Az utolsó fenegyerek

Hans elgondolkozva forgatta a rég kihűlt kávésbögréjét, s közben fanyar mosollyal szemlélte a páncélosszázadát. Amikor besorozták őket, az egész egy rakás bűnöző volt csupán, akik a kötél elől menekültek a seregbe. Most ők az elit egység, az ő tréningjeinek hála. Hogy ők mennyire hálásak érte, az persze más kérdés…
Ezúttal viszont egy igazi erőpróba vár rájuk, az ellenség jóval nagyobb sereggel bír, pihentek, erősek. Hirtelen feltámadt a szél, homokot sodorva Hans szemébe, de jutott rendesen a fémbögrében lötyögő kávéba is. Lépések nesze hallatszott a homokban, a helyettese érkezett mellé.
- Uram, megérkeztek a kémeink jelentései – mondta a nagydarab férfi, miközben tisztelgett.
- Michael, az őrdögbe is, magunk közt vagyunk! Majd ráérsz parolázni, ha már szétrúgtuk az angolok seggét, és bázison leszünk.
- Ne is mond! A szórakozás után mindig jön a meló… - vigyorgott kajánul, s miután Hans kihörpintette a maradék kávéját, elindultak a sátrak felé. – Legszívesebben azonnal a torkuknak esnék! Mire észrevennék a támadást, a felével végeznénk.
- És akkor pont annyian lennének, mint mi. Ezúttal emberünkre akadtunk – mondta a parancsnok, s közben érezte, hogy roszog a kávéval lenyelt homok a fogai között.
Michael csak egyetértően hümmögött. Nem szívesen ismerte el, de ezúttal valóban volt benne egy kis félsz, hiába is próbálta palástolni. Ebbe beletörhet a bicskájuk. A Fenegyerekek veszítenének?
- De mindig is túlerő ellen küzdöttünk. És eddig mindig győztünk, Michael - paskolta meg bátorítóan Hans a helyettese vállát. - Mi nem az SS vagyunk, hanem Rommel katonái. Van, aki a családjáért harcol, valaki egyszerűen élvezi a vérontást, de nem náci eszmékért vagyunk itt. Ezért fogunk ma is győzni.
- És kinek nyertük a csatákat? Hát nem a Führernek? - köpött egyet.
- Én nem. És te sem. Hanem Németországnak - Michael megrázta a fejét, és megragadta Hans vállát.
- Várj egy pillanatot. Gondolj bele, mi lesz, ha megnyerjük a háborút? Egy őrült áll a hadseregünk élén, aki ki akar irtani mindent, ami nem Német! Tudod, néha kezdem megérteni a bátyádat.
Hans arca elkomorult az ikertestvére említésére. Manfréd dezertált a katonaságból, és álnéven átcsúszott a határon, csak egy üzenetet hagyva maga után: „Nekem ez nem megy”. Most valahol Britanniában lehet. Előtte pont úgy beszélt, mint most Michael. Hansnak sem tetszettek Hitler elvei, ennek ellenére nem fordult az övéi ellen! Legszívesebben faképnél hagyta volna barátját, de visszafogta magát, hisz ő is sokat gondolkodott ezen annak idején.
- Engem nem aggaszt ez a dolog. Hitler lehet, hogy erős, de rengeteg nagyhatalom áll vele most szövetségben, ami a háború után felbomlik. Akkor pedig már nem lesz szükségük nekik sem a Führerre, hiszen elég, ha a háborút megnyeri. Biztos, hogy sem Mussolini, sem más vezetők nem fogják ölbe tett kézzel várni, míg úgymond megtisztítja tőlük a világot - mondta Hans.
- És ha megelőzi őket? Aztán körbeveszi magát az SS-el, és bevackolja magát a Sasfészekbe.
- Akkor a saját soraiból ragad valaki fegyvert. Nézd meg Rommelt. A legjobb tábornoka, és mégis legszívesebben kitekerné a szobafestő nyakát. Biztos vagyok benne, hogy máris van az SS soraiban néhány ember, aki megpróbál a bizalmába férkőzni.
- Tudsz valamiről? Összeesküvés készül? - vonta össze a szemöldökét Michael, ám ekkor érték oda a táborukhoz. Hans bebújt a vezetőségi sátorba, ahol már várták őket a kémei. A két fekete férfi helyi lakosnak álcázta magát, és úgy tettek, mintha az utánpótlás hordásában segítettek volna. Hans mindkettőjüket ismerte, az utcán nőttek fel, kisebb lopásokból és rablásokból éltek. Valóban ügyesek voltak, de egyszer mégis elkapták mindkettejüket egy nagyobb rabláskor, és némi protekcióval a börtön helyett Hans keze alá kerültek. Úgy gondolta, ő jó hasznát veheti a képességeiknek, úgyhogy most azokért harcoltak, akik leköpték őket. Igazi Fenegyerekek, az áldásos tevékenységükkel nagyobb veszteségeket okoztak, mint bárki más. És mindketten rajta voltak Hitler listáján. Hiszen feketék.
Az egyikük röviden tisztelgett, s térképet terített az összecsukható tábori asztalra.
- A táboruk ennél a sziklánál van. Minden oldalról tökéletesen védve vannak, és ütegekkel is rendelkeznek. Azokon kívül vannak a harckocsik, egymást fedezik. Áthatolhatatlan védelmi vonal.
- Szóval egy tipikus Montgomery-féle csapatunk van. Gyávák, csak akkor mernek támadni valakire, ha semmi esélye az ellenfélnek. Egyébként meghúzzák magukat a falanxuk mögött, - morogta Michael. Hans is a fejét csóválta.
- Igaz, hogy gyávák, de sikeresek. Ha felelőtlenül előretörnének, tudják, hogy végük lenne. Felmorzsolnánk őket, mint az olaszokat. Az A10-eseikkel meg a Cromwell nevű pléhtankokkal, pláne ellenünk, esélyük sem lenne egy nyílt menetoszlopban. Várnak, hisz tudják, minket viszont szorít az idő.
- Van más megoldás is - mondta váratlanul a másik kém, és feszengve megdörzsölte a nyakát. - De nem fog tetszeni önöknek. A századparancsnok sátra, és többi vezetőéi is viszonylag a szélen van. Egy ösvény, egy keskeny kanyon épp mellette bukkan ki a sziklafalból. Ha néhány páncélossal áttörnénk, mindössze négy-öt tank állná az utunkat, ami a Tigriseknek meg sem kottyan. Az egész vezetőséget a meredek sziklafalhoz szorítanánk.
Szavai keményen koppantak. Folytatnia sem kellett, mert mindenki tudta, ez mit jelent. Miután a vezetőjüket eltávolították, zavart keltenek, s akkor egy összezilált sereg ellen lenne esélyük, hiába vannak fele annyian. Hans először dühösen fújt egyet. Eddig is többre becsülte a taktikát és a hadicseleit a páncélosok nyers erejénél, így nyerte meg a csatáit, de ez már sok volt. Mindig is büszke volt, hogy egyszer sem adott ki parancsot ilyen SS-hez méltó gerinctelen akcióra. De most…
- Estig gondolkodom rajta - mondta végül, majd sarkon fordult, és elhagyta a tábort.
Már rég leszállt az éj, amikor a négy tigris végiggurult a kanyonban. A hold vékony sarlója ki-kibukkant a felhők közül, de az éj vastag drapériát képtelen volt átvágni. Alacsony fordulaton is egy kisebb földrengéssel ért fel a harckocsik zaja, viszont a lejtőnek hála végig lekapcsolt motorokkal gurulhattak, tökéletes sötétségben. Hans a sereg egyik megmaradt Királytigrisben ült, valahogy bepréselte magát a száznyolcvan centis termetével a toronyba.
A kanyon vége előtt bekapcsolták a motorokat, szabályosan beleremegtek a sziklafalak, ahogy életre keltek a fémszörnyek, és az éjszakából előlépve hatalmas sólymokként vágtak bele a sátortábor közepébe. A riadt galambokként eszmélő A10-eseknek esélyük sem volt. Három iszonyatos erejű robbanás emésztette fel az első angol tankot, a következő kettő pedig mindössze annyi haladékot kapott ezzel, hogy bemérhette az ellenségét. A legközelebbi homlokzatát egyszerűen átütötte a Királytigris töltete, a mögötte jövők sortüze pedig elemi erővel zúdult rá a megmaradt tankra.
Hans hátraszólt, hogy óvatosan araszoljanak előre. Túl egyszerű volt, csapdát szimatolt. Dühösen megrázta a fejét, most az idő a legnagyobb ellenségük, legfeljebb öt percük lehet! Már a Tigrisek acélgyűrűjében állt a négy parancsnoki sátor.
- Köszönjünk be nekik! – utasította a sofőrt. A veterán harckocsis a sátor mellé kormányozta a hatalmas járművet, és az ágyúcsővel lesöpörte a vásznat. Óriási, esetlen rinocéroszokként mozogtak a sátrak között. Elmosolyodott, ahogy maga elé képzelte a tisztek arcát, ahogy egy tank beköszön hozzájuk így estefelé. Hamar lehervadt az arcáról a vigyor.
Mind üres volt. Hirtelen reflektorok kapcsoltak be a fejük felett, fényárba mártva a tíz harckocsit. Elvakította őket, és csak néhány pislogás után döbbentek rá, mi történt. Hans kilökte a tetőt, és kimászott a lyukon. Már mindegy volt, le is lőhetik. Látta a fénykévén túl vesztegelő ágyúcsöveket. Már tudta, mi történt. Nem érzékelt semmit, a külvilág csak valami tompa derengés volt számára. Játszottak velük, hagyták, hogy maguk döbbenjenek rá, a sátrak üresek… Elővett a zubbonyából egy cigarettát, aztán inkább a földre hajította, s megint a zubbonya alá nyúlt. Mielőtt elindultak volna a táborból, odatett valamit. Még soha nem készült erre. A ráirányuló puskacsövek mögött megfeszültek, majd elernyedtek a katonák, amikor elővette a fehér zászlót. A bal karjára kötötte, és elindult az ellenségei felé. A katonái lassan követték. Legalább kétszáz ember vette őket körül, tankokkal, géppuskákkal. Német oldalon már nem volt fegyver. Hans a saját húsz embere élén a legközelebbi tiszthez ment. Legnagyobb meglepetésére, ahogy közelebb értek, a saját kéme kivált az emberei közül, röviden tisztelgett a britnek, majd mellé állt. Hansra nézett, valami bocsánatkérést látott a szemében. Nála viszont jelenleg nem volt könyörület. Egyszerre rádöbbent, mit veszített el, az embereit, védtelenné vált az egész szárnyuk… Érezte, hogy lángra lobban benne valami. Két méter volt közöttük. Látta magát előreszökkenni, és összezúzni az embere orrát. Az ökle csurom vér lett, majd a tiszt halántékába csapott a könyökével. Aztán egy puskatus csattant a homlokán, és eszméletlenül a földre rogyott.
Amikor magához tért, még sötét volt. De az is lehet, hogy már eltelt egy nap. Az arcához kapott, alvadt vér borította az egész fejét. Tízen hevertek a sátorban, hátrakötözött kézzel, várva a halálra. Egy árnyat látott a ponyván túl. Szinte érezte, hogy a fekete lovas maga lesz. Félrecsapta a sátorajtót, és a fekete kaszájával a kezében hozzá sietett. Hans keserűen felnevetett. Hát utolsó óráira még meg is őrül?
Ám valaki más jött be. Izzadt volt, és érezte a szagán, hogy nem fehér. Tudta ki az.
- Mi az, Louis, jöttél, hogy a halálomban gyönyörködj? – suttogta a volt kémének. Amaz letette a puskáját, amit ő a kaszának látott.
- Dehogy, te ostoba. Máshogy nem tudtalak volna bejuttatni titeket. Én nem rátok hozom a halált – most vette csak észre, hogy véres a puska végére erősített bajonett. A kéme elvágta a köteleit, majd Hans szemébe nézett. Az orrát fehér kötés fedte.
- Hogy van az orrod?
- Jobb, mit a szerencsétlen százados állapota, akit fejbe vertél. Valószínűleg agyrázkódást kapott.
- Még jó. Az pedig még jobb lett volna, ha ezt a színjátékot előre megbeszéled velem, Louis. De mondd, hogy intézted el azt az egészet? Csak úgy szabadon kószálhatsz?
- Ne beszéljünk erről. Most szabadítsuk ki a többieket, sietnünk kell – közben elvágta az ő köteleit, és a kézébe nyomott egy kést. Csöndben eloldozták mind a tíz embert, majd Louis behozta a málhazsákot, amit kint hagyott. Fegyverek voltak benne.
- Hol van a többi emberem?
- A tábor három legtávolabbi pontjára szórták szét őket. Az őrjárat részegen fekszik az egyik sátorban, elhitettem velük, hogy váltják őket, és a derék helytállásukért ezen az éjszakán még egy üveg konyakot is kaptak. Mi leszünk a váltás – még egy málhazsák puffant, ezúttal egyenruhákkal. Hans és az emberei magukra kapták a zubbonyt és a nadrágot, és kiléptek a sátorból. Louis mögötte haladt, és mondta, hol merre menjenek.
- Most meglátogatjuk azt a ravasz rókát, aki ezeknek a parancsnoka.
- Ravasz róka? Ezt ne mond többet! A Sivatagi Róka nevét ne mocskold be egy angoléval! – sziszegte Hans. Ki nem állhatta, ha a parancsnoka nevét valaki máséval akárcsak egy lapon említették. Louis arca megrándult.
- Nem angol. Mond Hans, te bárkit megölnél, hogy a hazád megmentsd?
- Tudod, hogyha a saját fejemhez kellene fegyvert szorítanom, megtenném.
- Csak óvatosan. Ma bármi megtörténhet.
- Louis, mond, mit akarsz? Rébuszokban beszélsz, ostoba kérdéseket teszel fel…
- Csendesebben. A német ajkú közönséget itt nem kedvelik – sziszegte a fekete. Hans dühösen fújt egyet. Egyrészt el volt már szokva attól, hogy neki mondják meg, mit tegyen, másrészt idegesítette barátja titkolózása. Az ajkába harapott, és a kikívánkozó kérdések helyett csendben követte Louis utasításait. Odalopództak egy sátorhoz.
- Ide most be kell menned, és meg kell ölnöd valakit. Ketten veled maradnak, én elmegyek a többiekkel az öcsémért. Nagy árat fizettem a bizalomért. Hans, ne felejts el, mit mondtál!
A fekete eltűnt a többi emberével, ő pedig a késével végighasította a sátor oldalát, és bebújt a résen. Valaki álmosan dünnyögött, és Hans akaratlanul is elmorzsolt egy szitkot. A sátor lakója viszont túl álmos volt ahhoz, hogy felismerje a német szavakat, és valamit motyogva visszaaludt. Ezek voltak az utolsó szavai, átvágott torokkal aludta tovább az álmát. Hans belebámult az arcába, s bár a sátorba beszivárgó gyér fényben nem sokat tudott kivenni belőle, megdöbbenten konstatálta, egy okozott ennyi káoszt és ennyi vereséget a Sivatagi Róka legjobb osztagainak. De most vége. Hát ezért kellet ő Louisnak! Nem akarta, hogy egy nő vére tapadjon a kezéhez. Kibújt a nyíláson, ekkor mennydörgés hasította szét az éjjel csendjét.
A kanyon felől jött, ez csak egyet jelenthetett:
- Michael! – üvöltötte. Mondtam, hogy ne gyertek utánam. Tudta, mi következik. A kanyonnál felvillantak a reflektorok, és még ilyen távolról is ki tudta venni a félkör alakba felsorakozott páncélosok erdejét. És köztük a maréknyi Tigrist, tudta, hogy ott van mind a huszonegy. Eljöttek megbosszulni őket. Feldühödött oroszlánokként zúdultak neki az acélfalnak, egy pillanatnyi megtorpanás nélkül. Ezek szerint amikor Hans először betört a táborba, valaki eljöhetett megfigyelni. A tankok egy pillanatig törtetlen lendülettel száguldottak az ellenségeik falanxának, a reflektorok csak őket segítették, jobban megvilágították az ellenfeleiket. Noha számítottak rájuk, arra nem, hogy az éji fenevadakat sem fogja felkészületlenül fogadni a vakító fény és a „vendégváró” hadosztály, így meglepte őket a vehemens támadás. Eldördültek az ágyúcsövek, a legelső német tankokról záporoztak az alkatrészek - minden pótalkatrész és lánctalpat ezekre hegesztettek fel. Megtehették, visszaútra már nem kellett gondolniuk. Az angol vonalak között viszont több harckocsi tornyát lyukasztotta ki a Tigrisek sortüze, és keresték a gyengébb részeket a sorfalban. Megállíthatatlanul csapott szét a tucatnyi tank a brit erők között, a szigetországiak kutyákként szűkölve hátráltak az igazi nagymacskák elől.
Ekkor léptek színre az ütegek. Iszonyú morajlás futott végig a táboron, a külső gyűrűről halálos zápor száguldott a kis csapat felé. Ám az égi áldás késve érkezett, arra számítottak, a betolakodók megtorpannak egy pillanatra.
Egy tigrist széttépett az első sortűz. Másodikra már nem volt idő, a német tankok túl közel kerültek, szinte közvetlen közelről lövik egymást. Az élen haladó páncélos felrobban, de a helyére nyomban egy másik furakodik, az utolsó Királytigris. Hans felismeri Michael páncélosát. Rádöbben, nem az az utolsó, hiszen vér és lőpor nélkül adták át ők a sajátjaikat néhány órával ezelőtt! Most rajta a sor, hogy segítsen a barátján. Már teljesen körülzárták őket, most látszik csak, milyek kicsi a német csapat, alig harmada a brit erőknek.
Izgatottan körülnéz, és keresi a szemével, hová tehették a saját négy Tigrisét. Kiélesíti a géppuskáját, és rohanvást elindul abba az irányba, amerre sejti őket. Ekkor a háta mögül robaj hallatszik. A Tigrisek! Louis leugrik az egyik tetejéről, a többi tank továbbhalad, hogy a társaik segítségére siessen. A távolban is mozgolódás látszik, a külső gyűrű felbomlik, hogy a falanxban lévő erőkkel leverjék a tábor gyomrában keletkezett zűrzavart. Louis ekkor ért mellé.
- Elintézted?
- Hogyne. Nekem nem gond a hazámért megölni egy nőt – a fekete arca ha lehet, még jobban elsötétült.
- Miféle nőt?
- A sátorban aludt, amit mutattál!
- A bátyádnak kellett volna a sátorban feküdnie – Louis hangja halk volt, és érces. – A nő a helyettese lehetett. Vagy valakije. Nem tudom.
- De, hogy… Miért nem mondtad, hogy Manfréd az? Miért?
- Nem bírtam kimondani. De most dolgunk van, a testvérem feltartóztatja a briteket, most menjünk, öljük meg a tiedet.
- A bátyám!
- Te a hazádért megtennéd, azt mondtad. Én megteszem az öcsémért. Meg magamért.
Hans egy pillanatig haboz. Majd valami minden eddiginél erősebb láng gyúl a szemében, s más megoldás híján felpattan a tankra. A dombra mutat, most már tisztán látja, ott állnak a parancsnokok, néhány tank mellett. Hirtelen ötlettől vezérelve kiszakítja a beépített géppuskát a helyéről, majd félig lógva visszateszi.
- Leugrok, és elkezdek menekülni előletek. Lőjetek a toronyból, de el ne találjatok! Azt hiszik, majd, elromlott a géppuska, és én előletek menekülök. Átrohanok a harckocsik közt, és utána majd meglátom, mit tehetek.
Louis szótlan bólint, noha tudja ez kész öngyilkosság. Hans a géppisztolyára hajtja a homlokát, és rövid imát mond, talán a saját lelkéért, vagy a társaiéért, már nem is tudja. Fogy a távolság, leszánkázik a toronyból, és elkezd rohanni a tank előtt, húsz méter előnyt adnak neki. Ekkor dörren el az első töltet, bár jócskán mellélőnek, a robbanás szele megtaszítja. Rohan tovább. Még ötven méter. Harminc… Hátrapillant, s riadtan látja, hogy Louisék lemaradnak mögötte, a Királytigris motorja felrobbant! Megpróbál úgy tenni, mintha nem vette volna észre, és továbbrohant a kis támaszpont fele. Beért a harckocsik közé, de ekkor valaki fegyvert fog rá. Riadtan mutatja a jelvényét, de ekkor már késő, a töltény a húsába tép. Köhög, s érzi valami ragacsos csurog végig a kezén, vér. A tüdeje. Eltalálták, már vége. Fölé hajol egy ismerős arc. Manfréd.
- Sajnálom, öcsi – Hans mély levegőt vesz, valamit mondania kell. Nem jut semmi az eszébe. Újra mélyet szippant az éltető levegőből… Nem fáj? Akkor… Rádöbben, a töltény nem a tüdejét érte. Most veszi csak észre, hogy a karja fáj. Mosolyogva a bátyja orra alá dugja a fegyverét.
- Én nem. – lassan talpra küzdi magát, közben követi Manfréd torkát az irányzékkal.
- Hans, figyelj…
- Kussolj! Te is csak egy rohadt áruló vagy. Add ki a parancsot a tűzszünetre, akkor én is elrendelem. Abban a lerobbant Királytigrisben van Louis, ő majd kiadja az utasítást. Ha nem rendeled el, meghalsz.
- Tüzet szüntess! – ordította Manfréd. – Mit tettél, te ostoba?
- Védem a hazám.
- Louis nem mondta? MONDOM TÜZET SZÜNTESS!
- Mit? – rázta meg a fejét Hans. Közben már ő is türelmetlenül integet a saját tankjuk felé, de a lövöldözés csak még jobban fokozódik. Tudja, Michaelt csak a bosszú élteti, s az utolsó csepp véréig harcolni fog. De miért nem szól neki Louis, hogy életben vannak?
- Akkor el vagyunk veszve – Manfréd az alattuk tomboló káoszra pillant. Már csak néhány Tigris forgolódik az angol tankok tömegében, és a hátulról érkező német erősítést már beérték a kívülről érkező egységek – Louis mindkettőnket elárult. Tudod, azt terveztük, ezzel a sereggel a közeletekbe érünk, és én a kezetekre játszom az egészet. Nem tudom miért tette, azt beszéltük meg, téged becsal a bázisba, miután tudatta velem, te a véremet kívánod, és nem akarsz velem lepaktálni.
Hans torka elszorult, és földre csapta a fegyverét.
- A rohadt szemét! Lövesd szét a tankot! – Manfréd parancsára a Királytigris felé fordulnak a lövegek. A negyvenmilliméteres töltetek csak az ötödik próbálkozásra ütik át a négy inchnyi acélt. A lángok elérték a küzdőteret, ahol sorra berobbantak a bombák, ízekre tépve a Királytigrist. Sejtik, hogy Louis már megszökött, de mégis elégtételt nyújtott a látvány.
Hirtelen mozgolódás támad a tábor szélén, s terepjárókat okád ki magából az éjszaka. Rövid puskaropogás, az ütegeket már nem védi senki, a kezelőit pedig játszva lekaszabolják hátulról. Pillanatok alatt elfoglalják őket, s a tornyok feléjük fordulnak. A németek öngyilkos terve bevált, a britek azt hitték, minden erejükkel középen támadnak, és kivonták a szélről a tankjaikat. Hans az utolsó pillanatban rájön, mire készülnek. Iszonytató robbanás emészti fel a két testvért, nem marad más, csak vérpermet és néhány szétégett csontdarab. A meteoreső a küzdőkre zúdul, lőve németet és angolt egyaránt, a sorozatos robbanások mindent felemésztenek. A völgyben nem maradt túlélő.

Louis mosolyogva üdvözli azt a néhány rajt, ami túlélte az ütközetet. Ők foglalták el az ütegeket. Boldog, hisz sikerült a terve: szinte mindenki meghalt. Ez a pár fiú pedig már nem fog sok gondot okozni, élelem híján meghalnak a sivatagban, míg ő egy éjszaka elszökik egy terepjárón az összes megmaradt tartalékkal. Ezt érdemli minden rohadt náci, angol, minden fehér. Az őt ért sérelmeket most megtorolta. Egyszer csak egy zömök alakot lát közeledni a csatatér felől, a kezében német tiszti pisztolyt szorongatva. A ruhája szakadozott, és mindenhol sebek borítják, a bal oldala pedig brutálisan megégett. Csoda, hogy él. Louis felé int, nagy nehezen felismeri a vonásait.
- Michael! De jó, hogy túlélted! Hogyan…
- Királytigrisem volt. Megsült a motor – olyan a hangja, mintha egy gödör mélyéről szólna. – Elindultam felétek, át sikerült jutnom a kavarodáson, és tudod, mit láttam? – a fekete arcán rosszat sejtő kifejezés ült ki. A Luger felemelkedett, Louis keresztüllőt homlokkal hanyatlik hátra. A férfiban eddig csak a bosszú tartotta az életet, lassan ő is mellé rogy.

3
Te szavazatod: Nincs Átlag: 3 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

cs, 2008-10-30 18:02 Blade

Blade képe

"lassan ő is mellé rogy." - miért jelenben?

Nem rossz ez, pár helyesírási hiba (mondd helyett mond), és kicsit zavaros nekem a sztori is, nem mindig tudtam követni, hogy mi történik.

---- ----
So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.
----
"Mert zseni csak egy volt, mégpedig Neumann János. Mi, többiek tehetségesek voltunk, de nem voltunk zsenik..." - Wigner Jenő, Nobel díjas fizikus
---- ----

cs, 2008-10-30 18:15 Ndy

Ndy képe

Tényleg nem rossz, bár az utolsó két mondat számomra értelmezhetetlen. Picit hosszú is, de lehet, hogy csak azért tűnt fel, mert nekem a második világháborús hangulat általában nem jön be. ;)

p, 2008-10-31 08:55 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Nem csodálom, hogy zavaros lett - már félálomban írtam meg az utolsó négy oldalt (hat oldalas), és igazából én is a végén jöttem rá, mi fog történni... No nem mintha mentség lenne. Később nem változtattam, nekem nem tűnt fel.
Az utolsó két mondat lényege, hogy Michael látja Hanst, amikor elindul a domb felé, és rájön, a fekete kicsit átverte őket. Jelen idő? Belepörögtem.
És köszönöm mindenkinek, akinek volt türelme végigolvasni! 10000 karakterre terveztem. 20000 lett.
________________
Egy kevés józan ész sok elmésséget oszlatna szét

szo, 2008-11-01 03:14 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Nekem bejött, mert csípem a háborús sztorikat is, de bevallom két részletben olvastam el.
Van egy mondat, ami jelen időben egy kicsit fura: "Hans egy pillanatig haboz."
Ha már jelenidő, jobb a habozik, de persze még jobb lenne múlt időben, hogy habozott.
És itt egy gyöngyszem jelen és múlt idő egy mondaton belül keverve:
"Már csak néhány Tigris forgolódik az angol tankok tömegében, és a hátulról érkező
német erősítést már beérték a kívülről érkező egységek"
Persze ne hidd, hogy emiatt elítéllek, velem ugyanúgy elő szokott fordulni ez a marhaság,
amikor beleélem magam egy sztoriba!
A történet maga emlékeztet Alistair Maclaine műveire fordulataiban, pl. a Kémek a
Sasfészekbenre, amikor a barátról kiderül, hogy ellenség, aztán, hogy mégsem az, aztán
hogy mégiscsak ellenség.
A köpönyegforgató, fehérgyülölő néger igen rafinált cselszövő, és a szemben álló
testvérek ideája is tetszett, akik végül egy oldalon halnak meg.
Kellemes, unalomtól mentes sztori, ami ugyan ellesett motívumokból épül fel, de
a nagyoktól tanulni nem szégyen.
Egészében véve azt mondom, soha rosszabbat.

h, 2008-11-03 15:39 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Hát, nem tudok vitába szállni, igazad van. Már azon kívül, hogy nincs benne "rabolt" elem, hacsak
nem a tudatalattim önállósította magát - ez viszont velem előfordul, a regényemben teljesen véletlenül merült fel egy "én vagyok az apád" szerű motívum... Ezt persze rögtön átírtam.
Ahogy észrevettem, a jelen idő senkinek nem jött be, már ha engem nem számítunk, egy nagyszabású rövidítést pedig tervbe vettem. Már csak azért is, mert nem véletlenül terveztem 10000 karakterre, egy novellaíró versenyre készítettem eredetileg.
________________
Egy kevés józan ész sok elmésséget oszlatna szét