Az igazi szörnyek

„...Egy nap aztán azt mondta valaki: »Jobb cserepet érdemelne!«
Akkor kettétörtek, ami nagyon fájt, de a virág sokkal szebb cserépbe került, s ez megvigasztalt. Most itt heverek a szemétdombon, törött cserép vagyok. De az emlékeimet nem veheti el tőlem senki.”* – A fiú – olyan tizenkét-tizenhárom éves forma, lötyögős pólóban és kifakult melegítőnadrágban – becsukta, és a kiságy mellett álló éjjeliszekrényre tette a mesekönyvet.
– És utána? – Az ágyban, nyakig betakarózva, szöszke kislány feküdt. Sötét cipőgombszeme huncutul csillogott a kislámpa fényében. – Mi lett a teáskannával utána, Zoli?
– Az már egy másik mese, ennek itt a vége, fuss el véle, hugi!
A kislány gondterhelten ráncolta a homlokát.
– De…
– De nincs, Dóri, alvás van! – vetett véget tettetett szigorúsággal a próbálkozásnak a fiú.
A kislány erre abbahagyta a fészkelődést, és takaróját egészen a pisze orráig felhúzva morogta:
– Biztos arra járt egy álruhás hercegkisasszony, és megsajnálta a teáskannát…
Zoli szája megrándult. Volt valami vicces abban, ahogy Dóri minden tőle telhetőt megtett a mese folytatásáért – de legalábbis azért, hogy az övé legyen az utolsó szó.
– Holnap is van nap! – próbálta békíteni, aztán, nem törődve húga rosszalló arckifejezésével, puszit nyomott a homlokára. – Választhatsz egy hosszabb mesét, hm?
– Talán választok, talán nem! – biggyesztette el durcásan az ajkát a kislány. Tüntetőleg becsukta a szemét, és elfordította a fejét.
Zoli elmosolyodott: sínen voltak. Felállt, nyögve kinyújtóztatta tagjait, aztán intett a húgának, aki takarója rejtekéből követte minden mozdulatát. A fiú felkattintotta az éjjeli szekrényre állított kislámpát, és lekapcsolta a nagyobbat. Az éjjeli fény barátságos, puha, türkizkék kört vont az egyre laposabbakat pislogó kislány köré.
– Jó éjt! Angyalok őrizzék álmodat! – szólt vissza neki, már az ajtóban állva.
– Itt van nekem Sulley, ő őrzi… – motyogta kásás hangon Dóri.
Zoli furcsa szorítást érzett a mellkasában. Legszívesebben odarohant volna a húgához, hogy megszorongassa, és elmondja neki, mennyire szereti. Nem tette. Helyette mutatóujjával megfenyegette az éjjeli szekrényen álló lámpát, amely Sulley-t formázta, a kék alapon lila foltos, izmos szörnyet a rajzfilmből.
– Kurvára vigyázzál a tesómra! – suttogta, aztán halkan betette maga mögött az ajtót, és elindult, hogy szembenézzen az igazi szörnyekkel.

Az igazi szörnyekről a legjobb barátja, Tibi mesélt neki. Ő már…
„…Kovács Tibor, életének tizenharmadik évében, tragikus körülmények között…”
Egy hónapja temették.
Tragikus körülmények között…
Zoli, miközben átvágott házuk sötét konyháján, keserűen felnevetett. A felnőttek beszélgetését kihallgatva tudta meg, hogy Tibi mindkét szemét kiszúrták, nyelvét kitépték, a fülébe olvasztott viaszt öntöttek. Egy külvárosi, félreeső sikátorban találtak rá. A kukák mellé dobták a holttestét. A szemét közé, mintha ő maga is az lenne. A boncolás szerint még életben volt, amikor megkínozták; a torkát csak később vágták át.
„Ki művel ilyet egy gyerekkel?!” – zokogott fel a temetést követő toron Tibi apja.
Zoli tudta, de nem lépett elő, hogy elárulja nekik. Ha megteszi, valószínűleg már aznap ugyanarra a sorsra jut, mint a barátja.

Még akkor is ezen gondolkodott, amikor egy vonalba ért a nappalijukba vezető széles boltívvel. Dóri kivételével minden családtagja odabent ült a nemrégiben vásárolt nagy képernyős televízió előtt. Apja a kedvenc foteljában terpeszkedett, jobbjában egy szelet pizzával, amiről szemmel láthatóan elfeledkezett. Szája környéke zsírosan fénylett, szakállát és pólója elejét morzsák borították. Tátott szájában félig megrágott falattal bámulta a villódzó képernyőt. Az anyja, lábát kényelmesen felpolcolva egy zsámolyra, közvetlenül mellette ült öblös, magas támlájú karosszékében. Állólámpa tompított fénye vetült az ölében tartogatott kötésre, tétlenül pihenő kezére. Teljesen mozdulatlan volt, csak a szeme ugrált ide-oda, ahogy a gyorsan pergő képkockákat követte. Zoli nővére, Timi, a kanapé sarkában kucorgott. Ujjai az okostelefonja kijelzőjén babráltak még akkor is, mikor figyelme egy-egy hang- vagy színkavalkád nyomán rövid időre a tévére irányult.
– Nem jössz be, apafej? A Fald fel Amerikát! megy... – szólította meg Timi váratlanul az öccsét.
Zoli összerezzent, de nem válaszolt. Nem lett volna értelme. Bár Timi ajka mozgott, ő beszélt, a szavakat a lény adta a szájába. Az, amelyik karmos mancsával a lány mobiltelefonjába kapaszkodva himbálódzott ide-oda.
Az arasznyi teremtmény formára emberre emlékeztetett, de sötét volt, mint az árnyék vagy egy tintafolt, vonások és külső jegyek nélkül, csak a két szeme világított sápadt, betegesen sárga fénnyel az arcában. Két, tölcsérszerű képződmény türemkedett ki a pofájából, amelyek újra meg újra összehúzódtak és elernyedtek. Mozgásuk ritmusára hullámzó, vékony szál nyúlt ki mindkettőből, és kapcsolódott horgokkal borított végével a telefonját nyomkodó Timi szemgolyóihoz. A bal oldali színektől vibrált, a másik élettelenül szürke volt.
A lény táplálkozott.
Akárcsak a másik kettő, méretre termetesebb, melyek a tévé mögött rejtőztek.
Zoli hallotta ütemes szürcsölésüket, és látta a levegőben úszó szálakat, amelyek a szörnyeket kötötték össze a szüleivel, akik mit sem sejtve bámulták a tévét. Amikor az apja felnevetett, a bal szemgolyójára tapadó színes szál többszörösére duzzadt, a hozzá kapcsolódó lény pedig fejét hátravetve, kéjes rángatódzásba kezdett.
Zoli keze ökölbe szorult. Az jár a fejében, amit Tibi mondott neki.
„Mindenütt ott vannak, haver, tablet, mobil, laptop... Asszem... asszem, nem lenne szabad beszélnem róluk, de ti vettétek ezt az új tévét, baszki! Szerintem kimossák az agyunkat! Az egyik csatornán magukba szippantják az érzéseinket. A másikon visszapumpálják belénk azt a szürke vackot. Ha eleget kapsz, nyálcsorgató zombi leszel, aki folyton a telóját vagy a tévét bújja…”
Amíg aznap este farkasszemet nem nézett a tévé mögött álldogáló lényekkel, Zoli azt hitte, Tibi csak szívatja. Utána, bár egész testében reszketett, felnyalábolta a kanapén békésen szuszogó Dórit, és a szobájába vitte. Közben igyekezett kikerülni a levegőben úszkáló szálakat, amelyeken keresztül a szörnyek magukba szívták családtagjai identitását. Nem tehetett értük semmit. Ezt a szörnyek világosan a tudtára adták.
Többek között azzal, hogy Tibi másnapra halott volt.

Persze Zoli azóta is azon rágódott, hogyan menthetné meg a szüleit és a nővérét. Dórival nem volt nehéz dolga: a kislány imádta, ha mesét olvasott neki, és ezért cserébe szívesen lemondott a tévézésről. De a többiek... Most is, ahogy ott állt az ajtóban, ezen töprengett.
Esetleg ha azt mondanám nekik, hogy...
Az egész nagyon gyorsan történt.
A levegőben hullámzó szálak felfénylettek, majd egy szemvillanás alatt semmivé foszlottak. Zoli apja üveges tekintettel, robot módjára beleharapott a pizzájába, megrágta a falatot, majd nyelt. Az anyja tétován a távirányítóért nyúlt, és sebesen váltogatni kezdte a csatornákat. A képek összefolytak, a hangok őrült kakofóniában egyesültek. Nyál csordult Timi szája sarkából, és csöppent a kezében tartott mobilra. A lány szemügyre vette, majd bamba vigyorral az arcán szétmázolta a kijelzőn.
A lények halk, kérdő zizegéssel fordultak az ajtóban álldogáló Zoli felé. Hatalmasra kerekedett szemük sápadtan derengett a félhomályban.
Zoli ijedten a szája elé kapta a kezét, és megrázta a fejét.
Nem! Nem beszélek! Megígérem!
Az egyik szörny, a legnagyobb, előlépett a rejtekéből, a tévé mögül. Megtehette. Zolin kívül senki nem láthatta őt.
Aránytalanul hosszú és rendkívül vékony ujjával rábökött a fiúra, majd saját magára.
Figyelj rám!
A szemére tapasztotta a kezét.
Nem láttál semmit!
Befogta a fülét.
Nem hallottál semmit!
Aztán a szájára szorította mindkét kezét.
Nem beszélsz rólunk senkinek!
Végül a levegőbe bökött a mutatóujjával – Most figyelj igazán! –, majd lassú, komótos mozdulattal elhúzta önnön nyaka előtt.
Mert ha megteszed...

*Idézet Hans Christian Andersen A teáskanna című meséjéből.

4.166665
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.2 (6 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2016-04-25 07:17 Sren

Sren képe

Nagyon jó, szerintem visszaadja a dolgokat, átjön a vásznon. A vége is, pedig ilyesmit "szószátyár" írónak nem lehet könnyű elkövetni - agyaltam ám rajta, vajon hogyan oldottad meg, tudva, hogy pl nekem nagyon nehéz lenne.

Kicsit sok a létige, a voltozás, de talán határeset, nem böki ki az ember szemét. Végül pedig eltűnődik az ember: mi lesz ezután? Mit tesz MAJD Zoli? Remélem, felnő és szétrúgja a s*ggüket. :D De tényleg, annyira erős a függővég, annyira folytatást kér, hogy simán el tudok képzelni egy ilyen novellát egy tematikus gyűjtemény prológjaként.

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

h, 2016-04-25 17:33 Dana

Dana képe

Átnézem létige szempontjából, köszönöm!

Furcsa, hogy a "hogyan tovább" érdekel -- én például nem néztem ezen túlra. A függő, nyitott véggel csupán egy triviális kijelentést kívántam elkerülni: ha beszélsz, megölünk. (Ez Tibi esetével amúgy is egyértelművé vált már az olvasó számára.)

Ennek a történetnek a folytatása már az a fajta fantázia, amiben összecsapások vannak... Hát, nem mondom, hogy nem kezdett el pörögni az agyam, de szerintem nem az én műfajom.

(Bár ha kellene, tök konkrétan megmondanám most is, hogy mi lenne a vége: Dóri besétálna, maciját húzva a földön, kezében a mesekönyvvel, mikor már Zoli is a padlón van, kikapcsolná azt a vackot, és közölné, hogy mesét akar. THE END)

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

h, 2016-04-25 15:32 Gitáros

Gitáros képe
4

A környezet ábrázolása, a hangulatteremtés igazán "Danás" - nagyon magas színvonalú, olvasmányos, gördülékeny, ha valaki esetleg nem tudná, hogy mit jelent ez a jelző -, a történetben kedvesen keverednek a mesei motívumok a felnőttes megoldásokkal, sőt, az alaptörténet mondanivalója - a média agyelszívó hatása, észrevétlen betüremkedése az életünkbe, a mindennapjainkba - nagyon is komoly probléma, amivel foglalkoznunk kell(ene).
Srennek igaza van - mint mindig, ugye... - a történet picit hamar ér véget, szívesen olvastam volna tovább.
Sokkal több van benne, mint amit leírtál, bontsd ki, az alapötlet nagyon jó, érdekes, megéri a folytatást.
Többszáz évvel ezelőtt divat volt megrendelésre dolgozni, sok esetben remekművek születtek ilyen alkalmakkor, zeneművek, festmények, szobrok, templomi freskók.
Úgyhogy a hagyományokat folytatva, én most ünnepélyesen megkérlek téged, kedves Dana, hogy légyszíves, folytasd ezt a történetet!...:DDD
(A honoráriumot később megbeszéljük...:)
Üdv! M

Miki

h, 2016-04-25 17:35 Dana

Dana képe

Jelző lett belőlem :-))), köszi, Miki! Erre mindig törekszem. A történet rövid lett, de azt gondolom, ez talán így üt. Illetve -- Sren tudja -- tizenöt mondatban elmesélve még nagyobbat ütött, mint amit novella szinten vissza tudtam adni.
A folytatásra csak ugyanazt tudom mondani, mint Srennek: ez itt most ennyi, a többit meglátjuk. Más történetek is kopogtatnak "kibocsájtásért". ;-)

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

h, 2016-04-25 16:04 Roah

Roah képe

Ellóghatom a javítást? :)))

Nekem csak a Testvérem olvasott fel - ha a kislány rázendített volna még magában arra, hogy "Én Istenem, jó Istenem, lecsukódik már a szemem...", hát kamilláztam volna rendesen, annyi szent.

Tetszik ez nekem: az intelligens horror.
Mintha elkanyarodtál, vagy belestél volna egy másik, a Tanúság utcába is. Vér nélküli véres üzenet, komolynak szánt tematika, gyerekszájon át - hiába, van az a fa, igaz? ;) -, szóval tetszik ez nekem.
Ha ezt nem is folytatod, konkrétan ezt a novellát, ez az utca (!), ez nagyon tetszik nekem - hát Dana Blair világa képes növekedni, és némi társadalmi bugyrok is vannak ott?

Jöhet még ebből a világból!

Ez kísért ma dolgozni, ez a nóta, és velük, a zenekarral is jöttem haza. Semmi köze nem lesz a művedhez, de nem bírom ki, hogy ne hagyjam itt neked.

https://www.youtube.com/watch?v=ijxk-fgcg7c

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

h, 2016-04-25 17:39 Dana

Dana képe

Köszi, Kata! Nem tudom, hogy mit jelent a rövid-kata-üzenet, de ha tetszett, akkor boldog vagyok :-))! Lógjál csak! :-))

Intelligens horror... Srennek meséltem, hogy az alapötletem a Mary Poppins-féle állatkertes történetből jött: amikor az állatok szabadon voltak, az embereket pedig bezártak a ketrecekbe. Ezt összekötöttem képzeletben a freakshow-val, ahová ugye az emberek azért jártak, hogy szörnyeket lássanak. Mi van, ha egy kisfiú felfedezi, hogy a színfalak mögött a szörnyek az emberi tudatból, félelemből stb. táplálkoznak?! Kézen fogja a tesóját, és elrángatja onnan... No, ebből jutottam el ide: a tévé mögött rejtőző lényekig, akik belőlünk táplálkoznak. Aztán, amkor Dixonnak meséltem az ötlemet szóban, egyszer csak BANG!, és rájöttem, hogy nem egy szálon át szívnak kifelé tudatot, érzelmeket, gondolatokat, hanem helyette adnak is...
Így lett tanulsága, pedig eredetileg nem is akartam tanulságot adni bele. Nem az én műfajom a tanulságoskodás :-))).

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

h, 2016-04-25 18:09 Roah

Roah képe

...avagy amikor a történet megírja magát...

Üzenet?
Hm. :)))
Életszagú. Ettől lesz, lehet pikáns és bizarr a sztori. Hasznos horror kevés van, intelligens meg aztán etalon.
Jól állt neked a kalandozás.

Tudod, mit mondott Fable a kalandról? ;)

"Az élet élete."

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

h, 2016-04-25 18:15 Dana

Dana képe

:-)

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

h, 2016-04-25 16:38 A. Dixon

A. Dixon képe
5

Hellóka,
Fald fel Amerikát, mi, ebbem a környezetben? :)
Jó volt, én is olvastam volna tovább.
Szeretem Andersen meséit, a Teáskanna az egyik legszomorúbb. Ez a történet is nagyon szomorú, és itt is nyitott a vég, pont, mint a teáskannánál, és csak reménykedni tudok, mint HúgiDóri, hogy jönni fog egy jószívű hercegkisasszony.

Biztos ami biztos, megyek, és a szivárványszínű, hosszúnyelű, teleszkópos porolómmal bekotrok a Tv möge. A Barátok közt ugye biztonságos?

Az otthonka az emberi test fóliasátra. 110% nejlon, minden ellen véd, az atomtámadást is lepergeti. - Bödőcs Tibor

h, 2016-04-25 17:39 Dana

Dana képe

Nektek marha nagy tévéitek vannak, ugye? Falra akasztva? ;-))

Köszönöm.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

h, 2016-04-25 21:13 A. Dixon

A. Dixon képe

Aha, konzolon. Szivesen :)

Az otthonka az emberi test fóliasátra. 110% nejlon, minden ellen véd, az atomtámadást is lepergeti. - Bödőcs Tibor

h, 2016-04-25 16:43 polgarveronika

polgarveronika képe

Van aktualitása az írásnak sajnos. Valóban szörnyek, és mérgeznek, koszolnak, kiszívnak és töltenek, ragacsos nyálukkal összekennek mindent.

Egy javaslat:
"Végül a levegőbe bökött a mutatóujjával – Most figyelj igazán! –, majd lassú, komótos mozdulattal elhúzta önnön nyaka előtt.
Mert ha megteszed... "
vs
"Végül a levegőbe bökött: – Mert ha megteszed... – Lassú, komótos mozdulattal hosszú mutatóujját elhúzta önnön nyaka előtt.

(azért javaslom, mert a ne láss, ne hallj, ne szólj senkinek úgyis éppen elég felszólítás, és talán az utolsó kép ebben a formában esetleg jobban rögzül, és nem hagy befejezetlen mondat érzést az olvasóban. Sztem nem kíván különösebb folytatást vagy további magyarázatot az írás. Világos.)

Üdv: V.

( az apróbb nyelvtani vagy központozási csipegetéseket a többiekre hagyom. Én nem találtam szembeszökőt, bár én nem vagyok jó csipkedő, a magaméban is bentfelejtek olykor párat)

 

_______Tertium non datur ______

h, 2016-04-25 17:41 Dana

Dana képe

Vera, először is köszönöm, hogy olvastál tőlem valamit -- ilyen még nem sokszor fordult elő, azt hiszem! :-)

Én is érzékeltem, hogy ott valahogy a végén másképp kellene törni, vagyis pont a törést kellene kikerülni. Átnézem, dolgozok még rajta.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

h, 2016-04-25 18:06 Sednol

Sednol képe
5

Röviden: Megvettél!

Az elejétől fogva berántottál egy helyre, amit még Clive Barker papa álmodott meg nekünk Az öröklét tolvaja című könyvében. Ott éreztem hasonló feszültséget. Ezt a könyvét kifejezetten gyerekeknek írta.

Ebben a történetben (nem ez előbb említettben, hanem a tiédben :D) az a zseniális, hogy nyugodtan felolvashatom a fiamnak, neki is ugyan azt fogja jelenteni. Nem lesznek tőle rémálmai, de mégis nyomasztani fogja. Szeretni már tud, félteni is, és az utóbbi időben már a védelmező ösztön is kialakult nála. (Nem verem az asszonyt vagy ilyesmi, nem kell rám küldeni a hatóságokat. :D) Ez a három dolog bőven elég, hogy megértse a történetet, és élvezze, akarom mondani, megdolgozza a képzeletét, és továbbgondolja az egészet.

Nem ér abbahagyni, amikor még el sem kezdődött. :D

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

h, 2016-04-25 18:08 Dana

Dana képe

Köszi :)! Jól esett!

Ma Te vagy a harmadik, aki azt mondja, "simán elképzelhető" -- persze más-más szavakkal. Ez jó.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

sze, 2016-04-27 08:16 Blade

Blade képe
4

Tetszett!
A kislánynak az elején nem volt szerepe. Illetve kellene egy megoldás.
És ne bááámuld egész nap a monitort! :P

sze, 2016-04-27 08:29 Dana

Dana képe

Köszönöm! Meg vagyok illetődve.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

cs, 2016-04-28 08:57 Blade

Blade képe

Ne legyél. Szerintem ez kicsit más, mint az eddigiek.
Valami érik. Lefő. Kiforr. ;)

cs, 2016-04-28 10:07 Roah

Roah képe

Extra-vastagon egyetértek Blade-el! ;)

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

sze, 2016-04-27 19:44 Kyle

3

Szia!

Két nappal ezelőtt olvastam el az írásod, de csak most szólok hozzá. Ha azonnal teszem, a friss élmény túlságosan torzította volna a valós véleményemet – elsőre ugyanis nagyon tetszett a novellád.

Két nap elteltével azonban érzelmi befolyások nélkül tudom elmondani neked a véleményem. Tudod, mire emlékszem a történetedből? Hogy tetszettek a szörnyek, de ennyi. A novelládban lényegében annyit mutattál meg, hogy milyen rossz a televízió, illetve az okostelefonok és egyéb kütyük, mert ezektől „nyálcsorgató zombi leszel, aki folyton a telóját vagy a tévét bújja”.

Igen. Ezt már ezrek, ezerszer elmondták előtted, ráadásul a szörnyes analógia sem új (bár a megjelenítés tetszett!), éppen ezért unalmas. Ráadásul az üzenet is egyoldalúan lebutított – a tévét és az okostelefonokat stb. is lehet értelmesen használni, nem végtelenül gonosz teremtmények ezek, akik ártani akarnak. Hogy mire használjuk őket, az ugyanis emberfüggő, de te itt nem az embert mutattad fel szörnyként, hanem az eszközöket.

Lényegében fogtál egy közhelyet, amit nem támasztottál alá kellően (mert bárki el tudja mondani, mennyire rossz a tévé, de ha már indokolnia kellene, gyanítom, csak azokat a gondolatokat tudná puffogtatni, amiket az igazi véleménytulajdonosoktól vett át), és még csak kiutat sem kínáltál az olvasónak.

Egyszeri, kikapcsolódós olvasmánynak viszont jó volt.

Ugyanakkor te többre is képes vagy, ne érd be ennyivel. :)

sze, 2016-04-27 20:22 Dana

Dana képe

Érdekes vélemény, mindenképp köszönöm. Viszont nem tudok Veled egyetérteni, ugyanis ha elolvasod, amit korábban írtam egy hsz-ben, láthatod, hogy előbb voltak meg a szörnyek, maga a gondolat, utána jött az agymosás, a tévé csak a legvégén. Eredetileg cirkuszt vagy mozit akartam, de sokkal ijesztőbb, ha a szörnyek az otthonodban vannak stb.
Szerintem én nem írtam olyat, hogy ellenezném a tévét vagy az okostelefont, és az írásnak sem ez volt a célja -- az olvasók tették hozzá, én meg nem kifogásoltam. (Írtam is, hogy nem kenyerem a nagy "igazságok" megfogalmazása, nem az én stílusom.)
Szóval sajnálom, ha számodra közhellyé silányult az egész. A lényege (számomra) továbbra is három momentum:
- TV helyett mese (címnek is azt akartam adni: Mese).
- Benézel a tévé mögé, és onnét valaki visszanéz. Valaki, aki a tévét bámuló családodból táplálkozik éppen.
- Sőt többet is tesz táplálkozásnál: visszaad egyfajta uniformizált világnézetet, gondolkodásmódot.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

sze, 2016-04-27 20:39 Kyle

Örülök, hogy végül az otthont választottad a cirkusz helyett, így valóban intimebb és ijesztőbb a gondolat! :)

Az olvasó viszont nem feltétlenül ismeri a mű születésének hátterét - számára lényegtelen, hogy a szörnyekből indultál ki, ha végül nem a szörnyekre fekteted a hangsúlyt.

Köszönöm, hogy leírtad, mit szerettél volna átadni az írással! Gaiman mondta egy interjújában, hogy miután a könyve kikerül az olvasókhoz, az többé már nem az ő tulajdona, az olvasók formálják a művet. Szerintem itt is ez történt, máshogy értelmeztük a novellád, mint aminek szántad. :)

Az uniformizált világnézet érdekes kérdés. Szerintem az emberek többsége nem igazán fogalmaz meg egyedi gondolatokat, nézeteket, hanem másoktól veszik át azokat, az pedig ugyanolyan, mintha tévéből vennék, csak más a forrás.

Köszönöm, hogy válaszoltál! :)

p, 2016-04-29 14:59 Forsaken

Forsaken képe
4

Kicsit szájbarágós és tanmesés az én ízlésemhez képest, de amúgy a hangulatteremtéshez továbbra is nagyon értesz. Személy szerint úgy gondolom, hogy ez a "modern szórakoztatás=szörnyek" téma inkább rajznak/festménynek való, mint erre építeni az írást. Viszont mindenképpen pozitív üzenetet tartalmaz, ezért jár a plusz pont, valamint a vészjósló, Hitchcock-féle Madarak stílusú befejezésért is.

-----------------------------
"Szemléletednél
Csak étrended kevésbé
Egészséges tán."

p, 2016-04-29 15:09 Dana

Dana képe

Köszönöm szépen :)

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen