Tágulás

– Kérem, meséljen arról az érzésről, Ernie.

– Igen, hát… nekem nehéz róla… izé, kifejezni magam… olyan ne-ne-nehéz…

– Nyugodjon meg, Ernie, igyon egy korty vizet. Helyezze magát kényelembe, szóljon, ha valamire szüksége van. Hunyja be a szemét. Nem zavarja a fény?

– Nem. Én… én sze-sze-szeretem a napsütést. Mama mindig elvitt sétálni. Szeretem a fákat, a napot, a kis hullámokat a tavon. Olyan békés…

– Mikor történt meg először? Vissza tud rá emlékezni?

– Akkor hideg volt. Brrr. Sapkát is viseltem, meg sálat. Kimentünk mamával korcsolyázni. Aztán elestem, és… o-o-o-olyan félelmetes volt. Én… nem tudom, nem emlékszem, mi történt. Mama azt mondta, sokat aludtam. Napokat. Nem tudom, de nagyon fáradt voltam, mikor felkeltem. Nem sütött a nap. Hideg volt. Hi-hi-hideg…

– Rendben, Ernie, nem kell megijednie, nincsen semmi baj. Örülök, hogy vissza tudott rá emlékezni. A kartonjában is az áll, hogy hét évesen volt az első…

– Tágulás! Ó, elnézést, hogy közbevágtam, csak… így neveztem mindig. Így kell nevezni.

– Értem, Ernie. És mesélne arról az érzésről? A tágulásról?

– Hát… én… én… ott állok az utcán, ülök a kávézóban, vagy a mama kertjében nézem azt a vi-vi-vicces törpét, és megtörténik. Mintha hirtelen minden jelen lenne és mégis semmi sem. A vi-vi-világ… áhh… hogy mondjam el, hogy mondjam el? Hogy mondjam!

– Csss, Ernie, nem kell kiabálnia. Csak próbálja meg egyszerűen elmondani.

– „Testéből kilép, tünékeny képek tava, már nem önmaga.”

– Ez nagyon szép volt Ernie. Kitől idézett? Emlékszik rá?

– Én… én… nem tudom, miért mondtam ezeket. É-é-én…

- Nem kell megrémülnie. Olykor megesik, hogy visszaemlékezünk régen hallott dolgokra. A tudattalan csodákra képes. Emlékszik, hogy múltkor meséltem a jéghegyről?

- De-de én buta vagyok. És csak megpróbáltam… mit is? Igen… me-me-megpróbáltam kifejezni magam. Ilyen a tágulás… nincs világ, nincs semmi sem. Mégis… úgy érzem, jó helyen vagyok. Egészen, teljesen. Ugye, ugye jól mondom?

– Jól mondja Ernie. Hallott már valaha a Fragmentumokról?

– Miről?

– A Fragmentumok egy verseskötet címe. Abból idézett előbb Ernie, méghozzá egy haikut.

– Hajkúp? Ne-ne-nem értem…

– A haiku egy japán verselési forma. A Fragmentumokban ilyen versek vannak, az egyiket éppen az előbb mondta fel. Nem emlékszik rá, hogy olvasta valahol? Esetleg a mamája olvasta és elmondta magának?  

– Nem, biztos nem… mama azt mondta, a könyvek rajtam nem segítenek. Nem tudok olvasni, tudja doktor úr.

– Értem, Ernie… különös…

– Ugye nem csináltam semmi bajt? Én nem tudtam… csak ki akartam fejezni magam. Csak el akartam mondani… elmondani, hogy milyen a tágulás.

– Ne aggódjon, Ernie, mindent remekül csinált. Szeretne még mesélni a tágulásról?

– Nem, nem szeretnék. Az rossz emlék. Mama utána mindig szomorú… Legutóbb kirándulni mentünk, szeretem a nagy-nagy hegyeket, és onnan föntről minden kicsi és apró és mulatságos, mint amikor otthon játszottam régen a kis emberekkel, akiknek gombszeme volt, és fogócskáztak, meg összeházasodtak, meg nézték a csillagokat, ahogy abban a nagyon jó filmben is, amit a mama nézett és sírt és nevetett és én is… de mama már nem engedi, hogy játsszak, meg már Jhonny-nak kiesett a szeme, mert Robby behúzott neki, és mama azt mondta, ez nagyon durva volt, és én már felnőtt vagyok, nem szabad játszanom, inkább tanulnom kellene és lányokkal találkozom, ami nem értem, miért lenne jó, hiszen mama is lány, és őt nagyon szeretem, és már nem játszhatok, de tanulni meg nem tudok olyan igazán jól, ahogy mama szeretné, és ő most szomorú, már nem süt nekem tortát, és nem nézünk olyan filmeket, amin együtt sírhatunk és nevethetünk… egyszer azt mondta, nagyon fáradt és pihenni szeretne, és én erre mondtam, hogy pihenjen nyugodtan, párnát is vittem neki, de elsírta magát és megölelt, és nem tudtam, mi rosszat csináltam, és mondtam, hogy pihenjen, én majd letörlöm az üveges szekrény polcait, amin annyi régi fénykép van, és amit mama annyira szeret nézegetni… és mama csak megrázta a fejét, és csak halkan mondta, hogy még nem pihenhet, de nem tudom, miért… ó, azt hiszem doktor úr, e-e-elfelejttettem, hogy mi-mi-mit is kérdezett…

– A tágulásnál tartottunk. Azt mesélte az előbb, Ernie, hogy kirándulni voltak.

– Igen, három hete voltunk ott, fent a hegyen, ahonnan olyan kicsi és mulatságos minden, nagyon szeretem, és mama megint megfogta a kezem, mint régen. De akkor megint megtörtént… jött a rosszullét, a tágulás, elfordult a világ… igazán, igazán félelmetes… látok mindent, mindent nagyon jól, jön felém a világ, a fa meg a föld és az ég, és minden összenyom, és-és-és, amikor annyira kitágul minden, akkor be is zárul, és nincs több tágulás, csak sötétség és üresség és nincs beszéd, nem szól hozzám mama… most csak két napig tartott… utána mama nagyon szomorú lett, sírt, de megsimogatta az arcomat és azt mondta, nagyon tehetséges és ügyes fiú vagyok, és sosem gondolta volna, hogy ilyen sokra viszem. Nem tudom, miért mondta ezt, hiszen egész nap otthon ülök, sosem mehetek sehova, nehogy valami baj csináljak… de örülök, ha a mama büszke rám.

– Ernie, felteszek most egy nagyon furcsa kérdést, de tudja maga, hogy mennyi idős?

– Én… huszonöt. Annyi gyertya volt a tortámon májusban…

– És így is érzi? Tudja, hogy leélt huszonöt évet? Kérem, gondoljon bele alaposan Ernie.

– Én… nem tudom. Ha annyi gyertya volt a tortámon, akkor biztosan, nem? Hogyan is lehetne másképp? Ó, ne… megint azt érzem… ne-ne-nem akarom, doktor úr…

– Mit érez?

– Kitágul a szoba… alig látom magát… se-se-segítsen, nem tudok megkapaszkodni, lebegek…

– Mesélje tovább.

– Félek do-do-doktor úr, nagyon félek, nem akarom… miért nincs vége… miért nem…

– Ernie? Ernie, jól van? Nyissa ki a szemét! Hallja, térjen magához! Ernie!

– Minden rendben, doktor úr. Én vagyok az.

– Maga az, Ernest?

– Személyesen, Mr. Frahman. Nos, hogy ment a mai foglalkozás? Elnézést, ha kicsit modortalan leszek, de ritkán van alkalmunk találkozni.

– Minden úgy van, ahogy korábban gondoltunk. Ernie és a maga személyisége egy tudaton osztozik, és hol az egyik, hol a másik kerül a felszínre, míg a kioltott értelem addig a tudat alatt szunnyad. Nagyon különös ez a fajta cserélődés, egy igen ritka skizofréniás tünet, a tudomány fragmentált énnek, vagy ciklikus selfnek nevezni. Úgy tűnik, hogy Ernie egyáltalán nincs tisztában vele, hogy mindösszesen tizennyolc évet volt aktív, ön, Ernest azonban az egész létezési ívet birtokolja, ezért is rendelkezik egy normális huszonöt éves fiatalember gondolkozási sémáival.

– És mi a helyzet a Fragmentummal?

– Ernie nem tud róla semmit. Nem emlékszik rá.

– Igen, sejtettem, hogy így lesz. El tudja képzelni, doktor úr, mennyire meglepődtem, mikor az egyik visszatérésem után megtaláltam a szobájában, vagyis a szobámban azokat a verseket? Rögtön rájöttem, hogy Ernie mennyire különleges. Gyönyörű haikukat írt, teljesen öntudatlanul, teljesen inspiratívan. Édesanyám is el volt ámulva, könnyes szemmel olvasta őket, és azt mondogatta, hogy mindig is érezte, mennyire különleges kisfia van. Megölelt, de én nem éreztem magaménak az érdemet. Én nem tudok úgy írni. Megpróbáltam, de nem megy. Ezért határoztam el, hogy híressé teszem őt. Elvittem anyu egyik ismerőséhez a kéziratokat, Ralf Marqhoz, tudja, az ismert kritikushoz, és meglepően jó véleménnyel viseltetett Ernie költeményei iránt. A többit már ön is tudja: nyáron megjelent belőle egy válogatáskötet, a Fragmentumok, és azóta hívnak irodalmi estekre, felolvasásokra, sajtóbeszélgetésekre, és… egyikre sem mehetek el. Még szerencse, hogy senki nem tud Ernie-ről. Anyám remekül felépítette a látszatot, Ernest okos és megnyerő és udvarias és a lányok kedvence, vele megy boltba, őt mutatja be a szomszédoknak, őt viszi magántanárhoz, míg Ernie otthon játszik a gombszemű babákkal, nézi a melodrámákat, vagy nagy ritkán a hegytetőn sétálgatnak, ott is a legeldugottabb részen. Régen könnyebb volt… akkor még nem tűnt volna fel a különbség annyira… régen még Ernie-t is elvitte korcsolyázni, moziba, az emberek közé, de nagyobbak lettünk, Ernieé lett a magány, enyém pedig az élet. Ön szerint igazságos ez?

– El sem tudja képzelni, néhányan milyen filozófiai fejtegetésekbe tudnának bocsátkozni erről. Hiszen önmagáról beszél, két személyiségről, mégis egy emberről. Kérem, ne vegye rossz réven, de ettől a drámától, amiben ön osztozik önmagával, még nekem is összeszorul a torkom.

– És gondoljon bele, Ernie milyen sikeres lehetne. A Fragmentumok pár hét alatt elfogyott, most nyomják a harmadik kiadást. Meggazdagodtunk. Ernie semmiben sem szenved hiányt, csak… úgy érzem, édesanyám már nem szereti annyira. Úgy érzem, hogy engem akar, és Ernie-t legszívesebben kizárná az életéből. Azt mondta, hogy belefáradt ebbe a színjátékba. Belefáradt abba, hogy két fia legyen, de igazából egy sem. Nem akar így élni…

– Én segíthetek. Ha elkezdjük a személyiségfejlesztő kezeléseket, és ha végre elmenne arra az agystimulációs gyakorlatra, amire egy hónapja beutaltam… 

– Akkor Ernie eltűnne?

– Ebben nem lehet biztosat mondani. Mindenesetre a két személyiség közelebb kerülne egymáshoz, és mivel a magáé a domináns tudat, valószínűleg sikerülne rezisztenssé tennünk a tágulásra. De ahhoz neki kellene állnunk, méghozzá minél előbb. Fogytán az időnk.

– Ernie művész. Alkotásai megérintik az embereket. Tudja, mit mondott Van Harschoff mielőtt felvágta volna az ereit, hogy azzal fesse meg azokat a szívbemarkoló képeket? Azt mondta, hogy a művészet kívánja a legnagyobb áldozatot, hiszen minden alkotás újabb hús és vér és lélek, egészen addig, amíg teljesen meg nem semmisülünk.

– Van Harschoff elmebeteg volt. Megfestette azokat a képeket, aztán egyszerűen elvérzett… a testvére talált rá, a képei között feküdt és az arcára fagyott a mosoly, körülötte pedig megdermedt a vér. Ernest, maga szerint ez normális?

– Maga szerint én normális vagyok?

­– Kérem… ugye tisztában van vele, hogy minél tovább várunk, Ernie annál nagyobb hatalomra, kiterjedésre tesz szert? Öné a domináns tudatfél, öné a létezési ív, de Ernie egyre több időt kaparint meg a maga idejéből. A legutóbbi tágulás mindössze pár napig tartott. Nem szeretném megvárni, hogy a napok órákra csökkenjenek. Márpedig egy idő után fennáll a veszély, hogy nem lesz több tágulás, és az ön tudatfele nem bukkan többet a felszínre. Minden ilyen alkalom egy erős mentális erőfeszítés, és Ernie tudata bármikor ellenállhat a kényszerítésnek, tágulásról tágulásra ellenállóbb. Néhány hónapunk maradt csak... Gondoljon az édesanyjára, gondoljon az életére. Ernie elpusztítja magát.

– Látja, ön is azt hiszi, hogy Ernie csak pusztít, pedig valójában teremt. Talán… talán a teremtőknek élniük kell. Talán az alkotás energiái tartják még mindig egyben ezt az egész széttöredező világot. Talán Ernie többet tesz, mint amire bármelyikünk is képes volna. Én hiszek benne.

– Hova megy, Ernest?

– Levegőre van szükségem, doktor úr. Úgy érzem, összenyomnak a falak. Levegő kell és tér. Azt is mondhatnám, hogy tágulás… 

– Kérem, Ernest… és mikor jön vissza? Mikor kezdjük el a kezelést? Ernest? Ernie?

4.714285
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.7 (7 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2013-03-11 14:56 Sren

Sren képe

Ez szép, nekem teljesen átjött, de hát én az Ötödik Sallyért is bolondultam. Nem is fűzök hozzá semmit, tetszett.

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

k, 2013-03-12 23:52 decran

decran képe

Én meg csak annyit fűznék hozzá, hogy köszönöm az olvasást :)

_

"Szomjan halok a forrás vize mellett."

h, 2013-03-11 15:11 Kentaur

Kentaur képe
5

Nem egyszerű mindent párbeszédben megírni, de neked teljesen sikerült. És a skizofrénia kicsit elkoptatott témáját is új színbe öltöztetted. Hangulatos is volt, és a szereplők is átjöttek, az egész történettel együtt.
Gratulálok!

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."

k, 2013-03-12 23:53 decran

decran képe

Köszi szépen, örülök, hogy tetszett :)

_

"Szomjan halok a forrás vize mellett."

sze, 2013-03-13 01:39 craz

craz képe

Ez jó volt. :)

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

szo, 2013-03-23 12:34 decran

decran képe

Köszi :)

_

"Szomjan halok a forrás vize mellett."

sze, 2013-03-13 17:18 Obb

5

A szakmai részéhez nem értek, de nekem ez rendben van, meg úgyis rég adtam ötöst, és szerintem ez megérdemli.

szo, 2013-03-23 12:34 decran

decran képe

Köszönöm az ötöst :)

_

"Szomjan halok a forrás vize mellett."

szo, 2013-03-23 19:33 Tim

5

Nekem hitelesnek tűnt. Jól megfogtad a karaktert.
Volt téma is, nem "csak" történet.

sze, 2013-03-27 11:20 decran

decran képe

Köszönöm :)

_

"Szomjan halok a forrás vize mellett."

v, 2013-03-24 14:38 Kristálysólyom

Kristálysólyom képe

Fuh, ez igen! :)

Az elején még hiányoltam a narrátort, de ahogy haladtunk, egyre jobban belemerültem, és ez így kéne legyen minden egyes írásnál (nem csak magamról, úgy általában beszélek). Rengeteg információt zsúfoltál bele egy párbeszédbe, de ha ez nem elég, ráadásul könnyedén. Hiteles az orvos, hiteles Ernie és Ernest, sőt, még a mama is. A pszichológiai téma nálam meg telitalálat, semmiről nem szeretek jobban olvasni. Ehhez csak gratulálni tudok.

Robbanni készül az Isten labora,
mert senkinek nem fekszik az ora et labora.

sze, 2013-03-27 11:21 decran

decran képe

Köszi szépen, örülök, hogy tetszett :)

_

"Szomjan halok a forrás vize mellett."

szo, 2013-03-23 21:21 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Még akkor olvastam, mikor csak Sren hozzászólása volt alatta, de épp nem szabadott netet használnom, stikában, jegyzetelést mímelve olvastam végig. Nekem akkor tetszett. És ha valami ki tud szakítani egy előadásból, akkor tud valamit. (Vagy az előadás volt ritka unalmas. Hmm... nem, nem volt az, csak nem az én érdeklődési köröm.)
Azért, bevallom, semmit sem értek a témához. Szóval ha nem is hiteles, fel sem vettem.

_____________________
Dr. Bloody Dora

sze, 2013-03-27 11:24 decran

decran képe

Köszi az olvasást, főleg egy előadás alatt, stikában :) Ez már nagy dicséretnek számít, de azért nem bízom el magam :P

_

"Szomjan halok a forrás vize mellett."

v, 2015-01-18 12:41 Roah

Roah képe
5

Ez az egyik legjobb írásod. :)))

"– Ernie művész. Alkotásai megérintik az embereket. Tudja, mit mondott Van Harschoff mielőtt felvágta volna az ereit, hogy azzal fesse meg azokat a szívbemarkoló képeket? Azt mondta, hogy a művészet kívánja a legnagyobb áldozatot, hiszen minden alkotás újabb hús és vér és lélek, egészen addig, amíg teljesen meg nem semmisülünk."

Így kell ezt csinálni, kérem.

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

v, 2015-01-18 16:18 Voight-Kampff

Voight-Kampff képe
4

Oké, ez jó lett! Gratula!
Eléggé lerágott csont a skizofrénia témája, de ez mégis tetszett.
Van néhány apró hiba ( pld. "Ernest maga szerint ez normális?" - hiányzó vessző), de ezek csak figyelmetlenségből maradtak benne, ebben biztos vagyok.
Az egyetlen, ami miatt csak négy csillagot adtam, az az (engem) idegesítő dadogás. Teljesen felesleges, csak elvesz, nem hozzátesz.

U.i.: Elmentem vásárolni, közben eszembe jutott a műved ( tehát már eleve nem lehet rossz, ha még olvasás után is foglalkoztat), és valami szöget ütött a fejembe. hazajöttem, újra elolvastam, és egyre inkább az az érzésem, hogy egy picit elrontottad. Az alapötlet jó, de belebonyolódtál.
- Azt írod, Ernie 18 éve aktív, Ernest 27 éves, és Ernie 7 éves korában "aktiválódott" nála. Ez nem jön ki, két év hibádzik.
- "Stílusidegen", hogy 27 évesen "anyu"-zik. Anyám, édesanyám...
- ", és mivel a magáé a domináns tudat, valószínűleg átvenné véglegesen az uralmat. De ahhoz neki kellene állnunk, méghozzá minél előbb. Fogytánk az időnk... – Kérem… ugye tisztában van vele, hogy minél tovább várunk, annál inkább Ernie kerül hatalomra?" - Ez ellentmondás. Ha Ernest a domináns tudat, hogyan kerülne Ernie "hatalomra"?

_______________________________________________________________________________________
"Reggel lett, és még mindig életben voltam.
"Lehet, hogy írok egy regényt" - gondoltam.
És aztán írtam." - Bukowski: Posta

v, 2015-01-18 16:57 Roah

Roah képe

Csak annyit tudok a tudathasadásról, amennyit az Ötödik Sallyben, és a Szép álmokat, Billyben Daniel Keyestől olvastam, szóval a tudásom nem szakirodalmi - bár a Szép álmokat, Billyben a szerző nagyon komoly kutató munkát végzett a témában, több telefonkönyvi anyagot gyűjtött be bíróságokról, börtönökből és kereste-kutatta a választ, magának a lehasadt alteregók létére vonatkozóan. Több éven át nyomozott a témában - Billynek huszonhárom személyisége volt. Akadt közöttük nő, ukrán (szerb?) maffizó is, ahol még akcentussal is rendelkezett.
Sallynek öt különálló egyén lakott a tudatában és ott is, abban a szituban, félő volt, hogy Sally teljesen el fog veszni, eltűnik, egyszerűen nem lesz ideje a "saját" egyénre, az eredendőre.

A Tágulásnál én is az idővel játszottam, és szintén sokáig szólt bennem a történet, bár arra jutottam, hogy Ernie, vagy az a személy marad(hat) életben, aki többet megmutatkozik; azt hiszem, anno engem nagyon megkavart a dominancia szó használata - egyébként is megszokott, ha többszörös személyiségekről beszéltek -, mert ebben az esetben azt is megkérdőjeleztem mindig, hogy helyes ez a meghatározás: domináns személyiség. Hogy lehetne az? Ha eleve több tudat hasadt le róla, megszűnt önálló személyként létezni, örökké osztozik a testével valakivel. És minél több az alteregók száma, annyival gyengül a domináns szó ereje. Beszélhetünk egyáltalán ilyenről? Nálam az időn van a hangsúly, de ez meg új kérdéseket tehetne fel: attól függ egy test-tulajdona, meddig tartózkodunk benne?

Jó novella ez, baromi sokat gondolkodtam rajta magam is, és tényleg, azt hittem, nem tud már újat mutatni a téma Keyes regényeinek, munkáinak okán. Tévedtem. :))))

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

sze, 2015-01-21 15:01 decran

decran képe

Szia Roah, köszönöm a csillagokat, és örülök, h tetszett :) Kicsit a Virágot Algernonnak ihlette a sztorit, pont azt olvastam előtte, de Billy is a polcomon figyel már régóta. Az eredendő én nagyon jól hangzik, lehet, hogy a domináns szót erre cserélem, tök jó! Jól gondoltad: aki többet mutatkozik, annak a tudata a rezisztensebb a tágulásra, és az idő előrehaladtával Ernie lesz egyre ellenállóbb, mivel az egy jóval alakíthatóbb, üresebb tudat, míg Ernesté birtokolja a létezési ívet, és az állapotával is tisztában van, de egyre kevesebb az "ébren" töltött ideje, egyre nagyobb mentális erőfeszítéssel jár a tudatváltás, míg Ernienél ez jóval könnyebb, az ő tudatfele nem terhelt annyira. A domináns szó valóban félrevezető, de az eredendő, eredeti megtetszett nagyon. A testbirtoklás kérdése pedig szintén nagyon érdekes felvetés, ebben bele se gondoltam, de most elrágódom rajta. Köszi :)

_

"Szomjan halok a forrás vize mellett."

sze, 2015-01-21 14:56 decran

decran képe

Szia, köszönöm az olvasást és a csillagokat. Javítottam a matekos bonyodalmat, Ernest két évvel megfiatalodott, így kijön a 7+18=25 :D Érdekes, mert most újraolvastam az egészet, és anno a dadogást releváns eszköznek találtam, de most kicsit engem is zavart, gondolkozom rajta, és lehet kigyomlálom, köszi az észrevételt. Én így gondoltam a domináns tudat dolgot: Ernest azért domináns, mert övé a teljes létezési ív, és a betegségének a ténye, de a tudata kevésbé ellenállóbb a tágulásra, míg Ernie nincs tisztában az állapotával, de a tudata erősebb és évről évre több időt kaparint meg Ernest idejéből, és a tudata is rezisztensebb a tágulásra, így félő, hogy egy idő után nem lesz több tágulás, mert a tudata ellenáll annak a mentális erőfeszítésnek, ami a tudat-váltást kikényszeríti.

_

"Szomjan halok a forrás vize mellett."

sze, 2015-01-21 18:05 Voight-Kampff

Voight-Kampff képe

Oké, így el lehet magyarázni - de jobb lenne, ha a műből derülne ki, mit-hogy gondoltál, nem utólagos magyarázatokból.
Örülök, ha segítettem.

_______________________________________________________________________________________
"Reggel lett, és még mindig életben voltam.
"Lehet, hogy írok egy regényt" - gondoltam.
És aztán írtam." - Bukowski: Posta

sze, 2015-01-21 21:11 decran

decran képe

Igen, világos, csak eddig nem tudtam, h ez nem érhető, vagy nem adtam át jól, ezért is hasznos a kritika. Most már a műben is javítottam, kiegészítettem, köszi szépen! :)

_

"Szomjan halok a forrás vize mellett."