Cikkcakk (Álhírcsokor)
Felpofozta!
Tettlegességig fajult a parlamenti vita
Pofonnal végződött az a parázs vita, amely az Országgyűlés június tizenegyedikei ülésén robbant ki, miután Dór Gál ellenzéki szóvivő kemény szavakkal illette a kormány kül- és belpolitikáját. Kritikájában addig merészkedett, hogy az úgynevezett magzatadó javaslatát egyenesen „elvetélt ötletnek” minősítette. A vita hevében kitért a kormánypárti Tar Szabó Csaba külső és belső tulajdonságaira is. Elmondása szerint „a képviselőúr három szál hajának pont annyit használ a zselé, mint sz.rnak a pofon”. Több sem kellett Tar Szabó Csabának. A sértés hallatán felpattant helyéről, és a házelnök rendreutasítását figyelmen kívül hagyva kirohant az Országházból. A tanúk beszámolói alapján a következő történt: az utcára érve T. Sz. Cs. tajtékzó dühvel rontott neki a járdán gyanútlanul heverő bélsárnak, amit éppen a szeme láttára ürített oda egy közepes testalkatú terrier. A képviselő láthatóan megfeledkezett önmagáról: két hatalmas pofont kevert le az exkrementumnak, majd visszakézből egy harmadikat, mielőtt a nyomába eredők lefoghatták volna. Ezt követően visszakísérték az Országházba, ahol megvált zakójától és a tisztítóba küldte azt, majd alaposan kezet mosott. A közjáték után az ülés folytatódott, amelyen T. Sz. Cs. immár fölényesen bizonygatta igazát, miszerint Dór Gál hatalmas baklövést követett el, amikor a hajzselézést az ürülék felpofozásához hasonlította, hiszen tanúkkal igazolhatja, hogy a kettő teljesen különbözik egymástól. Megjegyezte továbbá, hogy annak a képviselőnek, aki ennyire nem ért a hasonlatokhoz, semmi helye az Országgyűlésben.
T. Sz. Cs. győzelme drámai végkifejletben csúcsosodott ki: Dór Gál szót kért, és nyíltan beismerte tévedését, majd megragadva az alkalmat, lemondott mandátumáról.
Ki hitte volna!
Koplalással is lehet fogyni
Brit tudósok kísérlettel bizonyították, hogy a létező legjobb módszer a felesleges kilók leadására, ha az ember semmit sem eszik. A forradalmi jelentőségű felfedezés végre eloszlathatja a különböző diéták és fitneszprogramok hatékonyságáról vallott tévhiteket. A kísérletre laboratóriumi körülmények közt került sor Londonban, összesen harminc résztvevővel. A kísérletet vezető Dr. John Egg hatfős csoportokra osztotta a társaságot; az egyes csoportok tagjait különböző diétáknak vetették alá a teszt ideje alatt. Egy hónap elteltével a tesztalanyok mérlegelésen vettek részt, amelyen kiderült, hogy a legtöbb felesleget az ötös csapat adta le, az a csapat, amely pusztán ivóvízen élt, vagyis egyáltalán nem táplálkozott. Dr. John Egg szerint az eredmény önmagáért beszél, és a fogyni vágyók első dolga az étel elhagyása kell hogy legyen, mindemellett tetszőlegesen végezhető torna, vagy folytatható bármilyen más diéta.
Tömeges ütközés!
Halálos áldozatot követelt a baleset
Halálos baleset történt csütörtökön az egyik felsőoktatási intézményben, amely nevének elhallgatását kérte. Flugzeug Bálint, elsőéves bölcsészhallgató a Nemtom elektronikus tanulmányi rendszerben, órarendje készítésekor tömeges ütközés szemtanújává vált. Három kurzus ment egymásnak hétfőn reggel nyolc órakor. A Bevezetés az irodalom bevezetésének a bevezetésébe nevű kurzus hátratolathatott volna csütörtök délre, de arra a helyre már beparkolt A határon túli magyar irodalom vázlatának kivonata elnevezésű, egy kreditpont értékű, kötelezően választott előadás. Mit volt mit tenni: szegény diák a Tantervi Csoporthoz fordult, hogy átiratkozhasson egy másik napra, ám az ingerlékeny ügyintéző hölgy, név szerint Coffee-Break Teréz, látva a megoldhatatlan problémát, élettelenül zuhant a padlóra. A tanúk kihallgatása ezekben a percekben is zajlik.
Döbbenet!
Ez már tényleg nem semmi
Itt egy teljesen értelmetlen, senkit sem érdeklő, hírnek beállított zagyvaság következik, amely hatalmas betűkkel hívja fel magára a figyelmet, és ha elolvassa az ember, nem tudja eldönteni, hogy vicceltek-e vele, vagy tényleg azt hitték a lap szerkesztői, hogy ez bárkit is izgat.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
-
Megosztás


v, 2012-06-10 22:21 Bloody Dora
Szerinted létezik olyan cím, mint az utolsó, és bárki is elolvasná, ha meglátja? Hírértéktől függetlenül. Ilyen népiesch fordulatokkal nem él a magyar sajtó, inkább a "Szenzáció!", "Fantasztikus!", "Elképzelhetetlen!" vagy a jól bevált "Megdöbbentő fordulat!" kifejezésekkel operál.
Nemtom rendszert meg nem szidni, az Eltévedt is arra változik át mostantól, szóval éljen a felsőoktatás és az informatika. (Állítólag ha szidod, nem lesz jobb. Ezt holmi kutatások bizonyítják. De megnyugtatóbb.)
Az álhírköltészet jó dolog, már régóta fogalmazódik bennem, hogy április elsején a főoldalra ki kéne tenni valami bődületes marhaságot, de arról idén már lekéstem, jövőre meg elfelejtem.
_____________________
Dr. Bloody Dora
h, 2012-06-11 12:51 Chris Cage
Természetesen nincs olyan cím, mint az utolsó, nem adnék ilyet, ha újságban publikálnék, de most nyilván nem is volt szempont, hogy minél figyelemfelkeltőbb legyen, a lényeg, hogy a semmitmondó cím mindent elmond a tartalomról.
A Neptunt meg Nemtom megszeretni. Sajnamajna :(
--- "A glamour a pénzen keresztül kifejezett szex."
h, 2012-06-11 14:17 Bloody Dora
Tsak arra akartam vón kilukadni, hogy a többi cím és stílus áll, akkor ez miért nem, holott ebben vagyon az poénok legjavabbika?
(A Neptunt úgy tervezték, hogy lehetetlen legyen szeretni. Az ETR-t meg úgy, hogy tökéletesen lehessen szidni.)
_____________________
Dr. Bloody Dora
h, 2012-06-11 14:41 Chris Cage
Értem. Lecserélem egy odaillőbbre.
--- "A glamour a pénzen keresztül kifejezett szex."
p, 2012-10-26 20:09 Bloody Dora
Érdekes, csak én szóltam hozzá? Most újraolvastam (azt hittem, törölted... nagy kő esett le a szívemről, hogy csak szerkesztetted), szerintem jobban nevettem, mint akkor. És ha van, aki újraolvassa és megint élvezze, az azt jelenti, elértél valamit.
_____________________
Dr. Bloody Dora
p, 2012-10-26 21:30 Chris Cage
Ha a lavina nem is indul meg, ez már akkor is valami. :)
--- "A glamour a pénzen keresztül kifejezett szex."
p, 2012-10-26 20:39 Nimretil
:D