Emlékszem

+18

Emlékszem, azon a napon esett az eső, a pocsolyákba gyűlő víznek benzinszaga volt, és a tócsák felszínén olajfoltok úsztak. Én meg mentem haza a hideg utcán, a sálamat az iskolában felejtettem. Fázott a nyakam, de visszafordulni már nem volt kedvem. A cipőm talpa kilyukadt, minden lépésnél hideg víz áztatta a talpamat. Szerettem volna új cipőt kérni, olyan menő téli bakancsot, mint amilyen a Sanyikának van, de tudtam, hogy anya csak legyintene egyet.
Anya három hete nem tett egyebet, csak sírt, főleg, ha apuval kiabált telefonon. „Ez a te gyereked is, fizetned kell a tartásdíjat, különben éhen halunk, te disznó!” – zokogott a telefonba. És csak sírt egyre. Előbb a zsebkendőt használta el, aztán a papírtörlőt, a vécépapírt, végül pedig a Vogue meg az Elite magazinból tépdeste ki a lapokat. Abba fújta az orrát. Nem figyelt rám, mikor hazaértem és nem volt mit ennem. Hiába szóltam, hogy éhes vagyok. Odalökött elém két kiflit, aztán zokogott tovább. Vagy kiflit sem kaptam, mert nem volt rá pénzünk. És anya azt mondta, a koplalás egészséges, tartsunk méregtelenítő kúrát. Aztán elsírta magát, falhoz vágta a Ming-korabeli kínai vázát, hogy bezzeg apu új kurvájának futja mindenre, és ez nem igazság.
Reálisan nézve nagyon émelyítő, hogy ilyen szituációba kerülhet egy magamfajta tizenkét éves fiú. Nincs senkim, még az egyetlen barátom, Bubuka, a golden retriver kölyök is eltűnt mellőlem egy reggel mikor iskolába mentem. Másik kedvencemet, Nyuszkót, a nyulat anya adta el, hogy a lábaiból kulcstartókat készítsenek. Ezen egész éjjel sírtam, de anyu berúgott és felpofozott. Azt kiabálta, hogy csak így szerezhettünk pénzt élelemre. Aztán fogta a whiskysüveget meg a Dom Perignont, és áthívta a Béla bácsit.
Effektíve tizenkét éves kiskamaszként nem tudom, mit csinálnak ők ketten. Mikor Béla bácsi átjön, ad nekem egy szem szaloncukrot, de mindig csak zseléset, amit nem is szeretek, és amitől émelygek. De el kell fogadnom és meg kell ennem, különben Béla bácsi megsértődik. Aztán mikor már hányingerem van a szaloncukortól, elküldenek a szobámba, hogy játsszak a legó kalózhajómmal, aminek a felét megette Mircike, a szomszéd macskája. Mircike megdöglött, a legó perforálta a belét, én meg itt maradtam magányosan, árván, macska nélkül, egy használhatatlan kalózhajóval. Csak nézem a plazmatévén az MTV-t és unatkozom. És éhes meg nyomorult vagyok.
Szóval azon a napon esett az eső, én pedig mentem hazafelé lyukas cipőben, sál nélkül, és arra gondoltam, hogy este megint a kalózhajóval kell játszanom, anyu meg Béla bácsi pedig a szobájukban nyikorgatják az ágyat. Nem tudom, mit szoktak csinálni, de miután Béla bá elmegy, anyu sírni szokott, a bugyijába fújja az orrát, mert már a Vogue lapjait is elhasználta. És azt motyogja maga elé, hogy ez az egész apu meg a kis cafkája hibája.
Közben az eső jégesőre váltott, a jégdarabok összevissza verték a fejemet. Egy kapualjban fekvő, féllábú, félszemű, félkarú koldust a szemem láttára csapott agyon egy félkilós jégtömb. Egy szőke, loknis kislány átszaladt az úttesten, és beleesett a nyitott csatornanyílásba. Egy ideig hallottam a szívet tépő segélykiáltásait, aztán elnémult, talán elsodorta az ár. Szomorú dolgok ezek.
Úgy döntöttem, villamosra szállok, de nem volt jegyem, se pénzem a jegyre, a kalauz bácsi meg pederasztikus attitűddel bír. A magamfajta tizenkét éves kisfiúkat elviszi a remízbe, aztán ott mindenféle dolgokat csináltat velük. Hallottam a Karcsikától, aki már sokszor járt ott. Azért beálltam a megálló plexije alá, de egy idős, kövér néni bundában arrébb lökött, hogy a gyerekek tiszteletlenek, és nem adnak az idősebbeknek helyet. Kiszorultam a plexi alól, az ég alá. Vert az eső, átázott a cipőm, és sálam sem volt. Tudtam, ha elkap a kalauz bácsi, szodomita aktusban kell vele részt vennem, tizenkét éves gyerekként.
Befutott a villamos, a tömeg meglódult, és engem is magával sodort. Fél lábbal már a lépcsőn álltam, mikor megpillantottam egy golden retrivert, aki besántikált a megállóba. A kutyának megperzselődött a szőre, húzta a lábát, de felismertem, Bubuka volt.
– Bubuka! – kiáltottam, de a tömeg felnyomott a villamosra. A szerelvény elindult, és agyongázolta elveszett, hűséges, hozzám visszataláló, drága ebemet. Álltam, kapaszkodtam, és arra gondoltam, hogy ha hazaérek, csak egy fél kiflit ehetek, mert spórolnunk kell. Anya sírni fog, én pedig el sem mondhatom neki, hogy legjobb barátom a szemem láttára halt meg. Mert anya nem figyel rám, senki sem figyel rám.
Mikor hazaértem, szó nélkül a szobámba vonultam, és lefeküdtem az ágyra. A rugók kiálltak, szúrták az oldalamat, ágyneműm pedig nem volt. A lepedőmmel kötötte fel magát múlt télen a kéményseprő bácsi, miután bejött a szobámba, és betette a számba a fütyijét.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

p, 2014-12-05 11:24 Kelvin

Kelvin képe

"a kalauz bácsi meg pederasztikus attitűddel bír." Itt már rendesen vigyorogtam. :)
Korhatáros lett, mert azért mégis.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

p, 2014-12-05 11:51 ORK (nem ellenőrzött)

Egy darabig nagy szemeket meresztettem, így utólag jó kis emo paródia volt. :)

p, 2014-12-05 15:59 dexpunk (nem ellenőrzött)

Ez komoly szociológia! Aki nem érti a kérdés súlyát az szociálisan érzéketlen! :D
Örülök hogy átjött hogy ez egy paródia :D :D :D Volt aki elolvasta és komolyan vette :D

p, 2014-12-05 18:26 polgarveronika

polgarveronika képe

"Azon a napon" sínre kerültem. Egy golden retriver lökött oda. Azt hitte, hogy én vagyok az a homlesz, aki Mikulás sapkát hord télen- nyáron. Pedig én csak egy ovis kislány vagyok, aki megy bele a tökfőzelékbe (ja, pardon, az még nincs fent), mert anyuka azt mondta, hogy ma csak két zsömlére (nem kiflire!az valaki másnál van, mert azoknak jobban megy) fussa.
Aztán megláttam Béla bá'-t a villamoson. Maga volt a Halál.Kaszálta a jegy nélkül utazókat. Én a bugyimat a fejemre húztam,de így is felismnert. Háh! Kiáltotta- szóval te vagy az dexpunk!
Azzal nekiesett, és addig verte a Béla bá'-t, ameddig Dodó színre nem lépett, és felsikoltott: szentséges pévé, ez alighanem rólad (is) szól! Azzal feltette a fekete paródiáját azaz bocs parókáját.
:DDDD

 

_______Tertium non datur ______

p, 2014-12-05 18:29 dexpunk (nem ellenőrzött)

Bocs ezt nem értem... Lehet hülye vagyok... Kifejtenéd? :D

p, 2014-12-05 18:58 polgarveronika

polgarveronika képe

Ha elolvasod az Azon a napon és a Mindörökké Dzsingülbelsz c írásaim, (esetleg a GIna is) akkor megleled a szereplőket, és a történetek egy-egy villanása is beköszön.
Részemről semmi gond, jól szórakoztam, volt már asszem Sir Telennek egy ehhez hasonló novi paródiája, ahol többünk munkáiból gyúrt egy kis paródiát.
Nincs ezzel semmi baj. Ha pedig véletlen, akkor megdőlt az a tézisem, hogy nincsenek véletlenek. Vagy mégis?
Üdv: V.

 

_______Tertium non datur ______

szo, 2014-12-06 05:38 Alfredo Sagittarius

Alfredo Sagittarius képe

Hát ez tényleg ott van! :D
A remek kivitelezésre alapozva biztos vagyok benne, hogy ez szándékosan van így, de engem zavart egy kicsit, hogy nem tudja, mit csinál Béla bácsi anyuval, ellenben a "szodomita aktus" meg hasonló kifejezéseket lazán ismeri. A poén kedvéért van így, vagy valami más? Tulajdonképpen lényegtelen, remekül szórakotam! :)

"Szerintem minden emberben lakik egy másik ember, egy idegen, aki rosszat forral"

szo, 2014-12-06 10:11 polgarveronika

polgarveronika képe

Én is biztos vagyok benne. És örülök .Mert: elolvasta,megfogta valami, és inspirálta.Már nem éltem hiába:DDD
Újraolvasva vigyorgva fedeztem fel: A Ginát, a Dzsingülbelszt, az Azon a napon szereplőit,és Béla bácsit a GSM-ből. Jó ez így. Szeretem a humort.
Válaszomban utalás történt: Légy jó mint hal állig c.írásomra.

Tájékoztatom a T . Olvasókat, hogy minden rákattintásnál 2000Ft ugrik a bankszámlámra, melyet tisztességes alkotótárs módjára megosztok az Emlékszem c. írás elkövetőjével.
Üdv: V:

 

_______Tertium non datur ______

szo, 2014-12-06 19:20 dexpunk (nem ellenőrzött)

Direkt hát! :D MEg a kifli a dalból jön hogy "csak egy fél kifli az uzsonnám". És minden ilyen megható bóvliba meg emós gagyiba kell kisfiú, meg kislány, és kölyökkutya. úgyhogy azok is lettek :D

szo, 2014-12-06 20:23 polgarveronika

polgarveronika képe

Remek!
Inspirálva érzem magam.
Woody Allen is megmondta: akit parodizálnak, az már jó úton jár. (persze mondott mást is, de az nem ide való...)

 

_______Tertium non datur ______

szo, 2014-12-06 20:41 Ovidius

Ovidius képe

Tudok olyat, ami ide való...
Mikor egyszer megkérdezték tőle, miért nem tagja egyetlen klubnak sem, azt válaszolta, hogy amelyik klub hajlandó befogadni, ode ő nem lép be...

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

szo, 2014-12-06 20:53 polgarveronika

polgarveronika képe

Hát igen...
Bár a mondás relevanciája igen sokrétű...
üdv: V

 

_______Tertium non datur ______

k, 2014-12-09 11:12 Dokesz

Dokesz képe

Látom, hogy írni már tudsz. : )

Érdekes, nekem inkább már abszurdba hajlónak tűnik, mintsem sima paródiának. Számomra különös és elgondolkodtató mindamellett, hogy a poénokat is megértettem. Kicsit egyveleg jellege van, de jól van összekeverve.
Ennél értelmesebbet nem tudok kinyögni a művedről, de mindenképpen figyelemre méltónak találtam.

"Vihar hátán, sasok szárnyán
Hangunk messze elszáll"