Azok a hívások

A családom nem jó a halálhírek közlésében.
Egy kedd reggel például, amikor gyanútlanul hívtam a nagyszüleimet, nagyapám a „Szia! Mama van?” kérdésemre így felelt: „Laci meghalt.”
Laci? Milyen Laci?! Nem is ismerek Lacit. Az agyam ezerrel pörgött, az idő lelassult, a gyár zaja elhalkult körülöttem.
„Milyen Laci?” – nyögtem ki végül. A válasz nem késlekedett: „Nevelőapád. Felkötötte magát.”
A polcok egyszerre fenyegetően tornyosultak fölém, az idő végleg megállt. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak a sörre, amit Lacinak hoztam Finnországból. A sörre, amit már sosem fog meginni.
Papa állítólag imádott engem, én voltam a büszkesége. Biztos így lehetett, benne volt ez minden mozdulatában, mosolyában, de szavakba sosem öntötte az érzéseit. Mama a mai napig mondogatja, hogy egyszer sem hallotta tőle: „Szeretlek!”
Talán ezért nem kertelt, egyszerűen csak kimondta, mi történt, mindenféle szépítés nélkül.
Igaz, a halálon nincs is mit szépíteni, ugye?
Pár évvel később az eset megismétlődött, csak a szereplők változtak.
Akkor épp együtt éltem valakivel. Reggel szexeltünk, kapkodva indultunk munkába. Még nem volt okostelefonom, nem is tartottam egyfolytában a kezemben, hogy nehogy lemaradjak valamiről. Csak akkor húztam elő a táskámból a mobilom, ha csörgött. Az „ANYA” felirat villogott követelődzőn a kijelzőn.
Nem akartam felvenni.
Anyám sem önti szavakba az érzéseit, legalábbis a pozitívakat sosem. Akkoriban a szülinapi köszöntéseket sms-ben intézte, manapság a facebookon befigyel egy gif vagy hasonló. Nem ráz meg: amióta tizenkilenc évesen elköltöztem, csak tartjuk ugyanazt a távolságot, amit a születésem óta.
Szóval nem akartam felvenni. A homlokomon csurgó hideg verejték, a görcsbe ránduló gyomrom mind-mind jelezték, jóra nem számíthatok.
„Szia! Mi újság?” – Emlékszem, próbáltam úgy tenni, mintha normális lenne, hogy reggel hétkor hív.
„Ó, akkor a mama nem ért el?!” – kérdezte anyám, majd a válaszomat meg sem várva így folytatta: „Szuper, akkor ezt is nekem kell elmondanom… Papa meghalt!”
A beszélgetés többi részére nem emlékszem, de nincs is jelentősége. Amikor bontottam a vonalat, láttam, két nem fogadott hívásom is volt mamámtól. Bár meghallottam volna, mikor keresett. Bár meghallottam volna…
Ha tőle tudom meg, talán máshogy emlékszem az egészre.
Mamának nincs okostelefonja. A karácsonyi csomaghoz képeslapot mellékel, a születésnapomon felhív, és némi torokköszörülés után elénekli a „Boldog szülinapot” kezdetű dalt.
Hát, nekem anyám hívása jutott. Miközben írom e sorokat, eszembe jutott: ugyanilyen hangon közölte azt is, amikor az állatorvos elaltatta a kutyámat, Nellit.
Képzeljenek el egy öltönyös alakot, aki épp azért lép be egy terembe, hogy az odabent toporgó százakkal közölje: a gyárat bezárják, mindenkit elbocsájtanak. Na most, ebben az öltönyös fickóban lapul egy démon, aki fájdalommal táplálkozik; olyan, amelyik láthatatlan, ragadós indákkal tapad a kicsorduló könnyekre, hogy a szomját csillapítsa. Talán maguk is találkoztak már ilyen alakkal. Míg az emberek lehajtott fejjel, sápadtan állnak, pisszenés sem hangzik el, addig ő egyre jobban kipirul beszéd közben. „Sajnálattal kell közöljem önökkel, a munkaviszonyuk emiatt a hónap végével megszűnik.” – A hangja monoton, vagy legalábbis majdnem az, mert képtelen leplezni az izgatottságot, amely eluralkodik rajta, ahogy várja, milyen érzelmeket vált ki a szavaival.
Ez anyám.
Amikor beléptem a nagyszüleim házába, az orvos pont kifordult a konyhából, mama könnyes szemmel a nyomában. „A papa a fürdőben van, búcsúzz el tőle” – mondta.
Valahogy nem számítottam rá, hogy papa még ott lesz. A nagynéném ott állt a folyosón, a kezében egy pár zokni. Tett egy tétova lépést a fürdőszoba felé, belesett, aztán sírva elfordult. Ő akkor már ráadott egy nadrágot a halott apjára. Át sem gondoltam, mit mondok vagy teszek, csak kivettem a zoknit a kezéből. „Megcsinálom én…”
És megcsináltam.
Zoknit adtam a halott nagyapám lábára. A linóleumon feküdt, a feje a mosdókagyló alatt, pizsamakabát volt rajta, meg a nadrág, amiben orvoshoz ment volna. A teste még langyos volt, de minden, ami egy nappal azelőtt még élettel töltötte meg, már távozott. Távozott nagyjából abban az egy-két percben, ami aközött telt el, hogy nagy puffanással a földre zuhant, és a nagyanyám zokogva letérdelt mellé, és a kezét simogatta, miután kihívta a mentőket.
Én is megsimogattam a kezét búcsúzóul, még az arcára is rápillantottam. Egy nappal korábban is megtettem, amikor a konyhában ültünk. Akkor az villant be: papa meg fog halni. Nem tudom, miért, honnan jött akkor ez a gondolat. Talán az arca tűnt beesettebbnek, a tekintete távolibbnak? Nem tudom. De a halott arc semmiben sem hasonlít az élőre…
A nagymamám most ünnepelte a nyolcvanharmadik születésnapját.
Két dolgot kívánok.
Ha mennie kell, menjen olyan gyorsan, mint a papám.
…és hogy ne anyám hívjon fel.

5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 5 (2 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2020-03-07 21:47 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Szeretném azt hinni, ez csak egy novella, és remekül elsztorizgathatunk alatta. Szeretném azt hinni, hogy elütehetem az egészet valami technikai tanáccsal, hogy "ha a közönséget szólítod meg, használj inkább tegezést, közelebb hoz egy ilyen személyes hangvételhez". De félek, hogy te bátor voltál, és nem csak ennyiről van itt szó.

Furcsa, mindenestre. Mikor (anyai) nagymamám meghalt (éjjel, kórházban), Anyu nem mondta meg reggel. Minden úgy ment, mintha mi sem történt volna. Csinált nekünk uzsit, reggeliztünk, ellenőrizte, hogy mostunk-e fogat (kiskamaszok voltunk, de azért Anyu ellenőrizte). Mikor kérdeztem, mi történt este (emlékszem, felébredtem arra, hogy ő és Apu is elmentek az éjszaka közepén), azt mondta, semmi, minden rendben. Délután, mikor hazaértünk a suliból, akkor ültetett le minket és sírta el. Meg hogy én már biztosan tudtam. Nem tudtam, de féltem - ki ne félt volna? Egész nap bőgtem, után egy héttel is bőgtem, a temetésen is bőgtem, évekkel később is bőgtem. Szégyelltem magamat, hogy aznap jól sikerült a töridoga (igen, Anyu ezért nem mondta meg reggel a hírt, én és valamelyik öcsém is dolgozatot írtunk aznap, nem akarta, hogy kihasson a teljesítmnyünkre), tök boldog voltam, meg minden.

Mikor Papi halt meg (apai nagypapám), nem sírtam. Apu hívott, a villamoson ültem és mentem hazafelé. Sírós volt a hangja, azonnal tudtam, mi történt. Előtte két nappal jártunk bent nála, nagyon rossz állapotban volt. Aznap sírtam. Amikor meghalt, akkor már nem.

Bocs az offért. :(

_____________________
Dr. Bloody Dora

szo, 2020-03-07 22:22 Dana

Dana képe

Köszönöm az offot! És azt is, hogy kitetted.

(Egyébként nyugodtan szedd darabokra -- attól, mert a valóságról szól, még javításra szorul.)

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

v, 2020-03-08 12:21 Sednol

Sednol képe

Tetszetős kis vallomás.
Azért is mondom, hogy vallomás, mert elhiszem neked (még akkor is, ha netán nem vagy részben fedi a valóságot).

pozitíveket - pozitívakat?

Mivel az anya egy elég központi figurája a történetnek, már az elején felvezethetnéd konkrétabban.

"A polcok egyszerre fenyegetően tornyosultak fölém, az idő végleg megállt. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak a sörre, amit Lacinak hoztam Finnországból. A sörre, amit már sosem fog meginni."

Ez után elférne egy apró utalás, hogy még kerekebb képet kapjunk róla, és ne csak sejtelmesen legyen felvezetve: És anyámra. Végül csak megmérgezte az ő életét is. Vagy valami hasonló, ami már felállítaná a viszonyokat. Egy csipet, ami egyszerre mindenre és mindenkire hat.
Persze ez csak, amolyan apró észrevétel. Így is működik, csak nekem későn jelenik meg a gyerek és felnőttkor megmérgezője a maga nyers valójában.

Kicsi off: Remélem, nevezel a horrorpályázatra.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

v, 2020-03-08 12:32 Dana

Dana képe

Milyen horrorpályázat? Holnap vár rám egy nyolc órás repülőút, bármilyen pályázaton szívesen eltöprengek, bár ahhoz kellene egy zseniális ötlet is! :-D

Köszönöm az olvasást és az észrevételeket.

Alapból én is pozitívakat mondanék, sőt először azt is írtam, de nem jön itt be a képbe a magas vs mély magánhangzók utáni toldalékolás, ragozás szabálya?

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

v, 2020-03-08 13:09 Tim

„de nem jön itt be a képbe a magas vs mély magánhangzók utáni toldalékolás, ragozás szabálya?”

De bejön, csak éppen a szabály tartalmaz kivételeket is. Mint pl. ez is.
Ennek oka pedig, hogy régebben nem csak rövid és hosszú „i” volt a magyar nyelvben, hanem egy úgynevezett velárisan képzett is, ami közelebb áll a mély hangokhoz. Gondolj csak a „híd” ragozására! Ott sem azt mondod: hídre.
Ilyen volt eredetileg a férfi szóban szereplő „i” is, de az mostanra, részben a többi magas hangrendű „i” végű szó hatására ingadozni kezdett, és ezért manapság mindkettő változat elfogadott. Gondolom, hosszútávon teljesen átfordul majd magas toldalékolásúvá.
Szóval egyelőre érdemes a pozitívRA verziónál maradni.

v, 2020-03-08 13:11 Dana

Dana képe

Köszönöm, javítom!

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

v, 2020-03-08 13:18 Sednol

Sednol képe

Remélem, nem lőnek le a linkért.
https://gabosff.blog.hu/2019/10/31/indul_a_gabo_uj_novellapalyazata

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

v, 2020-03-08 13:38 Tim

De!
Lelőnek.
Viszont így remek alapanyag leszel Dana következő novijához. :P

v, 2020-03-08 15:08 Dana

Dana képe

Á, ezt nem írom meg. Sednol lerágott csont lenne. :-D

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

v, 2020-03-08 15:22 Ovidius

Ovidius képe

Sednol, saját bevallása szerint egy méretes, 'majd kilencven kilós srác. Még a lerágása is sokáig tartana, hát még csontként megírni...:D

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

v, 2020-03-08 15:44 Dana

Dana képe

Elbeszélés lesz belőle akkor. :-)

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

sze, 2020-03-11 08:09 Forsaken

Forsaken képe

A "majd' kilencven kiló" méretesnek számít? Ajjaj, akkor én mit szóljak. Én sem vagyok egy ajtón be sem férős típus se széltében, se hosszában, de én is megvagyok 96.

-----------------------------
"Szemléletednél
Csak étrended kevésbé
Egészséges tán."

v, 2020-03-08 13:04 Ovidius

Ovidius képe

Off és on egyszerre... Az írás jó, és szubjektív hatása miatt nem kell szészedni nyelvtani-stilisztikai szempontból.
Hatalmas bátorság és lelkierő kell egy ilyen megírásához. Onnan tudom, hogy átéltem olyan személyes és közvetlen gyászt, amit édesapám és testvérem halála okozott. Barátok halála meg külön trauma, bár egy körrel kijjebb érinti az embert.
Soha nem tudtam irodalmi formába önteni az ilyen témájú gondolatokat-érzelmeket, mert öcsém halála (fiatal kora és a hosszú szenvedés miatt) annyira sokkolt, amit azóta sem tudtam feldolgozni a lelkem mélyén.
Sok lelkierőt kívánok az ilyen mű megírásához!

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

v, 2020-03-08 13:14 Dana

Dana képe

Köszönöm, Ovidius.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

sze, 2020-03-11 08:05 Forsaken

Forsaken képe
5

A maximális pontszámban nyilván benne van az elfogultságom is, de nem érdekel. Az elmúlt fél évben mindkét nagymamámat elvesztettem, és én is pont ennek apropóján kezdtem el gondolkozni azon, hogy a halálhír közlésének művészete van, és majdnem olyan egyedi, mint az ujjlenyomat. Aki nem találkozik ezzel a jelenséggel, az úgy képzeli el, hogy mindig jön valami orvos vagy egyenruhás, és karót nyelt stílusban közli, hogy "sajnálattal értesítjük, hogy XY elhunyt." Aztán van a valóság, amikor anyád félvállas megjegyzéséből, egy Facebook bejegyzésből vagy egy sms-ből értesülsz egy váratlan pillanatban, hogy egy emberrel kevesebb van az életedben.
Biztos lehetne nyelvi meg stilisztikai dolgokba belekötni, de szerintem a mondanivaló így ütött, ahogy volt.

-----------------------------
"Szemléletednél
Csak étrended kevésbé
Egészséges tán."

sze, 2020-03-11 09:39 Dana

Dana képe

Köszönöm!

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

v, 2020-03-22 13:04 Roah

Roah képe

Annak idején, amikor a Karcon a műfaj-váltás projektbe volt a nép nyakig, azt írtam az akkori blogomba, hogy szeretném, ha Dana Blair romanticét írna, ha lassítva futkároznának a szerelmes karakterei egy méhecske zümmögéses napfényes réten, integetnének egymás felé - belezés helyett meghitt pillanatokat mutatna, cirmos virágszirmokat, színes szalagokat, erotikát és vágyakat, hogy szívesen olvasnék ebben a műfajban valamit tőled.

Aha, majd de...
...meg ahogy azt a Roah felhasználó elképzelte.

Természetesen nem követtél el rózsaszín sztorit. (Amiként Vera sem írt horrort. Polgár Verát azzal szekáltam, hogy írjon már egy horrort, de olyan igazisat, az ő stíljében. Már bánom, hogy nem humorosat, esetleg egy vígjáték-horror paródiáért nyúztam szegényt, mert valami azt súgja, szerintem kirázta volna kisujjból.)

Viszont jött valami más Danától - realból, egy bányaomlásról. Ott látszott először, hogy a hétköznapi drámát nagyon is meg tudod ragadni, sőt, a tematika morbidul jól is áll neked.
A stílusodnak.
Őszintének tűnik, valahogy teljesen másként dolgozol ilyen novelláknál, karakter és hangulat szinten is, mint amikor fejbúbig áll a vér és a vese, máj, mint amikor megkínoznak valakit, vagy épp szellemeket dugdosol egy pincébe...elképesztő.
(Banks/Darázsgyár; kakukktojás az író világából a teljes regény. Ugyanis a szerző sci-fiben dolgozik. A Darázsgyár meg valami...csoda könyve (irodalmi és thriller bravúr! szerintem) és semmilyen más művéhez nem hasonlítható.)

Szóval az van, hogy szerintem adottság kell ahhoz, hogy több műfajban is adhasson egy szerző.

És úgy érzem, hogy neked ez megy.

Nagyra értékelem, hogy kimerészkedtél a komfortzónádból, és még nagyobbra, hogy már bátrabban is lépkedsz a világodon kívül.
Egyre határozottabban.

Szép munka. :))))

Pacsi! ;)

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

v, 2020-03-22 13:18 Dana

Dana képe

Köszönöm. Elárulom, erre a Te tanácsaid vezettek rá.

És ha az ember mer saját élményeket, érzéseket használni (akár egy ilyen "real", akár bármilyen műfajban), valahogy könnyedebben megy az írás és hihetőbb lesz a történet is (szerintem).

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen