Cuba libre

Cuba libre

  A helyzet a következő: megértő ember vagyok. De tényleg, ha valakit elintéztem, azért tettem, mert nem becsülte meg ezt a tulajdonságomat. Az előttem feszítő, nagydarab, szőkített hajú afroamerikai rég elhúzhatott volna innen. Sőt, talán az is elég lett volna, ha nem festeti be fekete létére ilyen undorító színre a haját.
Szegény azonban ronda is volt, és tiszteletlen is.
Mindennek azonban nem volt tudatában, ráadásul még az én Brian barátom életére is kívánt törni. Mindezt egy szórakozóhely előtt szerette volna végrehajtani, miután negyed órával ezelőtt Brian összegabalyodott egy hölggyel, aki az előttem - egyelőre - álló szöszi fekete barátnője volt. Ő nyilván nem ezt a szót használta volna rá, de én mégiscsak úriember vagyok. S mint ilyen, azt is kötelességemnek tartottam, hogy kikísérjem őket, amikor a fekete két haverjával együtt követni kezdte régi jóbarátomat.
      Ilyen helyzetekben tárgyalóképesebbnek tartottam magam, hiszen negyven fonttal nehezebb vagyok Briannél. Annak rendje és módja szerint először csendesen és higgadtan próbáltam érvelni, és noha hasztalan volt, mint mondtam, megértő ember vagyok. Adtam hát nekik még egy dobást, hátha megértik az észérveimet.
  - Három másodperc múlva ajánlok valamit, de az... - emeltem fel a bal mutatóujjamat, és hatásszünetet tartottam. Három másodperceset. - De az vitathatatlan lesz.
Még mindig nem értették a helyzetet. Ezek szerint még dolgoznom kell a miami-i hírnevemen. A szöszivel ellentétben Brian sejtette, mi következik, ő már bölcsen a háttérbe húzodott.
A jobb öklöm pedig villámgyorsan elindult számtalanszor bejárt útjára.
Két gyors ütés az orra. Nem túl erősek, a szerepük, hogy az ellenfelet meglepjék. Még ugyan abban az ütemben érkezett a bal öklöm az afro gyomorszájába, majd a jobbom befejezte az elkezdett munkát az arcon, ezúttal egy igazi, orrtörő egyenes formájában. A koronát a bal horgommal tettem fel ellenfelem állcsúcsára, a kétméteres fickó pedig fennakadt szemekkel hátrahanyatlott a precíz mozdulatsor nyomán. Nem maradt időm gyönyörködni a látványban, mert a két haverja még talpon volt.
Mire a jobbkéz felöli felocsúdhatott volna, a könyökömmel gondoskodtam róla, hogy ne kelljen sokat agyalnia azon, mi történik. Közben jobb oldalra helyeztem a súlypontomat, és egy félkörös rúgással elgáncsoltam a férfit, noha reményeim szerint már amúgy is az álmok világában járt.
Egy ellenfelem maradt, ezek ilyenkor vagy elfutnak, vagy nekem rontanak. Szép dolog a baráti összetartás, és nekem sem volt ellenemre még egy kis testmozgás, úgyhogy nem bántam, hogy az utolsó játszótársam a második lehetőséget választotta.
A fickó azonban egy kést rántott, és idegesen hadonászni kezdett vele. Ezt már nem csípem: az útoljára maradtakkal olyan jól el lehet szórakozni... Az ilyenektől viszont, akik bekattannak, jobb hamar megszabadulni, teljesen kiszámíthatatlanok.
A férfi egy darabig veszettül kaszabolta maga előtt a levegőt; ahogy elnéztem, két perc alatt annyira kifullasztotta volna magát, hogy a segítségem nélkül is összeesik, de ez nem az én műfajom - bár kifejezetten jópofa lehet.
Egy jobbegyenest indítottam el, hogy megosszam a figyelmét. Egy harcművész tudta volna, hogy csak púderből ütök, a testsúlyomat ugyanis úgy helyeztem, hogy ki tudjak fordulni a visszatámadás elől.
  Az emberem azonban nemhogy harcművész, még csak épelméjű sem volt: ahogy felé ütöttem, behunyt szemmel üvöltve ugrott előre, hogy felnyársaljon. Mit tehettem volna? Kifordultam az útjából, és nem túl elengánsan tarkón sarkalltam a berserkert. Nyikkanás nélkül elterült.
Megszemléltem a művem: nem is voltam rossz. Igaz, akit másodszorra ütöttem ki, más pózban hevert, mint ahogy hagytam, Brian pedig az ajkát rágta, és látszott rajta, hogy baromira fáj a keze, úgyhogy annál valószínűleg nem végeztem rögtön teljes munkát.
- Azt hiszem, lecsúszna egy sör – jegyeztem meg, miközben nyújtóztam egyet.
Verekedés közben egy másik világba kerülök, és néha nem könnyű visszazökkenni a normális emberrek közé. Ezért mondok hétköznapi semmiségeket. Mélyet szívtam a még mindig meleg, jellegzetesen sós illatú levegőből, és megvontam a vállam.
- Egy picit kiszáradtam.
- Russ, elképesztő voltál! Még meghálálom... – mondta vigyorogva Brian.
- Benne vagyok. Kezd azzal, hogy hívsz egy taxit, és elugrunk valahová egy korsóra! Aztán meg megtanulhatnál rendesen ütni.
- Most mi van? Kifeküdt, nem?!
- Egy pasast fektettél ki, hátulról, miközben a földről akart felkelni, és így is majdnem eltörted a kézfejed.
- Ezt...
- Onnan tudom, hogy hátulról csaptad le, hogy a hasán fekszik. Na, meg ismerlek is. Az arcodon pedig látom, hogy mindjárt berosálsz a fájdalomtól. Szóval, a másik kezeddel tudsz még telefonálni?
Egy igazi barát azért jó, mert őszintén beszélhetsz vele. Meg azért, mert mindig eltalája az ízlésedet, így történhetett, hogy negyed óra múlva már egy pazar helyen adhattam át magam egy hatalas korsó, habos belga sör élvezetének. Az ügyesen elrejtett hangszórókból Chopin szólt, lenyugtatva vibráló idegeimet.
Jó kis helynek tűnt: ízléses, keményfa berendezésével, krémszínű falaival, abroszaival és egyszerűen elegáns díszítésével tökeletes harmóniát nyújtott. Nem sokan tudják rólam, de szükségem van a rendezett környezetre és a nyugodt hangulatra, noha a külvilág felé minden erőmmel fenntarton a kőkemény, maffiózó külsőmet.
- Mikor tárgyalunk? - kérdeztem Briant, letéve a sörömet az asztalra.
- Tizenegy körül jönnek. Az áru rendben, és azt beszélik, korrektek.
Elmosolyodtam. Ezt a stílust ezer éve gyakoroljuk, ha valaki hallana minket, két jólszituált üzletembert látna bennünk. Oké, az éjjeli időpont és a gyűrött ing némileg ellentmondott ennek, de semmi sem lehet tökéletes. Ahogy az sem volt az, amit az imént hallottam, Brian akámilyen bizakodóan is fogalmazott.
- Azt beszélik? Kik?
- Partnerek.
- Van nevük?
- Mindenkinek van. Az övék olyan középszerű.
- Kevés - húztam el a szám. Ez már nem az üzletemberes modorhoz tartozott, de a fenébe is, úgysem lézengett rajtunk kívül senki sem ebben átkozott csehóban! Bocsánat, kávéházban. Kifújtam a levegőt, mert éreztem hogy túl feszült lettem. Nem tehetek róla, a középszerű azt jelentette, hogy néhány senki kis dílertől jött az infó. Belekortyoltam a sörömbe, de az valahogy elveszítette a karakterét. Bosszúsan húztam le az egészet, majd felkaptam a kabátom, és az asztalra dobtam annyit, amennyit jónak láttam a két italért.
- Menjünk. Aludnom kell, jó formában akarok lenni...

Másnap tizenegy órakor a tükörképemet nézegettem. Tetszett is, amit láttam, meg nem is. Azért tetszett, mert egy harminc éves, kemény vonású, kesehajú fickó meredt rám acélkék szemmel, és azért nem tetszett, mert a tükörképemet a "tárgyalópartnerem" napszemüvegének lencséjében láttam, ezt pedig tiszteletlenségnek tartottam. És már mondtam, hogy nem szeretem a tiszteletlenséget...
- Csini szemüveg – törtem meg a csendet. - De zavar.
A fickónak megrándult a szája, a fogdmegjei pedig fészkelődni kezdtek. Jamaicaiak voltak, kemény srácok. Tizen érkeztek, kétszer annyi fegyverrel. Persze mi is ennyi emberrel jöttünk, hiszen ez egy olyan buli volt, ahol szükséges az erődemonstráció. Kivételesen mi adtuk el az anyagot a jamaicaiaknak, és ők hozták a pénzt: mind a két táska ott pihent az ócska fémasztalon, amelyiknél a napszemüveges fickóval ültem.
  A pasas, az egyetlen, akinek nem raszta haj díszítette a fejét a kompániából, intett a fiainak, hogy maradjanak nyugton, és lassan levette a szemüvegét. Sok mindent láttam már, így épp csak megrezzent a szemöldököm, ahogy megláttam a legendás szempárt. Henry Morgan esetében persze nehéz szempárról beszélni, ugyanis épp az volt a különleges ismertető jele, hogy a jobb szemüregéből csak a végtelen sötétség ásított, meg némi gyomorforgató húsmassza. Állítólag egy tűzpárbajban lőtték ki, amiben egymaga végzett öt keménylegénnyel egy rivális klánból. Morganről el is tudtam hinni, nem hiába kapta tisztelőitől és ellenségeitől becenévül a legendás kalózkapítány nevét.
Eddig azonban nem volt hozzá szerencsém személyesen: Brianra sandítottam, de aztán rájöttem, hogy valószínűleg ő sem tudott róla, kivel találkozunk, különben mondta volna, hogy biztos a buli. Captain Morgan sohasem viccel.
- Bocsásson meg a bizalmatlanságért – mosolyodtam el.
- Sok a pofázás, teríts! – röfögte az állát előreszegve Morgan. Már nem is éreztem olyan megtisztelő partnernek. Némileg kelletlenül löktem elé a mi táskánkat. Kivett belőle egy zacskót, és felhasította. A hüvelykével kivett egy picit anyagot, majd bekapta az ujját. Figyeltem az arckifejezéseit: fintor suhant át ocsmány vonásain, majd megszívta az orrát.
- Mi ez a szar?
  Mélyen a szemébe néztem. Mármint a meglévőbe.
- Mi van? - szeretem ezt a szót, úgyhogy hatásszünetet tartottam. - Ez nem a lópiac öregem, megvan az ára! Hívhatja magát Colombus Kristófnak is, nem fogok alkudni!
  - Hö! Alkudni? Nem akarok alkudni – suttogta. Valamiért végigfutott a hátamon ettől hangtól a hideg. - Ölni akarok. Captain Henry Morgan nem szereti ha át akarják verni.
Én meg azt nem szeretem, ha valaki egyes szám harmadik személyben beszél magáról, de ebben a pillanatban nem ez volt a legnagyobb gondom. Kezdett gyanús lenni a dolog. Tudtam, hogy tiszta holmit kaptunk, úgyhogy idegesen magamhoz ránottam a bontott tasakot, belenyúltam, és bedörzsöltem az ínyemet a mutatóujjamra vett kokainnal. Nem szoktam ezekhez a szarokhoz nyúlni, de a minőséget meg tudom állapítani. És ez nem volt az. Értetlenül emeltem fel a tekintetem. Tudtam, hogy baj van, ugyanis ha az ember átrángat jamaicából egy ilyen kis csapatot, és azok becsapottnak érzik magukat, akkor bosszút állnak, és nem érdekli őket, ki a felelős.
- Nos, kapitány, itt valami nem stimmel. Ezt aláírom. Ez vitathatatlan – mondtam.
Vannak pillanatok, amik megfagynak, és ha túléled őket, úgy emlékszel rájuk, mintha egy óráig tartottak volna. Ez is ilyennek tűnt. Brian rutinosan húzodott fedezék közelébe az szavamra, az embereink pedig megfeszültek. Velünk volt a négy legrégebbi motorosunk, ők vagy tíz éve álltak a klán szolgálatában. A többiek, a két orosz és a négy helyi srác is az utcán nőtt fel. Nem bírtam őket különösebben - ahogy senkit sem a fajtánkból, Brianen kívül -, de célozni tudtak. A jamaicaiak igedei is pattanásig feszültek, de a mi embereinkkel ellentétben ők nem tudták biztosan, hogy három másodpercen belül elszabadul a pokol.
Elmosolyodtam. Morgan mondani akart valamit, amire más esetben talán kiváncsi is lettem volna, de ez most nem az az eset volt.
Ez az az eset volt, amikor felrúgtam az asztalt, kisöpörtem a széket Henry alól, majd magamhoz rántottam a legendás maffiózót, és a szemüregébe szorítottam a kedvenc Coltom csövét.
A fúk szinte egyszerre kapták fel a fegyvereiket: a tűzharc rövid volt, cserében viszont nagyon véres.
A négy régi motorosunk Magnumjai tévedhetetlenül és gyorsan keresték a célpontjaikat, szinte minden egyes lövés néhány újabb árva jamaicai gyereket jelentett. Nem örülhettek sokáig, egy géppisztoly kaszáló sorozata némította el tevékenységüket. A két oroszunk egyikének rögtön kiloccsantották az agyát, a másik azonban beleürítette egy géppisztolyosba az uzija tárát, mielőtt szitává lőtték volna. Brian néhány láda fedezékébe ugrott. Mindig is kilencmiliméterest használt, méghozzá igen jól, ahányszor kikukkantott a ládák mögül, valamelyik raszta golyót kapott.
Egyedül a mi párosunkat nem akarta senki sem lelőni. Ez persze édeskevés ahhoz, hogy az ember életben maradjon egy tűzharc kellős közepén, dehát ezért tartottam magam előtt Morgant.
A szemem sarkából láttam, ahogy Brian leszed egy borostás fickót, majd régi jó barátom hátrahanyatlik, ahogy a mellkasába golyót kap. Nem jutott rá időm, ahogy visszafordultam, láttam, hogy már csak két emberünk maradt: ráadásul ez is múló állapotnak bizonyult, egy sorozat lekaszálta őket. Az utolsó jamaicaitól jött. Fiatal srácnak tűnt, talán húsz lehetett. Újratárazta uziját, és remegő kézzel rám fogta. Nyilván nem tudta eldönteni, hogy mit tegyen. Mint mondtam, megértő ember vagyok, átsegítem az embereket a nehéz döntéseken. Így keresztüllőttem.
Egy darabig figyeltem, nem mozdul-e meg valaki, de hallotti csend borult ránk. Lelöktem magamról Captain Henry Morgan testét: eddig nem figyeltem rá, úgyhogy most láttam csak, mekkora szolgálatot tett: testét szinte szitává lyuggatták az eltévedt golyók. Elbiggyesztettem a számat. Talán besokkolhattam, ezért nem éreztem a puffanásokat. Furcsának tartottam, de én sem vagyok fából, no.
Átléptem a hullák felett, és leguggoltam a földön fekvő Brian mellé. Nem láttam vért. Széttéptem a kabátját: kevlár mellény viselt alatta.
- Mi a fa...
Nem tudtam befejezni, mert állig felfegyverezett kommandósok rontottak be a szobába. Lehettek vagy tucatnyian.
Gyorsak a csendháborításnál... - sziszegtem, és ledobtam a Coltomat. Brian lassan felült mellettem, és intett a kommandósoknak.
- Rendben fiúk! Ő az enyém, ellenőrizzék a testeket! - Ez nem Brian hangja volt, hanem egy rohadt tégláé. Összeszorítottam az állkapcsomat, és igyekeztem visszafogni magam.
- Miért? - szűrtem végül a fogaim között halkan, pedig remegtem az idegességtől.
Russ, tedd hátra a kezed!
Próbáld meg hátratenni!
- Russ, nekem egy meló voltál, érted? Egy nagyon jó meló, és ha segítesz felgönygyölíteni a klán többi részét, alkut köthetsz! Henry Morgan nagy fogás, sokat köszönhetünk neked. Is. És a dohány sem kevés. Ez vitathatatlan – kacsintott. Ezen a ponton szerettem volna szétverni a fejét.
Mégis hátratettem a kezem, és hagytam, hogy rákattintsa a gyorsbilicset. Nem kellett elmondania, sejtettem, mi történt. Valahonnan szerzett valami szutyok anyagot, és kicserélte arra, amit Morgannek akartunk eladni. Ismerte az itteni viszonyokat, és tudta, mi következik, így megspórolta a leszámolást a kommandósoknak. Rohadt zsaru!
Kábultam hagytam, hogy Brian, vagy fene tudja, hogyan hívják, kikísérjen. Épp egyszerre értünk az ajtóhoz egy kommandóssal, aki a pénzeszsákot vitte. Dühösen megtaszítottam a vállammal, és elsőnek léptem ki, szinte húztam magam után Briant.
A forró miami-i nap a szemembe tűzött, de élveztem, hiszen ki tudja, hogy látom-e még az életben... Egy igen előnyös alkuval is örülhetek, ha nem leszek vén trotty, mire szabadulok. Rohadt üzlet, fenének kellett nekem intéznem?! Megráztam a fejem. Most nem szabad, hogy elragadjon az indulat. Próbáltam magam arra sarkallni, hogy úgy tegyek, mint ahogy a számtalanszor elképzelt elfogásom alkalmával: semmi balhé, csak tiszta gondolatok.
Ekkor bevillant, amikor Brian odalökte, "ez vitathatatlan". Mint mondta, segíteni akar, akkor miért rúgott volna belém még egyet? Hacsak...
Épp elhaladtunk a hajó mellett, amivel a jamaicaiak jöttek. Brian ekkor ellépet mellettem. A pisztolya az övén függött, a hozzám közelebb eső oldalon. Egy piszok gyors hajó mellettem, egy zsák pénz a mögöttem lévő fickónál, a kezemen egy vacak gyorsbilincs, a jobbomnál pedig egy felkínálkozó fegyver tússzal együtt. Kuba pedig alig kétszáz mérföld...
Elmosolyodtam.

 

 

 

4.25
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.3 (4 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2010-11-01 16:59 Blade

Blade képe

"Röviden összefoglalom ez a számtalanszor felálló" - ezek a rejtőzködő betűk...

"mivel a szöszi feketének ...Mivel " - szóism

"így ilyen...így meg is " - újfent

"villám gyorsan" - egybe

"számtalanszor bejárt útjára" - jjaj ne...kicsit pongyola, ugye érzed :)

Na itt abbahagytam a kötekedést.

A sztori...hm, hálivúdis, mostanában sokan írtak ide hasonlókat. Nekik biztos tetszeni fog.

 

h, 2010-11-01 19:42 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Opá, hm. Szóval mea culpa, végül a korrektúrázatlan verziót küldtem be, ideges voltam már és összekavartam, már kicseréltem.

Én szeretem hálivúdot :D 

k, 2010-11-02 09:13 Roah

Roah képe
4

Le sem tagadhatod, hogy sportolsz.:D Tetszett nagyon, élveztem. Van benne elütés - kapkodtál? (Lemaradtak betűk, de már nem tudom, merre.)

"Mit tehettem volna, kifordultam az útjából, és nem túl elengánsan tarkón sarkalltam a berserkert. " - A volna után kérdőjel, és utána új mondat?

"...vagy egyéb módon, a nőit, de az észérvek nem hatottak rá." - Ott a "nőit" -nél az nem vessző hiba?

"A szemébe fúrtam a tekintetem." - Júj. :)

Sokat kettőspontozol - amúgy én is, csak a sajátomon nem veszem észre -, és esküdj volt valahol egy nagyon hosszú mondatod, de most nem találom.

A sztori könnyed, laza, Domos.:) Ja, majdnem elfelejtettem: baromi jó a címe.

 

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

cs, 2010-11-04 21:44 Dom Wolf

Dom Wolf képe

:D örülök, hogy tetszet, a hibákat köszönöm! A kettőspontozás, nos igen, amolyan stílushiba. Van bent pár hosszú mondat, főleg az akció-részeknél - nem tehetek róla, ott mindig belemelegedek ;)

k, 2010-11-02 16:42 Aardvark

Aardvark képe
5

Jó indítás, még jobb befejezés! Ha már ponyva, az ilyen legyen. A cím király, csak használt -- bár nem "K"-val írták a Kubát --, de neked nem kell ismerned sem Fejős Évát sem Elmore Leonard-ot. (Én sem olvastam egyiket sem.)


Minden szót, minden betűt kitaláltak már mások előttem. Nekem csak a sorrend maradt.

cs, 2010-11-04 21:46 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Köszi! Igazad van, ha már a szabadságot idegenül írom a címben, akkor Kuba is Cuba.
Éljen a ponyva és a popcorn, néha szórakozni is kell, ebben szvsz az igazunk van ;)

h, 2010-11-08 07:27 Mickey Long

Mickey Long képe
4

Szerintem jó volt. Kellemes, szórakoztató,kikapcsolódós írás. A második bekezdés kicsit fura volt, sőt. A sztori vége pedig nem egy homlokracsapós verzió.
De igazán pörgős írás.

----------------------------------------------------------------------------

Ifjú Titán

"A valóság az, amit a tudatod azzá tesz." (Morpheus)

h, 2010-11-08 22:00 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Örülök, hogy kikapcsoltalak :D Ez az írás olyanoknak van, mint én, akik szeretik a nagyvolumenű dolgokat, de néha kell egy kis "sülthús meg ropi".
Az a bekezdés szerintem is borzalmas, át is írom. 

szo, 2010-11-27 16:50 Györeizé

Györeizé képe
4

Nem kimondottan az én világom, de tetszik, olvasmányos, a főszereplő is hiteles (amennyire meg tudom állapítani, én annak érzem), kikapcsolódós cucc, egy négyesre simán jó nálam. Elég sok benne az elütés, de pont azért, mert sok, idővel megszoktam, és már nem zavart. :)

"Másnap tizenegy órakor a tükörképemet nézegettem. Tetszett is, amit láttam, meg nem is. Azért tetszett, mert egy harminc éves, kemény vonású, kesehajú fickó meredt rám acélkék szemmel, és azért nem tetszett, mert a tükörképemet a "tárgyalópartnerem" napszemüvegének lencséjében láttam, ezt pedig tiszteletlenségnek tartottam." - ez a bekezdés baromira bejön, hatalmas!

**********************************
A véleményem, az szubjektív.

v, 2010-11-28 12:21 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Ohó, örülök, hogy benéztél, annak meg főleg, hogy tetszik a főszereplő, mert magamról mintáztam, minden tulajdonságomat eltúlozva. 

Erre a módszerre még nem is gondoltam, legközelebb nem is nézetem át senkivel, idővel mindenki immunis lesz az elütéseimre, és csak az  élvezet marad az írásból! :D

v, 2010-11-28 04:03 Obb_régi

 "akinek nem raszta haj díszítette a kompániából a fejét" - először a fej, utána a kompánia

Na, jó volt ez Dom :)

 

v, 2010-11-28 12:51 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Kicseréltem a fickó fejét. Kicsit ellenkezett, de végül megadta magát ;)