelt ormánnyal. Néha történeteket is mesélt nagybátyám nekünk, szeretett minket. Álarcok lógtak a falakon, fekete is, afrikai. Azt suttogták, török pisztolyt rejteget.
– „Kihűl” a söröd!
– Hallgass végig!… Emlékszem, négyes szám volt azon rozoga fiákeren, amin mászkáltunk bent a csűrben. Alól a keréktengely felett a csomagtartóban kartondobozok porosodtak. Egyik dobozban a nővérem képeslapokra bukkant. Magához vette a dobozt, leült és nézegette. Csakhogy a képeslapok alatt tintával írt levelek is hevertek. A nővérem nem akaródzott tovább játszani. A fiáker csomagtartóján kuporgott, olvasott, és folyton kuncogott magában. Csak később árulta el, hogy elcsente a leveleket. Már nagyocskák voltunk, amikor megmutatta nekem is. Levél formában lettek írva, de nem küldték el soha.
– Azt akarod mondani, köze van anyámhoz?
– A legtöbb levélben nem szerepel név, aláírás sincs. Szeretkezések, erotikus vágyak és játékok vannak leírva részletesen.
– És akkor?
– Olyasmik vannak írva, mint: ágyamba várlak újra, csókolni akarom nyakad, bőröd, meztelen combod. Egy másikban pedig, az aktus átélését részletezi… A levelek közt van egy, amiről azt mondta nővérem: ez Vincze anyja! Abban Annának szólítja a nőt, akit az ágyába vár
– Hagyj már! Perverz egy ember volt! Álmodozott.
Egyszerűen nem tudtam anyámról elképzelni mindazt, amit Elek mondott. A felidézett levélfoszlányoktól vad szeretkezések jelentek meg előttem, amiket sehogy sem tudtam társítani az én gondos, szerető anyámhoz. Vagy mégis?
A beszéd átterelődött a szerelmi aktusra. Tünde túlságosan is nagyszájúan állította, hogy az bízza csak úgy jó, ha feldob az egekig. Egymás hallatán sorra megengesztelődött a társaság. Mit tegyen az, aki többre vágyik, mint amennyit párjától kap? Főbenjáró bűn? Most is, akár előzőleg, amikor a válást vitattuk, megoszlottak a vélemények. A közösség kultúráját vitattuk, amely jól ismeri, és halálos megfélemlítéssel fenyeget.
Nem szálltam vitába. Felbolygatott anyám „esete”, még ha nem is tudtam semmit biztosra. Aztán magamat szedtem elé emlékeimből, és azokat a bukaresti lányokat, akikkel összekerültem egyszer vagy többször egy-egy ünnepély vagy görbe est után. A fővárosban közelebb vannak a falak, még sincs fülük. Jelentett is valamit igazán valamelyik lány, vagy csak egy testet láttam magam előtt? Szép, fiatal női testet, amit soha nem tudtam magamba zárni görcsösen, majd gyöngéden végigsimulni minden hajlatán, ahogy egy megbékült szellő teszi, amikor a megvadult tengert nyugtatja, vagy a havasi rét magas fűszálait simogatja.
A megivott sörök hatásától, meg a lelki nyugalmam miatt kerültem a beszélgetést anyámmal. Lefeküdtem, és szombat reggel szándékosan későn keltem ki az ágyból. Hozzászokott mozdulatokkal, futtában kaptam be reggelimet. Dolgom van – mondtam anyámnak, és elsiettem hazulról. Mintha sejtett volna valamit, nem nyájaskodott szokása szerint, csak annyit mondott, hogy ne feledkezzek meg az ebédről.
Először a polgármestert kerestem fel otthonában, aki ígérte, hogy részletesen tájékoztat majd a község jelenlegi életéről. Tíz óra után az egyházirodába kopogtattam be. Rövid, kölcsönös kérdezősködés után itt is elértem célom. A pap hétfőre invitált, mert hamarább nem ér rá, és azt mondta, hogy akkor majd készségesen elkísér egy körútra, hogy fényképeket készítsek, közben feleleveníti jegyzeteimnek a múlt érdekesebb és fontosabb történeteit, fordulópontjait.
Siettem a dolgommal, nem voltam annyira ösztökélő, mint máskor. Elekkel kellett találkozzak, aki már várt rám a Fácán előtt. Beült mellém a Corsába, és elindultunk a szomszéd faluba a nővéréhez, Edithez. Edit Erikához hasonlóan férjes asszony. A férje szüleinél laknak, az udvarban, a hátsószobához hozzákötve építettek még egy szobát és egy kis konyhát külön bejáratra, ahol most fogadtak bennünket.
– Gyerekes dologként tartottam meg a leveleket. Aztán egyszer ki akartam dobni, de nem dobtam, mert tudtam, hogy eljön majd a nap, amikor érte jössz.
Edit szemüveget hordott, akárcsak öccse. Abban hasonlított egymásra a két testvér, hogy kiálló arccsontozatuk éles kontúrral rajzolta az örökölt, egyugyanazon vonásokat. Asztalhoz ültünk és kávéval kínált.
Kezemben tartottam az elsárgult papírt, többször megforgattam, és újra elolvastam. Kételyem hol erősödött, hol gyengült. Végül zsebre vágtam.
– Elvihetem?
– Persze, nekem semmi jelentősége. Mit gondolsz, anyád?
– Nem tudom. Lehet igen, lehet nem.
– Hány éve?
– Ha jól számolom, tizennyolc.
– Egy egész gyerekkor.
– Igen.
– Dobd el! Vagy jelent valamit?
– Nem. Ma már nem.

*

Szép pirosra sült a csirkemell. Petrezselymes burgonya és szósszal leöntött gomba volt hozzá a körítés. Szemben ültünk egymással, arcát néztem.
– Ízlik?
– Igen, rég ettem ilyen finomat. Bánod?
Néhány pillanatra az asztalra nézett, és csak azután szólalt meg.
– Azt, hogy megcsalt?
– Azt is.
– Nem.
– Te megcsaltad azelőtt?
– Igen.
– Tudta?
– Igen.
A porhanyós csirkehúst forgattam a számban és gondolkodtam, hogy megértsek valamit abból, aminek én is része voltam. Szavam elé vágott, mielőtt megszólaltam volna.
– Már rég azelőtt nem jól mentek a dolgok, fiam. Csak arra kérlek, ne vádolj senkit. Sajnálom, hogy apa nélkül voltál kamasz, de ezt akkor nem lehetett elmagyarázni.
– Bizonyára nem. Ebéd után elmegyek hozzá.
– Menj csak nyugodtan, jó ember. Gőgös, de jó ember.
A Corsa mintha örömét lelte volna a száguldásban. Tetszett gumiabroncsainak a Brassó felé vezető műút, miután két napig Szépregelye gödreit kerülgette. A nap oldalról sütött minket, sugara Erika lábára vetült. A szoknyát nem lehetett rövidnek titulálni, de ültében felcsúszott a térden felül, és most a napfénytől minden megvilágosodott az autó belsejében.
Az meglátszik az emberen, ha erőltetve nem odanéz, ahova amúgy nézne.
– Nem állíthatok farmerben Regina elé!
Elmosolyodtam. Kissé bosszúsan nézett rám.
– Lelkemet rá, hogy nem járkál ördög a fejemben – nyugtattam.
– Holtbiztos?
– Most már az.
– Hogy szidjalak: ti férfiak, mid egyformák vagytok!
Felnevettem.
– István is? – kérdeztem.
– Hm… István is.
– Pedig jó ember.
– Te is az vagy.
– Nem. Én nem vagyok az. Tollam nem szereti a szépet.
Kicsivel később még hozzátettem:
– Azt mondják, mára megromlott a fiatalság. Szerettél?
– Jókor kérded. Édes-keserű.
– Bocsáss meg, Erika, rossz vagyok.

5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2018-03-31 05:45 Gitáros

Gitáros képe
5

Először nézzük a kisebb-nagyobb hibákat, véletlen elütéseket.

elfogattam - elfogadtam
kitudja - ki tudja
tett vett - tett-vett

"Látni akarta, hogy cserélek-e naponta bugyit." - Ennél a mondatnál felkaptam a fejem, ugyanis a főszereplő egy fiú-férfi. Bugyit cserélni lányok szoktak, férfiaknál a "gatyát", vagy "alsót" kifejezést használjuk, "bugyit" gyakorlatilag soha, bár azt még el tudom képzelni, hogy felétek így is mondják. Minden esetre nagyon szokatlan volt, ezért is ugrott ki a számomra a szövegből.

" Nem tudom, ha lehet-e gyűlöletnek nevezni...". - Megint egy rád jellemző, kedves kifejezés, gyakorlatilag ma már teljesen kihalt a magyar nyelvből, senki nem használja, nálad pedig időnként felbukkan. Talán maradhat, de szerintem így azért elfogadhatóbb: "Nem tudom, vajon lehet-e gyűlöletnek nevezni..."

madzaggomolyag - szerintem madzaggombolyagot akartál írni
nagyon evett a fenne - a fene
publicisztika szakon folytattam Bukarestbe - Bukarestben
elkezdtem románul írni novelláim - novelláimat
Túl volt az ötvenöten - ötvenötön
bab leves - bableves (egybe)
Nyolcan is lehetek - lehettek
mond el - mondd el (felszólító mód)
apád és anyád kereset - keresett
az bízza csak úgy jó - biza (a "bizony" rövidített változata)
mid egyformák vagytok - mind

Szép kis lista, de könnyen javítható, és - szerintem - leginkább a figyelmetlenségnek, sietségnek tudható be.

Magáról a novelláról:
nagyon hosszú írás, komoly elhatározás kell ahhoz, hogy valaki végigolvassa, de megéri a fáradságot. Én becsülettel elolvastam, és azt kell mondjam - lehet, hogy túlzásnak hat a kifejezés, vállalom -, ez bizony színtiszta irodalom, tökéletesen ismered a tájat, a közeget, amiről írsz, az embereket, a szóhasználatot, a leírásaid plasztikusak, lényegretörőek, a párbeszédeid életszerűek, és az egészet belengi valami meghatározhatatlan báj, mintha egy rég letűnt világ utolsó krónikásának az írását olvasnánk.
Nagyon tetszett, élmény volt, és meglepő módon, a hosszúsága ellenére szívesen olvastam volna még tovább.

Erre bizony nem tudok mást adni, mint 5 csillagot!

Üdv!

Miki

h, 2018-04-02 07:24 bupber 81-Szomb...

Semmi sem mentheti a szöveget!!!
Kedves, Miki, köszönöm az olvasást, kissé megnyugodtam, mivel mondod: nem untattalak vele. (meg volt az interjú is, de kidobtam)
Semmi sem mentheti a szöveget, és nem is mentségül mondom, hogy ezt, úgymond egy megadott irány és „adatok” után írtam, amiket Tamás jelölt ki a számomra. (nem kis fejtörést okozott egy hozzávaló keret keresése meg a helyzetek megteremtése úgy hirtelenjében)
Ebből kifolyólag iparkodtam a megírással, viszont a napi rendelkezésre álló időmmel számolva, a három hét borzasztóan kevés számomra.
"Látni akarta, hogy cserélek-e naponta bugyit." – Ennél a mondatnál felkaptam a fejem.
Már az a „hogy” is annyira fölösleges, mint júliusban a nagykabát, és minden egyes mondaton végig kéne menni, lásd Obb véleményezését a János novellája alatt.
Viszont a „bugyi vs gatya”-ról nem tudom, hogy vélekedjek. Helyesség vagy pontosság? Minek írjak oda olyasmit, ami nincs? Csak azért, mert valamelyik agytröszt így kéri?
A gatya a magyar nyelvben azt jelenti, hogy két szára van. A nadrágnak mondjuk, hogy gatya, meg a hideg elleni alsó gatyának és annak az alsóneműnek, aminek ugyancsak két szára van, mint a labdarúgók alsó mezének. (ami a nyolcvanas években nagyon rövid volt)
Sokan vagyunk a férfi öltözőben, nem látok gatyát csak bugyikat. Akkor mi a francért írjak mást?
Na de ez a legkevesebb.
mid egyformák vagytok – hasonló elsietés vagy más elütés van benne. Ha csak ennyi, amennyit kiszedtél, azt nem is tartom vészesnek tizennégy A4 formátumú oldalon, de a mondd felszólítást direkt neked írtam egy d-vel :))))))
Viszont az ötvenötön az ötvenöten.
A novelláról:
Ha a riporter végül megírja azt a fasza riportot arról nemesi családról, és megjelenik abban a magazinban, majd átveszik a külföldi kiadványok, és a település egyik napról a másikra híressé válik, közben sötét dolgok derülnek ki a továbbra is hazajáró, oknyomozó riporter tolla nyomán, és a turizmus mint fősodor összefonódik a település lakóinak sorsával, az izgalmas mellékszálak pedig rendre fölfedik a tulajdonosok és a közrendűek bonyolult viszonyát, szerelem és megcsalás, bűnök és bűntények, megcsalatás és fondorlat és bosszú...Mind fölött és alatt pedig politika és hatalmi harc, hú, milyen izgalmas kisregény lehetne ebből! De akkor seggre lesz szükség, türelmes körmölésre, állhatatosságra és tervezésre. Vázlatokra, fejezetenkénti kidolgozásra, szövegátírásra (kidobásokra is), és végtelen gyötrelemre, orr- és szívvérzésig... (Bölöni Domokos)
Na ekkor lenne igazi irodalom!
Üdv., és még egyszer köszönöm véleményed.
Ja, a településre és a családra rákereshetsz.

h, 2018-04-02 07:36 bupber 81-Szomb...

És ja, még egyszer:
Egy madzaggomolyag végét a tengelyre erősítette. -- így szól a mondat, csak van egy közbevetés is.

h, 2018-04-02 13:34 Gitáros

Gitáros képe

Kedves Laci, kissé megleptél a válaszoddal, de körülményes magyarázkodás helyett nézzük a konkrétumokat:

"bugyi vs. gatya" problematika.
Hát, kedves Laci, itt bizony tévedsz.
Annak, hogy a "gatya" szó eredetileg mit jelent a magyar nyelvben, ma már abszolút semmi jelentősége nincs.
Rövidgatya, fürdőgatya, farmergatya, alsógatya, vagy röviden csak alsó (pl. boxeralsó) - ezeket a kifejezéseket naponta használjuk.
Azt, hogy egy férfi az alsóneműjére a "bugyi" szót használta volna, soha az életben nem hallottam.
Gimnazista koromban a tornaterem öltözőjében, később, amikor zenészként együtt öltöztünk-vetkőztünk a zenekar tagjaival, ez a szó el nem hangzott.
A "bugyi" szó férfiak esetében maximum óvodás, vagy kisiskolás korban hangozhat el, amikor az édesanya öltözteti a gyermekét.
Erről ennyit...

"Viszont az ötvenötön az ötvenöten" - Sajnálom, de ebben is tévedsz.
Mondok példákat.

"Tegnap részt vettem egy író-olvasó találkozón, összesen ötvenöten voltunk."

"A barátom túl van az ötvenötön, de letagadhatna minimum tíz évet."

Mondd ki hangosan - két dével, hahaha! - hogy "túl van az ötvenöten", rögtön rájössz, hogy nagyon rosszul hangzik, és egyébként sem helyes. Megdöccen, idegenül hangzik a mondat.

Magáról a novelláról:
Tudod, Laci barátom, engem abszolút nem érdekel, hogy egy novella milyen körülmények között, és milyen előzmények után születik meg végül.
Mindegy, hogy egy faluvégi kis ház konyhaasztala fölé görnyedve, vagy egy nagypolgári lakás dolgozószobájában írta-e meg a szerző, és az sem, hogy felkérés, vagy saját kútfőből kipattant ötlet van-e a háttérben.

A végeredmény az érdekes.
Éppen ezért mertem leírni, hogy "ez bizony színtiszta irodalom", most annyit tennék hozzá, hogy a "tényirodalom" fajtájából, aminek a 60-as, 70-es években volt egy nagyon nagy felfutása Magyarországon, amikor egymás után születtek a jobbnál-jobb könyvek, amelyeket a szerzők egy-egy tájegység tökéletes ismerete után, szociológiai pontossággal, ugyanakkor regényformába öntve írtak meg.

Egyébként tényleg olvastam volna még tovább, és nem bánnám, ha egyszer megírnád a folytatást.

Elnézést, de még egy észrevétel a "madzaggomolyag" szóval kapcsolatban.
Itt is tévedtél, ne haragudj, ahogy mondani szokták, "ez nem a te napod"...:)
Idézet a netről:

"gomolyag": Füstnek vagy más légnemű anyagnak sűrű, egymásba kavargó, gömbölydeden alakuló tömege.
"gombolyag": Gömb alakú csomóba tekert cérna, fonal, selyem.

A két kifejezés tehát nem felcserélhető, egészen mást jelentenek.

Ölellek.

Miki

h, 2018-04-02 14:41 bupber 81-Szomb...

Pont ezért írtam, hogy a szöveget nem menti semmi, mert csak a végeredmény érdekes, ahogy mondod.
Két választásom van: Vagy elköltözök Budapestre, vagy felkérlek tesztolvasónak, ha a továbbiakban még megragadom a tollat.

h, 2018-04-02 15:31 Gitáros

Gitáros képe

Ha megtisztelsz azzal, hogy felkérsz "tesztolvasónak", annak csak örülni tudok...:)

Egyébként azért foglalkozom annyit veled és az írásaiddal, mert tehetségesnek tartalak, és emberileg is szimpatikus vagy.
Üdv!

Miki

szo, 2018-03-31 15:42 Bjursta

Bjursta képe

Kedves barátom.

Hogyan is kezdjek hát neki.Ez egy jó írás, olyan fajta írás - ő és a testvérei - ami utat vág a sziklák között, mint a folyó, ezer és ezer év alatt, mert a nyelve súlyos, a sodrása kitartó, lassú erőteljes és nem szűnő, mint maga a folyó.
Én ennek az írásnak nem veselkednék neki mégsem, akkor, ha nem tudnám keletkezése okát, mert bár értem a nyelvet, de csakúgy mint Kemény Zsigmond nyelvét, kettőszáz év távlatából köszönő nyelvet. Értem, de már nem beszélem, és így azok a fordulatok amik sajátjai, nekem inkább kibukkanó sziklák, nem is göröngyök, azon átlépnék, de sziklák. Sem megmászni nem tudom, sem nagy veszteség nélkül megkerülni.
Mit mondhatnék, örülök hogy a felvetett ötletem ilyen írást hozott. Sokkal árnyaltabb a kép az emberről aki a történet közepe, sokkal inkább az, mint én annak gondoltam volna. De, bár a konfliktus feltárul, a megoldás, ha van, kicsit elveszett a lassú sodrásban. Megbocsátani, vagy gyűlölködni? Bár a gyermek nem gyűlölheti egyik szülőjét sem, bármit is tesz vagy gondol. Vagy a párhuzamos-hasonló csalásban részt nem venni, ez lenne a megoldás? Lehet, így lehet.
Köszönöm.
Javaslom, hogy az ajánlást vedd le az elejéről, teljesen, vagy tedd a végére, az elején nem szükséges ez.
Annyira más nyelvet beszélünk, annyira.

"Segítsetek a géppuskásnak!"

h, 2018-04-02 07:33 bupber 81-Szomb...

Kérhetlek rá, hogy azokból a sziklákból vagy három-négyet kiszemezzél nekem, ha már olyan sok van? (teljes bekezdést kérném, és a szikla megjelölését)

szo, 2018-03-31 20:34 Suana

Végigolvastam!
És a folytatást is szívesen olvasnám.
Tetszik ez a stílus, szeretem ezt a hangulatot. Az itt-ott megjelenő egyedi szóhasználat kimondottan tetszik.

Kár, hogy ritkán olvashatunk Tőled.

:)

Üdv: Sz

h, 2018-04-02 07:51 bupber 81-Szomb...

Köszönöm az olvasást és a véleményt.
Ez egy gyors-talpalás volt. Tíz hónapja nem írtam semmit. Néha leülök, de nincs idegem rá. Leromlott az agyam, a szókincsem is mintha odaveszett volna. Egy-egy egyszerű szónál perceket gondolkodtam, aztán odaírtam románul, majd később cseréltem.
Talán valamikor visszajön nyugalmam.

h, 2018-04-02 12:45 Bjursta

Bjursta képe

Elsősorban előrebocsátom, hogy 63-ban születtem Budapesten, azóta nem is nagyon mentem sehová innen. Ezt a nyelvet ismerem, és ezt is beszélem - ami ettől eltér nekem idegenes hangzású - még valamennyire ismerem az alföldi nyelvjárást, tájszavakat, kifejezésmódokat, itt élnek - éltek rokonaim - ennél kevesebb mértékben a határon belüli egyes nyelvjárásokat részben a katonaság, részben egyetem okán. Alapvetően előítéletes vagyok és a legkevésbé vagyok nyitott más dolgok befogadása iránt mint amit már ismerek.Ez gyakorlatilag jellemhiba.

Ezek után a következők lennének:

Újra sírt, és ettől én is újra rühellni kezdtem a lelkem mélyén jelentkező furdalást, mert tudtam, nem lesz másként se holnap, se azután. Személyes dolgaim örökös halasztásban vergődök… Amúgy is – bármihez mérve – még ideje előtt rám csönget, az alkalmat is mintha monitoron lesné, fél órát dobol ujjam az asztalon utána az időközben elpuskázott gondolatfonalért, akár szerény albérletem négy fala közt dolgozom, akár bent a szerkesztőségen.

A lelkem mélyén jelentkező furdalás. Én lelkiismeret-furdalásként, vagy lelkifurdalásként ismerem, másként nem használom, a forditott szórend inkább költői fordulat lehet.
Az első bekezdés alapján valahová az 1860-1910-es évekre tenném a történetet, nem tudom miért, a szóhasználat miatt, gondolom. ( kivéve a monitor)

Lekapcsoltam a mobilt, és oldalvást pillantottam Adrianra, a főszerkesztőre.

Az "oldalvást" , szerintem tájszó, vagy nem, esetleg kevésbé használatos, de ismét régies.

"szakmazseni" - saját alkotás?

Kockamintás flanelingek tucatja lóghat otthonában, színesebbnél is színesebb, ezekből ölt kopott farmeréhez nap mint nap.

Azt igy biztosan nem szeretem - nem jó a fülemnek. Kockás mintás, - kockamintás - vagy " kockás", flanelingek tucatjai lóghatnak otthonában - miért otthona ? lakása inkább - ezekből ölt kopott farmeréhez nap mint nap - "ölt fel egyet" - de leginkább felvesz egyet, vagy vesz fel egyet. Választékos de régies.

"A kijátszás, az előre megfontolt lépések, minden pofonegyszerű volt, de emberem nem vállalta a nevét, és a bizonyítékot – az eltörölt szatellitvállalat szerződését – se hozza a szerkesztőségbe egy hipp-hopp felfedezett unoka, mint a filmekben."

Mi az a "kijátszás"? A cselekvés előre meghatározott lépései? A mondat nagyban emlékeztet saját mondataimra, amik nagyon bonyolultak gyakran.
"az eltörölt szatellitvállalat szerződését" ezt értem, ha megmagyarázom magamnak, amúgy nem használatos. Ha már, akkor jelen szóhasználat szerint: off-shore, vagy egyszerűen kapcsolt vállalkozás, vállalat, gazdasági társaság.

Egy ankétom jutott kátyúba. - Értem, de nem használatos. Én megbeszélésnek fordítanám, ha nem az akkor nem is értem.

– Elugrott a nyúl?
– El.
– Mindig ez van… Tedd félre. Körbeszaglászok, kinek zsebébe futnak a szálak. Majd a választások előtt begyújtunk alája.

Érteni értem, de csak mert lefordítom, illetve kikövetkeztem a képek jelentését. Nem használatos. A "begyújtunk alája", egyáltalán nem. Alágyújtunk, de még inkább: befűtünk neki.

Vesd be sármod és tehetséged, mert az interjú nem belföldnek kell szóljon. Érted?

"Vesd be a sármod és a tehetséged, az interjú nem a belföldnek szól." - így inkább, de akkor se logikus, mit számít kinek szól, a sárm az sárm.

Amikor elhaladtam előtte, a portás a fejével biccentett. - Ez más, itt csak szerintem nem kell a feje. Mivel biccentene? Kezével int, lábával fut, fejével biccent.

Elindultam az autóm irányába. - Majd elhaladtam mellette és meg se álltam, míg oda nem értem. Az "autómhoz", inkább.

"egybéliségünkről," egy gondolom az egyívású párja, egykorú, tetszik a szó, csak nem használatos, régies, inkább helybéli szó.

Előkészületem meghozta gyümölcsét. - Ez kicsit túlzó. Egyszerűen felkelt a pali, nem? Egyébként Robinson Crousoe mondott ilyeneket, amikor hetedik évén a szigeten kisarjadt a búza tavasszal. Régies.

Eszembe ötlött, hívjam fel anyámat.
Eszembe ötlött hívnám fel anyámat.
Eszembe ötlött felhívom anyámat.
Gondoltam felhívom anyámat.
Ízlésbéli kérdés, nekem az első változat kiütközik a szókészletemből. Nem nagyon, kicsit, de mire ide eljutottunk már eléggé a sokadik.

Eszembe ötlött, hívjam fel anyámat. Biztos örül a hangomnak, izgatottan készülődik, ha megtudja, hogy hazafele tartok. A téli ünnepeken nagyon várt, és ez még fagyosabbá tette napjaim. Hideg járta lelkem, nem lehetett egyszerre menni is, maradni is. A havazásra fogtam a dolgot, megértette, és megkönnyebbültem, de csak egy percre, mert akkor napokig tartott lelkem mélyén a furdalás.

Maga a bekezdés is kétszáz éves utazás - és megint ketté szelődött a furdalás.

Másnap este eljött még egyszer – és utoljára – hozzánk. Két táskába csomagolt, mogorván tett vett. Engem… Mintha nem is lettem volna jelen. Felemelte a hangját, és a szájából csattogtak a szavak. Anyámat esztelennek nevezte; nem láttam még erős feldúltnak, mindig kedves volt hozzánk. Anyám csendben figyelt, néha mormolt valamiket, de csak úgy maga elé, a lator szót viszont érthetően.

Ha az anyukája most ötvenöt, akkor ez a történet mikori? Kb húsz évvel ezelőtti, igaz? Az 1990-es évek vége. Leírva Móra Ferenc-i kornak hangzik, 1930-as évek Mo.- alföld, elszigetelt falu, vagy tanyás körzet. Csakúgy mint a következő négy öt bekezdés. A "szatócs" Mo-n a negyvenes évek óta nem létezik.

Másodév elején összeakaszkodtam a mosdóban egy, már harmadéves, előző évben túlzottan ötletbugris diákkal. Szó nélkül estem neki. Megragadtam ingét a mellén és a falnak löktem, majd átkaroltam nyakát.

Az öteltbugris-t nem is tudom lefordítani, gyanítom hogy valami gazemberség, de nem ismerem a szót.

Azt mondtam neki, ha még egyszer bántani merészel, éjjel elvágom a bicskámmal. - "elvágom" ?

Ez a rész a novellának teljesen olyan mintha valamikor vagy a 30-as években játszódna, vagy a hatvanas évek szegényparaszti közegében. Az eltérő idő és a szóhasználat diszkrepanciát okoz.

Befolyásol ez valamit is szeretetünkben azok iránt, akiket szeretünk? Megmondhatja valaki, szerencsés vagy szerencsétlenebb az a gyerek, aki csonka családban nő fel, mint aki olyan családban szenved, ahol nincs béke? Van joga ítélkezni akkor vagy később? Tudhatja-e mire vezetett volna a másik út? Két embert nem lehet úgy különválasztani, mint sót a víztől.
Nem vagyunk egyformák, és életünk mégis csak a sajátunk. A szívek se egyformán szabadok. Vajon apám lelke mindig vele volt, vagy néha nélküle távozott?

Valójában ezért volt érdemes megírni a novellát, ezekért a kérdésekért, első a szituáció, - konfliktus, dráma - azután kérdések,a felismerés , majd a megoldás - ha az ember iró akkor pláne. Benne van -e a válasz a kérdésekre az írásodban?

Elmosolyodtam. Kissé bosszúsan nézett rám.
– Lelkemet rá, hogy nem járkál ördög a fejemben – nyugtattam.
– Holtbiztos?
– Most már az.
– Hogy szidjalak: ti férfiak, mid egyformák vagytok!
Felnevettem.
– István is? – kérdeztem.
– Hm… István is.
– Pedig jó ember.
– Te is az vagy.
– Nem. Én nem vagyok az. Tollam nem szereti a szépet.
Kicsivel később még hozzátettem:
– Azt mondják, mára megromlott a fiatalság. Szerettél?
– Jókor kérded. Édes-keserű.

Ez szép. Soha nem beszél így ember, de szép. Önálló darabként is szép. És az utolsó sor nem kell.

Nem vehetem végig az egészet, kötözködésnek gondolnád, de abban van az ellenállás, hogy nekem a Rozsdatemető a szöveg, a "Régi idők focija " a film, és a régi P. Mobil a zene, meg a Hobó. A gyár, a város, az utca, a sínek, a daruk, az olajos kezek, a városi kocsmák, a poros hivatalok, a tricotage, a Moszkva tér, a nyolcvanas évek Budapest. Nagyon más nyelvet beszélünk, nagyon más világban nőttünk fel. A nyelv nem köt össze, te a magad világát írod saját szavaiddal, én a magamét látom. Megismerhetném a te világodat, de a nyelv nem sokat segít sajnos. És már öreg vagyok. Csak akkor tudna áthatolni a zártságomon ha az én nyelvemen szólna. Aligha várhatom ezt el.De néha azért megpróbálom. Meg én.

"Segítsetek a géppuskásnak!"

k, 2018-04-03 06:09 bupber 81-Szomb...

Köszönöm a rám fordított időt.
Most értem hol helyezkedik nálad a novella szövege. (többé-kevésbé ismerem a nyelvezetet, ami a tiéd, előző mondatom is eltér attól, de azért gondolom nem kell fordítsak)
Nem tudom, mit válaszoljak. Most kettesben végig szőrözni értelmetlen. Újra olvasva látom, hogy sok helyen suta a szöveg. Inkább ezzel a jelzővel illetném az egészet.
Tényleg ez lenne az utolsó novella, amivel ringatnám magam, de úgy érzem, a bekezdéseket ízlés különbözet is aláaknázza.

k, 2018-04-03 06:41 Bjursta

Bjursta képe

Kedves László!
Alapvetően nincs ezzel a novellával semmi baj, leszámítva amit te magad is érzel. Alapvetően az a nehézség, hogy én ezt a fajta megközelítését kevésbé szeretem. Ez valóban inkább ízlésbeli kérdés.
Viszont szerintem a novellában adós maradtál azzal ami a feladat ténylegesen volt. A konfliktus: - Gyűlölöm apám, mert megcsalta anyámat és elhagyta, de kiderül, hogy fordítva volt. Ahogyan a kérdéseket feltetted, az volna a lényeg, pontosabban az arra adott válasz. Ezt kevésbé találtam meg. Ha benne van világíts rá kérlek - egy fajta megközelítését láttam, a saját sorsban a megcsalás elkerülését - ez lehet megoldás, csak úgy éreztem, ez mintegy véletlen, mellékszál a novellában.
A környezet leírása kevésbé fontos nekem, de ez megint ízlésbeli dolog. Kissé elvitte inkább a szituációt semmint megerősítette. De a dráma fontos lenne.
A "forditástól" ne bántódj meg, mondhatnám, hogy értelmezés, de sok helyen tényleg meg kell magyaráznom magamnak, hogy továbbhaladjak, és sajnos én nem tekintem ezt a szöveg bájának, hanem nehézségnek, amivel nem is mindig akarok szembe szállni. De ez csak én vagyok. Másnak bizonyára nem okoz ez nehézséget.

"Segítsetek a géppuskásnak!"

k, 2018-04-03 10:28 bupber 81-Szomb...

Jól látod, a dráma, a drámaiság nélkül nem ér egy sapka szart.
Csakhogy, a szitu, ami elé tettél engem, mást nem tudott kihozni belőlem. Ez az én premisszám a helyzettel kapcsolatosan.
Hogyan reagál valaki tizennyolc év után, amikor megtudja, hogy szülei elválásának okát rosszul tudta?
Én az őszinteséget választottam: rákérdez anyjára.
A novellában felvetett kérdések válaszolatlanul vannak hagyva, a válasz a cselekvésben van, vagyis nem tesz semmit, tudomásul veszi.
Azért egy intelligens pasiról van szó, mit tegyen? Kezdjen dühöngeni?
Lehet, egy útszéli alkoholista, aki az anyával él és ráadásul élősködik, másként csattan, de azt a helyzetet is ecsetelni kell jó előre, hogy képet kapjon az olvasó.
Lehetett volna családos, gyerekkel, aki csak egyszerűen a szomszéd utcából látogat haza egy szombat este. És ez is kétfelé osztható: az ő családjában jól mennek a dolgok, vagy pont ellentétesen, az ő családjában is felvetődött már a hűség kérdése, akár történtek is dolgok.
Mit lehet ilyenkor mondani egy anyának? Az olvasó lehet, egyetért véleményemmel, lehet, megfogalmazza a sajátját.

k, 2018-04-03 10:47 bupber 81-Szomb...

Mert ugyebár: ponyva, avagy csirkemell gombával az élet, ha netán eddig nem volt elég tiszta.

k, 2018-04-03 11:13 Bjursta

Bjursta képe

Ez igy kérlek szépen túl egyszerü lenne. :)

Nem bízzuk az olvasóra. És a konfliktus konfliktus. Szerintem elég markáns egyébként , de ez megítélés kérdése.

Túl lágy így.

Az embernek alapvetően van viszonya az apjával - ha fiú ha lány nyilván kicsit más , ezért lett volna jobb ha gyerek itt lány, talán - de erős a viszony. Az apa az istenekkel van egy szinten. Ha kicsit nagyobb az ember, akkor már mérlegel.

Elhagytad anyámat akit szeretek, te egy gazember vagy, leléptél látni se akarlak soha amig élek - a soha nem létezik, túl végletes, itt azt jelenti , felhivhatnál apám, vagy jöhetnél, kéretlenül is - de mondjuk - soha. Anyámat szeretem, azóta még jobban - ezt lehetne cizellálni, attól függ mennyire erős személyiség az anya,- mert lehet, hogy nem szeretem. Megyek meglátogatom, találok egy levelet - anyámról építgetett képek kicsit megrendülnek, megdöbbenek, nem akarom elhinni, mérges leszek, alkudozom, beletörődöm. Ez a gyászreakció. Mindezt a leves és a desszert között kell lebonyolítani. Én csapkodnék, felborítanám a szép - rohadt - herendit amivel csak akkor, ha vendégek..., meg csak nagyzolsz itt ezzel anyám. Jó, jó, fogd be a szád, hallgass... nem hallgatok, és különben is akkor te így meg úgy és velem ezt meg azt. Jó, jó. El kell neked mondanom valamit anyám...- bármit ami nem a levél - egy gyerekkori akármit,- Aha, te már akkor is jobban szeretted apádat. - valami törés zúzás, lelkileg legalább. A végén - az ember nem a haragudhat az anyjára, az apjára se. Mindenki saját életéért felelős. Írsz apádnak egy levelet, hazafelé kidobod , mert azt azért mégse.

Ehhez képest te megkérded anyádat, elmondja, mindenki nagyon rendes ember, és mész interjút csinálni azzal a nővel akit legszívesebben meg ....izé , de nem. ( amúgy miért nem? ) Hát mire figyel a karaktered? A Corsára, a biztonságos megélhetésre? Csak legyen szépen nyugodt mindenki? Vagy derüljenek ki a múlt sötét titkai MÁSOKRÓL, és fedjék be a jelen sötét titkait RÓLUNK? - a régi dolgokkal már uyge amúgy se sokat lehet csinálni, csak nézőpont kérdése mit teszel vele. Bár ez éppen nem is rossz párhuzam.Újságíró dobáljon köveket tavakba, olykor tükrökbe, nem?

Hát ezért lágy nekem kicsit. És az élet lehet csirkemell gombával, de arról mit mondasz el - csak ha mérgezett nem? Kicsit mérgezett az élet-csirke-gomba, teszünk erről.

Igy kb. Különben túl egyszerű volna. Te nem vagy kezdő, nem az a kérdés hogy le tudsz e írni egy mondatot, nálad konkrétan az a kérdés, hogy mit irsz le, és miért.

Bocs, ha elragadtattam magam.

"Segítsetek a géppuskásnak!"

k, 2018-04-03 11:32 bupber 81-Szomb...

Sőt!
Ezt viszont miért nem írod meg?

k, 2018-04-03 11:39 Bjursta

Bjursta képe

Mert kíváncsi voltam te mit teszel vele, éppen az ellentétes világfelfogás miatt. De te elkerülted. Ami egyébként teljesen illik szerintem a világképedbe, lehet, hogy túl jó ember vagy, lehet, hogy nem érezted meg a konfliktust. Lehet, hogy éppen a fentebb - vagy lentebb - már nem tudom, írtak miatt szemérmességből nem tudod megírni, mert nem sajátod. Nem tudom. Ha nekem adnál egy feladványt a falusi létből lehet én se tudnék mit kezdeni vele. De biztos, hogy emberek közötti viszonyra vinném ki a a dolgot. A dráma ott van - a táj kevés drámát ad.
Gitáros, te mit szól ehhez a mi eszmecserénkhez? És esetleg mások?

"Segítsetek a géppuskásnak!"

k, 2018-04-03 18:58 Gitáros

Gitáros képe

Kedves Tamás!

Megtisztelő hogy a véleményemet kérdezed, és egyben elég nagy felelősség is, ha komolyan és mélyen próbálok válaszolni.

Azt látom, hogy te nagyon alaposan körüljártad a novellát, a kibontott és benne maradt lehetőségeket, talán túlságosan is - ez persze csak az én véleményem.
Mire gondolok?
A mások és a saját novelláimnál is azt tapasztaltam, hogy egy darabig, egy bizonyos mértékig nagyon hasznos, ha sokan hozzászólnak egy íráshoz, és gyakorlati tanácsokat adnak a szerzőnek.
Főleg, ameddig ez a helyesírási, fogalmazási hibák kiemelésében merül ki.
Abban a pillanatban azonban, amikor túlságosan mélyen akarnak belenyúlni egy írásba, és ez már addig terjed, hogy egyenesen a novella átfogalmazásáról, más stílusban történő újraírásáról szól - és itt megint csak kihangsúlyozom, hogy a saját, szubjektív véleményemről van szó - azt már soknak, túlzásnak, a szerző szubjektumába történő beavatkozásnak tartom.
Persze, itt is vannak kivételek, hiszen Sren, Roah, vagy Hamarjában mindig nagyon lényegretörő, segítőszándékkal teli módon szól hozzá mindenhez, az ő tanácsaikat valóban érdemes megfontolni, rengeteget lehet tanulni belőlük, és nem csak írástechnikát, hanem az egyéni hang megtalálását, írói stílus kialakítását, és még rengeteg mást is.
Viszont, gondolj bele!
Ha valaki - egy író - minden javaslatot, ötletet, módosítást figyelembe venne, és azok szerint újraírná a novelláját, az a mű már nem az övé lenne.
Te annyi - egyébként figyelembe vehető -, mindenre kiterjedő, alapos ötletet írtál le a hozzászólásaidban, hogy kicsit olyan érzésem támadt, mintha legszívesebben te magad írnád újra a sztorit, vagy Laci válla fölé hajolva, "tollba mondanád" a javaslataidat, ő pedig a te útmutatásaid alapján, szépen begépelné a számítógépbe az újrafogalmazott írást.
Annak pedig - legyünk őszinték - már nem sok köze lenne az eredeti novellához.

Ebben a novellában legalább három, jól elkülöníthető történet van.
Ha ezeket Laci szép sorban kibontotta - és megírta - volna, egy kisregény hosszúságú írás lett volna a végeredmény, ami nem baj, csak - azt hiszem - szétfeszítette volna a Karc kereteit.
Még az eredeti novella elolvasásához is nagy elszántság kell, bár - ahogy írtam - megéri a fáradságot.

Nekem ez a novella így volt tökéletes, ugyanis - ezt még nem mondtam, de most, hogy eszembe jutott, megemlítem - nem kell ám mindent beleírni egy történetbe, az elhallgatás, a sejtetés, a ki nem mondott gondolatok is nagyot tudnak szólni, és súlyossá, feszültté, izgalmassá tudják tenni a hátteret.

Elnézést, hogy elég hosszúra sikeredett ez a hozzászólás, csak amikor az ember nekiül, hogy írjon valamit - legalábbis én így vagyok ezzel - akkor írás közben egymás után jönnek a gondolatok, és ez lesz belőle.

Üdvözöllek mindkettőtöket!

Miki

k, 2018-04-03 19:27 Bjursta

Bjursta képe

Kedves Miki!

Mik a keretek? Egy írás nem csak helyesírás, és nem helyes szórend. Egy írásnak lelke van. Ezt egyébként te is, én is, mások is kiválóan meg tudjuk ítélni. Tetszik vagy nem tetszik.
Ennek a novellának volt egy elő története. Egy írásom alatti kommentekben Lacival arról beszéltünk kell e cselekmény vagy nem kell. Akkor vetette fel, adjak egy mondatot, egy témát, és megírja. Ez volt az: Gyűlöli apját mert megcsalta az anyját és lelépett. Egyszer rájön, hogy éppen fordítva volt. Ennek alapján irat meg Laci a történetet.Utalt is rá. Felismerhető a konfliktus?
Azért érdekes ez, mert ahogyan ő ir, meg ahogyan én látom a világot az annyira ellentétes, hogy annál jobban nem is lehet. Ezért volt ez érdekes feladat. Ez szülte az én hozzászólásaimat.
A novellával nincs semmi baj. Értem én, hogy neked ez tökéletes. Bár én elhallgatás általi feszültséget éppen nem éreztem benne, de lehet. De miért feszítené szét a Karc kereteit, ha konfliktusról cselekményszövésről egyébről is beszélünk? Szerintem ennyi be kell hogy férjen. Nem gondolom hogy ötletek nyomán át kellene írni a novellát, ezt nem is javasolnám. Csak a véleményemet fejtettem ki, az eredetileg felvett konfliktus tekintetében. Rendes ember vagy te Miki. Rendes fickó.

"Segítsetek a géppuskásnak!"

k, 2018-04-03 20:17 Suana

Kedves Tamás!

Elnézést, hogy így szóllítalak, annak ellenére, hogy nem ismerjük egymást.

A Laci írását valóban sokan olvasták. Hozzászólás talán azért nem túl sok, mert nem szeretnének egy ilyen vitába beszállni.
Én lelkesen olvasom a hozzászólásokat is, miközben igyekszem rövidpórázon tartani a bennem életre kelt, szigorú kritikust.

Őszintén szólva nem értem, mi a bajod a novellával.

"Ha nekem adnál egy feladványt a falusi létből lehet én se tudnék mit kezdeni vele. De biztos, hogy emberek közötti viszonyra vinném ki a dolgot." - Írod Te, egy hozzászólásban. ( Nincs itt nyelvtani hiba?)

Szóval szerinted Laci nem tudott mit kezdeni a falusi léttel?! Dehogynem!
És nem találtál emberek közötti viszonyt?! Az is van, ám!
Nem úgy reagált a főhős, ahogy Te elképzelted?! Na és?! Neki ilyen az alaptermészete.

Nincs ezzel a novellával semmi baj. És - azt hiszem, Miki írta - könnyen kerekíthető belőle egy kisregény. Ha így történne, szívesen olvasnám.

:)))

Üdv: Sz

sze, 2018-04-04 05:38 Bjursta

Bjursta képe

Nincs semmi bajom a novellával. Biztosan van nyelvtani hiba. Én nem tudnék mit kezdeni a falusi viszonyokkal nem ő. Remélm ir belőle kisregényt.

"Segítsetek a géppuskásnak!"

k, 2018-04-03 11:46 Bjursta

Bjursta képe

Ez volt a feladat, vagy irány.

– Te megcsaltad azelőtt?
– Igen.
– Tudta?
– Igen.
A porhanyós csirkehúst forgattam a számban és gondolkodtam, hogy megértsek valamit abból, aminek én is része voltam. Szavam elé vágott, mielőtt megszólaltam volna.
– Már rég azelőtt nem jól mentek a dolgok, fiam. Csak arra kérlek, ne vádolj senkit. Sajnálom, hogy apa nélkül voltál kamasz, de ezt akkor nem lehetett elmagyarázni.
– Bizonyára nem. Ebéd után elmegyek hozzá.
– Menj csak nyugodtan, jó ember. Gőgös, de jó ember.
A Corsa mintha örömét lelte volna a száguldásban.

És ennyi lett belőle. A többi az egészen más történet. Nem rossz, de nem ez. Ha elolvasod nem tűnik hamisnak kicsit, mindkettőjük hangja?

Jó, mondjuk a magyar paraszti kultúrában az ilyesmi soha nem derül ki - hallgatnak a sirig - de ha már van kultúra eltérés - a fiú mégis városias, akkor rákérdez , de akkor meg az anyja kizavarja, vagy nem mond semmit. Nem? Az is konfliktus . - Eredj a házamból! takarodj, haza se gyere, csak ha a halálom hire hozzon haza , de akkor már késő! - vagy ilyesmi , nem? Nem így szokott lenni?

"Segítsetek a géppuskásnak!"

k, 2018-04-03 12:22 Bjursta

Bjursta képe

Ettől sajna nem lett tisztább :) Fogsz majd válaszolni ugye? nem csak egy mondatokat? Szerintem erről érdemes beszélni, a szerkesztés, a nyelv, a konfliktus, ez belefér, talán. Kiváncsi lennék, hogy a felvetéseim jelentenek e neked valamit, a szöveghez - történethez - képest természetesen.

"Segítsetek a géppuskásnak!"

k, 2018-04-03 15:47 bupber 81-Szomb...

Nézd, Tamás, hosszú lett a novella, és nem csattan. Gondolom olvasataink is nagyon különböznek.
Amikről azt mondod, hogy érdemes beszélni (szerkesztés, nyelv, konfliktus), ne haragudj, de nem értek egyet, és csak leragadnék a folytonos válaszokon.
Csak általánosságok, és később hülyeségek kerülnének elő. Az egészet azzal mérik, hogy egy megalkotott mű jó vagy nem jó.
Ez is azzal méretik, és látni, hogy nem jó, mert még véleményezve sincs Gitáros és Suanán kívül. Te pedig magad írtad, ha a körülményektől eltekintünk, el se olvastad volna. Én ennél a véleménynél maradok.
A kész művel kell remekelni.
Aki kezdő, az olvasson írástechnikát, addig amíg belegabalyodik, aztán később kisül, sikerül kigabalyodnia belőle, letisztulnia, és írni egy jót, legalább közepest.
Hosszú beszédnek híg a leve, minek fogjunk most mi ketten szerkezetről, szövegalkotásról és feszültségteremtésről diskurálni?
Alkalmazni kell ezeket, és alkotni. Ha megvan a mű, az itteni közösség, elmondja a véleményét.
Ha tíz ember ugyanazt mondja, akkor ahhoz kell tartsuk magunkat.
Ha nincs tíz véleményező, akkor többet kell írni, mert meglesz. Elvégre jó, ha egy írónak megvan a szöveg mennyisége, ha nem is napi, de legalább heti. Az író elsősorban attól író, hogy ír.

k, 2018-04-03 15:59 Bjursta

Bjursta képe

Eppen te beszéltel a vita, elemzés fontosságáról, úgy hogy a müről beszélünk és nem szimpátiáról. Jelen hozzászólásod kilépes a vitából, bizonyosan többen fognak vele szimpatizálni. Szememre hányod hogy azt irtam, el se olvastam volna. Valóban nem. Jobb ha nem irom és nem olvasom el? Nem az a képmutatás? De mégis elolvastam, és véleményem is lett róla. Rendben, ne beszéljünk akkor. Ne legyen kétséged, sokan olvassák. A kommenteket is. Tudom, egyik másik irásom kommentekben köszönt vissza.

"Segítsetek a géppuskásnak!"

k, 2018-04-03 17:59 Dana

Dana képe

Sren is írt hozzá véleményt, csak kifogott rajta a technika, és eltűnt a hozzászólása.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

sze, 2018-04-04 16:52 bupber 81-Szomb...

Pedig érdekelne, csodálkoztam is, amikor egymagában árválkodott a novella a monitoron.

sze, 2018-04-04 18:41 Suana

Dettó. :)))

Üdv: Sz

cs, 2018-04-05 16:38 Roah

Roah képe

"Az amatőr akkor ír, amikor kedve van hozzá; a profi akkor is, ha nincs."

(Oscar Wilde)

Elolvastam.

Megsérült a történetben a Gyöngy. (Gyöngy annyit tesz felénk, hogy család, hogy összetartozás, összetartás, hogy tudod, asztal, nagy beszélgetések, meg összeülés, meg régebben kerítés-építés, házépítés, a 'Mi', 'Együtt', 'Segítség', 'Szeretet', 'Bánat', 'Öröm', 'Erő', Energia', mind-mind 'Együtt', a Gyöngy, amit kell, összead, összevon, egyesít, amit kell, azt szétoszt, eloszt, eloszlat, könnyít, megkönnyít, ez a Gyöngy, és nagyon sok ilyesmi, szóval hatalmas és nagy Gyöngyünk van.)

Az én világomban egy ilyenre, egy ilyes drámára azt mondják, 'megsérült a Gyöngy'.

Egyébként tetszett.
Kellőképpen benne vagy, a nyelvezete sajátos, tipikus Lacis-novella, tematika és fogalmazás szintén csak rád jellemző, látásmód, ábrázolások, még a kanyarok is eredeti Lacis fordulatok, ide kacsintás, oda kacsintás - néha ez növeszti meg szerintem a történeteid terjedelmét. És ha szerintem az olvasó megkedveli a stílt, a sajátos nyelvezetet, sikerül behúznod a világodba és elnyújtózva feloldódik benne, akkor nagyjából egy cseppet sem fogja érdekelni, hogy a szerző ezt is megmutatta, meg azt is, full szubjektív, ízlés dolga.
Én bírom.
Annyira ősi nyelven írsz, hogy sokaknak szerintem rá kell hangolódni. A mesélés maga a véredben van, szerintem, nagyon szeretsz mutatni, és borzasztóan jól szeretnél fókuszálni fontosnak szánt dolgokra, na, ezen csusszansz meg néha. Ezeken a pontokon érzem a bizonytalanságot, mert azt gyanítom, hogy tudatos. Ez érződik. Ezt érzem. Mert rákoncentrálhatsz ezekre, és pont emiatt billensz ki - ahol természetes jelleggel jön a mondanivaló(d), látnivaló(d), ott vasmarokkal tartod a tollat.
A karakterek, noha szomorkásak, melankolikusak, a viszonyok-viszonyaik, a kapcsolatok bemutatása jó lett, az apa-fiú közötti néma háború, szóval érzed te ezt, nekem harmonizált, azt hiszem, ezzel fogtál meg: a hangulat illet a szereplőkhöz, a leírások, mind-mind összeilletek.
Hosszú. Továbbá egyetértek: már így is feszegette a Karcolat terjedelmi határait, pont jókor hagytad abba a mesélést, ugyanakkor ékes példa, hogy ha valami jól van megírva, akkor aztán a monitor sem szab határt, nem akadályoz semmi abban, hogy végigolvassák. Meg hát idő - te, képzeld, kétszer is nekifutottam már kommentírásnak, de mindkétszer közbejött valami, szóval mára sikerült összehozni. Na, ezért is necces a hosszú írás fent. Tehát idő elolvasni és idő egy egészséges hozzászólást írni hozzá.

...itt hagyok egy Gyöngyöt. :))) Mert a Gyöngyöt akkor is életben kell tartani, ha reménytelennek tűnik, óvni kell, vigyázni rá, és ha megsérül, javítani, mindig, mert a Gyöngynek élnie kell. :)))

https://www.youtube.com/watch?v=ODJriIIAKcg

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

p, 2018-04-06 14:11 bupber 81-Szomb...

Megsérült a Gyöngy. Van amikor még zsenge gyerekkorban elszakad és szerte gurul:
„Sok éve annak, hogy nem tudom, mi egy igazi otthon. Ötödik osztályba készülődtem…”
Köszönöm, Kata, köszönöm.
Én szeretem, amikor valaki mesél. Jól mesél, hogy az embernek kihűl mellette az étele. Ha olvasni akarok, akkor legyen mit olvassak, és ne arról, hogy egy tompa orrú, nagyfülű megviccel egy másik tompa orrú, nagyfülűt.
Nem tudom, ha láttad, olvastad. Egy hónappal ezelőtt egy valami alatti beszélgetésben írtam: legyen egy mondatban elmondva a téma, és írok belőle egy novellát.
Lett három mondat, és a szitu úgy adódott, hogy egy szerelmes levél tárja fel a múltat.
Na… Nekem egy asszony, akinek ötödikes gyereke van és szerelmes levelezik, az földönkívüli!
Egy hetet gondolkodtam, két héten írtam, már amennyi időm került rá. (sok helyen suta, mást feltasliznék érte)
Gondolkodtam és több variációból jött végül, hogy már korán eltávolítsam a családtól a Bodor fiút, a levél se otthon kerüljön elé, mert mint mondtam, nehezen tudom elképzelni. Persze lehetett volna egy gazdag család, ahol gyémántokat ajándékoznak (Vakon – Demi Moore-al), ahol más a családi kötelék.
Mesélek még: A forradalomig nagyon sötétség volt itt felénk. Utána rögtön vettem egy számítógépet, olyan régit, amihez kazettán tárolták a játékokat. Én azt se tudtam mi fán terem. Aztán feltörtem egy játékot, és megnéztem a programját. Kerítettem egy könyvet, amiben a BASIC-nyelv volt leírva, szemléltetve rövid programokkal. Elkezdtem programozni, jöttek a tömbök és a mátrixok. A nagyobbik fiam, akkor még egyedüli, és első osztályos, végig ott ült mellettem. Ő azóta IT. Ma is tanul és mindenféle fokozatra vizsgázik. Romániában kereset kétezer eurót, ebből átlagban három család él errefelé. Ma Tolouseban kap hétezret zsebbe.
Hogy miért mondom mindezt?
„Újra sírt, és ettől én is újra rühellni kezdtem a lelkem mélyén jelentkező furdalást, mert tudtam, nem lesz másként se holnap, se azután. Amúgy is – bármihez mérve – még ideje előtt rám csönget, az alkalmat is mintha monitoron lesné, fél órát dobol ujjam az asztalon utána az időközben elpuskázott gondolatfonalért, akár szerény albérletem négy fala közt dolgozom, akár bent a szerkesztőségen.”
Elképzeled, mennyit panaszkodik feleségem, hogy a fia nem hívja?
A vonal túlsó végéről pedig a válasz: Ha még egy kicsit vártál volna… Most akartalak hívni. – Ez megy csütörtök este, szombat délbe, vasárnap reggel.
Biztos hívna, de neki nem akkor kezdődik és ér véget a nap, mint másnak. Este hét óra neki még dél, máskor ülnek össze, mint mi.
Örülök, jól van, jól keres, csak van egy hátulütője. Azt hiszem ugyancsak Demi Moore mondta egy régi filmben valakinek: Mi nem mosogatásra születtünk. És amikor karrier, akkor nincs unoka. Idén harmincnégybe lép, én már őfelőle le is mondtam.
Kolozsváron volt összeköltözve kétszer is egy-egy ügyes lánnyal, de akinek IT a hobbija és a szakmája, annak a szobája „drótos” meg virágcserép helyett könyvek díszlenek, és hozzájuk ne nyúlj! – Ilyen helyről a jóérzésű magyar lány egyszerűen megszökik!
Meséltem.
Mondj egy mondatot, és írok egy novellát :)))
Örülök, hogy nem volt unalmas a novella, és köszönöm a zenét is. Gyöngy.

p, 2018-04-06 15:02 Bjursta

Bjursta képe

"Nekem egy asszony, akinek ötödikes gyereke van és szerelmes levelezik, az földönkívüli!. " Nyilvan a kötelesség megszüntetei az érzelmeket, amelynek nyilvanvalóan tudunk akaratlagosan parancsolni, fel sem merülhet, soha, semmi körlülmények között, erre eddig meg nem volt példa. Kérlek szépen , nem volt ez kötelező. Nem véletlenül vagyok előitéletes, törje át aki birja. Nem kedvelem, ahogyan irsz, azt sem amiről irsz, azt, hogy hogyan kommunikalod, sajnos azt sem. De ez csak én vagyok, csak egy vélemény. Bocsánat a kiszólásért.

"Segítsetek a géppuskásnak!"

p, 2018-04-06 16:00 Roah

Roah képe

Mondjak egy mondatot?
Jól van. :)))
Megnehezítem - de csak mert méltányolom a bátorságod, és kedvelem, hogy állod a szavad, talán bírod a szakmai kihívásokat. :))))

Egy lány elfog egy gonoszt, csapdában tartja, ameddig csak bírja, de vajon ki tart csapdában kit: a lány gonoszt, hogy ne árthasson senkinek, vagy a gonosz őt, mert az őrzés miatt maga is bilincsben van - kelepce?

Válaszold meg egy sztoriban, ha kedved érzel rá.
Hm?
Ehhez mit szólsz? :)))

Szép hétvégét! :)))

"Ha az Úr gondolt volna arra, hogy a kismacskák fára fognak mászni, a másik végükre tette volna a fejüket."

(N. Price/ Egy ágyban az ellenséggel)

https://www.youtube.com/watch?v=-E0VRSb6_FA

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

p, 2018-04-06 16:57 bupber 81-Szomb...

Megvan! Miért nem mondtad előbb?
De nem vállalom a három hetet, nagy fa, vastag a törzse, jól ki kell élezzem a fejszém! Nincs világ, csak az űr. Sok párbeszéddel.
Spojler: valakit, valamit meg akar menteni a lány, és lekapcsolja a kapszulát kettőjükkel, keringenek az űrben, összezárva. Hogy mi a francot mondanak egymásnak fene tudja, de az ötlet megvan. Ki mennyit tud vagy sejt arról, mit tud a másik? És mennyit árul el belőle, meddig lehet tartani az álarcot?

szo, 2018-04-07 09:17 Roah

Roah képe

Kozmosz? A te stíledben? Nem lesz az furcsa? Nem okoz az nyelvi, irodalmi mutációt? Csak mert túlságosan ősi, tradicionális a fogalmazásod hozzá, nem?
És ha néha a csillagok jönnek ide, nem kell hozzá az univerzum, vagy az űr, a fekete, holdtalan égbolt? Egy produkciót ismerek, amikor két karakter kóválygott a semmiben, mégsem unatkozott a nézőtér; a Gravitációt. Egyébiránt a szívem csücske lenne a műfaj. Alter-egók? Álarc? Csak íróval ne kezdjen dumázni senki. :D Kajak kíváncsi lettem ám, milyen történetet mesélnél.
Lehetne az a kérés, hogy rövidebb legyen a novella, mint ez? :)))

Mutánsok...?

https://www.youtube.com/watch?v=cUYD248WbPs

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

cs, 2018-04-05 18:09 bupber 81-Szomb...

Azért érdekelne, mitől a benyomás, miszerint „szép” a leírás a vidékről?
A novella doc.-ban 13 oldal.
A kezdésben még azt se említem, hol vagyunk, csak bent egy szerkesztőségben.
A 2. oldalon olvasható, hogy egy Corsával járom a főváros utcáit, és Brassóban megállok kávézni, mind támpontok.
Azonkívül, hogy a „kocsikon esőcseppek törték a napsugarat” és a lemenőben lévő nap sugarai üvegtáblákon keresztül vetődtek a mozaikpadlóra, a környezetről semmi.
Szinte minden szó az emberről szól. Ezzel adom meg az indulás időpontját is: az az óra, amikor a város még nem ébred, inkább amikor az elfáradt bolyongó lelkek egy magányos álomvilágba keresnek utat. – a kettő közt.
Az ódon kastélyról annyi van, hogy mállik a vakolat, és udvarán csipkebokrok meg elzöldesedett csonka szobrok vannak.
Aztán jön egy bekezdés Szépregelyéről, de ott is az ember a lényeg. Hogy mit látni, arról semmi:
„Nem is kell mondjam, hogy Regelye nem messze a hegyektől fekszik. Sose tudtam, hány lélek lakja pontosan, gondolom, lehet olyan kétezer. Sokat köszönhet a folytonosságnak és a Falcsáky családnak, amely egykoron vagyonosodásával a vidéket is fellendítette. Lakossága színtiszta magyar, és hála a Fennvalónak, a csoportos elvándorlás átka valami okból elkerülte. Nem véve figyelembe azon szülötteit – köztük jómagam –, akik értelmiségiként máshol tengődnek az országban. Hova soroljam magunkat?”
Ha ezeken felül talál akár egy szót is a „tájról” valaki, akkor szóljon. Nem számítva azon említéseket, hogy van egy Fácán fogadó, templom, könyvtár, iskolakancellária, és persze egy tó.
És akkor mitől: Jól ismered a vidéket, plasztikusak a leírások a tájról stb.?

p, 2018-04-06 17:45 Sren

Sren képe

Valami olyasmit írtam, hogy nem értem, nem értem... Nem a történetet nem értem, hanem túlzottan bekavar a szöveg pontatlansága, magyartalansága - a szokásosnál is jobban. És fáradt estéken, amikor alapból sem könnyű belemerülni valamibe, mert túl azon, hogy totál kivagyok, mellette ezerszer megzavarnak, félbeszakítanak - ilyenkor még nehezebb ilyet olvasni.

És akkor ezek tök őszinte mondatok voltak, és felhörrenhet bárki, hogy de mi a büdös fenének szerkesztek, olvasok amatőr műveket holtfáradtan?
Nos, a válaszom: Drága szép híveim, a Nagybetűs Olvasóitok se tesznek egyebet! Esetleg halálfáradtan vagy betegen ülnek le a gép elé, vagy veszik kezükbe a könyvet, vigaszra, figyelmük elterelésére vágyva. Esetleg ezerfelé csaponganak a gondolataik, próbának kizökkenni a mókuskerékből... Abból, hogy csapágyasra hajtották magukat melóban, de a második műszak még csak most jön: beteg a gyerek, gyengélkedik a mama, gyógyszert kellene venni, de miből, miarossebet főzzenek holnapra, és még el is kell mosogatni, pedig már sötétedik, mindenki megfürdött már, mire ő sorra kerül, és hajnalban négy után ugyanúgy csörög a vekker.

Az Olvasó mindig fáradt - sőt, kedves éránkban bónuszként saját életvitele nehézségei mellett szellemileg is agyonterhelt, benyomások milliárdjaival taglózott... De ha szerencsés esetben pont nem az, akkor is VÁR valamit az írástól/könyvtől, ami elébe kerül.

Mit?

Pillanatnyi megváltást.

Ergo: úgy kell írni, hogy megváltsd Őt. Hogy felszabadítsd egy kicsit. Elvégre Te vagy az Író, Te vagy az Ő külön bejáratú Istene.

Az Isten dadog. Olyan hibákat vét, amilyeneket fáradt, nyűtt Olvasónk esetleg épp lázas betegen fekvő, negyedikes kicsi fia sem követ el tollbamondását fogalmazgatván. Hogy is hihetnénk egy ilyen Istennek?! Olvasónk türelmetlenül félrehajítja a könyvet, vagy nyom egy piros ikszet a monitor jobb felső sarkában.

ÚGY kell írni, hogy ne tegyen ilyet. Nem azért, mert mi akarunk lenni a Valakik. Hanem mert Ő Szerelmünk, az Egyetlenünk, és ha olyan művet adunk ki a kezünkből, ami nem méltó Hozzá írt szerelmes levélnek, akkor nem csináltunk mást, mint nevetésgessé tettük magunkat.

Hohóó, az ám, de itt be is figyel a sarkalatos kérdés: valóban Neki írtuk azt a levelet...? Vagy esetleg nem Őbelé, hanem saját értekezésünkbe vagyunk szerelmesek?
Nem szégyen az sem. Ha egészséges keretek közt zajlik. Pár nagybetűs Barát pld csodákra képes - olyan barátok, akik szeretik olvasni az "értekezéseinket", mail vagy chat üzenet címén. Privátban.

Egy írásmű azonban legyen írásmű.

Ha magyar nyelven íródik (olyasvalaki által, aki bár erdélyi magyar, s emiatt sok mindent elnézünk neki, de mégiscsak sok éve publikál, tehát...), ne tartalmazzon ilyet:
"Személyes dolgaim örökös halasztásban vergődök…" - mert ez MI?

Ragoznám még, de minek...? Hogy legyen itt egy újabb értekezés? Úgyis sok ilyen van az írásaid alatt, és bár nem kétlem, hogy szükséges, de azt gondolom egyúttal, hogy az értekezések hossza és ezerfelé ágazó hajszálgyökerei meglehetős elvonják a figyelmet a valódi problémáról.

A valódi probléma pedig a nyelv, amin szólsz; a tisztelet az Olvasó felé; a hit, ami általad akar szólni. Ne hagyd őket elsikkadni holmi értekezések, egyeztetések leple alatt. Ne feledd, míg Róma vár, Saguntum tönkremegy!

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

szo, 2018-04-07 13:04 Ekibacsi

Ekibacsi képe

Tökéletesen fogalmaztad meg, amitől számomra ez olvashatatlan. Nem azért, mert rossz a sztori, vagy nem érdekel a téma, hanem a nyelvezete miatt.

szo, 2018-04-07 17:13 bupber 81-Szomb...

Ha olyan jól látod, kérhetem a segítségedet? Nekem sincs sok időm, priviben elküldnék két-három bekezdést egy héten, hogy rávilágíts a magyartalanságra. Akárki másnak is érvényes a kérésem.

szo, 2018-04-07 17:18 bupber 81-Szomb...

Mert ez MI?
Pont az a négy órára állított vekker, a fáradt agy nem veszi észre egy átírásnál, hogy a mondatnak megváltozott a jelentése. Mert hát: „személyes dolgaim örökös halasztásaiban (vagy halasztásában) vergődök” akart lenni.
Köszönöm.
De gondolom nem csak ez a bajod a mondattal, mert lehet, nem kell a személyes, elég csak a dolgaim, a vergődik ik-es, meg lehet más is.
Pontatlanság. De jól mondod: a nyelv.
De ne gondold, hogy nem tettem semmit az érdekben, az úgynevezett magyartalanság.
A publikálással kapcsolatosan – és most nem tudom, miért keresem a szavakat, miért vagyok visszafogott, mert hát van más vélemény is az írásaimról.
Szóval a publikálással az a dolog, hogy tizenhatban megjelent vagy öt novellám. Kettő eljutott az Irodalmi Jelenhez, leveleket váltottunk és kellett volna küldjek egy hat-hét novellából álló csomagot. Az én helyzetemben nem bírom azt a ritmust. Tizenhétből egyetlen írásom van, a Vidéki látogatás, mondhatni a tavaly nem írtam semmit.
Mi az, ami fáj nekem?
Az a más vélemény. Személyesen is kaptam, szemtől szembe, olyantól, aki a mai magyar irodalom élvonala.
Talán neked nem is kellene mondjam, az irodalom távolról sem attól irodalom, hogy helyesen, szépen, pontosan van megírva, mert attól csak úgy fest, mint egy kivilágított hűtőszekrény belseje, de irodalmilag zéró. Egy nagy beégetett zéró, te tudod, mint a fába égetett rajz. Egy dolgot lehet vele csinálni: összetépni és eldobni. De leginkább kicserélni az alkotóját.

Na ami fáj, ami nem hagy békén, mert lehet, anélkül elfelejtettem volna az egészet – Az alkotásaim kellenek, bekérték a tartalmuk miatt, lektorálták, azt mondták (többen), írjak, alkossak, mert jók!!!
És akkor ne jöjjön az embernek, hogy falba verje a fejét, jó szilárdba, betonkeménybe, reggel-délbe-este?!

És újra: De ne gondold, hogy nem tettem semmit az érdekben, az úgynevezett magyartalanság.
A tavaly nem írtam semmit, cserébe olvastam. Tizenkilenc regény nem sok, de íróasztalnál és bekapcsolt monitorral, jegyzetelve.
Valahol baj van, és nem találom a megfejtést.

szo, 2018-04-07 19:02 Sednol

Sednol képe

Azért nem találod, mert pontosan abban a nyelvi közegben mozogsz, amiben írsz. Így esélyed sincs észrevenni.

Teljesen őszintén megmondom, a műhelyben elég vegyes a felhozatal: Hargita, Máramaros, Marosvásárhely, sőt a sógorom Kolozsvárról származik, de egyiküknél sem fedezhető fel a hozzád hasonló régimódiság. A hargitai tud a leghelytelenebbül magyarul. Tisztán érteni, de nála a legjobban tetten érhető a dolog. A marosvásárhelyiek -ság, -ség végződést szeretik. A máramarosi kollégám és egyben druszám olyan tisztán beszél és ír helyesen magyarul, hogy azt sokan megirigyelhetnék. Mondjuk, saját bevallása szerint olyan tanára volt, aki minden hibáért elverte, lehet, hogy ezért is tud annyira. A sógorom szintúgy teljesen mentes a magyartalanságtól. Az ő esetében hozzátartozik az igazsághoz, hogy nyolc éves korától már Budapesten tanult, és itt is diplomázott. Erdélybe csak látogatóba szokott menni.

Nem csodálkozom, hogy bekérték az írásaidat az Irodalmi Jelenhez, mert önmagához mérten következetesen egyformán avítt. És ez neki a szépsége. Gitáros és Suana is ezt emelte ki. Ők felül tudtak emelkedni, ahogyan Roah is eme problémán. Nekem nem sikerült. Pedig abban a pár bekezdésben látom azokat az értékeket, amiket Gitárosék kihangsúlyoztak, de nekem túl nehezen olvasható. Folyamatosan korrigálom a saját nyelvjárásomhoz, és mindeközben az motoszkál a fejemben, egyre gondoltunk-e.

Ezért nem is szólaltam meg eddig.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

v, 2018-04-08 07:39 Roah

Roah képe

Isten látja lelkem, nem kívánom Lacit védelmezni, mert a novella ezt bőséggel megteszi, nyilvánvalóan, különben nem lenne ennyi pozitív benyomás, és olvasói reagálás.

Sednol, én nem emelkedtem túl a nyelvezeten, nekem semmi bajom vele, sőt, az egyedisége miatt kedvelem is. Van rajta javítanivaló - melyik novellán nincs egy amatőr oldalon? -, de arra ott egy szerkesztőség. Egy ekkora terjedelmű műnél evidencia, ha valahol még bicsaklik, meg-meg csúszik - erre céloztam én is, mások is -, de pont a nyelvezete miatt bírom annyira Laci stílusát, munkáit. Egyedi. Orig. Nem másol senkit, nem tartalmaz nyomokban sem más szerzőt; sem a világát, sem a mondandóját. Őszinte világát ábrázolja, egy valóban ősi, hagyományos nyelvezeten, még a fogalmazása, ragozásai, a szavak végződései is erre utalnak.
Ezt lehet kedvelni, nemkedvelni, szokatlannak, vagy nemszokatlannak ítélni, ez az, amiben egyetértek az 'ízlés' dolgával. Már csak azért is, mert minden könyvnél, minden stílnél hasonló helyzet állhat elő, a világirodalomban is. Ott van Ellis. B. E. Ellis. A Less than zero-t a világ egyik legjobb regényének tartom. A nyelvezete valami páratlan (hála néked szöveghű és irodalomban jártas fordítás, mind eredeti, mind magyar nyelven a könyv szerintem egy műremek!) utánozhatatlan. Író barátaimnak kölcsönadtam (nekem két példányom van, mert az egyik már sajnos rommá lett olvasva) és volt aki azt mondta, hogy egy zagyvaság, nem érteni egy mukkot sem, magyartalan, egy borzalom, volt, aki meg ugyanúgy az írózseni (aki a könyv elkövetésekor mindössze tizenkilenc éves volt) rabja lett, egyszerűen nem tud betelni az irodalmi munkájával, a nagyságával.
Hangsúlyozom: szabályosan értelmetlennek ítélték meg egyesek Ellis mondatait. A szakma azonban elismerte nagyságát, Ellis azóta már számtalanszor bizonyította, hogy nem a véletlennek köszönheti, hogy nagybetűs Író lett, és ott a helye a világirodalom nagyjai között. Hozzáteszem, hogy itt, a portálon is akadt szerző, több is, aki Ellis stílusa nyomán dolgozott - ez az író egyszerűen ilyen, vagy megőrjíti az olvasót, és inspirálja, bámulatos, vagy pedig néhány oldal után soha többé kézbe nem veszik, a nyelvezet, a szokatlan fogalmazása miatt -, és a helyi olvasók nem értékelték, a Karcon sem, kiváltképp, aki nem ismerte azt a világot, idegenkedtek tőle, szókincs, fogalmazás, sőt, értelmetlenségnek élték meg. Én imádom azt a stílt, de elismerem, hogy sokaknak nem könnyű olvasni, sokaknak nehéz lehet - de ettől még Ellist kiváló írónak tartom.
És nem csak Ellis váltott ki ilyesmit olvasókból, hanem más szerzők is. Ismert, ugye, a regény, amiben még központozás sincsen? Meg rockzenészek különleges regényei, ami vagy beszív és nyomaszt, vagy nem, nincs köztesség, szóval szerintem ez nem egyedi eset.
Arról nem beszélve, hogy minden egyes szerzőnél fel kell venni a ritmust, a stílt, meg kell szokni, és ha ez nem történik meg, ilyen-olyan okokból, akkor nem olvassák tovább.

Laci világát ismerem, mint a tenyerem - itt mutatta be, és teszi ezt szerintem folyamatosan -, meg hát a nyelvezet...? Az irodalom egyik legcsodásabb része. Nekem nem okoz gondot, sőt, bírom azt, ahogyan ír, ahogyan dolgozik. Nem csodálkozom én sem, hogy magazinok bekérték, és kérnek még - és ha így halad, akkor még fognak is, noha Laci szerintem a 'darabszámnál' pont arra célzott, hogy nem termelő, hanem alkotó munkát folytat(na) leginkább -, pontosan az egységessége miatt. Meg egy unikum, etalon lehet a mai emotikonos, kliséhalmazos piacon, egy olyanon, ahol egyediséget nélkülöző írásokat hasítanak, ahol még a téma megközelítése is egyforma, szóval megértem, miért csaptak le Lacira a szerkesztőségben. Laci írásain szerintem ott van a székely hímzés, még a cérna is ősi, a kelme is, sok tanulnivalója van még, de ő ezt nem is vitatta, tudja már, hogy neki tényleg nagyon oda kell figyelnie arra, hogy mit-hogyan ír, mert egy szórend, és ragozás, egy aprócska alaki eltérés is teljesen rámehet az érthetőség, mi több, a félreérthetőség rovására, rajta van ő ezen a dolgon, én úgy látom, különben már rég nem lenne itt, hanem elvolna a szerkesztőjével, és kész.
Mégis itt van, mégis tanul, mégis jobbá és jobbá szeretné tenni, tényleg igyekszik szerintem - ami nem egyenlő azzal, hogy egyes olvasók mit is akarnak olvasni, ugye, mert azoknak magam is csak azt tudnám javasolni, amit Laci, 'Azt írd meg te!'. És megköszönném az olvasást a tőlem telhető legnagyobb udvariassággal.

A nyelvezet felém automatikus. Erről nem tehetek. Nekem nem okoz semmiféle gondot. Mindig az jut eszembe, amikor a két tündéri anyóka ülnek a falu egyik padján - nem ér le a lábuk róla, annyira alacsonyak már. Megkérdem, hogy 'Jó Anyám! Mikor volt itt a sajtó?" Mire az anyóka a másik felé fordul, és továbbadja a kérdést: "Mikor jártak erre?" A néne a betonból kinőtt nap-szívta fűcsomókra pillant, elgondolkodik, aztán kisvártatva rámnéz: "Amikor nyílnak tulipánok. Mikor nyílnak a tulipánok?" Mire én: "Tavasszal."
Virágnyelv. Ez a virágnyelv. Innen ered. Ilyesmikből. (Az egyik legtitkosabb ősi magyar nyelv, egyébként, amit máig használunk, használhatunk.)
És amikor Lacit olvasom, mindig beugrik ez is, rendre, örökké arra emlékeztet, és nemhogy nem emelkedem felül semmin, de még gyönyörködtet is a szerző sajátos nyelvezete, noha tudom, hogy sokan nem fogják érteni, sokan nem hangolódnak rá, amiről nem tehetnek, egyszerűen nem megy mindenkinek, erről van szó, és van igazság abban is, hogy el-el csúszik a szöveg, de hát kinek nincsen egyrészt egy ekkora terjedelmű novellánál, másrészt egy műhelyben, harmadrészt nyomtatás előtt az utolsó pöttyöt is ki kell szedni, át kell írni.

Hm? :)))

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

v, 2018-04-08 07:39 Sednol

Sednol képe

"A nyelvezet felém automatikus. Erről nem tehetek. Nekem nem okoz semmiféle gondot."
Én erre gondoltam a felül tudtatok emelkedni résznél.

Eszem ágában sincs azt mondani, hogy írja át, mert megsérülne az egész. Pontosan ezért nem is csillagoznék. Ezért is írtam, hogy az írás önmagához következetesen ugyan olyan. Én sajnos alkalmatlannak érzem magam, hogy elolvassam, mert zavar az avíttsága, de amennyit olvastam belőle, az alapján úgy éreztem, hogy érdemes lenne, csak tőlem borzasztóan sok erőfeszítést kívánna. Nem érzek elég erőt magamban ahhoz, hogy folyamatosan értelmezzek. Ez van. Ezért sem szedek ki mondatokat, mert nem maradna sértetlenül utána a hang.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

v, 2018-04-08 08:05 Roah

Roah képe

Tudom, hogy nem akarod átíratni vele, nem erre céloztam.

De felülemelkedésről, mint olyanról, nálam szó sincs, nekem nem volt semmiféle emelkedés, teljesen mezei olvasnom. Természetes. Csak ezt szerettem volna jelezni - felülemelkedni egy tökig hibás írás olvasása közben szoktam, felülemelkedni a hibákon, ha a sztori jó, a kivitel pocsék; ezt szerettem volna csupán mondani.

Félre ne érts, csak nehogymá szabadkoznom, mentegetőznöm kelljen, meg azoknak az olvasóknak, akiknek tetszett is, olvasták, meg minden, hogy bizony van Laci stílusának szépsége, szerintem nem csak én rokonszenvezem vele - de ha egyedüli lennék, az sem nagyon izgatna -, és pont te vagy az, aki szerintem a legjobban mondtad (!) egyedi a véleményed (!), egyszerűen ízlés dolga, meg ilyesmik. (Ez - nyomatékosítom! -, nem azt jelenti, hogy az elírások, hibák benne maradnak, van a Lacinak szigorú szerkesztője, aki kíméletlenül írt, ha kell, és itt is azért van, mert nem képes hátradőlni, és nyugton maradni, szerintem óriási munka lehet egy ősi nyelvezetet átkonvertálni a jelenlegibe, összehangolni, közelebb vinni egymáshoz úgy, ahogyan te mondod, pontosan, úgy, hogy nem látja át, hiszen ebbe(n) él - ezért is éreztem úgy, hogy az egyik legsportszerűbb elgondolás (!) szerintem a tiéd volt -, de igyekszik, szerintem megteszi, ami tőle telik. Tényleg. Ha Obb szétkapta, vagy bárki, én akár, javítja a hibákat, és valóban szemmel látni a különbségeket a régi Karcos, és mostani publikálások között, szóval törekszik szerintem arra, hogy jobb legyen, és hát megmondom őszintén, nem kis munkának tartom ezt, meg azt sem, ami még rá vár.)

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

v, 2018-04-08 08:24 Sednol

Sednol képe

Sajnálom, hogy a rossz szóhasználatom miatt, magyarázkodnod kellett.

Ti el tudtátok olvasni, én nem. Természetesen ez nem zárja ki, hogy egyszer, amikor nem hullaként esek haza munkából, elolvasom, és meglesz magáról a történetről a véleményem. De jelen helyzetben túl sok energiámat kötné le, és az csak rontana a helyzeten, amit meg nem szeretnék, mert sok munka fekszik benne.

Úgy tudnám a legjobban megmagyarázni, amit gondolok a jelen helyzetről (természetesen ez csak elképzelés, mert fogalmam sincs, mennyire tér el egymástól az adott nyelvek szókészlete), mint amikor egy brit, amerikai vagy ausztrál író könyvét veszi a kezébe. Feltételezem érti, de bizonyos szófordulatokat, szavakat másként használ. Lehet korrigálni, de akkor meg a hang lesz oda.

Én erre úgy tekintek, hogy ez a mű ablak a világra. Hogy más szemmel láthassunk, más füllel hallhassunk. Ezen az elven a tájszólást a szlenget is ki lehetne irtani mindenből, hogy csak a letisztul szavak maradjanak. Ebben az esetben felmerül a kérdés: biztosan szeretnénk ezt?

Mivel nem beszélem az adott nyelvjárást, nem élek benne, nem is tudok segíteni, hogy hol lehet hibás. Látom, hogy másmilyen, ha veszem a fáradtságot, értem is, de nem akarom, hogy megváltozzon.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

v, 2018-04-08 08:40 Roah

Roah képe

Inkább csak tisztázni szerettem volna, semmi gond nincsen. :))))

Számomra szép a nyelvezete, harmonizál - meg tényleg mindig a virágnyelvre emlékeztet. Persze, egy novella ne legyen titkosírás, kódfejtés vagy feltörés, egyebek, és igen, lehet abban valami, amit mondasz, hogy minden nyelvnek van több változata, mondjuk a kínai, na, tartományonként ott is más - értem én a kifogásokat is.

Adjak energiát? :D Nagyon ritkán vagyok fáradt, igazából nem nyilatkoznék erről, mert nálam ez totál másként működik - ha viszont bekövetkezik, akkor semmit sem tudok, csak beájulni, nagyjából nincs az a csodakönyv, ami ébren tudna olyankor tartani. (Volt már rá példa, hogy itt, a gépnél aludtam el. :D Az asztalon. Arra ébredtem fel, hogy megfagyok! :D Hiába olvastam, hiába dolgoztam egy tök penge íráson, úgy bealudtam, mint a franc. :D Ennyi.)

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

v, 2018-04-08 08:04 Roah

Roah képe

Első duplázásom, szóval zene helyett ide kéne valami más.

Egy ilyen? ;)
Szereted? Vagy kér valaki? :)))

https://img-ovh-cloud.zszywka.pl/0/0038/3117-owocowy-szaszlyk-d.jpg

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

v, 2018-04-08 08:07 Sednol

Sednol képe

Hajnalban szigorúan kajapornó!
https://www.youtube.com/watch?v=DhR8nG18u7g&t=586s

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

v, 2018-04-08 08:12 Roah

Roah képe

Jellemző. :D

Felém gyümölcs a nyerő, meg ilyenek. :)))

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

v, 2018-04-08 10:15 bupber 81-Szomb...

A végén még szépeket fogok álmodni éjszaka :)))

És ha már elkezdtem, kimondom magamból:
Vannak szókapcsolatok, amik megtetszenek és használom (melyik író nem lop?!), vagy alkotok én is. Van az a jelző, kötőszó stb., ami a pontosság miatt nem kell, de adja a ritmust, a hangulatot.
Van cikk ezrével a szövegről. Mitől szöveg egy szöveg?
Akinek kedve van újraolvashatja: Fekete István: A két szánkó c. novella (Sík Sándor – irodalomesztétika alapelvei, és sok más)
Be akartam linkelni a Búvópatak aktuális számát, de nézem az elektronikus változat silány, nagyon hiányos. Nekem Szíki Károly jóvoltából a PDF változata van, ami olyan mint a nyomtatott, ha valakit érdekel, elküldöm. A nyelv miatt, a szöveg miatt.

Szóval van, ami tetszik:
„Nem oszlik, megáll mereven, mint őszi reggeleken” (Színpad az élet);
„az unalom posványa” (Kiss Hajnal) és még rengeteg.

Én szerintem hagyni kell az írót írni, legfeljebb megfogalmazni azt, hogy tetszik vagy nem tetszik.
Mert tudni kell különbséget tenni a pontosság és a benyomás keltés közt. A pontosság lényeges és Hamarjában szemléltette nem rég, kettőt újra kiemelnék, mert sose elég:

*
"Apa minden nap mesélt." - oké hogy összerakjuk, de nem biztos, hogy mindenkinek azonnal nyilvánvaló, hogy az anyáról mesélt neki és nem Vuk kalandjait mesélgette, szóval: Apa minden nap mesélt rólad.
"én pedig a szavaknak hála a részesévé váltam." - nos lehet az én hülyeségem, de szeretem, ha tű precízek vagyunk, mert így ebbe a mondatrészbe is sok mindent bele tudnék magyarázni a pontatlansága miatt. Amik mondjuk ilyesmi formában helyükre kerülnének: ...én pedig szavainak hála, a történetek részesévé váltam.

*
Szóval tudni kell, mikor pontosítunk egy plusz szóval, és mikor kell elvenni a mondatból. Ezt tanulni kell és figyelni rá.
Nem akarok oktatni, de a másik dolog sokszor zavar. Mert nem egyszer rákérdenek: milyen is az a posvány? Ezt most csak általános szemléltetésnek írtam.
„A nehéz vaskapu” – ilyenkor szoktak jönni azon hozászolások, hogy tudjuk, hogy a vaskapu nehéz, nem kell azt leírni. (mellesleg az idézet Szilvási)
Ilyesmiket bőszen találni a Zabhegyezőben is, Hemingwaynél is, Ottliknál is, mindenhol.

Szerintem az író (ha író) tudja mikor kell a nehéz, nagy vagy akármi más, és mikor plusz.
Ez a két dolog adja alapjában a szöveget, a pontosság és a szavak, azok minősége, mennyisége és elhelyezése. Ezekből rakodik össze a mű és annak mélysége, ha van neki olyanja.

Nem védeni akarom, ízlés kérdése is. Pontossági hiba van, és azokért külön elnézést kérek, de nekem a szöveg annyira egyszerű és egy lélegzetviteli, hogy nem tudom mit mondjak rá:

„Nyolcan is lehetek körülötte ismerősök, legtöbbjük életemnek egy-egy része, akik mellől elsodort a sors. Arcvonásaik változtak, de szememben a lelkük örök-meztelen. Közel léptem, és üdvözöltük egymást.”
*
„Nem szálltam vitába. Felbolygatott anyám „esete”, még ha nem is tudtam semmit biztosra. Aztán magamat szedtem elé emlékeimből, és azokat a bukaresti lányokat, akikkel összekerültem egyszer vagy többször egy-egy ünnepély vagy görbe est után. A fővárosban közelebb vannak a falak, még sincs fülük. Jelentett is valamit igazán valamelyik lány, vagy csak egy testet láttam magam előtt? Szép, fiatal női testet, amit soha nem tudtam magamba zárni görcsösen, majd gyöngéden végigsimulni minden hajlatán, ahogy egy megbékült szellő teszi, amikor a megvadult tengert nyugtatja, vagy a havasi rét magas fűszálait simogatja.”

Vagy akármelyik bekezdés.
Nem a világ közepe, az én hangulatom csak, semmi más. Köszönöm mindenkinek a véleményezést, függetlenül jellegétől.

szo, 2018-04-07 20:07 Bjursta

Bjursta képe

Hát alkoss. Ne számold, ird.

"Segítsetek a géppuskásnak!"

v, 2018-04-08 15:28 Sren

Sren képe

Olyasmitől tartok, hogy nem lesz elég a bajt megtalálni - mert az nem csak a másféle nyelvhasználatban merül ki -, hanem utána fel kell tárni a gyökereit is, aztán lassan, módszeresen irtogatni a gyökerekről azt, ami nem oda való.

Ez pedig olyan, mint a kertedben kiirtani a tarackot. Lehetetlen mindet kiszedni, aki próbálta már, annak ismerős lesz... Bármennyit kiszedsz, akárhogy feltúrod a földet, olyan nincs, hogy ne maradna bent pár darabka. Max kétcentisek, de következő tavasszal vígan burjánzanak, kezdheted elölről. És megint. És megint. Sziszifuszi munka. Igaz, minden évben kevesebb van, de akkor is lelombozó mindig ugyanannak nekiállni, és tudni: tényleg évek kérdése. Az ember belefárad, és a végén jóformán annak se tud örülni, amikor tényleg kiirtotta a rohadékot, mert van más munka is a kertben, és azoktól loptad az időt a francos tarackra.

De muszáj.

Bárcsak segíthetnék, többet, érdemben!

De a dolog természeténél fogva én csak egy-két felütést adhatok meg, énekelni Neked kell. :)

Mutatok valamit, kezdő hangnak talán jó lesz.
Azt írtad nekem:
"De ne gondold, hogy nem tettem semmit az érdekben, az úgynevezett magyartalanság.". Sőt, meg is ismételted, ugyanebben a formában. A legjobb mondat példát mutatni, mert kegyetlenül magyartalan, még annál is jobban, mint amire nyelvi elétérésed okot adna. Oly borzongatóan értelmetlen, mint amikor Marlon Brando áll a tükör előtt, és azt dünnyögi: "a rettegés a rettegés"...
Laci, mi az értelme ennek a mondatnak?
Nyilván ez: "ne gondold, hogy nem tettem semmit az úgynevezett magyartalanság érdekében".
De ha ezt jelenti, akkor miért nem ezt írtad?
És ha szigorúan nézem, még így is értelmetlen, mert az igazi ez volna:
"ne gondold, hogy nem tettem semmit az úgynevezett magyartalanság elkerülése érdekében." Így már van értelme, hmm?

Mindig, minden egyes mondatodat rágd meg, szűrd le. Minden mondatnál tedd fel magadnak a kérdést: biztos ezt, és biztos ÍGY akartam mondani?
Képzelj el alternatívákat. Hogyan mondanád másképp? Fogalmazz meg egy mondatot többféleképpen. Ne aggódj közben a történetért, ő úgyis elmondja magát! De a hogyanjáról gondoskodni Neked kell. Soha, soha ne érd be alap verziókkal! Légy rátarti: te vagy az író, te vagy a góré, engedelmeskedjenek a szavak!
Azt szoktam mondani: engem ne csiklandozz: üss! A ringben nem sokra mész simogatással. Formálj olyan mondatokat, amik "ott vannak". Minden erről szól! Olvasd fel egy-egy mondatodat hangosan, más és más módokban: kérdő és kijelentő, felszólító módban.

Ne fájjon a "más vélmemény". Örvendj neki, hiszen ezáltal olyan kontrasztokat kapsz, amiket sokan, nagyon sokan nélkülöznek! - népszerű írók, akik rendszeresen megjelennek, mindenki agyonajnározza őket, a nagy hájjal kenegetés közben meg nem veszik észre, hogy kiadójuk max tejelő tehénkének tartja őket, műveikben pedig alig akad néhány mondat, ami ne sántítana, de "gyóvan az úgy", igen, ÍGY lesznek szép nagy, boldog beégetett zérók, aztán csodálkozunk, hogy ott tart a mai szórakoztató irodalom, ahol tart...

Megfordult a fejemben az is, hogy variációk helyett megpróbálhatnál saját, erdélyi nyelveden írni - de természetesen letisztázva, nyomdakészre csiszolva. Megmondom az apropóját: nekem úgy tűnik, írásaidban próbálod vegyíteni a magyart és az erdélyit. Mi lenne, ha - csak játékból, próbaképpen! - írnál egy teljesen erdélyi hangú novellát? El tudsz menni odáig írásban, ahol a susogás, a névelőzés (A tavaly, A tegnap), a ságségelés nem hiba, hanem nyelvi jellegzetesség...? :) A túlkapások lehet, hogy ellensúlyoznának némiképp, és a hintában meglelnéd a középpontot...

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

v, 2018-04-08 18:37 bupber 81-Szomb...

Jól van, na, jól van.
Már mondták mások is: ne írjak keresztrejtvényt.

Köszönöm jóakaratod, gondoltam jól van, érted, mit mondok, igaz nem tettem elé kettőspontot, vagy hármaspontot a végére.
A helyes, értelmes (nekem „magyarázós”) mondatokat én is tudom „csinálni”, csak van egy nagy bajom velük: nem szeretem őket! :)))

„Mosolyog, a szeme nyugodt, a homloka sima, kérdéseket tett fel, aminek örülhetett (találd ki, hogy most ki?), nagy figyelemmel hallgatta, bólogatott, és megkérdezte, ne tisztítsa-e le az autót.” – Mario Vargas Llosa

Olykor nem konvencionálisan alkotott mondatok, csak a szöveg egésze adja meg az értelmet. Mozaik.
Tudom. – A bekezdés egységes egész, a mondatok a szöveg megszerkesztett együttese. A mondatok önmagukban is önállóak és zártak, maguk is megszerkesztettek. Jellemzi őket a beszerkesztettség is. A beszerkesztettséget az önálló mondatok egymáshoz kapcsolódása biztosítja, ettől lesz a szöveg szöveg.

Ezt így kell, csakhogy vannak emberek, akik néha kilépnek a körből, és azt a mondatot mint levél írtam NEKED, mert az sem mindegy. De látom nem szereted a hiányos mondatot.
Volna ez egy stíl, még Harold Pintért is érdemes olvasni hozzá, de a novellámban nincs elhagyás. Ami van, az mind hiba, mentség nélküli pontatlanság.

Nem tudom, mit mondjak, Zsuzsa. Még keresem önmagamat. Ha ne lenne az a négyre állított vekker, de akkor se tudom, mert ahogy mondod, a berögződött rosszat gyökeréből kell irtani, a többit meg sokáig építeni, amihez gyakorlás és újra gyakorlás kell, mindennap valamit írni. Rengeteg szöveget kell produkálni ahhoz, hogy valamire letisztuljon az ember. És mellette a mondanivaló is üssön, ne simogasson.

Mindenesetre nagyon köszönöm. Tanácsaid azért nem vesznek a semmibe, mert alapból odafigyelek mindenkire (talán ez is sokat tett az elmúlt öt évben).
Azt is jól látod, hogy vegyítem a nyelvet. Nem szándékos, de rájöttem én is, van ami már innen van, és van ami még maradék. Mindkettő ösztönös.