Férfias játékok

Férfias játékok  Készült Drowning Pool: The Game c. számára

  Behunyt szemmel hallgattam Pöttöm ordítását. Nem mintha tartottam volna a fickótól, ahogy mind a százhatvan centijét kihúzva próbált leteremteni, csak nem volt hangulatom az ingerült mókusképéhez. Amúgy volt neki rendes neve is, de azon csak akkor szólítottam, amikor más górékkal tárgyalt. 
  — Te idióta mamlasz, szakadjon be egyszer alattad a porond! Milliókat buktam miattad, hülye kurva! — visította.   Nos, igen, elég ritkán esik meg az emberrel, hogy lekurvázzák, ha történetesen két méter magasra cseperedett és százharminc kiló, de igazat kellett adnom a főnöknek.
  Pénzért árulom magam: ketrecharcos vagyok.  Lassan kinyitottam a szemem, és belebámultam Pöttöm rákvörös ábrázatába. Tulajdonképpen hálás voltam neki, hiszen ő emelt fel az utcai harc vérre menő, potom pénzért folyó viadalai közül a profi kategóriába. Ez annyit tett, hogy lett pénzem és hírnevem: Lionidásszá váltam, a Spártai Oroszlánná, nyilván a kis bongyor fürtjeim miatt. Mindezért csak bunyóznom kellett. Eh, bunyózni! A régi verekedésekhez képest ezek előre koreografált, finom társastáncok voltak.   Elvigyorodtam: persze, akadt egy-egy jobb küzdelem… 
  — Most meg mit röhögsz?! — rikoltotta Pöttöm. 
  — Úgysem értenéd… — legyintettem, mintha valódi kérdésnek vettem volna szavait. Ma harc közben ugyanis annyira elborult az agyam, hogy szétkaptam az ellenfelem — aki szintén Pöttöm embere —, némi kasszakiesést okozva.   Egyrészt, Szultán nem mehet vissza a ketrecbe, amíg össze nem forr a jobb felkarcsontja, másrészt borult a fogadási tábla. Békítően a főnök vállára tettem a kezem. Pontosabban csak a hüvelyk, mutató és középső ujjamat, a másik kettő már csak az öltöny válltömésén kapott helyet. 
  — Amúgy meg ne izgulj, majd a következőt elveszítem. Most rengetegen fognak rám tenni! 
  — Nem a te dolgod, hogy számolj! Hál’ Istennek… — Rázta le magáról a mancsom, de hangjából már eltűnt az arrogancia. Nem volt ő rossz fiú, csak kikészítette, ha valami nem úgy alakult, mint azt eltervezte.   Sarkon fordult, és kurtán intett, hogy kövessem. Mosolyogva szegődtem a nyomába: tudtam, ez már a műbalhé része. Biztosra vettem, hogy fél óra múlva már a kedvenc gyorséttermünkben fogjuk megbeszélni a továbbiakat.  

  Egy harapással eltűntettem a hamburgerem felét — sosem értettem, miért ilyen kis vackokat készítenek. Ez egyfajta hagyományunk volt: az év nagy részében kiszámolt étrend szerint éltem, profi edzéstervvel. Egy-egy nagy bunyó után viszont, akármilyen is lett a végeredmény, elmentünk egy gyorsétterembe, és teletömtük magunkat hamburgerekkel.  
   Az üres dobozok felett Pöttömre pillantottam. Ma furcsán komor volt: rendszerint végigröhögtük ezeket a kajálásokat, most azonban csendben őrölte a csirkehúsos szendvicsét. Belekortyoltam az üdítőmbe, majd tettem még egy kísérletet, hogy egy-két szónál bővebb beszélgetésbe bonyolódjunk.  
  — Egy ismerősöm mesélte, hogy van pár kiegészítője a drágához — intettem fejemmel a kint várakozó, metálfekete Hummer SUV felé. — Ha belebütykölöm őket, nincs az az Isten, ami megállíthatná. Ezerről ezerkettőre emelné a lovakat….  
  — Lion — szakított félbe Pöttöm. Megtörölte a szája szélét egy szalvétával, majd cuppantott. Sóhajtott egyet, összegyűrte a szalvétát, és mély levegőt vett. Már-már azon voltam, hogy megcsapom, ha végre nem kezd bele, amikor kibökte: — Ajánlottak egy másik melót. Persze teljesen illegális, de szépen tejelne.  
  — Szó nem lehet róla. A bunyóért élek, ezt nagyon is jól tudod!  
  — Erről van szó. Verekedned kell, de ezúttal az úgy igazán… verekedned. Életre megy, vagy meghalsz, vagy… nos, az ellenfeledről később. Egyetlen küzdelemről van szó, utána viszont mi nem maradhatunk az Államokban, áttesszük a székhelyünket valahová Európába. Ha megcsinálod, anyagilag megérné a váltás.
Engem a pénzes fele már egyáltalán nem érdekelt. 
  — Ki lesz az ellenfelem?  
  — Egy bengáli tigris.

  Azt hiszem, egy pillanatra sem volt kérdés, hogy kiállok-e.  
  Felhúztam a csizmámat. Erős, vasalt orra számtalanszor tett jó szolgálatot, és feszes bokarésze egyfajta magabiztosságot adott. A lábam sosem bicsaklott meg.
   Jó döntés volt? Nem. Semmiképpen. Engem nem is arra találtak ki.
  Behúztam a lábvasak szíjait.
  A fülemben zúgó vér hangján alig hatolt át a kint várakozó aranyifjak és alvilági górék beszélgetése. Ezt a zártkörű bulit a keménygalléros nehézfiúk krémjének tartottuk.
  Babráltam picit az övemmel: az ágyékkötő a volt legkomolyabb páncélzat az egész felszerelésemben, és ezt is tartott a legtöbb ideig beigazítani.
  Szagok. A saját izzadtságom. Fölötte a nézők izgatottsága fúrta be magát tolakodóan az orromba. És valami, valami szinte elnyomta mindkettőt…
  Felkötöttem az alkarpajzsokat. Ez nem a korhű spártai fegyverzethez tarozott, de nekem szükségem volt rá, különösen most.
  A tigris szaga játszva hatolt keresztül az illatorgián. Éreztem, hogy a hatalmába kerít a hév: legszívesebben ordítottam volna.
  A fejembe nyomtam a sisakot. Ezt ezelőtt sosem hordtam, csak fényképeken szerepeltem vele. Az acél hűvösen simult az arcomhoz: dísztárgy ide vagy oda, maga Leonidász sem hordott jobbat.
  A tigris bődülése tépte át az általános kakofóniát.   A hirtelen beállt csendben eluralkodott rajtam a riadalom: a szívem szét akarta vetni a mellkasom. Talán biztonságosabbnak látta odakint. 
  A félelem régóta nem érzett, fémes íze pillanatok alatt áradt szét a nyelvemen és kúszott fel az orromba. Remegtem, éreztem, ahogy a gondolataimra miazmás burok feszül, egyszerűen ledermedtem. Egyetlen egyvalami emelkedett ki a ködből: a küzdőtér hívása. Az ellenfelem egy kétszáz kilós, háromméteres gyilkológép. A harc az élete.   Rokonlélek.
 
Hisztérikusan felnevettem, és a szívverésem a lehetetlenségig gyorsult. Átbillentem egy határon.   Üvöltöttem. Nem láthattam a közönséget, de sejtettem, milyen kifejezés ült ki az arcukra.   Kikaptam a skarlátvörös köpenyemet a mellettem ácsorgó öltöztető kezéből — eddig fel sem tűnt a jelenléte —, és az ajtóhoz léptem.   Nem használtam kilincset, a zsanérokat kiszaggatva léptem a folyosóra.
  Meglátjuk…  
 Pöttöm hangja valahonnan nagyon távolról szólt hozzám, ahogy bekonferált — pedig alig öt méterre lehettem a legközelebbi hangfaltól.
  …melyőnk a nagyobb vad…
  — Mélyen tisztelt uraim, ma szemtanúi lehetnek a dzsungel királya, az egyenesen az őserdőből érkező bengáli tigris, Am-Athan, és az oroszlánvérű ember, Lionidász összecsapásának! A ketrecben a Spártai Oroszlán!
  Ezzel egyidőben kicsapódott a bejárat, utat nyitva előttem a négy méter magas kerítéssel övezett küzdőtérre.
  Artikulálatlan üvöltéssel toppantam a fapadlóra. Alig láttam a közönséget, elvakítottak a rám irányuló reflektorok, de jól érzékelhetően hátrahőköltek a belépőmre. Körbejártam a porondot, bár remegtem a türelmetlenségtől. A termet a feszült várakozás semmihez sem fogható atmoszférája lengte be, amit csak néha szaggatott szét valamelyik alvilági nagykutya biztató ordítása.
  Felrémlett előttem, hogy feladatom is van. Kiszúrtam a páholyt, ahol egy hamuszürke fickó ült egy szőke cicababával: ők itt a célközönség. Nem esett nehezemre megjegyezni, hol vannak, hiszen az ő helyük messze előbbre ugrott a többi földi halandó ülése fölé.   Háromszor sétáltam körbe a ketrec fala mellett, ösztönösen bíztatva éljenzésre a közönséget. Számomra lassan már csak elmosódott tömeggé váltak, semmit nem láttam belőlük. Pulzáltam a türelmetlenségtől, úgy éreztem, szétrobbanok. Elüvöltöttem magam: erre egy villanásra kitisztult a szemem elől a köd, és a páholy cicababájának rémült és egyben lenyűgözött arcát pillantottam meg.
  Lihegve álltam meg az egyik sarokban. A közönség is megérezte, hogy valami történni fog, mert egyszerre fagyott csend állt be.   A tigris vészjósló morgása egyenesen a mellkasomba hatolt, máglyává lobbantva az eddig is izzó parazsat. Valami csörögni kezdett a porond felett: egy vaskos ketrec ereszkedett alá méltóságteljes lassúsággal, benne a fenséges vaddal.
  Ahogy meglátott, üvöltésébe beleremegett az egész terem. A vasketrec zajos koppanással ért földet, amit Am-Athan türelmetlen fújtatással kommentált — vagy az nekem szólt? A tartóláncok egyik végét felül kikapcsolták, és hagyták aláhullani. Kisvártatva a rácsok illesztései elengedtek, és fémes csattanással kidőltek a ketrec oldalai. A tigris rám nézett és megnyalta a száját. Lassan kilépett a ketrecből. Tisztában volt vele a dög, hogy a vacsija most nem lóghat meg előle, úgyhogy ráérősen körözni kezdett. Én szintúgy.
  Tapintható volt a csend. A vad puha talppárnái nesztelenül suhantak a fapadlón, csak a csizmáim halk koppanásai hallatszottak. Az állat mozgására koncentráltam. Ha akkor veszem észre a támadását, amikor már ugrik, veszítettem.   Megfeszültek az izmai.
  Ösztönösen oldalra pördültem. A hatalmas test súrolta a vállam, és borotvaéles karmok csikordultak a sisakomon. Hátravetettem magam, hogy kézenátfordulással meneküljek a helyzetből, de ekkor iszonyatos rántást éreztem a nyakamon — leszakadt a köpenyem —, és arccal előre a padlóra zuhantam.
  Felpattantam, és gyorsan elhátráltam a vörös ruhadarabot cincáló Athantól. A dög félre csapta a köpenyt, és felém fordult. Ideges lett.
  Azonnal és meggondolatlanul támadt; ahogy arra számítottam. Az utolsó pillanatban buktam le, és a marjánál megtámasztva a ketrec falához vágtam a tigrist. Elhátráltam tőle, ameddig összeszedte magát: akármilyen előnytelen helyzetben is került, nem szívesen mentem volna bele vele közelharcba.
  Micsoda!?
  Megráztam a fejem. Túl tiszta voltam, kezdett elszállni a kezdeti harciszellem. Anélkül pedig halott emberré váltam.   Am-Athan talpra kászálódott, és komótosan körözni kezdett. Rosszul tette: ha folytatta volna a szecskaaprító harcmodort, két percen belül kikészített volna.
  Lassan szűkítette a kört. Persze nem azért verekszem ötéves koromtól az utcán, és már egy évtizede porondon, hogy hagyjam magam sarokba szorítani.
  Hamarosan ő is belátta, hogy a végletekig eljátszhatnánk, és felém kapott: sikerült félreugranom, így csak a padló egyik deszkáját hasította félbe.   A rács felé rohantam.   Pár lépésre voltam a ketrecfaltól: nem felmászni akartam, annyi erővel akár le is ülhettem volna a tigris elé. A fal előtt elrugaszkodtam, felfutottam rajta, és átbucskáztam a tigris fölött. Utánam kapott: karmai végigmartak a mellkasomon és a hasamon.
  A vállamra érkeztem, végiggördültem rajta, majd kilöktem magam, és talpra szökkentem. Ekkor iszonyatos erő csapott le a lábamra, kisöpörve alólam a talajt. Esés közben vakon kirúgtam, és éreztem, hogy a csizmám sarka valami puhának ütközött. A következő pillanatban égető fájdalom tépett a sípcsontomba, elemi erő ragadott fel, és rongybabaként rázott.
  Váratlanul abbamaradt a szorítás, és repültem.   Keményen értem földet, alig tudtam tompítani, és valami keménybe vertem a fejem. Kavargó fejjel pattantam talpra, majd rögtön vissza is rogytam, ahogy a sípcsontomba nyilallt a fájdalom. Ahogy odanéztem, alig néhány karcolást láttam a vádlimon; csak a protektor hiányzott. A tigris felé pillantottam, ami éppen a lábvasamat tépkedte.   A tarkóm mögé nyúltam, és valami kemény vasat tapintottam ki.
  A lánc!
  Láttam, hogy a tigris félrehajította a letépett protekromat, és hosszú szökellésekkel megindult felém. Megragadtam a láncot, és kicsaptam vele.   Nehéz volt, és lomhán kúszott a fenevad felé, ami játszi könnyedséggel csapta félre. Újra megragadtam: ha ezt elhibázom, a dög ideér.   A nehéz acélszemek ezúttal a tigris nyakára zuhantak. Nem késlekedtem a nagymacska torkára hurkolni, ép lábammal pedig a lánc másik végére térdeltem. Talpra küzdöttem magam, igyekezve kizárni a sípcsontomban lüktető fájdalmat, és a szabad kezemmel elkaptam a lánc csörlőről lelógó másik végét. Legalábbis bíztam benne, hogy az, mert ha nem…
  Szerencsére annak bizonyult. Ahogy megrántottam, a tigris vele együtt a fejénél fogva megemelkedett. A nagymacska hiába hörgött és kapálódzott, az enyém volt.
  — Ölj, ölj, ölj! — skandálta az alvilág száz, befolyásos nehézfiúja. Elvigyorodtam. Felkaptam egy másik láncot, és fél kézzel a már csak pihegő Am-Athan köré tekertem. Igyekeztem úgy tenni, hogy ne pusztuljon meg idő előtt. Ahogy végeztem vele, fogtam a másik szálat, és a csörlőnek feszültem. Ahogy elkezdtem felfelé húzni a macskát, a harmadik fogás után besegítettek felülről, így csak színlelnem kellett az erőlködést.
  — Gyilkolj Lion, gyilkolj Lion, gyilkolj Lion! — hallatszott az üvöltés a nézőtér felől.   A tigris már szinte a rács tetejét is elérte, amikor elég magasnak láttam.
  — Engedd le! Engedd le!
  A közönségre vigyorogtam. A páholy felé pillantottam, ahol a hamuszürke Pearlkins némán, de mosolyogva nézte a játékot. Ahogy őt figyeltem, mások is afelé tekintgettek. Ezt a fickó észrevette, kihúzta magát, majd császári mozdulattal feltartotta a hüvelykujját. A közönség érezhetően csendesebb lett, néhány talpnyaló, megfeledkezve a státuszáról, le is „idióta majmozta” Pearlkins-t.   Ő maga viszont nem zavartatta magát, teátrális mozdulattal a föld felé fordította a hüvelykujját. Elvigyorodtam, majd egy pillanatra úgy tettem, mintha valóban visszaejteném a fölre a tigrist. Nem, annál nagyobb show-t kapnak...
  A rácshoz futottam, és kikötöttem a tigrist tartó láncot. Persze a csörlőt már leblokkolták odafent, de a látszat kedvéért szükség volt erre. Felkaptam egy másik láncot, átdobtam a nyakamon, és felkapaszkodtam a ketrec oldalán.   A kántálás szinte teljesen alábbhagyott, ahogy döbbenten figyelték, mire készülök. A peremre érve integettem, hogy ne hagyják abba, mire újrakezdték a rekedtre ordított torkok.
  — Ölj, ÖLJ, ÖLJ, ÖLJ!!!  —  Felálltam a rácsra, és mintegy engesztelésül, hogy nem intéztem el a kérésére a nagymacskát, Pearlins felé mutattam, de ekkor már senki nem törődött a színészkedésemmel.   Közben a tigris már kezdett magához térni, úgyhogy nem fokozhattam már tovább a hangulatot. A velem szemben álló, hamuszürke férfira mosolyogtam, és ellöktem magam a rács peremétől.
  Modern Maugliként repültem Am-Athan felé.   Páros lábbal érkeztem a nagymacska oldalába, mire az panaszosan felbőgött, és a páholy irányába lendült. A tömeg felsikoltott.   Ebben a pillanatban felül kiengedték a tigrist tartó láncot, az enyémet pedig elkezdték felcsévélni. Utoljára még megpillantottam, ahogy az igencsak ingerült bengáli tigris Mr. Pearlkins páholyában landolt. 

Elégedetten kortyoltam egyet a Mojítómból, és az asztalon heverő, üres tortillástálak fölött — ez bizonyult az egyetlen francia ételnek, amit meg bírtam enni — Pöttömre néztem. Pontosabban a mögötte nyújtózó, festői öbölre, és az ott épülő új edzőteremre, de a jelek szerint a góré ezt teljesen félreértette.
  — Hozattam neked valamit — kezdte rejtélyes mosollyal. Megvontam a vállam: ami pénzt kaptunk azután, hogy eltettük láb alól Pearlkinst, semmire sem volt gondom. A bunyót is már csak hobbiból folytattam — pedig, ahogy Pöttöm élcelődött, ezek után akár bérgyilkosnak is felcsaphattunk volna.
  Talán még maga a megbízónk sem hitte el, hogy megtudjuk csinálni, hiszen Pearlkins ha fel is bukkant egy olyan, számára rendezett estén, mint amilyen a mienk is volt, azt a saját magánhadseregébe ágyazva tette. „Fellépés” előtt pedig szerintem még a tigris fenekébe is belenéztek, nem rejtett-e valaki el oda egy lőfegyvert.
  — A csomag egy másik kontinensről érkezet… És megvan párszáz kiló. — Rázott fel Pöttöm hangja. Pislogva kaptam föl a fejem.
  — Csaknem…? Nigel, te megszerezted nekem a Hummert? — rikkantottam örömömben. Mivel az országból elég sebesen kellett távoznunk, nevezetesen húsz perccel Pearlkins halála után hagytuk el az amerikai légteret, a drágaságom ott maradt. Csoda, hogy örömömben nevén neveztem a főnököt?
  — Nem — hűtött le Nigel. — Kövess!
  Csüggedten kászálódtam fel az asztaltól, és a góré nyomába szegődtem. Minek kellett így felcsigáznia?   Az új edzőterem felé baktattunk Most tűnt csak fel, hogy mekkora kerítést terveztek. Mit akar Nigel? Tömegpankrációt? Ez lesz a nagy dobás? Elhozatta a régi ellenfeleimet? Megnyaltam a számat. Esetleg igazi utcai harcosokat? Időközben közelebb értünk. Valami megcsapta az orrom. Aztán ismerős morgás ütötte meg a fülem. Vigyorogva megveregettem Nigel hátát.
  — Mégis… hogyan? — kérdeztem elfúló hangon.
  — Sok pénzzel és kapcsolattal. Egy idomárt is szerződtettem. 
  — Arra nem lesz semmi szükség — suttogtam áhítattal, ahogy közelebb léptem a bengáli tigrishez.

4.2
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.2 (5 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

v, 2009-11-22 22:32 Blade

Blade képe

Igényes, hibátlan, talán kicsit hosszú ahhoz képest, h mi történik. A sztoriból hiányzik egy kis só...;)

h, 2009-11-23 09:32 Sren

Sren képe

Na, végre! :) Ez nagyon fincsire sikeredett, Dom.

Egy központozást leltem, ami helyesírásilag hibátlan, logikailag kevésbé: ˝  — Egy ismerősöm mesélte, hogy van pár kiegészítője a drágához. — Intettem fejemmel a kint várakozó, metálfekete Hummer SUV felé.˝

Én így írnám:

... van pár kiegészítője a drágához - intettem fejemmel a kint várakozó, metálfekete Hummer SUV felé.

Az ital neve Mojito, j-vel. De kiejteni tényleg h-val kell.

Az írás elég... hmm, férfias lett. :) Tetszett, köszönöm!

*

Szerk.: éjjel elég nyűgös voltam már, ma nekiugrottam még egyszer. Az eredmény:

Az én lábam sosem bicsaklott meg. – Miután a szövegkörnyezetben nincs senki másról szó perpill, nem kell ˝az én˝. Minek?

A tigris bődülése tépte át az általános kakofóniát. – Áttépte, helyesen; az viszont már más kérdés, hogy így másképp is hangzik. A következő mondatban a tépés ismétlődik, valamelyikkel csinálj valamit.:)

A tartóláncoknak felül kikapcsolták az egyik végét… - A tartóláncok egyik végét felül kikapcsolták…

Hátravetettem magam, hogy kézenátfordulással meneküljek a helyzetből, de ekkor iszonyatos rántást éreztem a nyakamon, — leszakadt a köpenyem… - ˝nyakamon˝ után nem kell vessző.

Váratlanul abbamard a szorítás, és repültem. – Khm… abbamaradt.:)

Amennyire gyorsan tellett, kavargó fejjel felpattantam, majd rögtön vissza is rogytam, ahogy a sípcsontomba nyílalt a fájdalom. - Az első tagmondat ebben a formában eléggé zavar. Tudom, az én bajom… :) A ˝nyílalt˝ helyett nyilallt, kérem.:)

a szabad kezemmel elkaptam a láncnak a csörlőről lelógó másik felét. – a lánc csörlőről lelógó másik felét (végét?), vagy: a lánc másik felét, ami lelógott a csörlőről. Vagy bármi a naknek-ezés helyett.:)

— Gyilkolj Lion, gyilkolj Lion, gyilkolj Lion! — Hallatszott az üvöltés a nézőtér felől. – Újabb központozás, kis h-val légy szíves a ˝hallatszott˝-at.

A tigris már szinte a rács tetejét is elérte, amikor elégnek találtam. – Elégnek, mit is?:)

A velem szembenálló, hamuszürke férfira mosolyogtam, - A Word lehet hibának jelzi, ha külön írod, mégsem kell neki mindent elhinni. Más az, ha veled szemben áll valaki, és más a szembenállás mint olyan.:)

Van még pár bizonytalanabb mondat szétszórva, és még valahol valami egybeírva, ami külön kéne, de most nem találtam meg újra. Az eleje viszont nagyon jó, sztem a harcleírás is, és tényleg bejön kompletten is. A vége is: szeretem a cicákat.:) Ha javítod a bibiket, ötös.:)

 

 

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

h, 2009-11-23 08:03 Mickey Long

Mickey Long képe
4

Az biztos, hogy pörgős egy írás. Az akciórészek is rendben vannak. Az utolsó mondatból kivenném a " &#8212" , mert szerintem nem illik oda. ;) :D .

Egyetlen gondom van, az pedig a vége. Az valahogy nem az igazi... szvsz. Ezért csak 4*

 

 

----------------------------------------------------------------------------

Ifjú Titán

"A valóság az, amit a tudatod azzá tesz." (Morpheus)

h, 2009-11-23 10:12 Roah

Roah képe

Tudtad, hogy van egy H.Ford film, aminek ez a címe? / mondjuk nem tigrissel harcol, hanem az Irával néz farkasszemet/ Jó volt nagyon, és izgi. /Nekem elég "sós" volt, de hát én csak egy nő vagyok :)

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

h, 2009-11-23 13:33 Pergamon

Pergamon képe
4

Jó kis írás, hozza a gladiátor küzdelmek hangulatát. A küzdelemre készülődés szépen csigázza a hangulatot, nekem reálisabb kimenetel jobban tetszett volna. A befejezés kicsit váratlan, talán ha harc közben kihangsúlyozod a két fél közti hasonlóságot akkor jobban ül.

k, 2009-11-24 18:31 Dom Wolf

Dom Wolf képe

A végkimenetelnél valóban szabadon engedtem a "lovakat", ami tényleg nem passzol teljesen az összhangulathoz...

Hogy érted azt, hogy a hasonlógásokat kellett volna kihangsúlyoznom? A történet csak annyiról szól, hogy a fickó sehol sem érzi igazán jól magát, csak ha igazán jókat verekedhet, amit egy tigris már megad neki.

Örülök, hogy bejött a hangulat, és köszönöm a négyest!

sze, 2009-11-25 08:59 Pergamon

Pergamon képe

Azt hittem, hogy a tigris és az oroszlán hasonlóságára akarod építeni a végét. Ellenfelek a ringben, de azért tisztelik, sőt kedvelik egymást, mert mindkettőjüknek lételeme a harc. Ezért írtam, hogy ha jobban hangsúlyozod a hasonlóságokat, akkor egyértelműbb. Persze ha nem is ez volt a szándékod, akkor csak én akartam mást belelátni.

sze, 2009-11-25 15:15 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Á, értelek! Végülis, ez a vonal sem áll messze attól, amit akartam. Hm, nem is lett volna rossz ötlet erre rámenni.

sze, 2009-11-25 15:16 Dom Wolf

Dom Wolf képe

hoppá, duplán küldte.

h, 2009-11-23 14:00 Randolph Cain

Randolph Cain képe
4

"felfutottam rajt" - rajta

"Csüggedtem kászálódtam fel az asztaltól" - csüggedten

 

Egyébként meg azt is megértük, hogy farkaskoma tisztelettel ír a Nagymacskákról! :D Jó volt olvasni, köszönöm!

°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°

“Jobb sikertelennek lenni az eredetiségben, mint sikeresnek az utánzásban.” (Herman Melville)

h, 2009-11-23 17:09 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Blade: teljesen igazad van. A végére nem sikerült kihegyeznem a csattanót, képtelen voltam belezsúfolni az összes infót két három mondatba. Ezért inkább elnyújtottam az egészet.
Sren, köszönöm! És bocsánat, hogy eddig lógtam vele, de a letisztázott verziót egy ismerős azzal dobta vissza, hogy nem vágja az egészet, így jó ideig javítgattam (valójában marketingfogás volt, némi csigázás, de erről pszt!). Este nekiesek, és kijavítom, köszi a listát! A lánccal nem lesz egyszerű dolgom, mert addig variáltam, amíg azt nem mondam rá, tökmindegy, úgysem gondolja végig senki...
Mickey: a vége... no igen, arról írtam feljebb, azt éreztem, hogy nem lesz a legjobb. Hm, mi a probléma a &#8212-vel? :)
Roah: örülök, hogy bejött neked :) Nos, igen, igazából vártam, hogy valaki rámszól, hogy ezt a címet már látta valahol, hiszen tipikusan olyan, ami pár embernek már megfordulhatott a fejében.
Randy: sejtettem, hogy erre le fogsz csapni! :) Nos, egen, időnként kénytelen vagyok elismerni, hogy a macska fajnak vannak igen domináns képviselői... Köszönöm a négyest!
 

h, 2009-11-23 18:01 Maggoth

Maggoth képe

Gyarapítom a listát.

"A félelem régóta nem érzett, fémes íze pillanatok alatt áradt szét a nyelvemen és kúszott fel az orromba." - költői, de a félelem íze hogyan kúszhatott fel az orrába?

 

"A tigris vészjósló morgása egyenesen a mellkasomba hatolt, máglyává lobbantva az eddig is izzó parazsat." - miért pont a mellkasába? - máglyaként lobbantva fel az izzó parázst.

 

"csak a csizmám halk koppanásai hallatszottak." - vagy csizáim halk koppanásai, vagy csizmám halk koppanása.

"Utánam kapott: karmai izzó lávaként martak végig a mellkasomon és a hasamon." - karmok, amelyek úgy marnak, mint az izzó láva? Nem az igazi nekem a hasonlat, de lehet másnak helyén van, ez ízlés dolga.

"éreztem, hogy a csizmám sarka valami puhának ütközött. A következő pillanatban égető fájdalom tépett a sípcsontomba, valami elemi erő" - sok lesz a valamiből.

"Amennyire gyorsan tellett, kavargó fejjel felpattantam, majd rögtön vissza is rogytam, ahogy a sípcsontomba nyílalt a fájdalom" - Kavargó fejjel, amilyen gyorsan csak tőlem telt felpattantam...

"Legalábbis bíztam benne, hogy a másik fele volt, mert ha nem…
  Szerencsére az volt." - Legalábbis bíztam benne, hogy a másik fele az, mert ha nem... Szerencsére annak bizonyult. - a voltozás csúnya, ráadásul szóismétlés.

Amúgy tetszik, jó kis sztori, bár a vége kiszámítható, a stílus azonban kárpótlást nyújt érte. Én is adok egy négyest.

 

- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

h, 2009-11-23 21:20 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Na ettől féltem. Gondolom azt, hogy kiszámítható a vége, a csavarra értetted. Miután megkaptam a "tök jó, de most mi az Isten is történt a közepén?" reakciót az előző verzióra, sikerült túlegyérteműsítenem.

""A félelem régóta nem érzett, fémes íze pillanatok alatt áradt szét a nyelvemen és kúszott fel az orromba." - költői, de a félelem íze hogyan kúszhatott fel az orrába?" - mm. Most kissé gondban vagyok, mert ilyen ponosan még nem sikerült megfogalmaznom ezt az érzést. Ízeket viszont tényleg nem egyszerű orral érzékelni. Eh, ez lehet, hogy így marad.

"miért pont a mellkasába? " végig saját érzéseket írtam bele a harci elemeknél. Ennél hitelesebb leírásra ember, legalábbis, ha én vagyok az az ember, nem képes :)

Köszi a segítséget, és a csillagokat!

p, 2009-11-27 18:10 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Huh, Sren, köszi, hogy rámszóltál! Amikor kijavítottam a hibákat, akkor még minden oké volt a szöveggel, most egy kicsit hátrahőköltem, ahogy megnéztem! Fú, köszönöm, én simán így hagytam volna, ameddig valamikor rá nem néztem volna...

p, 2009-11-27 18:44 Sren

Sren képe

RU-s ügyben előferdült már, hogy a kétórás meló ellenére sem vette az adást a site. Örülök, hogy most sikerült vele dűlőre jutni, és már adom is a kiérdemelt ötöst. Keményen megdolgoztál érte.:) Köszönöm, hogy olvashatlak!

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/