A foltos öregúr

Az utcán pillantom meg. Egy másodperc röpke töredékéig úgy látom: ő az. Felvillan bennem az öröm. De nem, mégsem. Nem ő, csak hasonlít hozzá. Nem lehet ő, hiszen ő évekkel ezelőtt eltűnt. Nem, nem is tűnt el, egyszer csak nem volt. Hónapok teltek el, míg rájöttem: nincs. Nem bukkan fel, nem sétál, nem látom. Nincs. Sokáig nem gondoltam rá. Évekig. Hosszú évekig. Most elevenen tőr elő belőlem az emléke. Hatvanas évei közepén járhatott, amikor először felfigyeltem rá. Hófehér haj, ugyanolyan színű bajusz, mindkettő gondosan nyírva. Nemes vonások, élénk, vidám szemek. Posztónadrág, ing, zakó, fekete cipő. A zakón egy folt. Nem akármilyen. Fehér, fekete cérnával odavarrva. Szegény – gondoltam – nem telik neki újra. Néhány hétre rá újból látom. Komótosan, kimért léptekkel sétál. Nem siet, de nem is poroszkál. Ütemesen teszi egyik lábát a másik után. Kezei hátratéve, mint a Jókai-regényekből készült filmekben az öreguraknak. Már nemcsak a zakóján, hanem a nadrágján is folt éktelenkedik. Kíváncsiságom nő: miért? Ahogy az évek telnek a foltok úgy szaporodnak a ruháján. A kérdőjel pedig bennem egyre duzzad. Egy idő múlva már nem is látszik a zakó eredeti színe, csak az egymásra varrt foltok sokasága. A nadrágon és ingen úgyszintén. A cipő is viseltes nagyon, helyenként szakadt, de sohasem piszkos. Hófehér, tiszta vászon zokni sejlik ki alóla. Ő maga is tiszta, ápolt. Derűs is, mindig. Méltóságteljes a foltos öltözetével együtt. Nem lehet szánakozni rajta. Nem kell szánakozni rajta. Fölösleges. Valahogyan azt érzem mindig, hogy jómódú, hogy ő nem nélkülözik. Teljesen békésen viseli a foltos ruháit. Nem, nem békésen, hiszen belőle magából árad a béke. Inkább természetesen. Mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga: foltos öltözetben végigsétálni a belvároson. Valahogyan azt érzem, hogy nagyon egyedül van, hogy a foltokat ő maga varrja a ruháira. Ő maga mossa őket. Soha nem piszkos, soha nem gyűrött. Csak foltos. Többnyire fehérek a foltjai, de feltűnik néhány fekete is. Egyedül van mindig, soha nem beszél senkivel. Időnként megáll, érdeklődve figyeli a folyóban úszkáló vadkacsákat és a sirályokat. A gyerekekre és a kutyákra rámosolyog, szótlanul. Mindig szótlanul. Időnként az a gondolat bukkan fel bennem, hogy meg kellene szólítanom, hogy többet szeretnék tudni róla, hogy meg szeretném ismerni az élettörténetét. A kíváncsiságon túl tudni szeretném, hogy mi áll a foltos öltözete mögött. Hogy mi vitte rá erre. Elméleteket is gyártok a miértekre: csakis fogadásból teheti ezt. Saját magának fogadott meg valamit. Talán azt, hogy élete végéig ugyanazt a ruhát hordja. Bizonyítani szeretne. Önmagának. Megtartani az önmagának tett ígéretet. Csak az ígéret mögötti indítékra nincs magyarázat. Néhány évig látom őt időnként fel-felbukkanni az utcánkon. Egy idő után észreveszem: nagy már neki a zakó. Lötyög rajta. A nadrág úgyszintén: csak a nadrágszíj akadályozza meg, hogy le ne essen róla. A cipőből kilátszik a jobb lábfeje. Lábfején vastag zokni. Az is foltos. Majd egy idő után nem bukkan fel többé. Kisétált az életemből a foltjaival és a mögöttük lévő történetével együtt. Hiányzik.

3.8
Te szavazatod: Nincs Átlag: 3.8 (5 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2017-05-22 08:50 Blade

Blade képe

Azt hittem, a foltokkal lesz egy csattanó, de ha nincs, akkor nem az öregúr a foltos, hanem a ruhái. Szóval a cím kissé javítandó, azaz foltozandó.
A leírás nem rossz, de hiányzik az a valami a novellából, amitől kerek egész lenne. Az, hogy eltűnt az öreg, túl egyszerű, túl természetes.

h, 2017-05-22 16:02 Roah

Roah képe

Onlájn-endzsöl. :))) Online angyali éneknek hallom. :)))

S ímé iskolapéldája szerintem annak, hogy ha valaki jól ír, akár egy foltról és egy öregúrról is összehoz ennyi karaktert. Szinte egy kis semmiségről, amire nem figyelne fel senki, nem veszi észre senki, nem törődik vele senki, kivéve az, akinek ...író-szeme van.
"Figyeld! Figyeld! Ott a sztori!" Mondja sok szerző, amikor lecsap egy ötletre. Na, te vagy az a típusú szerző szerintem, akinek sosem lesz szüksége nagy ötletre. Megkockáztatom: képes lennél megható történetet írni egy villanyoszlopról is. :)))
Tehetségesnek tűnsz - stílusos mondatok, egyedi hang (az én fülemnek mély hang, amit nagyon kedvelek, örökké megnyugtat valahogy) dallamosság, fogalmazási készség.
Két szó jut eszembe összességében az egészről: harmonikus és szép.

Határozottan képezni kellene a hangodat! :)))

Első blikkre azt tanácsolnám, legyél egy kicsit bátrabb, vakmerőbb, ereszd csak szabadjára a mondatok hosszát, ne fogd vissza őket. Szépen szól, és olykor-olykor mintha elnémítanád, leveszed a volumét. Ha nem is kakaón döng eleinte, hagyd, hadd jöjjön ki néhány teljesebb szólam az írás torkából - szerintem gyönyörű hangja van. :)))
A második a szellősebb előadásmód. :)))) Tagold a szólamokat kissé lágyabban, ne préseld őket össze, lazíts a szövegen, hallgassa csak kényelmesen az olvasó ezt a szívhez szóló muzsikát. :)))
Az utolsó pedig az lenne, hogy a fogalmazás melódiáját kevesebb kettőspontos fogalmazással is el lehet ugyan ilyen szépen énekelni, a rövidséghez képest soknak éreztem - és nagy hirtelen ennyi.

Asszem visszajátszom. :)))
Nálam elég ritka, hogy egy írást egymás után kétszer is elolvasok, főleg az időhurok miatt, de ezt most nem lehet kihagyni. :)))

Meg ezt sem - az egyéniségekről jutott eszembe. ;)

https://www.youtube.com/watch?v=Rx0mYN32Kps

Isten hozott a Karcolaton! :)))

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

h, 2017-05-22 17:02 Gitáros

Gitáros képe
3

Tetszett.

Egy picit levegősebbé, átláthatóbbá teheted azzal, hogy tagolod kissé a szöveget, az új gondolatokhoz új bekezdésekkel, de alapjában jó a hangulata, van szókincsed, helyesírási hibákat gyakorlatilag nem lehet találni benne, úgyhogy csak így tovább!
A három csillagtól - amit adok rá - ne ijedj meg, nálunk nem közepest jelent, hanem azt, hogy "jó".

Üdv!

Miki

cs, 2017-06-08 10:51 Borika

Borika képe
4

Nekem ez tetszett, azt mondom, nagyon tehetséges vagy. :)
Az elejét kicsit bicegősnek találtam, én jobban konkretizáltam volna, kiről van szó (már az első mondatban), talán jobb lett volna nevet adni neki, a sok ő-zés zavart. Én nem gondolom, hogy tagolni kellett volna, ez egy amolyan gondolatfolyam narráció, és megvolt benne a töredezettség (plusz ismétlések), amiről eleinte nem tudtam eldönteni, teszik-e, de a végére úgy éreztem, illik az egész hangulatához.
Egyetértek Balde-el abban, hogy hiányérzetet hagy a történet, nem is az a gond talán, hogy nincs csattanó, hanem az, hogy nincs eléggé kidogozva a szimbolikája, vagyis érthető, hogy az öregúr jelentett valamit a narrátornak, érzéseket keltett, csak a miértek nincsenek szépen megválaszolva. Nem értjük, miért éppen most emlékszik vissza rá a narrátor, miféle űr keletkezett benne, amit a foltozott ruhás öregember emléke hívatott betölteni. Elhiszem, hogy nyitott végű történetet akartál, de nekem itt most hiányzik kicsit a lezárás.
Bocs, hogy belekontárkodtam. :)

"Járt utat a járatlanért el ne hagyj!"

k, 2017-07-11 16:56 A. G. Stone

A. G. Stone képe
4

Frappáns, szépen fogalmazott írás és van mondanivalója, nekem tetszett. :) Az elején kissé darabossá teszi a szöveget a sok "ő", lehetne egy-két helyen helyettesíteni Öregúrral, vagy öreggel például. A végébe pedig szerintem rejlik még erő, szóval lehet még kicsit nyújtani, kidolgozni a lezárást. Egyébként minden más korrekt, jól kezeled a szereplőd leírását, megfogható mögötte a egyén, a jellem és mellette finoman megvan a narrátor gondoltai is, ahogyan a foltos öregurat látja. Szép munka! :)