A név kötelez

              Wrufffsssdájng!

 

A mennyország kapuja előtt hosszú sorban kígyóztak a bebocsájtásban reménykedők. Közvetlenül a kapu előtt egy hófehér, cirádás márványasztalánál ült Szent Péter és fogadta az érkezőket. Egyesével beszélgetett el mindenkivel, kedélyesen kérdezgette az illetőket érdemeikről és bűneikről, érdeklődve figyelte a szívszorítóbbnál szívszorítóbb történeteket, megértően hallgatta a mentségeket. Az ügyintézés nem ment gyorsan, régi rendszer alapján működött, a sorban állók mégsem idegeskedtek, hisz volt idejük bőven.

Egyszer mégis tolongás és dühös szóváltás hangjai bolygatták meg az égi nyugalmat. Az emberek között tolakodva, félre-félre lökve a sorban állókat, dörmögve, szitkozódva tűnt fel egy öregember a márványasztal előtt. Apró termetű volt, háta kissé meghajlott már a munka és az évek súlya alatt, szeme szikrákat szórt, kevéske megmaradt haja az égnek állt, láthatóan majd szétvetette a düh. Még a koponyája is gőzölgött. Szent Péter feljebb tolta a szemüvegét és előrébb hajolt, hogy jól láthassa az érkezőt.

‒ Adjon Isten, jóember! Szent Pé... ‒ kezdte volna földöntúli megnyugtató hangján, de az öregember egy hirtelen mozdulattal megragadta a gallérját és magához rántotta. Arcuk majdnem összeért. Szent Péternek ellenkezni sem volt ideje, és látva a kis ember szigorú ráncokba sűrűsödő homlokát, kedve sem nagyon.

‒ Hol a főnököd? – szűrte fogai közt az öreg.

‒ Hogy...? Mi...? – hebegte Péter, úgy érezte, megfosztották minden szentségétől. – De jóember! Hogy képzeli ezt? – találta meg ismét a hangját. – Így viselkedni a mennyország kapujában?

‒ Ne lökd itt nekem az ájtatos dumát, mert már torkig vagyok vele! – fojtotta belé a szót az öreg, és még erősebben markolta a nyakát, orruk is egymásnak préselődött. – Ha még egy szót meghallok, olyan pofont lekeverek, hogy több füled lesz, mint fogad! Még egyszer megkérdem: hol… a… főnököd? – tagolta erőltetett lassúsággal.

Szent Péter a rémülettől levegő után kapkodott, majd egy határozott, merev mozdulattal a kapu irányába bökött.

‒ Helyes! – morogta a másik, és visszalökte Pétert az asztal mögé, majd dölyfös léptekkel vonult be a Mennyek Kapuján.

A mennyország pompás hely volt: tágas és világos. Ameddig a szem ellátott, selymes pehelyfelhő borított mindent, lágy fanfárdallamok simogatták a boldog lelkeket. Kisebb-nagyobb csoportokban labdáztak az angyalok, függőhintázás közben spontán fakadtak dalra, kacskaringós csúszdákon vidám siklottak lefelé és hosszú terjengős mondatokban beszéltek. A tejfehér idilli miliő harmóniáját csak a kócos, durcás léptű öregember trappolása bolygatta meg kissé. Nem állt szóba senkivel, nem hatódott meg az énekeken és az eléje guruló labdát sem dobta vissza a vidáman szökdécselő angyaloknak. Előre szegezett tekintettel haladt egy senki által nem érzékelt cél felé. Sokáig bandukolt így, kitartóan, a lelkében fortyogó düh mégse csillapodott. Egyszer csak szellő kerekedett, felkavarta a fellegeket, összekuszálva a felhőket. A forgatagból egy arc formálódott előtte. Az öreg megtorpant.

– Engem keresel? – kérdezte a mindent betöltő, zengő hang.

– Hát, te meg ki az Isten vagy?

– Az. És téged hogy szólíthatlak?

– Kovács István a becsületes nevem! – felelte hetykén az öreg. – Beszédem van veled!

– Miért törtél így rám?

– Mondd, mégis hogy képzeled mindezt? Haragszol rám? Miért sújtasz átokkal? Mégis mit vétettem én neked?

– Miféle átokról beszélsz?

– Mifélérőőől? – hüledezett a kisember. – Hát arról, hogy életem során hétszer csapott belém a villám!

– Emiatt jöttél ide és hoztad a frászt Szent Péterre? Azért akartál ilyen makacsul találkozni velem, hogy a szememre vesd, beléd csapott a villám?!

– HÉTSZER!!! – fuldokolt a méregtől az öreg.

– Tudhatnád: Isten útjai kifürkészhetetlenek.

– Ááá...– rontott neki vadul Kovács István a felhőarcnak, dühösen szétkergetve vonásait.

– Ne beszélj itt nekem magasztosabb célról, meg hogy mindennek oka van… Ezekkel szúrták ki a szemem a lenti bérenceid – böködött remegő göcsörtös ujjaival minden irányba. – Egy villámcsapásnak is kicsi az esélye, a második még valószínűtlenebb, de hétszer egyenesen lehetetlen. Szóval, elő a farbával!

– Nem érek Én erre rá!

– Azonnal mondd meg!

– Rendben – egyezett bele engesztelően az Isten. – Mindjárt utánanézek. Addig légy türelemmel. Mit mondtál, hogy is hívnak?

– Kovács István.

Csönd.

– Hmmm...Úgy tűnik valami gubanc lehetett az adminisztrációval. Tudod elég népszerű ez a név. Biztos összekeveredhetett a sok Kovács István. Gyakori eset.

– Gyakori eset?! Ne hergelj fel vén lókötő, különben istenuccse rendet vágok itt a sok tespedő angyalka között!

– Vigyázz a szádra öreg! Az Istennel beszélsz! – figyelmeztette a hang.

– Te csak ne fenyegess! – rázta csontos öklét az öreg. – Először hat évesen, azon a tikkasztó nyári napon, mikor anyám kiszalajtott beszedni a tiszta ruhákat a vihar elől, három esőcsepp után nagy villanás és wrufffsssdájng! Szegény anyámat élete végéig gyötörte a lelkifurdalás. Azután mikor a Tehenész Julcsát vittem el a mezőre, még örültem is egy kis zivatarnak. Összebújva húzódtunk be a fa alá, szerelmesen öleltük egymást és wrufffsssdájng! Sose állt velem többet szóba. Csak Dadogós Julisnak csúfolták azután.

– Nos valóban, ez elég elkese...

– És ’44-ben, a lövészárokban? Körbekerítettek engem és maroknyi társaimat az oroszok, de mi nem adtuk meg magunkat. Én indítottam a rohamot! Kitörtem a sárgödörből, üvöltve rontottam az ellenre, persze wrufffsssdájng! Csak meglepetten pillogtam, mint a döbbent oroszok...

– Látod, még jól is jött.

– Tudod te egyáltalán, milyen érzés egy villámcsapás?

– Nos, volt már itt egy-két baleset...

– Vidáman dudorászva számolom a legyeket az árnyékszék hűsében, wrufffsssdájng! Reumás ízületekkel sietek a vonat után, óvatosan, nehogy elcsússzak a nedves talajon, ugrom a kutyagumit, wrufffsssdájng! Labdázunk az unokámmal a kertben és...

– ...wrufffsssdájng? – érdeklődött a segítőkészen a Teremtő.

– De hát még csak nem is esett! Szikrázó napsütés volt! – elkeseredetten, könnyeivel küszködve rogyott Isvtán a pehelyfelhő padlóra.

– Isten nem ver bottal!

– Az lehet, de még egy ilyen ócska közhely és összekócolom a fogsorod!

– Nana!

– Na, nagyon sürgősen magyarázd meg ezt a mai esetet! Most is, mint minden vasárnap, ott ülök a misén, az első sorban zsolozsmázom. A pap az Úr haragjáról szónokol, kénköves ménkűről meg az összes többi trükködről. Mire a végére ért, szépen beborult az idő és égzengés-földindulás tombolt odakinn. De én nem, ohohóóó neeem, én nem mentem ki! Ha az atya profetikus beszéde nem hozta volna rám a frászt, akkor is megvan a magamhoz való eszem, hogy hat villámcsapás után ne a viharban bandukoljak! Szóval vártam. Vártam és vártam, amíg el nem csendesültek az elemek. De még ezután is vártam! Jobb az óvatosság. Többször kilestem a templomajtón, óvatosan ám, de semmi. Csendben beesteledett, az ég tiszta volt. A pap is tehernek érezte már a jelenlétemet, az asszony is babonás vénembernek titulált, így hát kimerészkedtem. De alaposan szemügyre vettem mindent, az összes felhőt messze elkerültem, fém tárgyakat régóta nem hordok magammal és olyan sietősen szedtem a rozoga kis lábaimat, ahogy csak kitelt tőlem. Végül épségben hazaértünk.

– Tényleg? De jó!

– Aha, szeretnéd, mi? Hát nem! Ahogy kidugtam az orromat a templomajtón, WRUFFFSSSDÁJNG! És most itt vagyok! Szóval bökd ki, de rögtön, vagy hátra kötöm a sarkad! Mi bajod van velem?

– Mondtam már! Minden bizonnyal egy sajnálatos félreértésről van szó!

– Kilencven rettegésben leélt év, neked csak egy „sajnálatos félreértés”?! Ennél azért jobb magyarázattal tartozol.

– Én az Isten vagyok, nekem nem kell magyarázkodnom!

– Jaj, de nagyra vagy magaddal! Nagyon ajánlom, hogy kezdj el csiripelni, különben agyonváglak, mint bányalovat a sújtólég!

– Elég ha mondom, különben...

– Különben mi lesz? Már nincs veszteni valóm! Halott vagyok! Nekem már minden mindegy, mint a szélső háznak! Te vén kaporszakállú, biztos ördögien jól mulatsz itt, ezekkel a megtollasodott bólintójánosokkal!

– Ha nem hagyod abba, de rögtön...

– Hát márpedig én nem hagyom abba! Elegem van! Egész életemben templomba jártam, az összes marhaságodat szentírásként kezeltem, még az istenverte nevedet sem vettem a számra soha. De az áldóját is, elég volt! Nem vagy te mindenható, sem jóságos, csak egy hálátlan, hazug pojáca! A Te szavad ennyit sem ér! – szemléltette az öreg mondandóját egy teátrális csettintéssel.

Az Úr ugyanígy tett...

 

Wrufffsssdájng!

 

A csípős érzést és vakító fényességet Kovács István már jól ismerte, de az utána következő sötétség és körülölelő meleg puhaság idegen volt számára. Súlytalannak és szabadnak érezte magát. A tér hirtelen összerándult körötte, megfeszült és nyomást érzett. Egy halvány fénypászma döfte át a végtelen sötétséget és mintha pillogó másnaposságból ébredne, úgy indult a világosság, az ébredés felé. Érzékei tompák voltak, nem tudta eldönteni merre van felfele és lefele, csak megfoghatatlan émelygést érzett. A nyomás hullámokban tört rá, hatalmas kezek ragadták magukkal a fény felé rántva. A nyomás az elviselhetetlenségig fokozódott, majd hirtelen megszűnt, mintha elvágták volna.

A szülőszobában elcsendesedtek a kismama fájdalmas kiabálásai, helyét átvették a megfáradt nyögések. A nővérek kedves mosoly kíséretében törölgették a homlokát, az orvos pedig egy steril lepedőbe bugyolált csecsemőt tartott elé.

– Gratulálok! Fia született. Hogy fogják hívni?

– Istvánnak. – lehelte elcsigázottan az asszony, és könnyeivel küszködve ölelte magához gyermekét.

– Kedves anyuka, üdvözölje fiát, Kovács Istvánt. Gratulálok.

– Az ifjabbik! – javította ki meghatódottan az orvost.

A gyermek égbe kiáltó, keserves sírása még sokáig visszhangzott a kórház folyosóin.

4.18182
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.2 (11 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2011-07-23 19:46 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Egy-egy hiba, láttam központozásit (valahol lemaradt szóközök, máshol kósza pontok), vesszőhibát (egy helyen értelemmódosító, máshol vitatható), volt egy nagyon aranyos mondata az Úrnak (amikor nagybetűzi magát, az egyszerűen... cuki), a kezdés egy félig-meddig ismert vicckezdés átmentése (mondják mindenféle híres, gazadag emberrel és egyszeri újgazdaggal is, a pesti viccz kedveli, a legutolsó keltezés szerint Bill Gates mennyekbéli útjáról olvastam ilyesmit), illetve hát az alapötletet is feldolgozták már (mind a számonkérést, mind a mennykőcsapás-sorozatot, mind a csattanót önmagában is), de a villámcsapás hangutánzó szava... Amúgy az abszolút rekord, ha jól tudom, tizenhét.

_____________________
Dr. Bloody Dora

szo, 2011-07-23 20:02 krystohans

krystohans képe
4

 A Villámhárító :)))) Tetszett a befejezés, csattanós, akár egy villám.

 

___________________
Portölcsér vagyok
Szél játéka összetart
Ha megunt, szétszór

 

szo, 2011-07-23 22:20 Tolerancia

Tolerancia képe

Frankó! Van humorod, és ez nagyon tetszik nekem. Ezúttal sem pontozok, mert az ötös és a mittudomén hányas átlaga alig hármas lenne csak, és ahhoz képest pedig túl jól szórakoztam. :-)))

Csak, amik majdnem kiverték a szememet:

"lágy fanfárok dallamai simogatták a boldog lelkeket felkavarta a fellegeket" - A fanfár, ünnepélyes alkalmakkor rézfúvókon (trombita, harsona, kürt) felhangzó jeladásszerű, rövid dallam vagy zenei motívum, tehát nem kell a mondatodba még egy "dallamai".

"Egyszer csak szellő kerekedett, felkavarta a fellegeket, összekuszálva a felhőket." - A felhő meg a felleg nem ugyanazok?

"Ne hergelj fel vén lókötő," - Ne hergelj, fel vén lókötő! Vesszőből csak ezt az egyet, a többit majd Obb mester, és én felkiáltó jelet tennék a végére.

"Körbekerítettek engem és maroknyi társamat" - Ha maroknyi, akkor társaim, de még úgyis sántítana. Egy fazon biztosan nagyobb a markodnál. :-)))

"kénköves ménkőről meg az összes többi trükködről" - A ménkő az egy istenverte félszerzet lehet. Ha a mén, mint fiú ló jelenik meg a szóban, ki-ki válaszon, ló alakú kőre, vagy az állat egy megkövült testrészére gondolna-e szívesebben. :-)))  Szerintem, te a ménkű szót kerested.

Szóval: írjál még, kérlek! Nem azért, hogy szadizhassalak, hanem azért, mert csak.

Tolerancia. :-)))

 

 " Amit az ember leírt, az többé nem sanyargatja." /Ernest Hemingway/

v, 2011-07-24 00:45 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Ez a "maroknyi társ" fel sem tűnt, mikor olvastam, de így utólag belegondolva jobb is, hogy Obb mester előtt javítva lett, mert egy merész férfiúi elme simán megmagyarázza, hogy lehet egy társ maroknyi.

_____________________
Dr. Bloody Dora

v, 2011-07-24 08:36 Obb_régi

Botorság volt javítani. Mitől ne lenne jó a maroknyi társ? Hisz csak egy példa: "Maroknyi székely, porlik mint a szikla..."

És, hamár maroknyi, akkor nagyonis helyénvaló az eggyesszámban társam.

Erről ennyit  D.

v, 2011-07-24 17:51 Tolerancia

Tolerancia képe

Igazad lett, Dóri! Képes rá. :-)))

 

 " Amit az ember leírt, az többé nem sanyargatja." /Ernest Hemingway/

szo, 2011-07-23 22:46 Carmen Sanchez

Carmen Sanchez képe

Köszi, javítottam. (bár így a maroknyi társ és a ménkő megérne egy misét szintén...:D)

17??? akkor az most egy szerencsés vagy szerencsétlen ember?

 

"Úgy látom nem értitek. Nem én vagyok összezárva veletek, hanem ti vagytok összezárva velem!"

 


v, 2011-07-24 08:58 Obb_régi

5

„A tejfehér idilli miliő harmóniáját csak egy kócos, durcás léptű öregember trappolása bolygatta meg kissé.” – van pár apróság, mint pl. ez, határozatlan az egy, pedig határozottnak kellene lennie, hisz tudjuk, hogy annak az öregnek a trappolása, tehát: … csak a kócos…

„– Istvánnak. – lehelte elcsigázottan az asszony, és könnyeivel küszködve ölelte magához gyermekét.” – vagy itt pl. becsúszott egy kósza pont

De van egyfajta humorod, amit nem lehet nem szeretni, keveseknek adatik meg, no meg a villám, hát hatalmas :)

v, 2011-07-24 13:54 Sütiszörny

Sütiszörny képe
5

Akárhogy is nézem: ez ötös a javából!  :)  Szerintem felesleges erről többet mondanom. A villámlás nagyon tetszett!  :)  Ez egy igen jól sikerült történet lett!  :) 

Itt van egy pici elgépelés:

"De hát még csak nem is esett! Szikrázó napsütés volt! – elkeseredetten, könnyeivel küszködve rogyott Isvtán a pehelyfelhő padlóra."  - Az Istvánt írtad rosszul. Néha összegabalyodnak az ujjak.  :) 

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

v, 2011-07-24 15:01 Borika

Borika képe
5

Nagyon tetszett, gratula, akkorákat nevettem, hogy majdnem lefordultam a székről! :D

"Járt utat a járatlanért el ne hagyj!"

sze, 2011-08-03 02:40 Maggoth

Maggoth képe
4

Az ügyintézés nem ment gyorsan, régi rendszer alapján működött, a sorban állók mégsem idegeskedtek, hisz volt idejük bőven. - körülményesen tetszett megfogalmazni, az ügyintézés nem ment gyorsan, ez olyan izé, mintha szándékosan lassítani akarnád a mondatot, különben se használjunk tagadást, ha nem muszáj. Az ügyintézés lassan ment, slussz, passz.

Egyszer mégis tolongás és dühös szóváltás hangjai bolygatták meg az égi nyugalmat. - Mit értesz azon konkrétan, hogy tolongás hangjai? Ide milyen zajokat kéne odaképzelnem?

Az emberek között tolakodva, félre-félre lökve a sorban állókat, - mi ez a félre-félre lökve? Ezek általában ellenkező irányúak szoktak lenni, fel-le, erre-arra, stb. Én inkább azt írnám a helyedben, ide-oda lökdösve a sorban állókat.

majd dölyfös léptekkel vonult be a Mennyek Kapuján. - majd dölyfös léptekkel bevonult...

kacskaringós csúszdákon vidám siklottak lefelé és hosszú terjengős mondatokban beszéltek. - és elé vessző

nem hatódott meg az énekeken és az eléje guruló labdát sem dobta vissza a vidáman szökdécselő angyaloknak. - itt is ez a helyzet

Körbekerítettek engem és maroknyi társaimat - maroknyi társamat, maroknyi társaimat úgy hangzik, mintha a többiek liliputi emberkék lettek volna...

fém tárgyakat régóta nem hordok magammal és olyan sietősen szedtem a rozoga kis lábaimat,- fémtárgyakat, és előtt vessző

Viszont kétségtelenül igen vicces történet! :)

 

- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

sze, 2011-08-03 10:15 Carmen Sanchez

Carmen Sanchez képe

Bár a "maroknyi társm" at használjuk, úgy tűnik mégsem helyesen. fura, pedig elég kedvelt szófordulat. az öreg szájából talán elfogadhtó lenne, szerintem. 

de  jobb a békesség. mindenesetre javítom majd. köszi. 

 

"Úgy látom nem értitek. Nem én vagyok összezárva veletek, hanem ti vagytok összezárva velem!"

 


sze, 2011-08-03 14:39 Esvy

Esvy képe
4

Jót nevettem, kellemesek a poénok. A vége sajnos nem lepett meg, mert én is írtam már olyan történetet, ahol végül újraszületik a szereplő. Így a fény felé rángatásnál már tudtam, mi lesz a csattanó. De mindent összevetve nagyon vicces sztori, és mivel a Road to Hell-t hallgattam közben, egyedi élmény volt olvasni. :)

 

A korlátok is korlátoltak.

sze, 2011-08-03 17:17 Kelvin

Kelvin képe

"Wrufffsssdájng!"

Vigyorogtam, jó volt. :)

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

cs, 2011-08-04 14:57 Carmen Sanchez

Carmen Sanchez képe

 Ezt most így hogy? Valamelyik admin tudná ezt a spamet törölni?

avagy én tudom? köszi.

"Úgy látom nem értitek. Nem én vagyok összezárva veletek, hanem ti vagytok összezárva velem!"

 


cs, 2011-08-04 15:26 Ndy

Ndy képe

Elbuktad a robotot, mert kettest kaptál tőle. :D a huszonegyedik században illene jobb viszonyban lenned a mesterséges intelligenciákkal :D

--------------------------------------------------------------------

http://www.myspace.com/nexushungary

cs, 2011-08-04 16:00 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Az ilyenek előfordulnak. Még nem tudom, mi alapján vadászik (talán a csillagozási kedv csalogatja), de sajnos tegnap nem voltam fent, nem kaptam el időben.

_____________________
Dr. Bloody Dora

cs, 2011-08-04 16:11 Carmen Sanchez

Carmen Sanchez képe

sajnos kihúztam a gyufát a robotoknál, de véreskezű dóra lesúlytott!

köszi a szakszerű intézkedést.

"Úgy látom nem értitek. Nem én vagyok összezárva veletek, hanem ti vagytok összezárva velem!"

 


cs, 2011-08-04 17:10 Chris Cage

5

Élvezetesen írsz.

"Közvetlenül a kapu előtt egy hófehér, cirádás márványasztalánál ült Szent Péter és fogadta az érkezőket." - nem kell az egy

"Kisebb-nagyobb csoportokban labdáztak az angyalok, függőhintázás közben spontán fakadtak dalra, kacskaringós csúszdákon vidám siklottak lefelé és hosszú terjengős mondatokban beszéltek." - vidáman

cs, 2011-08-04 18:16 Para Celsus

Para Celsus képe

Szegény Agradzsag jutott eszembe Douglas Adams Galaxisából. Őt Arthur Dent ölte meg harmincvalahányszor.

Jól írsz.


"The Rainmakeeeer!"