Megmentő

A langymeleg víz puha paplanként öleli a hátán lebegő Davidet. Élénk fantáziája a szurkolócsapat végzős vezetőjét varázsolja lehunyt szemhéja mögé: Clair piros bikiniben, mosolyogva gázol felé. A hullámok elringatják; keze-lába csak néha rebben lustán, hogy a felszínen maradjon. A strandolók lármája, ahogy a magasban kerengő sirályok rikoltozása, távoli zsongás csupán. A fiú szíve lassan, egyenletesen dobog. Az ábránd szép, egy pillanatát sem akarja elvesztegetni.
Könnyű kéz érintése téríti magához. Kinyitja a szemét, és egyenest Clair nevető arcába bámul.
– Da-... David, a lab-... Se-...-tesz?!
A víz fel-felcsapódik, így inkább csak sejti, mintsem hallja, mit beszél a lány. Érzi viszont napolajának bódítóan édes illatát, és látja a bőrén sorakozó vízcseppeket. Clair bal melle halmán, pontosan a falatnyi anyag és a bőr találkozásánál lóhere-forma anyajegyet fedez fel. Azt kívánja, bárcsak ő lehetne az az aprócska, barna folt. A lány még mindig beszél, de ő inkább a szemét figyeli: a szürkészöld örvény kitölti a látóterét, majd magába szippantja. A szíve hevesebben kezd verni, ahogy elképzeli kettejük csókját.
Arra eszmél, hogy fázik. Piszkosszürke színű felhők kúsznak a nap elé, árnyékba borítva a tájat. A látóhatár peremén a szél magasra korbácsolja a hullámokat. Clair, valószínűleg megunva a hiábavaló várakozást, már odébbállt. Most messze tőle, túl a fürdésre kijelölt részt határoló bóják vonalán úszik a labdája után, amely egyre kijjebb és kijjebb sodródik a nyílt vízen.
– Várj, Clair! – kiált utána. Hangját felkapja, és messzire repíti a szél, így a lány nem hallja őt, csak tempózik tovább kitartóan.
David káromkodva elrugaszkodik, és a nyomába ered. Közben, bár nem vesztegeti az idejét nézelődéssel, minden harmadik-negyedik karcsapás után a lány nevét ordítja.
Perceken át úszik így. A hullámok alattomban ellene dolgoznak, minden erejét felemészti az előrejutás. Mire kifulladva megáll, és egy helyben taposva a vizet körülnéz, Clairt sehol sem látja. Csak a piros, fehér pöttyös labda ringatózik vagy jó tíz méterre tőle. Kusza, fakó sárga, rothadó hínár lebeg körülötte, az akadályozza, hogy még messzebbre sodródjék.
Haj... Az ott Clair haja!
A következő pillanatban a képtelennek tűnő gondolat igazolást nyer: a lány két karja felbukkan a sötét vízből, és eszeveszett csapkodásba kezd.
A döbbenettől bénultan nézi, hogyan harcol Clair egyetlen korty levegőért – az életéért. A lány ökölbe szorított kézzel üti a víz felszínét az egyik pillanatban, a másikban pedig karmokká görbült ujjakkal markolászik, keres kapaszkodót. Keze lecsúszik labdája síkos felületéről, majd vak hadonászásban messzire taszítja magától. Egy eszeveszett másodpercben még a saját hajába is belekap, próbálja magát felhúzni – hiába. Mintha láthatatlan kéz tartaná lenyomva a víz alá: képtelen felbukkanni.
Hirtelen éles rikoltással alábukik az égből egy sirály. Metsző hangja megtöri David dermedtségét; a fiú mozogni kezd. Megrázkódik, elrúgja magát, és egy hullám sodrát kihasználva, tiszta erőből tempózni kezd a fuldokló lány felé.
Hiába, elkésik. A labdához érve már csak légbuborékokat lát a felszínre törni ott, ahol Clair elsüllyedt. David csak egy szemvillanásnyi időt habozik: a félelem és a lány iránt érzett, titkos vonzalma csapnak össze; utóbbi nyer. Nem adja fel!
Az ereiben felbuzgó adrenalin felszabadítja rejtett tartalékait, és miután hatalmasat kortyoltat vele az éltető levegőből, további mérlegelés nélkül buktatja őt alá a sötét, egyre jobban háborgó vízbe, le a mélybe, a kődarabként süllyedő test után.
Erőteljes mozdulatokkal úszik lefelé, újabb és újabb métereket tesz meg. A szeme fájdalmasan szúr, de nem csukja be: látni akarja Clairt, aki immáron a tengerfenéken fekszik mozdulatlanul.
Már csak tíz méterre van, majd ötre, aztán alig karnyújtásnyira, végül ujjaival eléri a lány szétterülve lebegő hajkoronáját. Egy pillanatra látja magát, ahogy vakuvillogás és tapsvihar közepette átveszi a polgármestertől az életmentésért járó érdemérmet, sőt Clair édes, hálás csókját is érzi a száján. Mosolyogva megragad, és gyors mozdulattal a csuklója köré teker a lány hajából egy jó marokra valót. Közben a lendület tovább viszi lefelé: teste, alig lassulva, nekicsapódik az iszapos tengerfenéknek.
Azon nyomban megpróbál állásba vergődni, de a csuklójához láncolt holt teherrel együtt nincs könnyű dolga. Hirtelen ráébred a helyzetére – fölötte sok-sok méter víz, melynek súlya mind őt nyomja lefelé; lába a vendégmarasztaló iszap foglya, a tüdeje sikoltva kiált levegő után.
Hagyd sorsára, neki már mindegy! – szól egy hang a fejében.
Érzi a lány lebegő hajának csikolását az oldalán és a karján, érzi a terhet, ami lehetne édes is, de most nem az. Most a halála lehet.
Indulnod kéne! Hagyd őt... – így a hang.
Szemét behunyva próbálja minden erejét összeszedni egy elrugaszkodáshoz – de lába csak tapicskol az iszapban, szabadulásra képtelen.
Szemhéja mögött vörös és fekete lángvirágok nyílnak, a fejében rettentő hangosan pattog valami. A szíve zakatol; úgy tűnik neki, egyre gyorsabban és erősebben, mintha feszegetné bordái összeszűkülő ketrecét. Tüdeje legmélyéről savanykás ízű levegőt böfög fel, amely buborékok formájában indul a felszín irányába.
Utánuk néz, aztán le a lányra, akit édesen alvó sellőnek lát – Döglött hal, holt teher... –, aztán megint fel. A víz felszíne, az éltető levegő, a biztonság kilométerekre, a nap sápadt korongja fényévekre van tőle. Érzi. Tudja.
A beletörődést előbb az életösztön, majd a pánik váltja fel. Küzdelme egyre kétségbeesettebb. Tapossa az iszapot, rángatja a kezét, szabadulna a lánytól, hiába. Pánikba esik. A mellkasában égő tűzet muszáj enyhítenie valahogy. Az agya elhiteti vele, hogy könnyebb lesz, ha...
…kinyitja a száját, és nagyot kortyol... a vízből.
Fejében a hang gúnyosan felröhög: Levegő?! Milyen levegőre számítottál, te hülye, álmodozó barom?!
A tüdeje vízzel telítődik. Fuldoklik. Lassan...
Nyisd ki! Nyisd ki! – Távoli sikítás.
...haldoklik...
Az ég szerelmére, David! Válaszolj! – Ismerős hang. De honnan? Mindegy. Fáradt, nagyon fáradt.
...szürkül...
Nyisd ki a szemed, fiam! – Ez is...
...elsötétül...
A szíve dobban... még egyet... még...
Kisfiam, ébredj fel, az Isten szerelmére!
...aztán a tudata átcsusszan a teljes sötétségbe.
A fájdalmat béke és nyugalom váltja fel.

* * * * *
Nekrológ (részlet)
...David Moore-t tragikus körülmények között, fürdés közben, otthon érte a halál. Az alig tizenöt éves fiú lelkes tagja volt gimnáziumunk vitacsapatának, a színjátszókörnek, és rendszeresen nevezett verseivel és novelláival különböző pályázatokra. Osztálytársai érzékeny, a világ és az emberek rezdüléseire nyitott, élénk fantáziával megáldott fiúként jellemezték őt, és a könnyek között is mosolyogva idézték fel az esti tábortüzeket, amikor David ott és akkor kitalált történetekkel szórakoztatta őket...

3.5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 3.5 (2 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2016-01-25 09:54 Blade

Blade képe

Igényes.

De...nem értem, miért halt meg és főleg azt, hogy hogyan. Egy fürdőkádban? Még az se világos, hogy ezt akarta-e. A címe kicsit félrevezető. Szóval a sztorival nem vagyok kibékülve, szeretek tisztán látni. (Menjek szemészhez? ;))

h, 2016-01-25 10:02 Dana

Dana képe

Köszönöm!

Pedig megértetted, ez volt a lényeg :-). A "miértet" egyelőre nem lövöm le, belefogalmaztam a novellába.

Gondolkodom más címen. (Hibátlan képzelőerő? Precizitás?)

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

h, 2016-01-25 12:09 Newschool

Newschool képe

Nekem mindig furák voltak a jelenidőben megírt történetek. Olvastam már olyan véleményt, hogy ez nem túl szerencsés, hogy ez egy modern "betegség" a fiatal íróknál. Nektek, profi íróknak mi a véleményetek erről? (Ne vedd gúnyolódásnak a "profit", tudom, hogy nem gondolod magadat annak, de hozzám képest az vagy és kész :))

h, 2016-01-25 12:17 Dana

Dana képe

És fiatal se :).

Amúgy én ezen nem szoktam gondolkodni -- általában az első mondat adja magát, és a többi jön magától. Nézőponton többet szoktam agyalni. Volt már komplett átírásom.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

k, 2016-01-26 18:48 Roah

Roah képe

Hát igen, ez sem a pancsoló kislány. ;)

'Míg eszemben van!

"…kinyitja a száját, és nagyot kortyol... a vízből."

Ez zavaró - narrációban? Ez az írástechnika nem a karakterre vonatkozik? Számomra itt olyan, mintha összecsúszott volna a karakterrel a szöveg.

De ez tök jó lett!

"Fejében a hang gúnyosan felröhög: Levegő?! Milyen levegőre számítottál, te hülye, álmodozó barom?!
A tüdeje vízzel telítődik. Fuldoklik. Lassan...
Nyisd ki! Nyisd ki! – Távoli sikítás.
...haldoklik...
Az ég szerelmére, David! Válaszolj! – Ismerős hang. De honnan? Mindegy. Fáradt, nagyon fáradt.
...szürkül...
Nyisd ki a szemed, fiam! – Ez is...
...elsötétül...
A szíve dobban... még egyet... még...
Kisfiam, ébredj fel, az Isten szerelmére!
...aztán a tudata átcsusszan a teljes sötétségbe.
A fájdalmat béke és nyugalom váltja fel. "

Szapora, szapora, gyors, gyors, egész jól érzékeltet.

Danám - a kádban?! :)))

A tenger az egyik gyengém: i-m-á-d-o-m.

Vannak szokatlan mondat szerkezeteid, egy-két nem a helyszínbe, helyzetbe simuló szó; másként fogalmazom: vízben vagyok, valóban, de néha nem a tengerben, hanem egy medencében. Hezitál és ilyesmik. ;)

Zúzunk egyet? ;)

https://www.youtube.com/watch?v=3J6BoJuBsC4

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

k, 2016-01-26 19:34 Dana

Dana képe

Hezitál javítva, a többit köszönöm! :-)

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

k, 2016-02-02 09:44 Obb

2

"Élénk fantáziája a szurkolócsapat végzős vezetőjét varázsolja lehunyt szemhéja mögé:" - hinnye de sikerült bele alliterálni, kell pl. az a végzős, gondolom, a fantáziára alkalmassá tételét akarja kifejezni, de azt megteszi a vezető is, hisz általában, úgyis a végzősök közül választják azt

"Clair piros bikiniben, mosolyogva gázol felé." - túlidealizál, olyan baywatchos

"Clair piros bikiniben, mosolyogva gázol felé. A hullámok elringatják; keze-lába csak néha rebben lustán, hogy a felszínen maradjon." - kicsit megzavart az alany nemléte, még Clairre koncentráltam

"A fiú szíve lassan, egyenletesen dobog." - semmi izgalom, amikor jön a piros bikinis?

"Könnyű kéz érintése téríti magához." - nem tudom, ez a könnyű kéz érintése, hát...

"Clair bal melle halmán," - ezt a halmánt pedig inkább lírában tudnám elképzelni, mint on the beach

"A látóhatár peremén a szél magasra korbácsolja a hullámokat" - ez is olyan eltúlzott elnagyolt kép, mennyire lehet a látóhatár pereme a tengeren? nem tudom, de nem egy-két kilométer, szóval ha ott látni a hullámokat, akkor az már egy baromi nagy cunami

"amely egyre kijjebb és kijjebb sodródik a nyílt vízen" - itt is egy kis líra, értemén, hogy romantika meg minden, node egy sodródó labdára megteszi az ami is

"és messzire repíti a szél" - itt is egy kis lírácska, a gyereknek kellene romantikáznia, nem az írónak

"David káromkodva elrugaszkodik, és a nyomába ered" - érzed ezt belül te is, nem véletlen próbálsz kompenzálni

Szóval, hagyjuk is ezt a részét, mert ezt elhibáztad sok helyütt.

A jelenidő is kimondottan rossz választás most.

Viszont az én legfőbb nyűgöm,hogy nem akarsz semmit sem mondani, csak leírsz egy sztorit. Oké elindítod, elmondod, lezárod, ezzel nincs gond. De közben nem tudunk semmit lefejteni róla. Egy banális tini halál a kádban, miközben képzelete megmentőt játszott, túljutott a vonalon, és ennyi.

Van már jó írókád. Egy novellánál muszáj valami pluszt odatenned, mint megjegyeztem korábban is. Mondj valamit, ne csak leírj egy történetet. Persze a történet közben maradhat érintetlen.
Itt például remekül bemutathattad volna egy pudertáns belső vívódásait, akár viszonyát a szüleivel, a világgal, az arról alkotott képét vagy bármit, ami számodra fontos, hiszen az úszás közben sok minden lepereghetett volna benne, még ha kicsit szájbarágósra is sikerül az elején, akkor is megéri megpróbálnod, mert ebből csak egy pinduri villan meg a nekrológban.
Az öreg halász, Santiago, is csak egy halat fog, amit megesznek a cápák. Ha pusztán a történetet nézed, semmi vasziszdasz. Nade, ami mindeközben lejátszódik...

k, 2016-02-02 09:46 Dana

Dana képe

Köszi, Obb, az olvasást. A javaslataidat is, átnézem!

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

k, 2016-02-02 18:13 Sren

Sren képe

Ideértem, tádámm! :D

Értem a véleményeket, de azt nem, miért kellene túlspilázni. Igényes, érzékletes, jól megírt történet (kivétel csikolás: ilyen szó nincs). Nem durran nagyot, meg lehetett volna írni „drámaibban” – több ilyen írással találkozhatni a portálon: fent a sztori, lent egy újsághír –, de, végső soron, minek? Hogy ugyanolyan legyen, mint a többi?

Van nekem egy ilyenem, az Ítélet. Anno azt a véleményt kaptam rá, hogy szép, mint egy Vallejo-festmény, de ennyi, miért nem mozdul?
Azért, mert festmény…

Szerintem minden írónak vannak „festményes” napjai. Érdemes eltűnődni ezen – nekem most nagyon betalált, lévén hogy Kelvin A következő-je után ez a második ilyen, amit olvastam. Két „langyosabb” írás két brutál szerzőtől. Nekem ez nem hiányérzetet kelt, inkább fenyegetést.

Ezek a történetek olyanok, mint a vihar előtti csend. Keressetek fedezéket. :D

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

k, 2016-02-02 18:37 Roah

Roah képe

...mellettem lesz hely, Sren! :))) :D ;)

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

cs, 2016-02-04 17:10 Dana

Dana képe

Köszönöm, Sren. Igyekszem.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen