Egy nehéz éjszaka nappala

Vasárnap van, legalábbis azt hiszem. A bíróság előtt ülök azon az alacsony kőfalon, a Komáromi és a Lehel utca sarkán. Fogalmam sincs, hogy kerültem ide. A kezem ügyében bor, az az alsópolcos fajta, aminek a címkéjére arany betűkkel nyomtak valami fantázianevet – olcsó dolgok talmi csillogása.
Az üveg szinte üres, csak az alján lötyög némi sötétpiros lőre. Savanykás íze betölti a számat. A farmeremen merevre száradt barna és sárgás foltok. Bűzlök. Az arcom gumiszerű maszk, és bárgyú vigyor uralja. A vállam mázsás súlyok húzzák, mozdulni is alig van erőm. Jól ismert jelei annak, hogy nehéz éjszakán vagyok túl. Szerencsére nem emlékszem semmire.
A ferde szögben tűző bágyadt, őszi napsugarak feleslegessé teszik a napszemüveget. Napszemüveg? Nekem? Honnan a faszból? – töprengek, miközben érte nyúlok, hogy levegyem. Anélkül hajtogatom a kabátzsebembe, hogy különösebben szemügyre venném. Más köti le a figyelmemet.
A könyvtár előtt öregember totyog, feje mereven felszegve. Barna öltönye kopottas, de tiszta, karját vászonszatyor húzza. Jobb kezében bot, azzal tapogatja, merre tovább. Akadály nélkül tér le a járdáról, át, a bicikliútra. A kettő közti keskeny, füves sáv sem bizonytalanítja el. Ahogy a sarki elsőbbségadás kötelező tábla sem: egyenest nekimegy. A jelenet szinte komikus – az öreg úgy karol bele, mint esetlen kamasz táncpartnerébe az első lassúzásnál –, mégsem mosolyodom el. Túlságosan is közel az út, és hiába a negyvenes korlátozás kicsit odébb, itt még sokan száguldoznak.
Figyelem a bácsikát, talán még izgulok is érte – de nem moccanok. Az őrangyal szerepet nem nekem találták ki, az ilyesfajta hősködést inkább ráhagynám valamelyik járókelőre. Tapasztalatból tudom, hogy a vidéki városok lakói verhetetlenek, ha szomorú szemű nyugdíjasok, csonttá soványodott kutyák vagy csatakos szőrű macskák megmentéséről van szó.
Vegyük például azt az öltönyös fazont a könyvtár előtti padon, ő van a legközelebb az öreghez. Elegáns, méretre szabott zakó és ing, gondosan nyírt szakáll, fényesre suvickolt cipő. A fickó bőrét egyetlen makula sem rondítja, bal keze gyűrűsujján hivalkodó pecsétgyűrű csillog. Elképzelem, hogyan mesélné klubbeli cimboráinak, milyen hőstettet hajtott végre. Tudjátok, hogy van ez… – mondaná mintegy mellékesen, jégkockákat csörgetve öblös kristálypoharában. – Nagyfater úgy döntött, öngyilkos gyalogátkelést hajt végre, szóval muszáj volt közbelépnem.
Feszülten figyelem az üzletembernek tűnő alakot. Ökölbe szorított kezemen elfehérednek az ujjpercek, a körmöm a tenyerembe mélyed. Gyerünk, haver! Gyerünk, mozdulj már! – szuggerálom, miközben az öregurat már csak néhány tétova lépés választja el az úttesttől. Ám ahogy tekintetem ide-oda ugrál a helyi hírlapok hétfői számának két potenciális szereplője között – hogy vidám vagy szomorú végkimenetellel, az jelenleg még nem megjósolható –, elhatalmasodik rajtam az érzés, miszerint az öltönyös figura a kisujját sem fogja mozdítani az öregért. Ami az egyik pillanatban még csak egy motoszkáló gondolat, azt a következőben felismeréssé erősíti egy apró mozzanat: a pasas a padon elvigyorodik.
Az ereimben meghűl a vér attól a mosolytól. Fültől fülig ér, és sárgás fogak girbe-gurba erdejét tárja fel.
– Az igen, öregem! A helyedben fogorvost váltanék… – mormolom magam elé. A férfi, mintha csak meghallotta volna, nyerítve felröhög. Meghökkenni sincs időm: túlpörgetett motor sivító hangja nyomja el a sátáni kacajt – valahonnét autó közeledik.
Megrázkódom, mint aki mély, rossz álomból ébred. Erővel elfordítom a fejem az öltönyöstől, pillantásom az öreget keresi. Az közben elcsoszogott az út széléig, most már ott toporog, forgatja a fejét, majd – az erősődő zúgás ellenére – lelép a járdáról.
Jesszusom, ez nem csak vak, süket is! – gondolom magamban, de közben felpattanok, és futásnak eredek a bácsika felé.
– Hé, vissza! – üvöltöm, ahogy a torkomon kifér.
Tizenöt méter. Tizennégy…
A közeledő autó motorja felbőg; lelki szemeim előtt megjelenik egy pipaszár, farmerbe bújtatott, tornacipős női láb, amely a gázpedált tapossa.
Tizenhárom méter. Tizenkettő.
A szemem sarkából látom, hogy a fickó a padon előredől ültében, a nyakát nyújtogatja, mint aki jobb kilátást keres – és közben röhög, egyre csak röhög. Ez az ocsmány hang az egyetlen, amit hallok, minden más zaj megszűnik körülöttem.
Röhögés. Ismerős.
Tizenegy méter. Tíz.
Hol hallottam?
Az öregember az út közepén totyog – és a füle botját sem mozdítja a kiáltozásomra. Ahogy a lányéra sem, aki jobbról, a park fái közül bukkan elő. Hadonászva szalad a bácsika felé, hosszú szőke haja úszik mögötte a levegőben.
Ő is szőke volt. Akivel éjjel találkoztam – jut eszembe hirtelen. A lány a fürdőben. Mállott a vakolat, hiányoztak a csempék, a csap rozsdás, a kád kopott volt – már ahol kilátszott a vérből.
Kilenc méter.
Röhögés.
Egy asszony felsikolt.
Az öreg segítségére siető lány válláról futtában lecsúszik a laptoptáskája.
Az a lány éjjel… és a csecsemő! Volt ott egy újszülött is! – Az emlékek megállíthatatlanul árasztják el az elmémet. Először sírt. A lány is sírt vele. Egész testében reszketett és sírt, amíg a baba el nem hallgatott...
A fekete táska, oldalán egy „Ölelj meg, mert vért adtam” kitűzővel, a földön landol. Később majd a helyszínelők szedik össze.
Nyolc méter. Hét.
Röhögés.
Emlékfoszlányok.
Mire a kezembe vettem a kicsit, az már elcsendesült. Az arcocskájáról eltűnt a vörösség, csak a nyakán virított néhány folt, és az ajka játszott szürkéskék színben. Arra gondoltam, mire hazaérünk, a foltok felszívódnak, a kis száj pedig ismét rózsásan csücsörödik majd.
De a lány a kádban...

A tarkómon égnek állnak az apró szőrszálak, a homlokom hideg verejtékben fürdik. Minden idegszálam megálljt sikolt, de a lábam nem engedelmeskedik.
Rohanok tovább.
Hat méter. Öt…
Neki úgy remegett a keze, hogy elejtette a borotvapengét. Az öltönyös vette fel, és adta vissza neki. Ott ült a kád szélén és röhögve figyelte, ahogy a lány az iszonyattól kimeredt szemmel, vinnyogva szétszabdalta az alkarját.
Négy.
Röhögés.
Sikoltások, kiabálás.
Mindent túlüvöltő, szaggatott dudaszó.
Gumi- és fékcsikorgás.
A szőkehajú lány – idősebb, mint az, akivel az éjszaka találkoztam – e pillanatban ér az öregemberhez.
Amikor megpróbáltam közbelépni, a fickó rám vicsorította ocsmány ragadozófogsorát:
– Kótródj! Vidd a babát! Itt már nincs keresnivalód!

A kereszteződés közepén járok, amikor az autó átgázol rajtuk, a levegőbe repíti őket. Az ütközés ereje kitépi az öregember kezéből a botját, valamint leszakítja a lány bal cipőjét – a lábfejével együtt. Vér fröccsen mindenfelé.
A megvadult autó fémes csattanás kíséretében a sarki szobor talpazatába csapódik.
Meglassulnak a lépteim.
Testek érnek puffanva földet.
A vezetőoldali ajtó kivágódik: üveges tekintetű nő zuhan ki az autóból, és sugárban a gyepre okádik. A homlokán vékony csíkban vér csordogál. A könyökén és a térdén húzza magát odébb a gözölgő hányástól, közben értelmetlenül hablatyol.
Emberek közelednek rohanvást a szélrózsa minden irányából.
Az öltönyös figura komótosan feláll, leporolja a nadrágja ülepét, megigazgatja a kalapját, majd kimérten megindul az aszfalton haldoklók felé.
Ő és én érünk oda hozzájuk elsőként, én néhány másodperccel előbb.
Meglepően közel fekszenek egymáshoz. A lány szépen manikűrözött keze az öregember alkarján, mintha vezetni akarná. Reménykedem benne, hogy halott, de nem az. Az életnek egy halvány szikrája még pislákol benne. Rám emeli a szemét, az egyetlent, ami épen maradt – szép, szürke, és a halál kapujában állva hatalmasra tágul –, és azt nyöszörgi:
– Nagyon fáj, kérem! Nagyon fáj! Tudna segíteni?
Ám hiába néz rám kérlelőn, roncsolódott koponyájából patakzik a vér, vörösre színezve szőkeségét. Másodpercei vannak hátra. Csak annyit tehetek, hogy megpróbálom megnyugtatni.
Az öregemberről megfeledkezve letérdelek mellé, megfogom a kezét.
– Hölgyem… – Az ujjai vasmarokkal szorítják az enyémeket. Fogalmam sincs, honnan az ereje. Lehunyja a szemét.
Emlékezik.
Érzelmei és emlékei átsöpörnek rajtam, magukkal ragadnak, letaglóznak.
Látom a vágyait, az álmait, félelmeit, örömét és gyötrődéseit.
Nézem a férfit, akit titkon szeretett: a férfi melegbarna tekintete simogatja a lányt, mosolya mindent beragyog.
Úgy hal meg, hogy az ő karjába képzeli magát.
Boldogan távozik.
Gondolatai elmosódnak, előbb árnyakká, majd sötétséggé.
Egy másodpercig még úgy maradok, az ujjaink egymásba fonódva. Az övéi máris szürkék és hűvösek, az enyémek meg, mintha a hús mélyén a csont izzana, halvány, narancsos derengésbe borulnak. Guggolásba tornászom fel magam, a kezét közben sem engedve el. Eszembe jut, hogy ha valaki most alaposabban szemügyre vesz minket, talán azt hiszi, a földről akarom felsegíteni a holtat.
Halk, ismerős kuncogás a hátam mögött.
Az orromat kénes, szúrós szag tölti meg.
– Húzzál csak odébb, tesó!
Nem kell megfordulnom, hogy tudjam, az öltönyös figura az.
Már mellettem áll, és elegáns cipője orrával megböki a lány élettelen fejét, hogy szemügyre vehesse a szörnyű sebet.
– Jól kicsináltad magad, te – állapítja meg vihogva, majd hozzám fordul. – Na, húzzál már, az öreg a te reszortod. Ez a ribanc velem jön!
Vitatkoznék, de annak itt nincs helye.
Ezek a törvények felettünk állnak.
Felegyenesedem, körbenézek. Az öregember már a járdaszegélyen álldogálva vár rám, arcán széles, bár némileg megilletődött mosollyal.
A boldogság is lehet bűn. És a bűn is lehet boldogság – gondolom, nem először azóta, hogy elvállaltam ezt a melót, miközben megindulok felé.
A szőke lány ebben a pillanatban kezd el sikoltozni a hátam mögött.
Mázsás súlyok húzzák a vállamat.
Mintha valaki a szárnyamba kapaszkodva akarna lerántani.
Vagy vissza.
Nem fordulok meg.
Nem tehetem.
Magamban azon imádkozom, hogy holnapra kurvára elfelejtsem a lányt az álmaival együtt.

5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

v, 2017-11-19 23:26 craz

craz képe

a körmöm a tenyerembe vájódik. / mélyed(?)
Az ütközés ereje kitépi az öregember kezéből a botját, valamint leszaggatja a lány bal lábáról a cipőt / nem szaggat, szakít az első inkább ismétlődő, tovább tartó, a második hirtelen
A megvadult autó fémes csattanás kíséretében a sarki szobor betontalpazatába csapódik. / Nem hinném, hogy keményebb a betonnál. Legyen inkább talpazatának.
és okádik négykézlábra állva / okád(?)

Amúgy jó. :)

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

v, 2017-11-19 23:36 Dana

Dana képe

Az "okádik" szót egyelőre megtartottam, a többit köszönöm, javítottam.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

h, 2017-11-20 06:36 Sednol

Sednol képe

Jó újra Dana történetet olvasni. Nem gondoltál rá, hogy bevágódsz a Black Aether írói közé? Csak pár apróságot találtam, amiket én másként írnék.

„Olcsó dolgok talmi csillogása.” Nem tenném új mondatba, inkább pontosvesszővel toldanám az előző mondathoz. Esetleg Dőlt betűre venném, elvégre a karakter gondolata.

Töprengek magamban – Töprengtem el. Tudnál magadon kívül töprengeni? :D

„Az ereimben meghűl a vér attól a mosolytól” Valamiért helyénvalóbbnak érezném, ha elől lenne a mosoly. Vagy az „attól a mosolytól” helyett, jobb lenne a mosolyától.

Itt felmerült bennem a kérdés, hogy a vigyor vagy a mosoly fejezi ki jobban a férfi érzelmeit. Én a vigyorra szavaznék.

„…és közben röhög, egyre csak röhög, ahogy a torkán kifér.” Gyengíti a közlendőt az utolsó tagmondat. Nélküle kifejezőbbnek tűnik nekem.

A röhögést nem érzem idevalónak. Vidám dolgot feltételez és nem rosszindulatot. Sajnos nincs ötletem helyette, de nem adom fel. Amint eszembe jut valami, megírom.

„…bal lábáról a cipőt – benne a lábfejével.” a benne megakaszt, lelassítja a látványt. Nem kell a gondolatjel sem. A cipőt a lábfejével.
Miért gőzölög a hányás? Amúgy lehetséges?

Még lenne egy észrevételem. Szerintem nagyon töredezetté teszi a történetedet a sok gondolatjeles megjegyzés. Mivel E/1-ben írod, ráadásul egy gyors folyamatot szemléltetsz, nem erőltetném. Persze ez én vagyok. Ahogyan az idézőjeles kiemelést sem találtam ide illőnek. A sima dőlt betűs megoldás jobban belesimulna. Bár felmerült bennem a kérdés, hogy egy E/1-es történetben miért kell kiemelni gondolatokat, amikor az egész egy gondolatmenet. Ezeket nem az öltönyös részére értem, hanem a főhősöd szemszögére.

Az apróságok ellenére tetszett. Szeretek olvasni és írni is hasonló történeteket. Az mondjuk érdekelne, hogy a lányka mit követett el, de ez kilógna a történetből.

h, 2017-11-20 06:46 Dana

Dana képe

Átnézem, köszönöm. Megj.: töprengeni fennhangon is lehet. :-)

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

h, 2017-11-20 18:25 Dana

Dana képe

Sok mindent javítottam az elmondottak alapján, köszönöm.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

h, 2017-11-20 17:42 Suana

Tetszik!
Tudom, nem vagyok sem kritikus, sem műelemző, de engem leginkább az nyűgöz le, ahogy az apró, rövid "mozzanatok" egybásba vannak szőve.
Sima, folyamatos, és fenntartja a feszültséget egész végig.

:)

Üdv: Sz

h, 2017-11-20 18:23 Dana

Dana képe

Szia! A Karcolaton nem kell feketeöves kritikusnak lenned ahhoz, hogy a véleményedet tiszteletben tartsam, sőt néhány tanácsodat, ha van, meg is fogadjam. Szokták mondani, hogy nagyon sokat lehet eleve abból tanulni, ha mások műveit elolvasod, azokhoz hozzászólsz, megpróbálsz rávilágítani a hibáikra.
Én köszönöm Neked, hogy szántál rám időt. A dicséretre ugyanúgy vágyom, mint bárki más -- hiszen nem vagyok többkönyves író, csak egy lelkes amatőr! --, talán még jobban is, és bár a kritikát nem szeretem, annak igazságtartalmán mindig el szoktam gondolkodni.
A véleményed azért esik jól, mert mindig erre törekszem. A fejemben pereg egy film... sajnos nem ügyel a részletekre, de ott van, képkockáról képkockára. Ha bármit elolvasol tőlem, kevés az írásaimban a líraiság, kevés a hasonlat, szóval nem művészfilmeket gyártok, de... arra nagyon szoktam ügyelni, hogy a történetvezetés logikus legyen és töretlen. Addig szoktam simogatni a bekezdéseket, a mondatokat, amíg úgy nem érzem: nincs hézag.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

h, 2017-11-20 18:57 Suana

Na, nagyon jó! Akkor én ezt a simogatási fázist nagyon kiéreztem. Örülök neki. :)

Üdv: Sz

h, 2017-11-20 19:08 Dom Wolf

Dom Wolf képe

A kis maréknyi hibát már kivesézték előttem így élvezhettem az írást. Egyedül azon gondolkodtam el, hogy szerencsés-e egy hobó szemszögéből mesélni ilyen jó szóképekkel. Egy elbeszélő szerepe indokoltabb lenne, ha:
- nem magyarázná meg a fordulat
- nem lenne ennyire nyilvánvaló, hogy ebben a stílusban érzed a legjobban magad
És akkor most hadd térjek vissza a fordulatra, mert felháborítóan jól dolgoztad ki. Vártam, hogy odadobod, hogy igen, ők Kaszások, vagy Révészek, vagy hasonlók, de örültem, hogy nem tetted, a sorok közti közléses megoldás sokkal ütősebb lett - plusz az ilyesmi személyes kedvencem.
U.i.: Kommentelés közben elfelejtem, a cím nem az igazi... (Először borzalmast akartam írni, de gondolom kiolvastad a sorok közül.) Az éjszaka napja fogalomzavaros, ha a napot lehagynád, javulna a helyzet. Így olyan, mintha az első bekezdésben leírt borosüvegedben lenne egy Bock Ermitage.

h, 2017-11-20 19:18 Dana

Dana képe

Mindent köszönök. A cím szerintem is pocsék. Eredetileg valami káromkodósat akartam, esetleg olyasmit, ami megállja a helyét az angol kifejezés helyett: ordinary day. Általában a címekkel hadilábon állok, mivel azt tudom, hogy A-ból B-be tartok, de a cím... A doksi angyalként volt elmentve, de nyilván ezzel minden poént lelőttem volna. Jöhetnek a címjavaslatok :-).

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

h, 2017-11-20 20:00 Gitáros

Gitáros képe

Bocsánat, kedves Dana, csak egyetlen megjegyzés tőlem, a címmel kapcsolatban.

Én azt hittem, hogy a Beatles együttes "Egy nehéz nap éjszakája" című számának a pandantja az "Egy nehéz éjszaka napja" címválasztás, mint egyfajta szójáték, poén, csavar.

Ezek szerint nem erre gondoltál?
Üdv!

Miki

h, 2017-11-20 20:00 Dana

Dana képe

De, arra gondoltam. De ettől még nem jó cím. :-)

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

h, 2017-11-20 21:21 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Ahha, nekem is teljesen leesett, hogy egy Beatles szám magyarra fordításának pandantja a cím, csak gondoltam kicsit rétegpoén, ezért mondtam, hogy nem az igazi...
Viccen kívül, lehet, hogy mindenki másnak egyértelmű, és csak én vagyok popkultúrális vakond. Ellenkező esetben szerintem a boros vonallal szerintem érdemes lenne foglalkozni. Emlegetted a cirkalmas neveket, én olyanra gondoltam, ami a bornak és az írásnak is lehetne a címe, mondjuk "Alkonyati útitárs", vagy hasonló, ami utal előre-hátra, címre, mindenhová.

h, 2017-11-20 21:33 Dana

Dana képe

Amikor a címen gondolkodtam, sok egyéb mellett bevillant, hogy "Egy nehéz nap éjszakája" (milyen is lehetne más, mint nehéz?!). Viszont nálam nappal játszódik a történet, bár az éjszaka is kemény volt, amire szintén helyeztem el utalásokat. Ezért nem lehet "Egy nehéz nap éjszakája", és ezért lett "Egy nehéz éjszaka napja".
Amúgy eredetileg a Kúrvaélet címet szerettem volna adni neki, ami több mindenre utalt volna.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

k, 2017-11-21 03:22 Gitáros

Gitáros képe

Elgondolkodtam ezen a címválasztáson.

"Egy nehéz éjszaka napja." - ez egy picit olyan... Suta? Döcögős? Igazából nem tudom, csak azt érzem, hogy nem a legjobb - ebben igazad van.
Viszont.
Mi lenne, ha a napszakok megnevezését hívnánk segítségül?
Éjszaka van
Nappal van - szoktuk mondani.
Tehát: "Egy nehéz éjszaka nappala" - ez talán egy fokkal jobb, mint az eredeti.

Bár ahogy látom, most már egészen más címekben kezdtetek el gondolkodni.

A "Kúrvaélet" direkt lett hosszú úval írva?
Mert akkor megint csak számtalan mögöttes gondolat, rejtett jelentés felmerülhet.

Egyébként - nem tudom, tudsz-e róla - jó tizenöt éve Havas Henrik írt egy könyvet, "Kurvaélet" címmel.

Miki

h, 2017-11-20 22:49 Suana

Az éjszaka árnyéka -- Talán ezt a címet adtam volna az írásodnak. De az is lehet, hogy egészen mást, csak most ez jutott eszembe.
:)

Üdv: Sz

h, 2017-11-20 21:34 Dana

Dana képe

Valakitől kaptam csillagot, köszi :-)!!!

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

h, 2017-11-20 21:59 Roah

Roah képe

Tőlem. :)))

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

h, 2017-11-20 21:57 Roah

Roah képe

Isten titokzatos teremtményei. :)))
Nem is tudom, mit mondhatnék - talán azt, hogy nem könnyű manapság az angyal-hivatás? Vagy azt, hogy soha sem volt az? Vagy azt, hogy lazán lehet tetőről-tetőre ugrani, mert felülről jobb a kilátás, pontosabb, beláthatóbb, épületek falán fel-le jönni, levitálni, mert még ha fel is kerülne egy videó a hálóra arról, hogy a metamorfózis után házak felett száguldanak, mentenek, már arra is azt mondanák: cé-gé-i? Az egyik világból ki, a másikba be, mozgásban vannak, örökké? A materialisták miatt nem kell mentegetőzni, azt súgni, "csak képzelődtél"?
A világ változik, a harc a régi - felénk úgy hívják: 'ember-feletti-ember'. Szomorú, bús és meseszép világ.

...hát innen indultam, amikor ennek nekiálltam. :)))

Már majdnem azt hittem, megvezetsz, azt gondoltam, hogy a tulipánba lehet ennyire összeszedett egy másnapos? Hogy képes fókuszálni, megfigyelni, és még a métereket is számolni?

Hát remélem, hallod a tapsot.

"A bíróság előtt ülök azon az alcsony kőfalon, a Komáromi és a Lehel utca sarkán."

Elütés. ;)

Biztos lesz vele javítanivaló még, meg minden, de aki szétkapja, az nem én leszek.

Hogy ide milyen cím passzolna?

Flow? A flow-jelenség nyomán.

Nagyon tetszett, Dana Blair. ;)

https://www.youtube.com/watch?v=Tos_a2ouWyQ

Pacsi! ;)

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

k, 2017-11-21 06:20 bupber 81-Szomb...

alcsony – megettél egy betűt
azon a kőfalon – nem tartom szerencsésnek a bevezető legelején olyan dolgokat határozottan előírni, amiről az olvasónak fogalma sincs. Zavaró lehet, és van benne egy fajta feltűnés-akarás filing.
az az – nem vagyok elvetemült az ismétlésekkel, inkább ráérzés dolga, mikor az és mikor nem, de itt: „azon a” – „az az” nekem zavaró ismétlés.
alsópolcos – egybe
maszk és vigyor uralja – felsorolás nkv.
a napsugarak tűző jelzőjével inkább akkor szoktam találkozni, amikor az írók egy déli, erős napsütést érzékeltetnek.
a ferde szögben tűző bágyadt, őszi napsugarak – abból kifolyólag, amit nekem jelentenek a szavak, a tűző után vessző.
akadály nélkül tér le a járdáról, át, a bicikliútra – nekem fura a fogalmazás, mintha nem értenéd, mit mondasz. Akadály nélkül – ez olyan birtokos dolog. Bot nélkül, cipő nélkül. Azt, hogy az úton nincs akadály, nem fejezi ki. A bicikli lehetne kerékpár is.
a kettő közti keskeny, füves sáv – hó, hó! Milyen kettő? Nem az öregember volt az alany?
vidéki városlakók – ródd fel nekem, de én több helyen furának találom a kifejezéseket. A vidék szó első jelentése inkább falu. Persze, egyetlen esetben, amikor a fővároshoz viszonyítjuk, van vidéki város is. Itt a furaság az, hogy a vidék jelentéséhez várost társítasz. Nem tudom, ha érted. – a vidéki város(ok) lakói.

k, 2017-11-21 19:14 Dana

Dana képe

Szia!

Köszönöm az észrevételeket!

Íme:
alcsony --> jogos, javítom
azon a kőfalon --> ezt így hagynám...
(De a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy a kőfalon eredetileg valóban egy részeges hobó ült, ő lett volna a mesélő, de ahogy írtam, átvette az irányítást, szerepet kért magának. Talán ennek az elsőre elképzelt mesélőnek a magyarázatába jobban illett volna az "azon a kőfalon".)
az az --> mindjárt átolvasom, hogy én mit érzek
alsópolcos --> jogos
maszk és vigyor uralja --> számomra ez nem felsorolás, mert nem jelzőket tettem egymás mellé -- más szerint?
a napsugarak tűző --> marad
a tűző után vessző --> azt hiszem, igazad van - ízlelgetem még egy kicsit
akadály nélkül tér le a járdáról, át, a bicikliútra --> ez így marad
a kettő közti keskeny, füves sáv --> szerintem jó így
vidéki városlakók --> hezitálok, valószínűleg javítom

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

k, 2017-11-21 20:19 Sednol

Sednol képe

"Az arcom gumiszerű maszk, és bárgyú vigyor uralja."
Ha azt akartad írni: hogy az arcod egy gumiszerű maszk, amit a bárgyú vigyor ural, azaz ez a legfeltűnőbb rajta, akkor így jó. Én legalábbis így értelmeztem. Ebben a formában kell a vessző.
Vessző nélkül Arcomat kéne írni, és tök értelmetlen lenne a mondat. Nem uralhatja az arcát maszk és vigyor. Vagy ez, vagy az.

k, 2017-11-21 20:50 Dana

Dana képe

Kell a vessző :-).

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

k, 2017-11-21 21:15 bupber 81-Szomb...

Igen, így kell a vessző.
Megzavart, mert határozott névelő után én ritkán ragozok kétszer. Nem stílusom: Az arcomat. (eső permetezi az ablakomat -- eső permetezi az ablakom)
Tehát „az arcom” pont olyan értelemben vettem, mint „arcomat” -- tévesen.

k, 2017-11-21 15:31 Kentaur

Kentaur képe

A többiek kiveséztek mindent, nekem csak egy meglátásom van, amit még talán nem említettek: túlságosan szanaszét tagoltad. Oké, értem, hogy a történések megkívánják a szellős tagolást, azonban szertintem kicsit túltoltad. Ahelyett, hogy a megfelelő részek hangsúlyosak lettek volna, vagy töredezettséget sugallnának, az egész elveszik a széttagolásban, miközben az olvasó szeme rumbát jár, hogy kövesse a folyton új sorba ugráló mondatokat.
Egyébként tetszetős, üt a csavar, és sikerült a témát új szemszögből megjeleníteni.

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."

k, 2017-11-21 19:07 Dana

Dana képe

Köszönöm az észrevételt -- talán azért, hogy kellően megvilágítsam a szereplők kilétét, túl sok infót akartam adni az éjszakai találkozásukról. Igazad lehet, de ehhez egyelőre nem nyúlok.
Ha megengeded, koncentrálnék az utolsó mondatodra, különösen jól esett!

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

sze, 2017-11-22 08:08 Gitáros

Gitáros képe

Most vettem csak észre, hogy megváltozott a cím, és "Egy nehéz éjszaka napja" helyett "Egy nehéz éjszaka nappala" lett belőle.
Ha az én javaslatomra történt így, kedves Dana, akkor ez nagyon nagy megtiszteltetés a számomra!
Köszönöm!

Miki

sze, 2017-11-22 14:24 Dana

Dana képe

...és nem is jeleztem külön. Még mindig nem jó cím, de jobban hangzik.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

sze, 2017-11-22 20:41 polgarveronika

polgarveronika képe

"A jelenet szinte komikus – az öreg úgy karol bele, mint esetlen kamasz ...."

Kibe karol bele?

Üdv: V.

 

_______Tertium non datur ______

sze, 2017-11-22 22:09 Dana

Dana képe

Az elsőbbségadás kötelező táblába.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

cs, 2017-11-23 13:30 polgarveronika

polgarveronika képe

Háát....nekem fura így. Mindenre gondooltam, de erre nem.Minthogy arra sem, hogy belegyalogol az elsőbbségadás táblába. Ha konkrétan vesszük, akkor lehetetlen, mert a tábla ugyebár fent van, legfeljebb a tartó oszlopba...
ha meg belegyalogol az elsőbbségadást jelző figyelmeztetésbe, az nálam annyit tesz, hogy tojik rá, és elindul az úttesten. Akkor meg nem tudja átkarolni az oszlopot.

na mindegy...ez csak az én bajom.

Üdv: V.

 

_______Tertium non datur ______

cs, 2017-11-23 18:00 Dana

Dana képe

Módosítottam: nekimegy.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

p, 2017-11-24 10:43 polgarveronika

polgarveronika képe

Igen, talán úgy képiesebb.

 

_______Tertium non datur ______