Ujjgyakorlat

Unottan doboltam a pad nedves deszkáin, azon gondolkodva, hol maradt a fülhallgatóm. Remélhetőleg a nevelőszüleimnél, és nem az egyetemen. Mélyet szippantottam a levegőből – az ősz jellegzetes, levelek bomlásából és nemrég hullott eső párájából szálló illata könyörtelenül közölte, hogy búcsút inthetünk a meleg napoknak. Egy erősebb fuvallat megtáncoltatott néhány levelet, és arra késztetett, hogy összébb húzzam magamon a kabátomat. Veszprémet ugyan hivatalosan a Királynék Lakhelyekének hívták, a köznyelven forgó Szelek Városa elnevezés hitelesebben írta le.
Az ólomszürke felhők egyen-unalmasba borították a fákat, az ódon épületeket és a megállóban várakozókat. Jobb híján az utóbbiakat szemléltem: néhány iskolás cukkolta szerencsétlen társukat, akire otthon bojtos sapkát erőltettek, egy aktatáskás pasas az óráját nézegette, a pályaudvar rezidens gurulós-szatyros nénije elrévedve bámult maga elé. Lehangolóak voltak.
A csoporthoz egy lány csatlakozott, élénk, pásztázó tekintetével kitűnt a várakozók közül. Szeplős, úriemberi túlzással akár szépnek is mondható arcán enyhe mosoly jelent meg, amikor megpillantott. A várakozókon átfurakodva meglökte az aktatáskást, akinek drága bőrdíszműve leesett: egy halom papír, néhány dosszié és egy férfimagazin szóródott szét az aszfalton. A lány sűrű bocsánatkérések közepette szedte össze az iratokat, a pasas szitkozódva tette őket helyükre. A szél közben felkapta a Playboyt, és Miss Szeptember teljes alakos képénél nyitva a néni lába elé helyezte.
Felpattantam, összehajtogattam a magazint és odanyújtottam Aktatáska Úrnak, aki ekkora már egyszerre bosszankodott, kért szitkaiért elnézést, és érezte magát mindezért rendkívül kellemetlenül. A lány még egyszer bocsánatot kért tőle, és suta mosollyal hozzám fordult:
– Kedves tőled, hogy segíteni!
– Kár lett volna otthagyni, amíg elázik – vágtam rá. Az egyik diák harsányan röhögött fel megjegyzésemre, ami jobban belegondolva valóban furcsán hangzott. A lány zavartalanul folytatta:
– Tudod, te kedves embernek tűnni, ezért jönni… oké, gázolni ide. Szóval, biztos hallod kiejtés, szerb vagyok, most indul haza, és kis bajba kerül. Csak dinár maradt, és…
– Ne is folytasd, mennyibe került a buszjegy? – A lány szája elkerekedett a meglepetéstől.
– Ó, nem tudni, hogy vannak még ilyen… na nem hoz magam zavarba, kétezerre lenne szükség! Adok cserébe dinár!
– Aranyos vagy, őőő…
– Jovana!
– Köszönöm, én Zsolt, de inkább utald át, ha hazaértél.
– Nem, nem szoktam adós maradni. Tudod mit? – kérdezte hirtelen ötlettől vezérelve, és előkotort táskájából egy csomag lefóliázott zoknit. Meglepetten a szemébe néztem, aztán vissza a csomagra. A lány magyarázatba fogott:
– Ezeket árul, prémium női és férfi zoknik, puccos fehérnemű boltokba mentek. Egy ilyenért egy ötöst adtak, de nekem megér egy buszjegy.
– Ha te mondod, nem értek a zoknikhoz.
– A gazdagok persze csak az embléma miatt vásárol, de egyébként ezüst szálas, így nem szorít az ereket, és egy Maratont is lefuthatsz benne anélkül, hogy befülled láb.
– Áll az alku! Ejha, csak tízezresem van, tudsz visszaadni?
– Ha tudni… akkor nem kérni kölcsön.
– Jogos. Ahogy nézem, a boltok már bezártak, nem tudom felváltani.
Jovana az ajkába harapott, majd rövid tétovázás után ismét a táskájába kotort.
– Tudod mit, odaad neked érte, ami maradt! Ez hat pakk, egy vagyon lenni, de neked nem bán.. bánás?
– Bánom, így mondjuk.
Épp meg akartam köszönni nagylelkűségét, amikor bevillant: az egész beszélgetés sémája ismerős. Egy hideg, őszi fuvallat megfogta az ostoba kis agyamat, és százhúsz kilométerrel arrébb, tíz évvel korábban tette le, a kilencedik kerületi gyerekkoromban. Akkoriban cimboráimmal minden módját kitaláltuk, miként csenhetünk pénzt, órát, ékszert a turistáktól. Voltam szüleit kereső gyerek, néma, külföldi, játszottam kedves útbaigazítót és vettem ki egyszerűen emberek zsebéből a tárcájukat. Később nevelőszülőkhöz kerültem, akik következetes szigorral ölték ki belőlem mindezt, mégis szégyelltem, amiért ennyire későn láttam át a szitán.
A lány a kezemet nézte, ami merengésem során megállt. Lassan becsuktam a tárcámat, letettem magam mellé, és csak ez után válaszoltam.
– Köszönöm, nem én vagyok az embered.
– De… ez vaj puha és bambuszrostos! – mutogatta a csomagot, amiről most már biztosan tudtam, hogy csupa műszálas hamisítvány.
– Remekül állok zoknikkal.
– Jó lesz ajándékba! Ne csak magadat nézd, hanem azt is, hogy örülnének neki a nagyszüleid! Meg én is, ha hazajutnék – tette hozzá árnyalatnyi rebegéssel a hangjában.
– Még messze van karácsony.
– Láss benne többet, egy esélyt, hogy jót tehetsz valakivel!
Eddig nagyon jól csinálta, de korábban annyira könnyű prédának tűnhettem, hogy most kizökkent az alakításából, és még ragozni is megtanult. Rám került a sor, hogy megtúráztassam az idegeit.
– Van egy jobb ötletem, többet adok, mint gondolnád! – Csigáztam fel. Újfent a táskámba nyúltam, szándékosan keresgélve a holmimban. Amikor végül kivettem belőle a pakkot, a lány már fölém hajolva, kíváncsian pipiskedett. A kezébe nyomtam:
– Parancsolj!
– Hiszen ez… egy csomag üres papír!
– Dehogy is üres papír! Ez lehetőség, amire verset írhatsz, beülhetsz vele egyetemi órákra, akár egy doktori disszertáció is lehet belőle! Láss benne többet, egy esélyt, hogy jót tehetsz magaddal!
Arcáról lepergett az áldozat álarc, és helyét gőggel vegyes sértettség vette át. Fülig elvörösödve tuszkolta vissza csomagjait a táskájába, közben az egyik a járdára esett. Ahogy lehajolt érte, kaptam egy megsemmisítőnek szánt pillantást, majd elviharzott. Kesernyés mosollyal néztem távolodó alakját. Nem tudtam rá haragudni, viszont sajnálatot sem éreztem: vagy jön valaki az életében, aki jó útra tereli, vagy ügyesebbé válik, és észrevétlenül veri át az embereket.
A pályaudvar kis csapata eddig némán asszisztált közjátékunkhoz, most azonban kiengedték a véleményüket. Aktatáska Úr kezdte:
– Elképesztőek ezek. Öregem, kis híján én is elhittem, hogy egy bajba jutott szerencsétlen!
– Tyű, pedig dögös volt… én még a halott nagyimnak is megvettem volna tőle azt a zoknit! – tetézte a bojtos-sapkás diák. A néni sem rejtette gurulós-szatyrába a mondandóját:
– Ezek ingyenélők… Jól ismerem a fajtájukat, ezért megyek a henteshez is bankkártyával. Tőlem aztán semmire nem számíthatnak!
– Ez nagyon modern, azért tessék csak vigyázni, mert a jobbaknak csak egy ujjgyakorlat lenne elcsenni a farhátat a táskájából! – intettem óva az idős hölgyet.
A nap hőse szerepéből a megállónk elé gördülő busz mentett meg. Fejcsóválva néztem a csoportot. Ha tudnák, hány hozzájuk hasonlót kopasztottam meg fénykoromban! Vajon léteznek lopás elleni önvédelmi órák? Szívesen tartanék gyorstalpalókat arról, milyen sablonokat kell keresni a trükkös tolvajok módszereiben, és hogyan jöhet rá egy átlagember, mikor akarják átverni. Amíg rajongótáborom felszállt, bepakoltam a lapjaimat a táskámba, és eltettem… volna a tárcámat.

4
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

cs, 2017-10-05 16:46 Kelvin

Kelvin képe

Há-há! :D
És te vagy ma az első, aki nem kötőjelezi a párbeszédeket.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

szo, 2017-10-07 14:35 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Azt hiszem, kereshetnék új felhasználónevet, ha még azt is elfelejtettem volna, hogyan kell gondolatjeleket használni...
Köszönöm, hogy kiraktad!

p, 2017-10-06 16:02 Sednol

Sednol képe

Tetszett.

Olvastatta magát. Annyit adsz, amennyi benne van, és ez nekem pont elég volt.

Csak egyetlen észrevételem akad, ami miatt majdnem el sem olvastam, és a legrosszabb az egészben,
hogy valószínűleg csak az én szememet bántja, ez pedig az első mondat.

"Unottan doboltam a padom nedves deszkáin, és azon gondolkodtam, hol hagyhattam el a fülhallgatómat."

Unottan doboltam, padom, deszkáin, gondolkodtam, hagyhattam, fülhallgatómat.

N,m,m,n,m,m,m(at) végződések. Nekem ez már túl birtokos. Az N-ek természetesen kivételek, de tovább
fokozták az M-ek uralmát.

Engem rohadtul megakasztott. vagy hatszor elolvastam, hogy meg tudjam mondani, miért nem tetszik.

szo, 2017-10-07 14:45 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Köszönöm, hatezer karakterben ennyit is akartam elérni!

Az első mondatban valóban több a birtokos, mint egy feudális rendszeben, de nem tűnt volna fel, ha rá nem mutatsz. Rájuk fogom küldeni a rag-inkvicíziót, mert kár lenne az elején elveszíteni az olvasót.

szo, 2017-10-07 17:34 Roah

Roah képe

Upsz, a hóhérnak annyi? :D

Hát igen, igényesnek látom én is a novellát – nem kímélted, igaz? ;) Le sem tagadhatod, hogy Karcos vagy. :D

Zsebesek és tolvajok? ;)
Nincs túltolva, agyonra fogalmazva, lineárisan halad ából-bébe, a karaktert is passzolónak vélem a terjedelemhez, a hangulat kissé összetett, és pont ez a sajátossága, orig Dom-fíling, tanúsággal. Talán két mondat van benne, amit még lehetne variálni, de ízlésbéli észrevétel lenne, szóval kihagyom – egy fincsi mandarin mellé kiválóan megfelelt a sztori. :)))
A tartalomhoz még annyit tennék, hogy van az a téma, amit nem lehet elégszer leírni, mantrázni, a visszaélések virágkorukat élik, ember legyen a talpán, aki felismeri az ál-koldusokat, és hasonlókat a hétköznapi rohanásban. (Azért akad olyan nagytétben kaszáló svindler, aki eladta az Eiffel-tornyot, vagy fiktív államokat ötletelt, vagy az egyik legismertebb, Abagnale, Frank Abagnale, aki bankokra specializálódott, szóval mondhatni, roppant kreatívak. :D)

A karakternek azt üzenem, hogy legyen észnél – és itt hagyok neki egy ilyet, hátha kedveli. ;)

https://www.youtube.com/watch?v=v2AC41dglnM

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

v, 2017-10-08 20:56 Dom Wolf

Dom Wolf képe

A hóhéroknak kijár egy jó akasztás :D Külön örülök neki, hogy ismerősnek találtad a hangulatot, ez nekem egy fontos dolog! Tartottam tőle, hogy sablonos lesz a tolvaj-téma, így marha nagy pozitívum, hogy neked ez neked pont, hogy szimpatikussá tette a történetet.
A karatker - amit nyilván nem egy megtörtént naiv, szégyenteljesen átveréssel végződött saját sztoriból vettem - tuti kedvelte volna zenét, köszönöm!

v, 2017-10-08 14:37 Sren

Sren képe

Helló, Dom! :)

Jó kis írás, semmi hatásvadászat, takkra ott van minden, de csak annyi, amennyi kell. Pontosan az ilyenekre szoktam mondani, hogy nem akar több lenni saját magánál. Bemelegítésnek tűnik, benne van a meló, de még nem harc, nem tesz padlóra - nem akar, azt teszi, ami a dolga. Klassz! Jó, hogy jöttél. :)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

v, 2017-10-08 21:07 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Szia Sren!
Köszönöm, valóban ujjgyakorlatnak indult - aztán megmaradt a cím -, de később tényleg sok-sok korrekciót kapott a történet, mert rájöttem, milyen jó és egyben összetett dolog írni. Igyekszem itt is maradni ;)

h, 2017-10-09 21:46 Mookait

Ujjgyakorlat...vajon mit jelent a cím? Biztos az írás gyakorlása.
Erre meg az első mondatban helyet kapnak az ujjak. :D ( Gondolom, nem valami faágakkal dobolt. )

A végére nem számoltam. Tetszett és meg is mosolyogtatott.
Én is ilyen terjedelmű csattanókat szeretek a novellák végére tenni. ha rövid a csattanó, akkor jobban üt. ( Legalábbis így tapasztalom, így érzem. )

p, 2017-10-13 18:48 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Az ujjak megjelenítése a dobolással nem szándékos húzás volt, köszönöm, hogy kiemelted! A tudatalattimnak hízik a mája.

sze, 2017-10-11 09:00 Ferkó

4

Szia!

A cím nagyon jó.
"Lehangolóak voltak." Nincs rá szükség. Érezzük, olvassuk, bízz magadban,nem kell odaírnod, hogy mit kell látnia az olvasónak.
Az a bőrdíszműve csak szerintem lóg ki? Vagy te valaha is céloztál már BÁRMILYEN tárgyadra, mint "láttad már az új bőrdíszművemet?" :)
Értem én, hogy vicc, de a jobbak nem farhátat fognak lopni.
Jó a csavar a végén.

Megfelelő hossz, sallangmentes írás, igazi ujjgyakorlat.

Köszönöm az élményt!

p, 2017-10-13 18:50 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Köszönöm a csillagozást, örülök, hogy tetsztett!
A modoros bőrdíszmú csak szinonímaként került bele, de valóban hülyén hangzik.
"a jobbak nem farhátat fognak lopni." - te még nálam is naivabban tekintesz a világra. Egy ismerősöm lakását feltörték, benne voltak a bútorai, használati eszközei - oké, pénz és zsebrevágható méretű eszközt nem tartott otthon. Végül mit loptak el? A spájzban száradó kolbászát!
Kemény időket élünk.

p, 2017-10-13 15:59 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Becsaptál a végével. :)
Gördülékeny, olvastatja magát, kellemes. Szépen, síkban haladt a történet. A végén tartottam tőle, hogy lagymatagon fog véget érni, a srác nem hagyja magát becsapni, és kész, de nem így történt. A folyamatos sík nemhogy nem süllyedt le, hanem egyenesen emelte az élményt. Gratulálok.

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

p, 2017-10-13 18:38 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Büszke vagyok rá, hogy sikerült meglepnem egy szörnyet!
Ezt a mondatodat először vessző nélkül olvastam: "lagymatagon fog véget érni a srác" - hm, nem is rossz ötlet...