Minden úgy van jól, ahogy

Hmm, lehetne rosszabb is – gondolta Fifi, majd kétszer körbefordult és lefeküdt a betonra. Unalmát jelentő fújására finom porfelhő gomolygott föl, közben a bejárathoz közel eső ketrecek lakói lelkes ugatásba fogtak. Fifi megemelte a fejét, egy pillanattal később pedig farkát csóválva várta az új gazdijelölteket.
Elsőként a gondnok lépett be, kitárta az ajtót egy átlagos kinézetű, unott képű, zsíros szagú férfinak. Őt követte a világ legcsinosabb nője, Fifi orrát viszont csavarta a töményen édes parfümáradat, ami elnyomta a természetes szagot. Sőt még az asszony mögött megbúvó gyerek illatát is.
Amint a kisfiú kilesett anyja háta mögül, Fifi tudta, ő az igazi. Nagy szemeivel ijedten pislogott a zajos állatokra, kerek arcocskája megfeszült a porondra való bemutatóktól. Így, amint az ő ketrecéhez értek, Fifi némán ült, gombszemeit meresztette.
A fiú észrevette, azonnal megtorpant, majd megrángatta a nő vörös blúzát.
– Anya! Nézd ezt! – Majd Fifire mutatott.
Fifi örömében elfelejtette a nyelvét visszahúzni, vidáman lihegett.
– Aranyosnak tűnik. – Az Anya nevű bátorítóan megpaskolta a kisfiú hátát, óvatosan taszított rajta egyet. – Nézd meg közelebbről, Gergő!
Fifi farka nagyokat csattant a betonon. Szívesen felpattant volna, amiért felfigyeltek rá, hát még Anya megjegyzésétől, de tartania kellett magát. Nem szúrhatja el, mint legutóbb, mikor túl kajlának minősítették.
Gergő lehajolt elé, így Fifi végre érezhette a gyerekekre jellemző friss illatot, még fűszag is keveredett bele.
Tökéletes! Fifi közelebb ment Gergőhöz, és megnyalta a felé nyújtott ujjakat. Sós és szaftos volt, pár chipsmorzsa tapadt a nyelvére. Nagyon finom!
Gergő zavartan felnevetett, furcsa grimaszt vágott, kezét a ruhájába törölte.
– Ez itt Fifi, egy éves korcs. Kölyökként került ide, az utcáról hozták be. Minden védőoltást megkapott. – A gondnok megszokásból darálta az információkat.
– Jó lesz? – morogta a férfi.
– Nekem tetszik. – Anya Fifire nézett, míg a táskájában kotorászott. Amint elővette mobilját, figyelme elterelődött. – Gergő, lassan mennünk kell.
– Akkor jó lesz.
Gergő utat engedett a gondnoknak.
Fifi fölállt, de nem mozdult, míg az érdes kezek a nyaka köré kötötték az utálatos övet. Nem számít, megéri.
Percekkel később, miután az Apának nevezett aláírta a papírokat, beültették a fenyő illatú családi autó hátsó ülésére, szigorúan az újságpapírra. Elhajtottak az egybemosódott betonépületek között, Fifi mámorát viszont Gergő kis kézének puha érintése, simogatása okozta. Fifi közelebb akart bújni hozzá, de Gergő visszatartotta.
– Csak a papíron szabad ülnöd. Jó kutya.
Jó kutya vagyok. Fifi a helyén maradt.
Hamarosan megállt az autó, leállt a motor.
– Vigyázz a kutyára, nehogy elszökjön, mire visszaérünk. – Apa összeszűkült szemmel nézett Fifire a visszapillantóból.
– Vesztek ólat is? Valami nagyot, meg úgy nézhetne ki, mint egy középkori vár. Vagy amilyen Bazsiéknak van. – Gergő előre hajolt a két ülés között.
– Nem férne be az autóba. Majd megrendeljük otthon, rendben? – Anya a vállára kapta a táskáját, mielőtt kiszállt volna. – Most csak a legszükségesebbeket vesszük meg. Sietünk vissza. – Aztán becsapta az ajtót.
Miután kettesben maradtak, Gergő közvetlen Fifi mellé huppant vissza.
– Jó barátok leszünk, ugye? – Átkarolta Fifit. – Majd versenyt futunk, meg együtt vadászunk. Kincseket is kereshetünk a pataknál. Talán aranyat is találunk.
Fifi egy szót sem fogott föl, mindössze a folyamatos többesszámot. Mi, mi együtt. Megnyalta a pufók arcot, keserű szappaníze volt.
– Fúj, ezt ne csináld többet. - Gergő azonnal félrepattant, ruhája ujjával törölte le a ragadós nyálát. – Undorító.
Mielőtt Fifi megbökhette volna az orrával kis gazdáját bocsánatkérésképpen, megérkeztek a szülők.
Az úton Gergő készített egy fotót Fifiről, majd azt nézegette a mobilján, effekteket, vicces kiegészítőket illesztett hozzá.
Fifi alig várta, hogy újra a szabad ég alatt lehessen, hogy együtt tegyék meg mindazt, amit a kisfiú akart. De előtte még volt egy fontos elintéznivalója. Amint kinyitotta Apa az ajtót, Fifi kiugrott és körbefutotta a telket, megszagolta a frissen vágott füvet, végül lepisilte a kerítés gyanánt szolgáló bokorcsemetéket.
– Gyere vissza! – Gergő erősen csapkodta a térdét.
– Te rühes kutya. – Apa ijesztő határozottsággal közeledett felé.
Fifi eliszkolt, húzta maga után a pórázt és minden növényt, kerti szerszámot, ami beleakadt. Feldöntötte a földeszsákokat, vázákat, de nem állt meg, csak a finoman kidolgozott, hófehérre mázolt, kovácsolt vasasztal alatt.
– Mi ez a zaj? Mi történt? – A fészer mögül rohant elő egy ősz hajú öregember, hája megremegett.
– Ne haragudjon, Józsi bácsi. Vettünk egy kutyát, de még neveletlen. – Anya negédes mosollyal lépett Józsi bácsi mellé, óvatosan megpaskolta a karját.
– Gyorsan verjék a fejébe, hogy ez az én területén! – puffogott tovább Józsi bácsi, közben nem vonta el a tekintetét Fifiről.
Fifi is Józsi bácsi arcát figyelte, a vörös orrát, az izzadságtól csillogó homlokát, a szigorú, sötétszürke szemét. Váratlanul érte a nyakörv szorítása, amikor Apa megrántotta a szíjat és kiráncigálta a kerti asztal alól. Hiába feszítette meg Fifi az elülső lábait, azok megcsúsztak a selymes gyepen. Segélykérőn pislantott Anyára, aki Józsi bácsi karját paskolgatta tovább, vagy Gergőre, aki keresztbe font karokkal várta vissza őket. Fifi végül lehajtott fejjel bandukolt Apa után.
– Ezért még kapsz! – fenyegette meg Gergő, míg átvette az irányító szerepét.
– Sajnáljuk Józsi bá, többet nem fordul elő. – Apa átintett a másik területre.
Fifi felismerte a jelzést, amire Anya megindult feléjük.
– Ne aggódjon, Józsi bácsi! Megtanítjuk neki a szabályokat. – Anya megállás nélkül kutatott a táskájában, az ajtó előtt szedte ki a csörgő, csillogó kulcsokat.
Anya szuper! Csinos, kedves, van játéka, és tanítani fog! Fifi Anya után sietett a ragyogóan tiszta, citromillatú házba. Gergő a konyhába irányította, ahol csak a kukából érződött némi romlott étel szaga, de még Fifinek is kevés volt ahhoz, hogy igazán felfigyeljen rá.
– Gergő, hozd be az edényeket. Adjunk ennek az állatnak valami kaját.
Gergő eldobta a pórázt, visszaszaladt a kocsihoz. Fifi a konyha közepére ült le, nyelvét nyújtogatta miközben nézte a precíz mozdulatokat. Ahogy levette a gyűrűket, feltűrte a blúza ujját, megnyitotta a csapot.
– Józsi bácsi ocsmány alak. Ragad a kosztól. – Mosószert csöpögtetett a tenyerébe, majd hosszasan dörzsölte össze két kezét a csapból ömlő víz alatt.
– Nem csak a kosztól. – Apa kivett a hűtőből egy üveg sört, aztán otthagyta őket.
Mire Gergő visszaért a két csillogó edénnyel, Anya újabb újságpapírhalmazt terített a konyhapult mellé, szabályosan a sarokba. Gergő rádobta őket, a fémes csattanásra Fifi összerezzent, ijedten felugatott.
– Csöndben maradj, kutya! – szólt rá erélyesen Gergő.
Még Anya is szigorúan nézett rá.
– Vidd ki innen, fiam! – hallatszott Apa dörmögése a tévé moraján túl.
Gergő lelkesen felkapta a kutyaszíjat, megrántott a nyakán az övet, Fifi viszont ezúttal ellenállt.
– Gyere már! Megyünk játszani! – Gergőnek nehezére esett maga után húzni az udvarra.
Fifi sóvárogva pillantott vissza a konyha felé, fülét hegyezte, ahogy víz csobban az egyik tálba. Megnyalta szája szélét, de szomja nem csillapodott. Egy csepp nyála a lépcsőre hullott, ahogy hallgatta, hogyan csörög a táp a másikba, egy röpke pillanatra pedig megérezte a szárnyasokra jellemző fanyar szagot.
– Fussunk versenyt – javasolta Gergő.
Fifinek azonban nem volt elég ideje, hogy felfogja a szavak jelentését, kis híján megfújtotta a nyakörv. Az első kört Gergő nyerte, két lépéssel előbb ért el az autóhoz.
– Ez az! – A fiú vidáman felugrott. – Én vagyok a gyorsabb. Oké, a következő cél legyen az utca.
Gergő még be se fejezte a mondatot, máris nekiindult. Fifi ezúttal tudta, mit kell tennie. A rövid távon hamar lehagyta kis gazdáját, egyértelműen előbb jutott el a kinevezett célvonalhoz.
– Hülye kutya! – rúgott felé Gergő, de Fifi kitért a lába elől. – Hülye, hülye kutya!
– Gergő, figyelj a szádra! – Anya kiáltott ki az ablakból.
Gergő dühösen fújtatott egyet, azonban visszafogta magát.
Fifi örömittasan baktatott vissza a ház felé, Gergő viszont az útját állta.
– Nem mehetsz még be, játszanod kell velem. – Felráncigálta a teraszra, egy fényesre lakkozott fadoboz elé vezette.
Fifi közben a nyakörvön próbált lazítani, hátsó lába viszont sajnos kevésnek bizonyult.
– Megvan. – Gergő egy teniszlabdát dobott a magasba.
Fifi rögvest megfeledkezett a kényelmetlen övről vagy az üres hasáról.
– Hozd vissza!
Fifi reflexből rohant a messzire hajított sárga labda után.
Szabad vagyok! Fifi foltos szőrét simogatta a menetszél, száját kinyitva nyelte az édes levegőt.
A citromsárga gömb virított a sötétzöld fűben, Fifi mégsem vette le róla a szemét. Megcsúszva ért mellé, azonnal a fogai közé csípte. A gyapjú a nyelvére ragadt, váratlanul érte, inkább kiköpte. A labda odébb gurult, Fifi izgatottan figyelte. Pár centire tőle újra elakadt, Fifi ezúttal óvatosabban közelítette meg. Megbökte orrával, de az nem menekült előle. Ezúttal határozottabban harapott rá, a kemény műanyag viszont nem engedett. Kényelmetlen volt megtartani, Fifi újból kiejtette a szájából. Rálépett, de a gömbölyű játék nem lapult le. Megpróbálta oldalasan megharapni, de akármelyik irányból nézte, a labda makacsul tartotta magát.
Közben Gergő egyfolytában üvöltött neki. – Hozd vissza! Hozd már vissza, te buta kutya! Rühes kutya! Hozd vissza!
Mivel Fifi figyelmét elterelte a teniszlabda, egyetlen szavát sem hallotta, sőt azt is csak fél füllel érzékelte, ahogy Gergő lefelé trappolt a lépcsőn. Későn emelte fel a fejét, Gergő a szőrénél fogva tépte el az érdekes játéktól.
– Büntetés érdemelsz, amiért nem csináltad, amit parancsoltam. Ezt – Fifi előtt forgatta a labdát – nem kapod vissza.
Gergő a zsebébe gyömöszölte a labdát, Fifi számára így nem volt már szórakoztató. Egyúttal izgalmas látványt nyújtott a szemben lévő szomszéd kerítése, pontosabban a tetején napozó macska.
Cica! Fifinek megtetszett a fehéren tündöklő selymes bunda, a kerek fej, a sötét pofából rá meredő kristálykék szem.
Szép cica. Felé iramodott, mire a macska felállt, teste megfeszült, a szőre szálanként meredezett. Fifi nem sejtette, hogy ez az ismerkedésük végét jelenti, kifejezetten felhívásnak vélte a macska fekete farkának vad lengetését. Gyorsabb tempóra váltott, szaladt, száguldott.
A macska eltűnt a kerítés mögött, Fifi nem érte utol.
Gergő hangosan felordított.
– Apa! Apa! – harsogta a földön ülve, kezeit a magasba tartotta, arcán folytak a krokodilkönnyek.
Fifi visszarohant, vigasztalón le akarta nyalni a könnyeket, de eszébe jutott Gergő első parancsa. Mellette ült thetetlenül, míg Apa meg nem jelent.
– Mi baj van, Gergő? – Kicsapta a bejárati ajtót, két hatalmas ugrással lent termett. Megereszkedett hasát simogatta, míg Gergőhöz ért, mielőtt azonban leguggolt volna, élesen Fifire nézett. – Mi történt?
Gergő megmutatta neki a kezeit.
– Ez a hülye kutya nekifutott a Gizi néni macskájának – szipogta –, engem meg kigáncsolt a pórázzal.
– Jó van na, katonadolog. Menjünk, mossuk meg a kezed. – Apa felsegítette Gergőt, vállon veregette, aztán lehajolt a szíjért. – Befelé!
Fifi fülét-farkát behúzva követte a gazdit, tudta, érezte, hogy valami rossz következik. Még úgy is, hogy Gergő hibája az egész, ő nem figyelt oda, ő esett el.
Apa az újságpapírra irányította Fifit, a radiátor csövéhez kötötte a póráz végét.
Fifi az edények fölé hajolt, majd belenyalt a frissítő vízbe. A táp száraz volt, nem volt túl ízletes, ráadásul társaság nélkül még az étvágya is elment. Körbejárta az új helyét, felmérte, meddig engedi a póráz. A konyhapult mögött észrevett egy különös, rózsaszín, szivacsos tárgyat. Addig kaparászott utána, míg végül sikerült elérnie. Amint megszerezte, belé harapott. Illatához hasonlóan édes volt, csak utólag érezte keserűnek. Lefetyelt rá pár kortyot, aztán jólesően elfeküdt.
Fülelt a gazdái után, de a tévéből szűrődő idegen zajokon kívül mást nem hallott. Unalmában lassan elnyomta az álom.
Mikor újra kinyitotta a szemét, már a Hold fénysugara ragyogott a makulátlan ebédlőasztalra, a rajta pompázó művirágra. Fel akart állni, kinyújtózni, de lábai nem engedelmeskedtek. Fejét is erőlködve tudta megemelni, a kép viszont beremegett. Megszédült, pedig ilyen sosem fordult elő vele korábban. Félelem fogta el, ijedten felugatott. A szája alig nyílt, a hangja elgyengült, fájdalom hasított belé. Másodszor már csak nyüszíteni mert.
– Hallgass, hülye kutya! – Gergő sietett be hozzá, de amint meglátta Fifi mozdulatlan testét, megtorpant. – Anya! Apa! Valami történt!
Anya egy percen belül feltűnt, megsimogatta Gergő fejét, aztán lehajolt Fifihez.
– Betegnek tűnik – állapította meg, miután a szaporán emelkedő testre helyezte a kezét.
Fifi az érintéstől kissé lehiggadt, hálás volt Anyának a figyelmességéért. Beteg vagyok, segítség! Közelebb akart bújni hozzá, de képtelen volt rá. Mélyen beleszagolt a levegőbe, kereste Anya édes parfümillatát, de még az orra alá tolt táp szagát sem érezte.
– Apa! Fel kéne hívni az állatorvost, mielőtt elpusztul – kiabált ki Anya, mielőtt alaposan megmosta volna a kezét.
– Jól van, mindjárt hívom. Csak még befejezem ezt. – Apa hangja egész nap nem tűnt annyira békésnek, mint most.
– De Apa, mi lesz, ha tényleg meghal? – Gergő még egy utolsó pillantást vetett Fifire, aztán kiszaladt a konyhából.
– Akkor kapsz helyette másikat. – Anya megtörölte a kezét a papírtörlővel, míg követte Gergőt.
– Vagy amit akarsz – tette hozzá Apa.
– Mondjuk egy tabletet? Mint amilyen Bazsinak is van? – Gergő hangszíne emelkedett, lelkesedésről tanúskodott.
Fifi még éppen hallotta, mielőtt teljes némaság vette volna körül. Aztán a sötétség is rátelepedett.
Hmm, lehetett volna rosszabb is – gondolta Fifi, majd egy hosszú sóhajjal búcsúzott az izgalmakkal teli élettől, utolsó gondolataként pedig visszatért az otthonaként szolgáló ketrecre, a hűvös betonra és a fújására gomolygó finom porfelhőre.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

cs, 2018-05-31 06:52 Dana

Dana képe

Nem gondolkodnék a kutya helyében. Ezt én is megkaptam egyszer egy állatos, állati szemszögből megírt novellámra, hogy az állatok nem gondolkodnak így, nincsenek ilyen érzései -- és ez igaz. Külső szemlélőként is elmesélhetted volna, és akkor például nem kellene azon töprengenem, mi a rószaszín, szivacsos valami, amit a kutya megevett.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

cs, 2018-05-31 09:51 E.A.Szandra

E.A.Szandra képe

Nem is gondoltam erre. Igyekeztem inkább az ösztöneire építeni, kevesebb gondolattal, de ezek szerint így is sok.

Igazából csak írni akartam egy novellát, hogy megtudjam, milyen egy novella. Ez ugye novella? Sikerült, ugye? *-*

Illetve szeretném a segítségeteket kérni, miféle vesszőhibákkal kell szembenézzek. Nem nézettem át se lektorral, se bétával, minden hiba, ami benne leledzik, kizárólagosan a sajátom.

A harmadik oka az írásnak, az a bemutatás. Mármint kihagytam az eddig "tanultakat", amiket kurzusokon meg egyéb helyeken felszedtem. Úgyhogy ez itt csupaszon, tisztán az én hangom.
Bátorkodnék feltenni Nektek a kérdésem, amire tudom, hogy nincs egyértelmű válasz, és nem is azért teszem fel, csak...
Szerintetek innen merre tovább érdemes haladnom?

cs, 2018-05-31 19:06 Dana

Dana képe

Én sosem tanultam írni, így nehéz tanácsot adnom Neked, de elmondom, én mit csinálok:
- megvan az ötlet --> többnyire az ötlet a vége vagy a végkifejlete az írásnak, de legalábbis egy sorsfordító momentuma,
- meghatározom, honnan akarok elindulni és hová akarok eljutni,
- és bejárom ezt az utat.

Sokszor mint egy filmet, úgy nézem azt, amit írok.

Mit akartál mondani az írásoddal? Hogyan tudod azt a leghatásosabban az arcunkba vágni anélkül, hogy mindent direktben elmondanál? Persze sok minden függ attól is, milyen a stílusod, milyenre csiszolnád. Rengeteg írás van itt az oldalon, különösen jók is... érdemes szemezgetni, feltenni ugyanazokat a kérdéseket: mi volt a mondanivaló, hogyan jutott el oda az író, milyen hatást gyakorolt rád eközben?

Megjegyezném, az Időtlenhez képest szuper lett! Az nekem nagyon nem tetszett.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

cs, 2018-05-31 18:07 Gitáros

Gitáros képe

Valamiféle megmagyarázhatatlan módon, de nekem első olvasásra tetszett.
Mindig is amolyan érzelgős, szentimentális figura voltam, imádom az állatokról szóló novellákat, megszakad a szívem, ha szenvedő állatokat látok, vagy olvasok róluk, és nem szégyellem megkönnyezni sem a szívhezszóló, szeretettel teli történeteket.
Fifi kutya figuráját annyira kedvesen, annyira szerethetően írtad meg, hogy azonnal a szívembe zárta magát.
Aztán másodszor is elolvastam az írásodat, és akkor előjött néhány dolog, ami már nem tetszett annyira.
Ezekről később.

Engem nem zavar, ha egy állat gondolkodik, az a történet stílusától, hangvételétől függ, hogy elfogadom-e ezt az alaphelyzetet, vagy sem. Egyébként is, az a véleményem, hogy az irodalomban minden megengedett, mindent le lehet írni, fel lehet rúgni írott, vagy íratlan szabályokat, ha az jól van megírva, akkor semmi baj.

Lassie hazatér, Vuk, Úton hazafelé, Dr. Doolittle, stb... Filmek, könyvek. novellák egész hosszú sora született már gondolkodó, sőt, beszélő állatokról.
Persze, ez már a mese, vagy a sci-fi, esetleg a fantasy kategória, de ifjúsági történetek is vannak ilyenek bőségesen.
Csak akkor rögtön az elején tisztázni kell, hogy most éppen milyen történetet olvasunk.

A te novellád egyik hibája, hogy a kutya teljesen emberi módon gondolkodik, érti a hozzá, vagy a körülötte beszélők mondatait, szavait, amivel máskor nem lenne semmi baj - ahogy írtam -, de ebben a konkrét esetben nem szerencsés.
Egy kutya gesztusokból, hanghordozásból, testtartásból, arckifejezésből ért, konkrét szavakat csak akkor, ha nagyon jól kiképzett kutyáról van szó, de emberek egymás közötti beszélgetését biztosan nem.

De ezen is túlléphetünk, mert a lényeg, amit mondani akartam, még mindig nem ez.

A legnagyobb csalódásom nekem ezzel a történettel az, hogy én azt hittem, a két szülő hideg-rideg magatartásával ellentétben, a kisfiú nagyon szeretni fogja a kutyát, barátok lesznek, a gyerek mindig megvédi - akár a szülőkkel szemben is -, erre kiderül, hogy a gyerek ugyanolyan kegyetlen, parancsolgató, mint az apja, "hülye kutya", "rühes kutya", állandóan ilyen módon szól az állathoz, meg akarja verni, stb.
Emiatt a kisfiú egy pillanat alatt elveszítette a szimpátiámat, és azért drukkoltam, hogy kutya egy óvatlan pillanatban szökjön meg valahogy.

A történet vége is egy picit hihetetlen, egy kutya ugyanis nem annyira hülye, hogy megegyen egy mosogatószerrel átitatott szivacsot, mert az édes - ha a pörköltszaftos lábas kitörlése után otthagyott, zsíros, finom ízekkel és izgalmas szagokkal teli szivacsról lenne szó, azt még esetleg elhinném.

Viszont azt kell mondanom, hogy a sutaságok ellenére, az egész történetet átlengi valami meghatározhatatlan báj, valami szívszorító hangulat, ami megfogja az olvasót - engem legalábbis - és emiatt azt tudom neked mondani, hogy írj bátran hasonló történeteket, van érzéked hozzá, végül is jó meseírókból, vagy ifjúsági-regény írókból nem vagyunk túlságosan eleresztve, persze, ahhoz még nagyon sok mindent meg kell tanulnod, de nem reménytelen a dolog.

És igen, megnyugodhatsz, ez egy novella!
Megcsináltad, letettél valamit az asztalra, hibákkal, tévedésekkel, apró sutaságokkal, de alapjában véve, sikerült.

Szia, drukkolok neked!

Utóirat:
Eszembe jutott, hogy többször említettél valamiféle írói kurzusokat, amelyeken résztvettél, hát, őszintén szólva lehet, hogy akkor járunk a legjobban, ha messze elkerüljük ezeket...:)

Miki

p, 2018-06-01 11:08 E.A.Szandra

E.A.Szandra képe

Jajj, köszönöm, hogy olvastad, és nagyon-nagyon örülök, hogy tetszett! :)

Visszagondolva, éppen tíz éve írtam meg életem első novelláját. Aztán átírtam regény formájába, mert nem tetszett a lezárása. Azóta hosszabb terjedelmű írásokba fektettem az energiámat, annak láttam értelmét. Fifi történetének írása közben rájöttem, hogy ez azért lehet, mert vagy egy hosszan zajló (drasztikus) karakterfejlődés, vagy a halál lehet végleges. Nos, az utóbbit nem szívesen választom, viszont novellában az előbbit nem lehet kivitelezni.
Hálás vagyok, hogy szurkoltál Fifinek (ami azt illeti, én is), de ha megszökne, nem tudtam volna befejezni. Amíg életben van, mindig van miről írni.

A kisfiú jellemét úgy próbáltam felépíteni, ahogy a gyerekekre jellemző: amikor tanulják, hogyan kell beilleszkedni a társadalomba, a szüleiket veszik példaképnek (főleg, hogy őt még el is kényeztetik). Igyekeztem utalni rá, hogy Gergő kapcsolatai sem az igaz barátságról szólnak. Hát így lett egy ártatlan kisfiúból... ő. Hogy csalódtál benne, igazából engem elégedettséggel tölt el, sikerült erős érzelmet kiváltani. ^.^

Az a mosogatószerrel átitatott szivacs amúgy nem az. Ha az lett volna, nem szivacsos izénak írom, hanem konkrétan szivacsnak. //Mellékesen az sem lett volna hihető, mert (burkoltan próbáltam utalni rá) nem nagyon használja a család a konyhát. Esetleg anyuka mosogathat ezt-azt, de az sem lenne túl szaftos-zsíros, és ha le is ejti, azonnal felvenné.// Az ott patkányméreg akart lenni. Nem tudom, milyen íze van (remélem, nem is fogom megtudni), úgyhogy nem akartam nagyon jellemezni. Abban sem vagyok biztos, Fifi miért ette meg. Talán mert unatkozott. Egyébként minek harapnak bele a méregbe a kutyák? Örök rejtély...
Sajnálom, hogy nem jött át, valószínűleg mert tényleg nagyon burkoltam.

Köszönöm a véleményedet, kifejezetten hálás vagyok a szurkolásodnak, igyekszem a továbbiakban! :)

Ui.: A kurzusokkal nekem személy szerint nincs bajom, úgy vélem, ad egy alapot, amire előbb-utóbb az író magától is rájön. Vagy olyat "tanít", amit már tud, csak nem tisztázta magában. Az ottani gyakorlatokkal pedig el tudja mélyíteni, sőt az esetleges írói válságokra előveheti ötletelni. Megvan az előnyük, de elismerem, a hátrányuk is. A pályázatra beküldött művemen ez csúnyán kiütközött. Annak javításaként írtam ezt a történetet.

Beismerem, annyira nem vagyok benne az állatos művekben, úgyhogy a "hogyan gondolkoznak, viselkednek" a saját tapasztalataimból merítettem, nem merültem bele jobban. Gyakorlásnak jó volt, meg tényleg az volt a fő célom, hogy novella legyen belőle.
El sem hinnéd, mennyire boldog voltam, mikor írtad, hogy az lett! :D

h, 2018-06-11 11:36 Kentaur

Kentaur képe

Ez egy novella, rossz novella, de az.

"Nagy szemeivel ijedten pislogott" - ajánlottam már ezt? http://karcolat.hu/blog/bloody_dora/leggyakoribb_hibak
Benne van az is, hogy a magyar egyesszám kedvelő nyelv, páros szerveket egyesszámban írunk, hacsak nem fontos valamiért, hogy valamit mindkét szervével csinált, de még olyankor is igyekszünk másba tenni, pl. nem azt mondjuk, hogy a lábaival ugrott, vagy mindkét lábával, hanem hogy páros lábbal. Nézegesd ezt a cikket, mert sok segítséget találsz benne!
"egy éves korcs" - egyéves - tízig egybeírjuk, aztán csak a kerek számokat. "korcs"- egy hivatásos állatgondozó (gondnoka egy háznak van, menhelyeken, sintértelepen állatgondozók dolgoznak) soha az életben nem ejtene ki ilyet a száján: keverék. A korcs erősen pejoratív.
Máshol is előfordul, hogy nem gondolsz bele a szóválasztásba, például ahol a zárt kocsiban a fiú "félrelpattan" a kutya elől, mint valami labda. :-D
"– Vigyázz a kutyára, nehogy elszökjön, mire visszaérünk." - felszólító mondathoz felkiáltójel kéne. A többihez is.
"Fifi egy szót sem fogott föl, mindössze a folyamatos többesszámot." - eddig értette, hogy az újságon kell maradnia( az "ül" parancs helyett), most meg hirtelen nem ért semmit. De a többesszámot igen, egy kisgyerek már öt-hat szavas mondatokat képes produkálni, mire eljut a többesszámig, addig legfeljebb felsorolásban tudja értelmezni (a baba meg a mama elmennek sétálni), nyelvtani szerkezetben nem.
"Fifi a konyha közepére ült le, nyelvét nyújtogatta miközben nézte a precíz mozdulatokat. Ahogy levette a gyűrűket, feltűrte a blúza ujját, megnyitotta a csapot." Nem is tudtam, hogy a kutya gyűrűket visel. :-D (Nincs alanya a második mondatnak, alanytévesztés)

Egy nagyobb részlet átfogalmazásán mutatnám meg a darabos és a gördülékenyebb fogalmazás közötti különbséget, hátha úgy meglátod, mert elmagyarázni nagyon nehéz lenne. Legtöbbször a túlzó redundancia áll a dolog mögött, azaz lényegtelen információk akasztják meg a mondatdinamikát, például, hogy a kutya úgy próbált meg ellenkezni, hogy közben a melső lábaival mit csinált, és így tovább. Mindezeket egy-egy részletbe lehetne tömöríteni, és az olvasó tudja, mi történt, te pedig odafigyelhetsz arra, hogy mit akarsz mondani, lényegi információkra, hogy a szereplőd mit érzett, ahelyett, hogy hogyan írd körül azt, hogy hogyan is csinálta azt a valamit. Ez a megfogalmazási gond minden részben ott van, úgyhogy képzeld oda. És ez sajnos mélyebb hiba, mint az összes többi együttvéve. Nem mesélsz, hanem közvetítesz. Nincs szerzői hangod, a narrátorod nem különül el, nincs stílus, nincs karakterábrázolás, és a mondatok az említett módon döcögnek.
Ezt írtad te:
"Váratlanul érte a nyakörv szorítása, amikor Apa megrántotta a szíjat és kiráncigálta a kerti asztal alól. Hiába feszítette meg Fifi az elülső lábait, azok megcsúsztak a selymes gyepen. Segélykérőn pislantott Anyára, aki Józsi bácsi karját paskolgatta tovább, vagy Gergőre, aki keresztbe font karokkal várta vissza őket. Fifi végül lehajtott fejjel bandukolt Apa után."
Nézd meg így mondjuk:
A kutyát váratlanul érte, amikor Apa megrántotta a nyakörve szíját, és kiráncigálta a kerti asztal alól. Próbált ellenállni, de mellső lábai megcsúsztak a selymes gyepen. Segélykérőn pislantott Anyára, aki Józsi bácsi karját paskolgatta tovább, aztán Gergőre, aki keresztbe font karral várakozott. Fifi végül megértette, hogy valami rosszat tett, és szégyenkezve, lehajtott fejjel indult meg Apa után.

Itt most abbahagyom, mert látom, hogy ez legalább a novella terjedelmét elérő lenne, és most éppen nincs ehhez agyam meg időm. Pár nap múlva folytatom, ha szeretnéd.
Minden kezdőnek bele kell futnia egyszer az antropomorfizálás útvesztőjébe, hogy aztán megfogadja, hogy soha többé. Magasabb szinten a sci-fiben, az idegen lényeknél jön vissza ugyanez a probléma, nekem először egy erdei házban fogvatartott, ott nevelt gyereknél jött elő: mit és miért tud a világról? Mit ért meg? Ha x-et megértette, y-ont miért nem? És így tovább. Vérmes profizmus kell hozzá, és nagy következetesség. Van egy-két író, akiről tudok, hogy sikerült eltalálnia állatokkal kapcsolatban, és ha beléjük is lehet kötni, a stílusuk elviszi a hátán a "hibát": Fekete István, Rudyard Kipling. Őket olvasgasd, ha legközelebb állati szemszöget akarsz megjeleníteni.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

cs, 2018-06-14 19:12 E.A.Szandra

E.A.Szandra képe

Ugye egészséges, ha kifejezetten boldog vagyok a negatív kritikák miatt? :D

Elolvastam a cikket. Igyekszem tartani magam hozzá, de nem mondom, hogy nem fordulnak elő hibák a jövőben. Azért elsőre így tömény volt. :D Viszont ezek szerint vesszőhibám nem volt?! Arra ezúttal nagyon figyeltem.

Eddig is tisztában voltam vele, hogy az információadagolás nem megy jól, hosszabb írásoknál feltűnően zavar engem is. Azt viszont nem vettem észre, hogy nem csak a bekezdések között, hanem már a mondatok szerkezetében is bajos. Legalább van honnan elindulnom, köszönöm szépen a segítséget!

A napokban feltöltöttem egy régi írásomat (igazából már úgy gondolom, hogy a Gondolatokhoz kellett volna feltöltenem), amiben talán szembetűnőbb a probléma, de úgy érzem, ahhoz illik. Mindenesetre ha elfogadják, majd annál folytatom. Addig pedig nekifekszem a fogalmazásnak, a leírásoknak és az infóadagolásnak.

Hogy miért éppen állatos történetet írtam, meg nem tudnám mondani, mert amúgy sose terveztem. Hazudok, még nyolc évesen belekezdtem egybe, egy fejezet kb egy A5-ös oldal volt. Sose fejeztem be. Ha legközelebb erre vetemednék, az már a gyerekeimnek szóló történet lenne szerintem, úgyhogy egyelőre félre teszem. Illetve majd nem felejtem el. :D

p, 2018-06-15 05:45 hamarjában

hamarjában képe

Dehogynem volt vesszőhibád :) már az első mondatban.

na ja (Obb)

p, 2018-06-15 21:22 E.A.Szandra

E.A.Szandra képe

Pedig tényleg igyekeztem. És megmondanád, hol? Mert nekem még mindig nem áll össze a kép.

p, 2018-06-15 21:50 Bloody Dora

Bloody Dora képe

"Hmm, lehetne rosszabb is – gondolta Fifi, majd kétszer körbefordult és lefeküdt a betonra." - Az és előtt hiányzik. Van az a helyzet, hogy az és (vagy egyéb kapcsolatos kötőszavak) felsorolást jeleznek, olyankor nem kell eléjük kitenni a vesszőt. Itt mellérendelő mondatról van szó, a mellékmondatok közé kell a vessző. Az állítmány is lehet halmozott mondatrész, ez szokott zavart okozni. Olyankor nem kell kitenni a vesszőt: ha a két állítmánynak mondjuk közös vonzata lenne a második állítmány után, ez megvalósulna. Azaz ha a fent említett esetben a "körbefordult a betonra" jelentene bármit is - de sajnos annak nincs értelme.
Hogy ne legyen egyszerű a helyzet, létezik a fakultatív vesszőhasználat is ehhez megtévesztésig hasonlító helyzetekben (van közös vonzat - az alany -, de ahhoz mindkét állítmánynak kéne saját bővítmény, míg itt a "körebfordult"-nak nem lehet), de akkor is a közös bővítménynel elöl kéne szerepelnie, és csak az alany lehetne hátravetve.

Egyszerű ez a magyar nyelv, nem igaz?

_____________________
Dr. Bloody Dora